Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

1990. március 15., csütörtök NÉPÚJSÁG Hazai ősbemutató a Jókai Színházban Kishont és Rónai — itthon Összeházasodni — huszonöt év házasság után? (Harkányi Já­nos és fel kai Eszter) 1 Lehet, hogy egyetlen szó, egy hír, egy esemény elég hozzá, lehet, hogy egy talál­kozás, egy utazás vagy va­lami más kell ahhoz, hogy tükörbe nézzünk, szembesül­jünk önmagunkkal. Hogy megkérdezzük: hogyan él­tem eddig? És miért? Képes vagyok-e változtatni az éle­temen? Ha igen, miképp? S egyáltalán, ki vagyok én? Ki lehetek? Talán tapintatlan­nak, kegyetlennek tűnnek ezek a tolakodó kérdések, talán legszívesebben elhes­segetnénk őket, amikor elő­ször jelentkeznek. De ké­sőbb majd rádöbbenünk, lehet, hogy még hálásak is leszünk nekik, mert kelle­nek. szükségesek, hasznosak, elkerülhetetlenek. Kishont Ferenc (Ephraim Kishon), híres izraeli szín­műíró, kabarészerző, humo­rista, színházi és filmrende­ző vígjátékában ,.a címsze­replő”. A házasságlevél az a pont, az az alkalom, amely szembesíti Elimelech Boro- zovszkit és környezetének tagjait önmagukkal, valódi énjükkel. Egy írás. hivata­los szerződés, tulajdonkép­pen formaság, nincs értel­me. jelentősége huszonöt év házasság után. Illetve még­is; ..anyukának”, a leendő anyósnak fontos az iromány: fia. Robert követeli ezért a vízvezeték-szerelő családjá­tól. Kéri, könyörög érte per­sze a menyasszony-lány, Ajala js, elvégre férjhez akar menni. csábító az előkelő famíliába bekerülni, vagyis Robert jó party. Így válik a házassági szer­ződés tükörré, amelynek fé­nyében eddig szürke, egysze­rű, unalmas alakok életre kelnek, hirtelen érdekesek lesznek. Sőt. megmutatják a foguk fehérjét is. Kiderül, hogy ebben az elég távoli, szegényes, idejétmúlt tel- avivi lakásban, házban sen­ki sem angyal; hogy az em­bereket érdekek motiválják, vagy éppen mindenki csak az orráig lát. és nem akar többet mint jól élni. Ját­szódhatna bárhol, bármikor a történet, „Valahol Euró­pában”, harminc évvel ez­előtt vagy akár most. Az a tükör — bocsánat, a levél — arra is jó, hogy kritikusan, kívülről, távolságot tartva mutassa meg a szereplőket. A poénok, a humor, a gro­teszk elemek pedig meggá­tolják, hogy túlságosan ko­molyan vegyük őket ott fenn, a színpadon; nem ro­konszenvezünk, nem érzünk együtt, nem szánjuk őket különösebben. Rónai András (az Izraeli Nemzeti Színház, Habima állami díjas művésze, szí­nész. rendező), aki Kishont vígjátékát héberről magyar­ra fordította és Robert sze­repét több mint ötszázszor játszotta, célratörően ren­dezte meg A házasságlevél magyarországi ősbemutató­ját Békéscsabán, a Jókai Színházban. Az előadással szórakoztatni akart, kikap­csolódást nyújtani, megne­vettetni, s ez sikerült. Hogy közben- néha el-elgondolkod- tunk komoly dolgokon is? Istenem, megesik az ilyesmi színházban; és nemcsak tra­gédiát nézve, hanem olykor két megkönnyebbítő, felsza­badító nevetés között is ... Szerző és rendező igazi társakra lelt, a szellemes mondandót, a családi játé­kot avatott színészek közve­títették a közönségnek. Har­kányi János Borozovszkija és Felkai Eszter Sifrája (a feleség) jól sűrítette játékba a házasság huszonöt évének megannyi tragikus és komi­kus jelenetét. Külön-külön és együttesen a szokásos színvonalat hozták, egyéni­ségükkel hol érzelmeinkre, hol értelmünkre hatottak erősen, hol az elnéző, hol az elhatároló nevetésre ösz­tönöztek. Szentirmay Éva (szomszédnő) és Somló Gá­bor (Robert) alakítása emel­kedett ki különösen a mind­össze hatszemélyes játékból, mert kettőjüknek sikerült talán a legelevenebb, illetve legszellemesebb figurákat életre kelteni, groteszk je­leneteikkel az est legtöbb tartalmas, emlékezetes per­cét nyújtani. Fazekas And­rea (Ajala) szép, fiatal és ... Szép és fiatal, de mást, többet egyelőre nem tudok a javára mondani, hacsak azt nem, hogy beszéde leg­alább érthető, Ardeleán Lászlóé (Büki) viszont alig. Mindkettőjük mozgása, kap­csolata a többi szereplőhöz a színpadon kissé esetlen, gyakorlatlan, gyenge. Ahogy visszaidézem írás közben Kishont—Rónai színpadi figuráit, Friedrich Dürrenmatt egyik színházi esszéje jut eszembe, ahol a szerző — Arisztophanésztől Rabelaisig — a komédia jellemzőit elemzi? s közben izgalmas megállapításokra jut. Például a következőre: míg a tragédia együtt szen­ved a korával, a komédia a groteszk elemek segítségé­vel felül tud azon emelked­ni, kívülről képes ábrázolni az emberek gyengéit, hibáit, vétségeit. „A groteszk elem egyik nagy lehetőségünk, hogy ál­tala pontosak lehessünk — írja Dürrenmatt. — Tagad­hatatlan, hogy ebben a mű­fajban felleljük az objekti­vitás kegyetlenségét, még­sem a nihilisták művészete ez, hanem sokkal inkább a moralistáké, íze nem dohos, hanem sós. A szellemiség és éleselméjűség művészete (ezért értékelte nagyra a felvilágosodás kora is), s korántsem egyenlő azzal, amit a közönség humornak nevez, a hol szentimentális, hol meg frivol kedélyesség­gel. Ez a művészet kényel­metlen, de szükségszerű.” Ahogyan A házasságlevél szókimondása is talán ké­nyelmetlen, de szükségsze­rű. A dramaturg, XJngár Jú­lia, a rendező és a művé­szek közös érdeme még, hogy ezt a magyarországi ősbemutatót az éppen nem jegyzett vidéki színházakra ritkán jellemző érdeklődés kísérte, hogy a közönség és a ' szakma egyaránt Békés­csabára vetette figyelő sze­mét. S ugyebár ez sem mel­lékes szempont Niedzielsky Katalin Középen Robert (Somló Gábor): Anyuka látni akarja a házasságlevelet Fotó: Gál Edit „Te mit adsz Magyarországnak?” Kennedy elnök híres mondását hozta fel pár nappal ezelőtt a televízió kommentá­tora. Mellbe vágott, mit mondjak! „Te mit adsz Amerikának?” — kérdezte az elnök, nyilván szónoki an, de nagyon is igazul. A nevezetes mondás azonnal aktualizáló­dott bennem: „Te mit adsz Magyarország­nak?” A többire, ami még volt, nem em­lékszem. Csak arra, hogy „Te mit adsz Magyarországnak?” Te, aki most igen nagy vagy, vagy lenni szeretnél? Te, aki majd arra szavazol, akit szívedhez-értel- medhez a legközelebb állónak érzel. Te, aki eddig mit adtál? Te, aki az áldozatok elvállalásában nem fogsz változni semmit, de talán ezután nem pusztába szórt tet­tekként, hiába mondott szavakként veszik a semmibe nagy áldozatvállalásaid szen­vedélye. Mit adsz Magyarországnak te, aki megállás nélkül hangoztatod, hogy ‘ min­dent. Te, aki nem is beszélsz erről, mert úgy gondolod, félreértenek. Vagy úgy, hogy nem értenek félre, csak éppen nem hiszik el, hogy tényleg Magyarországért akarsz tenni valamit. Mondhatnám ibolyaillatúnak is ezt a márciust, és különösen azt a szent, nagy napot, amikor 1848. március 15-én a Län­derer nyomdában kinyomtatták azt, hogy „Mit kíván a magyar nemzet". Hogy a 12 pont felett, mint mindennél fontosabbat, kívánta: „Legyen béke, szabadság és egyetértés." Tehát béke. És szabadság. És egyetértés. Mivel mindig e háromból volt a legke­vesebb ebben az országban, mert ha bé­ke volt (olyan, amilyen), akkor békétlen­séget csináltunk(tak); ha volt szabadság (netán cselk papíron), felkelt a nép, hogy elérje, de megtartani, azt sohasem tudta, mert ha volt egyetértés, gyorsan összeve­szett azzal, aki a legközelebb állt hozzá, néha a helyzet térbeli vonatkozásában is. Mintha akkor éreznénk magunkat jól, ha nem értünk egyet, ha szíthatjuk az egyet nem értés parazsát és tüzét, mintha va­lami átok (turáni?!) ülne rajtunk: egyet­értő, fényes napjaink, darab időink után valaki mindig pártot üt. Persze, nem mindegy ám, hogy miben áll az egyetér­tés, hogy sokan akarják-e vagy kevesen, hogy ráerőltetik-e másokra a félelmek és zsarolások eszközeivel az „egyetértést”, mely újkeletű történelmünkben az „egy­hangú” szavazások nevetséges színházait szervezte ott, ahol nem éppen Thália bi­rodalma épült. Deák Ferenc mondta 1867. február 17- én: „Vigyázzunk, nehogy a mi tovább­építéseink is azáltal váljanak lehetetlen­né, hogyha nyelveink — nemcsak a szó szoros értelmében véve, hanem értem: akaratunk, törekvéseink — összezavarod­nának, egymással összevesznének”. Az or­szág történelmének nagy fordulóján szólt így (magába ölelve 1848—49-et is!), ami­kor Ferenc József leiratában" helyreállí­totta a magyar alkotmányt. A sorsforduló napjai voltak ezek. Százhuszonhárom éve. A nagy felelősség napjai, melyek jövőt kellett, hogy teremtsenek. Egy ország jö­vőjét, a huszadik század felé haladtában. Most a huszonegyedik felé haladunk. Üjabb nagy felelősség napjai közben. Ret­tenetes lenne, ha „törekvéseink összezava­rodnának, összevesznének”. A haza bölcse talán átsugaraz valamit ide, ebbe a szá­zadba is, ide, 1990 márciusába, a szent napnak évfordulóján. Sass Ervin Gádorosi jubileumi katalógus, 1990 Az öt- és a tízéves jubi­leumi kiadvány után újabb ünnepi „összegzőt” vehetnek kezükbe a gádorosiak. Eb­ben is — mint az előző ket­tőben — a helyi néptánc- csoportról, társastánctanfo­lyamról, illetve a zenei élet egyéb eseményeiről esik szó. H a három füzetecskét egymás mellé tesszük, lát­hatjuk, hogy míg az első egészen vékony, a második már vastagabb, és a harma­dik — a mostani — duplája ennek. Hiába, telik az idő, szapo­rodnak a megörökítésre vá­ró események. Egy azonban állandó és biztos: a zene, a tánc, az ének — mindezek oktatása, mindig fontos volt és marad is a község életé­ben. A katalógus elején Kiss Imre, a gádorosi Justh Zsig- mond Művelődési Ház igaz­gatója ír erről, majd sorra veszi a falvakban régebben élő táncszokásokat. Mint ír­ja, ezekhez képest újabb formát jelentett a századfor­dulón megjelenő tánciskola, ahol táncmesterek szakava­tott irányításával folyt a ta­nítás. „Hiteles forrás alap­ján — olvashatjuk a kataló­gusban — Gádoroson az el­ső táncoktató Csernus József fűszerkereskedő volt.” 1922 és ’26 között működött ilyen minőségben a faluban. A tánctanfolyam befejezését azóta is záróműsorral ün­nepük a községben. Legalább ilyen sikeres a néptánccsoport is, amelyik kevesebb, alig másfél évti­zedes múltat tud a háta mö­gött. A zenei élet másik fon­tos „előállomása” az ötve­nes években ténykedő né­hány banda, azaz népi ze­nekar, amelyik bálákban, la­kodalmakon, zenés-táncos rendezvényeken muzsikált. A zenészutánpótlást szolgálta a községben az úttörőzenekar, melynek fenntartója kezdet­től fogva a művelődési ház. Működésük alatt, 1977-től ’86-ig, számtalan versenyt nyertek. Minderről bővebben lehet olvasni a kis füzetben, amelyik a művelődési ház­ban kapható, illetve rendel­hető meg. A katalógus második felé­ben a zongora- és furulya­oktatásról, a felnőtt és ifjú­sági citerazenekarról, a