Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
!VcöröstAj» Tizennyolc esztendeje hódol szenvedélyének, a kódexírásnak, a Kecskeméten lakó Baja Béla. Az ógót betűkkel, XII —XIII. századi stílusban írott kódexek iniciáléiban, szövegközi és lapszéli képeiben a mester több mint másfél ezer alakot festett meg. Baja Béla eddig Szent János jelenésének könyvéről, Szent János, Szent Máté, Szent Lukács és Szent Márk evangéliumáról, valamint az Apostolok cselekedeteiről készített kódexet (Fotó: Németh György) Balsaráti Vitus János A pápa udvari orvosa verseit latinul írta 1529-ben, 460 évvel ezelőtt Báli bég török hadvezér nagy erővel tört be Magyar- országra s pusztította az Alföld déli részét. Mindenütt tört. zúzott, rabolt, gyújtogatott és foglyokat ejtett a török sereg. Az útvonalukba esett Dombegyháza, és a mellette levő Basarága (vagy Balsarága) községek teljesen elpusztultak akkor. A megmaradt lakosság egy része a nádasokba, lápokba bujdosott s úgy maradt éle.ben. A bujdosók között volt özvegy Jaksics péterné — Anna asszony —, a környék földesurának özvegy felesége is. Basarága falu üszkös romjai között a harcok után talált Anna asszony egy élő csecsemőt', akit magához vett. A kis csecsemőnek apja. anyja a harcok során meghalt, ő maga teljesen ismeretlen volt. Anna asszony az akkoriban oly gyakori magyar nevet, a Jánost adta neki. Mivel a gyermeknek keresztnevet is kellett adni, a vita, vitae latin szóból kapta a nevét, mely életet jelent. Így lett belőle Vitus János, azaz Élő János, s előzéknévnek kapta a településről a Bal- saráti nevet. így „született" tehát 460 évvel ezelőtt Bal- saráti Vitus János. Anna asszony taníttatta Vitust. A gimnáziumot Gyulán, Endrő- dön és Nagybányán végezte, majd 19 éves korában Sárospatakra került, ahol latin és görög nyelvet is tanult. A sárospataki tanári kar felfigyelt Vitus kiváló tehetségére. s ajánlatukra Peré— nyi Gábor nádor, Sárospatak akkori ura, Wittenbergbe küldte tanulni, ahol az egyetemen tanulmányai befejezése után tanársegéd, majd a filozófia doktora lett. Hazatérése után a nádor Bolognába küldi az orvostudományok megtanulása céljából. Vitus Bolognából a páduai egyetemre kerül, ahol orvosdoktori oklevelet szerez, majd az egyetemen tanított. Az orvosi' kar javaslatára meghívják a pápai udvarba, ahol két esztendőn át a pápa udvari orvosa volt. Közben élénk baráti kapcsolatba került Itália neves orvostudósaival, s más humanista tudósokkal is. Olaszországban feltűnt • mint jelentős humanista költő is, aki verseit latin nyelven írta. Ekkor Perényi Gábor hazahívta, mert itthon nagy szükség volt a jó orvosokra, a különböző járványok gyógyítására. A nádor udvari orvosa lett, s mint. ilyen irányította az ország egészség- ügyi ellátását, 1567-ben, Perényi nádor halála után vissszakerült Sárospatakra, ahol tanítani kezdett. Nagy érdemei vannak, hogy a pataki iskolát főiskolai szintre emelték, s annak tudományos hírneve nemzetközileg is elismertté vált. A nagy mecénás, Perényi Gábor halála után Vitus nem tudott megélni. Tanári fizetése kevés volt, nélkülözésekre kényszerült, szűkösen élt, sokat éhezett. Nappal tanított, éjjel a mécses lángjai vagy gyertyafény mellett írta orvosi könyveit, melyeket aztán a diákjai kézzel lemásoltak, s úgy tudta azokat tudós társainak megküldeni. Legjelentősebb munkái a Magyar Chirurgia, avagy a seb gyógyításáról írt négy könyv. Nyomtatásban nem jelent meg, diákjai másolták kézzel. A „De remediis pestis prophylacticis” nyomtatásban is megjelent 1564-ben. A tanulmányai idején tett nagy utazások, a sárospataki nélkülözések hamarosan kikezdték egészségét, s fiatalon, 47 éves korában, 1575. április 7-én meghalt. Latin nyelven írt verseit Gulyás István sárospataki tanár fordította magyarra a múlt század végén. Balsaráti Vitus János személyében a nagy orvostudósra, a mai modern orvos- tudomány egyik megteremtőjére, a humanista magvar költészet kimagasló személyiségére emlékezünk. Emlékét „szülőfalujában", Dombegyházán a nagyközségi tanács, a társadalmi szervek és az általános iskola az iskola falán elhelyezett márvány emléktáblával is őrzik, melynek felirata: BALSARÄTI VITUS JANOS 1529—1575 A nagy orvostudós, tanár és költő, a dombegyházi jobbágy fiának szeretettel állította szülőfaluja. Balogh György SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. november 4„ szombat Régi mezőberényi házak A falakat vályogból emelték, a tető nádból készült Mezöberénv három népi közösségből szerveződött, magyar, német és szlovák anyanyelvű , lakosságának tárgyi világa alapvonásaiban egységes képet mutatott. Az egységes fejlődés irányát a földrajzi környezet és az itt élő magyarság hagyományaihoz való igazodás határozta meg. Példát az építkezésből vehetünk. Bármilyen anyagokból és formában építkezett is az egykor Berényben megtelepedő ember korábbi lakóhelyén, itt csak kétféle építőanyag állott rendelkezésére: a föld és a nád. Fához csak annyiban juthattak — igen körülményesen —, hogy a tetőszerkezetet abból építhették fel. Ezekből az anyagokból pedig csak olyan formájú házat építhettek, amilyet az itt élő magvnr- sás már korábban kialakított. ez pedig az alföldi vagy középmagvar típusú ház. Első képünk egv ilyen háznak az emlékét idézi fel bennünk. A ..Magyarvégen” épült az 1B40-es évek eleién. Falait vál.vogbó’ emelték, lekent volt („kiskan faros”) nádtető fedte. Tornáca nem volt. csak egy keskeny eresz nyúlt ki a ház elé. Egy ablakkal nézett az utcára. A padlásteret lezáró oromfal nádból készült, amit kivül- belül szalmás sárral betapasztottak. Az utcai fallal egy síkba került oromfalat a fallal együtt fehérre meszelték. Hagytak rajta kél kerek lyukat a szellőztetés és a világítás céljára. Ezt az egyszerűségében és arányaiban egyaránt szép formájú, falusias hangulatú házformát a herényi magyarság „sárvígű ház”-nak nevezte. Második képünkön egy szlovák lakóházat láthatunk. Külső megjelenésében teljesen azonos az előző képen bemutatott épülettel. Ez is „sárvígű ház". mindössze annyit figyelhetünk meg rajta, hogy ;,z utcai oromfalon a két. szellözőlyuk alatt egy ablakszerű, négyszögű nyílás van. A szájhagyomány szerint ez arra szolgált, hogy ezen keresztül engedték le n szeleléskor a gabonát a ház utcai végéhez terített ponyvára. A két ház tehát — bár alapjellegében lejlesen azonos — mégsem egyezik meg minden tekintetben. Még .szembetűnőbb különbséget: mutat a harmadik képen látható — szintén szlovák — lakóház. Az épület utcai végén előtornác van. amit a herényi szlovákok „ulicská"- nak neveznek. Ilyen építészeti megoldással Herémben csak a szlovák lakosság épí t kezesébe n t a Iá 1 k oz.ha tunk. Rokon ez a vonás a békéscsabai ..podszt vénás" házak építészeti megoldáséival. A bevezetésben tett megállapításunkat tehát azzal egészíthetjük ki. hoev a három néni közösség tárgyi világa alapvonásaiban egvsé- ges ugyan, de mivel mindhárom néni közösség megőrizte sa iát belső hagvomá- nvait. ez az, elkülönülés nemzetiségi színezet lséget adott a lárgvi körnvezetnrk. Ezt a ieileozet ességet megtalálhat - ink o tárövi vitások más területein is: az öltözködésben. a lakáskultúrában, a táplálkozásban, a népművészetben egyaránt. A három képen bemutatott ház közül egyik sem áll már. új épületek vannak a helyükön, de emléküket tanulmányozva megállapíthatjuk. hogy a mezőberényi lakosság tárgyi kultúráját alapvonásaiban egységesség, ezen belül nemzetiségi szí- nezetlség jellemzi. II. L. A népszámlálás egyidős az állam kialakulásával Miért nem tetszett a nemességnek Mária Terézia rendelete? Hamarosan ismét népszámlálás elé nézünk. Jövőre újra bekopogtatnak az otthonokba a kérdezősködők. Hogy bizonyos időnként (tízévenként) miért van erre szükség, többnyire köztudott. Azonkívül, hogy megtudjuk, mennyien vagyunk. az illetékesek képet kapnak például arról, hogy a lakosság hány százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, hány értelmiségi, szakmunkás, segédmunkás stb. van országunkban, milyen korú a lakosság, és még számos értékes információt. Mindez tehát többé-kevésbé tudott dolog. Az viszont már kevésbé, hogyan is zajlott régen a népszámlálás, akkor mire voltak kíváncsiak az ország vezetői. Nos, elevenítsük fel röviden a népszámlálás történetének néhány szakaszát. Ebben Mészáros Árpád, a KSH Népszámlálás főosztályvezető- helyettese volt segítségünkre. Elmondta, hogy egy ország népességének számbavétele egyidős az állam kialakulásával, hiszen az adott közösség anyagi és katonai teljesítőképességének felméréséhez elengedhetetlen volt a lakosság számának megállapítása. Magyarországon is az adózó háztartások számának megállapítását célozták az úgynevezett dicalis összeírások, a terményből fizetett egyházi tized és a földesurat illető járadék mennyiségét tüntették fel a dézsmajegy- zékek, az úrbéres jobbágyok kötelességeit foglalták össze az urbáriumok. A 17. század végétől a megyei ösz- szeíráisotk az adókivetés alapjául szolgáló vagyoni helyzet felmérését szolgálták, az egyház pedig részben a hívők számának megismerése, részben a plébániák jövedelmének megállapítása érdekében tartotta nyilván az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben a helység népének számát. Az összeírások célkitűzései a 18. században egész Európában megváltoztak. Figyelemmel kísértek olyan területeket is, mint a közoktatás, a közegészségügy megszervezése, gazdaságpolitika kialakítása. A katonai és adózási szempontok még nem szorultak háttérbe, de ezeken túl számos egyéb szükséglet jelentkezett, és így a 18. században történtek az első kísérletek a nép- számlálás bevezetésére, rendszeresítésére, elsőként Svédországban, 1701-ben. Magyarországon az összeírások sorában új fejezetet nyitnak az 1770-ben Mária Terézia által elrendelt lé- lekszám-összeírások (Cons- eriptiones Animarum). Mária Terézia az adatok pontosítása és a nemesség adatainak megismerése céljából 1777-ben népszámlálást (Populationsbeschreibung) rendelt el az örökös tartományokban, amely mindenkire kiterjedt felekezethez, osztályhoz, rendhez tartozásra való tekintet nélkül. A nép- számlálást végre is hajtották, csupán Magyarországon gátolta meg ezt a nemesség ellenállása, hiszen a nép- számlálást előjogaik meg-- sértésének érezték. II. József 1780-tól átfogó reformok megvalósítását kísérelte meg, amelyhez szüksége volt a katonaköteles korú férfiak és a különféle társadalmi állású népesség, így a nemesség, az iparosok, a földművelők magyarországi számának ismeretére is. II. József nagyszabású reformkísérlete kudarcot vallott, így teljes körű, a nemességet is magába foglaló népszámlálásra 1850-ig nem került sor.- A szabadságharc leverését követő népszámlálások nem tekinthetők teljesen megbízható forrásnak, részben a lakosság passzív ellenállása, részben szervezési nehézségek és a végrehajtással kapcsolatos egyéb bonyodalmak miatt. A rendszeres időközönként ismétlődő, alapjaiban egységes mérési módszereket alkalmazó népszámlálások, a hivatalos magyar statisztikai szervezet létrejötte után indultak meg, és általában tízévenként került rájuk sor. 1867 után az újonnan kialakított politikai keretek, a nagy lendülettel beinduló gazdasági fejlődés, a polgári állam kialakulása szükségessé tette az ország népességi viszonyainak alaposabb ismeretét. Már akkor a földművelés-. az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium keretében statisztikai szakosztályt szerveztek, melynek szinte legelső nagy feladata a népszámlálás lebonyolítása volt: A népszámlálás eszmei időpontjául 1869. december harmincegyedikének éjfélét tűzték ki, a szervezőmunka irányítója Keleti Károly, a statisztikai szakosztály vezetője, a magyar statisztika kiemelkedő alakja volt. A statisztikai szakosztály 1871-ben Országos m. kir. Statisztikai Hivatal néven önállósult, majd az 1897-es újjászervezés után a Magyar kir. Központi Statisztikai Hivatal nevet vette fel. Az 1890-es, az 1900-as és I910-es népszámlálások lényeges változást nem mutattak az előzőekhez képest. Az első világháború Után nagy várakozás előzte meg az. 1920-as népszámlálást, amely számot adott a világháborús emberveszteségről. Az ÍO.'IO- ban végzett népszámlálás nagy újdonsága a gépi feldolgozásra való áttérés volt. A második világháború után új társadalmi, gazdasági helyzetben, a háborús pusztítások és a háború utáni lakosságcserék nier tekének megállapítása 'érdekében kénytelenek voltak — a hagyományos időponthoz képest két évvel — előrehozni a népszámlálást 1949-re. A_ tervgazdálkodás igényei szükségessé tették a rendkívül gyors adatfeldolgozást. Az 1960-as, ’70-es és '80-as népszámlálások legfontosabb jellemzője, hogy az adatfeldolgozást tovább korszerűsítették. az adatokat megnövekedett terjedelemben közölték és elemezték. Hargitai Judit
