Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
'kÖRÖSTÁJ EXKLUZÍV 1989. október 21., szombat-o „És megrémített a kiszolgáltatottság: hátha elkiáltom magam, én, ki nem tudhatom, milyen nyelven álmodom éjjelente.” Szarvason született — Izraelben lett költő Itámár Jáoz-Keszt — eredeti nevén Készt Péter — Szarvason született 1934- ben. Családjával 1951-ben kivándorolt Izraelbe. Az el- s5 verseket még magyarul vetette papírra, de írójuk héber költő lett. „Kettős gyökérzet”. A magyar líra rangos műfordítója Balassitól Ady Endréig, József Attilától Nagy Lászlóig. Tel- Avivban folyóiratot és könyvkiadót alapított. A szülőföldből, a paradicsomi gyermekkorból kiszakították a tragikus történelmi szelek, de a múltjától, a magyar örökségtől nem foszthatta meg sem a bergen-bel- seni haláltábor, sem a Földközi-tenger. Európától elbúcsúzott, Izraelben új hazára lelt, de nem lett hűtlen az előzőhez sem. Versciklusai, regényei, drámája, háborúellenes lírája kettős forrásból táplálkozik. S ebből merít erőt a költő küldetéséhez. Ars poeticájának lényege: az ember ne válasszon a két kultúra között, hanem szívja magába mindkettőt. Azok pedig kölcsönösen segítik, gazdagítják majd egymást. „A világot, melybe beleszü- lettem, betemetik a másik, a szabad akaratomból kiválasztott világ tájai; miközben az új gyökér árnyékában tovább él a régi: feloldhatatlan, bár rejtett feszültségeket teremtve.” Kettős gyökérzet Megénekelte, még többször megálmodta, hogy majd visszatér Szarvasra. Mert Szarvas a valóságban létező város, nem csak a képzelet szülötte, ahogyan ismerősei, olvasói gyakran gondolták. A szülői ház, az „emelkedő lejtő” a Körös-part. Hiányoztak, vágyott utánuk. 1981-ben találkozhattak először. Hamarabb nem akart, nem is lehetett jönni. Meghatódva nézelődött az utcán, megszólították, hogy idegen-e. Csoda, hogy nem tudta, erre mit is válaszoljon? ... „A héber irodalom nem szereti az elérzékenyülést, nem illik a fájdalmakat túlságosan demonstrálni, így a költészetre inkább a visszafogottság jellemző” — magyarázza a költő. Még ez is. Szerencse, hogy ott a társ. a magyar líra. Az utóbbi években aztán sűrűsödnek az utazások. Most éppen hetedszer jár itthon. Itthon? Hiszen a szülőváros könyvtárában rendezett találkozón azt mondta: „Ott vagyok otthon, ahol legjobban mérgesít minden. Ez pedig Izrael.” A magyar- országi eseményekkel természetesen képtelenség olyan messziről lépést tartani. Az itthon és az otthon fogalma egyébként jól megfér Itámár Jáoz-Keszt életében és művészetében. Annyit tesz, mintha a kettős kötődésről, a kettős gyökérzetről beszélnénk — másképp, kicsit gyakorlatiasabban. Két kultúrán nevelkedni, két világot megismerni, két nyelven álmodni — mindenképp különös adomány, magasabb minőség. Éléte alakulása mennyiben befolyásolta Jáoz-Keszt költővé válását? A génjeiben hordozta; tudjuk, ükapja és szépapja is verseket írt. De vajon akkor is költő lett volna, ha a sorsa másmilyen, ha nem szólnak bele a történelmi borzalmak, a kettős gyökérzet és a vallásosság? — Nagyon korán kezdtem verseket írni, tehát költővé válásomhoz tg Ián nem, de ahhoz, hogy megtaláljam a hangomat és a költői világomat, kétség kívül hozzájárult a kettős gyökér, az életem, a sorsom. Egy barátom azt mondta egyszer: milyen szerencséd van neked, hogy ilyen az élettörténeted !... Hogy a zsidók kiűzése, gyilkolása, illetve családjának megmenekülése menynyiben mozgósította a költőt, illetve a versírás hogyan segített túlélni, talpon maradni, átlendülni a napi aktualitásokon? Mert hiszen a dolgok szorosan összefüggnek, vagy nem? — összefüggnek. A költészet traumákkal dolgozik. Kevés a vidám vers. Nem mondom, hogy nem létezik, de az igazán jó vidám vers is valamilyen fájdalomból, válságból szakad fel. Az írás kétségtelenül segít felülemelkedni, megszabadulni a fájdalomtól. A holocausti téma, ami valóban meghatározza a költészetemet, bizonyítja ezt a hitvallásomat. Én is vallom, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. Nem értek egyet azokkal, akik másképp veszik a költészetet. Személyes életünkben szívesen lemondanánk a pokolról, a kínokról, de utólag látszik, hogy a művészet nyer mindezen. Azt hiszem, Nietzsche mondta, „minden, ami nem rombol le, az erősít”. A líra örök — A gimnázium utolsókét osztályát Izraelben végeztem. A héber ifjúság az ötvenes években nem nagyon foglalkozott a múltjával. Úgy nevelték, hogy nem tartozik rá, mert az az európai zsidóság ügye. Én is igyekeztem a történteket az iskolában — ha nem is letagadni, de — eltakarni. Egyszer az osztályfőnök az egyik órán kért, hogy „te, aki ezt végigélted, beszélj róla”. Rendkívül elleneztem. Ügy éreztem, a magánügyemről van szó, nincs közük hozzá. Nem akartam a sorsomat az osztálytársaim előtt fitogtatni. Ám az évek során, ahogy az ember elnyomni igyekszik valamit, az egyre erőm sebben előtör. Így történt velem is. Egy egész nemzedékre jellemző ez a probléma. — A kultúra rangja, az irodalom hatalma milyen Izraelben? Nagyjából olyan, mint a legtöbb helyen a világban, kivéve talán a különleges korszakokat, például a magyar történelemben Petőfi idejét, a forradalom és szabadságharc líráját. De a költészet általában elsősorban a költőnek fontos. Az az élete. Nem azért ír egy igaz költő sem, hogy ennek, vagy annak a szájíze szerint szóljon. Nem tagadom azonban, hogy az irodalom hat az emberekre. Az újság gyorsan, a vers lassan hat, viszont sokkal tovább tart a hatása. Az újságok már régen elporladnak, de az irodalmat megőrizzük önmagunkban, tovább él bennünk, tehát a költészet maradandó ... Külföldre szakadt honfitársainkban talán még úgy él a magyar líra, mint a társadalmi haladás édestestvére, a művészet, amelyet komolyan vesznek, amelyre hallgatnak — mint a már említett Petőfi-korszakban. ■ Csakhogy mára» változott a helyzet. A napi események sodrában, a technika, a gazdaság súlya alatt évtizedeken át háttérbe került nálunk a kultúra, az oktatás, a művészet. S a költő szavára nem figyel eléggé a hatalom. Pedig éppen az ilyen rohamosan változó világban lenne nagy szerepe az irodalomnak. Hiszen az emberség, a lelki gazdagság, tisztaság, méltóságunk megőrzéséért semmi más nem tehet(ne) oly sokat, mint éppen a művészet. — Az egész világon így van ez. Sajnálattal és örömmel hallom, látom, hogy mi a helyzet Magyarországon. Sajnálattal, mert mindig abban hittem, azt hirdettem, hogy íme egy pici nép, és hatalmas az irodalma, ott állandóan verseket olvasnak !... Bezzeg nálunk, Izraelben csökken az érdeklődés a könyvek iránt. S most látom, hogy nemcsak nálunk, hanem máshol is kevesebben és kevesebbet olvasnak. Ma ilyen a világ. De a költészetnek ezzel nincs vége, a költészetnek több ezer éves története van. A túlélés receptje Ennek a hetedik látogatásnak több oka volt. Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelentek versei, Bella István, Csoóri Sándor, Gergely András, Lator László, Mezei András, Nemes Nagy Ágnes és mások fordításában. Feleségét, aki a Tel-avivi egyetemen tanít holocaust irodalmat, meghívták előadást tartani. A harmadik, talán legkedvesebb ok az irodalmi est volt Szarvason. Költőként először járt itthon. S az elegánsan megható találkozón Öntudatlanul Néha a gondolatok, melyeket félnél közreadni, testet öltenek, zaklatva a veled lakókat s téged — Eszreveszed, s szobában idegen asszony sürög, még csak 0 hátát látod, és mozgó, sebhelyes kezét, ahogy összeszedi a gyerekek ruháit, s tte tűröd szótlanul, pedig rá kéne kiáltanod, legalábbis mondani valamit, hogy véget vess az idegen jelenlétnek, mely zűrzavarral tölti meg a lakást, a családi albumba belemarkol, képeket szed ki belőle magának és letelepszik, odahúzódva hozzád, hangosan felolvassa az újságot, katasztrófákról olvas, háborúról, híreket olvas, melyeket saját kezével írt az idegen, akit kiűztél gondolataidból. Fellep György fordítása Hallgatások Unokanővéremnek, Erzsébetnek, emléke legyen áldott A karjáról már eltűntek a számok, melyek akár a matróz-tetoválás, — harmincöt éven át ítélte némaságra az A betűvel kezdődő számsor történetét, csak így tudta az ittlétet s a jelent elviselni, család s gyerekek körében a tenger hűvösén, és ha láthattuk olykor, csak mert a ruha ujja felcsúszott véletlenül — s e megtagadott öt szám mégis megtiltja nekem most, hogy a kétszerkettő nyugalmához visszatérjek. Székely Magda fordítása Van, aki útra kel, és van, aki itt marad „Jövőre, ilyenkor” de ki a megmondhatója ... A kávéház teraszán zápor dönti fel a könnyű székeket és a víz cseppenként lopódzik zakód zsebébe; A nyirkos hideg csontodig hatol, mintha tél lenne, de most még nyomasztóbb. és a zsebnaptár is átnedvesedett: galamb billegeti farkát és fehér tollazatát egykedvűen borzolva a tócsába leskel; Hát ez a nap is végetér — amott turisták háborúról, békéről locsognak: „majd jövőre” és továbbállnak, kameráikat lóbálva, melyek mint üres szív kattognak egyre a bordák között. És aki marad, 'az itt marad örökre. S te csak ülsz a spirálisan növő esti fény bűvkörében és tűnődsz: mi-is köt végleg ehhez a tájhoz, az üveges esőhöz' és a galambhoz, mely tócsából issza a pillanat nyugalmát mi az, mi idehúz és összetartja léted, akár egy régi történelemkönyv elsárgult lapjait? Turczi István fordítása nem csak a szülővárosról és a költészetről esett szó. — Mindenki örül a jelenlegi magyarországi változásoknak, és kicsit fél, hogy hová vezet a rohamos átalakulás. Akik túl tudták magukat tenni az 1944—45- ös éveken — mert ez nem mindenkinek sikerült —, azok rokonszenvvel, féltő gonddal szemlélik a fejlődést, és nem általánosítanak. A magyarországi eseményeknek óriási a visszhangja Izraelben; nincs olyan nap, hogy ezek ne szerepelnének a vezető hírekben. Nagyon népszerűek vagyunk, s ez egy aránylag kis ország esetében különösen fontos. Megnyerő a magyarok jó értelemben vett merészsége; bár az is nyilvánvaló, hogy a dolgok alakulása nem csak tőlük függ. — Nem vagyok politikus, nem tudok tanácsokat adni. De úgy gondolom, vigyázni kell, hogy a felgyorsult események ne torkolljanak olyan helyzetbe, mint például 1956-ban, ne legyen úrrá a szélsőség. A változás hatalmas, de a lassúbb léptek gyakran célravezetőbbek egy nemzet életében. A szabadság pedig felvet számos kérdést; ha sok mindent engedélyeznek, esetleg terjed az antiszemitizmus is ... Az összetartás, a megismerési szándék, az örökség megbecsülése jellemzi leginkább az Izraelben élő magyarságot, mondta Itámár Jáoz-Keszt. A magyar kultúra leghűbb követeinek, nevezte őket, mert még azok is, akik egész családjukat elveszítették, ragaszkodnak a nemes hagyományokhoz, szeretik a magyar költőket, a zeneszerzőket. Nem keverik össze a két dolgot, hogy volt Ady, József Attila, s velük szemben Szálasi. Miközben a Körös-parti fákról, a szarvasi háztetőkről, az izraeli iskolákról, a lengyel és román származású osztálytársakról, a szülőföldről és a szent földről mesél, körvonalazódik szépen a túlélés receptje és a költői hitvallás. Verset irt, hogy megtalálja és megmutassa önmagát, hogy azt mondhassa: ez vagyok én! Lefordította héberre az egész magyar lírát, Balassitól a kortársakig, hogy eldicsekedhessen másoknak az értékeinkkel, hogy tudatosítsa: ez a magyar költészet, ilyen gazdag a mi kultúránk! Irt, fordított, folyóiratot és könyvkiadót indított. Azon munkálkodik jelenleg is, hogy értékeket mentsen át, kultúrákat ápoljon, népszerűsítsen, embereket hozzon közelebb egymáshoz. Legalább két világ között közvetít. Niedzielsky Katalin Itámár Jáoz-Keszt versei A kötet |most jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Fotó: Fazekas Fereno „A héber irodalom nem szereti az elérzékenyülést”
