Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
1989. október 21., szombat Parlamenti mozaik „Aranyos” bejelentés Kettős értelemben is „aranyos” bejelentéssel kezdte tegnapi elnöklését Fodor István, az Országgyűlés alelnöke. Csöppnyi aranytárgy csillant magasra emelt kezében. Ez a kis ékszer „hűtlen" gazdáját kereste. Kiderült, hogy a jegygyűrűre a Parlament folyosóján maga a miniszterelnök lelt. Talált tárgyak osztálya nem lévén, a becsületes megtaláló átadta a gyűrűt az alelnöknek. Reggel aztán mindenki vethetett rá egy pillantást, majd az ujjaira, hogy vaj’h nem csusszant-e le véletlenül a saját gyűrűje a nagy sürgés-forgásban. Az embernek óhatatlanul is megindul a fantáziája: vajon ki kit gyűrűzhetne meg az arany karikával. Az Országgyűlés a nemzeti kerekasztalt? Vagy a miniszterek a képviselőket? Esetleg a határokon kívül keresnének egy hűséges társat? Mindenesetre: ha a jegygyűrű a megbékélés jelképe is egyben, nem ártana sorban kitűzni a kézfogókat... Mondjuk október 23-ra . . . Nem lesznek önkéntes tartalékosok A képviselők asztalán tornyosuló, több ezer oldalnyi törvényjavaslat között lapult egy meglehetősen szerény terjedelmű, mindössze néhány oldalas dokumentum. Türelmesen várta, mikor jön el az „ő ideje”, a törvényerőre emeltetés aktusa. Tegnap reggelre kiderült: az a pillanat már sohasem érkezik el; lekerült a napirendről. A szóban forgó anyag egyébként nem más, mint a honvédelmi törvény módosítására készült javaslat. Mellesleg, a munkásőrség megszüntetésével indokolták volna a rendelkezések életbe léptetését, nevezetesen az önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítésének szabályait. Egyébként a tervek szerint még a nők számára is nyitva állt volna a „különleges lehetőség”. Dr. Iványi Lajos, gyomaendrődi képviselő részt vett a jogi és a honvédelmi bizottság együttes ülésén, amelyen eldöntötték: a javaslat kerüljön le a napirendről. Ott fogalmazták meg azt az indítványt is, hogy a munkásőrség jogutód nélkül szűnjék meg, az ingó és ingatlan vagyon elosztása, átcsoportosítása két kormánybiztos irányításával történjék. De mi adott okot a hirtelen döntésre? — fordultunk Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszterhez a Parlament folyosóján. — Ahogy a sajtóban is tükröződött, a közvélemény többségében nem értett egyet az önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével — indokolt a miniszter. — Ezt be •kellett látnunk, s azt is, hogy a tervezett lépéssel katonai teendőket az önkénteseknek nem lett volna szabad ellátniuk. Így a munkásőrség megszüntetésével ránk háruló többletfeladatokat saját állományunkban, főleg a tartalékosokra számítva, s őket aktívabban bevonva szándékozunk megoldani. Ez persze nem kis anyagi teherrel jár majd, ne beszélve a szervezési munkáról. Hosszt idő után először... Talán kevesen gondolták, hogy az alkotmánymódosítás szentesítése után is újra felizzik a Tisztelt Ház hangulata, s felmerül a kérdés: marad a nemzeti konszenzus, avagy borul. Honatyáink ugyanis igencsak egységes véleményen voltak atekintetben, hogy az egyéni választókerületek szerepe erősödjön meg, szemben a pártok listás jelöltjeivel. — Félünk attól, hogy a. törvényhozás legfőbb szerve, az Országgyűlés a pártok nyílt csatározásáinak színterévé válik — érveltek többen is. Mindenesetre tegnap délelőtt még mindig kérdéses volt, vajon a kerékasztal-tárgyalásokat felrúgja a Parlament, vagy sem. Kívülálló számára mindenképpen úgy tűnt: a Tisztelt Ház valójában nemigen érti, hogy itt, most, ebben a pillanatban a békés átmenetről, egyáltalán a nemzet sorsáról van szó. Békés megyei képviselőinkkel beszélgetvén. meggyőződhettünk, arról, hogy közöttük is megoszlottak a vélemények. Ám valószínű, igazat kell adnunk Németh Ferenc képviselőcsoport-vezetőnek, aki úgy véli, óriási hibát követtek el a kerekasztal tárgyalófelei akkor, amikor a törvényhozó testületet, tehát a parlamentet és a kormányt kizárták a tárgyalásokból. Bár lehetséges, hogy az MSZMP-tag honatyákat pártjuk képviselte a tárgyalásokon, ám a többi, addigra már számtalan érdekcsoportra polarizálódott képviselő véleményére senki nem volt kíváncsi. Sokat ártott az is az ügynek, hogy hónapokig a nyilvánosság kizárásával történt az egyezkedés. Hibának róható fel az is, hogy a tömegkommunikáció és a sajtó valóban keveset foglalkozott a kérdések hátterével, azzal, hogy a törvényhozásnak milyen súlya van egyáltalán, milyen politikai—gazdasági struktúraváltás alapjait hívja életre. S vélhetően a lakosság, a hétköznapi ember sem tudja igazán, milyen történelemformáló, gigászi, olykor-olykor borotvaélen táncoló politikai munka folyik. Pedig rövidesen eljön az az idő, amikor minden magyar állampolgárnak ki kell vennie a részét a munkából. Hiszen hosszú idő után először dönt szavazással majd a nemzet sorsáról. Csomagolhatunk Dőlt betűvel Esztergom öles betűkkel hozták a csütörtöki lapok a világszenzá- ; ciót: Magyarország köztársaság. A szerda esti szavazással • a honatyák ismét levéltárba küldtek egy dokumentumot, j történetesen a Magyar Népköztársaság 1949-es alapokon \ nyugvó sztálini alkotmányát. S vele értelemszerűen jogilag is elbúcsúzott a pártállam, melynek tényét — ki j hinné — az alkotmány szemérmesen elhallgatta, egészen ■ a legutóbbi módosításig. Akkor rögzítették ugyanis hi- : vatalosan, tehát alkotmányilag is az egy párt, az állam- > párt létét. Jóllehet, addig is volt, érezni is lehetett, hogy j működik ez a párt (vagy uralkodik — kinek-kinek tét- [ szése, vagy szájíze szerint), csak éppen az ország legran- j gosabb törvénye szerint nem létezett. Megtörtént hát a nagy búcsú! A népköztársaságtól, a > proletárdiktatúrától, az egy párttól és annak vezető sze- j répétai. Valójában a formalitástól. Mert ki hiszi ma már ! el, hogy attól volt népi ez az elmúlt évtizedekben itt I megélt államforma, mert népköztársaságnak hívták? Vagy ki fogadja el azt, hogy itt tényleg a proletariátus uralkodott? Nem több-e ennél a tartalommal megtöltött köz- I társaság, valamint a polgári demokrácia és a demokra- I tikus szocializmus értékeit egyaránt vállaló alkotmány? { A korszakváltás, az átalakítás gyötrelmes napjait éljük. I Olyan időket, amikor nemcsak egy ország működését kell • helyreráznunk, hanem a fogalmak tisztázását is el kell j végeznünk. Szakítani dogmákkal, tetszetős kifejezések- | kel, amelyekben — és sokszor csak bennük — megtes- j tesülni látszott néphatalom és demokrácia. Fontos dolog ez az alkotmánymódosítás. Végső soron : azonban csupán egy jogi aktus, az immár hónapok óta j észlelt valóság parlamenti nyugtázása. Vagyis az alkot- . mányátalakítás már jóval korábban az utcán, a füstös ■ levegőjű politikai tanácskozásokon, a pártalakító össze- I jöveteleken, a háromoldalú egyezkedéseken, s — illetlen lenne kihagyni a sorból — legutóbb az MSZMP—MSZP- I kongresszuson gyakorlatilag már megtörtént. Számomra ennél sokkal izgalmasabb üzenetet hordoz ! egy látszólag mellékes palamenti döntés: az Alkotmány- I bíróság székhelye Esztergom városában lesz. Ez az igazi j frontáttörés! Most először kerül vidékre, egy történelmé- I bői '45 után tudatosan kiforgatott kisvárosba a közha- I falom egyik legrangosabb intézménye. Több ez annál, j hogy a magyar államiság bölcsőjébe, államalapító kirá- I lyunk koronázási helyére, Árpád-házi királyaink egykori I otthonába, a katolicizmus hazai fellegvárába, történelmi I falak közé költözik az alkotmány betartását felügyelő I bíróság. Ezzel a döntéssel talán elkezdődött a magyar vidék re- I habilitációja. A vidéki települések „visszatérése” Magyar- országra, vagy ahogy az egyik képviselő igen plasztikusan mondta: „Egykori híres vidéki városaink nagykorúsítása". Se szeri se száma az elmúlt negyven évben megsértett I településeknek. Kezdődött a megyék székhelyeinek meg- I változtatásával, folytatódott a határ menti megyerészek I és települések elhanyagolásával, s kicsúcsosodott a tele- I pülésfejlesztési koncepció jó egy évtizeddel ezelőtt meg- I hirdetésével. Azzal az átgondolatlan intézkedéssel, amely- I lyel egyes településeket szerepkör nélkülivé minősítet- I tek le (magyarán mondva, halálra ítéltek), utat engedve I ezzel az iskolák, az egészségügy (és sok minden más) I körzetesítésének. Más viszonylatban használt, ma divatos kifejezéssel élve: a magyar buldózerpolitika időszaka volt ez. Sérült és megalázott lélekkel fordulok most Esztergom felé. Felkapaszkodásunk szimbólumát látom benne, visz- szatérést múltunk értékeihez, hazatalálást a történelem- I hez. A jusshoz való jogunk megszavazását évtizedes ké- I sésekkel. A Duna-parti kisváros, az egykori Esztergom— I Komárom megye hajdanvolt székhelye nem hiába da- I colt az idővel. Reménykedem. Hisz’ mi is dacolunk itt, a végeken. I Nagyság és jó szomszéd híján is kitartunk. A feltámadás- I ban reménykedve. Abban bízva, hogy egyszer nem telep- I szik már ránk átokként a trianoni határ közelsége és a I távolság. Hogy egyszer majd mi is eszébe jutunk vala- I kinek ebben az országban. Egyszer, talán nemsokára. Érdeklődők a karzaton Realitás a semlegességre Egyre jobban felerősödnek azok a hangok, melyek szerint a szovjet csapatokat igenis ki kell vonni, demili- tarizálni Magyarországot. Ügy tűnik, már nemcsak a Fidesz és az SZDSZ, hanem a többi ellenzéki szervezet is hasonló módon foglal állást, ha nem is oly látványosan. Milyen realitása van a követelésnek, s miben látja Okát, hogy a politikai pártok hangja ilyen mértékben felerősödött? — kérdeztük Horn Gyula külügyminisztert az országgyűlés szünetében. — Realitása mindenképpen van. Megítélésem szerint hosszú évtizedekkel a második világháború után ezt az állapotot meg lehet és meg is kell szüntetni. Itt egybeesik nemcsak az ellenzékieknek, hanem a kormányzatnak és a Magyar Szocialista Pártnak is a véleménye. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha lehetséges, akkor egy gyorsított folyamatban kell erre sort keríteni. Ez már egyébként elindult és meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül be is fejeződik. — Néhány hónappal korábban még az MSZMP elnökének, Nyers Rezsőnek vezetésével indítvány fogalmazódott meg, hogy az osztrák és jugoszláv határ mentén 50-50 kilométeres demilitarizált gazdaságövezetet hozzunk létre az érintett országokkal. Vajon hol tart ma ez az ügy, s az érintett országok kormánya miként reagált? — A megvalósítás mindenképpen az érintett három ország kormányán múlik. Mi átadtuk a jugoszláv és osztrák kormánynak a magyar kormány konkrét javaslatait és elképzeléseit. Itt ugyanis valóban arról van szó, hogy ne csupán demilitarizált övezetet, hanem bizalomerősítő intézkedésekkel párosuló.gazdasági fejlesztési programokat is megvalósítsunk. Ilyen például a környezetvédelem, a szakemberképzés és a tapasztalatcsere. Tehát rendkívül széles körű vállalkozásról van szó. Egyébként az elkövetkezendő hetekben kerül sor szakértői szinten a határ menti övezetekre vonatkozó részletek megvitatására és kidolgozására. — Elképzelhető-e, hogy a gazdaságilag mozgékonyabb, fejlettebb övezet a jövőben az egész ország gazdaságának innovátásában jelentős szerepet tölthet be? — Nekem ez nemcsak elképzelésem és meggyőződésem, hanem törekvésem is. Az olasz, osztrák és a jugoszláv külügyminiszterrel történt New York-i megállapodásunk is ezt az ügyet szolgálja. Sőt, november 11-én itt Budapesten találkozunk azért, hogy a határ menti megyék — osztrák, jugoszláv — gyorsított fejlesztését miként valósíthatnánk meg. Ez egyébként két szempontjából is fontos az ország többi megyéje számára. Először is azért, mert ha sikerül a folyamatot felgyorsítani, akkor bizonyosra vehető, hogy az innovációs határ menti sáv sokkal frissebb impulzusokat adhat a többi megyének. A második dolog pedig, hogy •levesz sok mindent azdkból a terhekből, amelyek az országra, illetve a többi megyékre hárulnak. Véleményem szerint mindenképpen előnyös, ha egy- egy határ menti megye gyorsabban fejlődik, mert előmozdítja az elmaradot- tabbak fejlődését is.
