Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

1989. szeptember 9., szombat Felvételi nélkül lehet egyetemista Attila Angliában érettségizik Ezt a fiút — joggal — el­sősorban a jövője érdekli, s nem az elmúlt esztendők, melyek nagyjából úgy teltek, mint más tizenéves fiatal­embernek. Legalábbis egy ideig. Aztán egyszer hívták a minisztériumba... Az el­múlt hét végén, mikor osz­tálytársai a másnapra pakol­tak iskolatáskáikba, Mekis Attilát hatalmas utazótás­kák kellős közepén találtuk. — A Rózsában tanultam idáig, itt, Békéscsabán. A harmadik év végéig több matek- és fizikaversenyen in­dultam, és mindig jó helye­zést értem el. Már második osztályban kezdtem az OKTV-versengést. Igaz, csak harmadiktól nevezhet be az ember, ám én már második­ban levizsgáztam a követke­ző év matematikaanyagából. Valahogy így kezdődött. Az­tán — bizonyára látva a jó helyezéseket — a miniszté­riumban felfigyeltek rám. — És akkor jött az érte­sítés .... — Igen, az elmúlt év vé­gén tizennégyünket hívtak be az ország egész területé­ről. Elbeszélgettek' velünk terveinkről, s arra is kíván­csiak voltak, mennyire tu­dunk idegen nyelvet. A dön­tés hamar megszületett : öten folytathatjuk tovább ta­nulmányainkat külföldön, mint nemzetközi ösztöndíja­sok! Ketten Olaszországban, mások Kanadában, illetve az Egyesült Államokban, én pe­dig Angliában. Csak azt ne kérdezze, hogy hogyan fo­gadták itthon a hírt! — Mégis mégkérdem, ho­gyan fogadták? — Annyit tudtak, hogy nem akármi dől el Budapes­ten. Nem telefonáltam mi­előtt vonatra ültem, hogy még nagyobb legyen a meg­lepetés. Aztán próbáltam a világ legtermészetesebb hangján közölni, hogy uta­zok Walesbe. És akkor jöt­tek az örömkitörések ... — Tud már valamit ang­liai életéről? — Kaptam egy tájékozta­tót, melyből sók mindent ki­olvastam. Egy hatvanhektá­ros parkban áll a középisko­la Llantwit majorban, Wales mellett. A világ minden tá­járól érkeznek ide fiatalok, tanulni. A napirend szoros lesz. Hétkor kelünk, délelőtt - órákon veszünk részt. Az ebédszünetet követően dél­után 2 óra, amolyan szak­körszerűség vár ránk. Sok téma közül választhatunk. Én táncot, cock and rollt sze­retnék tanulni, emellett a rajz, illetve valamilyen sport érdekel. Végül a vacsora és esti programok következnek. És közben tanulni is illik ... — A tananyagban is lesz választék? — Igen, én a matematiká­val szeretnék foglalkozni, már csak azért is, mert en­nek a tantárgynak köszön­hetem, hogy Angliában ta­nulhatok tovább. — A nyelvi nehézségekkel számolt? — Kilenc éve tanulom az angolt, nemrég sikerült le­tenni a középfokú nyelv­vizsgát. így bízhatom benne, hogy e nehézségeken hamar túl tudom tenni magam. — És ha végez? — Olyan nemzetközi érett­ségi bizonyítványt kapunk, mely a világ bármely felső­fokú oktatási intézményé­ben felvételi nélkül teszi le­hetővé a továbbtanulást. Én, mint szüleim és nagyszüle- im, talán a tanári pályát választom. Legalábbis, ha mindez megvalósul, amit a kulturális miniszter évnyitó beszédében elmondott. De ha nagyon jól megy a dolog Angliában és sikerül netán tanulmányi versenyt is nyer­nem, továbbtanulhatok kül­földön is. Mert egyébként anyagilag nőm bírnánk a külföldi egyetemi éveket. — A gimnáziumi évnyitó­ra még elmegy? — Szeretnék elköszönni tanáraimtól, hiszen azon túl, hogy szüleimnek (akik ma­tematika—fizika szakos ta­nárok) köszönettel tartozom, hálával fogok emlékezni dr. Végh Lászlónéra, a matema­tikatanáromra, Vhrin János szaktanácsadóra és az isko­la igazgatójára, Krucsó Gá­borra is. Nehéz lesz elsza­kadni a családtól, az isko­lától, de ez olyan fantasz­tikus lehetőség, melyet nem szabad kihagyni. Így hát hol­nap útra kelek ... A legfrissebb hír: Attila útra kelt. N. Â. Fotó: Veress Erzsi a zt mondja egy tmk-lakatos a Népújságban: „Véleményem szerint először a gazdaságot kellene megerősíteni, aztán politizál­ni”. Azt mondják a nyugatnémet szo­ciáldemokraták (hallgatom a rádió híreiben), hogy „a pártharcok he­lyett inkább a gazdaságra kellene fi­gyelni Magyarországon”. Nézem a háromszögletű, mostanra már U-alakú kerekasztalt a tévében, hallom, hogy alkalmasint „késő éj­szakáig’’ tart a vita, az egyezkedés, a konszenzus ebben-abban tapssal egybekötve. Aztán másnap megyek a húsboltba. hogy bevásároljuk a szombat-vasárnapit. Nem élek a lét­minimum tájékán, a társadalmi mi­nimumnál is nyilván jobban, mégis elhülök a látványtól, hogy egy jó ki- lónvi. eléggé rozzant marhahúsért kétszázvalahány forintot kell fizet-« nünk. Nézegetve az árlapot (hány­szor írják át havonta?!), olvasom a nevetséges szakszöveget: „Hús nél­küli húsos csont” ennyi és ennyi... Nézem a műanyag kosarakat, nem ne­héz rájönnöm, hogy mi a divatos magyar étel mostanában: a csirke­szárny, vagy (ha van) a libanyak. A Parlament ülésterme pedig a csodák-csodája. Csillárok, történelmi levegő, hangulat. Egyezkedés erről- arról: nem új e falak között. Közben azt kérdi egy lakatos, hogy nem a gazdaság gatyábarázásával kéne fog­lalkozni, uraim? De hogyan? Merre, meddig és mi­ként? Kérdőjelek özönét lehetne ide­rakni, feleslegesen. Most a politikai viták idejét éljük. A kor férfiideál­ja (nőideálja?) a kemény, bátor po­litikus. A meggondolt ifjú hős, aki más országba utazik, hogy ott is bi­zonyítsa . .. Most még 12 forint egy kiló ke­nyér. A legolcsóbb. Holnapután is annyi lesz? Ki a biztos ebben? * * * Glatz Ferenc kultuszminiszter tan­évnyitó beszéde a Fasori Evangélikus Gimnáziumban (nekem) reveláció volt. Tudom, útáljuk az idegen sza­vakat, gyorsan írom magyarul is: „megnyilatkozás”. Valami egészen új kultusz-szemlélet, valami egészen megrázó tanári szózat arról, hogy is­kola. Hogy a jó iskola legfontosabb té­nyezője a tanító, a tanár. Olyanok, mint Kosztolányi regényében Novák tanár úr, vagy olyanok, mint az én gimnáziumi igazgatóm, Csizmadia György volt, vagy olyan tanító, mint nekem az első: Zoltay András. Ha az Aranysárkányt, Kosztolányi híres, megindító regényét nem is olvasták (olvassák) sokan, hiszen már a ma­gyar tanulóifjúság is „időhiánnyal küzd”, a felnőttek pedig isten tudja mivel; nos, ha Novák tanár úr alak­ja nem is közismert, valakije" elfe- lejthetetlen tanítója, tanára minden­Ilyen is van! kinek van. Mert nem iskolára emlé­kezünk mi, hanem tanítókra! íme, az élet ilyen egyszerűen igazolja, h°gy a ..jó iskola legfontosabb té­nyezője a tanító, a tanár”. Nem tudom, van-e olyan kedves olvasóim között, akik a harmincas negyvenes években jártak elemibe? Akik emlékeznek rá, hogy minden tanteremben (még a tanyasi iskolák­ban is!) történelmünk híres alakjai, eseményei néztek le ránk körben a falakról, nagy festőnk remekeinek színes nyomataként? Emlékeznek-e Benczúr Gyula festményére, a Vajk megkeresztelésére? Meg a többire: a II. Lajos holttestének megtalálásá­ra? Az Egri nőkre? Budavár bevéte­lére? Hunyadi László siratására? Ezek a képek ott voltak velünk, míg csak tartott az iskola, ezekről a ké­pekről beszélt nekünk a tanítónk, és ha ilyenkor leesett a pádról egy toll­szár vagy palavessző, égszakadás volt az és földindulás a leírhatatlan csendben. Szájtátva hallgattunk és néztük a képeket. És senki sem tudta, hogy most ,,hazafiason van nevelve”, csak a tanítónk, egyedül. Vajon miért nem találják ki, újra, hogy egy ilyen történelmi sorozat meghatározó él­mény az elemista (bocsánat: alsós) leánykák és fiúcskák számára?! Hogy a „hamisan nevelve” helyett az iskola is próbáljon önállóan gondol­kozni! Még ha némileg képzavar is így mondani,. de attól még igaz. A kultuszminiszter mosolyog. Op­timista? Vagy csak tudja ő is, hogy a derű biztonságot, reményt sugall? De jó is lenne, ha azt sugallaná. * * * Tervezte a Köröstáj Baráti Kör, hogy a jövő év március 15-ére kiad egy verseskönyvet a szokásos (itt élő, elszármazott, ide kötődő) költők kö­réből, elegáns papíron, szép borító­val, és Gyulán mutatja be először, ahol idén (ugyancsak a kör kezde­ményezésére) márvány emléktáblát kapott kilenc, ott raboskodó, majd aradi vértanú honvédtábornok. A hosszas töprengés ma is tart, habár azt hiszem, egyre csökkenő hittel és szándékkal. Persze, mitől legyen hit és mitől legyen a szándékból akarat, az aka­ratból tett, amikor (például) a tele­víziót nézők milliói hallhatták a minap: „aki el akar szegényedni, az kiad egy jó könyvet”. Ez esetben verseskönyvet, nagy ünnepünkre, március 15-re. Márpedig a KBK nem akar elszegényedni, igaz, nem is tud, mert szegény. Még a TeVan Kiadó gondozási készsége sem elég (főleg nem biztosíték) ahhoz, hogy a vál­lalkozás ne fulladjon csúfos anyagi bukásba. Mert nem kell a vers, kérem és nem kell az irodalom sem. Az otthoni polc­ról még le-leszédj ük a könyveket, de újat ki vesz? A gazdag ember az újféle ponyvát veszi, nem véletlen, hogy ezeken gazdagodnak meg az eztraprofitra éhes hiénák. Ócska pa­pír, ócska küllem, alpári belbecs: ez a siker titka 1989-ben. Az intő példa pedig az idei könyvhét siker­telensége. Pedig (nem tudom, ki volt az, aki el merte mondani szintúgy a tévében) : „a kenyér után a könyv következik qz ember életében.” Az ember hajlamos ilyenkor a mentők után kiáltani. Sass Ervin Az oklevél, amit a csabai gyerekek New Yorkban kaptak New York-i oklevél csabai gyerekeknek New York-i és békéscsa­bai gyerekek közös rajz- és kerámiakiállítása nyílt meg Szeptember elején a 9. sz. általános iskola előcsarno­kában, Békéscsabán. Az iskolában működő ke­rámiakor vezetője, Prekop János 1988-ban pályázatot nyert az Ipari formatervezés módszertana c. munkájával, melynek díjkiosztását a te­levízió is közvetítette. Ezt követően sok pedagógus ke­reste meg levelével az or­szágból és határainkon túl­ról is. Egy ilyen levél nyo­mán nyílt lehetősége a szak­körnek és vezetőjének, hogy felvételt nyerjenek az ÜSSE A (az Amerikai Egye­sült Államok Művészeti Ne­velési Társasága) nemzetkö­zi szervezetébe. E szervezet közvetítő szerepet vállal a különböző kontinenseken dolgozó, művészeteket tanító pedagógusok és diákok kö­zött. A New York-i gyere­kekkel és vezetőjükkel, Ms. Marcia Anneberg-Scherrel is Sikerkönyvek Ahol babát vártak vagy kisgyermeket neveltek és igyekeztek „szakszerű” szü­lők lenni, azokban a csalá­dokban éveken -keresztül Benjamin Spock könyve, a Csecsemőgondozás, gyermek- nevelés számított az első számú „klasszikus” iroda­lomnak. Az igényes anyu­káknak és apukáknak most új kiadvány jelent meg a könyvpiacon: a Babakönyv. Miriam Stoppard fő cél­ja művével — és nyilván ez a könyv legfontosabb jel­lemzője, legnagyobb erénye is —, hogy a korszerű cse­csemőgondozásról és gyér- meknevelésről, valamint a harmonikus, tartalmas csa­ládi élet jelentőségéről szól­jon. A szerzőnő figyelembe vette a világban, a társada­lomban, a családban mára végbement változásokat, s a jelenlegi viszonyokból kiin­dulva, a szülők helyzetére, szempontjaira is tekintettel tárgyalja a szülővé válás fo­lyamatát, a baba öltözteté­sének, fürösztésének és táp­lálásának fortélyait. Külön ^ fejezet foglalkozik az alvás, a sírás és a játék szerepé­vel, illetve a kisgyermek testi, értelmi fejlődésével, közösségi viselkedésével, a biztonságot és szeretetet adó otthonnal, a jellemző gyer­mekkori betegségekkel és azok gyógykezelésével. Modern és hasznos Miriam Stoppard könyve, fényképéi kedvesek, ábrái praktikusak. S különösen rokonszenves az az írói felfogás, amely az USSEA-n keresztül ke­rültek kapcsolatba, lassan egy esztendeje. A két peda­gógus megismerkedett egy­más rajztanítási módszeré­vel, folyamatosan leveleztek, így a csoportok egymás mun­káját is figyelemmel kísér­hették. E kapcsolat gyümöl­cse a kiállítás, melyre közel negyven rajzot kölditek el az amerikai tanulók. Az idén tavasszal hasonló tárlaton ismerkedhettek az ottani diákok a békéscsabai szak­kör tanulmányrajzaival, fest­ményeivel, grafikáival New Yorkban. Prekop János, a kerámia­kor vezetője (aki a 9. sz. általános iskola pedagógusa) elmondta, hogy a -nemzet­közi szervezet közreműködé­sével lehetőség nyílik -majd kanadai, angliai és ausztriai gyerekek munkáinak bemu­tatására is. A mostani kiállí­tás anyagát októberben is láthatják majd az érdeklő­dők Békéscsabán, a magyar —amerikai napokon. szerint az anya és az apa egyenlő eséllyel, ranggal és felelősséggel vesz részt a gyermek nevelésében. Végül pedig annak a szü­lőnek, aki nem régen gya­korolta a csecsemőgondo­zást és ma is gyermeket ne­vel, alighanem ismerős az a bűntudat és az a hit, amely­ről a szerző az előszóban így ír: „Rengeteg hasonló tár­gyú könyvet olvastam, amely a kisbaba igényeire helyezi a hangsúlyt, és né­ha még ma is bűntudat fog el amiatt, hogy saját igé­nyeimet időnként a gyerme­keimével egyenrangúként ke­zelem. Bízom abban, hogy azokban a szülőkben, akik ezt a könyvet olvassák, nem támad ilyen bűntudat. Hi­szek abban, hogy a kisgyer­mekkel úgy kell foglalkozni, hogy az örömteli tevékeny­ség legyen. Csak elégedett szülők tudnak elégedett gye­rekeket nevelni.” N. K. Éttermet épít Pannonhalmán a bencés rendház Étterem építését kezdte meg Pannonhalmán a bencés rend­ház. A 80 személyes étteremre, a hozzá tartozó gyorsbüfére, valamint a mosdócsoportra 40 millió forintot költenek. A lé­tesítmény saját beruházásban * készül, A várban jelenleg nagy­arányú rekonstrukció folyik, s erre építőipari szervezetet ala­kítottak, amely az éttermet Is megépíti. A Pannonhalmán székelő ma­gyarországi bencés rendnek az év eleje óta saját idegenforgal­mi szervezete is van, amely Pax Tourist néven működik. Az idén eddig már 100 ezer lá­togatót fogadtak, és 40 orgonán koncertet rendeztek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents