Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

1990. március 31., szombat

o

r

BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET

Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes válaszolt Pátkai Róbertnek, a Brit Evangélikus Egyháztanács elnökének kérdéseire

Új alapokon az egyházpolitika

Pátkai Róbert Békéscsabán született, itt végezte el az általános és a középiskolát, majd Budapesten, az Evangélikus Teológián folytatta tanulmányait. Jelenleg Londonban él, s a Brit Evangélikus Egyliáztanács elnöke és a Magyarok Világszövetségének társelnöke. A közelmúltban hazalátogatott és Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettessel, a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetőjével interjút készített sr BBC számára. Ebből az interjúból közllünk rész„Mire gondolsz most?”

Tíz vagy tizenöt éve kezdtem forgatni fokozott figyelemmel Marcus Aurelius Elmélkedéseit. Egyszerűen megdöbbentett, hogy a kétezer esztendeje élt római katonacsászár-filozófus mondhat bármit, annyira általánosan emberi az, hogy akár arra is érvényes, ami most történik, vagy visszamenőleg tíz-tizenöt éve. Habár harminc-negyven évet, sőt ötvenet-hatvanat is előhozhatnék, de az akkori világot már közvetlenül (nyilván) nem ismerhetem.

Ismerem azonban a későbbit, kalandosan is, hátborzongatóan is, szorongva' is, netán felületesen, mert nem minden alkalommal adatott meg újságírónak e hazában, hogy a dolgok mögé láthasson és úgy ítélhessen emberek, cselekedetek és dolgok felől. Az is igaz, hogy darab idő után (vagy előtt?) a toliforgatót is megérintette némi le- hangoltság, az „úgyis hiába” elkeseredése, mely ha felháborodással párosult és csak megíratott egy-két gondolat, nem mindig múlt el eseménytelenül.

De ihát nem erről van szó most, március vége felé, 1990-ben. Amikor itt ülök az írógépem előtt, és odakint hűvös napfény sugarazza be a szerkesztőség mellett épülő három és fél emeletest; most, amikor három nap telt el március 25. óta, és néhány perce hallottam egy gratulációt a megyei választási bizottság ülésén a győztes pártokhoz címezve: „Valósítsák meg a magyar nép álmát, a demokratikus jogállamot”. Most már visszavonhatatlanul előre kell tekinteni, arrafelé, ahol egy másféle Magyarország képe sejlik, azé a Magyarországé, mely nem akar többé mást mondani, mint ami az igaz, nem akar másképpen élni, csak ahogyan milliók élni akarnak: bizalommal, nyíltan és őszintén, ember az embernek javára.

És itt következik, tisztelt olvasóim, Marcus Aurelius. Megint és újra, mert mint mondottam volt: minden helyzetekre, dolgokra van szava és hitele. „Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass az eszedben, amire, ha valaki hirtelen kérdezne: »Mire gondolsz most?-», tüstént, kertelés nélkül rávághatnád: erre és erre. Ebből a vak is azonnal látná, hogy benned minden egyszerű, jó szándékú, közösségi életre született lényhez méltó”.

Ma, itt, 1990. március végén mi választók és a választottak úgy hisszük, végre „közösségi életre született lények” vagyunk, olyannyira, hogy életünk további alakulását is mi magunk képesek leszünk formálni, szolgálni, felemelni olyan régiókba, amelyek el- és megérésérőí csak annyit mondhattunk az évek és évtizedek múlásával: mind ez idáig csak álom volt. Álom, hogy aki hozzám beszél, mindig okos szavakat mond; álom, hogy akihez én beszélek, nem azon töpreng, hogy mit gondolok közben az ő ellenére; álom, hogy a szellem elsőbbségé (ami közben a kétszer kettő lényege) legyen az úr, de legalábbis az érték meghatározásának alapvető feltétele; álom, hogy az igazság mindig kimondható, a közösségi élet természetes velejárója.

Álom volt az is, hogy „a jó szándékú, közösségi életre született lény” jó szándékát és közösségi életre születettségét bizonyíthassa, gyümölcsöztethesse, ‘odaadhassa a köznek. Ha — és itt következik az, ami remélhetőleg teljesen' a múlté már — nem nézték jó szemmel ezt a törekvését.

Marcus Aureliust ezért idéztem újra, hiszen akinek kétezer esztendő mélységeiből van igaza, az nem akárki. Arra figyelni érdemes, annak semmi „érdeke” nem mutatkozik abban, hogy itt és most „valaki” legyen. „Csak olyant forgass az eszedben, amire, ha valaki hirtelen kérdezne: «Mire gondolsz most?«, tüstént, kertelés nélkül rávághatod: erre és erre.” Magamra kérdezek legelőször: „Mire gondolsz most?” Íme: Magyarországra gondolok. A holnapra és a holnaputánra, hogy az, ami most következik, hazám melyik nagy korszakára fog leginkább hasonlítani? Meg arra is gondolok, miként ítéli majd meg fél évszázad múlva a történelemkutató tudós: milyen volt 1990-ben az akkori Magyarország?

És arra is gondolok, nem éppen szűkmarkúság a sorstól, hogy emlékezhetek az 1944-es őszi Orosházára, ahol akkor éppen gimnazista voltam és hallottam, hogyan dörögnek egyre erősebben az ágyúk Világos felől, és az sem, hogy ma ezt a glosszát megírhattam.

Sass Ervin

Megállítható-e az infláció?

leteket.

— Az egyházak magyarországi elnyomásában és politikai irányításában az elmúlt 40 esztendő alatt a kommunista pártállam legfontosabb végrehajtó eszköze az Állami Egyházügyi Hivatal volt. A megváltozott helyzetben a Művelődésügyi Minisztérium új szervezetében történik az államnak az egyházakkal való kapcsolattartása. Tudomásunk szerint ebben a tevékenységben az Állami Egyházügyi Hivatal több régi munkatársa is részt vesz. Meggyőződésem szerint akár folyamatában, akár stációiban nézzük az elmúlt negyven évet, ténylegesen vállalni kell az egészet. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a múlttal való világos szembefordulás nélkül hiteles Ie- het-e a minisztérium tevékenysége? — tette fel a kérdést Pátkai Róbert, az egyháztanács elnöke Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettesnek.

— A múltat vállalni kell, vagy legalábbis meg kell határozni a múlthoz való viszonyunkat. Nem hiszem, hogy annak is teljes egészében kell vállalni a múlt hi- biáit, aki maga is bírálja azokat, gyökeres átalakításért, radikális reformokért küzd. Ez is egvfajta vállalás természetesen, de egyben szembefordulás is. Úgyhogy ebben önnel teljesen egyetértek. Engedje meg, hogy megjegyezzem a helyzet további tisztázásáért, hogy mit jelent a minisztériumi és mit a másfajta tevékenység. Ugyanis azt hiszem — kérdéséből kicsen- dülően —, hogy itt alapvető félreértések vannak. Információ hiányáról van szó.

— Az az aggodalom és félelem jut sokfélül kifejezésre, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal munkája új formában tovább folytatódik. Milyen konkrét módon tudná eloszlatni ezen aggodalmakat?

— Megértem az aggódókatj hiszen ebben az országban, sajnos, sokszor voltak sikeres vagy sikertelen kísérletek különböző régi struktúráik átmentésére, ún. visszarendeződésre. Mindenkit szeretnék megnyugtatni azonban, hogy a mai magyar kormánynak esze ágában sincs az ÁEH-t tovább működtetni. Nem azért szüntette meg. S effajta trükkökre, amelyek nagyon átlátszó és ócska trükkök lennének, hogy elbújtatja, újra előveszi, egyáltalán nem gondol. Enegedje meg tehát, hogy elmondjam, hogy miről! van szó, és milyen rendszerben igyekszik a kormány a jövőben kapcsolatot tartani az egyházakkal. Mindenekelőtt. miniszterien ők

vezetésével egy konzultatív tanácskozó testület életrehí- vására gondolunk. Ennek a neve Országos Vallásügyi Tanács (OVT). Mit jelent ez közelebbről? Azt, hogy a kormány nem akar semmiféle. az egyházakat közvetve vagy akár közvetlenül érintő kérdésben döntést hozni,

vagy törvényjavaslatot tenni a. Parlamentnek anélkül, hogy ne kérdezné meg az egyházak vezetőinek véleményét. A miniszterelnök ezért tisztelettel felkérte valamennyi egyház vezetőjét arra, hogy fogadják el meghívását ebbe a konzultatív testületbe. Azaz, miután már a meghívás elfogadása megtörtént, az OVT üléseire el fognak jönni az egyházak vezetői, valamennyi felekezet megfelelő arányú képviseletében, ahol a miniszter- elnök, a jelenlevő meghívott miniszterek előterjesztéseket tesznek, az egyházak véleményét fogják kérni, gondolkodásával fognak megismerkedni, méghozzá a nyílt politizálás szellemében, a sajtó és más tömegtájékoztatási eszközök jelenlétében. Ennek az Országos Vallásügyi Tanácsnak a titkári teendőit látja el a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága. Ez összesen négy emberből, velem együtt négy emberből áll. Azt hiszem, nem lehet erről a négy emberről elmondani, mivel semmiféle hatásköre, hatósági jogköre nincsen, hogy bármiféle hivatalosdit próbálna eljátszani. A miniszterelnök tanácsadói feladatait ellátó kis létszámú munkacsoportról van tehát szó. Nincs Egyházügyi Hivatal a Művelődésügyi Minisztériumban sem, amely néhány hatósági jogkör gyakorlására megbízást kapott. A művelődésügyi miniszter úr megbízást kapott arra is, hogy az egyházi kultúrák ápolásában, az egyházi oktatás segítségében válalljon részt. Egy kis létszámú főosztály van szerveződőben ott. amely néhány minisztériumi munkatársból, valamint — felkért tanácsadóként — az egyházak képviselőiből is áll. Azaz, kapcsolattartás, együttműködés, egymást tisztelő, egyenrangú és önálló partnerek együttműködése a jövő útja Magyarországon. Az állaim és az egyházak viszonyában semmiféle ellenőrzés, beavatkozás vagy átmentés nincs, s nagyon messze áll a valóságtól, nem ismeri azt. aki feltételezi, hogy ilyen szándékai lenének a kormánynak.

— Milyen reakciót váltott ki mind az állami, mind az egyházi. vezetők körében a miniszterelnök meghívása az Országos Vallásügyi Tanácsba?

— A felkérést megelőző beszélgetések nagyon jő, őszinte hangulatú és konstruktív tanácskozások voltak. A miniszterelnök úr valamennyi találkozón elmondta, hogy miben áll a kormány egyházpolitikájának megúiítása. Felvázolta az előbbiekben említett új intézményrendszert is. Felkérte az egyházakat arra, hogv vállaljanak a békés, demokratikus átmenet érdekében stratégiai szövetséget. Töltsenek be stabilizáló tényező szerepet a társadalomban. Erről folyt a szó a nagy kérdések körében. Tehát

őszinte és jó hangulatú beszélgetések voltak, de nem csak erről esett szó. Arról például, hogy milyen konkrét gondok, problémák nehezítik az egyházak működését. Többek között az, hogy a' megnövekedett lehetőségekkel, szabadságjogokkal csak akkor tudnak jól élni az egyházak, ha visszanyerik vagy legalábbis részben visszanyerik azokat az intézményeiket, amelyeket a '40- es évek végén, az ’50-es években az államosítások elszakítottak tőlük. Mindenben segítséget kaphatnak az államtól ahhoz, hogy társadalmilag hasznos tevékenységüket kiteljesithessék. Az ilyen konkrét kérdések kapcsán több esetben azonnali kedvező válasz adható. Néhány esetben a körülmények ala- Dosabb vizsgálata és későbbi döntések ígérete volt az, ami elhangzott a miniszter- elnök részéről.

— Mégha a valláshoz és egyházhoz való viszonyulás módosult is. nem Iát ellentmondást abban, hogy a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője vagy akárcsak beosztott tisztviselője Is, mint a Magyar Szocialista — tehát kommunista — Munkáspárt volt tagja, elfogulatlan lehet az egyházi munka iránt?

— Véleményem szerint az ellentét létszólagos. őszintén gondolom, úgy is mondom, és úgy is cselekszem, hogy bennem semmilyen felekezet irányában sincs semmiféle elfogultság. Másrészt nincs bennem semmiféle elfogultság általában R vallásosság iránt sem. Van azonban őszinte tisztelet a vallásos ember, a vallásos világnézet, és azon értékek iránt, melyek hordozói és megjelenítői a vallások és a hívő emberek. Én magam is vallásos családból származom, édesapám református, édesanyám hívő katolikus volt, és amikor nagy tisztelettel gondolok rájuk, akkor az ő vallásos hitükre ig gondolok. Jóllehet, korábbi valós tapasztalataik alapján sokan azt gondolják, hogy a párt tagjának lenni az valamiféle vallásellenességet jelent. Sok párttagban ez hosszú évtizedek óta nem volt így, bár akkor ez nekik lelkiismereti konfliktusokat okozott. A legutóbbi esztendő döntései óta ennek a pártnak a tagjai nyíltan és őszintén is lehetnek vallásosak. Semmiféle hátrány őket ezért nem érheti, akár a párt oldaláról

sem. Ezért azt hiszem, hogy nem megalapozott vélemény az, ha valaki elfogultsággal vádolja azt a kormánytisztviselőt, aki ennek a pártnak a tagja volt, vagy ma is az. Ugyanakkor engedjen meg itt egy megjegyzést. Magam is azt mondom, hogy pártérdekek képviselete, kormányzati munkában teljességgel elfogadhatatlan. Egy párt tagjának lenni egy kormánytisztviselő számára magánügyet kell hogy jelentsen, mert előtérben, az első helyen mindenképpen a kormányától kapott megbízatások, feladatok teljesítése kell álljon. És ezek már ma sem szükségszerűen esnek egybe egy párt érdekeivel. Meggyőződésem, hogy a közeljövőben a többpártrendszerben, a koalíciós kormány létrejötte után sem fognak egybeesni ezzel.

— Miniszterhelyettes Or, vannak olyan, sokakat félelemmel eltöltő hírek, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal irattárának — természetszerűleg kényelmetlenné vált részét — égetik. Bár közismert, hogy az ÁEH utasításait egyházi személyeknek általában szóban adta meg, nagyon fontos lenne, hogy az ÁEH teljes dokumentációs anyaga hozzáférhetővé váljék egyháztörténészek és levéltári kutatók számára. Rázós kérdésem tehát: mi történt az ÁEH iratanyagával?

— Szeretem a „rázós” kérdéseket, mert ezek hozzásegítik az embert ahhoz, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Nos, semmi sem lett az ÁEH irattárával, már olyan szempontból semmi, sem, hogy nem veszett el abból egyetlen papírlap sem. Az előbb említett szervezeti átalakulások során, amikor megszűnt ez a hivatal, teljes iratanyagát hiánytalanul, egyetlen papírlap elveszése nélkül, tehát hiánytalanul és hibátlanul átvette a Művelődésügyi Minisztérium, s ennek a minisztériumnak irattárában nyert elhelyezést a teljes iratanyag. A továbbiakat illetően én önnel messzemenően egyetértek abban,' hogy ennek az iratanyagnak, mint nemzetünk története egy igen fontos dokumentatív részének, meg kell maradnia, és természetesen az- irattári, levéltári kutatás általános szabályait betartva, a kutatók rendelkezéseire is kell állnia. Ez az egyetlen helyes eljárás.

— Miben látja ön a vezetése alatt álló osztály jelenlegi feladatát, és mik a jövőre vonatkozó elképzelései?

—• Kérem, engedje meg, hogy helyesbítsek. Nem osztály, mint már emlegettem, hanem a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága. Titkárnővel együtt 4 főről, tehát egy igen kicsi létszámú munkacsoportról van szó. Ennek a feladata az, hogy tanácsokkal, elemzésekkel segítse a miniszterelnök és a kormány egyházpolitikai munkáját. Lássa el az OVT titkári teendőit. Mit jelent egy tanácskozó testület titkárságának teendőit ellátni? Elsősorban az ülések összehívása, előkészítése, különböző törvényjavaslatok előterjesztése ezeken az üléseken, ami bizony elég sok feladatot jelent. Természetesen mi akkor tudjuk ezt a munkát tisztességgel, legjobb tudásunk szerint, ahogy elvárják tőlünk, elvégezni, ha igyekszünk ismerni azokat az egyházi vezetőket, akik a magyarországi egyházak ólén állnak, s rajtuk keresztül persze nemcsak a vezetőkön, hanem másokon keresztül megismerjük, látjuk Bjz egyházak mindennapi életét, törekvéseit, és igyek-. szünk azon, hogy minél jobb kapcsolatok legyenek az állaim és az egyházak között. Levonva és következetesen betartva a múlt tanulságaiból adódó következtetéseket, azaz: soha többé ne fordulhasson elő, hogy bármely ellenőrző funkciót próbáljon állami szerv betölteni. Az állam nem hozhat létre soha többet a jövőben semmiféle olyan szervezetet, amelyik ellenőrizné az egyházak tevékenységét.

Az év elején átélt nemzeti trauma, az áremelések sorozata olyan méretű és jellegű volt, hogy a sajtóban az infláció elszabadulásáról cikkeztek. Az alapvető élelmiszerek, szolgáltatást*, la- kásköltségek jelentős drágulása nyomán egyes szakértők 25-35, mást* 35-38 százalékos várható inflációról' beszélt de.

Az elmúlt két évhez hasonlítva az idei ármozgásokat, látható, hogy tavaly és tavalyelőtt az egész évi áremelkedés fele már az év elején bekövetkezett. Többnyire olyan intézkedések kö" vetkeztében, amelyek szorosan kötődnek a pénzügyi rendszer, vagyis az adózási és támogatási kulcsok változásához.

Az idei árfolyamatok lényegében ehhez hasonlóan alakulnak. A januári áremelések csaknem pontosan ugyanazt a termék- és szolgál tatáskönt érintették, mint tavaly. Az első idei hónapokban várhatóan nem lesz jelentős eltérés a tavalyi áremelési mértéktől, 1989 első két hónapjában nyolc, az idén tíz százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

A szakértők egy része azon az állásponton van, hogy a tavaly decemberi és az idei

januári forintleértékelések máris igen jelentős árelőnyt teremtettek a konvertibilis exportőrök számára, és nem szükséges ezt további leértékeléssel fokozni. Természetesen más szakértők, más érdekeket szem előtt tartva a forint elkerülhetetlen leértékelése mellett érvelnek. A jelenlegi helyzetet alapul véve, azaz, ha a forintot az idén már nem értékelik lie, akkor bízni lehet abban, hogy az infláció éves szinten valamivel húsz százalék felett tesz.

Ettől eltérő, kedvezőtlen tendenciákra, az infláció erősödésére akkor kell számítani, ha olyan vásárlóerő jelenik meg a piacon, ami mögött nincs termelés, és abból adódó árutöbblet

Ebben az esetben azonban — vagyis, ha az infláció komolyan meglódul — sajnos, már nem az a kérdés, hogy 20. 23, vagy 25 százalék lesz az évi végösszeg, hanem az, hogy egyáltalán kézben tarthatók-e a folyamatok. Ha a jövedelmek kiáramlását nem lehet megfékezni, a 20-25 százalékos inflációtói igát gyorsan el tehet jutni az 50-100 százalékosig, sőt még tovább. Erre nem egy környező ország szomorú példája figyelmeztet