Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-23 / 278. szám

1989. november 23., csütörtök Hazánk vendége Ro Te Vu Szerdán hivatalos látoga­tásra Budapestre — négy or­szágot érintő európai útjá­nak második állomására — érkezett Ro Te Vu, a Ko­reai Köztársaság elnöke. A magas rangú politikus elő­ször tesz látogatást szocia­lista országban. Ütjára el­kísérte felesége, Ro Ok Szűk. Az elnök kíséretében van Cshö Ho Dzsung külügymi­niszter, Han Szung Szó ke­reskedelmi és ipari, Ri Szang Hi tudományos és technológiai miniszter, Ho Keun Csüng tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, vala­mint 27 vezető üzletember, s több mint negyven újság­író. Az elnöki különrepülőgép 11 órakor landolt a magyar és koreai zászlókkal és fel­iratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A magas rangú vendég tiszteletére felsora­kozott a Magyar Néphadse­reg díszszázada. Ro Te Vut és feleségét Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági el­nök és felesége fogadta. A csapatzászló előtt a díszegy­ség parancsnoka jelentést tett Ro Te Vunak, aki a két ország himnuszának elhang­zása után Szűrös Mátyással ellépett a katonák sorfala előtt. Két kisdiák ezután vi­rággal kedveskedett a ven­dégeknek. A díszegység el­vonulása után Ro Te Vu és kísérete szálláshelyére haj­tatott. Délután az Országházban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Szűrös Mátyás és Ro Te Vu a Munkácsy teremben ült tárgyalóasztal­hoz. A megbeszélésen részt vettek a külügyminiszterek, Horn Gyula és Cshö Ho Dzsung, valamint Etre Sán­dor, hazánk szöuli és Han Tak Cse, a Koreai Köztár­saság budapesti nagykövete. Este Szűrös Mátyás dísz­vacsorát adott vendége tisz­teletére. SPD-kiildöttség Magyarországon A Németországi Szociálde­mokrata Párt (SPD) Dél- Hessen tartományi küldött­sége, Heidemarie Wieczorek- Zeulnak, az SPD elnöksége tagjának vezetésével szerdán Budapestre érkezett. A delegációt fogadta Nyers Rezső, a párt elnöke, valamint Pozsgay Imre ál­lamminiszter, az MSZP el­nökségének tagja és Kovács László külügyminisztériumi államtitkár. A vendégek a következő napokban Vastagh Pállal, az MSZP elnökségé­nek tagjával és a párt Csongrád megyei szervezeté­nek más vezetőivel folytat­nak megbeszéléseket. A tervek szerint a dél- hesseni küldöttség találko­zik Petrasovits Annával, a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt elnökével, va­lamint a Magyar Demokra­ta Fórum szegedi szeriTézeté- nek vezetőivel is. ah MA Ütéssé (ifíurterMgemti.^ MuYARÜÓ 160 KILOGRAMM KOKAIN Baton Rouge közelében (Egyesült Államok) gyors­hajtás miatt leállított sze­mélygépkocsiban 160 kilo­gramm kokainra találtak-, aminek a kábítószerpiacon 17 millió dollár az ára. Az esetben a legérdekesebb, hogy a rendőr nem volt szolgálatban, amikor a mel­lette elviharzott személygép­kocsi után indult. Már írta a gyorshajtás miatti felje­lentést. amikor a hetedik érzéke azt sugallta, hogy nagyobb „kapásra” is szá­míthat. Legnagyobb megle- oetésére a csomagtartóban kokainra talált. A csempé­szeket — akikről feltétele­zik. hogy chilei állampolgá­rok — még nem azonosítot­ták. A LEGTERMÉKENYEBB MŰVÉSZ Pablo Picasso (1881—1973) több mint 13 ezer 500 fest­ményt és rajzot alkotott, 100 ezer metszetet, körülbelül 31 ezer könyvillusztrációt és csaknem 300 szobrot készí­tett. A világ legterméke­nyebb művészének tartják, életművét több mint cgy- milliárd dollárra értékelik. BOMBA Bréma (NSZK) repülőte­rének közelében nemrég második világháborús ame­rikai bombát találtak. Az 1,64 méter hosszú, 1000 ki­logramm súlyú bombát a földbe temetve, kétméteres mélységben találták meg. Abban a térségben, körülbe­lül 15 méterre egy országút- tól, éppen építkezésbe kezd­tek. A bomba hatástalanítá­sa idejére 30 repülőgépjára­tot elhalasztottak, 15 kilo­méteres körzetben lezárták az utakat, 15 ezer brémai lakost' ideiglenesen elköltöz­tettek. Az újvidéki Magyar Sió -ban olvastuk : Gyertyát A HAJNALI ÓRÁKBAN felröppen a szár­nyaló, sebes madárka, s azt csicsergi a kisember fülébe, hogy áru érkezett, még nem tudni mi, de érkezett, s mire meg­virrad, mire kinyílnak az üzletek, hosszú sorok kígyóznak Bukarest, Brassó, Arad, a többi romániai város utcáin. Dél körül ki­derül. hús- vagy tejféle érkezett-e, s aki a szerencse kegyeltje, nem távozik üres kéz­zel, megkapja az állami tervekben kisza­bott adagját. S ha este elpihen a madárka, a vaskos valóság rögéhez ragadt kisember nem sza­badulhat. a rádió azt harsogja fülébe, a televízió azzal áltatja, amióta világ a világ, emberi elme tökéletesebb rendszert nem alkotott, ennél csak a jövő fényesebb. Száll a dal, dicsőíti őt, a legkiválóbbat, a fedd­hetetlent, a legtökéletesebbet, a legigazsá­gosabbat, aki megteremtette a tejben, méz­ben felülmúlhatatlan korszakot, aki min­dent tud, s aki mindenről intézkedik. Mert arról szó sincs, hogy nincs elegendő élelmiszer, s ami kapható, annak silány a minősége, csak arról, hogy józan, tudósi pontossággal kiszámítják, mennyi kalóriára van szüksége a szervezetnek, hogy egész­ségére ártalmasán né terheljék túl. ne kép­ződjön vérzsír. S ki mondhatja azt. hogy akadozik az áramellátás, hiszen csak a fogyasztás ész- szerűsítéséről van szó, még ha esténként teljes sötétségbe is borul Bukarest, amelyet a szökőkutakkal ékesített tágas parkjai, s széles sugárútjai, terei miatt méltán ha­sonlítanak össze Párizzsal. Szinte szóra sem érdemes, hogy gyenge vagy semmilyen a fűtés, hiszen csak a tékozlásra hajlamos átlagembert óvják a túlkalóriától. Ha az üzletben nem kapható elegendő élelmiszer, az még nem jelenti azt, hogy a lakosság éhezik, mert az égieknek hála, ha valami tökéletesen működik, akkor az a feketepiac; mindent kínál, csak 200-300 szá­zalékkal drágábban. Senki sem jár lyukas nadrágban, ha silány is a ruházat meg a lábbeli. Egy rendszer teljes anyagi csődjét jelzi, hogy nincs elegendő gyógyszer, a szylők fizetésüket feláldozzák, hogy megvesztege­téssel gyógyszert szerezzenek beteg gyer­meküknek. Gyertya sincs, amelynek min­den vallási és világi szertartás szerint fé- nyeskednie kellene az evilági hányattatás végét jelző gyászon. A testet és a lelket kimerítő vég nélküli sorbanállás. a hatóságok dölyfössége, a va­lóság és a hivatalos propagandában ábrá­zolt kép között óriási ellentét, a szellemi elszürkülés, a kisember semmibevétele, ki­szolgáltatottsága aláássa az emberi érzéke­ket és a közállapotokat. Mert milyen lehet a közerkölcs szintje ott, ahol a vezető párt­lap közli, hogy a hőn szeretett Conducator felesége felbecsülhetetlen, elévülhetetlen tudományos munkásságával kiérdemelte, hogy a brit tudományos akadémia tagjai­nak sorába fogadja, semmibe véve London hivatalos cáfolatát, azt jelenteti meg, hogy az angol királynő gratulált a halhatatlan­ság elismerése alkalmából. E példa nélküli képtelenséget már nem cáfolták meg a szi­getlakok, egyszerűen többé nem vesznek tudomást az ilyen rendszerről, amelytől el­fordultak a szomszéd országok, amelyet el­szigetelt a világ, s a nyugati kommunista pártok minden kapcsolatot megszakítottak vele. Mezőgazdasága, ipara tönkrement, erköl­csileg lezüllött, a rezsim csődje teljes, nem a nép szenvedett vereséget, de az árat ő fizette meg. Az önnön népétől elrugaszko­dott, elidegenedett, dogmatikus, sztálini ön­kényuralmi rezsim természetszerűen kime­rült, útjának végére érkezett. Fischer Jenő A „BÉTA” Békéscsabai Építő-, Tatarozó és Asztalosipari Kisszövetkezet, Békéscsaba, Vörös Október sor 1. KA—HYB, törzskönyvezett KAN SÜLDŐK 1989. december 15-ig ELADÓK. karácsonyi bútorvásárt Kistermelők 1989. december 20-ig rendez. jövő évi szükségletüket Skandináv típusú ülőgarnitúrák, asztalok, RÉGI ÁRON fenyő kerti bútorok, virágtartók és beszerezhetik. franciaágyak megfelelő választékával a Dánszentmiklósi VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Ügyintéző: Tóth János. Micsurin Mgtsz sertéstelepén. Telefon: (06) 20-11-525. /^L^X^diu tr£ Uy Káosz Ködös esteken jaj de nehéz vezérlő csil­lagot találni. Botladozva tapogatjuk tal­punkkal a szakadék peremét, félőn, hogy még egy-két rossz lépés, aztán meglódul­hat a lavina, amely ismeretlen mélysé­gekbe sodor. Elnémultak a hamis jövőt ígérő szirén-hangok, a tompa csendet már csak riasztó rikácsolások tarkítják. Or­rukig se látó, önjelölt kalauzok, hunyorgó lámpásokat Ióbálva, cikáznak a sötétben. Nincs kit követni. Kusza káosz telepedett ránk, legyen átkozott, ki tudatosan kelt zavart a fejekben. Fény, fény, egy kis tisztaság kellene végre, és az még mindig csak a kezdet volna, hogy lássuk az irányt, ahová elindulni érdemes. Ha túl­éljük a zavaros időket, talán lesz esé­lyünk, hogy jobb napok mosolyognak ránk. Sajnos, önmaguktól el nem múlnak bajaink, minden gondolatra, állásfoglalás­ra, és főként minden értelmes cselekedet­re szükség van. Persze, Izzasztó munká­ban eddig se volt hiány, éppen csak lát­szatja, értelme nem volt a robotnak. Ak­kor tehát a módszer hibádzik, amely ki­zsigerelte életünket, pöffeszkedő kevesek kénye-kedvére. Most pedig, amikor úgy tűnik, ütött végre az „eddig és nem to­vább” órája, mindenféle zörejek zavarják hallásunkat, lidérc-fényck vakítják sze­münket. Gyakran tapasztalom manapság a ta­nácstalanságot. Ismerőseim kérdeznek is néha, emlékeztetve egy régi tv-műsor cí­mére: mit tenne ön az én helyemben? Mivel egyetlen párt propagandistájának fel nem csapok, mindenkinek csak azt vá­laszolhatom, gondolja meg, és döntsön a legjobb belátása szerint, úgy, mintha raj­ta, és csak a saját döntésétől függne a családja sorsa. Ne bízzuk mindig mások­ra, hogy „elrendezzék” a jövőnket. Erről már van szomorú tapasztalatunk, több is a kelleténél. Jó lett volna, ha emelkedettebb hangu­latban történik az .első népszavazás. Saj­nos, se a kiírása, se a lebonyolítása körü­li huzakodás nem érdemli meg, hogy büszkék legyünk rá. Pedig a jövőben gyakran kell, hogy sorsáról döntsön a nép, (és jaj annak, aki kisszerű céljai szol­gálatában manipulálja a tömegeket. Ve­szélyes kaland! Nem lehet cmbermilliókat pártérdekek szerint rángatni: menjen, ne menjen, mit jelent a szava és mit a hall­gatása. Egyszerű, világos, lényeges kérdé­seket kell feltenni, mint ahogy az élet is egyszerű: igazságok és álarcos hamisság fortyog a nagy katlanban, s még az se biztos, hogy mindig a jó győzedelmeske­dik. Ügy tűnik, a politika még nem tud felnőni a néphez, ezért nekünk, gyakorlat­lan embereknek kell megtanulni, hogy kiemeljük magunk közül az okos, tisztes­séges gyermekeinket, jó vezetőket, haza­fiakat, akik szavára figyelni érdemes. Vártuk a demokráciát, a szabad véle­mények sokszínűségét, és most megria­dunk, mert a közös szívdobbanás helyett bábeli hangzavar szakadt ránk. Magyar átok volna a széthúzás? Reménykedjünk, és főként bizonyítsuk, hogy szent célok érdekében van itt összetartás, dolgoznak jóféle erők. Talán hasznos is ez a mosta­ni figyelmeztető, hogy ne a parlamenti választások után legyen kiábrándultság, politikusi marakodás, nekünk pedig mene­telés, poklok bugyrai felé. Sürget az idő, hogy rendezzük sorainkat •— hála az egeknek, lassacskán azért alakulnak a dolgok. Am az elmulasztott évtizedek vét­kei arra kényszerítenek, hogy próbáljunk már talpra állni, s ne csak a kölcsönbe vett újabb dollármilliárdok mentőöveibe kapaszkodva sodródjunk, örvénylő szür­keségbe. Szükség van minden ember rész­vételére, hogy formálódjék végre igazi közélet, és annak nyomán élet is, hozzánk méltó. Andódy Tibor (Majdnem) gyilkos sírkövek.. A ház nagyon csendes. Mintha a csengő is hiába riaszta­na. Aztán mégis nyílik az ajtó. Barna, vékony, meghatároz­hatatlan korú asszony, Nagy Sándorné szól ki: nyitva a ka­pu! Betessékel a házba, hellyel kínál, pedig arca arról árul­kodik, nem örül a látogatónak. A kis szobában megvetve az ágy, rajta szöszi kislány ugrál. A székből egy idős asszony áll fel, mintha menni készülne, aztán mégis marad. A kis­lány egyelőre nem hajlandó velem szóba állni. Dobozon, a Zsibongó úton Nagy Sándorné még mindig megborzong, amikor arra a három héttel ezelőtti napra emlékezik : —r Október 29-én már délelőtt 11-től arra készül­tünk, hogy kimegyünk a te­metőbe. Aztán lett abból délután is, mire igazán rá­szántuk magunkat az indu­lásra. Máskor nem így van ám. Elhatároztuk, aztán gye­rünk. Mintha megéreztem volna, hogy húzni kell az időt... (Elfutja szemét a könny. A kislány, mintha érezné a mama szomorúsá­gát, az ölébe kéredzkedik.) — Mondom, úgy három felé, induljunk már. Anyó­som sírján elrendeztük a vi­rágot, aztán pár szállal még egy másik rokon sírjához mentünk. (Nagyné nagyot sóhajt, elővesz egy zsebkendőt, meg- £ törli a szemét, aztán gyűrö­getni kezdi a kis textilanya­got.) — leukám ott állt mellet­tem, tőlem 30 centire. Pil­lanatok teltek csak el, míg megfordulhatott — és egy borzasztó nagyot sikoltott. Ettől kezdve én már csak az elbeszélésekből emlékszem mindenre, mert nekem elsö­tétült a világ. A síremlék ráborult pici, vékonyka lá­nyomra! Pillanatok alatt ott termett három férfi. És ez volt a mi szerencsénk. Ha nincsenek, én egyedül nem tudom a gyermekemet ki­menteni a cementtömb alól... Annyi rémlik, hogy Icuka megszólalt, amikor kiszedték a nehezék alól, hogy: „Anyu­ka, menjünk haza”. Közben ki biciklivel, ki autóval orvosért, mentőért indult. Ismét szerencse a szerencsétlenségben, hogy autó is volt a közelben. Re­kord gyorsasággal érkezett meg a doktornő és a roham­kocsi. A doktornő megfogta a gyerek pulzusát, aztán rá­nézett a mamára és csak annyit mondott: alig tapint­ható . .. Nem tudni, honnan, de a kicsi lélekben volt any- nyi erő, hogy a gyulai kór­házban még meg tudta mon­dani a nevét. Egy örökkéva­lóságnak tűnt édesanyjának, amíg a rutinvizsgálatokat a kicsi lányon elvégezték. Ne­gyed hatkor vitték be a mű­tőbe. — Én nem kívánom az ellenségemnek sem, mit éreztem az alatt a hat óra alatt, amíg az operáció tar­tott. Pásztor főorvos úr a műtét után elmondta, hogy zúzódott a gyerek mája, a lépét ki kellett venni, sé­rült a hasnyálmirigy. Azt mondták akkor, csoda, hogy él. De gondolom, az is cso­da, ahogyan az orvosok megmentették. A műtét után kislányom az intenzív osztályra került. Nem biz­tattak, hogy másnap meg­nézhetem. Azt, hogy nem aludtam egész éjszaka, talán elhiszi nekem. Másnap reg­gel fél nyolckor mégiscsak bejutottam hozzá. Borzasz­tóan nézett ki. Az egyik kar­jába vért, a másikba infú­ziót kapott, a száján oxi­génpalack. (Icuska nehezen barátko­zik velem. De míg a mama mesél, odahoz egy doboz fényképet. A fotókon óvo­dás társaival, egyedül, a nővérével. Kész kis hölgy a képeken.) — Képzelje, a nyáron egy ugyanilyen síremlék zuhant egy ötéves kislányra itt, Do­bozon — meséli Nagyné. — Ö a nagymamájával volt a temetőben akkor. — Szegény nagymamája kijelentette, hogy elemészti magát, ha nem gyógyul meg az unokája, úgy bántotta a lelkiismerete — szólal meg mellettem a vendég néni, Szabó Mihályné. S a két sírkődőléssel nincs vége a történetnek. Szabó Mihályné hasonló esettel szolgál : — öt éve már, hogy vi­rágot ültettem a temetőben egy családi sírra. Kinn volt velerrv a lányom is. Arra ijedtem meg, ahogy elsikítja magát. Kidőlt a síremlék, két centi híja, hogy nem esett rám ... Útban hazafelé azon mor­fondíroztam: nem feltűnő három ilyen ritka baleset egy temetőben? Béla Vali

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents