Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
1980. szeptember 23., szombat TALLÓZÓ Köröstáj QBeolvasztás? „Ez így nem igaz!” ... Mint emlékezetes, a Dózsa György úti Lenin- szobor alapjában rendült meg: a talapzat, az architektúra vörös borítása évek óta leomlással l'envegetett. — Ez a beolvasztás ... ez így pletyka, ez így nem igaz! De... az ellenkezője sem biztos. Szóval lehetséges. hogy visszakerül még a szobor, ám az sem lehetetlen a mai helyzetben, hogy mégsem — mondja Téri Tibor. a Fővárosi Tanács csoportvezetője . . . — Az MSZMP mennyivel támogatta a munkát? — Semennyivel. A szobrok fenntartása kizárólag tanácsi feladat. — Mire kell ennyi pénz? Ilyen beteg lettne a szobor? — A burkoláshoz szükséges méregdrága vörösgránit csak Svédországból szerezhető be, s ez növelt a kiadásokat. Egyébként éppen a magas költségek miatt május óta többen tiltakoztak a felújítás ellen. A telefonálók, levélírók szerint ezt a pénzt jobb volna szociális segélyezésre fordítani. A Fővárosi Tanácshoz, egy alkalommal még olyan tiltakozó levél is érkezett, amit ezren írtak alá! — És senki nem állt ki a visszaállítás mellett?! — Nem. A tiltakozások nyomán viszont azonnal leállították a felújítást. — No, és most mi lesz? — A Fővárosi Tanács elnöke életre hívott egy építészekből, szobrászokból, közéleti személyiségekből álló bizottságot. Ez a csoport szeptember 13-ára kialakítja a szoborral kapcsolatos állásfoglalását; tehát azt, hogy visszakerüljön-e vagy sem Lenin a Dózsa György útra. Az állás- foglalás ismeretében dönt majd a tanács végrehajtó bizottsága ... — Ha úgy hangzik a döntés, hogy végleg le kell bontani, akkor valóban beolvasztják? — Hát. .. ma minden elképzelhető, így ez sem kizárt. De hozzá kell tennem, Magyarországon a sztálinizmus legsötétebb időszakában volt mór szoborrombolás. Ma, amikor jogállamot szeretnénk, az ilyen sztálinista módszerek alkalmazása politikai rövidlátást jelent. És most nem is Leninről van szó, hanem egy budapesti köztéri szobor precedens értékű megsemmisítéséről. — Mikorra várható végleges határozat a Lenin-szobor sorsáról? — Bármi lesz is a döntés, csak jövőre lehet végrehajtani. (V. F.; ötlet) Liska Tibor: „a hülyeség csupán foglalkozási ártalom” ...— Létezik-e a mai közgazdaság-tudomány ban egy olyan vezető garnitúra, amely képes lesz igazi gazdasági reformok kifejlesztésére'.’ (Aki válaszol; Liska Tibor közgazdász, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem vállalkozáskutatói csoportjának vezetője.) — Nem, de ezt ma már nem is lehet elvárni. Tudja, tisztességes utcalányok akadnak. De tisztességes közgazdász nincs, csak kurva. Ahhoz, hogy ma valaki ezen a pályán akadémikus legyen. úgy el kell kurvulnia, hogy reménytelenné válik munkássága. Annyit kell nyalnia, alkalmazkodnia, hogy kizárt az értelmes gondolkodása. Vegyük például a költségvetést. Egyes elméletek szerint puhák a költség- vetési korlátok. Szerintem azok éppen, hogy nagyon kemények. A tudományunk puha és éppen azért, mert költségvetésből él. Akkor kap valaki a költségvetésből, ha benne van a buliban. Ahhoz pedig, hogy benne legyen, annyira el kell kurvulnia, hogy nem marad egy ép gondolata. Konkurens elméleteket nem hagynak, nem hagytak létezni. Mutasson nekem egy közgazdászt, aki nem szolgálta végig ezt a „szép" utat, amit megtettünk az elmúlt 30 év alatt! Pedig a közgazdász az nem született hülye, a hülyeség csupán foglalkozási ártalom. — Mi lenne hát a megoldás? — Türelmesen ki kell várni, amíg kihal a mi generációnk. Aztán jöhet egy olyan, amelyik gondolkodni is fog. Amíg bármely politikai erő azt kívánja, hogy az ő törekvéseit, tetteit igazolják a gazdasági szakemberek, addig nem beszélhetünk közgazdaság-tudományról. — Más téma, de áttételesen mégis e kérdéshez kapcsolható. Közgazdasági értelemben szolgáltatás-e a rendőrség tevékenysége? — Persze, sőt nagyon jó üzleti szolgáltatást lehetne csinálni belőle, és akkor lenne jó a rendőrség . .. ... — összefügg-e egy ország gazdasági összeomlása a közrend romlásával? — A gazdaság helyzete nyilvánvalóan meghatározza a közrend állapotát. Ha egy országban . az emberek boldogulnak, keresni tudnak, az jó hatással van a közrendre. — Melyek azok a rések a gazdaságban, amelyek a legnagyobb lehetőséget kínálják az ügyeskedők számára? — A legnagyobb lehetőséget megítélésem szerint maga a jog adja. Egy sima úton mindenkinek van lehetősége a haladásra. De ha akadályokkal tűzdelem az utat, akkor már csak az ügyesebbek jutnak a végére, így van ez a mai gazdasági életben is. Ebben a jogilag agyonszabályozott rendszerben a becsületes ember nehezen tud tájékozódni, viszont korlátlan lehetőségek előtt állnak az agyafúrt, hovatovább tisztességtelen emberek. A dolog azonban ez esetben is kétoldalú. Mert ma egy becsületes szándékú vendéglősnek annyi szabály- lyal kell számolnia, hogy csak csalással tud boldogulni. Ezek a bürokratikus, tehát nem érdemi szabályok sokszor még a becsületes embereket is demoralizálják. (Somogyi Gábor; Magyar Rendőr) Választás és választék ... Az új választójogi törvény — a pártok közötti hosszadalmas politikai alku eredményeként — várhatóan egy kombinált, kétfordulós választási rendszert vezet be Magyarországon. A múlt héten kötött megállapodás értelmében a jövőben 152-152 képviselői helyet megyei pártlistán, illetve egyéni választókerületben lehet majd elnyerni (a választók tehát két szavazólappal voksolnak majd), míg további 70 mandátumot a töredékszavazatok összesítése után — meglehetősen bonyolult szabályok alapján — osztanak el a pártok között. A felek megállapodtak abban is, hogy az egyéni jelöltté váláshoz 750 ajánlóra lesz szükség, megyei listát pedig csak azok a pártok állíthatnak, amelyek az adott megye egyéni választókerületeinek legalább a negyedében egyéni jelöltet is indítanak. Döntést hoztak a háromoldalú tárgyaláson arról is, hogy az országos kompenzációs listáról (az említett 70 mandátumot innen osztják szét), csak azok a pártok kaphatnak mandátumot, amelyek a megyék negyedében pártlistát állítottak. E szabály a törpepártok parlamentbe kerülése elé kíván korlátot emelni. Ugyanezt a célt szolgálja egy másik előírás is, miszerint csak azok a pártok juthatnak majd be a parlamentbe, amelyek a pártlistákra adott szavazatoknak legalább 4 százalékát megszerzik. Szakértők előrejelzése szerint az új választási rendszer várhatóan 5-7 pártot enged majd be a magyar parlafnentbe. Pártok helyett persze egyelőre helyesebb választáson induló szervezetekről beszélni, hiszen elképzelhető, hogy különféle társadalmi szervezetek is ringbe szállnak a mandátumokért. Az Ellenzéki Kerékasztal ugyanis a múlt szerdán bejelentette: a maga részéről minden olyan társadalmi szervezet indulását elfogadja a választáson, amelyik tagsággal rendelkezik; pénzügyei, finanszírozási forrásai ellenőrizhetőek; és a munkahelyen kívül szerveződik. % azt jelentené, hogy a szakszervezetek és a Hazafias Népfront az ellenzék szerint semmiképpen nem állíthatna jelölteket, ezzel szemben például a Baloldali Alternatíva Egyesülés vagy a Münnich Ferenc Társaság igen. A HNF és a SZOT az ellenzék álláspontját mindmáig nem fogadta el, s továbbra is harcol jelöltállítási jogáért.. . (Babus Endre; Heti Világ- gazdaság) Arrogancia és agresszivitás ... A magyar újságolvasót manapság gyakran meglepheti az új hangvétellel olykor együttjáró kultúrálatlanság. Az arrogancia és az agresszivitás. Akár a kérdező, akár a kérdezett részéről. Pedig ez a második világháború után szinte szokásjoggá vált a nyugati sajtóban: ám politikusokat is edzett, kényszerített. Része lett a politikának. Egy helytelen fogalmazás bukáshoz is vezethetett — inkább a megkérdezettnél, mint a kérdezőnél. Am ez a sajtó mégsem vált dzsungellé, ahol mindenki mindenki elleni háborúja zajlik. A mai Magyarország vitakultúrája — részben érthetően — még nem gyermekbetegségekkel, hanem a születés nehézségeivel küzd. Olykor nem is érzelmek, hanem indulatok ülnek ünnepet a ráció felett. Jelzőket osztogatnak, angyalok és ördögök tűnnek csak fel. Távollévőt, vagy olyat támadnak, aki nem tud azonnal válaszolni. Feltűnik olykor az is, amikor a nyilatkozatot adó — gondolhatnánk akár Goyának a királyi családról alkotott képére is — színvonal- talansága, ostobasága önmagában válik manipulációvá. Gusztustalan olykor az emlékezetkihagyásra építők lármája is. Am az előnyök mégis kétségtelenek. Ha a vitakultúra egyes megnyilvánulásaiban bírálható is, meggondolandó ma már egy korrupció folytatása. Még inkább elkezdése. Persze: arányokat ne tévesszünk. Amit a francia történetíró, Michelet a jakobinus diktatúra utolsó hónapjairól vetett papírra — a terror megszűnt terrorizálni —, az más előjellel figyelmeztethet: az új sajtónyilvánosság a társadalom egy része számára követhetetlennek tűnhet... (Vargyai Gyula; Népszava) . •— Jószívű a világ, hogy ennyi valutát adott nekünk, magyaroknak ajándékba/ (Brenner György rajza: Magyar Nemzet) Bevonulok Harminckét „semmit nem” ... Meglepetést és bizonyos értelemben csalódást is okozott, hogy meglehetősen kevesen éltek a lehetőséggel. Alig több mint kétszázan. A fegyver nélküli katonai szolgálatot 59-en választották, zömében vallásos meggyőződésű fiatalok. Ez egyébként már régi, megszokott dolog, idestova egy évtizede élhetnek vele a különböző vallási közösségek fiai. A másik meglepetést — és megrökönyödést — az okozta, hogy harmincketten állampolgári kötelességük teljesítésének minden formáját megtagadták. Döntő többségük jehovista, ketten nazarénusok, hárman pedig nem indokolták az elhatározásukat. Vajon miféle erkölcsi aggály merült fel ezekben a fiatalokban, miután lehetőséget kaptak arra is, hogy fegyverfogás helyett emberbaráti tevékenységgel szolgálják a nemzetet? Vagy talán egész másról van szó? — Nincs tudomásunk arról, hogy a mi híveink közül bárki is megtagadta volna a katonai szolgálat teljesítését — nyilatkozott telefonon a Nazarénus Egyház képviselője, Kovács József. — Vallásunk csupán a fegyver átvételét tiltja, az egyenruha viselését és a munkavégzést nem. Fiaink hosszú évek óta Bicskén és Tatán teljesítik a fegyver nélküli katonai szolgálatot, s gondolom, így lesz a jövőben is. — A debreceni és budapesti katonai ügyészségekhez még eddig egyetlen feljelentés sem érkezett — kaptunk tájékoztatást a Markó utcai főügyészség épületéből. — A múltban a szolgálatmegtagadók döntő többsége erről a két területről került ki. Ha a feljelentéseket megteszik, az eljárásokat természetesen az érvényben levő törvények szerint, az eddigi gyakorlatnak megfelelően folytatjuk le. — Az adatok megfelelnek a valóságnak — erősítette meg a kormány lapjában is közölteket Békési József alezredes, a Honvédelmi Minisztérium hadkiegészítési osztályvezető-helyettese. — A feljelentést a területi parancsnokságok tették meg, valószínű, hogy útban vannak az illetékes ügyészségek felé. Az érintett fiatalok természetesen hazamehettek és az ítélet meghozataláig szabadon védekezhetnek. A Jehova Tanúi szekta véleményét sajnos nem tudtuk megkérdezni. Tagjai a múltban is elvetették a szolgálat teljesítésének bármely formáját, úgy tűnik, felfogásuk azóta sem változott. Huszonhét ifjú tagjuk mindenesetre nem alkuszik... (Hársasi István; Néphadsereg című hetilap) A dühös — aki sose bocsátott meg Az óvatos — aki nem járatja feleslegesen a száját A megcsömörlött — aki gyanakszik, hogy most ők akarnak valami zsíros állást A csalódott — aki őszintén bízott ... Bizonyos esetekben, ha túl éles a fordulat szöge, nagyot kell dobbantani, és nagy erővel elrugaszkodni a régitől. Ilyenkor sokat segít a fürgeség és a lendület ereje. Minél hamarabb ismerte fel az átmentő az átmentés időszerűségét, annál hatásosabb lehet, feltéve, ha elég szenvedélyesen ostorozta mindazt, amit korábban helyeselt. Ha a művelet közben szeme sem rebben, akár olyan eredményes is lehet, hogy bárki kész elhinni — vagy úgy tenni, mintha elhinné —, hogy korábban nem is helyeselte, amit helyeselt, vagy ha mégis, azt csak azért tette, hogy minél jobban támogassa azt, amiről ma azt mondja, hogy támogatja ... Tőle csak egy lépés a dühös, aki nemcsak úgy egyszerűen dühös, hanem már régen gyűjti a haragot. Aki vesztes volt évekig, és sose bocsátott meg. Aki évtizedekig érezte magát háttérben, méltatlanul mellőzöttnek, és esze ágában sincs ezt elfelejteni. Aki várt, sokáig várt, és ha teheti, meg is teszi, amire évtizedekig várt... Aztán van az óvatos, aki nem járatja feleslegesen a száját. Abból nem lehet baj. Mert sose lehet tudni, most úgy néz ki, mintha ezek, de lehet, hogy mégis inkább majd azok ... Láttunk mi már karón varjút, meg éjjeliőrt nappal meghalni. És van, aki kivár. Mert ahol ennyiféle arcot lehet csak úgy kapásból felsorolni, ott minden, de minden lehet. És nem biztos, hogy éppen az lesz, ami jó lenne, ha lenne. És az ember nem adja mindenhez a nevét. Nem áll le akárkikkel. Nem ül mindenkivel egy csónakba, csaik azért, mert úgy látszik, ő lesz a kormányos. Az ember, ha ad magára, nem adja le magát akárkivel ... Na és a megcsömörlött? Akinek teljesen elege van a politikából? Torkig van vele. A fülén jön ki a múlt ócsárolása, köszöni, nem kéri, hogy még több rosszat hányjanak elé abból a korból, amelyikben nem is érezte magát olyan rosszul, mint amennyire mondják. Elege van, hogy újra azt kell elhinnie, hogy semmi se úgy volt, ahogy hitte. Elege van a kiabálásból, és nem hisz azoknak sem, akik ma hangosak, sőt, gyanakszik, hogy most ők akarnak kibrusz- tolni maguknak valami jó zsíros állást, és miközben a köz javára hivatkoznak, netán a saját javukra gondolnak. És vannak a fájdalmasan csalódottak. A szomorúak, aldk őszintén bíztak a jobb világban, amiért őszintén adták az erejüket, életüket, lényüket, és akik nem is akarják változtatni a véleményüket. Akik készek toldozni, javítani rajta ezt-azt, de nem cserélik át. A színét semmiképpen, legfeljebb a fazonján igazítanak. Kár lenne megfeledkezni a virulóról. Aki úgy érzi, eljött az ő ideje. Most, most végre mondhat mindent, amit korábban nem mondhatott. Akármit, ami csak tetszik. Mint a gyerekek, akiknek a mamájuk a szájukra vert, ha azokat a bizonyos csúnya szavakat kimondta ,. Hát nem mondták, legfeljr sutyiban, egymás közt. De amikor a mama nem fi .veit oda, nyugodtan lehetett fennhangon is, sőt, mire r n.vok lettek, a mama m, em is szólt rájuk. Már ibad lett akármit mondani. Jó hangosan, és a mama nem ken le egy fülest érte. Ha ugyan még él a mama. Mert van, hogy már nem is él... És akkor még- inkább mondja, aki mondja. (Peredi Ágnes; Népszava)
