Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
-------------------------\!\MUM E lsüllyesztett cirkáló helyett korszerű folyóirat Mit mutat a Napóra mutatója? 1990. január B7„ szombat Battonyán és szerte az országban Ünnepre készülnek a szerbek Tanácstagi fórumok Mezökovácsházán „Régen negyvenen is eljöttek hozzánk szvecsárt "köszönteni.” Roczkóéknál a kedvünkért lekerült a falról Szent Miklós képe 1990 több szempontból is nevezetes lesz a Magyarországon élő szerb nemzetiség számára. Csak minden hetedik évben esik meg, hogy egyszerre, egy napon ünnepük magyarok és szerbek az áldozócsütörtököt, a hús- vétot és a pünkösdöt. A görögkeleti egyházban ugyanis 13 nappal később kezdődik az év, és ugyanennyivel később -tartják ünnepeiket is. Ott, ahol két nemzetiségű a család, örülhetnek a gyerekek, hiszen ilyenkor nekik két karácsonyuk, két húsvéti uk van... A másik esemény is jeles: az idén lesz háromszáz éve annak, hogy a szerbek betelepültek hazánkba. Minden szerblakta település megemlékezik majd erről. Az eseménysorozat záróakkordját Szentendrén, hajdani szellemi, kulturális központjukban tartják. Már tervezgetnek a battonyai szer- bek is, akiknek mindehhez még egy kis háziünnep társul: klubjuk áprilisban lesz húszéves. Egyszóval eseményekben gazdag, mozgalmas évnek néznek elébe. Mindezeket a battonyai délszláv általános iskola tanári szobájában ülve tudjuk meg, ahol többen beszélgetünk. Zority Márk, aki egyszemélyben az iskola igazgatója és a klub vezetője is, Gálity liléé lelkész, Roczkó Milán nyugdíjas pedagógus és Roczkó Péter tanár, a néptánccsoport vezetője. Amikor a helyi délszlávok összetétele felől érdeklődöm, megnyugtatnak: itt, Battonyán csak szerbek élnek, úgy nyolcszázan. Egyre ritkább azonban a tiszta szerb család, ahol anyanyelvükön beszélgetnek otthon. Nem ritka, hogy egy családon belül magyarok, szerbek, románok is megtalálhatók, és így több kultúra egészíti ki egymást. Ha nyelvüket kevésbé tudják megőrizni, néhány ősi szokás magmarad az ilyesfajta családokban is. Ez legjobban a szerbek háziünnepélyére, a szvecsárra igaz. Minden családnak van ugyanis egy védőszentje, férjnek, feleségnek külön. A hagyomány szerint őseik ezen a napon vették fel a kereszténységet. Attól fogva generációról generációra megemlékeznek erről a szent nevenapján. A szvecsárosok gyertyát gyújtanak a misén, és az evangélium után felolvassák őseik nevét, .otthon pedig vendégül látják a jókívánságokkal érkezőket. Törvény, hogy ilyenkor a gazdának a hívatlan-váratlan látogatókat is szívesen kell fogadnia. Bár mára inkább csak a családtagok látogatják meg egymást, a háziszent képe ott függ sok lakás falán, ahol szerb családtag is van. A kis battonyai délszláv iskola szerb tannyelvű, az óvodában és az alsó tagozaton teljes egészében anyanyelven folyik az oktatás. — A felsőben már rosz- szabb a helyzet — mondja Zority Márk. — Csak a nyelvtant és az irodalmat tanítjuk szerbül. Nagyon hiányoznak az olyan tanárok, akik szakjukat két nyelven tudják leadni. Az általános iskolát végzettek Budapesten, vagy Pécsett tanulhatnak tovább anyanyelvükön. (A pesti szerbhorvát gimnáziumban jelenleg egy tanuló van ebből az iskolából.) Itt, Battonyán is van egy jó magyar gimnázium, s a szülőknek nem mindegy, milyen mesz- szire kerül el a gyerek. — A románokkal más a helyzet — teszi még hozzá Zority Márk. — Nekik közel a gimnázium, Gyulán. Viszont alig van óvónőjük, és alsós nevelőjük. Hogy milyen a kapcsolat Jugoszláviával? — egymás szavába vágva sorolják. Iskolájuk vezetősége nemrég járt a kikindai általános iskolában. Szeretnének évente gyerekcserét szervezni. Az ottani amatőr színház évi három szerb nyelvű előadást ígért. Kapnak könyveket, újságokat. Az igazgató örömmel mutatja az egyik legújabb szemléltető eszközt, a háromkötetes „Szerbek Történetét”. — A történelmet magyar szempontból, magyar tanterv szerint oktatjuk. Csak irodalomórán van lehetőség — például — Brankovics munkásságával, vagy az illír mozgalom pozitív vonásaival bővebben megismerkedni ... Ezután térünk rá tulajdonképpeni úticélunk, a klub történetére, mely 1970- ben nvílt meg az egyház épületében. Kezdetben szerb —román olvasókörként működött. Ma is hetente háromszor nyit ki: beszélgetéseknek, különböző rendezvényeknek, a helyi hímző- szakkörnek ad helyet, szombatonként pedig a fiatalok veszik birtokukba. Vagy itt, vagy a Zsukában — kis k.ul- túrházukban — rendezik a szerb bálákat, tartanak anyanyelvű TIT-előadáso- kat. Igaz, ezt nagyon nehéz megszervezni. A Megyei Művelődési Központ is' segít anyagilag, habár az épületet tavaly az egyház tette rendbe. — El kell, hogy mondjuk —szól közbe Gálity Illés—, ha Roczkó Milán kőműves nem ingyen végezte volna el a munkát, nem lett volna rá elég a pénzünk. A tricentenárium teszi-e, vagy valami más: minden téren az ébredés jeleit tapasztalhattuk a battonyai szerb közösségben. Ez örvendetes tény láttán azonban megkérdeztük, miért voltak olyan csöndesek eddig akár a jugoszláv kapcsolatok, akár a helyi hagyományőrzés. Zority Márk elgondolkodik, mielőtt felelne: — Voltak nekünk kapcsolataink régebben is, de ez kimerült a focicsapatok találkozójában, vagy a zren- janiniak látogatásában. A közvetlen, intézmény—intézmény közötti kapcsolat kiépítését az elődöm például nem nagyon szorgalmazta. Én másfél éve vagyok igazgató, s szívügyemnek tekintem a nyitást. Roczkó Péter, a tánccsoport vezetője hozzáteszi, hogy a negyven-ötven évesek generációja vagy elment a faluból, vagy teljesen asszimilálódott. A fiataloknak nem volt kitől megtanulniuk a tánclépéseket. Roczkó Milán bácsi tanítgat- ja őket, illetve most már videofelvételeket is kapnak a vojvodinai művelődési osztálytól. Nyáron „kólótábort” szerveznek, ahol megismertetik a gyerekeket nemzeti táncuk szépségeivel. Űj tam- burás zenekar is alakult nemrégiben, mert a hagyományos táncmulatságok hiányának a régi zenekar kiöregedése is oka. A fiatalok újra elővették a tamburicát, a bőgőt, a brácsot, s ők húzzák a talpalávalót a szerb bálákban. Lassan búcsúzni kellene, de még mindig nem fogynak ki a mondanivalóból. Jó látni ezt a cselekedni kész közösséget, hallani az újabb híreket, de igaza volt Roczkó Milánnak, amikor így köszönt el: — Ha mindent le akarna írni rólunk, itt ülhetne holnap délig ... Kiss Katalin Január vége, február eleje több más gazdasági és politikai feladat mellett a tanácstagi beszámolók ideje is. Jó lehetőség ez a települések lakosságának arra, hogy közvetlenül kapjanak választ egyéni, közösségi, a várost, a községet érintő kérdéseikre. — Mezökovácsházán mikor és milyen formában rendezik a tanácstagi beszámolókat? — kérdezem dr. Fekete Lajos tanácselnököt. — Városunkban január. 18-tól február 3-ig tartanak a beszámolók, amelyekre, az idén sűrűsödő politikai légkörben készültünk. Nem csak azért nagy a felelősségünk, mert a. tanácstagi ciklus utolsó beszámolójára kerül sor, hanem mert minden napok alatt változik. — Milyen témakörökkel foglalkoznak a beszámolókon? — Nem csak az utolsó év problémáit elemezzük, hanem az elmúlt négy év településfejlesztési, város- és szociálpolitikai kérdéseit is. Jó alkalom lesz ez a fórum arra is, hogy szóljunk a tanács 1990-ben várható gondjairól. Az anyagiak szűkösségét elsősorban az intézményhálózat érzi meg. Feltehetően meg kell szüntetnünk vagy átszerveznünk néhány intézményt; a családi intézetet, a nevelési tanácsadót, a bölcsődét, az óvodákat, az úttörőtábort, az iskolai napközit és a tanuló- csoportokat, a Gameszt és még sorolhatnám. Mindez érzékenyen fogja érinteni a lakosságot, amiről feltétlenül együtt kell beszélnünk. Természetesen« a gondjainkat csak akkor tudjuk elfogadtatni, ha az emberek eljönnek és hallják a beszámolónkat. — Miként valósulhat meg mindez? — Alaposan fel kell készülni és őszintén tájékoztatni az embereket a várható körülményekről. Nem lesz egyszerű. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy minden körzetben jelen lesz az elnök, illetve az elnökhelyettes. A kérdésekre helyben érdemi választ kell kapniuk a kérdezőknek. H. M. — Kinek megy a legjobban? — kérdésemen Zsibri- ta Pál taxisofőr elneveti magát. — Hát Henriettának! Az egzotikus lambada- táncról van szó, amelyre december vége óta a tizennyolc éves Bíró Henrietta tanítja az érdeklődőket a békéscsabai Tégla Közösségi Házban. Henrietta másfél éve tanul a budapesti Petőfi Csarnokban modern táncot. Diszkó- és show-kategóriában már európai szintű versenyen is részt vett. Tánctanára, László Attila, a Nemzetközi Táncszövetség keleteurópai főtitkára tehetséges tanítványnak tartja. Henrietta lambadázni is tőle tanult. A koreográfiát aztán tovább bővítette, majd a békéscsabai megyei művelődési központ kérésére elvállalta a tanfolyam vezetését. Henrietta jelenleg a békéscsabai közgazdasági szakközépiskola negyedikes diákja, ám nem titkolt vágya, hogy pedagógus oklevelet szerezzen. A lambadatanfolyam az irányítás, tanítás művészetének is kitűnő előgyakorla- ta lehet, így hát mindenki jól jár. Henrietta a tanítást, a tanítványok a lambadát tanulják. S hogy ki miért szeretné megtanulni ezt a táncot? — A Kaoma-klippről sok barátnőm elleste a lépéseket, s irigyeltem őket. Így kerülVégigolvasva a most januárban induló Napórát, azonnal le kell szögeznem: ez a folyóirat sokkal többet nyújt, mint amennyit a címlapon ígér. Jó bornak is kell a cégér? Az igényes, színvonalas irodalom csak akkor adható el, ha pikáns, perverz címe van, ha gazdag, sokrétű, netán súlyos mondandójából kizárólag egyet, pont azt az egyet ragadják ki reklámként? A jó bornak sem árt a hírverés, persze, és a cél érdekében a túlzások is megbocsáthatok. De minek pornó- ladként árusítani azt, ami nem az? (Szerintem szerencsére.) Azt az „irodalmi, műi:észeti és népismereti folyóiratot”, ami éppen elődjét „elsüllyesztve”, annak korlátain felülemelkedve a minőséget és „az országos kisugárzás igényét” tűzte zászlajára? Rokonszenves, de napjainkban már alighanem természetes, elengedetheletlen törekvése minden szerkesztőségnek (ha egy kicsit is ad magára, nevére, hitelére), hogy korszerű, a mai igényeknek megfelelő lapot készít olvasóinak. Olyat, amely — há folyóirat — elsősorban szórakoztat, ismereteket, élményt ad, elgondolkodtat. A gyors tájékoztatást, a friss híreket máshonnan kapjuk, de azok megértéséhez, feldolgozásához, megemésztéséhez is nagyban hozzájárulhat a folyóirat szépirodalmi kínálata, prózája, lírája, tanulmányai, esszéi. Jóval „virradat után vagyunk”, valóban rengeteget változtak az idők, az emberek. S ilyenkor, a jelen zűrzavarában, a roha-' nás, kapkodás közepette különösen rászorulunk a fényre, a tájékozódásunkat segítő mércékre, órákra, felelősségteljes funkciót felvállaló és igényesen teljesítő írásművekre, kiadványokra, sajtóra. A törekvés rokonszenves, az előzményekkel, az Üj Auróra tizenhét évével való leszámolás hangneme azonban kevésbé. Nem biztos, hogy az előrelépés, a magasabb minőség csak süllyesztéssel, áthúzással lehetséges. Kőváry E. Péter elbeszélése a magyar történelem drámai fejezeteit sűríti, a nemzetek és nemzetiségek egyedülálló európai együtttem ide, és hogy partnerem is legyen, elcsattant Pitner Gyurit, az egyik szomszédunkat — halljuk Jónás Gyöngyitől, egy nyolcadik osztályos újkígyósi kislánytól. Henriettát az sem zavarja, hogy a csaknem húsz tanítványa közül néhányan jóval idősebbek nála. — Ez a tánc mindenkinek való — mondja. — A video- klippen láthatunk felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Ez most nálunk is összejött. A legidősebb tanítvány negyvenkét éves, a legfiatalabb tizenhárom. Zsibrita Pál, a felnőtt korosztály egyik képviselője hasonlóan vélekedik: — A kollégáim biztosan megmosolyognak, ha megtudják, hogy Jambadázni tanulok. De hát miért ne? Egy zenés szórakozóhelyen viszont esetleg majd én mosolygok azokon, akik nem mernek táncra kelni. Szabó Anna könyvelő — szintén a felnőttek köréből — Gyomaendrődről jár át, hogy a lambada rejtelmeit elsajátíthassa. A „tanulók” közül talán ő a legjobb, ami nem is csoda, hiszen ... — Korábban véVsenytán- cos voltam — mondja —, amit abbahagytam ugyan, de azóta is minden lehetőséget megragadok, hogy táncolhassak. Amit a legtöbben sajnélélésének szép példája ifj. Bodonyi (Bodmer) Sándor sorsán keresztül. A kényszerű hazacserék, névváltoztatások, a megrendítő egyéni tragédiák zuhatagában a „vetkőztető Lenin-fiúk” fellépése csak egy epizód a sok jóval izgalmasabb közül. Ahogyan a szovjet útinaplóból is „hajuknál fogva”, azaz' erőltetett módon kerültek címoldalra a „Vöröstéri kurvák”, akiknek mindössze néhány mondat jutott az 1977-es(!) feljegyzésekben, a hivatalos út „obiigát” programjainak ismétlődő, unalmas felsorolásai között. Két, figyelemre és beharangozásra méltó regényrészletet közöl viszont a Napóra (Gion Nándorét és Sarusi Mihál.yét). Miértnem ezeket hirdetik a szalagcímek? Nincsen ma folyóirat, könyv, tényfeltárás, memoár, lágerirodalom, szociográfia nélkül. A Napórában B. Szabó László Börtönből — Kistarcsára és Skultéti Ibolya A nyomor békéscsabai útjai című írása igazolja napjaink divatját. Hogy kinek, melyik a megrázóbb, talán életkortól, megélt tapasztalatoktól, függ; de én még ilyen tömény, lesújtó kórképet nem láttam városunk szegényeiről, betegeiről, iszonyú körülmények között tengődő gyermekekről és öregekről. Tulajdonképpen csak Beck Zoltán néprajzi gyűjtése és Czére Gyöngyvér Cili és az aranyvessző története az, amit a címe is hirdet: pajzán, pikáns, vagy éppen frivol, ahogy tetszik. Szenti Tibor Kézerotikája nem véletlenül maradt ki a csoportosításból, mert a készülő monográfiából közölt részlet a kéz gyógyító, szerencsét hozó és más varázserejével éppúgy foglalkozik, mint szexuális szerepével. Mit mutat még a Napóra? Féja Géza leveleit, könyvismertetését, Bella János grafikáit és szép verseket (Simái Mihálytól, Oláh Andrástól, Bella Jánostól). Aki a címlap tartalomjegyzékét keresi, talán csalódik. Aki inkább hisz az irodalom felemelő küldetésében, mint az olcsó kasszasiker- lektűrökben, az is — de kellemesen ! Niedzielsky Katalin nak, az az, hogy még néhány találkozás, s a tanfolyaminak vége. Elmaradnak Henrietta jellegzetes vezényszavai, hogy ^lányok balra, fiúk jobbra kezdve egy-két- há, csavar, csavar, egy-két- há”. Vizsgáznia pedig mindenkinek az „életben’’ kell majd — ria — így kell járni.... de jobb, ha az egyik fiú Fotó: Gál Edit Holnap délig tudnánk beszélni... Foto: Gál Edit Lambadaláz Békéscsabán?
