Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám

1990. január 13., szombat TALLÓZÓ 'köRÖSTÁJ „...ez így nem megy, urak és elvtársak!” ... A politikai küzdelem az akaratok küzdelme. A kiala­kítandó demokratikus köz­élet és intézményrendszer ennek a küzdelemnek a módszere, formája, kerete. A helyzet csapdája, hogy a demokratikus keret még csak sejlik, így az akaratok küz­delme meglehetősen civilizá­latlan viszonyok között zaj­lik. Ezért ki-ki minél job­ban kihasználja a tér min­den lehetőségét, annál in­kább előnyre tesz szert más akaratokkal szemben. Aki nem használja ki: háttérbe szorul. Mondható-e hát a politikai küzdő felek bárme­lyikének: kérem, mérsékel­je magát! De mondható-e ma már, hogy uraim, elvtársaim, nem kell mérsékelnünk magun­kat. Vágjuk csak a lapáttal egymást tetszés szerint ké­pen, lám, milyen jót örül a harmadik, aki holnap kapja majd ugyanezt, esetleg vala­ki mástól. Rajta, csináljuk, lám, tízmillió 513 217 ma­gyar — hogy egy számot mondjak — milyen jól szó­rakozik rajta. Közben fákat döntünk, kerítést szagga­tunk, veteményt túrunk fel, utakat szabdalunk szét. Szét­szedjük a közigazgatást, megfélemlítjük a posztos rendőrt, betonba vágjuk a titkosszolgálatot, bizonyta­lanná tesszük a gazdálkodót, szétbomlasztunk ősrégi in­tézményeket, aláássuk a hadsereg önbizalmát, meg­hülyítjük a kishivatalnokot — mértéken felül rombo­lunk. Mert rombolni nyilván időszerű volt — no de eny- nyire? Azt is, amit nem kel­lene? Bármilyen rezsim jön is létre Magyarországon (ha egyáltalán képes lesz létre­jönni), mindenképpen szük­sége lesz — például — tö­megkommunikációra. Bár­milyen kormányt tákolunk össze magunknak, vagy tá- kolnak össze nekünk mások, ennek a kormánynak egy lé­pése nem lehet erőteljes tö­megkommunikációs eszközök nélkül, amelyekkel megkí­sérli majd elfogadtatni, megértetni drasztikus intéz­kedéseit. De — ugyancsak például — hol van itt ma már ez a tömegkommuniká­ció? Szét van verve, el van adva, ismét meg van félem­lítve, prostituálttá van téve, alakoskodásra van kénysze­rítve, le van rongyolva — s mindez a szükséges mérté­ken felül. S közben a tíz­millió 513 217 magyar az egészet csak mozizza, a fe­jét kapkodva. Nyilatkoznak neki, megcáfolják, ismét •nyilatkoznak, ellennyilatkoz­nak, ismét megcáfolják, azt is megcáfolják. Mindez per­sze — bizonyos mértékig — része a demokrácia játéká­nak, valamivel nagyobb mértékben a mi parlagi de­mokráciánknak — na de ennyire... De még ha tájékoztatásul mondanák. Csakhogy nem tájékoztatják, hanem belök­nek egy-két új nevet, az igazság új hírmondóinak ne­vét és bejelentik, hogy csa­patban eltűntek, akik máig minden gazdasági, szociális, politikai, kulturális, nemzet­közi stb. stb. igazság hírho­zói és kinyilatkoztatói, ér­zelmeink csendesítői és fel- korbácsolói voltak ... Azt hiszem, ez így nem megy, urak és elvtársak!... (Eötvös Pál; Népszabadság) Idegen toliakkal... Fontos a forrás! ... Már akadozott a ripor­teri munka. A „Miért áll olyan hosszú sor a Retek utcai pékség előtt?” tárgy­körben amúgy többnyire megbízhatót szállító munka­társak és a „második nyil­vánosságban” edződött Fe­kete