Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-14 / 244. szám

1989, október 14,i szombat TALLÓZÓ-köRÖSTÁJ Nyers Rezső tudja, mit akar Egyben tartani, és megreformálni a pártot ... A megközelítésekbe egyaránt beletartozott a szakíts, ha bírsz, ha mersz, ha tudsz árnyalata is. A kulcs mindvégig a korábbi és a jelenlegi pártelnök kezében volt. Nyers Re­zsőről — eddigi pályafutását ismerve — méltán állítható: tudja mit akar. Ha ő az integrálás és nem a szakadás mel­lett döntött, feltehetőleg hosszabb távra gondolkodott. Az elképzelés, hogy egyben tartani a pártot, egyszersmind meg­reformálni — a szélsőségektől immár leválasztva — a két meghatározó platform: a reformszövetség és a népi demok­ratikus platform egyelőre törékenynek tűnő koalíciójával — még nem tudni, sikeres lesz-e. Hiszen vezetőséget válasz­tottak. de hol a párt tagsága? Berecz János például kije­lentette: amennyiben a tagság az MSZMP mellett voksol, neki ott a helye. Ribánszky Róbert és a Kádár János tár­saság főtitkára is úgy nyilatkozott: létre kell hozni az MSZMP-ből egy kommunista pártot is. Grósz Károly azt mondta: kommunistaságát nem tagadja meg. Az említettek között „platform”-szövetség eleddig nem jött létre... A Magyar Szocialista Párt jellegéről elfogadott állásfog­lalás határozathozatalakor 159-en ellene szavaztak, s 38-an tartózkodtak? S nem döntött a kongresszus abban, hogy akik ez ellen szavaztak, csak jó esetben ezek után tanácskozási joggal vehetnek részt a továbbiakban, hiszen alapvető, rá­adásul történelmi dokumentumról volt szó? Nem, nem dön­tött, sőt ők is a zárt ülésen szavaztak az MSZP elnökségé­ről. A kérdéseket lehetne tovább sorolni. Egyetlen egy dologban volt konszenzus a kongresszuson. Bármely párt is az MSZMP hivatalos utódja, annak elnöke Nyers Rezső legyen. Az elfogadott dokumentumok alapján ki-ki egyénileg fogja eldönteni az általa megválasztott kongresszusi küldött beszámolója után, hova kíván tartozni. Kérdés: marad-e az MSZMP-ben. vagy átigazol a Magyar Szocialista Pártba, esetleg végképp hátat fordít. A legnehezebb helyzetben a jelenleg kormányzó párt kor­mánya és miniszterelnöke van. S ebben az esetben nem 700 ezer MSZMP-párttag hangulatáról van szó, hanem az ország jövőjéről. A kormányfő, Németh Miklós több nyilat­kozatában és augusztus 20-i beszédében is a nép érdeke mellett tette le a voksot. Hasonló szellemben szólalt föl az MSZMP — illetve MSZP — kongresszusán. A négy nap után, az elkövetkezendő hetekben stabil pontnak a kor­mány tűnik. Mert teszi, amire esküdött. Az MSZMP jogutódja a Magyar Szocialista Párt — bármi történjék is — Kelet-Európábán ismét elsőként lépett fel a diktatórikus szocializmus ellen — önmaga felszámolásával — a nemzet, a haza érdekében. S ez elvitathatatlan törté­nelmi tette, bármi, bárhogyan adódjék is! (Pogány Sára; Magyar Hírlap) Színlelni — természetvédőt... Természetvédelem és szín­lelés kérdéséről: vizet prédi­kál és bort iszik, így beszél a népnyelv sommásan arról, kinek beszédét nem belső lélektani meggyőződés fűti, hanem csak jártatja a szá­ját, hivatalból, státuszból, konjunktúralovag mivoltá­ból. Az értő ilyenkor csak rálegyint, nyomja a szöve­get! De hát miért teszi, mi­től jó az valakinek, ha mást mond, mint amit gondol, cselekszik. Talán azért, mert valamilyen érdeke fűződik hozzá, erkölcsi vagy anyagi, netán mindkettő. A termé­szetvédelemben is tapasztal­ható a hozzá nem értés és az önző egzisztencializmus. Kisebb-nagyobb számban, de megvan. Tapasztaljuk or­szágos és helyi értekezlete­ken, hozzászólásokban és szakmai-tudományos dolgo­zatok publikálásánál. Az ér­vényesülés útjai kiszámítha­tatlanok, vagyis nagyon is számítóak. Persze igaz, és ide illik a régi mondás, aki­nek nem inge, ne vegye ma­gára ... se igaztalanul más­ra. Bármely tetszetősen el­mondott, dekoratív csoma­golású egy természetvédő előadás, demagóg vagdalko- zás vagy plagizált dolgozat, ez mind-mind satnya hiába­valóság cselekvés nélkül. A témában egyedül a gyakor­lati tettek igazolnak vagy cáfolnak, mert a természet- védelem problémái nem so- pánkodás tárgyai, hanem a cselekvésé. Így visszatér­tünk megint csak a gyakor­lathoz. (Csizmazia György; Környezet- és Természetvé­delmi Évkönyv 7.) Nagykorúsodó parlament ... Ma már tehát koránt­sem szervilis, a politikai machinációknak megfelelő­en, dróton rángatott parla­ment ülésezik a Duna part­ján (mondja dr. Takács Im­re alkotmányjogász-profesz- szor, az Alkotmányjogi Ta­nács tagja és az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének igazgatója — a szerk.). Még ha ez a közvélemény számá­ra nem is annyira egyértel­mű, hiszen az igazi viták, politikai összetűzések nem a nyilvánosság előtt, a plénu- mon zajlanak le, hanem a bi­zottságokban, amelyeknek munkastílusáról keveset tud a lakosság. — Ha az ön megítélése szerint ilyen befolyásoktól mentes, önálló, már-már „nagykorú”, eredeti elképze­lésekkel bíró Országgyűlés alakult ki e néhány év alatt, akkor miként tudják meg­emészteni a honatyák, hogy pártok, társadalmi szerveze­tek egyeztek meg egymással olyan kérdésekben, ame­lyeknek eldöntése végső so­ron a parlamentre tartozik? — A politika a lehetősé­gek művészete, ilyen érte­lemben bizonyos fokig füg­getlen a jogalkotástól. A mostani megállapodás olyan reális kompromisszum ered­ménye, amely tükrözi az ér­tő politikai véleményeket, így az Országgyűlés számára mindenképp megfontolásra ajánlatos, sőt, döntéseiben figyelembe is kell vennie. Másrészt azonban a képvi­selők szuverének, csak vá­lasztóiknak tartoznak elszá­molással, így joguk, sőt kö­telességük is a politikai megegyezés egyes kérdései­ről a körzetükben lakó ál­lampolgárokat tájékoztatni, véleményüket megismerni és képviselni. Éppen emiatt nem osztom teljesen azok véleményét, akik szerint a három tárgyaló fél a nép fe­je fölött, annak megkérdezé­se nélkül dönt sorsdöntő kérdésekben ... (Almási B. Csaba; Magyarország) Gyilkol az írás? ... Célom nem az, hogy megvédjem Zana Jóskát, még akkor sem, ha erősen kételkedem a cikk valóságtartalmá­ban. Meg hát hiába is védeném. Karinthy óta tudjuk, hogy ha valakinek ellopják a kabátját, rövid idő elteltével az emberek csak arra emlékeznek, hogy valami kabátlopási ügybe keveredett. (E témát aztán Moldova is megírta, de ennek firtatása már a Kacsa profilja.). A Kacsa-cikk megjelenése után megszólalt a telefon az idős Zana szülők lakásán. Az ismeretlen telefonáló azt ál­lította, hogy a Kacsa szerkesztőségéből beszél, és felhívta a szülők figyelmét, miszerint „remek cikk jelent meg Jóská­ról”. Ekkor még kollégám el tudta ütni a dolgot: „á, nem olyan fontos”, ám az ismeretlen telefonáló néhány nap múltán ismét jelentkezett — ezúttal már eredménnyel. Za­na nénit furdalta a kíváncsiság, mi szépet és jót írhatnak az ő kisfiáról (mert hiszen egy édesanyának az ötvenéves csemete is., a „kisfia”), és megkért valakit, vegye meg neki a lapot. Elolvasta a cikket. S mert egy idős néninek a nyomtatott betű szentírás, dermedten olvasta, hogy az újság tolvajnak nevezi az ő kisfiát. Öreg szíve hevesebben kezdett do­bogni, a fáradt erek nem bírták a fokozott megterhelést, s a néni bénán bukott le a székről. Agyvérzés. Az orvosok néhány napig küzdöttek életéért. Eredmény­telenül. Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy gyilkossággal vádoljam a Kacsát. Abban egyszerűen nem is hiszek, hogy az ismeretlen telefonáló valóban a szerkesztőségben jelent­kezett. Ez a logika szabályai szerint éppoly valószínűtlen, minthogy Zana Jóska gyümölcsöt lopott. De Zana néni meghalt. Ez tény. Zana néninek már senki sem tudja elmagyarázni, hogy a sajtó napjainkra felszabadult és elszabadult. Es azt sem, hogy bár hazánk telefonellátottsága csapnivaló, a kevés lé­tező telefont is gyakran rosszra használják. Emberek, gondolkozzunk! (Szuhay Balázs; Mai Nap) A jövőkutató jóslata Földrengés vagy erózió? — Hol egy új Deák Ferenc? — Keserves kiút Újságíró(etika?) Az áltárgyilagosság álarcát öltik magukra — A pártból az ellenzékhez — Egyes újságírók mos­tanában álarcosbált játsza­nak — mondta nemrégen Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságá­nak tagja, Pest megyei első titkár (az írás október 6-án jelent meg — a szerk.) egy lengyel újságírónak adott interjújában. Varsói kollé­gám a megállapítást szó nélkül elfogadta. A kijelen­tés nekem nem tetszett, ezért később megkérdeztem a 41 éves politikust, mitért álarcosbálon. — Elsősorban azt a tényt, hogy a Magyar Televízióban, a rádióban és az újságok szerkesztőségeiben jó né- ihány ellenzéki párt újság­írója dolgozik, de politikai hovatartozásukat nem vall­ják meg nyíltan, hanem az áltárgyilagosság álarcát öl­tik magukra. — Ez így túl általános. Mondana konkrét példát? — Ilyet manapság válto­zatos formákban és sokat ta­lálunk. Az egyik típus még friss példája a tévé augusz­tus 20-i 'közvetítése a mar­gitszigeti politikai rendez­vényről. Hogy, hogy nem, közvetlenül az MSZMP fó­ruma után „bemutatták” a parkokban hagyott üvege­iket, szemetet. Mintha a ket­tő összefüggne. — De ez a ravasz csúsz­tatás a világon mindenütt védhetetlen és főleg a szán­dékossága bizonyíthatatlan. —: Jogilag bizonyára fá­radságos munka lenne a bi­zonyítás, bár nem tartom le­hetetlennek. De az állandó háborúskodás semmilyen vo­nalon nem lehet cél. Mint ön is jól tudja, az újságíró­társadalom önmagát is igyek­szik védeni, megkímélni az ilyen helyzetektől. A kor­szerű újságírói etikai kóde­xek szerte a világon tartal­maznak ilyen esetekre vo­natkozó irányadó pontokat, amelyekhez az újságírók többsége tartja is magát. Ná­lunk azonban egy ideje jó néhányan nem érzik saját magukénak ezeket az etikai normákat. A konkrét példák sorába tartozik az is, hogy a Magyar Rádió egyik ri­portere az MSZMP-ből áp­rilis 30-án kilépett, és má­jus elsejétől egy ellenzéki újság főszerkesztője lett. Ez erkölcstelen. — Sajnos, aki érvényesül­ni akart, az kénytelen volt belépjti az MSZMP-be. — Bizonyára többen is voltak, akik ilyen elképze­lésekkel léptek be az MSZMP-be vagy most ezzel magyarázkodnak. Elisme­rem, a korábbi káderpoliti­kának volt bizonyos „vonzó” hatása, de az utóbbi évek­ben egyre kevésbé számított az előrejutásnál, hogy vala­ki párttag-e vagy sem... (Bajai Ernő István; Reform) Dr. Gidai Erzsébet, az MTA Jövőkutatási Bizottsá­gának elnöke hivatásos lát­nok. Futurológus, jövőkutató — így hívják korunk jósa­it, akik tudományos prognó­zist igyekeznek alkotni az elkövetkező évekről.. . PONT: — Meg tudja mon­dani azt is, hogy mire szá­míthatunk mi, férfiak? Mit tartogat számunkra a jövő? Mit várhatunk mi, magya­rok a közelebbi jövőtől? G. E. : — A jövő bizonyos értelemben a múlt és a je­len meghosszabbítása, az egyszer meghozott döntések még sokáig befolyásolják életünket. Márpedig a mi történelmünk hosszabb táv­ra visszatekintve is rossz döntések sorozata. Meggyő­ződésem, hogy súlyos ka­tasztrófa előtt áll az ország! Az infláció, a növekvő adós­ság, a rohamos és széles kö­rű elszegényedés, miközben egy szűk klikk látványosan gazdagszik ... Már most a hárommillió szegény országa lettünk. PONT: — De hát napja­ink gyors változása ... G. E.: — Nem más, mint apró engedmények, hogy új­ra és újra csökkenjen a bel­ső feszültség. Áldemokrácia. Szabad útlevél, szabad or­szág, szabad szócséplés. Köz­ben pedig tönkremegy min­den! Talán az ezredforduló­ig végbemehet az igazi vál­tás és egy tisztességes, a nemzeti érdekeket valóban szolgáló kormányzat kerül hatalomra. Biztos, hogy mindez hatalmas károkkal fog végbemenni, a mai ge­nerációnak katasztrófákkal kell szembenéznie. Hirtelen robbanással vagy lassú, de könyörtelen lepusztulással. Földrengés vagy lassú, min­dent átfogó erózió? Mind­kettő után csak a terméket­len, csupasz szikla marad. PONT: — Számomra túl­ságosan borúlátónak tűnik ez a prognózis. G. E.: — Bennem fölme­rült a nemzet eltűnésének rémképe is. A legfelkészül­tebb emberek kivándorol­nak, értékeink -már most ki­áramlóban vannak. Legtra­gikusabb azonban vala­mennyi bajunk közül a tár­sadalom szellemi leépülésé­nek folyamata. Itt nemcsak a pénzínségre gondolok, ami magában is nagyon súlyos következményekkel jár az oktatásban és közművelő­désben, hanem arra is, hogy például a nagyüzemek már képtelenek saját szakmun­kásaikat kiképezni, mert legfeljebb félanalfabéták közül válogathatnak! Mi­lyen fellendülésre számítha­tunk így? Ha a kultúrát tágabb ér­telemben nézzük, még ke­vesebb jót ígérhetek. Á vi­selkedés, a munka- és élet- módkultúránkban már most is általános züllés ta­pasztalható. Az emberek lé- lektelenül élnek és lélekte- lenül dolgoznak. Nincs von­zó perspektíva. Gyakran hallani, hogy nem érdemes gyereket szülni, értékeket felhalmozni, nagy célokért hajtani. Az erkölcs omlado­zik, a társadalom kiábrán­dult. Mire alapozzuk a jö­vőnket? Én emberpárti vagyok és megértem az embereket. Nézzük csak az utóbbi év­tizedeket, milyen sokkhatá­sok érték őket: forradalmak és ellenforradalmak, államo­sítás, kitelepítések és inter­nálások, koncepciós perek, 1956... A megbolygatott magatartásformák, a felrú­gott tradíciók és erkölcsi ér­tékek a kilátástalanságot, a mindennel szembeni ellenzé­kiséget, a cinizmust és bű­nözést vonják maguk után. És ma? Amiért korábban büntettek, azért sokan most megdicsőülnek. A „szocialis­ta” Magyarországból a „ha­verok kapitalizmusa” lett, ahol lehet tisztességesen el­szegényedni és szabad tisz­tességtelenül nyerészkedni... ...PONT: — Milyen re­ceptet ajánlana, hogy némi­leg színezhessük a nem túl fényesnek látszó jövőt? G. E.: — Terheket cipe­lünk, amelyek miatt gyors és lényeges változás lehetet­len. Üj Deák Ferencre vol­na szükségünk, egy olyan prófétára, aki képes lenne a jóléti társadalom Kánaánja felé vezetni minket. PONT: — Ismer ilyen „prófétát” mai vezetőink kö­zött? G. E. : — Nem. A történe­lem nagy kérdéseinek ide­jén mindig valahonnét alul­ról jöttek az igazi vezetők. Olyanok, akik őszintén, tisz­ta kézzel láthattak a nagy munkához. Ilyen embereket én is ismerek, de még név­telenek. PONT: — Mégis, mi a ki­út? G. E.: — A kiút kemény és keserves újjáépítési prog­ram lehetne: az adósságter­heket tisztába tenni, hagyni gazdálkodni azt, aki képes erre, kellene egy tisztességes életszín vonali-politika. A gaz­dasági megújulás egyik első lépése a tulajdonviszonyok minőségi átalakítása volna. Nem pi. \ atizálásra gondo­lok, hanem a közösségi for­mák meújulására! Az inflá­ciót a stabilizálódó gazdaság fékezhetné a legjobban. A kultúrát, oktatást, lakás- és egészségügyet a jövőben sem tudom piaci meggondolások függvényeként elképzelni. (Hársasi István; Pont c. he­tilap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents