Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-07 / 56. szám
1990. március 7,, szerda A Telefontéma Mit szól az Optimista Klubhoz? — Nem is hallottam róla, de ne is bosszantson vele! Hogy színpadiasán mondjam, kacagnom kell, ha tényleg létezik — szól fel- csattanva M. R.-né. — Nemzetközi mintára alakult meg Budapesten nemrég, s mint mindenütt, bizakodó emberekpöl. — Magyarországon? Ugyan miben bizakodnak? Az előbb voltam vásárolni, alig vettem valamit és egy vagyont hagytam a boltban. Fő a fejem, én szakmunkás vagyok, a férjem technikus, három növendék gyerek, csak a két általános iskolás után 1500 forint a napközi! S ha hazajönnek az iskolából, azonnal a hűtőhöz rohannak, nézik, mit lehet enni. Jó étvágyuk van, egészségesek. A nagyról ne is beszéljek, 17 éves, fejlődésben van. — Milyen iskolába jár? — Szakközepes, s már ő sem optimista. Azon tépe- lődik, hogy nem érdemes dolgozni, és ezt sajnos, komolyan gondolja, úgy tesz, hogy mit kezdjen 4000 forinttal, azért nem érdemes semmit csinálni, — De hisz’ ez rettenetes! Ennyire nem lát perspektívát? — Nem csak ő, sokan ezt mondják. Én se vagyok valami bizakodó, de ezt nem tudom megérteni. — Mégis, mit tanácsolnak neki? — Jó tanuló, jó fejű gyerek, azt szeretnénk, ha továbbtanulna. Persze, biztatjuk is: munka nélkül nem élet az élet, mi lenne, ha senki sem dolgozna? Csak hát, mikor az örökös gondot látja, a becsületes munka mellett, nem valami jó ajánlólevél. S az sem, amikor ki-kifakadok. — Mindig rossz hangulata van? — Főleg vásárlás után. Az állandó kedvetlenséget ki sem lehetne bírni. Az olvasással derítem föl magamat. Most is vettem két könyvet, igaz drága volt, 240 forint, de arra gondoltam, ha már se színházba, se moziba nem járunk, mert nincs rá pénzünk, ennyit csak megengedhetünk magunknak. * * * — Én olvastam erről az optimista dologról, s az írás kicsit ironikus volt. Azzal záródott, hogy a jelentkezők közül többen nem tudtak elmenni, levelet írtak, s az egyik képet mellékelt hozzá, amin egy fiatal anya, karján gyermekével gondtalanul telefonál. Erre jött a poén: telefon, nálunk? — mondja B. I., a már nem fiatal értelmiségi. — Szóval hideg zuhanynak szánták? — Igen, és van is igazság benne. Csak hát... Rögtön eszembe jutott valami. Jó húsz éve már, amikor nagy beteg voltam, 15 hónapig ágyban, mozdulni alig bírtam, mert akkor szörnyű fájdalom vett elő. Kezeltek kórházban, szanatóriumban, s főleg otthon. Akkor még nem volt telefonunk, így nem szólhattak oda az érdeklődők, hogy mégis, mint érzem magam. így hát jöttek, jöttek a látogatók, még a legrégibb munkahelyemről is. Meg a barátok, barátnők. N[em volt nap, hogy ketten- hárman ne lettek volna, de nem egyszer 8-10 ember megfordult nálunk naponta. — Ügy érti, hogy ha lett volna telefon, akkor ez nincsen? — Akkor ez eszembe se jutott, csak jóval később. Meg az is — és itt jön az optimizmus —, hogy én sose panaszkodtam. Mindenki azzal kezdte a beszélgetést: hogy érzem magam? Erre én annyit mondtam: mint tegnap. S ezzel be volt fejezve a betegség, jöhetett a társalgás, a vicc, a pletyka. Pedig nyomorék voltam, s utólag elmondták, azt hitték, az is maradok. — És ön nem félt ettől? — Lehet, hogy nem normális dolog, de én tényleg hittem, hogy meggyógyulok. Itthon és a kórházakban rettentően bízitam az orvosokban, igaz, ők és a nővérek is mindent megtettek értem, s ez csak erősítette a hitemet. Nem volt ebben tudatosság, egyszerűen nem tudtam mást elképzelni. Szó nélkül hagytam, azt csináljanak velem, amit jónak látnak, s a fájdalmas kezelést is mukk nélkül tűrtem, s a kedélyem nem változott, pláne nem estem kétségbe. S már maga ez, mint mondták, ‘fél gyógyulás volt. — Akkor ön tényleg optimista ... És boldog ember. — Ilyennek születtem. Van aki szépnek, és jókedélyű- nek. Egyik sem érdem, mert nem kell érte megdolgozni, hanem adottság. Kapja az ember. Én apámtól örököltem, hogy még annak is örülök, ha süt a nap, ha elérem a buszt, nem csak a nagy dolgoknak. Szerencsés természet, mondják. Valóban az, mivel átsegít rengeteg bajon, ezért nem roppantam össze soha, pedig annyi minden ért a betegségen kívül,is, hogy meg lett volna rá az ok. * * * — ön. optimista? — kérdem K. J.-nét, aki igen kis nyugdíja mellett kis pénzért dolgozik. — Hát nem is tudom ... Ilyesmin nem szoktam gondolkozni. Azon már inkább, hogyan osszam be a pénzt, amj egyre nehezebben megy. Tudja, aki egyedül van, nemcsak a magánnyal küzd — ezért is jelent sokat emberek közt tenni —, hanem túl nagy a rezsi az egy keresetre. Nem oszlik meg egy másikkal. — Nem esik kétségbe olykor-olykor? Hiszen a kilátások nem éppen kecsegtetők ... — Lenne mitől félnem, de mondja meg, mit segítene rajtam? Semmit, csak még rosszabb volna, teljesen elveszíteném a talajt a lábam alól, a helyzet meg akkor sem változna. Hogy mi van, mi lesz, nem rajtam múlik, de az már igen, hogy miként viselem el. Nyilván nem esik jól, mikor naponta le kell mondani valamiről, s már-már alig lehet a drágát az olcsóbbal pótolni. — Ezt az élelmiszerekre érti? — Főleg. Olyan, hogy sajt, arról már nem is álmodozom, csak mondom magamnak, anélkül is meg lehet lenni. S azzal sem áltatom magam, hogy a választások után egyből minden megváltozik. Tudom, hogy hosszú évek kellenek hozzá, hiszen az ország üres kamrájának akkor is bolond a gazdasz- szonya, ha szőke, ha barna. De azt is tudom, egy hosszai élet árán, hogy sok mindent kibír az ember, mert erős az életösztön benne. — De enni azért csak kell? — Hát persze. De mostanában sokszor eszembe jut szegény anyám, aki 87 évet élt, s egyáltalán nem volt rászorulva, hogy borzasztóan spóroljon. Mégis az élete második felében minden este egy bögre tejet vacsorázott, üres kenyérrel. Se több, se más nem kellett neki, ezt tartotta egészségesnek. Ideje, hogy én is rátérjek. Vus Márta 0 Soros alapítvány irodalmi díjai Az MTA Soros Alapítvány Bizottságának 1989- ben alapított irodalmi díjait első ízben adták át tegnap, a Soros Alapítvány Bizottságának titkárságán. A Weöres-díjat Orbán Ottó költőnek ítélte oda a neves irodalmárokból álló zsűri. Miként indoklásukból kitűnt: Orbán Ottó nemzedékének kiemelkedő egyénisége, aki három és fél évtizedes folyamatos költői munkássága során irodalomtörténeti értékű életművet hozott létre. A Krúdy-díjat Nádas Péter író kapta. A közelmúlt évtizedekben jelentős szerepet töltött be a magyar próza irodalomtörténeti fontosságú megújításában. Elbeszélései, regényei, színdarabjai a kortárs magyar irodalom időtálló értékei. Kosztolányi-díjban Rába György írót részesítették. Az elismerést egyebek között azzal indokolták: a negyvenes években lírájában a történelem, a második világháború drámai tapasztalatai, lét és ember, erkölcs és ösztönök mindig újra élhető és újra értelmezhető kérdései sűrűsödtek. A hatvanas években versei elvontabbak, talányosabbak voltak, most a jelképszerű tárgyakkal, analógiákkal fejezi ki magát. A díjakat és az ezzel járó 250 ezer forintot Soros Györgynek, a bizottság elnökének személyes képviselője, Vásárhelyi Miklós adta át. Jelen volt Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ugyancsak első ízben ítélték oda tíz ígéretes fiatal írónak és költőnek a havi 10 ezer forintos ösztöndíjat, amelyet egy éven át folyósítanak. Jubiláló fesztivál ' Idén tizedik alkalommal szólal meg Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya, jelezve, hogy jubileumi évadát kezdi a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Tíz év. legszebb fesztiválkor. Ilyenkor még fiatalos a lendület, van ötlet a megújulásra, de tapasztalat is ösz- szegyűlt már az elmúlt évadokról. Mivel az idei tavaszt a fokozott politizálás szövi át, a fesztivál se vonhatja ki magát a kor szellemétől. „Válasszon bennünket, szavazzon a kultúrára” — akár ez is lehetne a jelszavuk, s aki teheti, bizonyára keres egy kis felüdülést. szellemi frissítőt, a néha már nyomasztó hangulatok rossz ingerei elől. Tíz napon át, száz helyszínen, ezer esemény. Ilyen nagy választékból még ízelítőként is nehéz kiragadni néhányat, meg aztán kár lenne olyan eseményekre is csalogatni a közönséget, amelyekre már hónapokkal korábban elkelt minden jegy. Világsztárok randevúznak idén is a fővárosban, így hangversenyt ad a King’s Singers, a Tokyo Emsemble, a New York hárfaegyüttes és Maurice André trombitaművész. A világ bármely koncertterme megirigyelhetné, ha négy olyan név kerülne a plakátjaira, mint a mostani fesztiválon, amikor a Zeneakadémián Kocsis Zoltán, Sándor György, Schiff András és Cyprien Katsaris ad zongoraestet. Néhány évvel ezelőtt még a Gyulai Várszínház részére tervezett koreográfiáról beszélt Millos Aurél, de sajnos egy erősebb hatalom — az elmúlás — közbeszólt, s immár csak a magyarságát mindvégig megőrző mester emlékére előadott balettestet mutatja be az Operaház, március 16-án. Mindketten tízévesek, tehát a Győri Balett akár ikertestvére is lehetne a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, sikereik az utóbbi években összefonódtak. természetes ezért, ha Markó Iván társulata idén is három estén fellép a Budapest Sportcsarnokban Ma- gyáSf- menyegző címmel ország-világra szóló néptáncos találkozó lesz, amelyen a tervek szerint egyszerre 300 táncos lép színpadra. A fővárosi színházak bemutatókkal és a műsoron levő sikeres darabjaik előadásával szerepelnek. S ha már Budapesten járunk, nem szabad elkerülni a Magyar Nemzeti Galériát sem, ahol Szinyei Merse Pál életmű-kiállítása látható Szakmai és sportrendezvények hozzák nehéz helyzetbe a látogatókat, hiszen csak csemegézni lehet a bőséges kínálatból. A MÁV pedig 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt a Budapesti Tavaszi Fesztiválra látogató közönségnek. A. T. Egyelőre a padlás szögletében... jobb időkre várva Fotó: Uhrin Erzsébet Ügy állt ott, a padlás egyik poros szögletében, mint a szomorú vég, az elhagyatott- ság szimbóluma. Pókhálósán, elhanyagoltan is szép ez a fekete, faragott kaptafatartó láda. Tetején repedezett háromlábú suszterszék. Benne pedig ... Hát bizony, a laikus nehezen tudja megállapítani, hogy itt van-e egyáltalán', és ha igen, melyik a kampas, a stuffer, hol, mikor, mire használták a fa- fütyülőt? Én teljes bizonyossággal csak a szerszámkupac tetején heverő pár csizma rendeltetését merném kijelenteni. Ezek a régi, szebb napokat is látott cipészszerszámok itt, a gyomaendrődi Kiosz-székház padlásán várják csöndesen sorsuk jobbra fordulását. Pedig olyan szépen kezdődött minden... A hetvenes években nagyarányú gyűjtés indult. A paraszti múlt sokféle emléke mellett ekkor kezdtek hozni iparos-kellékeket is. (End- rod községben például 120 önálló kisiparos volt régebben.) Hbből az anyagból egy kis kiállítás is nyílt a táj- ház szobájában. A gyűjtésben részt vevő Hornok Józsefire elmondása szerint legalább negyven-ötven tétel szerepelt az akkori leltárban. A tájház — funkciójából eredően — nem sokáig adhatott helyet ezeknek a tipikusan ipari tárgyaknak. Ügy nézett ki, megoldódik a dolog azzal, hogy az Endrődi Cipész Szövetkezet magához veszi a gyűjteményt. Itt először kapott egy kis szobát, de a tárolásnak inkább raktár, mint kiállítás jellege volt. Amikor aztán kellett hely egy irodának, a már megcsappant anyag kikerült a folyosóra, ahol másfél-két évig hányódott. Beteljesült rajta a mondás, az nem vitt belőle, aki nem akart. Hiába, jöttek a szűkös idők. Sokan otthoni keresetkiegészítésképpen visszatértek a kaptafához és a többi jó, öreg szerszámhoz... Ami megmaradt, azt azután elküldték a Kiosznak, amikor ők néhány héttel ezelőtt az ipártestületi dalárda serlegeit kérték vissza, így került a csizma, a láda és társai a padlásra, ahol rájuk találtunk. Marad persze két kérdés, ki ítélhető el jobban: az, aki hozzányúlt a szerszámokhoz, vagy az, aki hagyta ezt? A másik pedig, hogy tulajdonképpen ki ez az utóbbi? Ma már ez nemigen deríthető ki. A szövetkezet élére új vezetés került, sokan elmentek azóta. De tulajdonképpen nem is fontos, mert úgy néz ki, a történet nem ér véget a padláson. Néhány fiatal ugyanis elhatározta, hogy berendeznek egy cipészműhelyt, eredeti eszközökkel. A külföldi vendégek, delegációk előtt is be lehetne ezt mutatni. Sajnos & vállalkozóknak mindent elölről kell kezdeniük, hiszen az eredeti anyagból nem sok maradt. Szakirodalmat, régi mesterék elbeszéléseit kell tanulmányozniuk, ezenkívül újra végigjárni a falut, a hiányzó darabokért... Hogyan fogjanak hozzá ehhez a munkához? Talán az lenne a legjobb, ha legelőször is vásárolnak egy jó erős lakatot... K. K. KI Kaphat ápolási dijat? * Március 1-jétől a 33/1990- es minisztertanácsi rendelet alapján ápolási díjban részesülhetnek azok, akik testi vagy szellemi fogyatékos, tartósan beteg, illetve idős hozzátartozóikat otthon ápolják. Kik jogosultak erre a díjra? — kérdeztük Tamás Bélánét, a megyei tanács egészségügyi és szociális osztályának főelőadóját. — Ápolási díjra jogosult az önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre, gondozásra szoruló személy ápolását ellátó hozzátartozó, illetve az ápoltat tartási, életjáradéki és öröklési szerződés alapján ellátó személy. A díj akkor folyósítható, ha az ápolt súlyos fogyatékossága vagy tartós betegsége miatt oktatási-nevelési intézménybe nem járhat, és nincs elhelyezve szociális intézményben. Alkkor is jár az ösz- szeg, ha az ápolt keresőfoglalkozását egészségügyi állapota -miatt nem tudja folytatni. — Mikortól jár a díj, és mennyi lehet az összege? A gyedre való jogosultság megszűnésétől, illetve a gyermek kétéves korától kezdődően, az ápolt súlyos fogyatékossága esetében életkorától függetlenül, tartós betegsége esetén pedig a 18. év betöltéséig állapítható meg ápolási díj, melynek összege azonos a mindenkori legalacsonyabb munkabérrel. A helyi tanácsok bírálják el a jogosultságot, s szakmai bizottság dönt arról is, hogy határozott vagy határozatlan időre folyósítják a megállapított összeget. Megszüntethetik az ápolási díjat, ha az ápolt két hónapot meghaladóan szociális, egészségügyi intézményben kap ellátást, ha az ápoló hozzátartozó gyest, táppénzt, nyugdíjait, rendszeres segélyt kap vagy kereső foglalkozást folytat, és akkor is, ha nem teljesíti vállalt kötelezettségét. Nagyon fontos, hogy ez az időtartam nyugdíjra jogosító szolgálati időnek minősül! — A rendelkezés értelmében az is jogosult az ápolási díjra, aki idős hozzátartozóját gondozza. Ez esetben mennyi pénz adható? — A díj összege nem lehet alacsonyabb, mint a házi gondozásért járó tiszteletdíj legmagasabb összege (ez jelenleg 2000 forint) és nem haladhatja meg a mindenkori legalacsonyabb munkabér mértékét. Különösen indokolt esetben ápolási díjat kaphat az, aki a 18. életévét betöltötte, de még nyugdíj- korhatárt el nem ért, tartósan beteg személyt lát el. Ez esetben is a fenti összeg folyósítható. G. K. ■mm mm fl sniffer, a kampas és társaik Újjászületésre várnak
