Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
VCÖRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1989. november 18., szombat Elkészíteném a Körösök halászatának könyvét Kun kovács László fotópapírra rögzített szerelmi vallomása ősi kultúrákról, az Alföldről, a puszták életéről — Utálom azt a szót, hogy valaki „elszármazott” — moindja Kunkovács László. — Miért nem tudja egy táj megtartani az embereit? Olyan gazdagok vagyunk? Boldogan élnék Békésben, lenne is dolgom, ha szükség volna rám. Endrődön születtem, ott is nevelkedtem. Édesapám földrajz—biológia szakos tanár volt, 42 éven át. Gyomán jártam gimnáziumba, ahol Darvas Tibor igazgató úr adta az első pöccintést a fotózás megszerettetéséhez. Szegedi főiskolás koromban a laboratórium 3 éven át szinte csak az enyém volt, mert rajtam kívül a kutyát se érdekelte a fényképezés. Csárdaszálláson, az öreg iskolában, messziről jött, gumicsizmás gyerekeket tanítottam. Akkor már fotópályázatokon kiemelt díjakat nyertem, így kerültem az MTI-be, ahol ma képszerkesztő vagyok. Néha arra gondolok, ha annak idején nem a fotózásban, hanem gombfociban nyerek díjat, bizonyára jobban marasztalt volna Békés vármegye. (Szabad emberek, napszítta pásztorok lettek Kunkovács László életének társai, akik nem csak a gulyát vigyázzák, kicsit a múltat is. Ősi kultúrák ismerői, apáról fiúra szálló tudományok őrzői.) — Toporzékolok a méregtől, ha olyan elismerést hallok, hogy jaj de ügyes pásztortémájú fotókat készít ez a Kunkovács. Nem csendéletfestés, amit csinálok, hanem Soha ilyen népvándorlást nem látott ja világ: a pásztorok a királyi jvárba mentek. Vitték magukkal a puszták fanyar illatát, a nyájat, kutyástul, géraeskúttal, szamárháton. Éppen csak délibábot, szivárványt, de még egy bodor bárányfelhőt se raktak tarisznyájukba. Száraz, Szikár világ volt körülöttük. Kunkovács László fotóművész Pásztoremberek című kiállítása a budavári palotát ékesítette, aztán, ahogy lenni szokott, a kiállítást lebontották, s a képek, mint az őszi eső verte jszík, (további életre, tavaszi ébredésre várnak. Apa és fia embert próbáló, kutyanehéz életforma, amiben elnyűt- tem magam. Bő húszezer felvételt készítettem az Alföldön, és nagyon szégyellném magam, ha csak azt jegyezném fel, hogy hol kattintottam el a masinám. Mélyebb összefüggéseket kutatok, és ezt el is akarom mondani. Világba szeretném kiáltani, hogy hazánk szikes foltjain évszázadok óta juhtartással foglalkozó famíliák élnek. Ezek a családok arra rendezkedtek be, hogy a birka a mindenük. Megszoktak egy szabad életet, és iszonyú törést jelent számukra, ha különböző megfontolásokból „felszámolják” a juhászatot. Felháborít, ha a fiatal agro- nómus, aki talán egy félórában se hallgatta az egyetemen a néprajzot vagy az agrártörténetet, kimegy „ellenőrizni” születetten becsületes embereket. Lebecsmérlik Szabó Imre, csikós János bácsi tudását, amit évszázadok óta hoz magával, őseitől. Hirtelenjében lett egy mezőgazdasági technológia, de elfelejtették, hogy ennek múltja van, talapzata, amit nem keli mindenestül kidobni, elfelejteni. Ismerek olyan juhászt, aki már a hetedik helyre költözik a családjával, mert az önérzete nem tűri, hogy emberszámba se vegyék. (Most, amikor világbirodalmak súlyos árat fizetnek azért a tévhitért, hogy mind Juhászok a pusztán egyformák vagyunk, a pusztai emberek sokszínűsége a bizonyság, hogy a különböző etnikumok sajátosságainak elismerése mellett tudunk csak egymás mellett élni.) — Jártam Mongóliában, Tibetben, fotóztam a Dnyeper partján, kiállításaim elvisznek messzi országokba. Soha a föld népével nem volt még összetűzésem, mert mindenütt törvény, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. A legvadabb csahos kutyákat is meg tudom bűvölni, mert sugárzik belőlem a nyugalom, s az, hogy szeretettel, félelem nélkül megyek feléjük. Jó lenne, ha ezt a sugárzást megéreznék a magas hivatalok emberei is, mert nagyon sok a dolgom, amit más nem végezhet el helyettem, ők segíthetnének. Nem tudom például, hogy Békés megye illetékesei a szívükhöz kapnának-e örömükben, ha megpályáznék egy ösztöndíjat, s elkészíteném a Körösök halászatának könyvét? Ajánlkozom, ennél nem tehetek többet. Talán az utolsó órában vagyunk, meg kellene csinálnom, mindnyájunk javára. Andódy Tibor Taposott trágyából készült ól — kutyástul Emlékek a múltból Nyakvágó kaszab és ringagép Részlet a kiállításból A gyulai Bodokyak krónikája Az utókor számára 1294- ből maradt fenn az első hazai állategészségügyi rendelkezés, miszerint Ladomér esztergomi érsek megtiltja „a rejtett helyen való húsárulást”. A 13-15. századból származó budai városi kódex már előírja: „A húsvágó céhek mesterei tartoznak minden időben, amikor húslátást tenni mennek, azt a húst, amely a mészárszékekben vagyon, megtekinteni, hogy tudniillik az tiszta és rendes hús-e és nem büdös-e az?” Hazánkban a 13. századig a mészáros feladatát egy- egy ügyesebb kezű jobbágy látta el, akinek kezdetben nyúzó, nyakvágó kaszab volt a neve. A mészáros szó 1400 körül, a hentes megjelölés pedig 1700 táján jelenik meg nyelvünkben. A húsipar, a húsfeldolgozás és -értékesítés hazai történetének legrégebbi adatai a Budapesti Húsipari Múzeumban olvashatók. A történelmi dokumentumok és tárgyak gyűjtése 1969-ben kezdődött. Áz országban fellelhető történeti anyag begyűjtésével, kiállításon történő bemutatásával az Országos Húsipari Kutatóintézetet bízták meg. S az eredmény: az 1974 szeptemberében rendezett kiállításból, az ipar- történeti gyűjteményből 1975 januárjában Húsipari Múzeum lett. Az intézmény a kutatóintézet budapesti központjában, a IX. kerületi Gubacsi út ö'B szám alatt működik. A múzeummá nőtt kiállítás az intézet területén lévő, hajdani lóvágóhíd mosodaépületében kapott helyet, aztán szabadtéri gépbemutatóval gazdagodott, s ami a gazdasági gondoktól terhes világunkban kulturális kuriózumnak számít: az idén, ősszel, szeptember táján a hajdani mosodából a múzeum újonnan épült, önálló épületbe költözik át. Több mint hetvenéves az .a múzeumban őrzött, sátortetővel ellátott, fából készült, hordozható lacikonyha, amelynek üzemeltetője egy Hajósovits nevű bajai hentesmester volt. Egyébként a lacikonyha elnevezés eredete nem tisztázott. Egyesek szerint a lakodalom, a lagzi ideiglenesen felépített konyháját nevezték így. A legfurcsább vélemény az, hogy a konyha — Dugonics András szerint — attól az eladósodott Ulászló királytól kapta a nevét, aki „inasát azon sátrak alá küldte, melyekben húst sütni és árulni szoktanak, és így lakott jól királyi palotájában. Ezen sátrakat az egész ország Laci konyhájának nevezte.” A történeti emlékek között sok érdekesség látható. Patronos kábítópisztoly, marhaleütő kalapács éppúgy megtalálható a vitrinekben, mint a bőrszámozó tetoválótű, a szemellenzős lókábító szerkezet vagy a borjúleütő fa. Nagyított képen örökítették meg a tatai vízivágóhíd épületét. Az elnevezés onnan ered, hogy a régebbi időkben a mészárosokat arra kötelezték, hogy a víz mellé vagy fölé építsék a vágóhidat. Az állat leölésekor a tisztítást a víz felett köny- nyen elvégezhették, a le- csorgó vér, a melléktermék, a hulladék közvetlenül a vízbe került, és a halak martaléka lett. A víz melletti vágásról a tatai mészároscéh 1650-ből ' származó okirata, céhlevele is megemlékezik. A tatai tó feletti vágóhíd a 18. század hatvanas éveiben épült. Az írásos emlékeket három teremben mutatják be. Az első történeti dokumentum egy 1484-ből származó budai céhszabályzat. Két céhládát is őriznek itt: az egyik 1790-ből. a másik 1825- ből való. A dokumentumok sorát kivágott újságcikkek, fényképek, munkásmozgalmi emlékek, szakmai folyóiratok és könyvek zárják. A múzeum szabadtéri gépbemutatóján látható szerkezetek nagy része 1900 és 1950 között üzemelt. — kgym — A díszkert helyén A mai Városház utca 26. alatti épület, amely a Vízügyi Igazgatóság központi irodája, a Bodoky Károly által alapított Békés vármegye takarékpénztár székháza volt, s abban Bodoky Károly vezérigazgató haláláig. A mai Eszperantó téren megszűnt „Arany-Kereszt” gyógyszertár is a Bodokyak tulajdona volt, az országos hírű Duna-sza- bályzó miniszteri tanácsos Mihály (gyógyszerész) fiáé. A Városház utca 10. alatti épület, amely ma az Univerzál bolt és Pártház között van, szintén a Bodo- ky-féle ház néven ismert épület, egykor a Bodoky- mérnökök családi tulajdona. A bolt helyén is a Bodoky- családhoz tartozott a Wink- ler-patika, Winkler Ilona rokonáé, aki Bodoky Károly Kálmán fiának felesége volt. A Béke sugárút 59. alatti villa is Bodoky-tulaj- don volt. 'Bodoky Kálmán m. kir. folyammérnöki hivatal mérnökének tulajdona, aki atyja nyomán szintén a mérnöki pályát választotta. Sokaknak emlékezetes még a híres Bodoky-major, amely az Élővíz-csatorna alsó zsilipje mellett terül el. Csodálatos, romantikus parkja keményfaoszlopokra rögzített drótháló kerítéssel volt körülkerítve. A diszkért szebbnél-szebb fenyő, tuja és egyéb különleges fákkal és bokrokkal, színes cserjékkel tele. 1857-ig a Fehér Körös medre — akkor még Gyulán keresztül ma fóliáznak — a Bodoky-major mellett folydogált. Sajnálatos, hogy a csodálatos major helyén mára kipusztították a fákat, s zöldségtermelő fóliaterület látható. Enyhít a látványon a volt Bodoky-villa közelében kiosztott hétvégi házak környéke, a gondosan ápolt kertek meghitt hangulata. Ami pedig a Bodoki—Bo- doky-nevek írásmódját illeti, arról is érdemes pár szóban megemlékezni. A család neve eredetileg HENTER volt. és a kis székelyföldi Bodok községből származtak. A „bodoki” nemesi előnevet Henter Márton református lelkész három fia: Mihály, József és Bodoky Károly a vízszabályozás kiváló szakembere volt. Márton kérte, illetve kapta meg. miután Békés vármegye az 1837. évi április 17-i közgyűlési jegyzőkönyve szerint, az egész Bodoky HENTER-család nemességét elismerte és kihirdette. Érdekes, hogy a vonatkozó hivatalos iratok tanúsága szerint a család ezt a HENTER nevet lassanként elhagyta, és megmaradtak a BODOKY név használata mellett. Bizonyítja ezt a békési református egyház anyakönyvének 1814. március 29-i bejegyzése, az V. kötet 118.-ik lapján, ahol az újszülött gyermek Bodoki Károlyként szerepel, kinek atyja Bodoki Mihály, „ind- zseniőr”, anyja pedig Major Therézia. De az „i" betű használatát bizonyítja Bodoki Károly síremléke is, amely a gyulai régi református temetőben ma is látható. Betűit felújította, 1974-ben a Vízügyi Igazgatóság. A Bodokyak (vágy Bodo- kiak) alkotó tevékenységének emléke örökké fennmarad. Ügy Bodoky Mihálynak, aki a vízimalmokat megregulázta. a víziutak szabaddátétele érdekében, mint Bodoky Károlynak, aki a Körös—Berettyó vízszabályozás kimagasló mérnöke volt. Vagy Bodoky Lajosnak is, aki miniszteri tanácsosként olyan érdemes munkát fejtett ki, a Duna- szabályozás terén, hogy annak idején Budapest főváros díszpolgárává választotta. Gabnai Sándor
