Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

NÉPÚJSÁG 1990. március 15., csütörtök Elek rálépett a borossebesi útra Perselyezni még kell, de a szó már szabad Történhet bármi a nagy­politikában, az egyszerű em­berekből a tiszta érzéseket kiölni nem lehet. A szív pe­dig néha még csodákra is képes. Legyőzhet eszméket, határokat, és boldogságot csempészhet a keserves hét­köznapokba. Ilyen gondolatok kavarog­nak a fejemben, amikor egy eleki csoporttal Erdélybe, Borossebesre tartok. Ütköz­ően közösen visszaidézzük a romániai forradalom véres napjait, és megtudom, hogy akkoriban az elekiek segély- szállítmányt küldtek Sebes­re. „Szeptemberre megszervezek egy magyar óvodát” A városkába érkezvén, ki­csit izgatottan szállunk ki a kocsiból, de a szívélyes fo­gadtatás minden kételyt el­oszlat. Azonnal körbevesz­nek bennünket az ott élő magyarok és románok, majd megjön a polgármester is. A kölcsönös bemutatkozások után egy sebesi szűccsel, Patkó Vilmossal beszélge­tünk. — Harminc évvel ezelőtt még a hétezres lélekszámú város 50 százalékát magya­rok alkották — mondja. — Most azonban alig vagyunk ötszázan. A környező he­gyekről betelepítették a ro­mánokat, és a vegyesházas- ságok is az „elrománoso­dást” segítették. Nincs ugyanis magyar óvoda és is­kola, nincsenek magyar nyelvű könyvek. — Ügy hallottam viszont, hogy Borossebesen is meg­alakult a Romániai Magya­rok Demokratikus Szövetsé­ge. — Valahogy össze kell fogni a magyarságot, mert például nekünk reformátu­soknak még magyar lelké­szünk sincs, de hasonló a helyzet a katolikusoknál is. Mindenesetre bárhogy is ala­kul a helyzet, én szeptem­berre megszervezek itt egy magyar óvodát. — A forradalom óta azért csak változott valami a vá­rosban. — Sókkal szabadabban be­szélhetünk, nem kell ret­tegnünk a rendőrségtől. Ré­gebben állandóan zaklattak minket, és arról is beszámol­tattak, hogy mennyit telefo­náltunk, mire költöttük a pénzünket. Sok mindenre persze nem lehetett, hiszen alig van áru a boltokban. A cukrot, lisztet és étolajat még mindig jegyre adják. Képzelje el, vannak olyan nyugdíjasok, akik csak 100- 150 lejt kapnak egy hónap­ban. Sokszor perselyezni kell, hogy valami kis pénzt összegyűjtsünk nekik. Igazi változás itt akkor lesz, ha felosztják a földeket és se­gítik a magánvállalkozókat. A beszélgetésünk itt fél­beszakadt, ugyanis a polgár- mester városnézésre invitál bennünket. Felkeressük a he­Maszkvában adjuk elv amit Münchenben megveszünk Miért korlátozzák a rubelelszámolású exportot? A kereskedelmi miniszter januárban azonnali hatály- lyal felfüggesztette mintegy 1700 magyar vállalat idei évre érvényes rubelelszámo­lású export engedélyét. A továbbiakban csak a fokoza­tosan, a szovjet viszontszál- lítások ütemének megfelelő­en kiadott új engedélyek alapján lehet a szovjet piacra exportáltat. A draszti­kus intézkedés érthető mó­don óriási visszhangot kel­tett. Alig két hét után a Csepel Autó a fizetésképte­lenségre hivatkozva meg­szüntette a beszállítást az Ikarusznak. és ezzel megkez­dődött a dominók borulása. Az Ikarusz fokozatosan kénytelen termelése nagyobb részét leállítani. A tovagyű­rűző hatás mintegy száz vál­lalatot érinthet csak ennek az egyetlen terméknek az esetében. De mi van a háttérben, mi indokolta ezt a kétségtele­nül drákói és nem alaptala­nul a kézivezérlés legszebb korszakaihoz hasonlított döntést? Három összefüggésre kell utalni, ám a jelek szerint az érintett hazai vállalatok egyiket sem hajlandók tudo­másul venni, annál inkább, mivel évtizedeken át egészen másféle érdekeltségben dol­goztak. Tavaly csaknem egymil- liárd rubellel adósodott el Magyarországgal Szemben a Szovjetunió, csupán az áru­forgalomban. A másik tényező, hogy a magyar—szovjet kereskede­lemben a legrövidebb időn belül át akarunk térni a dollárelszámolásra. Ebben az esetben várhatóan igen je­lentősen megváltozik az ex­portált áruk jellege, össze­tétele, azaz egy igen kon­zervatív termékösszetételű kivitelt, mint amilyen még az idei is, mindenképpen korlátozni kell. A korlátozás további in­doka, hogy mind több dol­lárért vásárolt alkatrész vándorolt az utóbbi években a Szovjetunióba, készáruba beépítve. Ily módon olyan helyzet állt elő, hogy felvet­tük a dollárkölcsönt magas kamatra és továbbadtuk a keleti partnereknek mint rubelkölcsönt, lényegében ingyen használatra. Az érin­tett vállalatok, mindenek­előtt a gépipariak — export­juk csökken kb. 30-40 szá­zalékkal — most felhábo­rodnak, tiltakoznak, de még reménykednek. S ezen nincs mit csodálkozni. A KGST- tervegyeztetés korábbi gya­korlata szinte teljesen kiöl­te a vállalatokból a rubel- viszonylatba exportáláskor a piaci gondolkodást, hiszen a valós költségektől, a valós piaci kereslettől teljesen el­szakítva, agyontámogatott és átláthatatlan árakkal dolgoz­tak. A szovjet piaccal való kapcsolatunk gyökeres át­alakítása várhatóan jó né­hány, korábban akár igen jó nak minősített vállalatot egyszerűen megbuktat. Azoknak, amelyek idejeko­rán számoltak az évtizede­ken át jó üzletnek számító rubelexport jelentős csök­kenésére, és megkezdték a minden piacon eladható ter­mékek kifejlesztését, na­gyobb reményük . lehet a piacváltásra. P. É. lyi kereskedelmi szövetkezet kötöttáruüzemét, a bútor­gyárat, valamint ellátoga­tunk egy szűcsműhelybe. A szép szőrmék között egy sza­kállas fiatalember lép mel­lém. Jó, ha ül magyar könyve! alvasbattam” — Apám magyar, anyám német, én meg a nyilvántar­tás szerint román vagyok — mutatkozik be Verebes Jó­zsef tanár. — Nálunk a csa­ládban már a fiam is job­ban beszéli a magyart, mint én. Ennek magyarázata le­het, hogy életemben jó, ha öt magyar könyvet olvas­hattam. A legérdekesebb kü­lönben az, hogy sok román szeretne magyarul tanulni, mert ők is a magyar tévé adásait nézik. Közben véget ér a bun­dák közötti sétánk, és indu­lunk ebédelni. Egyik asztal- társam megsúgja, hogy né­hány perccel ezelőtt megszü­letett az első megállapodás. Az eleki sportegyesület 13 melegítőért 13 pár futball- cipőt küld cserébe, és a két csapat egy hónapon belül megmérkőzik egymással. Az ebéd utáni cigaretta­szünetben Sebes polgármes­terével beszélgetünk. Fejes Györgynek hívják, de nem tud magyarul. Készséges tol­mács azonban akad bőven. „Ezentúl jöjjenek tübbszür!” — Tavaly októberig az Arad megyei KISZ-bizottság elnökeként dolgoztam, utá­na kerültem ide. Tudja, a Ceausescu-rendszemek az volt a vezérelve, hogy min­dig más településről helye­zett át vezetőket, és cserél­gette őket, nehogy közelibb kapcsolatba kerüljenek ala­kossággal. Én még most is mindennap Aradról járok ki Sebesre. Különben a forra­dalom után felajánlottam a lemondásom, de a nép bi­zalmat szavazott. Ha az új választások után is kitarta­nak mellettem, akkor csalá­dostól átköltözöm. — Mi okozza most a leg­több fejtörést önnek a vá- roshan? — Az, hogy még mindig feszült a helyzet. Túl na­gyok az igények, türelmet­lenek az emberek. Többen önkényesen földosztásba kezdtek. Ebben persze jót is látok, hiszen ez mutatja, hogy bár eddig a paraszt nem sokat látott a föld hasz­nából, mégis ragaszkodik hozzá — mondja a