Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
1989. október 28., szombat Kongresszusi közjáték „Front” és küzdőtér Baudot vidéken virággal várják „vagy nem veszem tudomásul a cikket, vagy elverem a söprű nyeli el a főszerkesztőt” Az év elején még nem akart beszélni. Pedig volt miről. Emberi mivoltában alázták meg, de cudarul. Magamban, akkor — a félelme miatt — felmentettem. Most, miután a Hazafias Népfront kongresszusán elsöprő sikert aratott, feltámadt önbizalma és úgy döntött, nincs mire várnia. Beszél, mert érzi, nincs vesztenivalója. A végső lökést a kongresszuson elszenvedett „simogatás utáni pofon” adta. Fegyelmezetten próbálja összeszedni a gondolatait, hogy az események sorrendjét kövesse. Diktálnak az érdekek Szabó Incénél, a Hazafias Népfront gyomaendrődi titkárát régen ismerem. Mint embert, és mint a másokon segíteni akarót, tudót. Szű- kebb környezetében is erről közismert. Csak hát éppen nem úgy értékelik, ahogy azt kellene. Ja, ha egyes érdekek mást diktálnak? Az új év, az 1989. úgy kezdődött, mint máskor, vagy mégsem egészen? A január első napjai zűrrel sorjáztak. Valami lógott a levegőben. Valami elkezdődött Gyo- maendrődön is. Például azzal, hogy Szabó Tncéné elkövette azt a „könnyelműséget”, hogy a következőket nyilatkozta a Gyomaendrődi Híradó januári számában A párttagok gyakran kérdezik tőlem, hogy nálunk Gyoma- endrődön miért nem lesz pártértekezlet? — Pedig, mint mondják — megpezsdülhetne egy kicsit a pártélet ... A néppel beszélgetni kell, és én kértem is a párt- bizottság dolgozóit, hogy töltsenek több időt az emberek között. ..” — Menj nyugdíjba — mondják Nem kellett sokat várnia. Január 9-én látogató érkezett hozzá a Hazafias Népfront megyei bizottságától. Nem sokat kertelt. — Menj nyugdíjba! szólt a felszólító (parancsoló) mondat. — Hivatkozz arra, hogy beteg, fáradt vagy, orvosi kezelés alatt állsz ... adta Szabóné szájába az indokokat is, hogy „ne fárassza magát” az aktív, nagyon is egészséges Szabóné olyan „kicsiségekkel”, hogy lemondását saját szája íze szerint megindokolja. A látogató fejében meg sem fordult, hogy utánanézzen : Szabóné utoljára 1954-ben hiányzott munkahelyéről, amikor megszülte leánykáját, de hát ahogy tudjuk, ez az esemény egy anya életében nem tartozik a betegségek közé. Nem csoda, ha a durva felszólítást követően Szabóné januárban lelkileg mélypontra jutott. Arra sem kellett sokáig várnia, hogy megtudja, miért is kell(ene) azt a bizonyos lemondást megírnia. Az áprilisi Gyomaendrődi Híradóban ez állt: „A pártapparátus (mármint Gyomaend- rődön — a szerk.) 9 főről 5 főre csökken ... Fülöp István munkatársat a párt részéről a Hazafias Népfront gyomaendrődi bizottságának titkári posztjára jelöljük...” — nyilatkozta Kőris György volt első titkár. A kép itt lett kristálytiszta. Csakhogy Szabónét nem olyan fából faragták, mint aki hamar feladja. A legjobbkor jött hát, hogy Dobos László — a HNF Országos Tanácsának akkori ügyvezető titkára — azt ajánlotta, szólaljon fel a Hazafias Népfront októberi kongresszusán. Félnie kellett, ha ezt megtudják megyei „főnökei”, esetleg meghiúsítják felszólalását. Nem közölte senkivel, mi a szándéka. És a többit talán már sokan tudják. Legalább is, akik látták a televízióban Szabóné elsöprő sikerét... Csakhogy a sztorinak itt közel sincs vége. A kézszorítások, a gratulációk mellett voltak, akik úgy döntöttek: Szabónét az országos vezetőségbe jelöltként indítják. (Érdekes, ez nem a megyeieknek jutott eszébe. Miért is jutott volna, hiszen volt jelöltjük, s Szabóné szerint, ha őt is jelölik, azzal a megyei jelölt esélyei csökkennek.) A Komárom megyei küldöttség tagjai — úgy mondták — el tudnák őt képzelni az országos tanácsban, netalán az elnökségben. így kerültek ■ be — hárman — a 107-es terembe, ahol 33 dühös ember — a jelölőbizottság — éppen „egyezkedett". Veszekedésük közben észrevették a három ember betoppanását. Egy férfi hellyel kínálta Szabónét. Leülni azonban már nem tudott mert egy másik „úriember” ajtót nyitott és szabályszerűen kitessékeltea hívatlan vendéget. Ahogy' hátuk mögött becsukódott az ajtó, kisvártatva újra nyílt. Ketten jöttek, hogy Szabónét „meggyőzzék”. A Békés megyeiek és a szegediek egy küldötte. Ez utóbbi — micsoda beidegződés — primitív érvekkel akarta lebeszélni arról, hogy a jelölését elfogadja. Szabóné most már csak azért is akarta, hogy jelöljék! Kemény harcok Hogy mit szólt ehhez a HNF Békés megyei titkára, Szikszai Ferenc? És a korábbi eseményekhez? Ahhoz, hogy Szabónét felszólították, vonuljon nyugdíjba? Véleménye szerint — ez utóbbi — pusztán emberi, kollegá- lis gesztus volt ez a HNF- től — azért, hogy Szabóné az utcára ne kerüljön (?!). Hogy miért? Azért, mert áprilisban javaslatként hangzott el, szűnjön meg a HNF! Csakhogy a dolognak van egy kis szépséghibája. Szabóné január 9-én kapta az ukázt. Három hónappal előzték meg a magyarázatként felhozott indokot. _Ez aztán az előrelátás! Az aggodalom nem igazolódott be. S ezek után jött a kongresszusi közjáték. Milyen szerepe volt ebben Szikszai Ferencnek ? Megtudtuk, ő csak meghívottként vett részt az eseményen. Amikor tudomására jutott, hogy más megye küldöttei Szabónét az elnökségbe javasolják, úgy gondolta, erkölcsi kötelessége ezt a javaslatot támogatni... így emlékszik vajon dr. Ce- ce Lajos, a jelölőbizottság tagja is? Nem egészen, ő arra emlékszik, hogy Szikszai Ferenc irreálisnak tartotta Szabóné nevét Kuko~ relli István nevével együtt emlegetni. Cece Lajos azt is megerősítette, való igaz, hogy kemény harcok folytak egy- egy jelölt „hatalomra” juttatásért. A gyomaendrődi titkár jelölésekor egyébként is „betelt" már az elnökség létszáma. Ennyi. Önök nem egy régi ügyről olvashattak. A fentiek 1989. januárja és októbere között történtek. Béla Vali Bár nem Békés megyei, egy kicsit a miénk. Egyszerű vidéki srác, aki néhány éve nyílegyenesen fölfelé . indult a humorvilág ranglétráján. Ma már az elsők közt tartja számon a szakma és a közönség. Aki nem veszi komolyan a humort, az komolytalan ember; hisz legérzékenyebb tükre a társadalom közérzetváltozásainak. De milyen a humorista közérzete, s hová helyezi magát napjaink politikai labirintusában? — erről beszélgettünk Nagy Bandó Andrással. — Mostanában mi foglalkoztat leginkább? — Manapság mindenről szólhat egy humorista. Azt kellett megtalálnom, hogy mi az, ami a legfontosabb. Kerestem az utamat, a kifejezésmódot ... hogyha elszabadul a pokol, akkor is tudjam, hol húzzam meg a határt, hol verjem le a karókat. Az ember bizonyos esetekben akár lojális is lehet. El kell fogadnia az épp most hatalmon lévők legjobb döntéseit! Nem szabad úgy kezelni a dolgot, hogy minden, ami régen volt, rossz. A legújabb, kétórás műsoromban „tisztába teszem” egyszer és mindenkorra a múltat, másrészt megrajzolom a mát. A polgárok és a hatalom közti viszonyról szól a műsor. Záróest ez, mert hiszem, hogy a következő évtől megváltozik a politikai humor. — Mit támadhat napjaink humoristája? —Lassan elveszítjük az eddig elénk húzott falakat, hisz az a hatalom már nem létezik. Kisebb erők sokasága vívja hatalmi harcát, és a humoristának ez a terület lesz a célpontja. Nekünk párton kívülieknek kell maradnunk továbbra is! A napi hatásokat kell felvillantanunk. Erre nagyon jó módszert találtak ki az amerikaiak, mert esténként fél órát adnak egy-egy (geg- menek sokaságával dolgozó) humoristának. Ha kapnék naponta húsz percet — mondjuk én bújnék ki a Napzárta zippzárja mögül—, mindig találnék aktuális témát. — Milyen irányt képviselsz a mai magyar humor világában? — A halk szavú progresz- sziót. Nem akarok kiabálni, de a véleményemet precízen akarom megfogalmazni. Az új műsorom 120 perce alatt egyetlen viccet sem mondok. Valaha úgy kezdtem, hogy volt 60 százalék duma, 40 százalék vicc. Ma nincs szükség a viccre! Az ’56-os forradalom idején nem születtek viccek, ugyanis mindenki mert őszintén beszélni. Most ismét kinyíltak a zárak, és nem fárasztja magát senki azzal, hogy viccet gyártson. — Hogyan vélekedsz a Kacsa-ügyről? — Ha valaki nem prosti- tuálódott a szakmában és megőrizte régi énjét, az én vagyok. így duplán fáj, hogy a becsületembe gázoltak. Megírták rólam azt a bizonyos rágalmazó cikket, s én itt álltam több hónapra megszervezett turnémmal, amely a decemberi Erkel Színházbeli dupla előadással zárul. Választhattam: vagy nem veszem tudomásul a cikket, s kiteszem magam á közönség atrocitásainak, — Itt vannak közöttünk! — mondta (kissé rejtelmesen) egy ismerősöm, amikor este 9 óra tájban gépkocsiztunk hazafelé. Felnéztünk a csillagos égboltra, figyeltük a Holdat, és a fényeket itt-ott, miközben halkan duruzsolt a motor. Persze, hogy a voronyezsi, meg a spanyol városok körül feltűnő ufókról volt szó. Meg azokról, amelyeket ugyan mi sem látunk, de láttak Gyomán, a Körös hídja felett, meg Dévaványa határában az égbolton, háromszögletű fényesség alakjában lefelé ereszkedni, majd távozni onnan. Azon az estén még nem tudtuk a legújabbat, hogy Omszkban is feltűnt egy ufó, és egy bizonyos Vlagyimir Loginov őrnagy a saját két sze- méveL látta, amint a gömb alakú test fénykévéket kibocsátva az omszki repülőtér fölé közelít, majd feltűnő gyorsasággal belerepül a világűrbe. Mondom, ezt az újabb hírt nem tudtuk akkor, amikor útitársam azt mondta, itt vannak közöttünk! És következtek a rejtélyes esetek. Elmesélte, hogy szőlőt .metszett éppen, közben letette az ollót a földre, és amikor újra nyúlt volna érte, nem találta. Eltűnt, másodpercek alatt. jMire én: a minap felhúztam közel százéves dobozos falióránkat, járjon egy keveset. Aztán megállítottam. Eltelt fél délután: az óra állt, és egyszer csak, ki tudja miért, ütött egyet. Zengve, erőteljesen. Ahogy szokott. Miközben a járóka meg sem mozdult. hiszen nem is mozdulhatott, pár órával előbb megállítottam... Elképesztő, mi minden eszünkbe jutott! A becsukott szobaajtó, amely estére nyitva volt, és égett liven is van! bent a reggel leoltott villany. Az összetört tárgyak, amelyeket nem tört össze senki. Más tárgyak „lázadása”, értelmetlen eltűnése. Ki nyitotta ki? Ki törte ösz- sze? Ki vitte el? Lehet, hogy tényleg itt vannak, közöttünk? És mi lesz, ha beleszólnak a politikába is? * * * Apropó: politika. Hátha éppen beleszólnának, lehet, hogy észre sem vennénk. Egy platformmal, egy véleménnyel, egy programmal több vagy kevesebb: fel sem tűnne. De mégis! Hogy is van ez? Fantasztikus történetekben hallani arról, hogy a bibliai időkben is itt jártak. Hogy Illés szekere nem más, mint egy űrhajó, hogy a Megváltó is űrhajón szállt a mennybe. Hogy az angyalok idegen űrhajósok, és Ábrahámot is ők keresték fel és adtaik Sárának gyermeket. Hogy az egyiptomi piramisok építését a háttérből irányították, hogy a bámulatosnak tűnő ókori matematikatudás mögött csak az „idegenek” állhatták ... Ha pedig „itt jártak a Földön”, akkor sok minden másba is beleszóltak, beleintézkedtek. Különös lehetőségek! Fantazmagóriák vagy igazak? Tudománytalan blöff (ez is ismerős a Földön!), vagy emberésszel alig felfogható valóság? De hát milyen is az emberész? Milyen is az ember? Azt hiszem, máig meghatározhatatlan. Legalábbis pontosan. De azért megérzi, mi a jó. Vagy mi az, ami a jóhoz közelít. Például a politikában is, és hiszem, hogy „idegen” sugalmazok nélkül. * * * Amikor Marconi, az olasz, feltalálta a drót nélküli távírót, a rádió ősét: nem hitték el neki. Bizonyítania kellett igazát, de még később is, sokáig, az első rádiók megjelenésekor az a hír járta, hogy „boszorkányság”, és valami törpe beszél a nagy dobozban. Így vagyunk ezekkel- az ufókai is, és most ne tessék engem tudománytalan naivitással vádolni. Avagy nem kiálltották-e ki „tudománytalan naivitásnak” Galilei felfedezését, hogy nem a Föld a világ központja, hiszen a Jupiter körül is keringenek holdak? Nincs szükségem védőbeszédre, elég egy kérdés: nézzen mindenki önmagába, gondolja végig, nem „Föld-központúság”-e azt hinni, a világegyetemben csak nálunk, itt vannak értelmes lények. Nagyon értelmesek. Mi. Meg aztán magyarok. Itt, ebben a tenyérnyi, kis hazában, tengernyi bajunkkal küszködve éppen. Látjuk azonban, hogy merre, hogy hová; látjuk közben a néha elvesző horizontot is, az utak is szétfutnak néha, hármas úthoz is kerülünk, miként a Csongor és Tünde tudósa: „Erő vagy isten? Melyik szó erősebb?” Mégis választunk, mert választanunk kell. Két úton egy ember nem járhat, három úton meg semmiképpen. Azt mondta a minap egy politikus: „A magyarság érdeke az első, pártérdekek felett”. Ez már nem „idegen” sugallat! Ez egyszerű, okos, tiszta szó. Lehet erő is, isten is, értve a szó mögötti tartományokat ugyancsak egyszerűen, okosan és tisztán. Igen, közöttünk járnak. Lehet, hogy „ők" is, de a tisztuló, nemesedő hűségűek is ahhoz, hogy Magyarország. ! Sass Ervin vagy pedig elverem söprű- nyéllel a főszerkesztőt. Nem volt idő jogilag végigvinni az ügyet, hisz fel kellett lépnem. Hiába nyerem meg esetleg fél év múlva a pert a bíróságon, a közönség véleményén az már nem változtat. A Kacsa-ügy egyébként azt sugallta, hogyha valaki gazdag ebben az országban, az nem beszélhet a szegényekért. Pedig épp ezzel lehet megmutatni, hogy ha jobban élsz is, hozzájuk tartozol. A közönség tapsa — az én esetemben — azt mutatja, hogy ha valaki becsületesen dolgozik ebben az országban, ha mindig napra kész, az meggazdagodhat. Sajnos, nálunk rengeteg a szegény, akit borzasztóan irritál, hogy valaki jól él, pedig „csak pofázik”. Pedig ha tudnák, mennyi munka van egy kétórás műsor mögött... Gyakorlatilag az életem minden perce a munkámé. A népszerűséget már holnap elveszíthetem — ha rossz vagyok —, de nem engedhetem, hogy ez egy engem rossz színben feltüntető újságcikk miatt történjen meg. — Szegedről indultál, s első szárnypróbálgatásaidnak Békés megyében is tanúi lehettünk. Mit jelent ma számodra a vidék? — Ha befejezem az Erkel Színházi műsort, csak vidéken fogok fellépni. Egy faluban, egy kisvárosban, gyakran virágokkal várnak, a műsorom szinte ünnepi esemény. Elköltöztem Pestre, ennyi történt. Én bárhol lakom — Angyalföldön vagy a Rózsadombon —, egyszerű magyarországi lakos maradok. Gubucz Katalin Fotó: Kovács Erzsébet fl szinházbusz indul! Az ifjúsági ház programajánlatában a sokféle lehetőség között a színházbuszok indítása is szerepel. A közönségszervezők pedig már megkapták azt a szórólapot, melyen az intézmény örömmel értesíti őket, hogy novemberben két alkalommal is ellátogatnak a Fővárosi Operett Színházba, mégpedig a Hegedűs a háztetőn és az Ének az esőben című előadásra. — Körülbelül öt éve foglalkozunk színházlátogatás szervezésével — mondja Bognár Éva ügyintéző. Az érdeklődés — a jegyárak emelkedése ellenére is — folyamatos. Alig tudjuk kielégíteni az igényeket. Természetesen a nagy közönségsikerre számító darabokat részesítjük előnyben. Most egy kicsit nehezebb a dolgunk, mint korábban. A régi buszunkat ugyanis rossz műszaki állapota miatt el kellett adni. Már megrendeltük az újat, de egyelőre még nincs meg. pogy a közönségnek ne kelljen lemondani erről a lehetőségről, a tanácstól bérelünk buszt. Így a részvételi díj egy kicsit megemelkedik. Ennél a két előadásnál* — reméljük, a többinél is így lesz — minden szerencsésen összejött: van érdeklődés, kaptunk jegyet, és az autóbusz is a rendelkezésünkre áll. Tehát november 18-án és 20- án az ifjúsági ház elől indul a színházbusz!
