Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-12 / 215. szám

1989. szeptember 12., kedd NÉPÚJSÁG Ma 18 órától a spgrtcsarnekban Lotysz meggyógyult és játszik Folytatódik a Duna Kupa kosártona Magyar—csehszlovák for­dulóval folytatódik a Duna Kupa nemzetközi női kosár­labdatorna. Ma kora este 18 órai kezdettel Békéscsabán, a sportcsarnokban a Slovan Bratislava lesz a Szarvasi Főiskola Medosz SE vendé­ge. Szerdán, ugyancsak 18 órakor a ZTS Kassát láthat­ják — szintén a sportcsar­nokban — az érdeklődök. A Kassa a 4., a Slovan Bratislava az 5. a csehszlo­vák bajnokságban, amelynek erősségét az a tény is jól jellemzi, hogy válogatottjuk ezüstérmes volt a legutóbbi EB-n. S az már az első kör­ben Kassán is kiderült, hogy agresszív, erőszakos kosár­labdát játszanak, s ehhez al­kalmazkodni nem kis fel­adat a főiskolások számára. (Mint ismeretes, a szarvasiak a Slovan Bratislavát 73:70-re legyőzték, míg a kassaiaktól 7 pontos vereséget szenved­tek.) A legutóbbi osztrák forduló, ahol két nagyará­nyú győzelmet aratott a szarvasi csapat, nem lehet mérvadó. A mostani, cseh­szlovákok elleni mérkőzése­ken viszont meggyőződhe­tünk arról, hogy hol tart Wojtek Wojceiech csapata a felkészülésben. Hír még a csapat házatá- járól, hogy a szarvasiak len­gyel válogatott erőssége, Lo­tysz meggyógyult és pályá­ra lép mindkét találkozón; Szirony Pál szakosztályme­nedzser szerint nagy küzde­lemben kettős győzelem szü­letik. Mindenesetre igazi ko­sárcsemegét tóthatnak a sportcsarnokba kiránduló szurkolók. Vlissingen után csb-forduló előtt a tornászok Újabb erőpróbájuk volt a női (torná­szoknak, a világ- bajnokságra törté­nő felkészülés egyik állomá­saként a hollandiai Vlissin- genben magyar—holland— svájci hármas viadalt ren­deztek. Ezúttal mutatták be először a főszereplők az új kötelező és szabadon válasz­tott gyakorlatokat egyszerre. Csapatban Magyarország győzött 372,90 ponttal, az egyéni összetett viadalt a békéscsabai Ónodi Henrietta nyerte 77,325 ponttal. Unyatyinszkiné Karakas Júlia vezető edző — aki pontozóként is jelen volt Hollandiában — így foglalta össze a látottakat: — Nagy­jából a terveknek megfele­lően készülünk, a mostani­hoz hasonló két következő viadal a hétvégi csapatbaj­noki forduló, majd az azt követő trnavai csehszlovák— magyar válogatott verseny lesz. Remélem, ez utóbbia­kon már ott lehet a beteg­ségéből felgyógyult, de comb­húzódást szenvedett Kovács Krisztina is. Nagyon jó len­ne, ha utolérné társait, s ő is ott lehetne a világbajnok­ságon. Vlissingenben egyéb­ként Ónodi ezúttal is jól tornászott, bár a gerendán a szabadon választott gya­korlatok során egyszer lelé­pett a szerről, de még ezt is „kibírta” — mondta befeje­zésül a Békéscsabai Előre Spartacus szakvezetője. Coe búcsúzik (?) A papírforma Coe ellen szólt, a brit atlétika veteránja, ■ „Seb”, mégis titkon győzelmet várt magától a barcelonai Világ Kupa má­sodik napján, az 1500-on, ahol a kétszeres olimpiai bajnoknak Róma világbaj­nokával, a Szomáliái Abdi Bilével kellett megküzdenie. A párját ritkító középtávfu­tó csatát a Coe-nál egy fej­jel magasabb és jóval erő­sebb felépítésű afrikai nyer­te, nem elhanyagolható szép­séghibaként úgy, hogy a fi­nisbe érkezve kizökkentette ritmusából európai ellenfe­lét. Mindezek után nem szo­rul különösebb magyarázat­ra, hogy az 1500-as döntőt követő sajtókonferencia hosz- szabb volt minden eddiginél, sőt, több időt vett igénybe, mint az addigi összes együttvéve! A 33 esztendős Sebastian Coe szomorúnak, letörtnek látszott, s ezt még csak meg sem próbálta lep­lezni. — Bánt, ami Barceloná­ban történt, ezt a versenyt amilyen gyorsan csak lehet, szeretném elfelejteni. A leg­jobban az zavar, hogy a brit válogatott vezetése az ütkö­zés miatt óvást nyújtott be, amihez én nem adtam a ne­vemet. Ha csak rajtam múlt volna a dolog, én nem ké­rem a történtek felülvizsgá­lását a zsűritől. Azt azonban kijelenthetem, hogy Bile nem kis mértékben akadá­lyozott, attól kezdve, hogy elém lépett, már nem tud­tam a tervezett ritmust tar­tani. A)ki ismeri a középtáv­futást, tudja, hogy ez az utolsó százon végzetes hát­rányt jelent. — Szöulban nem indul­hattam el, abba is akartam hagyni, de aztán meggondol­tam magam, s elhatároztam, Barcelonáig mindenképpen kitartok. Fizikailag és lelki­leg is jól felkészültem, emellett pontosan eltervez­tem azt, hogy az 1500 (méte­ren mit és hogyan akarok. Szerintem jól futottam, na­gyon jól, egészen az ominó­zus eSetig. Hogyan tovább? Napokon belül 33 leszek, ezek után nem szentelhetem minden időmet à futásnak. Még nem döntöttem, adok magamnak néhány nap gon­dolkodási időt. Hozzátehe- tem: a barcelonai 1500-as döntő kimenetele semmikép­pen sem befolyásol a dönté­semben. Szigetvári már biztos negyedik A hét végén a Humgaro- ringen versenyeztek a leg­jobb hazai autósok. Az or­szágos hegyibajnokság 5. fordulóját rendezték meg, amely egyben a záróverseny is volt. A szarvasi Szigetvá­ri Mátyás 2000-s Ford autó­jával kategóriájában a leg­jobbnak bizonyult, míg az abszolút összesítésben Tóth János mögött a 2. lett. A nem hivatalos végső össze­sítés szerint az abszolút sor­rendben Szigetvári a bajno­ki dobogó 3. fokára állhat, Tóth János, illetve Nagy András mögött. — Ebben az esztendőben mindenképp az Európa Ku­pára koncentrálok, ahol leg­rosszabb esetben is már biz­tos a 4. helyezésem — mondta Szigetvári tegnap. — Szerdán ismét útrakelünk Salzburgba, ahol újabb for­dulót bonyolítanak le, im­már a tizediket a sorozatból. Legutóbb Csehszlovákiában 5., aztán Salzburgban 7. let­tem és hat pont előnyöm van a 4. helyen. Ez azt is jelenti, hogy Salzburgban kockáztathatok, hisz egy esetleges előkelő helyezéssel még följebb tornázhatom magam. Pillanatnyilag a svájci Honegger áll az élen, két osztrák autós előtt, az­tán jövök én. A mostani via­dalon kívül még három van vissza az Európa Kupából, s ha semmi nem jön közbe, akkor sikerül jó idényt zár­ni. Mostanában „jó formá­ban van az autóm is”, le is kopogom, remélem a hét vé­gén sem hagy cserben. Tápiószentmárteni lovasnapok Péntektől vasárnapi» Immár tizedik alkalommal rendezik me» Tápiószentmártonban a lo­vasnapokat. Ennek keretében lebonyolítják a MEDOSZ Kupa né»yesfo»athaJtó orszá»os baj­nokságot. találkoznak a leeiobb hazai e»yesfo»athajték, vala­mint pályára lépnek a díjugra- tók — köztük a Békés megyei- ek is. A rendezőség pénteken és szombaton S, vasárnap pe- die 8.30-tól várja az érdeklődő­ket. Labdarúgás A megyei I. osztály állása: 1. Mezőberény 2. Gyomaendröd 3. H. Dózsa 4. F.-gyarmat 5. Battonya (. H. Szalvai SE 7. Agyagipar ». Vésztő 9. Békésszenta. 10. Elek 11. Kondoros 12. Kamut 13. Békés II. Sarkad 15. Gádoros IS. Kétegyháza 5 I - 1 U- 6 8 « 3 1 - í- 2 7 5 3 1 1 11- 5 7 5 3 - 2 13- 7 S 5 2 2 1 7- 4 S 5 3 - 2 11- 9 6 5 2 1 2 9- 7 S 5 2 1 2 5- 5 5 5 13 1 8-9 5 4 12 1 8-8 4 5 1 2 2 7- 7 4 5 2 - 3 7- 9 4 5-32 C-ll 3 5 113 3-8 3 5 113 S-14 3 51-4 5-15 2 Ifjúsági eredmények : Battonya —Gyomaendröd 2—3, Kondoros— Kétegyháza 2—0, Füzesgyarmat— Békés 1—1, Kamut—Mezőberény 0—1, Vésztő—Elek 3—0. Az ifjúsági bajnokság állása 1. F.-gyarmat 2. Agyagipar 3. Gyomaendröd 4. Mezőberény 5. Békés 5. Kamut 7. Vésztő 8. Kondoros 9. Gádoros 10. Elek 4 3 1 - 18- 6 7 4 3 1 - 13- 8 7 3 3 - - 14- 4 S 53-2 15-10 6 4 2 1 1 10- 4 5 4 2 11 6-4 5 52-3 15-15 4 4 2 - 2 5- 5 4 5 2 - 3 7-22 4 3 111 7-7 3 5113 9-10 3 4 112 S- 9 3 5-14 6-21 1 11. Battonya 12. Sarkad 13. Kétegyháza 14. B.-szentandrás 3 - - 3 3- 9 ­Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 36. játékhetére 6 873 939 da­rab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 4 009 018 forint; 12 találatos szelvény 59 darab, nyereményük egyenként 90 599 forint; 11 találatos szelvény 705 darab, nyereményük egyenként 7582 forint; 10 találatos szel­vény 6428 darab, nyereményük egyenként 1247 forint. Csak a Köjál ne tudja meg... Orosházán nincs jövője a birkózósportnak? A szünidő utolsó napjaiban az Orosházi MTK birkózó­szakosztályának ,edzői és fiatal sportolói azon fáradoz­tak, hogy szeptemberre a Thék Endre utcai edzőtermet — már amennyire ilehet — használhatóvá tegyék. Köz­tudomású, hogy az jépület réges régen felújításra szorul. Penész- és dohszag, vizes falak, beszögezett ablakok, kitört üvegek, rohadó szőnyegek i— röviden így jelle­mezhetnénk Ia jelenlegi állapotokat. A gazda, a városi tanács, és az üzemeltető, a művelődési osztály, pénzte­lenségre hivatkozik. ',A vezető edző, Jeszenszky László pedig iá közelgő [télre — ha beköszönt ia nyirkos, hideg évszak, veszélybe ikerül a birkózószakosztály léte. Mi a megoldás? A közelmúltban tartott szakosztály-vezetőségi meg­beszélésen többek között ez a kérdés is terítékre került. Az edzőterem „ingyenes bi­torlói” nevében a legilletéke­sebb, Jeszenszky László ve­zető edző sorolta fel érveit: — Ogy érezzük, ennek az épületnek csak papíron van gazdája, a valóságban nincs. Mi. akik nap mint nap itt edzünk, látjuk, érezzük en­nek minden hátrányát. Ép­pen ezért nem ülünk ölhe­tett kézzel. Amit tudunk, helyrehozunk saját erőből. Például a szülők segítségé­vel már rendbe tettük az$ öltözőket, elvégeztük a ki­sebb javításokat. A birkózó gyerekek lambériázták, fes­tettek, lakkoztak ... — Szép, hogy XY vállalt társadalmi munkát, de ar­ról sem szabad megfeled­kezni, hogy az anyagköltsé­get mi álltuk — szólt közbe a másik illetékes, dr. Zila­hi Lajos, a művelődési osz­tály vezetője. — Különben a belső munkáknak az el­végzése nem a gyerekek dol­ga lenne. Ezeket szakembe­rekkel kell elvégeztetni! — Az igaz, hogy a Ga- mesz 30 ezer forintot bizto­sított a felújításhoz, de ha mestert hívunk, annak a munkadíia felemésztette volna az összes pénzt — ér­velt tovább az edző. — Ezért próbáltunk lehetőleg mindent önerőből megvaló­sítani. Sajnos, ennek ellené­re sem tudtuk rendbe ten­ni a nagytermet, ahol az ed­zéseket tartjuk. (Nyilván- ló: ez nem is a birkózóknak lenne* a feladatuk — Cs. I.) — Továbbra is azért ag­gódunk, hogy ne essen az eső, mert szétázik minden. A délutáni órákban a kiste­remben összezsúfolt 70-80 gyerek pedig a bőrgombától retteg — panaszolta Je­szenszky László. (Szintén a kívülálló jegyzi meg: a ve­zető edző csak azért nem hívta még ki a Köjált, mert akkor szinte biztos. hogy bezárták volna a termet, s a birkózóknak fel is út, le is út.) — Ilyen körülmények kö­zött hogyan végezzünk szín­vonalas szakmai munkát? — tárta szét karjait a ‘ vezető edző. Válasz helyett az OMTK ügyvezető elnöke, Szendrei Béla a következő költői kérdést szegezte Jeneszky- nek: — Laci! Ha holnaptól tiéd lenne a terem, mit csinálnál vele? — Nem biztos, hogy tud­nék vele kezdeni valamit, de legalább megpróbálnám! — csattant fel a kérdezett. No, végre — igaz, nem ez lenne a feladata — mégis van aki megpróbálná! Az egy helyben topogással szemben ez is egy tyúklé­pést jelenthet előre. A hosz- szan tartó vita után ben­nünk is felvetődött egy kér­dés. az OMTK és a város azon felelős beosztású veze­tőinek címezve, akik hátat fordítanak, vagy ami még rosszabb, teljes közönnyel viseltetnek a rossz körül­mények ellenére is sikere­ket hozó birkózószakosz­tállyal szemben: — Lggyen-e birkózósport Orosházán, vagy ne legyen? Döntsék el végre! És, ha a válasz megszületik, bizo­nyára a terem sorsa is ren­deződik majd. Egy dolgot azonban nem szabad elfe­lejteni: akarni kevés. Csete Ilona Fotó : Szűcs Lászlóné Becker az amerikai bajnok Flushing Meadow-ban, az Egyesült Államok nyílt tenisz- bajnokságán a férfi egyes dön­tőjében Boris Becker győzött — Így mindkét egyes bajnoki el­mét, akárcsak Wimbledonban, nyugatnémet versenyző szerez­te meg. A 22. évében járó Becker pá­lyafutása során először lett amerikai bajnok, s egyben ő az első nyugatnémet versenyző, aki ezzel a címmel büszkélkedhet. A fináléban a két résztvevőnek, az első helyen kiemelt csehszlo­vák Ivan Lendlnek és a máso­dikként rangsorolt Beckernek nemcsak egymással, hanem a szokatlan Időjárási körülmé­nyekkel is meg kellett küzde­nie. Ugyanis a nagy hőség (kö­zel 50 fok) és a magas páratar­talom megnehezítette a csatáro­zást. A 20 ezer néző izgalmas négy játszmát, 3 óra 51 perces küzdelmet látott. Férfi egyes, döntő: Boris Be­cker (nyugatnémet, 2.)—Ivan Lendl (csehszlovák. 1.) 7:6. 1:6, 6:3, 7:6. Az idei teniszévad a csodála­tos nyugatnémet kettős, Boris Becker és Steffi Graf sikerei­nek jegyében zajlott — a múlt idő használata annyiban helyes, hogy a Flushing Meadow-i ver­sennyel az 1989-es Grand Slam- tornák sorozata lezárult. Az egyéni győztesek: Melbourne: Ivan Lendl (csehszlovák). Steffi Graf (nyugatnémet). Párizs: Mi­chael Chang (amerikai), Arant­xa Sánchez-Vicario (spanyol)). Wimbledon: Boris Becker (nyu­gatnémet), Steffi Graf. Flushing Meadow: Becker, Graf. A Grand Slam című hambur­gi magazin figyelemre méltó összesítést készített az 1989-es eredményekről, kizárólag a négy GS-tornán mutatott telje­sítmények alapján. A győzele­mért 128. a döntőbe jutásért 64, a négy közé kerülésért 32 pont járt, és így tovább, egészen az első fordulóbeli szereplésért, ami 1 pontot ért. E számítás szerint a sorrend: férfiak: 1. Becker 296 pont, 2. Lendl 232, 3. Edberg (svéd) 152, 4. Chang 144. 5. Mecir (csehszlovák) 73. (Vők: 1. Graf 449, 2. Sánchez- Vicario 160, 3. Navratilova 144. Brazília a negyedik A labdarúgó-vb dél-ame­rikai hármas selejtező cso­portjának végeredményét vizsgálva, Brazília tovább­jutása már több egyszerű valószínűségnél, maga a bi­zonyosság. A brazilok ugyanis megnyerték a cso­port küzdelmeit. A végeredmény : 1. Brazília 4 3 1 - 13- 1 7 2. Chile 4 2 11 9-4 5 3. Venezuela 4 - - 4 1-18 ­Brazília a negyedik or­szág, amely biztosította he­lyét a jövő évi világbajnoki döntőben. Olaszország a ren­dező, Argentína a védő jo­gán került oda, Jugoszlávia pedig selejtezőcsoportjának megnyerésével. Érdekesség: Brazília válogatottja az egyetlen, amely eddig vala­mennyi világbajnoki döntő­ben ott volt. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes : Seleszt Ferenc Szerkesztőség: Bcs., Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon; 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírl apkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj : egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents