Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-11 / 293. szám
O 1989. december 11., hétfő SZERKESSZEN VELÜNK! B megperzselt talicska esete Hegyen-völgyön disznótor Sárréti üdvözlet A Szeghalmi Péter András Gimnázium öregdiákjai 1986- ban alapították meg baráti körüket. Céljuk az, hogy minél több segítséget adjanak a mai iskola ifjúságának, ösztöndíjat alapítottak a tehetséges és szorgalmas szeghalmi diákoknak, támogatják a gimnázium könyvkiadási terveinek megvalósítását, segítették az új iskolakönyvtár létrehozását, szobrot állítottak Péter András és Nagy Miklós iskolaalapítóknak. Figyelemmel kísérik a diákok mindennapi életét. Gyakran megjelennek a különböző iskolai rendezvényeken. Legutóbb az András napokon tartott rendhagyó osztályfőnöki órák vendégei voltak az öregdiákok. Barátságuk megőrzésére évente két alkalommal baráti találkozót tartanak Budapesten. Az idei összejövetel a Hungária Szálló dísztermében volt, ahová mai diákokat is meghívtak. Az iskola diákjai érdekes műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Felléptek a hangszeres szólisták és a társastáncklub tagjai. A kamarakórus szeghalmi gyűjtésű népdalokat énekelt. Az irodalmi színpad szereplői diákköltők verseit tolmácsolták. A sikeres műsor jó alaphangulatot teremtett a nemzedékek találkozásához. A közös vacsora után elbúcsúztunk „volt diáktársainktól”. A közönségnek és nekünk is maradandó élményt nyújtott a találkozás. Kuti Andrea, Vághy Beatrix, III. osztályos tanulók, Péter András Gimnázium, Szeghalom Már hiába, de mégis... Az öregek — illetve bocsánat, az idősek — gyerekes izgalommal készültek a disznóvágásra. A helyi tsz- ből már hétfőn délután átszállították a termetes jószágot a „kivégzés színhelyére”, az eleki idősek klubjának udvarára. Az otthon férfilakói mustrálgatták a jószágot. Szemmel becsül- gették a súlyát. 120—150 kilósra taksálták. Néhányan az asszonyok közül, akiknek otthon nem volt dolguk, hozzákezdtek tisztogatni a rizsát meg a hagymát, ne kelljen vele másnap hajnalban bajlódni. Nemcsak kényelemből, hanem azért is, mert úgy szokták meg még az „ántivilágban”, így természetes minden rendes portán. Másnap korán volt az ébresztő. Világítottak az ablakok, s a nénikék fázósan húzták össze magukon a kabátot, hogy átmentsék — ha csak kis időre is — az ágy melegét. Dehogy hitte egyikőjük is, hogy nem birkóznak meg az ilyen munkával. A deres, csípős, fénylő csillagos hajnalon a szomszéd házak kutyái vakkantás nélkül hagyták, hogy utolsót visítson a disznó, amikor a böllér az előző este még egyszer megfent, hegyes szúrókésével kiontotta a koca vérét. Közben Lázár Péterné (76 éves) és Tajti Jánosné (75 éves) a még utolsókat rúgó jószág tokája alá tartották az edényt, hogy egy cseppje se menjen kárba a vastag sugárban kiömlő vérnek. Kell az reggelire, jó, bő hagymásán, mire megjönnek a többiek. A klub vezetője, Nedró Dávidné — a férje vállalta az alkalmi böllér szerepét —, de a többiek is izgatottan sürögtek-forogtak a szűk konyhában, hogy minden jól sikerüljön. — Semmit nem hagyunk meg — adta ki a szentenciát a tor irányítója, a klub vezetője. — Mindenből kolbászt meg hurkát kell csinálni. Persze — tette hozzá, hogy félreértés ne legyen — maradjon hús bőven a toros káposztába meg a pörköltbe. Amíg sercegett a tepertő 'a zsírban, készült a kolbásznak meg a hurkának való. Az udvaron felállított üstökben főttek a belsőségek, a bőrök, a fej, egyszóval mindazok, amelyek majd főzés után a frissen mosott belekbe kerülnek. Felkerült az asztal lapjára a húsdaráló, kunkorodtak a szép, hosszú kolbászkarikák. Egy-egy üveg sör is előkerült a rekeszből, de még csak a segítők húzhattak jóízűt belőle. A mester nem „rontotta el” szája ízét, amíg meg nem keverte a kolbász- és hurkabélbe való tölteléket. Isten őrizzen, hogy elsózza, vagy borsozza! Hallgathatna éppen eleget. Talán a következő vágásig is szemére vetnék a faluban, hogy milyen szégyen esett meg vele. De hát ilyenről szó sincs. Mindenesetre a biztonság kedvéért megkérte a kollégákat, kóstolnák meg ők is, mert az ízlés is lehet többféle. Egy icipici majoránnát kívánt még a hurkamassza. Akinek nem jutott hely a konyhában — meg nem is illik zavarni ilyen nagy munkában a férfiakat —, azok a társalgóban múlatták az időt. Odabenn sokan gratuláltak Gyulainé Csordás Juliannának, aki éppen akkor töltötte be 90. életévét. Mindjárt másfél évtizede már, hogy a klubba jár, az otthon nappali lakója. — Még tíz forintomba sem kerül az egynapi kosztom — dicsekedett —, olyan kevés a jövedelmem, hogy csak ennyit kérnek. (Kétes értékű előny.) Az unokám már 12 éve velem él, postás a faluban. Nem kell, hogy nekem segítsen, még bírom, nem is azért van nálam, hanem, hogy ne legyek egyedül. Mellette ülve figyelte a beszélgetést özv. Bodor Pál- né, aki még csak egy éve iratkozott be: — Olyan lenézőnek véltem ezt a helyet. A vejem is nagyon ellene volt, hogy ide jöjjek, de azután már azon bánkódtam, miért nem jöttem hamarább. Higgfe el, kedves, nagyon jó itt lenni, végtelenül örülök, hogy megszabadultam a magánytól. Egyedül azon rágódunk, hogy a szegény kis asszonykák itt a klubban annyit szaladgálnak, fáradoznak értünk. Előkerültek a régi-régi történetek is. Csillogott a szemük, mosolyra húzódott szájuk, amikor nagyon mélyről, nagyon régről felbukkannak régen elfeledett emlékek. Egymás szavába vágva mesélte^: levágott disznó helyett szalma alá rejtett talicska perzseléséről, ellopott disznókról és egy hétig is tartó tanyasi, téli vigasságokról. Időközben belépett a terembe a Smudla házaspár. A férfi elővette harmonikáját és húzta-húzta a szebbnél szebb magyar nótákat. Eközben a gondozónők megterítették az asztalokat. Szalvéták, savanyúságok, kenyérszeletek kerültek az asztalra. Gőzölgött a toros káposzta, de mielőtt belemerítették a nagykanalat, koccintottak egymással, és jó szívvel, őszintén mondták: egészségére! Este még tartott a tor, akkor került az asztalra a kolbász meg a hurka. Jövőre is jó lenne még egy ilyet rendezni, mondták felvidulva a jó melegtől, a finom ételtől, italtól. Azt azért még hozzátették: — Ha az Isten is segít, hogy megérjük! Kép, szöveg: Béla Ottó Visszhang A Népújság 1989, december 4"i számában „A gyilkos köztünk jár(hat)” címmel cikk jelent meg védencemről, Faragó Miklósról. Mivel a cikk meglehetősen egyoldalú, valamint hangulatkeltő, az olvasók korrekt tájékoztatása érdekében kérem, hogy az alábbiakat szíveskedjék a lapban közzétenni: Számtalan jogi fórumon elhangzott már hogy újságban ne jelenjen meg olyan cikk, amely a jogerős döntés előtt, akár a közvéleményt. akár az igazságszolgáltatást befolyásolja. A mai világban, amikor a jogállamiság megteremtését tűztük- ki célul, különösen nagy jelentősége van annak, hogy addig, amíg valakit jogerősen el nem marasztalnak, ne szülessen olyan, nyilvánosság elé kerülő pl. újságcikk, amely már befejezett tény- kényt közöl állításokat, jelen esetben azt, hogy Faragó Miklós leszúrta Csurár Józsefet. Vegyük komolyan az ártatlanság vélelmét. Az ügyhöz tartozik ,hogy a marasztaló ítélet ellen felmentés végett fellebbezés került benyújtásra. Nem hiszem, hogy egy ilyen tendenciózus cikknek bármi haszna is lenne azon túl, hogy felesleges indulatokat kavar, az ügyben eljárók — , közvetve — hozzá nem éijtését sugallva. Az ügy teljes ismerete nélkül felelőtlenség ilyen cikket írni. A teljes anyagot — nyilván a jogerős döntés után — az újságíró megtekintheti, akkor volna célszerű a cikket megírni. Szeretném leszögezni, hogy az, miszerint a megyei bíróság a vádlott előzetes letartóztatását megszüntette, nem ütközik jogszabályba, mint ahogy azt az újságíró állítja, az ügyész szájába adva a kijelentést. Ehhez any- nyit kívánok megjegyezni, hogy a vádlott egy év és három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, ez alatt az idő alatt testsúlyának több mint felét leadta. Bízom benne, hogy ha az ügy jogerősen lezáródik, és újabb cikk jelenik meg, abban már tárgyilagos közlések lesznek, ugyanis nem lehet a tömegtájékoztatásnak célja, hogy a szemet szemért elvet propagálja. Dr. Legeza László ügyvéd A fényképen látható, papírdobozból házilag készült persely drapp selyemhuzatban volt. amit egy nemzeti színű szalag fogott át. A szalag végére a nagyszéná- si OTP-fiók viaszpecsétet tett, amely a doboz érintetlenségét igazolta. A persely bejárta a falut, 326-an adakoztak — összesen 21 ezer forint értékben —, s valamennyien megörökítették rajta a kézjegyüket. A iá- dikát végül az OTP helyi fiókjánál bontották fel, és a benne összegyűlt pénz még aznap rákerült Balogh Nikolett csekkszámlájára. A kislányon — sajnos — ez az összeg már nem tudott segíteni, de megmaradt csontvelő-átültetéses alapítványnak, amelyre az elkövetkezendő időkben az erre rászorulóknak nagyon nagy szüksége lesz. Egy gyermek elvesztése a legnagyobb szomorúság és bánat, amit eg.v szülő egy életen át magában hordoz; így utólag is osztozunk a szülők mélységes gyászában. Bár szegény az ország, de lelkiekben gazdagok vagyunk. Karsai Istvánné, Nagyszénás Kunkorodik a hurka Elhagytuk... 1989. XI. 27-én, hétfőn, Orosházán vásároltunk egy sarok-ülőgarnitúrát, 2 db fotellal. Szarvasiak vagyunk, s az Orosháza— Szarvas közötti útszakaszon a sarokheverő 1 elemét elveszítettük: négy falábon álló, kárpitozott tetejű ülőkéhez hasonlít, mogyoró színű, négerbarna csíkkal. Sajnos, e nélkül az elem nélkül az egész heverő használhatatlan. Gyermekeink részére vásároltuk, éppen ezért — bízva az emberek jóindulatában —, kérem a megtalálót, egy levélben értesítsen, hová mehetnénk érte. Természetesen jutalom ellenében átvennénk. Komlovszkyné Szvet Katalin, 5540 Szarvas, Fűzfa u. 2. Telefonüzenet hagyható: (67) 13-522, (67) 12-098 Téves adatok szerepeltek Tájékoztatásul közöljük, hogy özv. Liker Györgyné, született Csomós Judit temetésén (1988. december 6-án, Békéscsabán, a Felsővégi temetőben), a szertartáson Kiszely Imre személyét illetően téves adatok szerepeltek, melyeket ő maga közölt a szertartás vezetőjével. E helyesbítést az elhalt hozzátartozója, testvére. Csomós Erzsébet kérésére hozzuk nyilvánosságra. Békés Megyei Temetkezési Vállalat flz álmos falu Ha kilépünk az utcára, sok minden előfordulhat mostanság... A falu már nyugovóra tért, pedig alig múlt nyolc óra. Álomúrfi ^jövetelét legfeljebb az ócskia krimi késleltetheti, legalábbis azoknál, akik a n^pi tizen- két-tizennégy órás (kizsigereléstől még nem ájultak el. Az ablakok sötételk, talán : ha minden húszadig árulkoS dik valamiféle falak mögötti életről. Az utcátj elfoglal- i ta a köd, csak egy imbolygó, I italtól átjárt alak tör magáid nak utat a külső ! házsorok 1 felé. — Feltétlenül jöjjön el I hozzám valamelyik este, be- ! szélnem kell önnel! Kérem, I nagyon fontos — sjzól az ét- I terem-tulajdonos igen sejtel- I mes invitálása. Az ajtón belépve — a ■ szó szoros értelmében — tel- ! jesen új világba csöppenek. 1 Kellemes meleg fogad és I a fantasztikus fények ra- ! finált kavalkádja. Mester- I séges szivárvány, e^ő és nap- I sütés nélkül. A dobhártyát g szaggató, sokkoló iene szin- I te szétrobbantja a^ agysejt- § jeimet — mint hajdanán az I inkvizíció —, kiűzetnek fejj: jemből az addig kavargó 1 gondolatok. Mire á hangfalaktól legtávolabbi asztalhoz érek, úrrá lesz rajtam a teljes eltompultság, immáron készen állok az odáig ismeretlen dolgok befogadására. Arníg a teltkeblü pincérnő hívja a tulajt, körbenézek. Negyed-ötödház van, fiatalok és középkorúak vegyesen. A táncparketten hosszú, sötétbarna hajú lány fonódik jóképű partnerére, karjával, lábaival hozzásimulva ösztökéli — az immáron lehalkuló zene ritmusára mozogva — Valamiféle erotikus játéktáncra. II szoknya elnyeli Odébb, a göndör hajú úr lassan csúsztatja jobb kezét barátnője combja felé. A lány nevet, szoknyája elnyeli a fürkésző ujjakat. Egymás szemébe néznek, s ha jól sejtem, az egyezmény megköttetett. A magasított széken valámi üzleti tárgyalás folyhat, számtöredékek röpködnek: „Legfeljebb ötvenezer, de nem biztos, hogy megéri”. Nyílik az ajtó, a belépő úr körbenéz, üres asztalt választ magának, megfigyelőállásnak a legtökéletesebbet. — örülök, hogy eljött — üdvözöl a főnök, kizökkentve terepszemlémből. — Meghívhatom valamire? — kérdezi, és máris ajánlja az italokat. De hát a Trabant nagy úr, marad a kávé, meg a jól bevált kóla. Am őszintén szólva nagyot nyelek, amikor a szomszéd asztalnál a sör a pohárba kerül, s a főnök kérdezősködés nélkül a közepébe vág: — Félek! Nagyon félek, mert sakkban tart egy teljesen elzüllött alak, nevezzük X. Y.-nak. Nem tudom, mitévő legyek, tegnapelőtt éjszaka is megtámadott. — \ Spré a pofájába — Igen, megtámadott. Arra lettem figyelmes, hogy valami zaj, dübörgés van odakint. Kinéztem és láttam, hogy az ürge a kocsiflVXÜK
