Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18., szombat TALLÓZÓ 'kÖRÖSTÁJ Szolgáló szeretet Notaufnahme neve?) (A Stem c. lapból) Két szék között a pad alatt? Társadalmi és közgazdasági fegyelemnek kell lennie Nemigen ... Azok a pártok, politi­kai erők — s ez korántsem csak az MSZMP, illetve utó­da. az MSZP —. melyeknek országosan ismert, tekinté­lyes politikusai eséllyel in­dulhatnak a választáson, természetesen abban voltak érdekeltek, hogy az elnököt (köztársasági elnököt — a szerk.) általában népszava­zás útján válasszák. Elfo­gadták viszont kompromisz- szumként — s ez a kevésbé ismert személyiségeket fel­vonultatoknak kedvez —, hogy a következő választá­soktól a pártok parlamenti ereje határozza meg az el­nök személyét. A kompromisszum közis­merten a felelős politika eszköze, melyben minden félnek valamit fel kell ad­nia korábbi álláspontjából a megegyezés, a konstruktivi- tás érdekében. Lehetséges azonban másfajta politizálás is, amely az erőszakosko­dásra. az agresszivitásra épít. Képviselője, ha állás­pontjával kisebbségben ma­rad a tárgyalóasztalnál, ak­kor nem ír alá — amihez persze joga van. Másfajta a minősítés azonban, ha az alá nem író fél a tárgyalásokon kívül minden jogilag tehe­tőt s azon túlit is megtesz annak érdekében, hogy akik megegyeztek (pontosabban: kikínlódták a kompromisz- szumot). azok se tudják a megállapodást végrehajtani. Ezt pedig joggal nevezhet­jük obstrukciónak. De hát „a nép szava isten szava". Ha százezer aláírás összegyűlt, a törvény alap­ján ki kell írni a népszava­zást akár arról is. hogy le­gyen-e népszavazás. Alkot­mányjogilag valóban érdek­telen — politikailag talán nem az —. hogy az összes aláírás csaknem fele nem hitelesíthető. A sok tízezer nem hiteles között ötezer olyan aláíró is akad, aki nem választójogosult (példá­ul gyermek). Több mint két­ezren a biztonság kedvéért többször is aláírták az íve­ket. Az Országgyűlés — tisz­telve a maga alkotta nép- szavazási törvényt — a több mint százezer hiteles aláírás alapján kiírta a november 26-ai népszavazást. Mindez azonban nem elég. Súlyos és sokszor elhangzó vád. hogy az Országgyűlés jogosulatlanul fűzött magya­rázó megjegyzéseket az alá­írásgyűjtő iveken szereplő kérdésekhez. Ez esetben az SZDSZ-szóvivők valószínű­leg szellemes hasonlatukat szeretnék megvalósulva lát­ni. Azt a módszert ugyanis, hogy az Országgyűlésbe „fe­lül be kell dobni" az aláírá­sokat, és „alul kijön” a nép­szavazást kiíró határozat. A népszavazásról szóló törvény ellenben az Országgyűlés jo­gi, igazgatási és igazságügyi bizottságát felruházza azzal a joggal, hogy előterjesztő­ként (s nem postásként) ter­jessze az. Országgyűlés elé az indítványt. E szabály in­doka ugyanezen törvény egy másik cikkelyében olvasha­tó, miszerint a népszavazás­ra feltett kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelmű válasz legyen adható. Hogy e két szabály a nép­szavazás kiírása módjáról nem volt hiábavaló, azt az SZDSZ—Fidesz aláírásgyűjtő manipulativ jellege is iga­zolja. Az első kérdés példá­ul (Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?) azt su­gallja, mintha csupán a vá­lasztás időpontjáról lenne szó. A nem kellően tájéko­zott szavazó viszont aligha tudja, hogy az időpont egy­úttal a választás kétféle módja (népszavazás vagy parlament általi választás) közötti választást is jelenti. A tájékozatlanságról persze legkevésbé a szavazópolgár tehet. Ha a Magyar Közlö­nyön kívül is olvashatta, hallhatta volna valahol, hogy mit is mond pontosan az alkotmány a köztársasá- gielnök-választásról, s nem­csak arról tájékoztatnak lép- ten-nyomon, hogy mi a „né­gyek koalíciójának” állás­pontja. talán tényleg feles­leges lett volna a parlamenti kiegészítő kommentár. így, az SZDSZ—Fidesz ak­ció következtében, november 26-án népszavazásra kerül sor. Akik e döntést kierő­szakolták — s az utóbb csat­lakozók —, ezzel sikeres csa­pást mértek a sarjadó de­mokrácia egyik első intéz­ményére, a nemzeti kerék­asztalra is. Talán nemcsak a baloldali érzelműeknek, ha­nem a konstruktivitás, a kompromisszumkeresés jó­zan képviselőinek is ezért kellene a szavazólap első kérdésére nemmel válaszol­niuk. (Forgács Imre; Nép- szabadság) ... Amíg azért lesz valaki­ből ápolónővér, mert az jó „megélhetési lehetőséget” biztosít, addig jó ápolónői munkáról nemigen beszélhe­tünk. Az ápolónői munka nem foglalkozás, hanem hi­vatás. Ugyanúgy, mint az orvosé. Szív kell hozzá, sze­retet, elhivatottsági érzés, nagyfokú segítőkészség, együttérzés, szinte bibliai értelemben vett felebaráti szeretet. Enélkül csak terhes kötelesség, ami alól minden­ki igyekszik kibújni ... Az ápolónői hivatás ál­dozatos gyakorlása sok le­mondással jár, ami nehéz próba elé állította azokat, akik vállalták. Gyakran elő­fordult, hogy engedményeket kellett tenniük vagy a hiva­tásuk, vagy az otthon rová­sára. Nem hiszem, hogy so­kan akadtak olyanok, akik a kórházat, a betegápolást ré­szesítették előnyben. És ez teljesen érthető és elfogad­ható emberi szempontból. Legyünk optimisták: a kormányzat teljesíti kérésü­ket. Jobb fizetésük lesz, ke­Országszerte terjed a hír, miszerint az ellenzéki szer­vezetek a háttérben, a nyil­vánosság teljes mellőzésével már megkezdték a felkészü­lést a hatalomátvételre. Sokan tudni vélik, hogy titokban huszonhét, egyete­met, főiskolát végzett fia­talember — akik között szép számmal vannak nemrég le­szerelt hivatásos, illetve tar­talékos tisztek — a London melletti Sandhurst Vezérka­ri Akadémián, illetve a Hamburgi Vezetési Akadé­mián tanul. Az ellenzék le­endő magasrangú rendőr­tisztjei, közel harmincán, és az államigazgatás majdani vezetői, több mint ötvenen, már szintén angol felsőfokú tanintézetek hallgatói. Tőlük várják, hogy egy esetleges fordulat nyomán a közigaz­gatás kulcspozícióiban fel­váltsák a régi gárdát. A hírrel kapcsolatban sok vesebb időt töltenek a kór­házak termeiben, több alka­lommal eljutnak majd a mo­ziba, színházba. Mirdez le­het, hogy megnyugtatja az illetékesek lelkiismeretét, de a kérdés hosszú távon nem oldódik meg. A gondok ott gubbasztanak továbbra is a kettős élet homályos sarkai­ban, mert az eszük otthon jár a gyermekeknél, a férj­nél, a beteg édesanyánál, mosásnál, takarításnál, be­vásárlásnál. Mi lehet hát az eredményt hozó megoldás? Az, hogy minél nagyobb mértékben vegyük igénybe ismét a betegápolásban az egyházak segítségét. A pél­dák azt bizonyítják szertea világon, hogy ez a helyes út. Ne a beteg lelki világa ag­gasszon bennünket, hanem az egészsége: arra töreked­jünk, hogy minél jobb ápo­lást kapjanak az arra rászo­rulók, hogy mihamarább fel­épülve visszatérhessenek a társadalomba... (Illés Sán­dor, Magyar Nemzet) a találgatás és a mende­monda. S bár hivatalosan senki sem erősítette meg, ed­dig senfki sem cáfolta az ér­tesüléseket. Az ellenzék csen­des felkészülését sokan ösz- szefüggésbe hozzák — más bel- és külföldi szervezetek mellett —, a Soros Alapít­vánnyal, a Politikai Foglyok Országos Szövetségével, s a prominens személyiségek kö­zül Maiéter Pál özvegyével. Állítólag az ő közreműködé­sükkel és segítségükkel si­került az akció szervezési, személyi, illetve pénzügyi feltételeit megteremteni. Lapunk következő számá­ban e híresztelések valódi­ságáról tájékoztatjuk olva­sóinkat. Az érintettek eddig maguktól még nem nyilat­koztak, azért reméljük, nem zárkóznak majd el az őszin­te tájékoztatástól. (G. T. S. — Pont c. hetilap) •.. HVG: Hogyan kellene tehát működnie az állami szektornak? K. J.: (Aki válaszol: Kor- nai János akadémikus, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének osztályvezetője, a Harvard egyetem kineve­zett professzora — a szerk.) Mindenesetre ne áltassuk magunkat és egymást, hogy egyszer majd eljutunk oda, hogy az állami vállalat úgy fog viselkedni, mint egy ma­gánvállalat. Nem fog. Leg­feljebb akkor, ha már csak mutatóban lesz belőle. Ami á gyakorlati következtetései­met illeti: van három olyan kényes pont, ahol a teljes önállóságot nem adnám meg. Korlátoznám az állami vál­lalatok költési hajlamát: nem engedném nyakló nél­kül beruházni, bért emelni és importálni őket. A máso­dik korlát a tulajdonjog el­idegenítése. Az én szemem­ben nincs felhatalmazva az állami vállalat vezetése ar­ra. hogy áruba bocsássa a vállalatot. Valaki a sajátját eladhatja, a másét nem. Ez a nép vagyona és nagyon gondosan ki kell dolgozni annak összes jogi és etikai garanciáit, hogy csak tisztes­séges feltételekkel lehessen eladni. A harmadik korlát: ahol egy vállalat monopol­helyzetben van, ott az órai­ba bele kell szólni. Ezt még egy magángazdaságban is megteszi az állam. Gondolatmenetem egyik vezérmotívuma, hogy társa­dalmi és közgazdasági fe­gyelemnek kell lennie. Ezt vagy bürokratikus fe­gyelem, vagy a magángazda­ság piaci fegyelme biztosít­ja. Ha föloldják az egyiket, mielőtt a másik létrejönne, akkor a rendszer a két szék között a pad alá esik, a köz- gazdasági fegyelem megszű­nik — ma ennek számtalan jele tapasztalható. Pusztán jogilag úgy néz ki, hogy most meglesz a lehe­tőség arra, hogy egy szaba­don választott parlament ha­tékonyan ellenőrizze a ter­mészetéből fakadóan költe­kező állami és vállalati bü­rokráciát. A megvalósulás attól függ, hogy minden egyes képviselő átérzi-e majd. hogy ő az ország fe­lelős gazdája, neki kell vi­gyáznia arra. hogy az állam összes pénzét, az egész or­szágban. valamennyi ágazat­ban mire költik .. . Igaz-e a titok? Flottul float Sáfár Anikó: Ónfürdőn fut az üveg Én mindig hűséges nő voltam ... Az úsztatásos technoló­gia gyökerei a XIX. század közepéig nyúlnak vissza. Az acélgyártási eljárásról is­mert Bessemer azt tapasz­talta, hogy tökéletesen sík üveget nyer, ha az üvegolva­dékot olvadt fémre önti rá, és az üveget lehűti, még mielőtt méretei állandósul­nának. Bessemer e célra megfelelő fémnek tartotta az ónt, az ólmot és a bizmutot. Az első szabadalmat, amely- ivei így síküveg gyártható, 1902-ben az amerikai Wil­liam Heal jelentette be. Ezt azután többen is tökéletesí­tették. De csak az ötvenes években az angol Pilkington Brothers cégnek sikerült így olyan síküveget gyártania, amelyből akár tükör is ké­szíthető anélkül, hogy az üvegtáblát csiszolnák és po­líroznák. A cég az eljárást 1962-ben szabadalmaztatta, s azt tíz éven át nem adta el. A másik nagy világcég, a PPG 1974-ben jelentette be a maga úsztatásos síküveg­gyártási eljárását szabadal­maztatásra. A nyolcvanas évek köze­pétől mind a Pilkington-, mind pedig a PPG-eljárást széleskörűen alkalmazzák. Az épülő orosházi síküveg­gyárban az alábbi eljárással készül majd az üveg. Az olvasztókádból a körül­belül 1100 Celsius-fokos üvegolvadék — a Pilking- lon-szabadalom szerint — agy nyíláson át folyamatosan ömlik az ónfürdő felületére. Ezen az üveg szétterül és szalagként fut tovább. Eköz­ben lassan hűl, és egy bizo­nyos hőmérsékleten méretei állandósulnak. Az üveg kö­rülbelül 600 Celsius-fokosan hagyja el az ónfürdőt, és fut rá a hűtőszalagra. Az üveget ez utóbbitól szárma­zó erő húzza át az ónfürdő felületén, s ez az erő a még képlékeny anyagot nyújtja is. Maga az olvasztókemence nem sokban különbözik a hagyományos kemencéktől, ezt is körülbelül 1600 Celsi- us-fokra fűtik fel olaj- vagy. gázégőkkel. A méretei azonban lenyűgözőek. Pél­dául egy naponta 500 tonna „nyers” síküveget adó gyár­tósor kemencéjében — ilyen teljesítményű lesz az oros­házi gyártósor is —, mint­egy 2000 tonna üvegolvadék van, s benne óránként több mint 5000 köbméter földgázt tüzelnek el . . . (Müller Atti­la; Élet és Tudomány) Sáfár Anikót a székesfehérvári Vörösmarty Színházban kerestem meg. Épp próbára készült, Csurka István: Száj­hős című „szánalmas vígjátékát” mutatja be az alkalmi tár­sulat. — Tildát játszom — mondta a nagyon vidámnak, ener­gikusnak tűnő színésznő —, a szokásos ledér nőt. — Szokásos? — Mindig ilyen szerepeket kapok. Könnyűvérű nőket, akik kacagnak, „rosszalkodnak” szédítik a férfiakat. Hosszú évek óta ez az én skatulyám és azt hiszem, már nem js várhatok mást. — Ez pesszimista kijelentés? — Á, én már belenyugodtam. Sőt, felmértem mindent, értékeltem és úgy döntöttem, hogy leszerződöm szinkron­színésznőnek. — Előtte a filmgyár státuszában voltál. — Igen, és még előtte a Thália Színházban hét eszten­deig. Mindig beugró voltam, mindenfélét játszottam, de mindig csak úgy, hogy valaki megbetegedett. Játszottam, de olyanokat, hogy jelen voltam a színpadon, én pedig nem­csak ott akarok lenni valahol, hanem cselekedni, mozogni, szóval csinálni valamit. — És úgy érzed, ez nem sikerült? — Nem egészen. Nagy ambícióval léptem a pólyára, egész kiskorom óta színésznő akartam lenni. Az iskolában is sza­valtam, felléptem, elvégeztem a főiskolát és nagy álmaim voltak, shakespeare-i női ideálszerepek, Johanna például, később persze már megelégedtem volna mással is, de min­dig csak a kurvák ... — Féltél, hogy azonosítanak a szerepeiddel? — Féltem? Nem mondhatnám. Hol törődtem vele, hol nem. Most már nagyjából nem érdekel. Csak mosolygok, mert én mindig hűséges nő voltam, harmadszor vagyok férj­nél, de nagyon odaadó feleség vagyok, főzök, mosogatok, varrók, nevelem a gyerekeket. . — Több gyereked van? — Én egyet szültem, Viktóriát, ám most lett még három, igaz, felnőttek, de nagyon nagy szükségük van anyára ... — A férjed, Berecz János. — Igen. Másfél éve házasodtunk össze és lekopogom, na­gyon jól vagyunk. — Azt mondják, egy kacsalábon forgó villában éltek, hat­millióról beszélnek! — Nekem volt egy lakásom, Jánosnak volt egy lakása, tanácsi mind a kettő, azt cseréltük egy ötszobás házra, ab­ban élünk hatan. S ha az anyám hozzánk költözik, akkor heten leszünk. Tudom, sok hasonlóan nagy család kisebb lakásban él. de az is igaz, hogy ennél is jobban élnek azok, akikről nem beszélnek, nem pletykálnak. — Szóval ismered a pletykákat? — Nem mindegyiket. De néhányat hallottam. — Az pletyka például, hogy beiratkoztál a Politikai Fő­iskolára és kimaradtál? — Nem, mindkettő igaz. Az is, hogy beiratkoztam, az is, hogy kimaradtam. Ekkor már a szinkronban dolgoztam, kötelezettségeim voltak, nem tudtam heteket hiányozni, s nem engedhettem meg magamnak, hogy „szabadúszó” le­gyek ... — Állítólag egyszer merész ruhád miatt hazaküldtek egy fogadásról! — Ez viszont pletyka, természetesen. Tény, két évvel ez­előtt elég váratlanul tudtam meg. hogy az április 4-i kor­mányfogadásra. még Kádár János ott volt. el kellett men­nünk. Gyorsan elrohantam fodrászhoz, estélyi ruhám, amit odavalónak gondoltam, nem volt. a Rotschild-szalonból köl­csönöztem. Nagyon szép volt. fehér, fekete hullámcsíkos, sálgalléros, középen piros rózsával, ne vedd felvágásnak, de mindenki megnézett, képzeld, egy testhez simuló szép ruha. Németh Miklósné később megjegyezte, nem mindenki tud Rotschildéktól öltözködni. Persze, én sem vásároltam a ruhát, de ezt nem akasztottam táblán a nyakamba. Szóval, az idősebb asszonyok is megnéztek ... — Nem gondoltál arra, hogy neked ez a házasság előnyt jelent a pályádon? — Tudtam, hogy nem jelent előnyt! így is lett. Vagy tapasztaltál olyat, hogy felkértek a Hamlet címszerepére, amit valamikor az iskolában játszottam, nagy sikerrel? ... (Bende Ibolya; Riport)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents