Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-17 / 14. szám
1990. január 17-, szerda NÉPÚJSÁG fl gyulai pártházról Újra a lakosság és az önkormányzat nélkül döntenek? — Olvastad? — kérdezik egymástól orvosok, tanárok, tanácsiak és „egyszerű” városlakók Kiss A. János cikkére utalva, amely a Népújság jan. 10-i számában jelent meg „Furcsa igazságszolgáltatás” .címmel. Futó tájékozódás is elegendő annak biztos értékelésére, hogy Gyula lakossága régen volt olyan egységes, mint most, a felháborodásban. Tiltakozunk a kb. 70 milliót érő pártház igazságügyi célokra történő, ingyenes átadása ellen. A városban működő pártok, társadalmi szervezetek és a tanács egyaránt az önállósuló — s a tervek szerint főiskolává fejlesztendő — egészségügyi szakközépiskolát akarják — együtt, a város közügyekben is gondolkodó polgáraival — az épületben elhelyezni — vagy, az épület irodaházként történő eladásából származó összeget kívánják az említett iskola építésére fordítani. Vallják azt, hogy a mai mély válságból kifelé hosszú út vezet. amely csakis az oktatás erőteljes fejlesztésével indulhat. A pártházakra tehát — és nemcsak Gyulán — elsősorban a preferált oktatási ágazat tarthat igényt. Jígy foglalt állást a kormányzat is!) A gyulai gimnáziumban (amely ma magában foglál- ja a szakközépiskolát is) 7-8 tanterem hiányzik a normális működéshez. Ügy véljük, több száz tanuló és két tucat tanár sorsa mindenképpen előbbre való — egyébként általunk tisztelt — bíró, illetve ügyész kényelménél. Tiltakozunk az ellen is, hogy a városi önkormányzat és a lakosság feje felett, véleményének mellőzésével döntsenek. Az ügyben végső fokon intézkedő kormány- bizottság köteles a helyi igényeket figyelembe venni. Az igazságügyi szervezet működtetése központi költség- vetési feladat; a bevételt minden eszközzel növelő (a több nemzeti jövedelem előállítása, a jövő érdekében viszont keveset vagy semmit tevő) és kötelezettségei alól sorra kibújó pénzügyi kormányzat 70 milliótól ne fossza meg a várost! A város, mint minden alföldi s általában főként agrártermelő település, az elmúlt évtizedekben folyamatosan az elvonó gazdaságpolitika, az agrárolló szenvedő alanya volt, s így inkább jóvátétel illetné meg, mintsem újabb érvágás. Tiltakozuntk az ellen is, hogy az önkormányzati törvény, az önkormányzati tulajdon létesülése küszöbén jelentős értéket vonjanak el a leendő kormányzat keze alól. Ne hozzunk olyan intézkedéseket, melyek ellentétben állnak a márciusban létrejövő új Parlament és kormányzat, az ősszel alakuló új önkormányzatok előre bizton látható törekvéseivel, rendelkezéseivel. Ne hozzuk őket eleve olyan helyzetbe, hogy elődeik utolsó, kapkodó, és még a régi, meghaladott módon tett lépéseit kelljen korrigálniok. A bontakozó demokrácia játékszabályait be kellene tartani, s feledni végre az autokratikus „ügyintézést”. Nem vonjuk kétségbe, hogy az igazságügy igénye, a kormánybizottság számára esetleg kedvező döntése ma formálisan, jogilag nem támadható, hiszen állami tulajdonról van szó. Erősen támadható viszont a demokrácia, az önkormányzatiság, az elemi igazság, s így végsőfokon az erkölcs oldaláról. Ha én, ma bíró vagy ügyész lennék Gyulán, nem költöznék a szóban forgó épületbe — a lakosság kívánsága ellenére. Értetlenül és megdöbbenve állunk, a megyei tanács vb eljárása előtt. Ügy véljük, a vb-nek kötelessége lett volna a városi vb és a gyulaiak álláspontját képviselni a felsőbb szervek előtt. De mindenképpen nyíltan állást kellett foglalnia a két igény valamelyike mellett; Az állásfoglalás elmaradása egyértelműen az Igazságügyi Minisztérium igényét támogatja, hiszen bizonyos, hogy a kormány- bizottság a minisztériumi igényt részesíti előnyben a Budapestről egyébként is érzékelhetetlen városi kívánság ellenében. Többet és mást várnánák a megyétől. Lehet, hogy naivak vagyunk? . Reméljük, az ügyben még nem hangzott el az utolsó szó. Az biztos, hogy a város vezetése és a pártok, szervezetek nem nyugszanak bele érdekeik félrevezetésébe. Végül: nincs senki Gyulán a bíróság-ügyészség ellen. örülünk, ha a városunkban maradnak. Am korántsem biztos, hogy helyiségigényeiket pont ma, a lehetetlenül nehéz helyzetben kell, s éppen az oktatás kárára megoldaniuk. Ügy tudjuk, az igzságügyi tárca jelentős hálózatfejlesztési kerettel rendelkezik. ami nem mondható el Gyula város tanácsáról. Erdmann Gyula „A kecske is jóllakott’’, a mozi is megmaradt Köröstarcsán járt a Denevérember Hlagútban Nem sir, de világos, zöldeskék szeme néha könnybe lábad. Ilyenkor elnéz a szoba távoli szögletébe. Náluk a tanyán szégyen a sírás. Csak akkor illő a könny, ha nagy-nagy bánat, vagy egetrengető öröm éri a családot. És ilyen ritkán történik. Legfeljebb négyszer-ötször egy életben. Mindössze 28 éves. Szőke hajától két csattal védi magas homlokát. Arca sápadt, festetten, alakja izmos. Egyetlen farmernadrágját hetente mossa. Csizmáját hiába tisztítja alaposan minden este, a sár apróbb-nagyobb repedéseket mart a bőrbe. Aki tanyán él, eljegyzi magát porral, sárral. Amerre Juli lakik, arra ősztől nem vezet út. A Szabadkígyóshoz közeli tanyát — ha az időjárás kelletlen hangulatában nem küld fagyot — a hideg idő beálltával csak bokáig érő sárban lehet megközelíteni. Reggel a város felé menet, amíg fiával kitolják kerékpárjukat a betonúira, megbélyegzi ruhájukat a folyékony föld. Juli élete kész regény. Ha történetét műfajilag határoznánk meg, leginkább a drámához hasonlítana. Nem mondható szerencsés teremtésnek. Sorsa jórészt már születése előtt eldöntetett, hisz szülei rajta kívül még öt gyermek nevelését vállalták. Nem láthatták előre, hogy megbetegszik az édesapa, s rokkantnyugdíjából, no meg a jószágtartásból eteti népes családját. Nem nehéz kiszámítani, mire telt ebből. Játékra, szép ruhára semmiképpen. Ám mégis vállalták erőn felül, hogy Julit taníttassák. Két gimnáziumi osztályt végzett el. Ritkán elegyedett szóba új autóról, külföldi nyaralásról fecsegő osztálytársaival. Mivel is dicsekedhetett volna? A tanyára, ahol egyetlen szobában nyolcán aludtak, nem ihívhatott barátnőket. No, meg ilyen körülmények közt a tanulás sem ment igazán. Ahogy elvégezte a második osztályt, férjhez ment. Fejest ugrott a házasságba, melytől leginkább nyugalmat, önálló otthont várt. Nem voltak nagy igényei, örült a félkész háznak, s különösen az aprócska fürdőszobának, hisz ilyenben eddig nem volt része. Jól indult minden. Otthon, férj tette biztonságossá életét, s hamarosan megszületett a fia. Minden felhőtlennek látszott, de sajnos, nem sokáig. A férje inni kezdett, vagyis mint kiderült, idült alkoholistaként csak folytatta az ivást. A fizetésének töredéke került haza, s egyre sűrűbben fordult elő, hogy megütötte a feleségét. Ez már sok volt! Juli összecsomagolt, fogta a gyereket és visszaköltözött a tanyára. A szülei — mit tehettek volna? — befogadták. Azóta kilencen élnek a szoba-konyhában. Juli munka mellett elvégezte a középiskolát, most könyvelőként dolgozik. Havonta öt és fél ezer forintot visz haza, ebből él a fiával, aki már 11 éves. A pénzt fillérre beosztja. Külön konyhán élnek, hisz nem várhatja el nyomorszinten élő apjától-anyjától, hogy négy kiskorú testvérén kívül még őket is etesse. Pár száz forintot havonta félretesz ruhára, s minden iskolakezdésre külön kigazdálkodja a szükséges összeget. Némi mellékese az állattartásból van. Negyven disznót hizlal évente, s ebből si-t került pár év alatt félretennie kétszázezer forintot. Lakásra gyűjt. Ha álmodozik, csakis az önálló otthonra gondol. Pedig jól tudja — hisz reális lény —, hogy igen kicsi az esélye. Csak magára számíthat! Ennyi pénz pedig még telekre is kevés ... Most még ez az átkozott betegség is közbejött! Visszerek dagadnak a lábán, s az orvos azt mondja, egy évig szó sem lehet állattartásról. Így pedig semmiképpen nem vághat bele az építkezésbe. Pedig kell, nagyon kell valami remény! A gyerek nő, s nem akad egyetlen barátja sem. Gond van a tanulással, hisz nincs egy nyugodt kuckó, ahová elhúzódhatna a leckével. Meg ő is fiatal még, s az a fiatalember a múltkor, aki udvarolni próbált, csak egyszer ment iki a tanyára, többet feléje sem nézett. De hát ki segíthetne? Mindenkinek megvan a maga baja. Egyszer óvakodott be a tanácshoz, segélyt kérni. Kiszámolták, hogy az állattartással együtt nem is olyan rossz a jövedelme, így nem kapott semmit. Akkor megfogadta, hogy soha többet nem kér. Inkább lemond mindenről, mint eddig. Mozira, társaságra nem is gondol, s csak néha fáj a szíve, amikor eszébe jut, milyen jó lenne egyszer nyaralni a gyerekkel — mondjuk a Balaton- ”01... Gubucz Katalin Jutka éppen a mozi előcsarnokát mossa fel, amikor szombat délután felkeressük. Nem sok ideje van a vetítés kezdetéig, hamarosan megérkeznek a törzsvendégek, aztán a többi látogató, hogy jegyet váltsanak a filmre. Így van ez minden szombaton. Jól kitakarít, befűt, s csak ezt követően álj a bejárathoz, hogy az imént eladott jegyeket kezelje... Ezek után már azon sem csodálkoznék, ha ez a törékeny, ifjú leány vetítené a filmeket — szellemeskedem magamban —, s tátva marad a szám, mikor megtudom, tényleg ő vetít ebben az egyszemélyes köröstar- csai moziban. Mert nem akármilyen filmszínház az övé. Vezetője, Végh Judit — a megyében eddig egyedülálló vállalkozásba kezdett — magánmozis lett... Egy időben a megyei moziüzemi vállalat alkalmazottjaként dolgozott itt mint üzemvezető. Igen ám, de „moziját”, mint veszteséges egységet „halálra” ítélték ... Ennyit az előzményekről. A többit mesélje el ő, maga! — Az nem lehet, hogy Tárcsán ne legyen vetítés, gondoltam. Ezért úgy döntöttem, hogy • megpróbálom tovább vinni magánvállalkozóként a mozit. Édesapám, aki a megyei moziüzemeltető vállalat dolgozója, segített az indulásnál... Mindez jó egy esztendeje történt. Azóta Judit fizet az épületért, a filmek kölcsönzéséért, állja a kiadásokat, s adózik a bevétel után. Ha nem is lett Rothschild bárónő e merésznek tűnő vállalkozásban, mégis büszkén néz végig szombat délutánonként a lassan benépesülő nézőtéren. — Ha mindent kifizetek, 2-3 ezer forint tiszta hasznom van havonta. Ez körülbelül annyi, amennyit alkalmazottként kerestem, ám sokkal nagyobb a szabadságom. Például azon a napon vetítek, amikor tudom, hogy itt. Tárcsán érdemes... A filmellátás is lényegesen jobb. Régen volt, hogy fél évet is vártunk egy-egy új sikerfilmre, most meg? Már járt nálunk a Batman ... Kell ennél többet mondanom? Végigvezet birodalmán. Patikatisztaság, rend mindenütt. Ilyenkor, amikor még csend honol az előcsarnokban, azon töri a fejét, miként lehetne még vonzóbb, még jobb a mozija. — Ez az előcsarnok nemcsak várakozó-, de találkozóhely is. Jó lenne klubszerűén berendezni. Afctán lehetne ide játékokat is beállítani, meg felújítani ezt a nem éppen tinédzserkorú épületet... A jó film persze még nem minden. Olykor plakátokat sorsolnak, hogy még kellemesebb, még izgalmasabb legyen az itt töltött idő. Máskor azon töri magát, hogy megszerezze azt a filmet, melyet maga a „nagyérdemű” rendelt. Ezzel is bizonyítva, értük, csakis értük nyílik meg a mozi ajtaja hétről hétre. Judit egyébként Szegeden, a tanárképző főiskolán tanul. Egyszer matematika- rajzszakos tanár lesz. Hogy akkor merre tovább? Ezt már nem tudom meg, hiszen megérkeznek az „első fecskék”. Lám, a takarítónőt zavartam meg az imént, s most a pénztárosnak kell búcsút intenem. Hamarosan kezdődik az előadás ... * * * Köröstarcsán tehát a „kecske is jóllakott”, a mozi is megmaradt. De mi a helyzet másutt, a megye kis településein ? Ahol nincsenek végjuditok, akik csekélyke jövedelemért két-há- rom munkakört is felvállalnak, hogy legalább ezt az egy szórakozási lehetőséget átmentsék e nehéz időszakon. Dankó Pált, a Kontur Moziüzemeltető Kulturális Vállalat igazgatóját éppen jókor kérdeztük, hiszen ez évtől tervezik a moziüzemeltetés teljes körű átszervezését. — Először a keskeny- mozik hálózatát kívánjuk átadni a helyi önkormányzatoknak. Rajtuk keresztül aztán üzemeltethet a művelődési ház. vagy más gazdasági szervezet. Eddig veszteségesen működtek ezek a kis mozik, talán helyi rálátással, gazdálkodással, észszerűbben lehet kihasználni a lehetőségeket. A bevétel természetesen őket illeti meg. Ezt kiegészíti egye« filmek esetében az állami támogatás is. Ebből vállalatunk vetítésenként egy fix díjat kér, hogy mennyit, ez attól függ. hogy hány településsel sikerül megegyeznünk. Ha többel, a díj kevesebb. És fordítva. A kérdés mindezek után adott: vajon mit nyújt ezért a vállalat? — Egy film kópiája, melyet mi „veszünk meg", mintegy húszezer forint. Ezt, s az ésszerű elosztást tudjuk biztosítani ezért az összegért. valamint a mozik technikájának karbantartását. Ez nem tartalmazza az anyag- költséget. azt ugyancsak a mozik fedezik. Természetesen lehetőség van arra is, hogy ne csak használatra vegyék át a gépeket, hanem megvásárolják, akár részletre is. Aggodalommal gondolok a jövőre. Mi lesz ezekkel az aprócska filmszínházakkal, ha a helyi önkormányzat nem vállalkozik átvételükre, s nem találnak olyan vállalkozót sem az adott településen, aki gondját viselné ezeknek a keskenyfilmes moziknak? Ám Dankó Pál érvei lassan megnyugtatnak: — Jó példa a köröstar- csai. Három dolgozó munkáját vállalta fel a mostani vezető. Másutt a művelődési házzal vonhatják össze a mozikat. Egy rezsiköltség, egy takarító, egy igazgató... Az eddigi kettő-kettő helyett. És nem csak létszámmal takarékoskodhatnak, egyéb ötletekkel, formákkal is előjöhetnek. A normál mozihálózatban szintén tervez a vállalat üzemeltetési változást. — A jövő évet már az új módon akarjuk indítani. Terveink szerint egyedül a nagy mozik maradnak a ml fenntartásunkban, a többiben, mintegy harmincban, sokféle megoldást el tudunk képzelni. Átadhatjuk az üzemeltetést a művelődési házaknak, akik bizonyos részesedést fizetnek majd vállalatunknak. De megkaphatják magánszemélyek is. Ilyenkor az adott művelődési házzal (általában itt működnek ezek a filmszínházak) külön megállapodást kell kötniük. És lehet arról is szó, hogy eladjuk az épületeket. Aztán, hogy az új tulaj mit kezd velük, már nem a mi dolgunk. Üj szelek fújdogálnak hát a mozi üzemeltetés területén. Dankó Pál szerint „van jövője a mozinak”. Különösen, ha végre itt is érvényesülnek a helyi igények csakúgy, mint a gazdaságosságra, az ésszerűségre való törekvés. Manapság már nem elég Óz csodáira várni, mert az apró (s kevésbé apró) mo- zicskákat — a filmcímeknél maradva — könnyen „elfúj- ja a szél”. Nagy Agnes Fotó: Fazekas Fereno Reformkonyhásan Békéscsabán A „szívügyem az egészségem” jelmondat jegyében, februártól a békéscsabaiak is megtanulhatják egy tíz héten át tartó tanfolyam keretében, hogyan lehet egészségesen főzni. Mert — mint a szakemberek vallják — a hagyományos magyar konyha finom ugyan, de nemigen szolgálja egészségünk megőrzését: nehéz,' zsíros, agyonfűszerezett és egyoldalú. A jövő hónap első hetétől ezért a békéscsabai családsegítő szolgálat, a Békéscsabai Róthy Pál Kórház és a megyei művelődési központ vállalkozott arra, hogy az érdeklődőket megtanítja a régi ízek megtartása mellett a korszerű ételkészítésre, a helyes táplálkozási szokások kialakítására. Megismertetnek új ízekkel .is, melyek változatosabbá tehetik az otthoni asztalt. A reformkonyha- étlap* ajánlatait tanulmányozva megállapítottuk, nincs bennük semmiféle különleges vagy drága alapanyag, mert a naponta használt nyersanyagokra építenek. A tanfolyamra jelentkezők ismereteit Csatlós Katalin, a Réthy Pál kórház vezető dietetikusa alapozza meg, gyakorlati tanácsokat Zentai Mihályné élelmezési osztályvezető ad, a kórház konyháján, pénteken délutánonként. Bár a tanfolyam elvégzése pénzbe kerül — már a biztosított alapanyagok miatt is —, a szervezők remélik, a kurzus mindenkinek még nagyobb hasznára válik.
