Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18., szombat Tetemrehfvás Békésen Elég nagy a csárda, megfér benne két dudás is „A megszüntetett békési munkáskórus fiataljai kéréssel fordulunk hozzátok ... úgy érezzük, igazságtalanság történt velünk. Hazug érvekkel elvették tőlünk azt, ami számunkra nagyon sokat jelentett, csak azért, hogy mások érdekei megvalósulhassanak . ..” „Elbocsátó szép üzenet” Így kezdődik a levél, melynek címzettje a Demisz békési városi bizottsága. Az 1975-ben megalakult kórus sikeres és kevésbé sikeres időszakairól szólnak a levélírók, majd arról, hogy 1987- től lassan leáldozott a kórus csillaga. „ ... mire észbekaptunk — folytatódik a történeti visszatekintés —, már véglegesen kimondták a munkáskórus megszüntetését, méghozzá úgy. hogy ellene semmit sem tehettünk.” Még csak hivatalos értesítést sem kaptak a nyári szünet elmúltával arról, hogy hiába várják a meghívót szélső próbára. Üj kórus alakult, „Szabados Csaba (a művelődési központ volt vezetője) családi és baráti köréből. néhány pedagógusból és gimnazista tanulóból”. Ennyit az előzményekről,» még valamit: miután úton, útfélen érdeklődtek az elmúlt év októberében, végre megjött az „elbocsátó szép üzenet”: — Az együttes létszámának fokozatos csökkenését, sajnos, minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megállítanunk — irtasz akkori igazgató, majd így folytatta: — Ezek alapján a szakmai vezetővel és fölöt- tes szerveinkkel egyetértésben úgy határoztunk, hogy 1988 októberétől a munkáskórust megszüntetjük.” Nem tudni, valóban tettek-e erőfeszítéseket, s azt sem — ez később sem derül ki —, mely „fölöttes szervek"' szorgalmazták e társaság feloszlatását. Egy biztos, a munkáskórús tagjai közül jó néhányan ragaszkodtak a közös éneklés adta örömökhöz . .. Idézzük csak tovább az iménti — a Demiszhez címzett — levelet! „Egy közművelődési intézménynek nincs szüksége kb. húsz lelkes ember aktív csoportjára? Egy város, ahol évente zenei napokat szerveznek, máért oszlatja fel 13 év után könnyedén azt a munkáskórust, amely már sokat tett az egyszerű emberek zenei műveltségének érdekében...? Minket miért nem kérdeztek meg?” „Szeretnénk megtudni — fejeződik be a többek által aláírt levél —, hogy szükséges és helyes lépés volt-e a megszüntetésünk, és azt. hogy van-e lehetőség az újjászervezésre? Mert ahogy telnek a hónapok, egyre inkább érezzük, mennyire hiányzik az a pótolhatatlan közös élmény, amit a kórus jelentett.” „...nulláról kell indulnunk" Október 23-án este (az idézett levél kapcsán) baráti találkozóra invitálta a kórus volt tagjait a Demisz. Az összejövetelre meghívást kaptak a megszüntető szerv, a volt patronáló és a Kórusok Országos Tanácsa képviselői. Dávid Sándor De- misz-titkár nem sok időt szentelt a formaságokra. Hamar „összeeresztette’’ a küzdő feleket, más célja — egyelőre — nem volt, mint hogy „a játék sportszerűségén” őrködjék. A volt kórustagok kértek szót előbb. Idézzük hát a teljesség igénye nélkül hozzászólásaikat. „Anyagiakra hivatkoztak, mikor megszüntettek minket...” — mondta az egyik korelnök, Kiss Gábor, aztán a társaság szerény igényeiről beszélt. Negyedévenként valóban összejöttek egy-egy közös vacsorára, a menü zsíros kenyér volt zöldhagymával. Fábián Ilona, aki annak idején aláírója volt a Demiszhez címzett levélnek, szóban is hangot adott kétségeinek: „Lehet, hogy nem készítettek velünk rádiófelvételt, lehet, hogy országos rendezvényeken nem mi szerepeltünk a legjobban. De műveltük a zenét a magunk módján. S míg a kottán szép las»an kibogarászott fekete pöttyökből összeállt a dallam, megtörtént az igazi csoda. Ettől a varázslattól fosztottak meg minket.” Makra László a művelődési központba vetett bizalmát „siratta el”, Bura Rozália pedig arról beszélt, mennyire meglepődött, mikor a fellépő ruhákat visz- sza kellett vinnie a fenntartóhoz. „Így tudtam meg, a kórusnak vége.” Volt olyan hozzászóló is, aki nemcsak másokban kereste a hibát. Ifjabb Bíró Attila valahogy így fogalmazott: „Hozzászoktunk, hogy más rendelkezzék felettünk. Most sem leezköny- nyű dolgunk, mikor a nulláról kell induljunk ...” Menedzser kerestetik! De indulnak-e újra? Lesz-e elég erő Békésen ahhoz, hogy azt a néhány embert, akik ekkora elszánással akarják ezt a kórust, támogassák? A Kóta megyei titkára, Sebestyénné Farkas Ilona költői kérdéssel kezdte válaszát: „Miért ne bírna el ez-a város két énekkart?” S valóban, elég nagy a csárda, megfér benne két dudás is. Mindenesetre ő a maga részéről felajánlja a szakmai segítséget. Csakhogy a kórus talpraállásához ez mind kevés. Meg kell találniuk a profilt, mely leginkább illik a kis csapathoz, s — bármily szerények is az igények — anyagi támogatót, csakúgy, mint egy menedzsert, aki egyengeti a dalosok útját. Minderre ott a művelődési központ, gondolta naivan e sorok írója, aki csendes megfigyelőként vett részt ezen, a hol nyugodt, hol forró hangulatú eszmecserén. Csakhogy az intézmény mostani vezetője, Csendes Imréné nem így vélekedett. Sőt. aggályait mondta el, azaz legfőbb aggályát: pénz, pénz és pénz kell egy ilyen csoporthoz. Hogy miként lehetne menedzselni e kis társaságot, mely nem hoz, csak visz a lassan csordogáló forintokból? Erre nem adott választ. Kovács Lajosné gazdasági vezető osztott, szorzott, s megszületett a végeredmény. Évi 40 ezer forint támogatás elég lenne az életbenmara- dáshoz. (Egyébként korábban ennyit kapott a kórus a helyi áfésztől. Reméljük, az ügyet a jövőben is támogatják !) A menedzselés kérdése még ekkor sem oldódott meg. „Az marad a karnagyra.” Mert ott volt a levegőben e ki nem mondott, megváltó gondolat. Csakhogy van. aki a szakmai munkán, a kórus vezetésén túl nem tudja, s nem is akarja e menedzselést felvállalni. (Itt hadd okvetetlenkedjen ismét e sorok írója; érthető módon nem.) És Kökéndi József, aki ugyancsak részt vett a beszélgetésen, a kórus vezetését igen, ám .a szervezést, s a propaganda- munkát nem tudja vállalni. A siker látszólagos Eljutottunk hát idáig is. Van egy csoport, mely élni akar, van egy város, mely több ilyen dalos társul itot elbír, aztán van egy művelődési központ, hogy termet biztosítson, s vannak indulatok. melyek zöld utat kaptak. Ezek után lesz-e munkáskórus Békésen? — szegezte a kérdést a résztvevőknek a mérkőzés botcsinálta játékvezetője, Dávid Sándor. Megszámolták, hány kórustag vállalkozik a fegyelmezett munkára? Ha egy-két embert sikerül még maguk mellé állítani, „beindulhat” a dolog. Elegen vannak. Ennyi: beindulhat. Tetemrehívásra számítottak — talán többen is — ezen az estén. Nos, a halott, hogy a morbid hasonlatnál maradjunk, életre kelt. Ám még ápolgatni kellene. S épp ezért jöttünk el kétségekkel a csak látszólag sikeres megbeszélésről. Pedig a legnagyobb erő, az áldozatvállalás a tagság részéről megvan. S meggyő- .ződésünk, ebből manapság még kevesebb terem, mint a pénzből. Akkor hát miért ez a fanyalgás? Miért nem lehet kapva-kapni ezen az élni akaró kis együttesen? Hát ennyi vállalikozószellem sincs a. városban? Vagy csak az utat nem találták meg azokhoz, akik — mint a Demisz — felkarolják, segítik munkájukat? Lám, mennyi kérdés maradt megválaszolatlan. Várjuk hát a válaszokat, de leginkább azok jelentkezését, akik szponzorálni tudnák, s szeretnék a békési munkáskórust. Nagy Ágnes December közepén viszik Könyveket Kárpátaljára Gyülekeznek a könyvek, lemezek, mesekazetták Fotó: Gál Edit November 3-án jelent meg lapunkban az Erdélyi Kör és a Magyar Demokrata Fórum békéscsabai szervezetének felhívása, mely szerint könyveket, kazettákat és lemezeket kérnek a kárpátaljai magyar óvoda és iskolahálózat számára. Két hét múlt el azóta, ideje megnézni, legalább egypár helyen, mi is történt? Az Erdélyi Körtől kapott információ szerint a legelső tennivaló az összes iskola kiértesítése volt, azaz felkérés a gyűjtésre. Ebbe a körbe tartozott a szakszervezetek megyei tanácsa is. Külön kértek mindenkit, hogy mesekazettákat és lemezeket is adjanak. A gyűjtést leghamarabb az 5—6-os számú általános iskola kezdte meg, az első héten már 50 kötet tankönyv, útleírás, és más ismeretterjesztő mű jött ösz- sze. Azóta is hoznak be mindennap a gyerekek és pedagógusok az otthon nélkülözhető könyvekből. Jó szívvel és az iskolai úttörő- tanács ügyes szervezésével. Az egészségügyi szakközépiskola vezetése testületi ülésen beszélte meg a gyűjtést, bevonva a diákönkormányzatot. ök mindjárt akcióba léptek, s tanulók lelkesen fogtak hozzá a propagandához. Plakátokat készítettek, osztálymegbeszéléseket tartottak, hogy mindenki tudjon róla. Minden osztály külön gyűjti a könyveket, s hó végén az egészet beviszik a gyűjtőhelyre. A 2-es iskolában épp aznap érdeklődtem, amikor megbeszélték a tennivalókat. A munka lebonyolítását a helyi szakszervezet vette kézbe, s remélik, sikeres lesz. A gyerekek érdeklődése nagy, a pedagógusoké is. Az SZMT központi könyvtárában már összeállítottak egy egész iskolára való anyagot, s folyik az üzemi könyvtárosok által vezetett gyűjtés is. De nem a felhívásban jelzett akció keretében, pedig ebben a hiszem- ben fogtak azonnal munkához. A külön út oka — mint arról az SZMT vezető titkára tájékoztatott — az, hogy az előzetes tárgyalással ellentétben a szakszervezetet kihagyták a felhívást tevő szervezetek közül. A Radnóti könyvesbolt örömmel vállalta a feladatot és várja, hogy a lakosság mind nagyobb része juttassa el hozzájuk adományait. Az akcióban a bolt minden dolgozója személy szerint is részt vesz. S a vállalat is kitett magért: 3 nagy csomag áll készen — a szegedi boltcsoport igazgatóságának ajándéka — s várja az elszállítást. Befejezésül még csak any- nyit, hogy a felhívást kiíró szervezetek megbízottai december közepe táján, egy autóbusszal fognak átmenni, így juttatják el az ösz- szegyűjtött értékes anyagokat a Kárpátaljai Magyar Művelődési Egyesületnek. S hogy ez minél több legyen, idézem a felhívás utolsó nasszusát. „A könyvek, hanglemezek, kazetták stb. gyűjtését és tárolását a Tevan és a Radnóti Könyvesbolt vállalta. Kérjük Békéscsaba polgárait, hogy támogassák akciónkat.” Vass Márta Amerikai és magyar gyerekek rajzai a megyei könyvtárban Hegy a költő indulatosságában az egész világ benne legyen Simonyi Imre: Ember Gedeon jegyzeteiből A Békéscsabai 9. Számú Általános Iskola kerámia- szakköre Prekop János vezetésével már már bebizonyította, hogyan lehet támogatás nélkül dolgozni : szinte egyedülálló módon, maguk teremtik elő a szükséges anyagiakat. De nemcsak erről nevezetesek. Ismerik őket Krakkóban, Új- Delhiben is, ahol alkotásaikkal szerepeltek. Körülbelül egy éve kapcsolatban állnak az Egyesült Államok Gyermekművészeti Társaságával. Ezáltal iskolákkal, szakkörökkel kötöttek ismeretséget. Most is van kint néhány anyaguk egy New York-i általános iskolában, ahonnan cserébe visszaküldték a maguk rajzszak- Iköröseinek műveit. Ebből láthatnak válogatást az érdeklődők a békéscsabai megyei könyvtárban december 1-ig. A könyvtártól helyet kaptak, a Magyar—Amerikai Baráti Társaság pedig vállalta az anyagiakat: a dekorációs munkát, a tablók elkészítését. Szedoglavits István, a társaság elnöke elmondta, Egy vízfestmeny a sok közül hogy ez természetes, hiszen ez a kis tárlat is hozzájárul, hogy jobban megismerjük egymás kultúráját. Az amerikai magyar gyer- mekképzőművész-kiállítás nem nagy, mindössze néhány kép egy kis területen. De annál jelentősebb: bizo- - nyitja, hogy nem is vagyunk olyan messze egymástól ... És az alkotók? Megilletődve hallgatták dr. E. Szabó Zoltán megnyitó szavait, és hasonló illedelmességgel viselkedtek az utána következő fogadáson is. Magyari Zsolt 8. osztályos tanuló így nyilatkozott a vendégek munkáiról : — Nagyon tetszik, amit csinálnak, igazán ügyesek! Ám a rajzokon túl valamennyi közreműködő hasonló elismerést érdemel. K. K. „Hol vannak a magyar írók? Miért hallgatnak azok, akiknek beszélniük kellene?! Kérdések, melyekre csak látszólag nincs felelet. Mert van. A magatartás. Az írók magatartása. A magyar író magatartása: „hűség a fajtához, önmagához és a múltjához ...” Ember Gedeon, azaz Simonyi Imre jegyzetei rendkívül Izgalmasak, figyelemre méltóak. S talán különösen azok, amelyek a költő költészetről szóló val- 1 om ásíait, él e tf ilozóf i á j át, egyéniségét és állapotát, a világhoz való viszonyát tükrözik. Ars poetica és életbölcsesség, esszé és újságcikkek; olvasásuk során szépen ösz- szeáll a kép a szerzőről, ami jót tesz, ha közelebb akarunk kerülni Simonyi lírájához. Szabadság, demokrácia, kultúra, civilizáció, nemzettudat, béke, Erdély — micsoda témák! S főleg, micsoda értelmezések! . „Az író kollektivista legyen-e, avagy individualista, elvonulhat-é az elefánt- csont toronyba, avagy föl kell pattannia a napi politika rozzant dongájú hordójára, a társadalmi rétegződés melyik klasszisába tartozik (ha egyáltalán nem társadalmon kívüli), szava mérhető-e olyan fajsúllyal, mint teszem egy államtitkáré, a szocializmus, a szerelem, vagy az anyja térdeka- lácsa áiljon-é művészetének tengelyében? — ehhez hasonló kérdésekkel, ha bele- okvetetlenkednek a dolgodba, vonj vállat és ne légy dühös. És ne is válaszolj” — így az egyik jellegzetesen Simonyi-tézis. 1945 novemberéből származnak ezek a szavak, pedig egészen maiak, napjainkban is aktuálisak és fontosak. Az Új Aurora Kiskönyvtár sötét lila borítós könyvecskéjének első része 1944 és 1956 között újságokban publikált írásokat tartalmaz, és talán ez a kötet legjelentősebb fejezete. Számomra mindenképp a legértékesebb. Az 1972 és 1986 között születtek a második rész . írásai — Krútfyról, Gyuláról, futballról, pontosabban ezek apropóján az egész világról. Mert,, az író csak individualista tehet, de ebbe az individualizmusba a világ kell hogy beleférjen”. Az elnyomás, az önkény és az árulás ellen írt az indulatos Simonyi 1956 őszén, telén — meglepő bölcsességgel, higgadtsággal. „Ismerve Simonyi Imre indulatos természetét és emlékezve 1956-os felzaklatottságunkra, lávázó dühöt várhatnánk — vélekedik találóan Faragó Vilmos. — De ennek nyoma sincs. Prózai írásai ugyanabból az anyagból készültek, amiből a versei is: az indulat, a graciőz könnyedségű gondolatjáték rejtőzik, roppant sűrítményként, mint a nukleáris energia, aztán bennünk, az olvasókban sugárzik szét.” Heuréka és Márai Sándor lép elénk a kötet utolsó szakaszában, azaz a költő hozzájuk fűződő kapcsolata. Levelek és versek, feljegyzések az örömről, a találkozásról. a szeretet és a hit hatalmáról. A legszemélyesebb, a legőszintébb műfajok keverednek itt, reflektálva a világ dolgaira. 1988 novemberével bezárólag. Fontos üzenet körvonalazódik a kortársak számára Ember Gedeon jegyzeteiből: hasznos adalék ez q kis könyv Simonyi Imre egész költészetéhez. N. K.