polgár- mester, majd búcsúzóul hoz­záteszi: — Nagyon örülök, hogy az elekiekkel létrejött a kapcsolat. Miközben a tanácsháza előtt sütkérezek, egy idős bácsika fogja meg a vállam. — Jöjjön be a házamba, mutatok valami érdekeset A kísértésnek nem tudok ellenállni. A folyosón aztán eláll a lélegzetem. A fala­kon végig az 1848—49-es ma­gyar szabadságharcot ábrá­zoló festmények láthatók. — Egy magyar családtól kaptam 6 éve, és azóta egy­szer sem vettem le a falról — mondja büszkén. Hallgatnám még, de szól­nak, hogy indulunk. A bá­csi azonban még odasúgja: — Olyan jó, hogy itt van­nak, de ezentúl jöjjenek többször! Elérkeznek a búcsú pilla­natai, és már mindenki a következő találkozást terve­zi. Ügy válunk el egymás­tól, mintha évek óta jó ba­rátok lennénk. Nyemcsok László Kétezer Lada Tungsram-robetvezérlékért Kétezer Lada behozatalá­ról kötött közvetlen válla­latközi megállapodást a Tungsram Rt. a legnagyobb szovjet személygépkocsi­gyárral. A volgai autógyár­nak, az Avtovaznak három éve szállít robotvezérlő egy­ségeket a Tungsram kapos­vári elektronikai gyára. E termékekért eddig is gép­kocsival fizettek a szovje­tek. de az így behozott évi ezer-ezerkettőszáz jármű, az államközi megállapodás ré­szeként került az országba, s nem jelentett többletet a hazai piacon. A most kötött szerződés tiszta helyzetet teremt a magyar szállítások ellenté­telezését illetően. A gyanú­ja sem merülhet fel annak. hogy az export a szovjet passzívumot növelné, mert a szóban forgó kétezer gépko­csi nem a kül- és belkeres­kedelem csatornáin jut el a magyar . vásárlókhoz. Az importőr, a Tungsram ke­reskedőház, a belföldi érté­kesítés ügyében is saját be­látása szerint rendelkezik. A 250 millió forintos üz­let keretében, a Tungsram kaposvári gyára zömmel egy új robotvezérlő típust szállít a Lada gyárnak. Míg a három évvel ezelőtti konstrukció csak pontszerű műveletek elvégzésére volt alkalmas, az új, pályavezé­relt elektronikai egység fo­lyamatos munkaműveletek programozott irányítására is képes. trgl £cu<*L “7 Fohász Kossuth Lajos azt üzente. j És üzente még Petőfi Sándor, Széchenyi István, pzólt Deák Ferenc, Eötvös József, s hogy dr. Jókai Móricról vagy Táncsics Mihályról el ne feledkezzünk. Távolról sem teljes a névsor, még a legnagyobbakat is hosszan idéz­hetném. Aki hirtelenjében elém villant, bizonyíték grá, hogy az óriások is milyen sokfélék. Némely dolgokban le­hetnek egymás ellentételei, mégis szépen megférnek aa emlékezet panteonjában. Sorsuk is sokféle módon (ala­kult. Volt, kinek a grófi kastélytól a tébolydáig tartott az út, más á mészáros házacskájából sistergett e világra, és a icsatamező őrült mészárszékéig lángéit. Hosszú szám­űzetés, további tömlöc, boldog mesemondás, kompromisz- szumos politika — kinek iftti adatott. Betöltötték hivatá­sukat, hazafiak voltak, s tia tudunk még fohászkodni, joggal foglaljuk imába szent neveiket. Ha manapság ri­adtan nézzük, hogy a politika aprószentjei milyen sok­félét csacsognak, adjon megnyugvást, hogy a történelem nagyjai sem voltak egyformák. Régi dal, hogy mindig a dicső ősökről és az elsatnyult jelenkorról Írtak a poéták. Igaz, véletlenül se bukkan fel manapság egy Kossuth La­jos, aki, ha azt üzeni, fhallgat szavára a sokadalom. De az is lehet, hogy fülünk'szokott el attól, hogy kiszűrje a hangzavarból a tiszta igét. Túl sok a mikrofon, hangszó­rók bömbölésétől fejünk zúg, a képernyő vibrálásától szemünk káprázik. Nehéz megszokni. Minden ünnep annyit ér, amennyit belőle magunkénak érzünk. Ügy látom, most egy kicsit eltompultunk, talán védekezésből tartjuk magunkat távol a közös 'örömöktől. Túl sok hamis ^szólamot kellett már elhadarni, azért e hallgatás. Begubózva törékeny kis csigaházunkba, inge­rülten figyeljük, ha nem kedvünk szerint halad a világ. Mint éjszakai vándornak a vezérlő csillag, ilyenkor kell a történelmi példa, a közös múlt, felemelő gondolat, amely kiragad a testpedtségből. Ha kinyitjuk ablakun­kat, hadd jöjjön be a friss tavaszi levegő, s közben arra gondolhatunk, hogy azon á 142 évvel ezelőtti márciuson is hasonló módon duzzadtak a rügyek. Az emberek akkor is lesték, megjött-e a gólyamadár? Gyümölcsfáikat éppen úgy metszették, mint mi, hozzon dús termést. S a házak fölött akkor is fanyar illat terjengett, ha száraz kórót égettek a kertek aljában. Nem (közvetítette ugyan a tele­vízió, de hamar megjött a híre: ott fenn, .Pesten és Bu­dán nagy események történtek. És két nap múlva, már Szarvas város, Mojsisovits főbíró vezetésével, küldöttsé­get menesztett a fővárosba, jelezvén, hogy csatlakoznak a forradalomhoz. Benne volt a levegőben a változás, mint ahogy ma is sorsfordító időket élünk. Minden kor a sa­ját ritmusa szerint formálja a világot. Természetes, ha mi azt a keresztet érezzük nehéznek, amelyet hurcolunk. Ám, Ihogy be ne sűrűsödjön a vérünk, bizony jó lenne, ha legalább ez a tavaszi ájer pezsdítőleg hatna a gondo­latokra. Senki helyettünk nem cselekszik, s még azt se várhatjuk — szerencsére! —, hogy mások mondják meg, mi a teendő. Elég az önostorozásból, hallgassunk végre ép ösztöneinkre. Lassan elmúlik fölöttünk a rontás, s az út, amelyen haladunk, bár most még kátyúktól veszélyes, de mégis jó felé visz. Fogyatkozó, sanyargatott, önpusztító nép, maroknyi magyarok! Jaj, hogy nekünk örökké vitézkedni kell, mo­hó hatalmak szorításából kikecmeregni. Nálunk minden nemzedék azzal a küldetéssel jön a világra, hogy most vagy Isoha! Évszázadok összetorlódott mulasztásait kell mindig pótolnunk. Nekünk, maiaknak, még külön át­kunk, hogy inkább csak fogcsikorgatva szitkozódunk a felhalmozódott terhek miatt, s ha nem mutatkozik gyors eredmény, inkább hozzá se kezdünk, elrendezni végre az életünket. Talán reményt adhat, hogy a közel másfél száz évvel ezelőtti Pató Pál uraimék is egyszer csak fölesz­méltek, történelmet csináltak, felnézett rájuk Európa, csodálhatjuk őket mi is. Sok keservünk ellenére ma se rosszabbak az esélyeink. -Éppen csak élni kell az alka­lommal, hogy késői unokáink „áldó imádság mellett" mondhassák el neveinket. 3 legyen még magyar, aki imádkozhat. Andódy T|bof Hz idén is Berocaritas Áprilistól a Dunakanyar­ban is megkezdi a légi men­tőszolgálatot az Aerocaritas legénysége. A 2-es számú út forgalma és zsúfoltsága miatt, a váci kórház való­ságos baleseti centrummá vált. Ez tette szükségessé azt a kezdeményezést, hogy az Ml-es és az M7-es autó­pályák mellett ezt az útvo­nalat is bekapcsolják a lé­gi mentésbe. Ehhez azonban lehetővé kellett tenni, hogy a helikopterek a kórház mellett leszállhassanak. A város üzemeinek összefogá­sával és az Országos Mentő- szolgálat főpilótájának szak­mai útmutatásai alapján építették meg azt a két le­szállópályát, amelyek közül egyiket közvetlenül a bal­eseti sebészet mellé telepí­tettek. A 2-es főközlekedési úton, valamint a 12-es út torkolatánál elsősegélynyúj­tó stáb tart majd állandó ügy eletet. A Vésztői Körösmenti Tsz-ben a napokban kezdték el a tárcsázást. Folyamatosan, kb. 15M hektár területen végzik a vetést megelőző műveletet Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents