Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

1989. szeptember 2., szombat

0

ICM JiJKTilt}

(Folytatás az 1. oldalról.)

kát is megkísérli valaki megdönteni — és néha sikerül is.

Ha van egyáltalán túl- számyalhatatlan teljesítmény, akkor az nem más, mint maga a Guinness Rekordok könyve. Csaknem 30 országban, 36 nyelven, öt- venhétmillió példányt adnak el belőle évente, ha egymásra tennénk őket, százhatvanhárom Mount Everest magasságú kupacot kapnánk.

Kevesen tudják, hogyan kezdődött. Sir Hugh Bea- vert 1951-ben egy vadászaton az a szégyen érte, hogy képtelen volt eltalálni egy lilét. A dolog nem hagyta nyugodni, s amikor a vadászat fáradalmait whisky- vel és Guinness sörrel öblögette egy közeli kocsmában, arra gondolt, hogy nyilván a világ leggyorsabb madara lehetett az, amelyik ilyen alávaló módon elszökött előle. S mivel elméletét szerette volna haladéktalanul megerősíttetni ; s így haladéktalanul a Ross és Norris McWhirter ikerpár tulajdonában lévő Facts and Figures (Tények és Adatok) sajtóügynökséghez fordult. A Fleet treeten működő tekintélyes ügynökség hamarosan arról értesítette, hogy bizonyára téved, mert a gyorsasági rekordot a vadliba tartja, óránként 108 kilométeres sebességgel. A testvérpár — kettejük közül Ross 1975-ben egy északír kommandóakcióban életét vesztette —, továbbra is sok olyan megbízatást kapott, hogy kocsmai vitákat döntsön el.

1955-ben Sir Hugh úgy határozott, könyvbe rendezi az eddigi adatokat. Az első Rekordok Könyvéből Nagy- Britannia 81 400 kocsmája kapott. Ráharapott a könyvkereskedelem is — egy londoni üzlet 10 példányt rendelt belőle. Még aznap újabb .rendelést adott fel: 10 ezer példányra.

A legmagasabb, a legalacsonyabb, a legkövérebb, a legsoványabb — egyszerű, primitív legnek tűnik ahhoz képest, amit az egyes, néha ugyancsak rafinált versenyek győztesei produkálnak. És hogy mi ösztönzi azokat, akik részt vesznek ezekben a nem mindig nagyon nemesnek tűnő versengésekben? Sokan közülük olyanok, akik az .élet semmilyen területén nem tudnak érvényesülni. így azután megpályázzák, mondjuk, „a világ leggyorsabb krump- lihámozója” megtisztelő címet. Van ezután szenvedélyes uborkaszeletelő: a

blackpooli Norman Johnson egy 30, 48 centiméteres példányt 13 másodperc alatt 244 tökéletes szeletre vágott fel. Egy munkanélküli fiatalember 132 pénzérmét egyensúlyozott a könyökén, miközben ugyanazzal a kezével tíz másikat ragadott meg. A kérdésre, hogy minek, megvan a válasz is: mindkét mutatványból tévéműsor lett, nem csekély bevétellel.

A rekord bejegyzéséhez mellesleg két tanú kell, az egyik lehetőleg a polgár- mester, a másik a Guinness- kiadó képviselője. Ez utóbbiak nincsenek olyan" sokan, mint ahogyan azt az ember feltételezné: alig öt főállású szerkesztő próbál úrrá lenni a leendő rekordok özönén. Igaz, megbízottaik világszerte „előválogatnak”. Elutasították például azt a háziasszonyt, aki fogkefével akart lemosni egy londoni emeletes buszt. Az indok: ilyen jármű jobbára csak Angliában van. Viszont a svéd Karen Stevenson mutatványa nemzetközinek minősült: ő 30 perc alatt 2780 babot szúrt fel fogpiszkáló- ra.

A rekordláz nem szűnik. Naponta levelek százai érkeznek rekordajánlatokkal, vagy diadalmas bejelentésekkel. És küldeményekkel is. Például egy 1,5 centiméteres banán, amit valóban el is könyveltek a világ legkisebb banánjának. Bár a beküldő fiatalember nagyvonalúan hozzájárult, hogy a rekord bejegyzése után a szerkesztők fogyasszák el egészséggel, ám erre a szi- gbrú szabályok nem adnak lehetőséget. így a rekorder gyümölcs ott bamállik egy nylonzacskóban — egészen addig, amíg legyőzője, egy még kisebb banán be nem érkezik.

Nemzetiségi

román adások Szegedről

A héten templomot szenteltek Gyulán. A ma reggeli román nyelvű országos műsorban 7 óra után a gyulai nagyrománvárosi eseményről szóló tudósítás mellett riport hangzik el egy másik egyházi közösségről is. A kétegyházi baptista gyülekezet közös összefogásának köszönhetően újítottak fel ott is egy templomot.

A vasárnap reggeli román félórásban, 8 órától egy riport hangzik el, ami szintén Kétegyházán készült, a legkisebbek között. Eleken viszont a legidősebbek körében kérdezősködött a riporter. A kétegyházi bölcsődében és az eleki öregek napközi otthonában Bányainé Rúzsa Éva, a gyulai román újság munkatársa járt mikrofonjával. A vasárnapi román műsorban is szó lesz a méhkeréki baptista közösségről. A nemzetiségi községben Amerikában élő román baptisták vendégeskedtek, velük tartott Boka Tibor riporter is.

MSZMP-szindrAma

Meghamisítják a pártszavazás eredményét! — telefonált minap valaki a szerkesztőségbe. — Hogyan? 1— kérdeztük.

— Ügy, hogy számokkal jelölik meg a szavazőcédnlákat

— jött a válasz. Ennek fele se tréfa, gondoltam, és felhívtam a békéscsabai második kerületi alapszervezetet, ahonnan a — természetesen névtelen — bejelentés érkezett.

— Arról van Szó, hogy a küldöttjelöltek ABC sorrendben, ,1-től 24-ig szerepelnek a szavazólapon — magyarázta az illetékes elvtárs, s némi Ingerültséggel hozzátette: „A jelöltek nevét pedig megtudhatja a pártalapszervezetének titkárától”. (De hisz a szombati számunkban leközöltük a névsorát!)

A Itt valami bűzlik, gondoltam, és átsétáltam az Irányi utcába. Nem történt semmi különös, csak azért számozták meg tollal is a cédulákat — mondták —, nehogy valaki fénymásolt példány(oka)t is bedobjon a .szavazóurnába.

Eddig a történet. írnám, ha nem sejteném: folytatása (ki tudja, meddig?) következik. ■

Horn Gyula Fonyódligeten

Az MSZMP és a Minisztertanács között megszűnt a direktirányításra alapozott kapcsolat, de nem alakult ki újfajta együttműködés — mondta Horn Gyula külügyminiszter pénteken este Fonyódligeten, a Somogy megyei MSZMP-tagok „politikai víkendjén”. Horn Gyula a kormány egyre nehezebb helyzetét, magára- hagyatottságát a párt tisztázatlan belső viszonyaival hozta összefüggésbe. Miközben az MSZMP az utóbbi másfél év alatt világméretekben ds példátlan változásokat kezdeményezett társadalmunk politikai és hatalmi berendezkedésének átformálására, a párt tagsága, sőt legszűkebb vezetősége is megosztott a reform ütemét és mértékét illetően.

A gyakran ellentmondó megnyilatkozások is azt mutatják — mondta Horn Gyula —, egyesek nem képesek vagy nem akarják felfogni, hogy az ország, a nemzet érdekében következetesen végig kell vinni a gyökeres reformokat, szakítani kell a kommunista ortodoxiával, a sztálini modellel. Az MSZMP tovább nem folytathatja az időt és energiát fecsérlő belső vitákat, mert ez tagságának lemorzsolódásához, politikai befolyásának elvesztéséhez vezet. Ezzel szemben csak a reformszárny megerősödése jelenthet reális alternatívát s programot az ország válságos helyzetének megoldásához.

Horn Gyula adóssággondjaink és belső problémáink mellett súlyosbodó tehertételként említette a szocialista világ gondjainak „begyűrűzését” hazánkba. Ez megmutatkozik gazdasági kapcsolataink kiegyensúlyozatlanságában, és a menekültek növekvő számában is.

Mindezen válságjelenségek kezelése közben a kormány olyan új program kidolgozásán munkálkodik, amely a lakosság további terheinek növelése nélkül a lehető leggyorsabb kilábalás reményét nyújtja országunk számára.

Újságíró-közgyűlés lesz

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szeptember 16—17-én tartja közgyűlését Budapesten, a XI. kerület, Villányi út 11—13. szám alatti oktatási Igazgatóság épületében. A kétnapos tanácskozás napirendjén a választott testületek beszámolóinak vitája, a

MUOSZ-alapszabály és az Újságíró Etikai Kódex megvitatása és elfogadása, valamint a szövetség vezető testületéinek és tisztségviselőinek megválasztása szerepel.

A szeptember 16-án délelőtt 9 órakor kezdődő kétnapos közgyűlés nyilvános.

Pártbizottsági ülésekről jelentjük

(Folytatás az 1. oldalról.)

tó aktuális kérdések. A résztvevők támogatják a teljes nyilvánosságot, és azt, hogy a tárgyszerű közleményekben a különvéleményeket is fogalmazzák meg.

Végül a pártbizottság megerősítette az augusztus 17-i városi párttitkári értekezleten megfogalmazott felhívást, amely azt szorgalmazza, hogy a helyi önkormányzatoknak a tényleges önállósághoz jogi garanciákat kell adni az új önkormányzati és államháztartási törvényben. L. S.

Orosháza

•

Pártbizottsági ülést tartottak Orosházán, melynek fő témája a félévi munka értékelése volt. Az egytestü- letes pártbizottsággal szemben támasztott követelmények teljesítését elemezték. Ennek kapcsán dr. Körmendi János, első titkár elmondta, hogy a testület a vele szemben támasztott összes kívánságnak nem tudott e rövid idő alatt eleget tenni. Mi az, amit mégis sikerült megvalósítani? A rugalmasságot, a gyors kezdeményező- és reagálókészséget. A munkaformák közül az első titkár kiemelte az ad hoc bizottságok működését, az újszerű nyitott döntéseket. Indítványozták a nagyobb nyilvánosságot, és a nyíltságot. A pártbizottság munkájában a javaslatok egész sora irányult helyi témákra. E megállapításhoz dr. Körmendi János hozzáfűzte:

— A kisugárzása érezhető. Sokan kritikával illettek bennünket, mondván: a nem átfogó témák taglalása elaprózódáshoz vezet. Most a kis lépések korszakát éljük. Az„ egytestületes szervezeti fotma bevált. — mondta az első titkár. — A pártértekezleten meghatározott követelmények útját járjuk. Igaz, a pártbizottság munkájának még ftem alakult ki az igazi, markáns arculata, az új szellem már érezhető

A lakóterületi pártmunkásai és a lakóterületi szervezeti keretekkel kapcsolatban sokszor tapasztalható bizonytalanság, félremagyarázás.

A beszámoló, illetve az értékelés után, izgalmas eszmecsere bontakozott ki a pártbizottság tagjai között. Többen aggodalmuknak adtak hangot; mondván, még mindig hiányzik a csapatmunka, a közvetlenség. A testület tagjai sokszor csak szünetekben mondanak véleményt, de a nyílt színen nem. Az egyik hozzászóló így fogalmazott:

— Be kell látnunk, gyakran a régi szellemben gondolkodunk. Itt van például a beszámoló: minden szava a valóságot tükrözi. Valóban elvégeztük az időarányos munkát, és megírtuk ennek értékelő dokumentumát. Ezt a régi brossúra- szöveget bárhol, bármikor felmutathatjuk. Ma más stílus kell. Bátrabb megfogalmazásra van szükség. Tanulhatnánk az ellenzéktől!

A hosszan tartó vita után a kedélyek is lecsillapodtak, és ekkor 4 pártszavazási bizottság elnöke kért szót. Elmondta az augusztus 1-jé- től augusztus 28-ig tartott pártszavazások eredményét, felsorolta az öt megválasztott kongresszusi küldött nevét. Ezek a következők: dr. Körmendi János, Demeter Sándor, Sándor Antal, Fü- löp Béla, Gonda Géza.

Az utolsó napirend keretében Sinkó József, a párt- bizottság titkára a választások előkészületeiről, az előkészítésben részt vevő munkacsoportok tevékenységéről számolt be. Javasolta, hogy a pártbizottság forduljon felhívással Orosháza város lakóihoz. A felhívás lényege: mondjanak véleményt az emberek, kiket szeretnének országgyűlési képviselőjelölteknek, s milyen követelményeket támasztanak velük szemben. A pártbizottság elfogadta a javaslatot, a felhívásról a város közvéleménye a sajtó útján értesül majd. (esete)

Vért a betegekért!

Békés megye munkásőrei felhívással fordulnak a megye lakosságához, hogy hasonló módon, mint ahogy » munkásőrök is tették, csatlakozzanak à jászberényi „Kő- kai László” Munkásőregység 1. százada felhívásához, amely önkéntes véradásra szólít fel.

Mi is megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy jelentősen csökkent a véradók száma országosan, amely miatt vérhiányban — betegek ezreinek gyógyulása került veszélybe.

Átérezve a kialakult helyzetet, kérjük, hogy minden egészséges ember — ki-ki saját elhatározása alapján —, csatlakozzon hozzánk e nemes akció (sikeres lebonyolítása érdekében. Aki felhívásunkra véradásra jelentkezik, az az alábbi helyeken és időben jelenjen meg:

Békéscsabán szeptember 9-én, 9.00 órától, Szabadság tér 13—15; Békésen szeptember 16-án, 8.00 órától, Munkásőr u. 1.: Orosházán szeptember 9-én, 8.00 órától,

MSZMP «székháza, Szabadság tér 3.; Szarvason szeptember 9-én, 14.00 órától, városi parancsnokság, Szabadság u. 25—27.; Gyulán szeptember 9-én 9.00 órától, MSZMP- székház, Városház u. 6—8.

Vért a betegekért!

Munkásőrség, Békés Megyei Parancsnokság

Dőlt betűvel

A határ

Ha határ őrtiszt lennék a nyugati mezsgyén, alighanem kérném a leszerelésemet. A 1kormány, illetve a külügyminisztérium miatt. Mert nem tudnék jó lelkiismerettel szolgálni farizeus hivatalokat. Mindezt a magyar—osztrák határon történtek mondatják velem.

Hallgatom és olvasom ,a hátborzongató történeteket a nyugati határszélről, és \rá kell jönnöm, nem is annyira képletes laz a történelmi megállapítás: széljárta ország a miénk. Nagyon is valóságos. Egyik végén be, a másikon ki. Talán-talán csapóajtók is elkelnének a végeken, hogy lengésükből megállapíthassuk, hányán jöttek be és hányán mentek ki. Keletről zömmel a mieink jönnek, s ez még rendjén is van. De nyugatra már egy harmadik országból menekülők szaladnak — s ez már valahogy nincs rendjén. Mielőtt még félreértenének, gyorsan leszögezem, nem az (a bajom, hogy menekülnek, hanem a képmutatás zavar, ami itt tettenérhető.

A tények ismertek. ,Az NDK ezer és ezer állampolgára tagadta meg a hazautazást és jelentette be hatóságainknak: Nyugat-Németországba akar menni. Két megoldás kínálkozik: visszaadni őket, vagy továbbengedni. Az előbbitől a várható következmények miatt berzenkedik, az utóbbitól pedig ilyen-olyan okok miatt tartózkodik a kormány. Marad la zöld határ. És ezrek vágnak neki. Vagyis amit nem tud megoldani a kormány — tehetetlenségből, félelemből, tapintatból, vagy az isten tudja, mi okból —, azt la határőrség nyakába zúdítja. Valóságos átjáróház a nyugati határ, s csak la kiskatonák és parancsnokaik felfogásán múlik, merre néznek, amikor jönnek a szökni takarók. Lassan olyan a közhangulat, hogy bolondok, ha éppen arra, amerről jönnek.

Nézem a televízióban a tudósítást a határról, hallgatom a határőrtiszt meséjét arról, miként fogott el egy menekülőt a határ menti folyócskában, centiméterekkel az „ígéret földje” előtt. Hirtelen azon kapom magam, hogy szidom: hogy lehet ilyen embertelen, miért nem hagyta futni a dezertőrt? ,S ekkor elszégyellem magam. Mert végül is hányféle erkölcs és hányféle magatartás várható el a határ őrizetével megbízott harcosoktól? Meddig és mennyit \ér az ladott szó becsülete, a hazára, a népre, az államhatár védelmére tett esekü. Feloldozhat-e alóla pillanatnyi politikai érdek, vagy kormányzati tehetetlenség?

Meglehet, a kérdés túlságosan naiv \és leegyszerűsített. De tessék csak belegondolni, mikor ért valamit ebben az országban la katonai eskü? Hányán léitek meg csak az utóbbi évtizedekben abból, hogy egy jól felismert történelmi pillanatban köpönyeget fordítva új rezsimre esküdtek fel? Természetesen a nép érdekében. Nem tudom, Görgein kívül volt-e valaki e hazában, akinek esküszegő — bár racionális és katonailag nem kifogásolható — lépését a nemzet szintúgy nem tudta megbocsátani. Ha voltak is. kevesen voltak. Itt mindenki, aki a széljárást kiismerve időben köpönyeget váltott, bűnbocsánatot nyert. Igaz, csak ideig-óráig, általában 1 az Új hatalom megszilárdulásáig.

A rendszer figyelemre méltó erőfeszítéseket tett a katonai eskü társadalmi presztízsének helyreállítására. Az eredmények azonban szétporladni látszanak. Hovatovább feleslegesnek tűnnek az eskütételek ünnepélyessé tételébe fektetett energiák, hiábavalónak a felhajtások, az anyukák sírása, az apukák könnyezése, és a kiskatonák elszántsága. Az adott szó becsülete lés hitele ugyanis 1989 nyarán .a nyugati határszélen véget ért. Ha Így folytatódik. a katonai eskü az úri kisasszonyok vasárnap délutáni társalgásával válik egyenértékűvé. A szolgálatot a határon komolyan venni bűn, nem komolyan venni pedig lelki teher. Tessék választani! Ha nem tudnak, hát kérdezzék meg az anyákat, akiknek fiaik a nyugati határszélen szolgálnak, iszonyú prés alatt vergődve. Az anyák sohasem tévednek! A történelem mindig őket igazolta!

A határon áll la balhé. Az országban meg folyik a szembekötösdi. Engednénk a keletnémeteket, ha mernénk. De nem merjük! Legfeljebb sugalljuk: fussanak, ahogy tudnak, embercsempészekkel, vagy anélkül: szabad 1 (vagy majdnem szabad) az út. .Az utóbbi hetek cirkuszain még az se változtat sokat, hogy talán közel a megoldás — B legális kivándorlás.)

Félek! Mi lesz, ha nem csak a határőrségünk, hanem a néphadseregünk is operettszerepre lesz kárhoztatva. Innen már csak egy lépés az operett-Magyarország. Mit tegyek, nem szeretem az operettesdit ■— legfeljebb a színpadon.