Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

1989. szeptember 30., szombat

TALLÓZÓ

'kÖRŐSTÁJ

Mint (Béres-)cseppben a tenger...

Be rend T. Iván:

„A józan realitásérzék mintha eltűnőben lenne a közéletből”

... Az MSZMP-n belül kialakult döntetlen erőviszonyok, a párton belüli patthelyzet megbénította a cselekvést. Amíg egyik szárny sem érvényesíthette saját törekvéseit, az így keletkezett politikai vákuumban az ellenzék valóságos tömegmozgalmak nélkül nyerhetett teret. A társadalmi feszültséget, a tartósodott bizalmi válságot és az MSZMP morális válságát kiaknázva mindent illegitimnek nyilvánított, s magához ragadta a kezdeményezést.

Az ellenzék számára nyilvánvalóan kedvező az MSZMP belső megosztottságának tartósodása. Egy, az európai szocialista-szociáldemokrata baloldal jegyében megújult párt, mely nyilván megszabadul az e célokkal nem azonosuló hagyományos szárnytól, kisebb létszáma is versenyképesebb, hiszen programjának nincs reális, egyben a közép- és kelet-európai térségbe is illeszkedő alternatívája.

S talán érdemes megállni ez utóbbi kérdésnél. A józan realitásérzék mintha eltűnőben lenne a közéletből. A kádári évtizedek túlzott „reálpolitikai” óvatossága és a szövetségi rendszer követelményeinek elsőbbsége mintha az ellentétébe csapna át. Pedig átalakulásunk békés útjának biztosításához nemcsak belpolitikai konszenzusra kell törekedni, hanem annak nemzetközi feltételeiben is gondolkodni kellene. Miközben a kormány bölcsen és gyorsított ütemben folytatja a nyitás politikáját, hogy minél teljesebben és szervesebben kapcsolódjunk a világba, túlzottam is sok konfliktus gyülemlik fel a környező országok egy részével. Lehet, hogy a legtöbb kérdésben nekünk van igazunk. Csakhogy a nemzetközi politikában nem feltétlenül az ügyek igazsága dönt.

A szomszédainkkal kapcsolatos túlzott magabiztosság veszedelmes. Lehet, hogy egyes politikai csoportosulások már úgyszólván semmisnek, az „elítélt múlt” maradványának tekintik az eddigi szövetségi rendszert. Előszeretettel szónokolnak a magyar semlegesség megvalósításáról. Csakhogy ezt sohasem egy kis ország egyoldalú, önkényes nyilatkozatai, hanem mindig csupán nagyhatalmi megállapodások, nemzetközi garanciák biztosíthatják. S ma sem a nagyhatalmak, sem az egyesülni készülő Európa nem kívánja megváltoztatni a világrendszer háború után kialakult erővonalait.

A legszebb jelszavak, legnemesebb vágyak és a történelmi valóság összeütközése történelmünkben már nemegyszer vált véres konfliktusok forrásává. Olyan európaiságra és európai politikára van tehát szükségünk, amely e fogalomból nem kirekeszti, hanem beleérti azt a közép- és kelet-európai térséget, amely létünk történelmi valósága és meghatározója. Aki azokat a politikai erőket kívánja kiszorítani a jövő magyar politikájából, melyek ezt a realitást megbízhatóan hordozni tudják, tragédiába ránthatja az országot... (Rerend T. Iván: Népszabadság)

... Kérdésünkre az Országos Onkológiai Intézet hae- matológiai osztályának vezetője, Fleischmann Tamás elmondta: tudomása szerint az intézetben nem alkalmaznak Béres-cseppet, az ő osztályán biztosan nem, de ha egyikmásik orvosuk jónak látná, hogy betegének Béres-csep- peket javasoljon, vagy azzal kezelje, erre nincs tilalom.

Aligha várható azonban, hogy az ilyesfajta langyos „tűrés”, a szert jó esetben is amolyan ártalmatlan szentelt víznek tekintő orvosi közvélemény elegendő legyen a cseppek terápiába való beépítéséhez. Főleg ahhoz nem, hogy hivatalos úton is meginduljon az esetleges gyógyhatás tudományos igényeket is kielégítő klinikai vizsgálata. Márpedig a reménykedőknek nem arra van igazán szükségük, hogy sorállással vagy anélkül, drogériában vagy gyógyszertárban vehessék meg a szert, hanem hogy végre hitelt érdemlően tudassák velük, bizonyítsák számukra is, rákgyógyszer-e vagy sem a Béres-csepp, s ha igen, milyen fajtája, s miképpen alkalmazva. Az ehhez szükséges öt-tíz éves egzakt tudományos vizsgálatsorozatra azonban nemcsak az ügy eddigi lassan negyedszázados kálváriája során nem került sor, de — az erre illetékes Országos Gyógyszerészeti Intézetben szerzett információnk szerint — a mostani zajos siker időszakában sem tett eddig senki egyetlen lépést sem ennek érdekében, s mint halljuk, a Béres Rt.-nek is csak terve ez.

„A hegyek” mindössze jogvitát szikitek. Marad a bizonytalanság és — ha szabad ez ügyben a gazdaságot belekeverni — pitiáner üzlet. Hiszen hogy ismernék el gyógyszernek a szóba jöhető exportpiacokon bármit is, amit még a gyártás helyén se minősítenek annak, amit még ott is „általános elesett- ség, gyengeség, fáradtság, étvágytalanság, álmatlanság ellen” (s csak legújabban az ellenálló képesség fokozására is) ajánl a prospektus. Hiedelmek ugyanis különösen gyógyászati termékek esetében nem számíthatnak külkereskedelmi tételnek — a szigorú beviteli szabályokról^ nem is beszélve.

A szer tehát minden jószándékú és újszerű csomagolás ellenére ott vesztegel, ahol feltalálásának pillanatában volt, s esetleg gyógyító hatását legfeljebb egy hatásos dokumentumfilm, jól megírt sajtótudósítás nyomán lesz képes — igencsak közvetetten — kifejteni. S ha ebből a rosszindulatú elváltozásokat sokféle áttételben produkáló magyar társadalom esetleg húzhat is valamelyes hasznot, a cél, amiért ez a sok erőfeszítés — eddig hiába — történt, nem kerül közelebb. (Heti Világ- gazdaság)

Szeretni, vagy szerezni... ?

Családban is egyedül

„Tetszelgés a látszatigazságokkal”

„...és megkaptuk a sajtó diktatúráját”

... De hát továbbra is azon morfondírozok, hogy itt van a sajtószabadság? Bizonyára így van, csak én nem veszem észre. Mert bizony türelmetlen kiadók, türelmetlen újságírók és rádiók, televíziók szolgálják a szabadságot. Annak van igaza, aki kézbe kapja a mikrofont, a rotációs gép indítógombját. A sajtót sújtó diktatúra ellen hadakoztunk, és megkaptuk a sajtó diktatúráját. Nemegyszer azoktól, akik a legszervilisebb módon szolgálták az agit-prop vezérlést. Oly szabad lett a sajtó, hogy mindent szabad. Szabad a magyar érdekeket zárójelbe téve jópofa „bon mot”-kat közzétéve szent szövetséget jósolni, hogy aztán a különben ellenzéki külföldi kikérje magának az általánosítást — nemzeti önérzete alapján. Szabad trónfosztott Habsburgot felségként tisztelni, miközben bel..Szintén zenész”

ga szocialisták, NSZK-beli kereszténydemokraták ámul- nak és bosszankodnak: a magyarok nem tudják, hogy ki az igazi európai, hogy kik alkotják ténylegesen Európát?

Ez lenne a cenzúra utáni szabadság? A cenzúra, mint a madarat szárnyától, úgy fosztja meg az emberi gondolatot a szabad építkezéstől. S ami most helyére tolul, az nem új érték, nem nemzetet ébresztő eszme, hanem ámítás, önbecsapás és tetszelgés a látszatigazságokkal, amelynek célja nem az ország ügyeinek jobbítása, hanem ugyanaz a haszonlesés, amely a behódolást vezérelte a sajtót kézben tartó központi akarat előtt. S a lelkiismeret valahol egy ködös távolban vár arra, hogy átvegye az önkorlátozás nélkülözhetetlen szerepét.

(Schiffer Péter; Kritika)

(A Szabad Föld karikatúrája)

... A régi családmodell nem érvényes többé. A megváltozott, új képletű családból kilépett az anya, s dolgozó nőként jelent meg a társadalom tablóján. Megsokszorozódtak terhei, felda- rabolódott figyelme és energiája, amit családjának adhatott.

A termelésben dolgozó anya gyermeke szükségszerűen társadalmilag fenntartott intézményekben nőtt fel, mintegy „tömegtermékként”. Következésképpen elszegé- nyültek érzelmi kötődései, fakultak mintaképei. Az állandóan fáradtnak és idegesnek látott anya modellje már nem vonzó. Hozzá nem fognak glóriás verset írni. Pedig a lelke mélyén ő is szereti gyermekét, csak talán néha időt kellene szakítania, hogy ölébe vegye, vagy együtt menjenek el moziba, és utána megbeszéljék a látottakat, és ne csak azt kérdezze meg az esti találkozáskor: „Mi volt az iskolában?”

Egy osztályfőnöki órán arra a kérdésre, „Milyen érzés ma nőnek lenni? Menynyiben változott meg a nő helyzete korunkban?”, egy 7. osztályos lány ezt válaszolta: „Lánynak lenni jó, mert sok mindent szabad, amit régen nem lehetett, de az az asszonyoknak nem jó. Én nem is akarok férjhez menni.” És ez nem egyedülálló vélemény. Ezt ma már kiegészíthetjük azzal: „...és gyereket sem akarok”. Sajnos, nagyon sok fiatalasszony napjainkban viszolyogva gondol születendő gyermekének gondozási és nevelési problémáira. Fogalma sincsen, mit kezdjen egy gyerekkel. Nem tapasztalta otthon, mert ő is, testvére is

bölcsődében, óvodában nőtt fel.

Hát igen. Én hajdanán azt tettem aprócska gyerekeimmel, amit anyámtól láttam valamikor. S amikor lázas testükre vizes borogatást kellett tenni, becsuktam a szemem, s kényszerítettem magam arra, hogy lássam a mozdulatát, hogy hogyan tette ugyanezt velünk valamikor.

Az újfajta családban, ahol a családtagok csak ritkán és felszínesen találkoznak, sajnos, a lány nem tanul meg eléggé anyaként viselkedni, a fiú pedig szerető, gyermekeit sok érdekes dologra megtanító apa lenni. A szülők pozíciója hangsúlyozottan a pénzkeresetre degradálódik. Hiánycikké válik a családon belüli türelem, megértés, egymásra figyelés. Sok esetben önzővé válnak. Mindezekből következik a sok válás is. Ezért lődörögnek unott arcú gyerekek utcán és jármüveken. Ha hazamennének, otthon legfeljebb magnózni vagy videózni lehet, de nincs, aki meghallgassa őket. Ezért fordulnak közülük sokan a rádió telefonsegély-jellegű adásaihoz tanácsért, vigaszért.

Többször hallottam már a felháborodott védekezést : „Én nem érek rá. Én dolgozó nő vagyok. Miért nem neveli az iskola a gyereket?”

Vajon milyen családban nőtt fel az, aki így akarja elhárítani és átruházni saját felelősségét? Vagy úgy kellene kérdezni tán: milyen társadalom az, amelyben ilyen torz elképzelések honosodnak meg a szülő szerepéről, oly mértékben, hogy azt hivatalosan is egyre hangsúlyozottabban deklarálják?. ..” (Téglás Tivadar- né; Köznevelés)

JUGOSZLÁV INFLÁCIÓ

— Mit fizetek?

— 55 ezret.

— Mennyit?

— 70 ezret.

Egy kis statisztika

Mondja, marha, mért oly — kevés ?

Az év első felében a mezőgazdasági termelés eredményeiről az állatállomány alakulása és az állati termékek értékesítése ad leginkább képet.

A március 31-i állatszámlálás — részben becsült — adatai alapján a szarvasmarha-állomány némi emelkedése mellett valamennyi megfigyelt állatfaj állománya csökkent.

A szarvasmarha-állomány március végén 1730 ezer darab volt, ami 15 ezerrel (0,9 százalékkal) több az egy évvel azelőttinél. A vállalatok növelték, míg a kistermelők csökkentették szarvasmarháik számát. Ugyanakkor a kistermelőknél gondozott jószágok száma több volt az egy évvel korábbinál, mivel gazdaságaikban — saját állataik mellett — az előző évinél 13,8 százalékkal több, összesen 91 ezer, vállalatok tulajdonában lévő szarvas- marhát tartottak.

A tehenek száma 658 ezer darab volt, 3 ezer darabbal (0,5 százalékkal) kevesebb, mint 1988. március 31-én. A tehénállományon belül tovább csökkent a húshasznú és a kettős hasznosítású fajták aránya, a tejhasznú teheneké viszont nőtt. A március 31-i tehénállomány 70 százaléka tej-, 16 százaléka hús-, 14 százaléka kettős hasznosítású volt.

A sertések száma 8553 ezer darab volt, ami így 111 ezerrel (1,3 százalékkal) elmarad az 1988. I. negyedév végi állománytól. Mind a vállalatok, mind a kistermelők csökkentették sertésállományukat. A vállalati tulajdonú, de kisgazdaságokban gondozott sertések száma

27,3 százalékkal növekedett

és március végén 406 ezer darabot tett ki, így a csökkenő saját állományuk ellenére a kistermelők több sertést gondoztak az előző évinél. Az anyakocák száma 660 ezer darab volt, az előző évinél 12 ezerrel (1,8 százalékkal) kevesebb.

Az állami gazdaságok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek az I. negyedév végén 1583 ezer darab juhot tartottak, 144 ezer darabbal (8,3 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel korábban. Anyajuhaik száma 1017 ezer darab volt, ez az 1988. március végihez képest 50 ezer darabbal (4,7 százalékkal) kevesebb. A vállalatok 353 ezer juhot helyeztek ki a kistermelőkhöz, ez 35,2 százalékkal több az előző évinél.

A tyúkfélékből 67 millió darabot számláltak, 5,1 millióval (7,1 százalékkal) kevesebbet az 1988. március véginél. Ez a csökkenés lényegében a szövetkezeti közös gazdaságok állományában következett be.

Élőállatból és állati termékekből a három hónap alatt 1,5 százalékkal többet értékesítettek a termelők, mint egy évvel korábban. Vágósertésből és vágómarhából növekedett az értékesítés (6,8, illetve 4,9 százalékkal), míg vágójuhból és vágóbaromfiból csökkent (25, illetve 5 százalékkal). Az állati termékek közül tejből többet, tojásból — mely a termelés körülbelül 8 százalékára terjedt ki — jelentősen kevesebbet vásároltak fel a múlt év január-márciusánál. (A Központi Statisztikai Hivatal és a Gazdaságkutató Intézet „Iránytű” c. kiadványából.)

A félelem éve?

... Az asszony, aki panaszkodik, régi ismerősöm — szomszédok voltunk valamikor, s amikor rákérdezek, miért olyan szomorú, tartózkodó, tétova mosoly után megered a szava:

— Félek, hónapok óta félek, amióta elbizonytalanodott minden. Higgye el, sokszor azt mondom az uramnak, jobb volt régen, legalább volt valami biztonság az életünkben. Ha nehezen is éltünk, de tudtuk, hogy másnap mire ébredünk. Most, ki tudja megmondani, milyen világ ez? Én nem vagyok párttag, de ha azt hallom, hogy egy agresszív fiatalember kijelentheti a nagy nyilvánosság előtt, hogy a kommunistákat bele kell döngölni az agyagba, akkor igazán nem tudom, mi jöhet még. Ez lenne a nagyon várt demokrácia? . ..

Hallgatom a rádióban a szerkezetgyártó munkás szavait. Azt fejtegeti: a gyárból nem nagyon látnak rá a politikára. Nem tudják, ki képviseli őket, ki emel értük valóban szót. Az új politikai szerveződések képviselői is csak beszélnek, beszélnek, közben az élet egyre nehezebb lesz, egyre jobban elbizonytalanodik az ember. • •

S felteszi a kérdést az aggódó néző a televízió csütörtök esti Fórum la magyar gazdaságról című műsorában a miniszterelnök-helyettesnek, a Tervhivatal vezetőjének, a mezőgazdasági miniszternek, az ismert bankelnöknek — elkerülhető-e a gazdasági összeomlás? — és nem kap rá megnyugtató választ. Legfeljebb csak az a remény csillan fel, hogy a kormány mindent megtesz, hogy elkerülhető legyen, de ehhez minden embernek hozzá kell járulnia munkájával.

De képes-e hozzájárulni? Akar-e mindenki hozzájárulni? S nin- csenek-e olyan erők, amelyek éppen az összeomlást akarják — esetleg a most meghaladott régi hatalom visszarendeződését várva, vagy éppen a másik oldalról, az anarchia, a politikai csőd zavaros vizein eveznének be valamiféle újsütetű politikai hatalom kikötőjébe . . .

S ez a félelem a társadalomban él tovább, még akkor is, ha tudjuk: minden józan politikai erő jól felfogott érdeke a valóságos megegyezés, a társadalmi béke, a konfliktusok feloldása. S az is nyilvánvaló : senki nem törhet kizárólagosságra, egyeduralomra. Csak együtt, közösen lész kormányozható az ország, valamennyi politikai erő részvételével. Csak így szűnhet meg a gyanakvás, a bizalmatlanság. így oldódhat a fortélyos félelem az emberek szívében, a társadalom életében. Mert — hogy újra József Attilát idézzem w-, „Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak — elmék vagyunk!’» (Gombkötő Gábor; Komárom Megyei Dolgozók Lapja)