Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
'kÖRÖSTÁJ EXKLUZÍV 1989. november 4., szombat „A szocializmus utópia, szép álom” Beszélgetés Angyal Ádámmal, a Ganz-Danubius vezérigazgatójával E gy éve lehet már, hogy Budapest XIII. kerületében valóságos polgárháború robbant ki. Történt ugyanis, ami még előtte soha nem fordult elő: az akkori MSZMP-tagok a kerületi első titkár funkciójába egy vezérigazgatót ajánlottajs. Mindenki hahotázott, csak a jelölt, Angyal Ádám nem. A Ganz Danubius menedzser vezetője nem vette félvállról a dolgot. Rövid megbeszélésre hívta össze a pártfogóit és tájékozódott elképzeléseikről. Egyeztető tárgyalásuk megállapodással zárult: Angyal Ádám vállalja a megmérettetést, az ötlet gazdái pedig a korteskedést. Eddig rendben is lett volna a dolog, ha nem döbbentek volna meg a XIII. kerület pártbizottságának irányítói. De megdöbbentek, s azonnal „munkához” is láttak. Pletykák terjedtek el, de ezek hatástalanok maradtak. A bizonyíthatatlan szóbeszédek nem állították meg a jelölését szervező fizikai dolgozókat. Sőt, annál inkább agitáltak főnökük mellett. Ekkor betelt a pohár. Valaki — ki tudja ki... — tüntetést szervezett. És egy maroknyi csoport követelte a vezér- igazgató leváltását, mert munkásellenes, mert el akarja adni az óbudai szigetet, mert embereket akar elbocsátani, mert diktátor, mert... mert. Meg különben is! NEM TARTOZTAM A FINOM KÖDÖK KÖZÉ — Nehéz időket élünk — folytatja a történetet Angyal Adám. — De mi magyarok mindig híresek voltunk arról: ha érdekeink másként nem diktálják, akkor nem adjuk fel. Jóakaróim figyelmeztettek: ne menj bele, a te helyzetedben egy ilyen nehéz feladatot elvállalni őrültség. A vállalat- vezetői állás mellett társadami munkában párttitkárnak lenni, ki hallott még ilyet? Mindkét beosztás teljes embert kíván, és első a gazdaság. Ott kell az erőnket fitogtatni. Illetékes elvtársak azt bizonygatták, mennyire nehéz a mozgalmi munka. Nemcsak egy kerület — Angyalföld — politikai életét kell szervezni, hanem a képzett apparátust is irányítani kell. Szakértelem nélkül ez lehetetlen! Kértek, térjek jobb belátásra. Ök majd rendezik a dolgot, zökkenőmentesen. Nekem csupán annyi a feladatom (erre alkalmasnak találtak), hogy visszalépjek. Meg egyébként is, ki az a szédült fazon, aki az én fizetésem mellett társadalmi munkát vállal? Ügy gondoltam, ha már ennyire „féltenek” ettől a beosztástól. hát csak megpróbálom, milyen is MSZMP-titkárnak lenni. Ha megválasztanak, és nem tudom megtanulni, majd átadom másnak. De az embereket nem hagyom cserben. Lesz, ami lesz, felvettem a kesztyűt. A hajógyáriak többsége mellettem állt. Ennek köszönhetem, hogy minden gyalázko- dás és álhír hatására pártvezér lett belőlem. — Igaz, hogy megtorolta a sérelmeit és elbocsátotta azokat, akik nem támogatták a választáskor? Mi volt az első intézkedése? — Nem vagyok egy bosszúálló fajta. Elmondtam a székfoglalómban, milyen elképzeléseim vannak a kerület és a párt politikai feladataira vonatkozóan. Akik kérdeztek, azoknak tisztességgel válaszoltam a kérdéseikre. Ezek után én kérdeztem meg: ki az, aki nem akar, vagy nem tud velem dolgozni? Akadt ilyen ember. Zárójelben jegyzem meg, hogy az apparátusról beszélek, hisz a tagság már döntés után volt. Tehát ott tartottam, volt olyan munkatárs, aki nem tudott néhány dologgal megbarátkozni. Őket nem akadályoztam meg abban, hogy máshol keressenek munkát. Természetesen itt nem elsősorban a személyes szimpátia léte vagy nemléte dominált, hanem a politikai nézetkülönbség. — Kérem, mondjon egy olyan példát, amiben nem volt konszenzus ön és az apparátus között. — Többet is mondok mint egy. Kezdjük az apparátus felépítésével. Az MSZMP kerületi testületéi különböző témák szerint szakosodtak, és ezek alapján szerveződtek. Volt első titkár, ideológiai titkár, gazdasági titkár, plusz ezek osztályai, ennek vezetői és beosztott szakemberei. Volt közöttük, aki az agitációs és propagandamunkában szerzett gyakorlatot, míg más csak a pártépítéssel foglalkozott. És így tovább. Szerintem ez a struktúra egyoldalú és merev, tehát tarthatatlan. Ezért szembeszálltam vele. „Ennek vége” — mondtam azonnal —, rugalmas, sokoldalú emberekre lesz szükségem. A feladatok összekapcsolása következésképpen felszabaduló létszámot is jelentett. Szerencsére a kezdeményezőbb fajta maradt, a rozsdásabb, nehezebben mozduló típus kényelmesebb pártmunka után nézett. Vagy más téma. Jártam a kerület néhány pártalapszer- vezetének taggyűlésén. Ezeken felírogattam a hozzászólások. bírálatok, javaslatok lényegét. Majd elolvastam az apparátus által készített hangulatjelentéseket, és ha a kettő nem felelt meg egymásnak (szokásból vagy véletlenül), hát mindjárt nem tartoztam a finomkodók táborához. — Mint gazdasági szakember, lát-e azonosságot egy vállalat és egy politikai intézmény (testület) vezetése között? — Hogyne, van hasonlóság. A legfontosabb, hogy mindkettő valamilyen igényt elégít ki. Ugyanakkor a politikai szervezetnél maradva, az egypártrendszerű társadalmi modellben semmi nem ösztönözte az apparátust arra, hogy minél magasabb szinten tegyen eleget az elvárásoknak. Csak egy dologban volt érdekelt: saját nélkülözhetetlenségének bizonyításában. Amit én az első perctől kezdve átplántáltam a gazdasági egység vezetéséből az angyalföldi pártmunkába, az a menedzserszemlélet. Felfogásom szerint ez abból áll, hogy a vezető lássa át a folyamatot az elejétől a végéig. Ismerje fel az igényeket, ezért azok között mozogjon, ahol ez a felszínre jön. Továbbá a konkrét munkát olyan emberekre bízza, akik értenek hozzá. A végterméket, a politikai célirányosságot a tagság és környezete minősítik. Vagy vevők rá, vagy nem. NYALÓKA SZINDRÓMA — Pihentetőül, amíg rátérünk napjaink legfrissebb párt- politikai történéseire, hadd kérdezzem meg, miért éppen október 7-re, az MSZMP-kongresszus szombatjára tűzte ki az esküvőjét? — Ügy voltam vele, vagy új pártom, vagy új párom legyen, mert valamelyik nélkül nem megyek haza. És az első napok azt mutatták, hogy az ara a biztosabb. Egyébként az áldozatnak, mármint a (járomnak is meglepetés volt. Olyan régóta kábítottam szegényt, s úgy lehetett vele: ha már végre rászánom magam a második házasságra, hát nem mond nemet. — A XIII. kerület küldötteként résztvevője lehetett az MSZMP XIV., azaz az MSZP I. kongresszusának. Milyennek ítéli a pártfórum munkáját, és önnek mire szólt a mandátuma? — Hű, nem könnyű kérdés. De mindjárt összeszedem magam. Addig időhúzásként rágyújtok. Megmondom őszintén, az elején nem sok hiányzott ahhoz, hogy otthagyjam az egészet a fenébe. Mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy átessünk a ló túlsó oldalára. A kongresszuson (a csütörtök estét nem számítva) két napon at ez történt. Az újkori történelmünkben a mostani kongresszus adott először lehetőséget az önszerveződésre, a platformok szabad vitájára, a demokratikus jogok pártszerű gyakorlására. A küldöttek ezt alaposan ki is használták, nem törődve az idővel, nem törődve se istennel, se emberrel. Folyt a szó világba, s kevesen foglalkoztak azzal, hogy előttük már mások elmondták azt, amit ő ismét szóvá tett. Különösen jellemző volt ez a vidéki értelmiségre. — Elnézést, amiért félbe szakítom a gondolatát, de talán itt kell rákérdeznem arra, ami a kongresszuson is élesen kitűnt. Történetesen a főváros és a vidék viszonyára, ön szerint milyen ez a kapcsolat? — Na látja, ez a magas labda most kapóra jött. Mert ugye a politika tudományába nem nagyon mártottam be magam, de két dolgot azért megfigyeltem, és a másodikat éppen a kongresszuson. Amit elmondok, azt én nyalóka nyindrómának neveztem el. És két nyalókáról fogok beszélni. Az egyik nyalóka az volt, amelyikre a munkásosztály kifejezést írták rá. Emögött sok minden meghúzódott. A munkáshatalom, a munkásosztály vezető szerepe, a munkáspárt mint élcsapat, és sorolhatnám tovább, de részesei voltunk ennek valamennyien. Ezt a nyalókát elszopogattuk, olyannyira, hogy egyeseknek a hurkapálcikától még a nyelve is szálkás lett. A kongresszuson beadták a második nyalókát. Ezen a vidék kifejezést olvashatjuk. Most új szlogenek keletkeznek. Például ilyenek: vidék nélkül nincs előrelépés; a vidék is részese akar lenni a kormányzásnak; a főváros előjogait szüntessük meg; a vidék zsírján ne dőzsöljön Budapest és így tovább. Ne értsen félre, nem vagyok vidékellenes. De kérem tisztelettel, a vidékiség az nem tünet, hanem földrajzi állapot. Ha a főváros Debrecen, vagy Székesfehérvár lenne, akkor a politikai és a kulturális centrum ott lenne, és nem Budapesten. A főváros, mint kifejezés, több földrajzi tényezőnél. A főváros az ország szíve, a vérkeringés központi helye. Bármilyen társadalmi berendezkedésű legyen is egy ország, annak a fő városa — éppen a város előtti jelzőből következően — minden tekintetiíen előtte kell, hogy álljon a többinek. Minden más ígéret csak nyalóka. A vidéki értelmiség áltat felvetett problémák valósak. De hiszem, hogy ezeket csak helyileg, éppen a vidéki értelmiség vezetésével kell megoldani, nem politikai garanciákkal, mert önmagukban ezek kevesek. Javítani kell a vidék életminőségén, munkahelyeket kell teremteni, megfelelő infrastruktúrát kiépíteni... mind igaz! De ezek egyikét sem képes a költségvetés egyedül megvalósítani. Az ország mai gazdasági helyzetében erre nem vállalkozhat. A vidék csak önmagán segíthet, a helyi vállalatok, szövetkezetek, üzemek, egyéni gazdasági egységek pénzforrásaiból. Az önkormányzatoknak ez a feladatuk. Ilyen feltételeket kell kiharcolniuk, s akkor változhat a vidék arca is. Ehhez a pártok garanciája kevés. Látni kell, hogy bármely pártról legyen is szó, az igazi cél a falusi lakosság szavazatának az elnyerése. És ugye szegény ember az, aki még ígérni sem tud. — Térjünk vissza a kongresszushoz. — Később, amikor valaki szerepelni akart, szót kapott, valóban érdemi munka folyt. Megegyezés született az új párt nevéről, programjáról, elfogadásra került az MSZP szervezeti szabályzata. A felsorolt dokumentumok európai mércével nézve is megfelelnek a kor követelményeinek. Kitűnik a baloldaliság, mint eszmeiség fennmaradása. Persze, sok a bizonytalanság. Nem tudni még, hogy mennyiben lesz ez a párt más, mint az elődje. Igaz, új a vezetés, de, hogy a platformok kompromisszumaként kialakított 25 tagú elnökség mennyire lesz (lehet) operatív, az még ma rejtély. Van más is: az elfogadott dokumentum kimondja, hogy az MSZMP története véget ért, viszont az MSZMP-tagok tagsági viszonya nem szűnt meg. Az új pártnak csak vezérkara van és feltételezett tagsága. Még nem tudhatjuk, hogy a megadott határidőig mennyien írják alá a belépési nyilatkozatot az MSZP-be. Kérdés még, mire volt az MSZMP küldötteinek — így nekem is felhatalmazása? Én az MSZP-re szavaztam. De úgy láttam, senki nem állt fel, hogy az új párt megalakításában nem vehet részt. Erről minden küldött a választóinak ad majd számot. A TAGOK FELE KILÉP — Biztosan véleményt cserélt már az angyalföldiekkel. Hogyan látja, milyen arányban lépnek ki a pártból, és mennyien igazolnak át az MSZP-be? — Teljes képem nincs még. Az MSZP elfogadásáról a XIII. kerület később dönt majd. Az. előjelek viszont nem kedvezőek. Nagy valószínűség szerint az MSZMP-tagok fele egyik szocialista pártnak sem lesz tagja, tehát megszünteti párttagságát. A fennmaradó rész is megoszlik. Egyik hányada átigazol az MSZP-be, a másik hányad — és feltételezhetően ők lesznek többen — ugyanabban az MSZMP-ben marad, mint korábban. — A fenti döntési alternatívákat milyen okokkal indokolták ismerősei, választói? — Többüknek semmilyen alibi nem kellett, ők már kongresszus előtt tudták, hogy kilépnek a pártból, elegük van az egészből. Aki az MSZMP mellett dönt, annak is jó oka van rá. Az MSZMP akármilyen is volt, munkáspártnak titulálta magát. Élnek a szervezetei, élnek azok a munkásemberek, akik hittek az ígéretekben, az eszmében. Sokuknak a fél élete és teljes hite ment rá a változásokra. A mai tagadásokkal történő szembesülés egyben egyének megrázkódtatása is. Mások, akik nem elsősorban a leninizmus és a vele együtt járó bolsevista párt mellett kötelezték el magukat, hanem a valódi demokratikus berendezkedés, a szociáldemokrata típusú polgári pártok haladó hagyományaiban látják a kiutat, átigazolnak az MSZP-be. — Demokráciáról, polgári típusú pártokról beszélt, de nem említette a szocialista jelzőt. Szándékosan, vagy véletlenül maradt el a pártprogramban is szereplő demokratikus szocializmus kifejezés? • — Az az új társadalom, amit létre kívánunk hozni, leginkább demokratikus és csak utána egyéb. A létező szocializmus utópia, egy szép álom, de működésképtelen. Ebbe az álomba sok mindent beépítettek a teoretikusok, egyet viszont nem. Az emberi természetet. Ugyanis az emberek nem egymásnak, hanem saját maguknak akarnak jólétet, boldogságot teremteni. Ha majd ezt elérik, akkor jöhetnek a közösségi dolgok, mások érdekei. A társadalomban a legnagyobb hajtóerő az egyéni boldogulási vágy. És a demokráciának fő feladata, hogy minden állampolgár számára biztosítsa ezt az esélyt. Ide nem kellene semmilyen jelzős szerkezet, ha a társadalomban érvényesülhet az egyéni akarat, akkor az lehet akár szocialista is. Az általam elképzelt társadalom attól baloldali eszmei sé- gű, hogy emberközpontú. Nem lehet más a társadalom célja, mint a népjólét, hogy a polgárok jobban érezzék magukat. Sőt, tovább megyek. Azt sem fogadom el, hogy a ma embere mondjon le mindenről, a jövő emberének boldogulása érdekében. Ilyen nincs. Aki ma él, az. ma akar jólétben élni és nem célja a lemondás, a nélkülözés. A HAJÓGYÁRI MUNKÁSNAK TÖBB ESZE VAN . . . — A jólét mindenekelőtt gazdasági meghatározottságú. Hogyan látja: az MSZP képes lesz a gazdasági válságon úrrá lenni? — Lényegi kérdés a válság kezelésének programja. Sajnos a pártnak csak általános elvei és ígéretei vannak. Egyelőre valós gazdasági programmal nem rendelkezik. — Mint gazdasági szakembernek, mi a véleménye, hogyan kellene megközelíteni egy felemelkedést ígérő csomagtervet? — Ha nekem kellene egy ilyen programmal előállnom, akkor az 'két részből tevődne össze. Az. egyik egy gazdaság- politikai program lenne, a másik egy szociális program. Kezdjük az elsővel, a gazdasággal. Mindennek a gyökere a tulajdonosi érdekeltség. Ha az enyém, hát úgy is bánok vele. Ott, ahol a tulajdonos vezeti saját tulajdonát, nem lesz pazarlás. Garantálni kell továbbá a különböző típusú tulajdonformák egyenrangúságát — a közösségi nem lehet kiemelt tulajdon. Az államigazgatási szervezet nem megfelelő tulajdonos. Ezt értem a vagyonalapra is, mert ez. nem más, mint pénzügyi manipuláció a tulajdonjog gyakorlására. Hatalomátvételi trükknek, korcs ötletnek tartom, ami nem más, mint a kiéhezett költségvetés újabb csele. (Hiszen a bevételek 80 százalékára igényt tarthat.) — A részvénytársaságok mennyiben jelentenek előrelépést? — Az újak életképesek, mert a vállalkozási tőkét aktivizálják. A régiek viszont csak pénzügyi mutatványok, de a tőketársulást nem valósították meg. Különösen fontosnak tartom a külföldi tőke hazai meghonosodását, persze néhány papír- és aktabástyát még nem ártana ledönteni. Mindjárt könnyebben menne. Kicsit eltérek a részvénytársaságtól, de itt kell megemlítenem egy újabb megváltoztatásra szoruló szemléletet és gyakorlatot. Nevezetesen a költségvetési hiány pótlását, különböző elvonások útján. Aligha túlzóm el a dolgot, ha azt mondom: az állami szabályozók szinte lebénítják a magyar vállalatokat. Arról nem is beszélve, hogy alacsonyabb teljesítményre ösztönzi a gazdálkodó egységeket. Ha ki akarunk lábalni a válságból, akkor ösztönözni kell a vállalkozásokat. Hiteleket, adókedvezményeket kell adni, élénkíteni kell a befektetéseket, és még egy fontos dolog: a megtermelt haszon nem az államé, hanem azé, aki létrehozta. Az államé csak az adó, ekkor majd lesz teljesítmény és újabb forrás fejlesztésre, beruházásra. Tudja miért van több esze a hajógyári munkásnak, mint a költségvetési politikánknak? — Nem, nem tudom. — A hajógyári munkás előre tudja, mennyi az egy hónapra eső állandó kiadása, azt is tudja, mennyit keres egy hónapban. A kettőt összeveti, és ha több pénzt akar hazavinni, akkor munkát kér a főnökétől. A többletmunkáért többletpénzt kap. Ezzel szemben a költségvetés prognoszti- zálatlan. Lehetőséget nem ad, de különböző praktikákkal elvon. Ki érti ezt...?! A szociális programot tettem a második helyre. Egy társadalom akkor demokratikus, akkor jogállam és akkor szolidáris. ha biztosítja a minimális megélhetést, még a lumpen elemeknek is. A társadalomnak a gyerek, idős és egyéb okok miatt rászoruló tagjai .lányi jogon kapják meg az államtól az átlagos életminőséghez szükséges anyagi javakat. Ezt minden társadalmi, gazdasági alakulatnak garantálnia kell, ha demokratizmust és társadalmi egyenlőséget hirdet. Márpedig mi Magyarországon ilyen jelszavakat tűztünk zászlainkra. Papp János
