Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET kőRÖSTÁJ Műveltséggyarapító pozícióját veszti a magyar kultúra? A könyv az utcán hever Nem olyan régen, még két- három esztendővel ezelőtt is, a könyvpiac megjelenése az utcán, a színes könyvsátrak sokasága és a dedikáló írók előtt türelmesen várakozó emberek végtelen sora nálunk mindig a könyv ünnepét jelezte. Leginkább így volt ez évente május végén az ünnepi könyvhéten, a magyar irodalom kétségtelenül legjelentősebb seregszemléjén. Igaz viszont az is, hogy ezen ünnepi alkalmakkor sokszor már a hét második-harmadik nap- -ján elfogytak a legkeresettebb újdonságok, így a könyvhét ünnepe eladótól és vásárlótól árván hagyott pultjaival okozott keserűséget. Az utcai könyvárusok ma már úton-útfélen jelen vannak. Kínálják portékájukat a zöldségesbódé mellett, vagy az aluljáróban, árulnak földről, pultról, sőt még aktatáskából is. Az utcai járókelő pedig lassan hozzászokott ehhez a képhez, hisz naponta felfedezhet valamilyen újabb, még ismeretlen művet,, hisz a könyvkiadók száma rövid időn belül a kéttucatnyiról több mint háromszázra emelkedett. Reális könyvvásárlói igények követelték a könyvkiadói műhelyek ilyen mértékű szaporodását? Jövedelmező foglalkozás tehát manapság könyvet kiadni? Env- nyit bír el a piac és foies' a könyvvásárló pénztárcája? Aligha. Az viszont tény — látva a könyvkereskedők forgalmát és a kínálat tartalmi összetételét —, hogy aki ma könyvkiadásra vállalkozik, az legtöbb esetben a gyors sikerre, a mielőbbi elfogadható bevételre törekszik. Mi az igazi siker? Erről az említett könyvkiadók szinte hasonlóképp vélekednek. Ezért aztán sorozatban jelennek meg az eddig tiltott műveknek nevezett kiadványok, az 1956 eseményeit elemző visszatekintések, az Erdély sorsáért aggódó kötetek, vagy épp a szívfacsaró szerelmi történetek, a horror elemeket sem nélkülöző krimik, a szexuális izgalmakat kiváltó pornótörténetek, lehetőleg különleges, extrém esetek népszerűsítésével. Gazdagabb lett a könyvkiadás — mondhatnánk könnyedén, ha eközben nem lenne kézzelfoghatóan feltűnő, hogy mit talál az, aki a könyvkiadástól más izgalmakat vár. Félreértés ne legyen, mert nem szabályozókat és cenzúrát hiányolok. Azt viszont talán megemlíthetem, hogy a nemzeti kultúra egyik mindenkor jeles ágazatában — jelen esetben a könyvkiadásban, az irodalmi műveltség támogatásában — több törődést érdemelnének az értéket hordozó művek, és különös tekintettel a mindenkori magyar irodalom figyelemre méltó alkotásai. Ami az elfelejtett és zárolt műveket illeti, a választékból még akad egy rövid ideig. A slágertémák — 1956, Erdély — , esetében azonban az ismereteket alapozó, a tudományos hitelességgel és összehasonlító elemzéssel szerkesztett művek mintha hiányoznának, a szubjektív hangvételű írásokkal pedig telített a könyvpiac. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének piackutató csoportja — V. Kulcsár Júlia szerkesztésében — idén áprilisban megjelentette a Könyvkiadás, könyvforgalom és nép- gazdasági háttere 1988-ban című tanulmányát. A kivitelében szerény, de tartalmában tényszerű és. demonstratív elemzés ridegen figyelmeztet arra a tényre, hogy az elmúlt esztendőben elkezdődött egy olyan folyamat, amelyben a könyv még a könyvbarát családok vásárlásában is hátrább sorolódott, hisz a gazdasági lemaradás már a középrétegeket is fenyegeti. Az életszínvonal romlása sajnos nem vitatható, éppen ezért a könyv iránti szükséglet kielégítése kényszerűségből, de szelektálásra készteti a lakosságot. Különösen szembetűnő a falusi könyvforgalom visszaesése, amelyre pedig oly sok figyelmet igyekeztek fordítani a terjesztők, a szövetkezetek. A tanulmány szerzője, úgy tűnik, nem téved akkor, amikor azt állítja, hogy „ ... a könyv olyan új pályára került, amelyben pályamódosításra csak az ország gazdasági helyzetének és a lakosság fizetőképes ke^ resletének érezhető javulásától várhatunk. Mindaddig ezek a kondíciók a mérséklődés irányába hatnak.” Miközben tehát a fogyasztás korábbi struktúrája átrendeződik, a lakosság jelentős többsége úgy dönt, hogy vásárlásait a létfontosságú javak beszerzésére korlátozza. Arra lehet talán következtetni, hogy jelenleg válságban van a könyvszakma? Ha arra gondolok, hogy a kiadók, a terjesztők és a nyomdák mindenkori ellentéte ma már háborúvá fokozódott, ha a könyvpiacon az értékeket nélkülöző korlátlan szabad verseny túlburjánzását látom, ha egyes kiadványok minősíthetetlen kivitelű példányait kézbe véve a dilettáns szerencsevadászok jelenlétét feltételezem, akkor e kérdésre a válasz csakis az igen lehet. A társadalmi reform nélkülözhetetlen tényezője volt és marad, hogy a magyar könyvkultúra műveltséggya- rapító pozícióját ne veszíthesse el. Ehhez viszont nemcsak mindenkor jó művek, hanem vásárlásra és olvasásra kész könyvbarátok is szükségesek. A könyv az utcán hever, de hol van a mai magyar szépirodalom? Erre a kérdésre a szellemi deficittel és anyagi ráfizetéssel küszködő könyvszakmának mielőbb válaszolnia kell. Maróti István Polner Zoltán: Extrém nem gondolod kérlek hogy interveniálni kellene a Parlamentben ezek a third class-emberek skandalum kérlek skandalum azelőtt ha izgalomra vágytam elutaztam a Riviérára felfoghatatlan ez a nyüzsgés csupa handlé csupa agrársettlement na és azok a rebellis hajtők teljesen megvadítják a vadat egyébként kérlek alássan mostanában olyan érzésem támad mintha időnként nem tartózkodna itthon a Kormányzó Űr öfőméltósága Szabó Ilona: Ajándék vágyléptű gondolat csönd-szőnyegét terítem halkan és félve eléd perc-gyöngyöm szétpereg ősz íze vár két szemmadár tavasz-fény nyár-dallam álom-varázs elindul hozzád egy simogatás Bíró László: Cirkálók Az ablakon kibámul az ember, de csak önmagában látja a végtelent — a költészet repülői cirkálnak a lét felett. Kele József: Repedés egy életkép peremére Főként a szikrákban hiszek nem a tapogatózó izzásnak mely alattomban pislog vélt céljára (áldozatára) akár döngő méh kimúlt szőlőfürtök között héj alá dugott cukorra les s belemar a szüretelő kézbe mindez itt fent életvitel egyes szám első személyben és tömegmozgalom időkorlátlanul. Győri László: Genius Kölcsey Ferenc emlékére Jer, te, jer, te hűs lehellet, A sötét éj felpirul, Kebelemben égi ihlet, Geniusnak lángja gyűl, S érzeményim lángitul Mindenek már egybekelnek Amit ember szétválasztott, Rózsaláncom összefon, Űrhajókkal béárasztott Csillagokat földre von, S lészen a Föld égi hon, A rideg réten nyájas folt. Hanzó Ildikó: Románc nyakamon csókjaidból lánc medálja kék madár karomon simogatás ujjadon szerelem nyoma a ránc A hajnali takarítóbrigád jó munkát végzett, nesztelen gépeikkel eltüntették, az utcákról a port, felmosták az utakat, fertőtlenítették a házak külső falait. A fák nedves-zölden csillogtak a felkelő Nap fényében, és ilyenkor senki nem mondta volna meg, ha nem tudta volna amúgy: ezek a fák a régieknek már csak műanyag másai. A valamikori élő, lélegző lombok rég leszáradtak már, és az embereknek sírni támadt kedve a száraz, csonka ágak látványától. Volt, aki azt mondta, észrevétlenül történt a változás, mások viszont azt bizonygatták. hogy sokan xdőoen meghúzták a vészharangot, de senki nem hallgatott rájuk akkoriban. Hogy az embereknek ne legyen állandóan rossz kedve a kiszáradt fák látványától, valaki kitalálta a műanyag fákat szerte a városban, a régiek helyére. I'gy hajnalonta. a takarítóbrigád szorgoskodása nyomán valóban élethűeknek látszottak. A változások többek között azt is magukkal hozták, hogy minden családban otthon maradt valaki naponta —• egymást váltották. Erre azért volt szükség, mert reggelre például átláthatatla- nokká váltak az ablakok, ujjnyi por fedett minden bútort a lakásokban, és valaki egész napos tevékenysége az volt, hogy akkora takarítást végezzen, mint régebben évente egyszer vagy kétszer szoktak. Estére vagy délutánra, mire hazatért a család, annak az egynek az erőfeszítései nyomán egy-két órára tisztának látszott a lakás, ki lehetett látni az ablakokon, s mindez azt az illúziót keltette, hogy még mindig a régi szép időkben élnek. A víz sem volt a régi már, az óriási tisztítóberendezések ellenére is sok volt a fertőzés, a betegség a lakosság körében. — Nem tudom, mi lesz — mondta az asszony a férjének, mialatt feltálalta a vacsorát —, hetek óta izomlázam van ettől a rengeteg takarítástól, mégis úgy érzem, napról napra többet kell dolgozni. — Holnap én maradok tit- hon — mondta a férj vi" gasztalóan. — Nem erről van szó, az a baj. hogy nemrégen még órákra tisztának tűnt a lakás az egész napos takarítás után, de nézd meg, most hagytam abba, és máris ujjnyi por ül megint a szekrényeken. Ha így megy tovább, valakinek egész éjjel is takarítania kell. Már nem lesz elég reggeltől délutánig. Ei kellene mondani a szak- szervezetben. Aki egész éjjel takarít, az nem tud reggel dolgozni menni. A végén már nem tudjuk majd megkeresni a kenyérrevalót. A férj rosszkedvűen tette le a kanalat. — Bezzeg, amikor a búra- városba akartak helyezni, te Bán Zsuzsa: Nemsokára tiltakoztál. Most irigyelhetjük őket, hiszen összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között vannak, mint mi. Hiába kapunk mi takarítási pótlékot, azért az csak hatvan százaléka a teljes fizetésünknek. A búraváros pedig megtelt. Szó van arról, hogy ide is húznak majd egy fóliasátrat, de te is tudod, hogy az mennyit ér. És még azt is a lakosság terhére, tehóból. —■ Most már nincs mit csinálni. Akkor elleneztem, mert azt hittem, nem bírom majd a mesterséges levegőt, most meg fulladozom itt — felelte szomorúan az asszony. Két sápadt, vékony don- gájú kamaszgyerek is ült az asztalnál, akik eddig nem szóltak, de a nagyobbik most eltolta a tányért maga elől. — Miért nem eszed meg a vacsorádat? — kérdezte az anyja. — Nem vagyok éhes. Üjabban szinte soha nem vagyok éhes — lógatta a fejét a gyerek. — Van egy nagy hegy — szólalt meg a kisebbik fulladozva. — Hallottam, hogy annak a tetején még egészen tiszta a levegő. Több barátom is nekiindult, hogy felmászik oda. — Aztán mit kezdenek ott fent? — kérdezte az apa. — Hát, valami tábort létesítettek azok, akik feljutottak. Úgy élnek, mint a nomádok. de sokkal egészségesebbek nálunk. Ott még tiszta a levegő. Azt hiszem, holnap én is nekiindulok. — Meg ne próbáld ! — ölelte magához az anya. — Nincs teneked erőd felmászni oda! Ha félúton valami szakadékba esel, senki nem tud majd segíteni neked. Kétségbe is esek, ha ilyeneket beszélsz! Egyetek! Az asszony hangja sírásba csuklóit, a hang ott rezgett a levegőben, és senki nem válaszolt. Az apa nem mert az ablakokra nézni, melyeket vastagon belepett a por. Bent már a lámpák égtek, pedig nem is ment még le a Nap. a lakásból azonban ez már nem látszott. Reggelre kelve a két fiút nem találták, helyettük egy levelet a konyhaasztalon. — Kedves szüléink, bocsássatok meg nekünk, de kilátástalannak és reménytelennek érezzük a piszokkal. fertőzöttséggel való további küzdelmet. Sajnálunk benneteket, de nem akarunk úgy élni, ahogyan ti éltek. Elindultunk a nagy hegy felé barátainkkal. Talán sikerül feljutnunk oda, ahol igazi élő fák és bokrok vannak, ahol mélyeket lélegezhetünk ... Az asszony a levélre borult, úgy rázta a zokogás, az apa viszont hallgatott. Magában igazat adott a fiainak. Még akkor is, ha minden idegszála görcsbe rándult az aggodalomtól: vajon nem pusztulnak-e el félúton? — Ha én fiatal volnék ... — gondolta, de hangosan nem mondta ki. Nekiállt takarítani. Tóth Ernő: Kisvárosi kobold Heti mottónk: „Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még bonyolult gondolatait i^ egyszerűen és világosan előadni.” ILLYÉS GYULA Molnár C. Pál: Lójáratás