dobozosok közötti rá­termettségbeli különbség mostan végre kézzel fogha­tóvá. szemmel láthatóvá és füllel hallhatóvá lett; utób­biaknak évtizedes emlékeik vannak arról, miként kell harchelyzetben dolgozni. S minthogy legutóbb már arab zsoldosok védték a nép fiát, a nép ellen, nem ártana egy veszélyeket is vállaló, lövöl­dözéstől sem megrettenő, arab nyelvet bíró munka­társ. Ha ilyen nincs, akkor a román tévé helyszíni tu­dósításait kell átvenni, ami­ként például a Panoráma tette. Ez nem baj. sőt he­lyes, csupán azt az elemi szabályt kell betartani, hogy az átvételnek forrásmegjelö­léssel kell történnie, ellen­kező esetben a nézőnek olyan érzése támadhat, mintha a magyar riporter készítette volna őket a bu­karesti golyózáporban, pedig az Szilágymenyőn járt az aktuális időpontban, ahol, hál’ Istennek, nem lőttek. Mindezek apró dolgok, a műsor vélhetően rövidesen folytatódik azzal a különb­séggel. hogy az események távolabbra helveződésével már most föl kell készülni sajátosságaira, a jelentősnek mondható időeltolódásokra, a műholdas közvetítések sa­játosságaira, ezen belül is a meghökkentő színelváltozá­sokra. (Kovács Zoltán: Élet és Irodalom) Valahol Európában? Tele-víziók ... Visszaérkezése után egy nappal arra kértem Aczél Endrét, mondja el az ő ol­vasatában, mi is történt a Magyar Televízióban. — Meghatározó televíziós személyiségekből és egy kí­vülről jött emberből (Pálfy G. István — a szerk) létre­jött egy elnökség. Hogy ki állította össze ezt a listát, titok. Hogy milyen kritériu­mok szerint kerülhetett rá valaki, nem tudni. Annyi látnivaló, hogy a területet felügyelő államminiszter el­képzeléseitől nem idegen a névsor. Külön kell kezelni az elnök ügyét. Nemeskürty István személyében olyasva­laki került a televízió élére, akiről talán fellengzősség nélkül mondhatom, hogy az én nemzedékem egyik bál­ványa. — A tévé politikailag leg­aktívabb frontja: a Híradó, a Hét. valamint a 2-es mű­sor, nem kapott képviseletet az elnökségben. Levonható ebből az a következtetés, hogy az új vezetés egyik fel­adata éppen e területek, úgymond pártsemleges fel­ügyelete lenne. — A Híradót és A Hetet csak az felügyelheti, akit ez­zel megbíztak. Ez pedig én vagyok. E két műsor fel­ügyelete mindig is elnöki hatáskörbe tartozott. Ezt to­vábbra is elfogadom, más felügyeletet azonban nem. — Ügy tudom, hogy távol­létedben Pálfy G. István tá­jékoztatta stábodat a várha­tó fejleményekről... — Nemhogy tájékoztatta, hanem kifejezetten helyette­sített. amit azért nem ér­tek, mert van két kitűnő he­lyettesem. Maradjunk any- nyiban, hogy visszatérésem­mel mindez a hatályát vesz­tette. Minden megy tovább, ahogy eddig... (Nagy N. Péter; Mai Nap) ... — Mit szól ahhoz az interjúhoz, amelyet Aczél Endre, a Híradó főszerkesz­tője adott a Mai Napnak? (Akihez a kérdés szól: Pálfy G. István — a szerk.) — Meglepett, nem számí­tottam rá. Burkoltan, nevem említése nélkül külsősnek minősített: Furcsállom, mert 1970-ben .kerültem be a ív­hez, és tizenöt éven át az intézmény belső munkatár­sa voltam. Különösen érde­kes az ilyen hangnem egy olyan újságírótól, aki kívül­ről, mindössze négy-öt évvel ezelőtt tett — persze rög­tön — a Híradó főszerkesz­tője. Én Európában szület­tem, és úgy vélem, hogy Ma­gyarország Európához tar­tozik. Mindenesetre nem sze­retnék csatlakozni az efféle stílushoz, ez nem az én mű­fajom. Nem valós Aczél Endrének az a kijelentése sem, hogy én rögtön intéz­kedtem volna a Híradóban. Az elnök személyesen kért meg rá, hogy nézzem meg azt a videobejátszást, amely­ben Aczél Endre az elnök­ségről nyilatkozik ... (Pago­nyi Lajos; Népszabadság) * * * A Magyar Televízió elnök­sége Aczél Endrét felmen­tette a Tv-híradó és A Hét főszerkesztői beosztásából, és Pálfy G. Istvánt, az MTV elnökségének tagját bízta meg a főszerkesztői teendők ellátásával... ... A leváltott főszerkesz­tő — információink szerint — csupán annyit mondott, érthetően felindulva, hogy itt most csupán arról van szó, hogy egy „korábban el­határozott kivégzésre talál­tak ürügyet” •. • — Miért menesztették Aczél Endrét? — kérdeztük Nemeskürty Istvántól. (A tv elnökétől — a szerk.) — Nem szívesen válaszo­lok erre a kérdésre, mert túlzottan gyakorinak tartom az elkerülhetetlen személyi változások manapság diva­tossá vált módját. De ha már megkérdeztek, válaszo-. lók a Népszabadságnak. Aczél Endrét kitűnő szak­embernek tartom, semmifé­le indulatot nem érzek el­lene. Egyszerűen az történt, hogy közte és a televíziónak a kormány által kinevezett elnöksége között olyan elvi­selhetetlen feszültség tá­madt, ami különösen ebben a helyzetben — választások — kártékonyán befolyásol­hatta volna a Híradó zavar­talan munkáját. A televíziói egy elnökség irányítja, és én ennek va­gyok az elnöke. Ennek a tes­tületnek az í Másfoglalása engem is kötelez. Aczél End­re felmentéséről pedig egy­hangú elnökségi döntés szü­letett ... (Népszabadság) Ó, ió, ció — infláció Szabad árak — üresedő polcok — ... Mi a véleménye az áremelésről és a szabadáras rendszer bevezetéséről Czir- may Tibornak, a Medosz megbízott főtitkárának? — A mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára elhi­bázott az a szabadárrend­szer, amely január 1-jén életbe lépett. Mi, akik a mezőgazdasági termelésben érintettek vagyunk, nem ezt tekintjük a területünkön működő vállalatok indokolt mértékű jövedelmezőségé­nek helyreállításához megfe­lelő eszköznek. Mi a reform, a piacgazdálkodás hívei va­gyunk, de a mezőgazdaság­ban és a kapcsolódó élelmi­szeriparban egyik napról a másikra ez nem valósítható Pallavicini Alfréd (őrgróf, nyugdíjas légügyi tisztviselő, USA): Volt egy szerencsétlen fia­talember, aki talán egy kis­sé háborodott volt, de olyan csendes volt, és csak az volt a bűne, hogy azt állította: a világ azért olyan rossz és gonosz, mert az emberek nem elég vallásosak ... Recsken az őrök általában bosszantották: „Miért nem szól a maga Istenének, az majd elintézné a dolgát.” De ő sose válaszolt. Egyszer vasárnap tavat ástunk. Elég mély volt már, kb. öt mé­ter lehetett. Ez a fiatalem­ber, Musza Pali, ott talics- kázott. Én is talicskáztam, azért láttam ezt az egész „Kuka géemká” ... — Ma mit talált a sze­méttároló edényekben? — Vagy harminc darab félkilós kenyeret, három da­rab literes és három félli­teres tejet, fél liter kakaót, körömpörköltet, fehér- és véreshurkát... — Tessék megnézni — nyúl a szatyrába, ahonnan kivesz egy hófehér bélű és teljesen friss kenyérdarabot. — A zsákmány csak most, ünnep után ilyen gazdag? — Dehogy! Mindennap te­le táskákkal térek haza. Gyakran a száraztésztát ugyanúgy csomagolva talá­lom, ahogyan a boltból ki­hozták ... A nénin szép, szürke ka­Az ország bérből és fize­tésből élő lakossága, vala­mint a járadékból, nyugdíj­ból élők elszegényedése tö­megessé vált. A kormány az évek óta követelt bérre­form bevezetésének szüksé­gességét nem hajlandó el­fogadni. Élelmiszer-piaci kí­nálati helyzetet emlegetnek az illetékesek, miközben •már most is tapasztaljuk, hogy a városokban és külö­nösen vidéken üzletek pol­cai üresek. A szabad árak a mezőgazdaságban és az élel­miszeriparban, bizonyos gaz­daságpolitikai körökben megnyugvást jelenthetnek, a szabadár-rendszerhez szük­séges kínálati piacot azon­ban nem teremtették meg. — Mi lett volna a jobb megoldás? dolgot. Meg voltak rakva a talicskák, amit nemcsak kézzel kellett fogni, hanem akinek volt, az zsinórral a nyakába akasztotta a talics­kát, úgyhogy az ember nyak­kal is vitte a súlyt. Egyszer csak megállítja őt az őr: „Na, szólt a maga Istené­nek?” Musza Pali nem vá­laszolt. Az őr még egy pár ilyesfélét mondott, és utá­na rákiabált, hogy ha ve­lem beszél, akkor forduljon felém. Musza Páli mögött volt a kiásott tó. Az őr közben szidta őt és vezényelt neki: „Egy lépést hétra! Ügyse se­gít magán az Isten, mit izéi. Egy lépést hátra!” Aztán megint egy lépést hátra. Azt hiszem, az őr azt várta, bát és mintás kendő van, de azt mondja: kalapban, meg fekete bőrkabátban is szo­kott járni „géemkázni”. Ezek után arra kértem, ha még a „munkaideje” nem telt le, vagy ha nem zava­rom, akkor a kutató mód­szerét hadd nézzem meg. A Hímes utcába indulunk. Az egyik szeméttárolónál megállunk. Mit mondjak, azért egy kis „illata” van. P.-né gyakorlott mozdula­tokkal munkához lát. — Nem jó, amikor ennyi­re tele van — szól. Celofán­ba csomagolva teljes piskó­tatekercset emel ki. Akár­hányszor nyúl a kukába, mindig akad a kezébe éle­lem. Most egy zacskó főzni való szemes kukoricát húz ki, majd visszateszi. — Nem — Az alapvető mezőgaz­dasági és élelmiszer-ipari termékeket a szabadár-rend- szer fokozatos bevezetésével párhuzamosan, a fogyasztó és a termelő részére egy­aránt garantált centrumár­ral lehet elképzelni. Az alap­vető élelmiszereknél, azok egv-egy típusánál ez a meg­oldás semmivel sem jelen­tett volna nagyobb terhet a költségvetés részére, ha a fogyasztóiár-kiegészítése- ket részben megtartják, a szociális háló kiterjesztése ugyanis legalább ilyen ki­adásokat kellene hogy je­lentsen. A fokozatosság és a párhuzamosság fékezte volna az infláció mértékét, amely így esetleg kezelhe­tetlenné válik... (Népszava) hogy nem fog hátra lépni, bele a semmibe. Musza Pali mindenesetre hátra lépett, hanyatt esett az 5 méteres mélyedésbe, és a zsinórral maga után rántotta a meg­rakott talicskát. Ott feküdt lent a mélységben, rajta a talicska. Odarohantam, azt hittem, hogy egy széttört hullát találok. Ott feküdt, egy pár könny volt a sze­mében, és azt mondta: „Bo­csánatot kérek, hogy egy pillanatig nem hittem ben­ned, Istenem!” Fölkelt, letö­rölte magáról a földet és tovább talicskázott.., (Val­lomás töredékek Gyarmati Lívia és Böszörményi Géza filmjének szövegkönyvéből; Hitel, karácsonyi különszám) cipelem — mondja. Ezúttal pedig egy jókora nyers sza­lonna került a kezébe. Utá­na füstölt csülök és csoma­golt tortaszeletek. — Ajaki parasztlány va­gyok — említi. — Nekem és a jószágnak is enni kell. Ha mindent a boltban vennék, hol kötnék ki? Szombaton 76 forint értékű üveget is lel­tem. A szemét közt már ta­láltam üzemképes rádiót, magnetofont, villanyvasalót és farmernadrágot is. Ha egy fillér nyugdíjam sem lenne, akkor is megélnék. Nem félek az áremeléstől. Valamikor annyi kenyér összegyűlik, hogy még adok is el. Este megmosdok, iszok egy pohár bort és reggel megint elindulok... (Cselé- nyi György; Kelet-Magyar- ország) A megváltás ufón érkezik? ... A tudósok kételkedő fenntartásaival szemben a közgondolkodásban nem egyszer feszült várakozás, lelkes reménykedés bukkan fel, ha újabb és újabb ufó- élményekről szól a híradás. Nem haboznék ezt a beállí­tódást egyfajta csodavárás­nak nevezni. Mit ígér ez a csoda? Először is megszün­teti — most már nemcsak a modern társadalom egyedi emberének, hanem — az egész földi kultúrának a „ci- vilizatórikus magányát”. Ho- hó, nem vagyunk egyedül a végtelen kozmoszban, van­nak társaink, velünk egyívá- súak a létezésben! Találko­zások lehetségesek. Társakra találtunk. Földünk népe immár évti­zedek óta a világkatasztrófa lehetőségének nyomasztó hangulatában él. Az emberi civilizáció pusztulásának fe­nyegető réme nehezedik ránk ... S íme, nagy szorult­ságunk idején, külső segít­ség érkezik, magasabb ren­dű civilizációk küldöttei jár­nak közöttünk, figyelnek bennünket, s egy napon ba­ráti kezet is nyújtanak ta­lán, megmenekülhetünk. Hogyne falnánk hát a róluk szóló híreiket izgatott re­ménykedéssel. Nem rejtem ivéka alá tehát azt a felté­telezésemet, hogy az ufó­kultusznak van valamelyes köze a hitéhségünkhöz is. Az ufó elfogadható úgy is, mint a megváltásra várás misztikus érzésének mate­riális formája. A fizikailag létező ufó, mint segítségho­zó, talán jobban megfelel egyoldalúan racionális gon­dolkozásunknak, világké­pünknek. S a kérdés másik, negatív oldala: a kozmikus méretek­ben szétterjedő — szaknyel­ven irradiáló — szorongás. Félelmeink és szorongásaink rávetülhetnek az ufókra is, kínálkozó lehetőség, hiszen a titokzatos lények lehetnek rosszindúlatúak is velünk szemben, fenyegetőek ... Nem tudom, vannak-e ufók? Titokban reményke­dem létezésükben, ugyan­csak lélektani alapon. Fel­tételezem ugyanis, hogy egy magasabb rendű civilizáció békésebb, jóindulatúbb, hu­mánusabb, mint a miénk. Ám legyenek az ufók bár­milyen segítőkészek, vagy pusztán csak illúziók, saját megváltásunk terhét senki sem veheti le rólunk. A föl­di élet minőségéért mi em­berek vagyunk a felelősek. (Dr. Papp Péter; Elet és Tu­domány) meg. Recsk Az őr vezényelt neki: „Egy lépést hátra!’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents