Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18., szombat o htöROSTÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET (Köz)életünk színe és fonákja Vetni kéne... A földet művelő ember minden korban tudta az egyszerű tételt: csak akkor arat­hat, ha előbb vetett már. Nem beszélt er­ről, nem adott programnyilatkozatot, nem alakított platformot, hanem vetett. Ahogy lehetett. Amit lehetett. Ha zord vott az idő, ha feldúlták is talpalanyi földjét a bombák és a tankok: vetett. Bárhogyan is villogtak felette-mellette a politika prak­tikái, munkás-parasztmegvá'litó hangos ígé­retei: ő vetett. Monopolhelyzetben soha­sem volt, de mindig volt, aki elnyomja. Mégis vetett. Feldarabolta maradék, saját magától megvont krumplijának gumóit, hogy legyen egy kevéske a vetésre: egy­más mellé fogta be munkára egyetlen te­henét és megmentett sovány lovát, de ve­tett. Pedig tudta, hogy tehénkéjétől a rossz takarmányozás és a nem „rendelte­tésszerű igénybevétel” miatt nem várhat rekordhozamot a fejősajtárba. Nem volt valami jó megoldás, de az adott helyzet­ben megoldás volt. Az egyetlen lehetséges megoldás. Nem volt alternatíva. Sorsába igazán sohasem szólhatott bele, mindig a nevében nyilatkoztak mások: deformált gondolkodású, terrorhajlamú akarnokok, innen-onnan kirendelt, agyontámogatott parasztvezetők. Sokszor mondott p cifrá­kat ilyenkor, mégis vetett: így aratáskor másoknak is jutott. Meg aztán nem várt lakáskiutalásra, noha igényjogosult lett volna rá, hanem mint a fecske, összeta­pasztotta valahogy hajlékát. Nem járta a hivatalokat segítségért, a pártházakat pa- naszdélutánra, hanem vetett, miközben puszta kenyeret evett, és valami híg le- ' vest. Tette, amit tennie kellett, mert élni akart, önállóan, felelősséggel, felnőtt mó­don, noha sejtette tán, hogy leseprik pad­lását, cséplőgéptől viszik el a következő forgó vetőmagját is, ráadásul megverik, megalázzák. Ügy tűnik, most sok „szakértő” mond- ja-sorolja vég nélkül a tennivalókat, de egyre kevesebb az, aki vet is. Nagy a hangzavar. Rossz varjak serege károg (ha csupán károgna, az nem lenne olyan nagy baj), kering a fejünk felett, s kicsipegetik, ritkítják az itt-ott kikelt gyér vetést. A szántóvető irgalmatlanul keserves munká­jának csekélyke eredményét. Pedig lenne értelmes tennivaló a „tudományosan” fel­épített, az „irányítók” tömegével megbé­nított, a kinevezett, lapos „vezetőkkel" ideologizálit, a szervilis-habitusú percem­berkékkel megtűzdelt mezőgazdaságunk­ban, iparunkban, kereskedelemnek kije­lentett elosztásunkban. Merthogy most is nyomorban vagyunk. Igen, nagy nyo­morban. Megoldás kellene. Vetni kéne már, hogy jövőre ehessünk is valamit. De előtte bizony talajmunkát kell végezni. Egy jó kis őszi mélyszántást. E nélkül nem megy. Ez évezredes tapasztalat. Hogy kikerüljenek a talajból az életet fenntar­tó, kultúrát elnyomó haszontalan gyomok. Mert a gyom nagyon gyorsan nő. Még ki sem kelt a vetés, máris virít a gaz. S $ földből a gyom nyomja, lentről a varjú csipegeti: egy kicsit sok lesz ez tán a be­csületes munka eredményeként kikelt, vé­konyan zöldellő vetésnek. Mégis vetni kéne már, mert kenyér csak vetés után remélhető. Petőez Károly Hogy legyen részvényes a magyar munkás? A dúsgazdag amerikai bankár-közgazdász javasolja ma­gyar kollégáinak: tegyék igazi tulajdonosokká a dolgozókat a magyar vállalatoknál... A 75 éves Louis Kelso neve (egyelőre) nem sokat mond Kelet-Európábán, ám annál ismertebb hazájában. Sokáig mosolyogtak azon a harmincas években született elméletén, hogy a vállalatok sikerének záloga a dolgozók anyagi érde­keltsége. Napjainkban a „vállalati részvénytulajdonosi ter­veket” (ESOP) csaknem 10 000 amerikai vállalatnál alkal­mazzák, olyan óriásoknál is, mint a Texas Oil, a Polaroid vagy az Avis. Tízmillió dolgozó vesz részt a programban — szemben a 10 évvel ezelőtti 3 millióval. Az ESOP-szö- vetség nyári kongresszusán szovjet, kínai és lengyel köz­gazdászok is ott voltak, felismerve, hogy a Kelso-féle mód­szer különösen alkalmas lehet az államosított gazdaságok újjászervezésére. Micsoda idők ... Egyik ember örül, bizakodik, a másik búsul, lehajtja a fe­jét. De az öröm és bizakodás sem az igazi, az is kedvesze- gett. A kellő önbizalom hí­ján van. Mert már csak ilyen a magyar. Ám olyan is, hogy nem fér meg egymás­sal. Még a közös cél érde­kében sem. Hogy is férne, mikor annyi, de annyi a kü­lön igazság, . a személyes vagy a pártérdek. Az ellenzék két reprezen­tánsa összerúgta a patkót. Még a háromoldalú tárgya­lások végén, a nemzeti ke­rékasztalnál. Az egyik vélt igazát hangoztatja, s megal­kuvásnélküliségét, a másik azt, hogy nyitott kapukat döngettek, s ezt nemsokára igazolta is a parlament dön­tése az ominózus kérdé­sekben. S bár az aláírás és nem írás után még egy da­rabig mondogatták, nem bomlott meg az egység, a je­len mást mutat. Lásd az MDF nyilatkozatát a no­vember 7-i lapokban, a bu­dapesti V. kerületi időközi képviselőválasztás ügyében. Először: nem tartják szük­ségesnek a megváltozott kö­rülmények miatt az időszaki választást. Másodszor: ha mégis meglenne, nem támo­gatják — mint eredetileg akarták — az SZDSZ jelölt­jét. Nem, mert: és itt egy fölsorolás áll, miért. Ám ezután egy ritka lovagias gesztus következik: az MDF még ebben a megvál­tozott helyzetben sem állít jelöltet a szabaddemokratá­val szemben. Micsoda idők... Itt van az MSZP, vagy ahogy gú­nyosan egyesek nevezik, az „állampárt utódpártja”. Ma­gyar is, szocialista is. Mi más kellene mai világunk­ban, mint az európai balol- daliság ötvözete a nemzeti jelleggel? Normális progra­mú néppárt. A külvilág örömmel üdvözölte. Nem így a honi közvélemény. Az még csak érthető, hogy en­nek a ..közvéleménynek” a két szélső szárnya azonnal támadó alapállásba helyez­kedett, onnan más nem is volt várható. S az sem cso­dálkozni való, hogy az MSZMP vaskalaposainak nem felel meg, de hogy azok fanyalogjanak, akik az utóbbi években épp valami ilyet képzeltek el maguk­nak, csak nem merték mon­dani, ez már több mint fur­csa. Vannak, akik azt mond­ják, várnak. Vajon mire, mikor szélsebesen fut az idő a fejünk fölött e törté­nelmi napokban. Micsoda idők ... Mond­hatnánk erre is: már csak ilyen a magyar. Az se jó, ami jó. Olyan ez. mint va­lami betegség, ha felüti a fejét, s ma a búsongás a divat. Hogy mennyire az, elég figyelni, kik panaszkodnak. Egyáltalán nem azok, akik­nek kellene, akik a létmini­mum peremén vagy alatta élnek. Ök húzzák az igát, s a majdnem nincset osztják, szorozzák mindennap. És szótlanok. Szégyellik, takar­gatják szegénységüket csendben. Ha mégis szóba kerül, inkább arról beszél­nek, miként próbálnak taka­rékoskodni, vagy fáradtsá­got nem ismerve utánajár­ni. hol. mit lehet pár fillér­rel, forinttal olcsóbban meg­venni. S alig mernek egv szelet húst kérni a hentes­től. Nem így a jómódúak. Szinte kétségbe esve mond­ják, milyen nehéz az élet, s nem zavarja őket az sem, ha tudod: a 2 tagú család havi nettó jövedelme 20-25 ezer forint, vagy több is annál. Ök vannak a legjobban felhá­borodva, ha valami drágább lesz, vagy más népszerűtlen intézkedés történik. Az utób­bi esetben még az emberi jogot is emlegetik, de hogy nemcsak az utazás emberi jog, hanem a tisztességes megélhetés és egy lakás is, azt ne feszegessük. Ne is, mert az már kínos, jobb nem gondolni rá. hány em­ber nem részesül egyikben sem. Micsoda idők ... Hogy há­nyán és hányán éltek igen jól — egyesek osztályon fe­lül — nemcsak az „appará­tusban”, de mondvacsinált állásokban is, mert már csak ilyen — teszik hozzá — a sztálinizmus, a kommuniz­mus. De hogy hányán „ten­getik” még így az életüket most is, az ilyen, olyan inté­zetekben fönn, ahova alig járnak be dolgozni, mert a külön munka, vagy a meg­sűrűsödött közéleti teendő nem engedi? És hányán sé­tálgatnak lent és középen, naphosszat csevegve, a 2 órai effektiv munka mellett? S talán az hánytorgatja föl legjobban a múlt ilyen, olyan hibáit, aki maga is ezt teszi, akit tulajdonkép­pen még a sztálini struktúra maradványa fizet. No, de ki lenne bolond először önma­gát meneszteni, még csak nem is sorolja magát a fö­löslegesek közé. Hogy is tenné, hisz’ ő reformot akar és piacgazdaságot. Az már eszébe se jut, hogy a piaci viszonyok közepette nem­hogy „ejtőernyősre” de vat­tára sincs szükség. Annál inkább a feladattal ellátott és a munkaidőt jól és pon­tosan kidolgozó munkaerő­re. Micsoda idők... Szinte bámul az ember vagy kap­kodja a fejét, mi mindent értünk el aránylag rövid idő alatt, mi magyarok. S hisz- szük is. hogy ez mind ne­künk köszönhető. Hogy eh­hez a csillagok különleges állása is kellett, vagyis a két nagyhatalom együttműködé­si készsége, a világpolitikai helyzet jelenlegi állása — azt már hajlamosak vagyunk nem észrevenni. Vagy nem kellően. Különben pár száz vagy ezer fős szervezetek nem ingerelnék fölöslegesen az egyiket, és sokkal jobban odafigyelnének a másik óva­tosságra intő szavára. — A legbutább ember is megérti, hogy jobb háziúr­nak lenni, mint bérlőnek, mondja irodájában, egy New Yor.k-i felhőkarcoló magasá­ban Louis Kelso. A korát meghazudtolóan dinamikus férfi eredetileg jogász, de életét a közgazdaságnak szentelte, könyveiben, elő­adásaiban fél évszázada hir­deti sajátos — és sikeres el­méletét. — Történelmileg a gaz­dagok előjoga, hogy — hite­lek révén is — további pénz­hez, jövedelemhez jussa­nak. A következmény: az amerikai gazdaság (az in­gatlanokat nem számítva) a családok 5 százalékának tu­lajdonában van, ennek is túlnyomó része a családok 2 százalékának birtoka. Az amerikai gazdaság ma sok tekintetben elmarad a fej­lődésitől, a lépéstartáshoz új tőkére van szüksége. Ugyan­akkor a mikroelektronikai ipari forradalom — amely kihatásaiban csak az első ipari forradalomhoz mérhe­tő — a becslések szerint az automatizálással a munka­helyek felét teszi majd fe­leslegessé a fejlett orszá­gokban. Egy okkal több. hogy a dolgozó ne pusztán munkaerejére, hanem tőke- jövedelmére is támaszkod­hasson. A Kelso-féle módszer, amelyért kidolgozója sok éven át szívósan és sikere­sen „lobbizott” a törvényho­zásnál, szervesen beépült már az amerikai jogalkotás­ba. A lényeg: a vállalat in­gven, vagy hitelre, részvé­nyeket ad dolgozóinak, akik a/.ok árát keresetükből, il­letve az osztalékból fizetik meg. Érdekeltek a vállalat sikerében, hogy vissza tud­ják fizetni a kölcsönt, il­letve, hogy minél magasabb osztalékot kapjanak, ezért szervezettebben, fegyelme­zettebben, kezdeményezőb­ben dolgoznak. Maga a vál­lalkozás nemcsak növekvő termelékenységhez, hanem jelentős anyagi előnyökhöz is jut. A törvények lehetővé te­szik, hogy a dolgozói rész­vényalapra felvett hiteleket, s azok kamatait levonják az adóból. Az államilag (jelen­leg évi 3 milliárdból) támo­gatott programok előnyösek a bankoknak is: 50 száza­lékkal kevesebb adót fizet­nek a dolgozói részvények­hez nyújtott hitelek után — így e hiteleket maguk is alacsonyabb kamatra tudják nyújtani. Kelso professzor látványos példája az Avis, a Magyar- országon is működő autóköl­csönző: tíz év alatt 5 tulaj­donosa volt, mígnem a cég dolgozói 1987-ben megvették a vállalatot, 1,75 milliárd dollárért. A 24 millió Avis- részvény egyhatodát fenntar­tották a vezető menedzse­reknek, akiken a cég jövője elsősorban múlik, a többi — keresetük arányában — a 12 000 alkalmazotté. Csak fo­kozatosan vehetik azonban birtokukba, amint vállalatuk visszafizeti a cég megvásár­lásához felvett kölcsönt. A másik megkötés: legalább 5 évig kell ott dolgozniuk, mielőtt részvényt eladhat­nak. Az átalakítás óta az Avis talpra állt, a dolgozók tulajdonosi ösztönzése kitű­nő hajtóerőnek bizonyult. Sőt, jó reklámnak is: az üz­letfeleknek rokonszenves a gondolat, hogy a pult mö­gött mindenkor a cég tulaj­donosával van dolguk ... Az ESOP-ot egyébként a válla­latok többségénél csak a részvények bizonyos meny- nyiségére terjesztik ki, de ilyenkor is hatékonynak bi­zonyul. Az átalakítás távol­ról sem mindig diadalme­net, nem ritkán a dolgozók­nak áldozatokat is kell hoz­niuk (az immár közös üzleti sikerek reményében) a baj­ba került cégek szanálásá­ban. Egész sor acélművet mentettek meg például úgy, hogy a részvényekhez jutó dolgozók elfogadták béreik Csökkentését. Hosszabb tá­von részvényeik osztaléka kárpótolja őket a vesztesé­gért. Ez egyébként Louis Kelso rendszerének nagy előnye a bérmunkás részére: ha bármely okból elveszíti a lehetőséget, hogy munka­erejét áruba bocsássa, rész­vényesként olyan tartalékkal rendelkezik, amelyre tá­maszkodhat. A Kelso-módszer újabban ismét az érdeklődés (és a viták) előterébe került Ame­rikában. Kiderült, hogy a részvényrendszer megakadá­lyozza a cégek ma oly diva­tos „erőszakos” megvételét. E spekulációs üzleteknél a vállalkozók (gyakran inga­tag hitelekre építve) felvá­sárolják cégek részvénytöbb­ségét, nem ritkán csak azért, hogy a versenytársat kikap­csolják. Az ilyenfajta át­vételeknél gyakori a töme­ges elbocsátásokkal járó át­szervezés. Louis Kelso részletes ja­vaslatokat tett Mihail Gor- bacsovnak kutatásai eredmé­nyeinek alkalmazására, a lengyel Szolidaritás már kí­sérletezik módszereivel. — Ez lehet a megoldás Ma­gyarországon is, véli a pro­fesszor. (Hcltai) Vass Márta A mi kutyánk kölyke A történet Seholsincs megye egyik pa­tinás termelőegységében, az Alföldi Mii- tyürkegyárban esett meg. Gipsz Jakab, a nevezett üzem volt középvezetője elment szerencsét próbálni egy másik céghez, de nem volt szerencséje. Elhatározta, hogy visszamegy a Mütyürkegyárba dolgozni. Felkereste az ipari üzem helyettes veze­tőjét, Mindenható Egont és a segítségét kérte. Egon elvtárs úr régi cimbora volt, nem kellett neki sokat könyörögni, kész­séggel nyúlt hősünk szárnyai alá. Vissza­idézték a közös múltat, a kicsapongáso­kat, a külföldi tanulmányútokat, sőt még Bögyöskéről, a sok mindenre emlékező tit­kárnőről is váltottak szót. Később a cse­vegést tettek követték. Mindenható magá­hoz szólította Fuszulyka Pétert, a gala- csingyártó részleg vezetőjét, s közölte, hogy Gipsz Jakab nála fog dolgozni. Alap­bére 15 ezer forint lesz. Intézze a forma­ságokat! Fuszulyka elsápadt a megrökönyödéstől, s csak hebegni tudott. De főnök — kezdte bátortalanul —, én nem tudom elhelyezni az elvtársat, és nálunk a keresetek igen alacsonyak. Mit szól majd a részleg többi dolgozója, akik ennek az összegnek csak a felét vagy még annyit se keresnek, s Gipsz elvtárs képesítése nem is szakirá­nyú, de Mindenható Egon ráförmedt: old­ja meg, ezért fizetjük! Különben is Gipsz elvtárs a mi kutyánk kölyke, nem tehet­jük meg, hogy ne segítsünk rajta! Fuszulykára hatottak az érvek. Vissza­kullogott a helyére, és behivatta a szak- szervezeti bizalmit, akinek röviden ismer­tette a tényállást. Kemény Hilda, a bi­zalmi nemtetszésének adott hangot. El­mondta, hogy ez felháborodást fog kel­teni a részlegnél, inkább másfajta mun­kaerő kellene, hogy bérfeszültség fog ke­letkezni, hogy ő ebbe nem egyezhet bele, stb. Állj! — ugrott fel Fuszulyka —, itt én vagyok a főnök, én döntöm el, kit ve­szünk fel és kit nem! A történetnek itt azonban még nincs vége. Fuszulyka napokig gyötrődött, míg egyszer úgy döntött, hogy bekéreti Gipsz Jakabot, hátha lehet vele alkudni. A meg­beszélt időben létrejött a találkozó, ahol a részlegvezető elmondta hősünknek, mi a helyzet. Emberünk azonban hajthatat­lan volt, neki Mindenható megígérte, ő ebből nem enged: állás kell, a fizetés 15 ezer, hogy a többinek kevesebb, arról nem tehet. Lassan eljutott a hír a galacsingyártók- hoz is, akik lázadoztak az új munkaerő ellen. Kérték Kemény Hildát, képviselje az érdekeiket, ne hagyja besározni a rész­leg hírnevét. Fuszulyka sem maradt tétlen: felkeres­te a Mütyürkegyár elsőszámú vezetőjét, és tanácsot kért tőle. A nagyvezér el­mondta, hogy az egységnél hosszú évek óta az a bevált módszer, miszerint egyik vezető sem avatkozik bele a másik dol­gába. A részlegvezető okos ember lévén, értett a szóból... Lelkiismerete azonban nem hagyta bé­kén. Mégiscsak a régi kollégák mellé kell állni! Most egy ilyen „munkaerő" miatt veszítse el a bizalmukat?! 0 igya meg a levét, hogy Mindenható elkötelezte ma­gát? Mi van, ha nem engedelmeskedik — játszott a gondolattal. Mindenható ezt so­ha nem bocsátaná meg neki. Találna rá alkalmat, hogy éreztesse vele és a rész­leggel is bosszúját. Legyen hajlíthatatlan, adja be a felmondását, ha Gipszet ide te­szik? Kipróbálja: ki a fontosabb, ő, a ré­gi szakember, vagy az új kolléga. Nem, ezt nem lehet! Isten útjai kifürkészhetet- lenek, neki is családja, gyermekei van­nak. Másnapra rendezte gondolatait, össze­hívta a részleg dolgozóit, s bejelentette: hétfőn új dolgozó érkezik ... Papp Ján<>-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents