Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

1990. január 27., szombat o Wröstáj BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Kincs, ami nincs? Szomorú vasárnap Arról volt szó a minap, késő éjszaka a televízióban, hogy kötött-e megállapodást két úriember egy labdarúgással fog­lalkozó műintézménnyel arról, hogy bizonyos szituációban kapnak 3 milliót? Mivel az összeg túl nagy és a mi kíván­csiságunk és irigységünk hasonlóképpen, a két úriember igyekezett azt a bizonyos hárommilliós szerződést (megál­lapodást) minél hatásosabban félresöpörni, mondván: kár róla beszélni, mert hatályát vesztette. Képzeljék hozzá tisztelt olvasóim, hogy a vitatkozók egy színpadon, pulpitusok mögött helyezkednek el, középen a műsor-, illetve játékvezető. Lent a nézőtér zsúfolásig, és al­kalmasint nagyokat derül, mintha egy jól sikerült vígjáték fordulatait élvezné. Én ugyan percek alatt tragikomédiának minősítettem, és borzadva figyeltem, ahogy azok ott fent (főleg a szerződést kötők) mosolyogva válaszolgatnak a másik oldal iratokat lobogtató vádjaira, miközben a 3 millió szerényen lóg a levegőben. Persze, csak képletesen, mert ugyan meddig lett volna ott, ha valóságosan is ott van: két perc alatt elra­bolják. Ha már sport, maradjunk a sportnál! Bukfenceket és óriásszaltókat tornászoktól nézek szívesebben, és megbot- ránkozom azon, ha valaki „jogszerűen’’ veti előttem. Az is igaz viszont, hogy a csürés-csavarás mestereit bénult áhí­tattal szemlélem-hallgatom, és nem hiszek (olykor) a fü­leimnek. Mint itt, ebben a 3 milliós, „kincs, ami - nincs” ügyben. Hiába volt a szerződés (vagy valami hozzá hason­ló) érvényes aláírásokkal ellátott, miután már „nem érvé­nyes”, a dolog erkölcsi oldala is elenyészett, még akkor is. ha a tetemes summára (egy ideig) számítottak a magas szer­ződő felek. Egyik arra, hogy kapja, a másik arra, hogy ad­ja. De, hogy „hatályát vesztette”, egy szót se róla többet? Nem akarok példákat gyártani, hiszen értjük, miről van szó. Azért mégis, csak úgy játékosan: ödönke „szerződést köt” Botondkával, hogy Vandácska papagájának kitekeri a nyakát, mert annyit rikoltozik feleslegesen. Közben a pa­pagájt megeszi a macska, a „szerződés” tehát hatályát veszti. A kérdés: rossz gyerek-e ödönke, mert elvállalta a papagáj kinyírását, de azt (objektív akadályok miatt — macska) nem tudta teljesíteni? Elnézést a morbid példáért, de hát mondhatok-e mást? Hárommillió az 3 millió! A 4800 forintos létminimum or­szágában! A Déli pályaudvart megszálló csövesek országá­ban, a több száz forintos hiisárak közepette? Aztán nem gondoltam már semmire, csak élveztem a tár­sadalmi tagozódás kitapintható jelenvalóságát, százezrek, milliók görcseit a szegénységük okán, a tejet vásároló gye- des kismama napi „örömeit” a közértek pénztárainál, még akkor is, ha eszébe jut: régen szóvicc már az, hogy a közért az a közért (van). így történt, hogy arcomra fagyott a mosoly, amikor ott fent, a színpadon bukfencet vetett az a 3 millió, a kincs, ami nincs. Ami csak látszat, hogy lehetett volna. Igaz. így tényszerű. De ezeknél több is teszi az embert. Sass Ervin Nem értem és nem értem. Ha agyonvernek, sem értem. Nem fogadom el, hogy ben­nem a hiba. És hogy tyúk- eszem van. Szerintem sem­mit sem ér ugyanis az a ve­zető (mondhatom úgy is: az a nem vezető), aki nem tud­ja érthetően megmondani, mit akar. Nem értem hát az egyen- súlybahozatal mechanizmu­sát. Most a dolgok rendje ez: a papa megvonja az apanázst a rosszul tanuló, a dorbézoló, a pazarló, az ilyen-olyan fiától, vagy csökkenti azt, ha maga sem áll már jól az anyagiak jdol- gában. Eddig tartottalak, költöttem eleget rád, támo­gattalak, fedeztem a disznó- ságaid, ezentúl gondoskodj magadról, ha élni akarsz! A tulajdonos meg á tulajdon jogán nem dotálja, vagy már nem annyira dotálja a ráfizetéses vállalkozásait. Megvonja tehát az apanázst. Ez rendben van! Tehát: a tulajdonos kasszájában ma­radnak a számolatlan mil- liárdok, amit eddig könnyel­műen kiutalgatott. Ehhez jo­ga is van, sőt(!), köteles lett volna ezt tenni réges-régen. Ha ezt tette volna, már bol­dog egyensúlyban élnénk. Ezzel szemben mi történik most? Az apanázs apad-apa- dozik, a vállalati gyerek szemtelen marad: árat emel. Nincs senki és semmi, aki és ami takarékosságra kénysze­rítené őt, s a pazarló ter­melésért, a gyatra irányítá­sért elzavarnák a felelősö­ket — minden szintről. (Biztos vagyok benne, hogy a dicsőségfalon látom majd önelégülten vigyorogni a díszes társaságot.) Hol hal­lottunk olyan vállalatról, ahol a kádereket szakembe­rek váltották volna fel a nagy kibontakozási program keretében? Hogy kevesebb számú, de valóságos irányí­tók szervezték* volna a ter­melést a vízfejű vezérkar helyett. Az utolsó művezető­ig mindenki maradt a he­lyén azok közül, akik csak azért kerültek vezetői he­lyekre anno ... akkor, mert tagok voltak. És azért let­tek tagok, hogy oda kerül­hessenek. És ezektől várnak valakik új, tartalmas, érde­mi munkát? Hallgattam a tervhivata­los dr. Szerdahelyi Péter ar­rogáns, fellengzős kioktatá­sát „A hét”-ben. Szerdahe­lyi úr! Én nem vagyok köz­gazdász. Nem az én dolgom sem az analízis, sem a ja­vaslattétel, sem az intézke­dés. De már megbocsásson: tojást tojni ugyan nem tu­dok, de azt pontosan meg­mondom, melyik a záp. Ab­ból meg sohasem lesz csi­be! Hőzöngtek évek óta az igazgatók, meg a vezéregyé- niáégek egymás között, hogy ilyen sok az elvonás, meg olyan elviselhetetlen az adó­zás (a vállalati). Szegények vagyunk — mondogatták. A szegények... Miért nem csaptak az asztalra akkor, hogy az nem megy úgy to­vább. Most miért emlegetik ugyanezek a még emlegetni- valókat? Miért csaptak vol­na? Őket ‘ oda kinevezték. Akik pedig kinevezték, tud­ták, kiket kell kinevezni. Hát ezért volt szomorú az a vasárnap, mikor jóformán mást sem mondtak a hír­adásokban, mint az áreme­léseket. I Petőcz Károly Al-Yaseri Jobran levele Al-Yaseri Jobnan, a Nemzetközi Újságíró Szövetség tagja iraki állampolgár, 18 éve él Magyarországon. Azért jött Magyarországra; hogy megismerje a szocializmust címmel a közelmúltban cikk jelent meg róla. A napok­ban levélben kereste fel szerkesztőségünket, hogy az iraki változásokról, s az otthoni politikáról, a menekülitek re­ményeiről kifejtse véleményét. Tisztelt Kolléga! Tisztelettel elismerem a véleményedet, hogy a ve­lem készített riportnak azt a címet adtad, amely sze­rint azért jöttem Magyar- országra, hogy megismer­jem a szocializmus építését — húsz évvel ezelőtt lett volna aktualitása. Nem va­gyok azonban biztos ab­ban, hogy az az út, ame­lyen ez az ország elindult, a helyes irányba halad-e? Itt, a munkahelyünkön mi változott a kibontako­zás óta? A bürokrácia nem csökkent, sok a felesleges, munka nélkül sétálgató ember az üzem területén. És kik kapják a prémiu­mot, a munkás — aki ter­mel —, vagy a vállalat ve­zetői? A lovak, melyek az ország kátyúba jutott sze­kerét húzzák, egyre sová­nyadnak, s szegény ló nem tudja, ki a gazdája, mert hol ez, hol az száll fel a szekér tetejére. Az MSZMP és az MSZP elfordult a néptől, a mun­kásosztálytól, lemondott az ország vezető szerepéről és nem vállalja a felelősséget a múltért. A valóság az, hogy azok nem kommunis­ták, akik a munkásosztály­ból létrát csináltak, hogy elérjék (egyedül vagy cso­portosan) a saját céljaikat, s elvetélték az igazi szo­cializmus értelmét. Kíváncsi vagyok arra, hogy az új pártok és szer­vezetek vajon melyik osz­tály vagy réteg érdekeit képviselik? És ki tudják-e húzni az országot a baj­ból? Az én országomban a társadalmi különbségek még szembetűnőbbek. A kisszámú milliomosréteg kihasználta az iraki—iráni háborút és annak követ­kezményeit: az élelmiszer- ellátást, a nagyüzemek le­állítását, a külföldi fegy­verkereskedelmet, ám raj­tuk kívül emberek százez­rei élnek a városszéli bá­dogviskókban, mert képte­lenek fizetni az albérletet, mert a férjük, a felnőtt gyerekük a fronton harcol a semmiért, és pusztulnak el az értelmetlen háború­ban. A háború óta három­szorosára nőtt az infláció. Hetvenezer kurd nemzeti­ségi honfitársamat kiker­gették országunkból Török­országba, s még mindig sátrakban — télen, nyáron — élnek 1988 óta, fertőző betegségek, éhség és bi­zonytalanság közepette. A mi kormányunk a nemze­tiségi lakossággal szemben vegyi fegyvereket vetett be az 1988-as iraki—iráni háború leállítása után, amelynek harmincezer em­ber — gyerekek, nők, idős emberek — lett az áldo­zata. A magyar kommuniká­cióban erről eddig sem­milyen hivatalos tájékozta­tás sem jelent meg. Vajon Magyarországon az új pár­tok és szervezetek csak a magyar kisebbség sorsáért emelik fel a szavukat, vagy a világ elnyomott ki­sebbségeinek a sorsáért is? Nem a mienkhez, az esz- ménkhez tartozik a terro­rizmus, mi a szeretet, a testvéri barátság segítő­kész hívei vagyunk. Lehet, hogy amiért én harcolok, nem az európai szocializ­mus, de harcolok az iraki nép jobb megélhetéséért, boldogulásáért, a nemzeti­ségeink békességéért, az országunkban uralkodó zsarnokság ellen, él ben­nem a remény, hogy vala­mennyien visszatérünk ha­za. ötvenezer politikai me­nekült hagyta el az orszá­gomat, családját. Nem az európai gazdaság csillogá­sa miatt, hanem, mert nem akart az uralkodó zsarnok kiszolgálója lenni. Tisztelettel: Jobran „...szürke, de villog, ha egyedül van.” A kampánymenedzser Minden kampánymenedzser álma: ikint lenni a vízből. Ezen a pályán azonban ritkák a partszakaszok Választások előtt áll az ország. Március 25-én a nép akarata szerint alakul meg az új összetételű Parlament. Hogy kik alkotják majd a legmagasabb törvényhozó testületet? — ez dől el azon a szavazáson, ahol egyének­re és pártokra is. lehet vok­solni. Most valóban nagy felelősség hárul az emberek­re, hiszen igazán választa­niuk kell, és nem olyan le- EGYszerűsített formában, mint azt az elmúlt negyven évben tették. A hosszú ide­ig prés alatt tartott politikai közélet felszabadulva a nyo­más alól, nagyon sokszínű képet mutat. A gomba módr ra szaporodott pártok, szer­vezetek mindegyike részt szeretne kapni a hatalom­ból. Ezért számukra rendkí­vül fontos az, hogy jelöltje­ik, illetve programjuk sike­resek legyenek. Minden, ál­taluk tisztességesnek és ha­tásosnak ítélt eszközt bevet­nek a győzelem érdekében. Tehát kampányt —r nagy in­tenzitású, rövidebb ideig tartó munka — folytatnak. És azok, akik ezt az egész • tevékenységet szervezik és irányítják, azok a mened­zserek — összetett, bonyo­lult feladat végrehajtását el­sősorban gazdaságilag irá­nyító, szervező szakemberek —, azaz így együtt: a kam­pánymenedzserek. Éjszakai telefonok Pősze Lajos 36 éves mate­matikus Budapesten él, a Központi Statisztikai Hiva­tal osztályvezetője, a Ma­gyar Demokrata Fórum kampánymenedzsere. Az érettségi előtt ugyanabban a padban ültünk Debrecenben. Ezért őt kértem meg arra, hogy megtudjam, mi is az, amivel foglalkozik. A laká­sán találkoztunk, de előre közölte, hogy csak este nyolc óra után ér rá. Háromne­gyed kilenckor léptem be hozzájuk, ám kilencig még üdvözölni sem tudott. Tele­fonált. Amikor végre befe­jezte, és kényelembe he­lyeztük magunkat, újabb te­lefon zavarta meg a kezdődő beszélgetést. És ez így ment egészen tizenegy óráig. Csak ezután tehettem fel neki az első, témánkhoz szorosan kapcsolódó kérdést. — Hogyan lesz ma valaki­ből Magyarországon kam­pánymenedzser? — Nem tudom, hogy más pártoknál mi a helyzet, de én tulajdonképpen „botcsi­nálta” menedzser vagyok. Almikor elindult a mozgalom, én is ott voltam az alapító tagok között. Aztán ahogy telt az idő, és mi tettük a dolgunkat, egy természetes szelekció eredményeként mindenki megtalálta a he­lyét. Belőlem menedzser lett. Tudod jól, hogy mindig po­litikus alkat voltam, az üz­let is érdekelt, a gyakorlati­as problémák soha nem okoztak gondot, és egyszerre csak azon vettem észre ma­gam, hogy nyakig benne va­gyok a párt ügyeiben. És amikor közeledett a köztár­saságielnök-választás — mert akkor még mindenki arra készült —, és a Soros-ala­pítvány jóvoltából a külön­böző pártok képviseletében összesen heten részt vehet­tek Amerikában egy tanfo­lyamon, az MDF engem kül­dött. mányozni az ottani válasz­tási szokásokat. Ott hallot­tam azt a mondást, hogy a pártok élete igazából csak választásokból áll. Mert amint befejeződik az egyik, azonnal hozzákezdenek a kö­vetkező felépítéséhez. Az a látványos felhajtás, ami köz­vetlenül a választások előtt van, az nem más, mint az elmúlt időszak előkészítő munkájának az eredménye. Persze ez Magyarországon módosul egy kicsit, hiszen ilyen előző választás nem volt az elmúlt negyven év­ben. Nemcsak ...győzelem igénye nélkül... — Tehát a rátermettségen kívül valamilyen speciális szakképzettség is szükséges. Mi tulajdonképpen a felada­tod? — Igen, valóban szüksé­ges szakképzettség, hiszen ez egy teljesen önálló, nagyon sokoldalú felkészültséget igénylő szakma. A feladato­mat röviden úgy fogalmaz­hatnám meg, hogy az nem más, mint az elnökség által kidolgozott stratégia megva­lósítása. Konkrétan, a ren­delkezésünkre álló anyagia­kat, és a cél eléréséhez szük­séges folyamatokat kell ösz- szehangolnom. Pontosan mit jelent ez, azt természetesen most nem mondom el. Egyéb­ként hamarosan úgyis kide­rül, de a lényeg az, hogy győzelem igénye nélkül kam­pány nem létezhet. Ameri­kában módunk volt tanul­háttérember — Elvonatkoztatva attól, ahogyan te dolgozol, szerin­ted milyen egy profi kam­pánymenedzser? Készenléti helyzet. A figye­lem napi huszonnégy órán át kötelező — Alapvetően a kulisszák mögött dolgozik, de nemcsak „háttérember”. Nagyon sok­szor meg is jelenik. Ha a je­löltjével együtt lép fel, ak­kor szürke, de villog, ha egyedül van. Mindig a lehe­tő legjobban kell pártja cél­jait képviselnie. Rendszeres áttekintése kell legyen a pénzügyekről. A kezében minden szál összefut, de va­lószínűleg éppen ezért talán szinte semmi sem. Statiszti­kai adatok szerint a kam­pánymenedzserek a világon mindenhol fiatal emberek, mert sajátos szerepüknél fogva őket mindenki mindig irányítani akarja, és ezt egy bizonyos kor után már ne­hezen viselik el az emberek. Egy mondatban összefoglal­va tehát: fiatal, toleráns, diplomatikus, politikus, el- nyűhetetlen, és mellesleg minden egyéb szakmai fel­tételnek is megfelel. — Ha a magyarországi pártoknak lehetősége lenne ilyen tulajdonságokkal ren­delkező profikat szerződtet­niük, ezek segítségével le­bonyolíthatnánk-e a válasz­tásokat? — Véleményem szerint nem! Ez nem sport vagy művé­szet, ahol egyértelműen gaz­dasági megfontolások szabá­lyozzák a folyamatokat. Ez politika, és ha valaki nem azonosul pártja céljaival, akkor nem is tudja azt hit­tel szolgálni. És hit, hiteles­ség nélkül ezen a küzdőté­ren győzni nem lehet! — Köszönöm a beszélge­tést. Ferencz Rezső

Next

/
Thumbnails
Contents