Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám
1990. Január 10., szerda Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum 3 fl politikai „sportszerűségről” Több évtizedes előfizetője, olvasója vagyok a megyei és olykor-olykor a helyi újságnak. Most véleményt nyilvánítanék, ha lehet, a fenti lapokban, de a „Dél-Keletben” is eluralkodó durva szópárbajok, ármánykodások miatt. Miközben országos egyetértést szorgalmazunk, csak úgy ömlik az ocsmár- lós, az „övön aluliak” zápora. Itt a helyi lapban fs a szocialista és ellenzéki szószólók szinte kiélik magukat abban, hogy ki tudja bölcselkedőbb és sziporká- sabb módon, stílusban pocs- kolni, taccsratenni az ellenfelet. Ezt persze mind az istenadta nép, a tömegek nevében. Ezalatt a nagymúltú város tizennyolcezer közületi dolgozója, több ezer magánszektorbelije és családja „telt hócipővel” várja, mikor esik már róluk szó az őket érdeklő hétköznapi vagy közéleti dolgokról. Valamikor elítéltük és megfogadtuk, ne ítélkezzünk és gondolkozzunk a szélsőségek talaján. Hogy a régi úri Magyarországban is voltak jóérzésű, becsületes munkaadók és tisztviselők, és nem volt mindenki népnyúzó és fasiszta bérenc, ezért nem lehet egyoldalú a múlt megítélése, sőt, bizonyos pozitív tények, vívmányok is akadtak. Azonban nem mi volnánk, ha újból nem ugyanazt csinálnánk. Elítéljük azt, am+lyen volt, amit csinált az „állampárt”, de az ellenzéki oldalról szinte válogatás nélkül szórjuk a mocskot, ha valaki a szocialista címszó alatt véleményt nyilvánít: és ehhez van eszköz is bőven. Van bátorság is, csak azt nem tudni, hogy honnan lépett el- ennyi „steril” egyéniség ehhez. Ez rémlett fel bennem, amikor össztüzet zúdítottak Baukó Mihályra. Csak hát rossz a példa és a népre hivatkozás se segít. Először is, mert az elmúlt 30-40 év alatt azért akadt „vívmány” is, és a személy megválasztása is elhibázott. Baukó Mihály, vagy ahogy szinte egész Békéscsaba ismerte, és ismeri, Baukó Miska élete, tevékenysége eléggé nyitott könyv, ö volt az, aki a sokféleképp megrajzolt közegben tehetséggel, nagy energiával és kezdeményezőkészséggel próbált valamit tenni egy kretén vezetés betonfalát döngetve, hogy valamire vagy valamivel többre jusson ez a békét len Békés. Amikor belefáradt, otthagyta ezt az „ígéretes” beosztást és bár módja lett volna rá, mégsem egy „húsosfazékhoz”, hanem a legsúlyosabb állapotban levő Tégla- és Cserépiparhoz ment vezetőnek; ahol évekig se babér, se prémium nem volt. Lehet, hogy ez nem számít így látványos „ellenállásnak”, de nagyon-nagyon sokan a renitenskedő nyuszi szerepét se merték felvállalni annak idején, most pedig netán farkasvicsorítással szeretnének jeleskedni. őneki és sokaknak ez a meggyőződése, és ezzel együtt tiszteletreméltó, becsületes ember, bírálóival is bármikor összemérhető. Bárgyú és átlátszó trükk egy meggyőződést, elivet az ahhoz köthető negatív vezér- egyéniségek miatt megkérdőjelezni, mintha a vallásos meggyőződés kritériuma az lenne, hogy ki a körzet papja. püspöke. Ügy tűnik, most nem az az érdekes, hogy valaki mit ér, mit vall, hogy él, hanem, hogy milyen mezt vett fel. Ez bizony igen veszélyes jelenség. A vívmányról. Egy teljesítményt a maga viszonyai között a kiindulási ponttól el nem szakítva lehet megítélni. Ilyen az elmúlt negyven év is. A sok hiba, bűn — igaz volta mellett és ellenére — már lerágott csont. Egy dolog azért ezzel együtt is igaz, hogy elenyészően kevesebbektől vett el, sokszorta többnek adott, amit pedig korrigálni kell, arra tegyen pontot a Parlament. Vívmány a magyar mező- gazdaság nemzetközi elismertsége a hetvenes években, sőt még később is, és tény az is, ahogy lehetetlenné tették fentről. Ezek ellentétpárok, mégse hazudtolható meg az első fele se. Lehet szidni az iparosítást, de itt, Orosházán, a sár- és porfészekből ez csinált várost, nem a cím 1946-os elnyerése. Nehéz meggyőzni itt annak a kb. háromezer 1959- ben vidékre járó orosházinak a családját, akik ezáltal kerülték haza, kaptak munkát, vagy építettek, vettek lakást, alapítottak családot. hogy ővelük milyen piszokul elbánt ez a 30 év. Ehhez kevés két utcanevet átírni és egy tankot elvinni, városcímert cserélni. Kell a program, de igazi, talaj menti program és azon lehet és kell is vitatkozni, licitálni még jobb ötlettel, és így híveket szerezni, nem pocs- kolással. A fiatalok ezt valóban nem élték át és nyilván nem ők tehetnek arról, hogy lekéstek a korábbi időszakokat és nincsenek személyes tapasztalásaik. Nekünk sincs Kossuth és Deák Ferenc koráról, de alapvető értékelésünk van. Csak akarjuk is megismerni reálisan a tényeket. A szegénységről is sokfélét hallanak fiataljaink — pedig még csak ezután lesz szegénység —, de hogy milyen is volt az igazi szegénység, arról hiteles források és személyes élmények nyújtanak eligazodást. Most mégis úgy tűnik, hogy ez a „Délkelet” nem is volt „Viharsarok”. Ezek szerint Féja Géza nem leírta az akkori magyar valóságot, hanem kitalálta, ő „csinált” „Viharsarkot”?! Móra Ferenc gyermeksors-ábrázolása is szocialista kitalálás. Nehéz helyzetű országunkban még nehezebb volna egy olyan templomot és gyereket találni, akinek versmondá» közben odafagyott volna a lába a szentmisén. Ami a mai gazdagokat illeti, jó lenne, ha a névsort megismernék a fiatalok és nyomban kiderülne, mekkora e téren a szédítés. Lehet, hogy sokan nem tartják vívmánynak a nyugdíjrendszert, amit ez főleg a falunak jelent és a sokféle közpénzes szolgáltatást, de vagyunk néhány százezren., akik élőben ismerjük, hogy szüléink az akkori igazi piacgazdaságos országban — amikor „Európához tartoztunk” — egy hosszú életen át görnyedve mire vitték életük végére. Azért tehát, ami van, megdolgoztak itt, és ha más berendezkedés lett volna, mi lett volna, ez olyan hipotézis, amit az iménti példa kapcsán nehéz ma valósnak nyilvánítani. Ez Magyarország és nem Anglia. A jövőt kell olyanná, jobbá tenni, ez egy kicsit nehezebb lesz. A velünk kapcsolatban levő nyugati partnereket nem az érdekli, ki milyen mezt visel, hanem hogy az milyen üzleti alapot produkál számukra. Sokan kérdezik ma, hogy ez volna hát az a bizonyos pluralizmus, az igazi demokrácia: mint amikor a faluszélen bandáiban, bicikliláncokkal esnek neki egy- szál embernek? Mi lesz, ha az ilyenek hatalmi pozícióba kerülnek? Nemsokára elkezdődnek a választási csatározások, vajon mi lesz akkor? Ezért, politikai ku- peckedésért ne adjuk fel a tisztességet és a nemzeti célok közös akarása jegyében csatározzunik. Ebben ott vannak a demokratikus, a szocialista vagy polgári értékek, erők és bízzuk a társadalomra, melyiket fogadja el Násztor Sándor A Corini-képek kálváriája Corini Margitra sokan emlékeznek Gyomán. Különc alakja állandó beszédtéma volt az azóta várossá avanzsált nagyközségben. Mert a művészek világa a hétköznapi ember számára néha igencsak különös. Felfelidézik, hogy színésznőként kezdte, újságírással is foglalkozott, a ’30-as években rangos európai és amerikai kiállításokon szerepelt festményeivel, Curikának kellett szólítani, képeit élettársa árulta, és azt is sokan emlegetik, hogy utolsó éveiben a betegség, az öregség nagyon megtörte. Élettársával, Reimann Józseffel 1952-ben telepítették ki őket Békés megyébe. Mindketten megbékéltek sorsukkal. Azt mondogatták ismerőseiknek, hogy megszerették ezt a szép környezetet, a csendet, a jó horgászhelyeket. Corini Margit festményeinek egy. része ma Gyoma- endrőd tulajdona... Corini Margit első gyomai kiállítása idején Olyan hányatott a gyűjtemény sorsa, mint a művésznő élete volt. Sokszor hallottam ezt, amikor a Corini- hagyaték felől érdeklődtem. A történet a ’70-es években kezdődik. Ekkor fedezik fel hirtelen, hogy húsz éve él itt egy hajdan világhír felé kacsingató festőnő. Kiállításai nyílnak, cikkek jelennek meg róla. A sort a Gyomai Nagyközségi Tanács KISZ- alapszervezete által rendezett tárlat nyitja meg, de eljutnák a képek a megye más városaiba is. A VIII. Alföldi Amatőrfilmszemlén Szabó Gerzson békési amatőrfilmes díjat nyer a róla készült portréval, szerepel Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című műsorában. Persze, a kis vidéki tárlatok nem hasonlíthatók a hajdaniakhoz. Ahhoz például, amelyet New Yorkban Roo- sewelt elnök felesége nyitott meg, vagy a párizsi Barrei- ro és Grand Palais impozáns közegéhez. De az idős, ekkor már magányos művész nagyon hálás értük. 1/978. július 7-én szerződést köt a községgel: huszonnyolc 'képiét nékik ajándékoz, cserébe állandó kiállítást kér. Még szeptemberben meg is nyitnak egyet Gyomán, a hajdani Schrő- der-házban. A megnyitón a francia nagykövetség tanácsosa, Jean Michel Leclrcq is részt vesz. A vendégkönyv bejegyzései nagy elragadtatással szólnak a képanyagról, de többen kifogásolják a termek nem megfelelő szellőztetését, és hogy nincsenek megvásárolható reprodukciók. 1980-ban a tanács további húsz festményt vásárol a festőnőtől 50 ezer forintért. Ezzel 48-ra szaporodik a község tulajdonában lévő Corini-képek száma, amelyeket — továbbra is — időszaki kiállításon mutatnak be. Mert hiába a New York-i Art Student Akadémián eltöltött évek, Andre Salamon és Andre Sans elismerő kritikái, hiába írták róla, hogy Rembrandt és Coreggio óta nem'volt festő, aki nagyobb hűséggel és megértéssel tudta volna visszaadni az éjszaka igazi lelkét, mint ő; mindez nem elég jó ajánlólevél ahhoz, hogy felvegyék a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjába. Ezért kell kiállítását időszakosítani, azaz évente háromszor bezárni és ez az ürügy, hogy a tanács „reálisnak találja” az ősz- szeget a 20 képért. Az idős művésznő ekkor már nagybeteg. Utolsó éveiben egyre ritkábban, végül egyáltalán nem dolgozik. 1982. október 7-én a békési szociális otthonban meghal. Temetése nem nagy esemény Gyomán: mindössze tizenegyen kísérik utolsó útjára. Ettől kezd ve a tanács egyre nehezebben állja a kiállítóhelyiségek bérleti díját. (Évi 30 ezer forint.) Hamarosan úgy döntenek, bezárják azt. A képek néhány hónapig a kulturházban pihennek (1980 óta a Katona József Művelődési Ház felel a kiállítás működtetéséért), de az is elég rossz állapiéiban van, úgyhogy Kovács Károly, akkori igazgató, 1985-ben letétbe adja őket a békési Jantylk Mátyás Múzeumnak. A letéti szerződés tanúsága szerint 1989. december 31-ig vállalják a képek biztonságos raktározását, kezelését. A kiküldetés hamarabb véget ér, mert Janovszky Györgynek, a gyomaendrődi tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének kérésére az időközben felújított művelődési ház átadására, 1987. augusztusában hazajön a gyűjtemény. Pár hetes közszemle után azonban az intézmény „funkciójából eredően” nem tud helyet adni kiállítótermében egy állandó anyagnak, ezért újra máshová kell tenni. Átviszik a Hazafias Népfront székházának tanácskozótermébe, ahol 27 látható a falon, 20 pedig szekrényben van. (A 48.-ról, Reimann József portréjáról, amelyet szintén megvásároltak, senki se tud.) Az átszállítást, a berendezést, a látogatók kalauzolását Szabó Incéné népifronttitkár végzi. A képek krónikája itt — egyelőre — megszakad. A Gyomaendrődi nyár című időszaki kiadvány is a népfrontszékházba irányítja az érdeklődőket. Corini Margit gyűjteménye első helyen szerepel a betűrendben felsorolt kiállítások között, de annyit már nem érdemel, hogy a többihez hasonló rövid ismertetést kapjon. A mellékelt térkép sem jelzi a HNF-székházat. A megnevezés ma is: időszaki kiállítás. Mostanáig sincs tehát eldöntve, mennyit ér önmagában (és a városnak) ez az anyag. Kétségtelen, hogy egy része az utolsó évek gyengébb alkotásaiból való, de ézt nem laikusok elbírálására kellene bízni, hanem becsületes szakértői értékelésre. Hz a vidéki lét átka — mondhatnánk. Mert jobb- rosszabb helye mindig akadt a hányatott sorsú festményeknek, de otthona, ahol megtisztulva minden korábbi előítélettől, végre megpihenhetnének, ma sincs. Ehhez piedig minden vidéki hagyatéknak joga van, és ezt megteremteni pénztelen világunkban is kötelesség. Kiss Katalin Házfoglalás A Népújság december 29-i számában olvashattuk: „A szocialista párt Békés megyei koordinációs tanácsa tiltakozik az ellen, hogy a párt kezelésében lévő med- gyesegyházi épületet — magukat alkotmányosnak, demokratikusnak nevező szervezetek — önkényesen elfoglalták.” Helyesen fogalmaznak. amikor a párt „kezelésében lévő” épületet említik, tudniilllik az nem képezi törvényes tulajdonukat. önmagukat ítélik el, amikor azt írják, hogy ez a magatartás — mármint az önkényes elfoglalás — veszélyes és elítélendő. Hiszen mi más történt évtizedekkel ezelőtt, amikor (államosítás címén), önkényesen elfoglalták a tisztes kereskedőcsalád házát? Tovább idézek a cikkből: „A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania!” Sokat lehetne arról vitatkozni, hogy annak idején kik, kik ellen, és milyen indulattal alkották meg a jogszabályokat. Végül, a szükséges intézkedéseket helyezik kilátásba a törvényes rend visszaállítására. Kedves uraira! Békés megyében még mindig ilyen szinten tart a piolitikai érdekegyeztetés, a pluralizmus, a demokrácia, és a diplomáciai kulturáltság? Szák Kocsis Péter, pártonkívüli Suzuki-gyár épül Esztergomban (Folytatás az 1. oldalról) éves bontásban megadni, ezért abban állapodnak meg a magyar partnerekkel, hogy ezt a kérdést kölcsönösen rugalmasan kezelik majd. Azt is közölte, hogy exportcélt konkrétan nem állapították meg, csupán abban jutottak egyezségre a magyar féllel, hogy hosszú távon igyekeznek az exporttal ellensúlyozni az importált alkatrészek költségeit. Azt is bejelentette, hogy magyar részről kérték, hogy megfelelő exporttervet dolgozzanak ki. A szakemberképzésről elmondta, hogy Indiában, ahol szintén van Suzuki-gyár, képzetlen munkásokat tanítottak meg arra, hogyan kell japán normák szerint autót gyártani, tehát kellő tapasztalattal rendelkeznek, ugyanakkor Magyarország esetében lényegesen köny- nyebb lesz a dolguk. A japán—magyar járműipari együttműködés bejelentése a tv-híradók élére került Tokióban. Az NTV állomás kommentárja egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a Suzuki lesz az első környezetkímélő autó, amit KeletrEurópában gyártanak. A tudósítás arra is rámutatott, hogy Magyarország a KGST munkamegosztás kényszere következtében idáig csak autóbuszt és teherautót gyárthatott. Egy kép a negyvenhét közül: Párizsi utca Reprodukció: Fazekas Ferenc