he­lyi énekkarról találhatunk rövid krónikát. A fényképmelléklet pedig a hajdani és jelenlegi okta­tók képein kívül a 15 év né­hány emlékezetes pillanatát örökíti meg. Az Orosházi Üveggyár há­zinyomdájában 400 példány­ban elkészített kis füzet va­lószínűleg egy a sorban, hi­szen a tánc, a zene, az ének ünnepeink része. A próbák, fellépések közepette gyorsan telik az idő, s már itt is a húszéves jubileum. K. K. cskeméti Tavaszi Napok Talán nemcsak a Toldi Miklóshoz mérhető népi hő­sökre jellemző, hogy amint nő a veszély, nő a bátorsá­guk. Sok kulturális intézményhez hasonlóan, veszélybe került a Kecskeméti Tavaszi Napok rendezvénysoroza­ta, s a nehéz időkben nagy bátorsággal próbálják em­lékezetessé tenni a mostani, ötödik évadjukat. Mégse járja, hogy a pénzügyi anarchiának mindig a kultúra legyen az első számú áldozata! Abba kell már hagyni egyszer az örökös sajtolást, a jókedv, a szórakozás, a nemes gondolatok fűrészpor-szárazzá kipréselését. Fél­nek a kecskemétiek, hogy jövőre talán már nem lesz alkalmuk a mostanihoz hasonló tavaszi fesztivált ren­dezni, s ha már hattyúdal, hát legyen szép a nagy ma­dár búcsúzkodása. I --------------------------------------------------------------------------------------------------------­A ki március 15. és 25. között, a homokország fő­városába látogat, óhatatla­nul magával sodorja a fesz­tiválhangulat. Kecskemét főterén, 11 napon át kira­kodó vásáron árulják a por­tékát, s a közelben egymást váltják a színes programok. Nyitányként a város majo- rettcsoportja tart vérpezsdí­tő bemutatót, bizonyítandó, hogy a szépen mozgó, de­koratív lányok nemcsak az amerikai ünnepségeken tud­nak zenére masírozni. Kis­bíró hirdeti ki az eljövendő másfél hét programját, s a városban szereplő bolognai görkorcsolyások is visznek magukkal egy;egy hirdetést. A Rajkó zenekartól az Ara­di Filharmonikusokig szé­les a választék, így többek közt fellép a szarvasi Tes- sedik Sámuel Tánckar is. S ha majd a Viharsarok fe­lett léggömbök lebegnek, ta­lán Kecskemétről hozzák az üzenetet, ugyanis a lég­gömbfestő verseny ifjú pik­torai a szellők járására bíz­zák alkotásaikat. Különleges élmér# vár a komolyzene rajongóira, hi­szen a Magyar Virtuózok együttes Bach: V. Branden­burgi versenyét, valamint Rossini, Mozart és Weiner Leó egy-egy népszerű alko­tását szólaltatja meg. A pia­rista templomban a Kecske­méti Pedagógus Kórus és a Kecskeméti Szimfonikus Ze­nekar hangversenyén Mo­zart. Requiem-jét hallhatja a közönség. A Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorán Vivaldi és Mozart művei szerepelnek. Koncertet ad­nak a Kodály Iskola mű­vésztanárai is, akik Bach, Beethoven és Bartók mu­zsikáját keltik életre. Saj­nos. csak egy-egy estén lép közönség elé, s így már minden jegy elkelt a Lon­doni Pantomim Színház és a Győri Balett vendégsze­replésére, és Koncz Zsuzsa koncertjére se könnyű be­lépőt szerezni. Lézertánc, A természet ritmusai, A megsebzett föld éneke, Profán és Szent, Asztrodráma — ezek a cí­mei a Planetárium műso­rainak. A Szórakaténusz já­tékmúzeumtól a Kecskeméti képtárig a város valameny- nyi kiállítótermében, ran­gos tárlatokban gyönyör­ködhet a közönség. Kirakat­verseny, virágkiállítás, mik- roszámítógépes verseny és még számos program bizo­nyítja. hogy van szellemi tartalék és akad még vak­merő nagyotakarás, ha a szomszédos megve kultúrá- lis értékei kerülnek meg­mérettetésre. Könnyűnek aligha találhatnak, sikerül­niük kell életben maradni. A. T.

Next

/
Thumbnails
Contents