Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-31 / 76. szám
1990. március 31., szombat Újrainduló buszjáratok Romániába Szombat Ragyoghat az égen a nap, mosolyoghatnak az utcán a járókelők, ha az ember iszívébe a magány fészkelte be magát, minden sötétebbnek tűnik. A 80 éves Szabó Imre bácsi azért jött be szerkesztőségünkbe Sarkadról, hogy a magukat ellátni nem tudó idősek gyötrődéséről valakinek beszélhessen. Két hete hagyta ott gondozónője, mert kevesellte a f\avi négyezer forintot . a bevásárlásért, a mosásért, főzésért. Azóta a súlyos betegségben szenvedő Imre bácsinak magáról kellene valahogy gondoskodnia. Ezzel még csak-csak megbirkózik, sőt — ahogy mondja — még a testi bajok is eltörpülnek a lélek fájdalmai mellett. Az egyedüllétnél ugyanis nincs gyötrőbb érzés .. . Ny. L. — CSENDES FERENC BÉKÉSCSABAI FESTŐMŰVÉSZ kiállítása nyílik április 2-án 17 órakor a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjában. A kiállítás április 14-ig tart nyitva. — AZ ÉLETREFORM KÖR következő foglalkozását március 31-én fél 11 órai kezdettel tartják a békéscsabai ifjúsági házban. A méregtelenítésről dr. Oláh Andor tart előadást az érdeklődőknek. — A MEGYEI SZÍNJÁTSZÓ NAPOKAT szombaton 9-től 18 óráig és vasárnap 9—16 óra között rendezik Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban. Bemutatkozik 18 gyermek-, 7 ifjúsági és felnőtt csoport, köztük az aradi Népszínház magyar nyelvű táns-ulaita. A rendezők pénzadományokat elfogadnak, melyet a megyei amatőr színjátszás támogatására fordítanak. — A DEBRECENI FILHARMONIKUS ZENEKAR hangversenyén vehetnek részt az érdeklődők április 2-án, 19.30 órakor Békéscsabán, a Jókai Színházban. Vezényel: Szabó László, közreműködik a debreceni Kodály kórus. Az utazóközönség érdeklődésére az évekkel ezelőtt megszűnt romániai buszjáratokat éleszt újjá a békéscsabai Körös Volán Vállalat. Április 2-től az alábbi buszjáratok közlekednek majd a határmenti és a távolabbi román településekre. Békéscsabáról és Gyuláról Aradra hétfőtől szombatig naponta1, Szalontára, Nagyváradra minden kedden és csütörtökön, Temesvárra csütörtökön és szombaton. Párthírek „Köszönet a győzelemért! Kedves Választóim! Testvéreim! Köszönöm, hogy eljöttek szavazni. Eljöttek, országos viszonylatban is kiemelkedő több, mint 70 százalékos részvétellel. Köszönöm, hogy az ország teljes megújulását garantáló pártokra szavaztak döntő többségben. Köszönöm a rám adott 14 669 érvényes szavazatot, mely- lyel 53,55 százalékos arányban nyerhettem, és az egész or- szagban ötödmagammal az első fordulóban mandátumhoz jutottam, elkerülve mindannyiunk számára a második forduló megpróbáltatásait. De az „ellenzékről” és az őket támogató „hallgatag” tömegakaratról kapunk valódi képet, ha összeadjuk a megújulást képviselő amtikommunista egyéni jelölttársaimra adott szavazatokat az enyémmel. A választó- kerület 27 39» érvényes szavazatából 21 672, azaz: 78,91 százalék szavazott az újra, az „ellenzékre”. Hálás szívvel gondolok magánvállalkozó kampányfőnökömre, aki a kampány alatt minden energiáját a cél érdg- kében kötötte le, biztosítva, a kampány anyagi hátterét, de igazi menedzserként meghatározta annak irányát is, és határozott magatartása kézben tartotta a kampányprogram végrehajtását. Nagyra értékelem — a csak részben az engem támogató két párt tagjaiból — lórószt párton kívüliekből összeállt csapat határtalan lelkesedéssel végzett munkáját, mely szintén a siker záloga volt. Itt gondolok a szakértőgárdára. a kedvezményes piac árusaira, a plakátragasztókra, az úiság és szórólapok terjesztőire, akik jórészt ugyanazon személyek voltak. Ügy érzem, csak ez a lelkesen végzett. összehangolt csapatmunka hozhatott ilyen sikert. Meggyőződésem, hogy erre az össze— AZ OROSHÁZI TÁRSKERESŐK klubtagjainak és az érdeklődőknek a Petőfi Művelődési Központban, dr. Dani Győző tart orvosi előadást március 31-én, 18 órától, az emeleti kisteremben. Szarvasról Orosházán, Nagylakon át Aradra, Temesvárra pénteken és szombaton. Orosházáról Szalontána és Nagyváradra minden kedden, csütörtökön. Tájékoztatásul: a viteldíj Békéscsabáról Aradra 128 forint, Szarvasról Temesvárra 279 forint. Részletes információt a Körös Volán szolgálati helyein kapnak az érdeklődők. hangolt csapatmunkára továbbra is szükségünk lesz, hiszen előttünk vannak a helyhatósági választások, az önálló önkormányzatok kialakítása érdekében. Természetesen továbbra is, mint független képviselő kívánom elősegíteni ezt a folyamatot. Köszönöm Csurka Istvánnak is, amikor gondolt rám az egyik rádióműsorban, megemlítve, hogy már három és fél MDF-képviselő van a Parlamentben. Megtisztelő nyilatkozatát köszönöm, de ismételten kijelentem: független képviselő vagyok, és nem hagyom cserben a sikereimért sokat tett SZDSZ-tagokat és SZDSZ-szim- patizáns választóimat sem. A nép által belém helyezet. Ilyen mértékű bizalmat az ÉLŐ ISTENTŐL kapott külön küldetésnek érzem. Isten áldását kérem választóimra és a munkámban engem segítőkre. Hitem és szándékom, hogy par- lamenti munkámat és lelkész} hivatásomat egyszerre tudom gyakorolni. Szeretettel: Deme Zoltán” — Dr. Remport Katalin, az MDF mezőkovácsházi képvise- lőlelöltje választási gyűlést tart március 31-én. 18 órakor, a kaszaperi volt pártházban: április l-jén, 15 órakor, a kunágo- tai művelődési házban: április 2-án. 18 órakor, a végegyházi művelődési házban: április 3-án, 15 órakor, a nagykamarás! tanácsteremben, 17 órakor a ke- vermesi művelődési házban. — A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei választmánya és képviselőjelöltjei köszön etüket fejezik ki mindazon választópolgároknak, akik szavazataikkal támogatták az SZDP-t. A szocdemek úgy vélik, hogy a párt ugyan csatát vesztett, de nem háborút. Nem adják fel a reményt, önkritikát gyakorolva már a közeljövőben létrehozzák megyeszerte alapszervezeteiket. Egyúttal kérik az SZDP-vel szimpatizáló választópolgárokat, hogy a második fordulóban a Független Kisgazdapárt jelöltjeire adják le szavazataikat. — NEMZETKÖZI TÁRSASTÁNC-BEMUTATÓ lesz április l-jén 19 órakor a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, S, A, B, C osztályos táncosok részvételével. Orvosi iigyeletek április BÉKÉS Mindennapos központi orvosi ügyelet: Széchenyi tér 4/2., telefon: (66) 41-312. Hétköznap: 16 órától másnap reggel 7 óráig. hétvégén: szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Itt -látják el hétvégén Murony, Tarhos. Bélmegyer és Kamut betegeit Is. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton reggel 8 órától 12 óráig és vasárnap reggel 8 órától 10 óráig tart. Fogorvosi ügyelet: szombat és vasárnap 8 órától 10 óráig és délután 17 órától 19 óráig. BÉKÉSCSABA: Mindennapos központi orvosi ügyelet, gyermekkörzeti ügyelet: Gyulai út 18. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, telefon: (66) 23-544. Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, hétvégén: pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig. Fogorvosi ügyelet: szombaton és vasárnap 7 órától 14 óráig, a fogászati rendelőben. (Munkácsy u. 1. sz.), telefon: (66) 27-622. BUCSA Hétvégi központi orvosi ügyelet Karcagon, Vöröshadsereg u. 27., telefon: 222. Hétvégén: szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig. ELEK Hétvégi központi orvosi ügyelet Kétegyháza. Lökösháza lakosaira is kiterjesztve: Elek, Hősök u. 1—3„ telefon: (66) 70-243. Szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. GYOMAENDRÖD Mindennapos központi orvosi ügyelet. Gyomae-ndrőd. Dévaványa. Hunya lakosaira is kiterjesztve. Gyomaendrőd, Lenin u. 3„ telefon: (67) 31-520. Hétköznap: 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén: szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig. GYULA Mindennapos központi orvosi ügyelet. Dob u. 3„ telefon: (66) 61-012. Hétköznap: 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén : pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig. Gyermekügyelet: Gyermekkórház, Kárpát u. 11.. telefon: (66) 62-588. Hétköznap: 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén : szombaton reggel 8 órától hétfőn reggel 8 óráig. Fogorvosi ügyelet, szájsebészeti ügyelet: szombaton 8 órától 16 óráig, szájsebész szakorvosi, vasárnap 8—16 óráig fogszakorvosi ügyelet van. közbeeső időben, behívásos rendszer. Szájsebészeti osztályos ügyelet: folyamatos, háromműszakos nővér! ügyelet mellett, készenléti orvosi ügyeelt biztosított. MEDGYESEGYHAZA Hétvégi központi orvosi ügyelet, Medgyesbodzás. Gábortelep, Pusztaottlaka. Nagykamarás, Almáskamarás, Revenues. Dombegyház, Kunágota, Dombiratos. Kisdombegyház, Ma- gyardombegyház betegeire is kiterjesztve. Telefon: 72, pénteken 17 órától hétfő reggel 7 óráig. MEZÖBERÉNY Mindennapos központi orvosi ügyelet Csárdaszállás és Körös- tarcsa lakosaira is kiterjesztve. Mezöberény, Puskin u. 1„ telefon: (66) 51-120, Hétköznap: 16 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén: pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig. MEZŐHEGYES Hétvégi központi orvosi ügyelet. Kozma F. u. 14., telefon: 15-197. Szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. mezőkovacshAza Mindennapos központi ügyelet Végegyháza lakosaira is kiterjesztve, hétvégén pedig további települések betegeire: Battonya, Kaszaper, Nagybánhegyes, Ma- gyarbánhegyes, Végegyháza. Me- zőkovácsháza, Alkotmány u. 38., telefon: (69) 11-220. Hétköznap: 17 órától másnap reggel 07 óráig, hétvégén: pénteken , 17 órától hétfő reggel 07 óráig. OROSHÁZA Mindennapos központi orvosi ügyelet Hámán K. u. 3., telefon: (68) 11-200. Hétköznap: 17 órától másnap reggel 08 óráig, hétvégén: szombaton reggel 08 órától hétfő reggel 08 óráig. Hétvégi fogorvosi ügyelet: szombaton 08 órától i5 óráig. SARKAD Mindennapos központi orvosi ügyelet Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Kötegyán lakosaira is kiterjesztve. Sarkad. Béke sétány 3„ telefon: (66) 75-229. Hétköznap: 17 órától másnap reggel 08 óráig, hétvégén: pénteken 17 órától hétfőn reggel 08 óráig. SZARVAS Mindennapos központi orvosi ügyelet Békésszentandrás, Csa- bacsüd, Kardos, örménykút lakosaira is kiterjesztve. Szarvas, Szabadság u. 11., telefon: (67) 12-277. Hétköznap: 17 órától másnap reggel 08 óráig, hétvégén: pénteken 17 órától hétfőn reggel 08 óráig. SZEGHALOM Mindennapos központi orvosi ügyelet. Ady u. l/a„ telefon: (60) 11-234. Hétköznap: Szeghalomban központi ügyelet 17—7 óráig, szerdán 16—7 óráig. Füzesgyarmaton : változó telephelyű. összevont ügyelet. Körös- ladányban készenléti ügyelet 17 órától másnap reggel 07 óráig, hétvégén: szombaton reggel 07 órától hétfőn reggel 07 óráig. Füzesgyarmat. Kertészsziget, Kö- rösladány lakosaira is kiterjed. TÖTKOMLÖS Mindennapos központi orvosi ügyelet Békéssámson lakosaira is kiterjesztve. Hétköznap: Lenin u. 2. sz. alatt, telefon: 179, 17 órától másnap reggel 08 óráig, hétvégén: Kossuth u. 2. sz. alatt, telefon: 234, szombaton reggel 08 órától hétfőn reggel 08 óráig. ZSADANY Hétvégi központi orvosi ügyelet ,Okány, Biharugra, Körös- nagyharsány, Mezőgyán, Geszt lakosaira is kiterjesztve. Zsa- dány, Béke u. 86, telefon: 6. Szombaton reggel 07 órától hétfő reggel 07 óráig. Nem vész kárba Tarhoson a műanyag ivóvizes tasak. A bé- késtarhosi óvoda, általános iskola és diákotthon tanulói ügyesen felhasználják. Csíkokra vágják, (fonatot készítenek, majd felvetőkeretre fektetik és mutatós lábtörlő készül belőle Fotó: Gál Edit — TÁRSASTÁNCVERSENY lesz március 31-én, 19 órától, a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, E és C osztályos táncosok bemutatkozásával. — A NŐK KLUBJA foglalkozásán az Orosházi Petőfi Művelődési Központban április l-jén, 15 órától dr. Ber- tók Éva tart előadást az időskori táplálkozásról, — IDÖPONTVÁLTOZÁS. A Békés megyei szabadidőklubok tanácsának természetbarát érdekszövetsége túravezető-képző tanfolyamot szervezett. Az első foglalkozás időpontja változott. Az új időpont április 1., 9.00 óra, melyet Békéscsabán, a Kórház utca 4. szám,alatt tartanaik. Így az érdekszövetség vasárnapra várja az érdeklődőket. — „KÁPRÁZAT” címmel Laár_András_ és Galla Miklós műsoros közönségtalálkozójára kerül sor március 31-én. 21 órától a békéscsabai ifjúsági házban. Rendőrségi felhívás A rendőrség nyomozást folytat Ismeretlen tettes ellen cserben- hagyás alapos gyanúja miatt, aki 1990. március 28-án, 18 óra 20 perckor Békéscsaba felöl Kondoros Irányába közlekedett — eddig ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően II vagy JJ betűjelű — bordó színű, Lada 1300-as típusú személygépkocsijával. A 101-es kilométerkő közelében szabálytalanul előzött, s ennek következtében összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival, majd megállás nélkül továbbhajtott Kondoros irányába. Az ismeretlen személygépkocsi bal oldali részén az alábbi rongálódások keletkeztek : az első sárvédő deformálódott, az oldalirányjelző letört, az első fényszóró kitört, a visszapillantó tükör letört. Az ütközés következtében fehér festékdarabok maradhattak rajta. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tud adni, jelentkezzen személyesen a békéscsabai rendőrkapitányság közlekedési alosztályán, vagy a 23-833-as telefonszámon. Zöldség- és gyümölcsárak Aru effys. Burgonya kg Főzőhagyma kg Fokhagyma kg Fejes káposzta kg Kelkáposzta kg Sárgarépa kg Gyökér kg Alma kg Paprika HE db Paprika TV, db Tojás db Lencse kg Mák kg Champion gomba kg Savanyú káposzta kg Cékla kg Dióbél kg Uborka kg Békéscsaba * V.-csamok Húsker. 11,— 11,— 12,14,— 50,— 90,25,— 20,— 45,24,— 40,25,— 60,— 45,— 35,— 28,— 16,— 18,—• 2,20 3,60 70,— 70,— 90,— 80,— 150,— 120,— 30,— 20,— — 14,— 270,— 240,— 100,— — M.-berény Szeghalom ABC piac 10,12,— 15,14,60,— 60,— — 25,31,27,— 25.— — 80,— 30,— 30,— 14,— 12,22,— 2,20 2,120,— 100,— ,— 25,— 25,— 250,— _ 1 10,— 100,— BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Gulyás Renáta és Hideg Gábor, Berke Ilona és Unya- tyinszki Mátyás, dr. Benedek Izabella Beáta (Békéscsaba) és dr. Takáts István Zoltán (Szeged), Szilágyi Tímea Ella (Békéscsaba) és Horváth János (Újkígyós), Zatykó Mária (Szabadkígyós) és Becsei Béla (Csanádapáca). Születések: Lévai Béla és Szabó Mária fia Béla, Gyüre János és sonkoly Mária fia János, Egeres! Mihály és Zsóri Erzsébet fia Mihály, Valentényi László Róbert és Salamon Gabriella fia László, Lerner Tibor és Kovács Márta fia Tibor, Botyánszki Mátyás és Bencsik Ildikó leánya Adrienn, Gél lén Sándor és Kiss Magdolna leánya Barbara, Vigh Imre és Kelemen Erzsébet leánya Nikolett, Oszté- nyi József és Krátky Zsófia Éva leánya Rita, Bohus István László és Dézsi Zsuzsanna fia, Krisztián, Szász János és Tóth Katalin fia Tamás, Km ács Pál és Petrovszki Katalin fia Zoltán, Bondár Mihály és Szabó Andrea fia Mihály, Danicska Jánosi Pál és Abrahám Ildikó Éva fia János András, Gyenge Sándor és Matvon Magdolna leánya Andrea, Szombati János és Szabó Anna fia János, Niedermayer Mihály és Bárány Mária leánya Anita (Újkígyós). Benedek István és Bartolák Klára leánya Klára (Csorvás), # Bánszki Imre és Bán Zsuzsanna fia Bálint (Magyarbán- hegyes), Hegyesi Gábor László és Nagy Erika leánya Andrea Zsófia (Telekgerendás), Szabó László és Fodré Katalin Julianna fia László (Békés), Uhljár János és Bella Julianna fia András (Kondoros), Balogh Ernő és Labanc Anikó leánya Anikó (Békés), Szin István és Janurik Györgyi leánya Szandra (Békésszentandrás), Kecse József és Nyíri Róza Mária fia József (Dévaványa), Nagy Attila és Hőgye Ildikó fia Márk Dávid és leánya Stella Ildikó (Dévaványa). Halálesetek: Jantyik Pál, Veres András, Veres Attila, Németh Sándor, Kőcze Pá'lné Szák Erzsébet, Za- horán Pál, Tóth Imre Istvánná Nyerges' Anna Erzsébet, Mach- lik Andrásné Zahorán Hona, Frank Istvánná Popa Katalin, Vidovenyecz András, Czibula János. Tóth György István, Kö- vesdi Lajos. Vizmati Károlyné Flóra Mária. Kósa György, Szabó Antal, Moravszki György, Vigh Imre (Köröstarcsa), Szabó Sándor (Köröstarcsa), Ha- vancsá.k István (Békés), Dávid Gergely (Dévaványa), Bartyik József (Békés). Kiss Ferencné Vágási Zsuzsanna (Békés), Machó_ János (Mezöberény), Farkas Árpád Antal (Békés), Csernveczki Gyulai (Gyomaendrőd), Szeghalmi Mihályné Ková-csi Anna (Kondoros), Bárdi József (Vésztő), Barecz Já- nosné Paróczai Veronika (Gyomaendrőd), Plavecz Páilné Wagner Zsuzsanna (M ez obere ny) , Arany István (Kétsop- rony), Budai Gáborné Kocsis Piroska (Békés), Páurtye Já- nosné Máté Mária (Szabadkígyós), Kárpáti Ádám (Mezőbe- rény), Bányai Gáborné Zsolnai Mária (Mezöberény), Frankó G y ö r g y (Mezőb erén y). MA: ÁRPÁD NAPJA A Nap kél 6.26 — nyugszik 19.11 órakor A Hold kél 8.29 * — nyugszik — órakor ÁRPÁD Régi magyar személynévből a XIX. században újították fel Árpád fejedelem tiszteletére. Az „árpa” köznévre utaló régi magyar Árpa személynév -d kicsinyítőképzős származéka, de lehet egy föltételezett „árpád” (=árpácska) szó személyne- vesülése is. Származtatják az iráni Aripata névből is. Be- cézés: Áporka, Árpi (ka), Pádi. Névnap: márc. 31., dec. II. HOLNAP: HUGÓ NAPJA A Nap kél 6.24 — nyugszik 19.13 órakor A Hold kél 8.38 — nyugszik 0.49 órakor HUGÓ A Hugubert, Hugwin, Hugbald germán nevek német Hugo rövidüléséből. Be- cézés: Húg, Hugi, Hugóka. Névnap: ápr. 1„ júl. 27. Kilencven éve született Miskolcon, és Budapesten hunyt el Szabó Lőrinc (1900 —1957) költő, az Ady utáni nemzedék egyik legkiválóbb lírikusa, akinek életművét Kossuth-dijjal ismerték el. * * * Százhuszonöt éve született Zsigmondy Richárd (Richard Adolf Zsigmondy) (1865— 1929) magyar származású osztrák Nobel-díjas kémikus. Az előző napok változékony, csapadékos időjárása után, tegnap csendesebb idő köszöntött megyénkre. Az éjszaka keletkezett sűrű köd csak a késő délelőtti órákban oszlott fel, ezután változóan felhős, párás, mérsékelten’ meleg volt az idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 3-4 fok körül alakult. Kora délután, 16-17 fokot mutattak a hőmérők. Egész nap mérsékelt északi, északnyugati szél fújt — kaptuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területére ma estig: változóan felhős, túlnyomóan napos, az éjszakai, reggeli órákban szórványosan párás, ködös idő lesz. Pénteken még egy-egy zápor lehet. Az északnyugati, északt szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Z és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14 és 19 fok között alakul. Kántor Zsolt Kitüntetése Az MTA Magyar Filozófiai Társaság álfal meghirdetett országos Kierkegaard- emlék pályázaton III. díjat nyert tizenegy versből álló versciklusával Kántor Zsolt költő. A pályaműveket külön antológiában jelenteti meg az Ancsed1 Éva, Pooszlier György. Szilágyi Ákos alkotta kuratórium. — AZ S. O. S. LELKISEGÉLY- SZOLGÄLAT mindennap hívható este 7-től reggel 7-lg a <66) 28-800-as telefonszámon. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 13. játékhetének nyereményösszegei a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó jutalom összege 10 millió forint; a 4 találatbsokra egyenként 333 066 forintot, a 3 találatosokra 1699 forintot, a kettesekre pedig Sí forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek.