Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
KÖRÖSTÁJ---------------------A mézesbqboktól a fagylaltkölteményekig Minden cukrásznak saját receptjei voltak SZÜLŐFÖLDÜNK■ 1989. szeptember 23., szombat o rr Őszi napéjegyenlőség és népi hiedelmek Szent Mihály-nap közeledik „Már ezután Szent Mihály-nap közeledik, A juhászok a juhokat számhaveszik; Egyiknek egy ürüje, másiknak egy csengése, Hajtja, hajtja, hazafelé." (Népdal) Lindenberger István cukrászmesterről nekem, aki tíz évig az alkalmazásában voltam, könnyű is és nehéz is írni. Ami a cukrászdáját és a műhelyében folyó munkát illeti, az a könnyebb. Magánéletéről azonban már kevésbé tudok, ugyanis Lin- denberger István meglehetősen zárkózottt egyéniség volt. Egy-két barátjával (Winkler Ferenc gyógyszerész és Wertner János, a volt Otthon kávéház tulajdonosa) is leginkább csak a város életét és a napi üzleti életet beszélték át, a záróra utáni kávéházi asztalnál. Az akkori szokások (gyulai szokás csupán?) szerint ugyanis a kollegiális kapcsolat csak egymás üdvözlésében nyilvánult meg; de sem szakmailag, sem egymás (cukrász)üzletébe, műhelyébe nem jártak be, de nem is illett. Hiszen létezett a belső üzleti titok, amelyet illett megtartani még a nála dolgozó alkalmazottnak is. Minden mesternek (cukrászdának) saját receptjei voltak. és nem tartozott senkire, hogy a nyersanyagot honnan és mennyiért szerzi be. Nos, visszatérve Linden- berger Istvánra, édesapja, Lindenberger Alajos (mé- zeskalácsos) mézesbábos mester volt. Édesanyja Szikes Róza. Gyulán született 1901-ben. A szakmát Békéscsabán, a Lédig cégnél tanulta, és mint segéd, ott gyarapította szaktudását. 1927-ben lett önálló. Gyulán. A város központjában nyitotta meg üzletét. Kezdetben a műhely- rész a lakásán (Köröspart utca) volt. Egy segéddel és két tanulóval, két elárusítóval (kiszolgáló kisasszonyok) dolgozott. Lindenberger István legényember volt, sohasem nősült meg, így közvetlen leszármazottja sem volt, teljes életét a mesterségének és az üzletének szentelte. Munkájának minden csín- ját-bínját értette és művelte. Nyitott volt minden újra. Saját kezűleg mutatta meg. illetve tanította be a beosztottaknak az újabbnál újabb bonbonokat, fagylaltokat, gyümölcsöket. A fővárosból hozta haza a sütemény- és teasütemény-kü- lönlegességeket. A Mikulásfigurák, a húsvéti csokoládétojás, a nyuszi figura és a karácsonyi fenyőfára való függelékek készítését, valamint a szaloncukor öntését, csomagolását is üzemén belül oldotta meg. Igen sokat adott az ízléses csomagolóanyagokra. Csak cégjelzéses papírokat használt. Igen sokat költött reklámra is, minden lehetségest megragadott az újságokban, az évenként megjelenő Gyulai Kiskalendári- umban, de még a különböző gyulai szervezetek által kiadott brosúrákban, könyvekben is. A mozi reklámhíradója részére egy 3 perces mozgóképes reklámfilmet készíttetett a Hunnia Filmgyárral, 1936-ban. Ezt nap mint nap vetítették a gyulai Király moziban a híradó előtt. Lindenberger István 1946- ban került haza a hadifogságból. és már 1947 márciusában kinyitotta, illetve visszavette az üzlet vezetését. Sokat költött a korszerűsítésre, és kezdett körülötte minden szépen kialakulni, amikor torokgyulladással ágynak esett, és rövid betegség után, 1949 januárjában meghalt. Vagyonát Draskovics Józsefné (Lindenberger Mária) és Lindenberger Béla cukrász- mester örökölte. Lindenberger Béla 1909- ben született Gyulán. Édesapját nem ismerte, mivel ő 1909. szeptember 14-én halt meg. Először a lakatosmesterséget tanulta ki Békéscsabán, majd Gyulán. a Schmidt vaskereskedésben dolgozott 1926-ig. Azután bátyja, Lindenberger István cukrásznál tanulta ki a cukrászmesterséget, 1930. augusztus 14-én szerzett segédlevelet és 1942. március 17-én mesterlevelet. Rövid időre Pestre ment szerencsét próbálni, de kevés sikerrel. Így visszajött Gyulára dolgozni a bátyjához, ahol annak haláláig dolgozott. mint cukrászsegéd. Lindenberger István halála után ő vezette tovább a cukrászdát. Sajnos csak rövid ideig működhetett, mert június 7-én reggel 9 órakor egy háromtagú bizottság jelent meg a cukrászdában, amely közölte az államosítás tényét. Némi protekcióval a Gyulai Állami Gazdaságnál helyezkedett el adminisztrátorként. Közben megnősült, 42 évesen. Egy fiúgyermekük született 1953- ban. Tapasztalatom szerint sehogyan sem tudott beleszokni a szocialista szektor adta lehetőségekbe és munkastílusba. így, ahogy az első alkalom és lehetőség adódott arra, hogy ismét önálló lehet, meg is ragadta az alkalmat és eltávozott a vállalat kötelékéből. Később iparengedélyt váltott, és Gyulán, a Szent István út 2. alatt újra üzletet nyitott, műhelye, lakása (Bonyhádi u.) a ma Felszabadítók útja 6. szám alatt volt. Bár Lindenberger Béla cukrászmester 1977-ben meghalt, felesége folytatta, illetve folytatja az üzlet vezetését, igaz az utóbbi években már csak fagylaltárusítással foglalkozik. így már a harmadik Lin- denberger-cég létezik, de a szakma részükről még nem halt ki. Ugyanis Lindenber- ger Béla fia, Lajos szintén a cukrászatot választotta a gimnáziumi érettségi bizonyítvány megszerzése után. De ez már egy másik „fejezet’ . . . Wegroszta Gyula Az ősz jeles napjai közül kiemelkedik szeptember 29., Szent Mihály napja. Kétféle tekintetben is ünnep: egyházi és gazdasági-természeti okon. Mihály arkangyal — egyházi tanítás szerint ameny- nyei seregek vezére, aki majd az utolsó ítélet harsonáját megfújja. Ö az emberi cselekedetek mérlegelője, a halottak másvilági útjának kísérője. Mindezek a mozzanatok a középkor és a régi vágású parasztnép tudatában Mihály arkangyal tiszteletét, tekintélyét igen nagyra növelték — írja Bálint Sándor. Nem véletlen, hogy nagy szerep jut neki a névadásban, s az sem, hogy mint több település védőszentjét, sokan üneplik búcsús alkalmakkor (ekkor van a híres tá- pai búcsú is). Mihály napja a naptár szerint az őszi évnegyed középeurópai kezdőnapja. s mint ilyen, a gazdasági év nevezetes őszi fordulója. Az őszi napéjegyenlőség tájára esik, s ezért kapcsolódnak hozzá ősi népi hiedelmek, szokások. Ezek elsősorban a természet viselkedésének megfigyelésével kapcsolatosak. Ha még itt a fecske Az időjárással összefüggő megfigyelések közül magam is találkoztam Orosháza környékén, s néhány dél-bihari községben, például: ha Szent Mihály napján eső van, bő termés lesz a következő évben. Ha ekkor még itt a fecske, akkor karácsonyig nem lesz hideg. Ahány fagyos nap van Szent Mihály előtt, annyi hideg nap lesz Valpurg-nap (február 25.) után. Ha Szent Mihály napja után hamar megérik a gubacs, akkor karácsony előtt sok hó lesz. Az eddig felvillantott mozzanatokon túl, a nyilvánvalóan gazdagabb kultu- szú ünnepet a legjobban a pásztoremberek várták, hisz ekkor járt le a Szent György napján (április 24.) fogadottak szolgálata; de ekkor fogadtak új pásztorokat is. Nagy alkalom volt. ezt, mert a pásztornak el kellett számolnia az állatokkal ahhoz, hogy a fizetségét rendben megkapja, és ismét szerződtessék. Egy hódmezővásárhelyi pásztordal így szól erről : Kikeletkor, Szent György napkor Minden ember lehet pásztor. De más ősszel, számadáskor, Az az ember, ki beszámol ! Ha a juhok összebújtak Amelyik pásztor aztán újra elszegődött, az az áldomás után sem pihenhetett. hisz a szolgálat folyamatos volt, s az állatokról gondoskodni kellett. Az elkövetkező tél megítélésében a juhok viselkedése előjelnek számított'. Ha Mihály éjszakáján a juhok szanaszét feküdtek, vagy fölriadva szétszéledtek, akkor rövid, enyhe télre tehetett számítani. Ha ' ellenben ösz- szebújtak, hosszú, kemény tél következett, s ennek megfelelően keltett gondoskodni a takarmányról is. A számadásig eljutni azonban nem volt olyan egyszerű dolog. A manapság énekelt pásztordalok csaknem idillikus világa mögött emberpróbáló élet volt a pásztorembereké. A települések védettebb köz- legelőin éppúgy, mint a pusztai legelőkön, nemcsak az időjárás viszontagságainak voltak kitéve, hanem nemegyszer élethalálharcot kellett vívniuk a haramiákkal és a farkasokkal. Implom József „Olvasókönyv Békés megye történetéhez” című dokumentumgyűjteményében két szívszorító jegyzőkönyvet idéz: „1770-ben vallja egy dobozi pásztor: „Amikor a. víznek árja vagyon, a legelőmezőket is azonnal el szokta borítani úgy, hogy a marháinknak hasig kölletik a vízben járni és vele együtt a pásztornak is". Szilágyi Sándor vári (Gyulavári) gulyás 1736-ban ezt írja a panaszlevelében : „Vári helységnek gulyása lévén, minden tehetségét arra fordította, hogy bárha lábainak a vízbe, sárba lett rothadásával is a gondviselésére bízott jószágot, aki mellett eleget éhezett, kár nélkül megőrizze, aminthogy a felesége aratásával keservesen keresett kenyéren meg is őrizte.” Ez volt a pásztorbecsület, és sok virtus, kurázsi is volt benne. Mert annak ellenére, hogy a pásztorok a falu közösségén kívül, az elöljáróktól távol szabadabbnak érezték magukat és szabadosabban is éltek, nagyon sok rendszabály és tilalom kötötte őket. Már az alkalmazásuk körüli igazolás is meglehetősen szigorú volt. A hatóságok fő követelménye volt a pásztorokkal szemben, hogy tiszta kezű, becsületes emberek legyenek. Ezért, ha idegenből jöttek, útlevelet, és régi gazdájuktól igazoló írást kellett hozniuk. Békés megyében 1795-ben elrendelték, hogy „minden uraságok, gazdák és kommunitások (helységek) a magok gulyásának, kondásának, pásztorának a felső gúnyájára kívül sárgaréz pléhböl, melyre a gazda kereszt- és vezetékneve első betűi és a helység nomerója metszve légyen, címert csináltasson, hogy ezen esmértetőjel által a nem cseléd lezsákok (semmirekellők) az igazi cselédektől megesmértethes- senek, s annál könnyebben elfogattathassanak...” 1827-ben Tomcsányi Kristóf békési főszolgabíró körlevelében ezt írja az elöljáróknak: „A választandó mindenféle pásztorokat, s bojtárjaikat, ideértvén a juhászokat, csikósokat, ökörcsordásokat, gulyásokat, kondásokat magok elébe állítsák, s mind magoknak, mind pedig azok bojtárjaiknak cédulát (igazolványt.) adjanak, beleírván azoknak esz- tendejeket, személyeknek leírásait sat„ szorgalmasan ügyelvén arra, hogy idegenek sem számadó pásztornak, sem bojtárnak fel ne vétessenek. Ezenkívül kötelességekbe tétetvén az elöljáróknak. hogy a pásztorokat magok is gyakran megnézzék a mezőkön, és cédu- lájokat tőlök elkérjék, és ha idegen embert vagy cédula nélkül levőt találnak, azonnal fogják bé, és a tekintetes, nemes vármegye tömlöcébe küldjék be .. Ha a pásztor a baltát használta Kétségtelen, hogy ezek az intézkedések egyben a pásztorok biztonságát is szolgálták; azt azonban mindig sérelmezték. hogy egyes helyeken időnként megtiltották számukra a fegyverviselést. Ugyancsak Békés megyei szolgabírói intézkedés teszi közhírré 1775-ben a következőket: „Minthogy gyakorta tapasztaltatott, hogy a mezei pásztorok baltáikkal, melyeket hordozni szoktak, gyakor tol- vajságokba, veszedelmes versengésekbe, sőt gyilkosságokban is minden iszo- nyodás nélkül rohantak, azért semmiféle pásztornak ezután baltát, fokost, csákányt vagy más efféle ártalmas eszközöket kemény büntetés alatt hordozni nem lészen...” Ennek a tilalomnak ugyan teljes értékű foganatja sohase lett: de nem is fegyverezte volna le a pásztorokat, hiszen az ő kezükön mindig is a bot volt a legalkalmasabb fegyver. Azoknak a pásztoroknak az élete, akikkel magam Csudaballán, Zsadányban, Körösnagyharsányban, Geszten, s más települések határában találkozhattam, természetesen már civilizáló- dott; szakmai tudásuk azonban százados hagyományokat őriz. Szent Mihály napján tisztelettel gondolok rájuk. Beck Zoltán Kastélyszálló nyílt a Zselicben 1 Kastélyszálló nyílt a zselici dombok között fekvő Domolospusztán. Baranya második kastélyszállójában ötven vendéget tudnak fogadni, 'az éttermében pedig nyolcvanan étkezhetnek. A szálló százéves épületét a szentbalá- zsi termelőszövetkezett és az Állami Biztosító eredeti formájában újította fel. A szép természeti környezetben fekvő Domolos- puszta két tóval is gazdagodott, ahol a vendégek horgászhatnak is. Képünkön a szálló, illetve a társalgó. Fató: Kálmándy Ferenc Jte&i ^ ; * Lindenberger Béla üzlete előtt 1950-ben
