Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-22 / 277. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. NOVEMBER 22., SZERDA Ara: 4,30 forint XLTV. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM Mai számunkból: • Egy kis háború Szarvason (4. oldal) Téli könyvvásár, gyermekkönyvhét, jutalom (5. oldal) Vita a népszavazásról (5. oldal) „Csinn-bumm cirkusz” a szolgáltatónál (6. oldal) Erőemelők bajnoksága Orosházán (8. oldal) Tizenhárom napirend négy nap alatt Maróthy László benyújtotta lemondását Pénz(ek)ről a pénztelenségben Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Egyperces tiszteletadással kezdődött tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése. A napokban elhunyt Krattlnger Márton emléke előtt hajtott fejet az a testület, amelynek több, mint tíz éve — a megyei tanácsnak pedig 24 esztendeje —, tagja volt. Ogy emlékeznek rá, mint az igazságért, a jobbításért mindig kiálló emberre, aki olykor kisebbségben Is vállalta a hálátlant, s tudott nemet mondani. Csöndes zsörtölődéseinken — s ez már személyes megjegyzés —, melyeken ő a sajtót illette bíráló szóval, magam pedig, érthetően, védtem azt, mindig korrekt volt és tudott visszavonulni is. Ma temetik. Tegnap délelőtt, néhány perccel 10 óra után megkezdődött az Országgyűlés novemberi ülésszaka. Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke a napirend ismertetése előtt bejelentette: az ülésszak előreláthatólag négy napig tart. A tárgysorozat ismertetése előtt Bánffy György (Budapest. 4. vk.) ügyrendi kérdésben kért szót. A képviselő megítélése szerint a gazdasági és a kormányzati téAz első napirendi pont tárgyalásának bevezetőjeként dr. Pesta László, az Ország- gyűlés jegyzője felolvasta Németh Miklós miniszterelnök levelét, amely dr. Fodor Istvánnak, a Parlament megbízott elnökének tudomására hozza, hogy Maróthy ren válságos helyzet alakult ki. A nemzetet szerinte úgy lehetne megmenteni, ha az Országgyűlés december 11-i hatállyal — megbízatásának lejárta előtt — kimondaná feloszlását. Ezzel lehetővé tenné, hogy az ideiglenes köztársasági elnök — az alkotmány előírásának megfelelően — 1990. március Itère kiírhassa az országgyűlési választásokat. Az alkotmány 28. szakasza 40. paragrafusának 6. pontja érLászló környezetvédelmi és. vízgazdálkodási miniszter 1989. november 9-én benyújtotta lemondását. „Erre tekintettel kérem, hogy az Országgyűlés mentse fel tisztsége alól!” — írja a kormányfő, egyszersmind tájételmében a jelenlegi Országgyűlés tovább folytatja eredetileg beterjesztett tervei szerint munkáját, az új Parlament első üléséig. Javasolta azt is, hogy a köz- társasági elnök megválasztását ugyancsak március 11- ére tűzzék ki. Amennyiben a novemberi népszavazás az új Parlamentre bízza az elnökválasztást, ez a határozat érvényét veszítené. A felvetett indítvány megtárgyalására Fodor István ígéretet tett. koztatta az Országgyűlést, hogy az új környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter megválasztására később tesz javaslatot. Ezután az elnök Maróthy Lászlónak adta meg a szót. (Folytatás a 2. oldalon) A testület — amely Murányi Miklós elnökletével ülésezett — napirendjén a tanácsok hitelállományának áttekintése és az új foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer vizsgálata szerepelt. Ami az elsőt illeti, az idén- 9 milliárd forinttal gazdálkodnak a megye tanácsai. Bár a bevételek időarányosan teljesültek, a tanácsok pénzügyi helyzete, fizetőképessége rosszabb, mint korábban volt. Épp ezért az idén többen éltek pénzügyi nehézségeik feloldására az átmeneti hitelfelvétel lehetőségével. A megye tanácsainak hitel- és kötvényállománya egymilliárd 56 millió forint. Békés az ország harmadik legeladósodottabb megyéje. Néhány konkrét példa: Békéscsaba hitelállománya 136 millió forint, Gyuláé 27 — a kibocsátott kötvény értéke itt 49 millió forint —, Orosháza hitele 10 millió forint, kötvényállománya csaknem 50 millió. A felvett hitelek nem előrehozott feladatok megvalósítását, hanem a kieső forrásokat pótolták, beruházásaik befejezésére, illetve folytatására törekedtek a tanácsok. Ez azt is jelenti, hogy a következő tervidőszakot ismét adósságállománnyal kezdik. Az új szabályozó- rendszer bevezetésével a kamattal együtt 1,5 milliárd forintos adósságállomány visszafizetése okoz majd gondot jövőre. Eredmény ugyanakkor, hogy mind a helyi tanácsi, mind a megyei feladatok jelentős része megvalósult. (A megye munkaerőhelyzetére, a foglalkoztatáspolitikai eszközök elemzésére a későbbiekben visszatérünk.) A bejelentések közül néhány külön említést érdemel. Az első és legfontosabb, hogy a végrehajtó bizottság egyetértett annak a levélnek a szövegével, melyet a múlt pénteki tanács- elnöki értekezlet résztvevői írtak alá és Németh Miklós miniszterelnöknek címezték. (A levelet itt közöljük.) A másik: a testület megvizsgálta a Békéscsabai Előre Spartacus SC kérelmét és erre az évre — a korábban megállapítottaknak megfelelően — 2 millió forint póttámogatást jóváhagyott. A harmadik: a megyei tanács szeptemberi ülésén utasította a végrehajtó bizottságot, hogy az 1988. évi BNV kiadásainak rendezésével kapcsolatban felmerült és az Országos Piackutató Intézetnek jogtalanul számlázott 2 millió 638 ezer forint visz- szatérítésére szükség esetén peres eljárást indítson. .Ezt elkerülendő, a peren kívüli egyezség érdekében a közelmúltban a két fél szakértői részvéteiével egyeztetés történt. Ennek során tisztázódott, hogy a szervezésben és a lebonyolításban mindkét fél részéről komoly mulasztások történtek, melyek egy peres eljárás során kölcsönösen terhelnék az érintetteket. Csupán egyoldalú mulasztást egyik fél sem ismerhet el, illetve róhat fel. Ezek figyelembevételével az intézet felajánlotta, hogy az ügy peren kívüli rendezésére 500 ezer forint visszafizetését vállalja. A testület sokoldalú mérlegelés után ezt elfogadta. Végül elhangzott, hogy egy- bejelentés nyomán vizsgálat indult a természetvédők és természetbarátok szövetségének nyújtott 7 millió forint támogatás módjáról és felhasználásáról. A megyei főügyészség feljelentéskiegészítést adott át a megyei rendőr-főkapitányságnak. Az ügy jelenleg a Belügyminisztérium illetékesei előtt van, egyelőre belső revizori vizsgálat folyik. Q Személyi kérdés; Q Tájékoztató a Minisztertanács 1990— 1992. évi gazdaságpolitikai programjáról ; Q Tájékoztató a Magyar Köztársaság 1990. évi költségvetésének irányelveiről; Q A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslat, az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat, a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat tárgyalása; Az illetékekről szóló 1986. évi 1. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; Az alkotmány módosításával összefüggésben a Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Büntető törvénykönyvről szóló törvény, a büntető eljárásról szóló törvény, valamint a büntetésekről és intézkedésekről szóló törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; O A Munka törvénykönyve módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; O A Polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; Q Az 1995-re tervezett Budapest—Bécs világkiállítás előkészületeiről szóló tájékoztató megvitatása; Tájékoztató a pártok költségvetési támogatásáról az általános választásokig terjedő időszakra; o Interpellációk, kérdések; Bejelentések, nyilatkozatok ; Személyi javaslatok tárgyalása az Alkotmánybíróság tagjairól, valamint az Állami Számvevőszék elnökhelyetteséről. S. F. Németh Miklós Úr, a Minisztertanács elnöke, Budapest x TISZTELT MINISZTERELNÖK ÜR! A közelmúltban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Haj- dú-Bihar, Szolnok megye tanácselnökei levelet juttattak el önhöz, melyben az új költségvetési tervezési mechanizmus több lényegi elemét érintő 'kritikát fogalmaztak meg. Mi, a Békés megyében működő itanácsok elnökei és elöljárói az előzetes számítások alapján úgy ítéljük meg, hogy a költségvetési reform a tervezett formájában alkalmatlan arra, hogy 1990. január 1-jétől bevezethető legyen. Ezért csatlakozunk az öt alföldi megye tanácselnöke által aláírt Állásfoglaláshoz. Tiltakozunk amiatt, hogy akkor, amikor deklaráltan a valós önkormányzattá válás felé haladunk, még mindig olyan döntésektől kell félni, melyeket megkérdezésünk nélkül, n fejünk felett hoz meg a kormányzat, holott ennek terheit, s következményeit a helyi tanácsoknak kell viselni. A bevezeté :-s szállt költségvetési rendszer az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe hozza településeinket és megoldatlan feladatok elé állítja a. tanácsokat. Félő, hogy lemaradásunk tovább növekszik, s ezáltal egy olyan országrész alakul az ellehetetlenülés állapotába, amely eddig is igen nehéz körülmények között volt kénytelen az élelmiszer-termelés felelősségteljes feladatának eleget tenni. E feladatot a jövőben is vállaljuk, de ehhez igazságos,létfeltételek kellenek. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem a normatív költségvetési gazdálkodással szemben van kifogásunk, hanem az olyan alkalmazásával, amely nem számol a megfelelő kiegyenlítő támogatásokkal. Enéljcül ugyanis az infrastruktúrában, a termelésben, ,az oktatásban, az egészségügyben és a művelődésben is olyan további áldozatvállalásokra kényszerül megyénk lakossága, amelyet sem anyagi erejénél fogva, sem a lakossági összetételből eredően önerejéből vállalni nem tud. Békéscsaba, 1989. november 17. A Békés megyében működő tanácsok elnökei és elöljárói ■■■■■■■■■■ Ez az Ön hirdetésének a helye!