Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-10 / 187. szám

1989. augusztus 10., csütörtök im Magániskola Budapes Együtt a táborlakók. Itt aztán lehet „Főpróba” a Boda-tó partján Nagykamarás. Boda-tó. Festői környezet, sátrak. A hatalmas tér legvégén sza­badtéri színpad. Az Életfa Jungiánus Egyesület itt ren­dezte meg kreatív pszicho­kondicionáló tréningjét, egy tábort, melynek célja „az al­kotó energiák arányos fel­tárását és felhasználását elő­segíteni a katarziskultúra fejlesztésével kibontott önis­mereten keresztül.” Mindez kissé bonyolultan hangzott, amikor először hallottunk róla, ám amikor megtudtuk, hogy e kísérlet­nek hamarosan hivatalos is­kolája is indul — ennek „főpróbája” ez a tábor —, akkor úgy döntöttünk, ellá­togatunk a többhetes (az­óta végétért) „életfatréning­re” — így hívták röviden —, s elbeszélgetünk a tábor két vezetőjével Ranschburg Ag­nes és Fehér József András kreativitáskutatókkal. Hogyan is kezdődött az el­szánt próbálkozás, hogy ha­zai oktatásügyünkben mind többfelé legyen ismert a módszerük? Egyáltalán; mi hajtja őket — a kudarcok ellenére — elszánt úttörő- munkájukban? Többek kö­zött erről beszélgettünk a kutatóházaspárral, akik las­san két évtizede járják az országot — tapasztalatokat gyűjtve és átadva —, hogy eleget tegyenek elhivatottsá­guknak: „Szeretnénk egy új és lényegesen kreatívabb pe­dagógiát kidolgozni." Előbb Fehér József And­rást kérdeztük szándékaik­ról, eddigi eredményeik­ről... — Tapasztalataink azt mu­tatják, hogy az országot jár­va szinte mindenütt talál­ható olyan idős néptanító, akitől tanulhatunk. S mivel elméletünk lényege: a ha­gyományok és a tudományos eredmények ötvözése, ezért ezekre az idős, tapasztalt pedagógusokra feltétlen szá­mítunk. Ahogy Kodály a népzenei hagyományokat nem hagyta veszendőbe men­ni, úgy mi a pedagógiai ha­gyományokat próbáljuk át­menteni a jövő pedagógus nemzedékének. Ezért is ter­vezzük, hogy a közeljövőben országos konferenciát hívunk össze néptanítók számára, melyre meghívjuk mindazo­kat, akiknek mondanivaló­juk lehet hozzánk. S van egy másik dédelgetett ál­munk; ősz végén egy életfa­kiállítást rendezni, ezzel is népszerűsítve egyesületün­ket. — Az egykori tanítókkal tehát megvan, meglesz a kapcsolat. És a többi peda­gógussal? — A tábor éppen erre szolgál; összehozni a majda­ni magániskolánk pedagógu­sait, valamint a szülőket és a diákokat, mert meggyőző­désünk; csak együtt — to­vább megyek —, egymást szeretve érhetünk el ered­ményt. Természetesen szíve­sen látunk e táborban bár­kit, akit érdekel, s várha­tóan tovább viszi módsze­rünket. Mert el kell mond­jam; nem csupán egy ma­gániskoláról van itt' szó, ha­nem alternatív iskolaformá­ról, mely a szülők, s a pe­dagógusok közös akaratából több településen is létrejö­het. * * * Ranschburg Ágnes mód­szerük lényegéről beszélt: ... és álmodni — Nincs életkor, melyben nem válhat kreatívvá -\z em­ber. A játékos-művészi jel­legű önkifejezési formák vé­gigjárása lehetővé teszi a rejtett képességek felismeré­sét, és egyúttal megmutatja, miben nem nélkülözhető a másik — a többiek — te­vékenysége. — Mindehhez gondolom önismerő élettapasztalat szükségeltetik... — Így van, de legalább ilyen fontos, hogy tréning- jeink során a közös élmé­nyek résztvevői ne „beteg­ségként” éljék át felfedezett hiányosságaikat, hanem ab­ban, miszerint minden hi­ány (sőt minden betegség!) lehetőség a továbblépésre, az újat alkotásra. A személyes hailadás mértéke éppen ez: minden esetben a saját fej­lődési szinthez mért előre­lépés ... — Mindez, hogy valósul meg a gyakorlatban? — Semmiképpen sem a je­lenlegi módon kell a tantár­gyaknak elkülönülnie. A cél: a természet nyomolvasásán kezdve eljutni az absztrakt olvasásig. A természet fej­lődése, mint állandó meg­újulás, a legjobb modellje a vágyott kreativitásnak. Ha elfelejtettük volna: magunk és a gyerekek érdekében például tanuljuk meg bát­ran utánozni az élőlényeket, mozgásuk, játékuk eleven­ségéből kedvet merítve. Ta­pasztalás és átélés nélkül nincs absztrakció. Az em­beri mozgás, képalkotás és zene (egyszerű ütőhangsze­rekkel), az elemi önkifeje­zés segédeszköze, alapszó­kincse. Valódi nyomokat kell kapjanak érzékszerveink az adott tárgyról, nemcsak le­Fotó: Gál Edit ... zenélni szűkült vizuális benyomást. Tehát például engednünk kell tanítványainkat földön kúszva-mászva-tomószva nagy csomagolópapírra raj­tolni, hogy testük teljes mozgáslehetőségét vigyék a rajzba... — Ha kicsit konkrétabban szólna alternatív iskolájuk­ról! Tantárgyak tehát nin­csenek ... — Tudja, olyan ez, mint a gyári konyha és a kisven­déglő közti különbség. Egy mamutiskolában gyermek és pedagógus, sőt pedagógus és pedagógus közt sem lehet bensőséges kapcsolat. De ha több településen, a kihasz­nálatlan épületekben követ­nék példánkat... Egy lel­kes pedagógus-házaspár egy osztállyal csodákra lenne ké­pes! Iskolájuk, önfenntartva működve, mint a családok... Természetesen segítenénk őket zene- és képanyaggal... Mi Budapesten, az V. kerü­letben kezdjük az idén a munkát az egyik iskola, egyik első osztályában. Az osztályozás helyett olyan ér­tékelés lesz, mely feltételezi nemcsak a gyermek, de a pe­dagógus munkájának meg­mérettetését is. — S ez a tábor? — Az. első héten egy lel­kes ifjú pedagógusgárda kezdte itt a tanulást, akik a következő héten már az egyesület tagjaival, azok gyermekeivel dolgoztak. Te­hát máris megvalósult a mo­dell: szülő, gyermek, peda­gógus együtt... — Tantervűk lesz? — A négyéves alaptanterv már elkészült. A következő esztendők tantervét egy al­kotó team segítésével a jö­vőben hozzuk létre. Termé­szetesen mindazt az ismere­tet, melyet a jelenlegi okta­tási rendszer biztosít, mi is ... rajzolni átadjuk, olyan alapeszközök alkalmazásával, melyek az alacsony testi, érzelmi és gondolati motiváltság áthan­golására, a személyiség al­kotó fázisba lendítésére al­kalmasak. * * * Sok mindenről szó esett még. Próbálkozásaikról és kudarcaikról. Arról, hogy az egyesületnek jelenleg 150 tagja van — szülők, peda­gógusok —, de könnyen 1000-1300 lehet, hiszen eny- nyi emberrel tartják a kap­csolatot az ország egész te­rületén. Aztán be kellett fe­jeznünk a beszélgetést, hi­szen kezdődött a délutáni foglalkozás. Szülők, gyerekek együtt a színpadon. Szőnyegen ültek, körben, hogy jól lássák egy­mást. Középen egy vázában virág ... Lemez szólt, a tré­ning minden résztvevője hangszert — dobot, cintá­nyért, ki mit — kapott a ke­zébe. Aztán táncoltak, vagy egyszerűen csak „álmodtak” —, hogy aztán felnyitva sze­müket, elmondják a többi­eknek: miről? Amikor a két kutatóval beszélgettem, nem egészen értettem, miről is van szó. De talán nem is szükséges megértenem, elég volt látni, miféle csoda történt? Gye­rek és felnőtt egyaránt jól érezte magát. S ha ezen fe­lül olyan magasztos célok­nak is eleget tettek, mint oktatás, nevelés... Már megérte a fáradságot. Ér­demes hát odafigyelni! Le­het, hogy nem ez az üdvö­zítő. Lehet, hogy nem ez az alternatíva húzza ki okta­táspolitikánkat a kátyúból, de tanulnunk mindenképp lehet, sőt kell is híveitől: legalábbis az elszántságot és a gyermekek szeretetét! Nagy Ágnes mmm A MÁV ragaszkodik az úttörővasúthoz Az utóbbi időben többen is megkongatták a vészha­rangot a Széchenyi-hegyi Üttörővasút fölött. Urbán La­jos, a MÁV elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmond­ta: alaptalanok a híresztelések, a MÁV nem szándéko­zik felszámolni a kisvasutat, s korábban sem voltak ilyen elképzelések, bár illetéktelenek ez ügyben már ad­tak félreérthető nyilatkozatokat. A frízek földjén luist — hétköznapi szemmel (3.) Az azonban bizonyos, hogy az úttörővasút leromlott mű­szaki állapotán mindenkép­pen segíteni kell. A pályán tartós sebességkorlátozáso­kat kellett bevezetni: van­nak olyan szakaszok, ahol a maximális óránkénti sebes­ség csupán 10 kilométer. A MÁV Tervezőintézet két év­vel ezelőtt elkészített egy re­konstrukciós tervet, ám ez meglehetősen túlzott volt:, a MÁV anyagi helyzetéhez ké­pest irreális, több mint 300 millió forintos ráfordítást irányzott elő. Az idén a MÁV vezetője műszaki szak­emberekkel megvizsgáltatta a pályát, s kiderült, jóval szerényebb mértékű felújí­tás is elegendő a biztonságos közlekedéshez. A rekonst­rukció már megkezdődött, ennek során elsősorban a pályát korszerűsítik, hiszen az alagút és a hidak, sőt ma­gúk a szerelvények is jó ál­lapotban vannak.' Nagyobb teherbírású síneket fektet­nek le, s ahol szükséges, át­rostálják az ágyazatot, ki­cserélik a talpfákat. Eddig tnár több mint 2,5 kilométe­ren felújították a pályát, a munka jövőre befejeződik. A MÁV tehát mindenkép­pen fenntartja a kisvasutat, amely barátságos szerelvé­nyeivel már szerves részévé vált a budai hegyvidéknek, de keresi a lehetőségeket a gazdaságosabb üzemeltetés­re. Egyelőre ugyanis csak veszteséget termel az úttörő­vasút, mégpedig évente nö­vekvő mértékű veszteség ke­letkezik, tavaly már több mint 15 millió forint volt. Ennek egyik oka, hogy az igen alacsony menetjegyárak ellenére csökken az utasok száma. A MÁV vezetése úgy dön­tött: az eddigiektől eltérő módon kell a kisvasutat üze­meltetni, reklámozni, s von­zóbbá tenni. A fő tevékeny­ség — a személyszállítás — nem tehető nyereségessé, ám a kapcsolódó szolgáltatások, az idegenforgalmi szerep erősítése révén igenis csök­kenteni lehet a veszteséget. Már folynak az előkészítő munkálatok az új szervezeti forma kidolgozására. A tervek szerint 1990. ja­nuár 1-jétől a MÁV leány- vállalataként, vagy más ön­álló elszámolású egységként működik a kisvasút, s tág le­hetőségeket kap arra, hogy megteremtse a színvonalas, s egyúttal jól jövedelmező ide­genforgalmi, vendéglátó és egyéb szolgáltatások feltéte­leit. Sokféle, eddig nem kel­lőképpen vagy egyáltalán nem kihasznált lehetőség kí­nálkozik: lehet például aján­déküzletet, gyorsbüfét nyitni, panziót kialakítani, sportpá­lyát létesíteni. A két végállo­máson lévő, hosszú idő óta zárva tartó éttermet is hasz­nosítani kell. Az ötletgazdag üzemeltetéssel belátható időn belül önfinanszírozóvá válhat a kisvasút. Az ötlet­gazdákat, a társadalmi mun­kát vállalókat, a befektetni szándékozó partnereket vár­ja a MÁV, néhánnyal, így például a Hungária Biztosí­tóval már meg is kezdte az üzleti tárgyalásokat. Ám továbbra is megmarad a kisvasút oktató, nevelő funkciója, a cél változatlan: minél több gyermek ismer­je, kedvelje meg a vasutat, s szokja meg a pontos, szorgal­mas, lelkiismeretes munkát. Az úttörővasút jövőjével foglalkozó tanácskozáson több ízben felvetődött, indo­kolt-e ezt a nevet megtarta­ni. A MÁV vezetője szerint a kisvasút nyitva áll minden 10—14 éves kisgyerek előtt, a felvételnél nem a (bármi­lyen) mozgalmi tagság alap­ján kell dönteni. Természete­sen mindenki szabadon élhet mozgalmi életet, de szigorú­an a szolgálati időn kívül. Gondolkodnak a névváltozta­táson, ám a névadást nem sajátítja ki magának a MÁV. Bárki beküldheti ötletét a vezérigazgatóságra, s a leg­találóbb nevet viseli majd a jövőben a budai hegyvidéken kanyargó kisvasút. A szigeten útón-útfélen kerékpárosokba botlott az ember, vagy az ekhósszekér- hez hasonló buszokat kerül­gette. Ez a két közlekedési alkalmatosság úgy hozzátar­tozott a sziget képéhez, mint a parton lobogó zászlók, a szélfútta dűnék, s a mögötte mlorajló tenger látványa. A kikötő környékién hömpöly­Í gő tömeg érkezéskor és tá­vozáskor bőröndös taligákkal masírozott menetrendszerű­en. A tehetősebbek a légi- utat is választhatták, saját gépükkel, vagy negyven már­káért a hivatalos járattal landolhattak a sziget csücs­kében levő repülőtéren, in­nen aztán a friz lányok haj­totta lótaxik bandukoltak be velük a település szívébe. A sziget központja a falu volt (nem a hazai normatí­vák értendők ez alatt!), 10-15 szobás szállodáival!, éttermei­vel, exkluzív üzleteivel. Centrumában huMámfürdős uszoda, gyógyintézmények és tengerre nyíló kultúrpalota szolgálta a kényelmet. A lá­togatók többsége pihenni, gyógyulni ment Juistre. Már az 1780-as években felhívta a figyelmet egy helybéli lel­kész a sós, tengeri klíma re­generáló hatására. 1840-ben tették le a fürdő alapjait, s attól kezdve a pihenni vá­gyók száma évről évre sza­porodott. Míg a múlt szá­zadban ingyenesen lehetett ott gyógyulni, mára Juistöt kiemelt üdülőhelyként tartja számon a német idegenfor­galom. A friz anyanyelvű őslako­sok mellé (akiknek tájszólá­sát felsőfokú nyelvtudású le­gyen a talpán, aki megérti) rohamosan telepedtek le a bevándorlók, a szállodaala­pítók. Közülük ismerkedtünk össze Emil Duschekkel, a cseh származású hentessel, aki a vagyonát nem annyi­ra a bárdjának köszönhette, mint inkább a panziójába betérő idegeneknek. A hoz­zá hasonló újgazdagok egy­mást licitálták túl a tenisz­pályás, szoláriummal és uszodával reklámozott nya­ralóikkal. Zenekarunknak tökélete­sen megfelelt a szolgálati ház összkomfortja, a min­dennapos főzés háziasszony­ként is éberré tett a boltok­ban. Gyümölcsöt csak hétfőn reggel vettünk, amikor ne­gyedáron juthattunk az elő­ző heti, holland primőrök­höz. A detliices almákra saj­nos, csak visszamosolyog­tunk, új-zélaindi testvérét, a zöldet így is húsz forintnyi márkánk bánta drabonként. Elgyönyörködni azért jó volt a kirakatok naponta meg­újuló élelmiszerválasztéká­ban, ennyi rafinériávaili a hazai bőségünket is piacké­pesebbé tudnák tenni! Tet­szett, hogy a tűző naptól vá­szonfüggönyök védték az árut, és a kereskedők na­ponta mosatták tisztára por- táJlüvegeiket. Azon már nem is csodálkoztam, hogy a sar­ki butikosné sajátkezűig si­kálta reggelente hófehérre a bejárat kövezetét. Ügy tűnt, mindenkinek szívügye a kör­nyezet tisztasága. Különben a szomszéd sem nyírta vol­na naphosszat a kerítés tö­vében kunkorodó fűszálaikat, s a lovak illétlenkedésének nyomát sem siettek volna az úttestről sebtében eltakaríta­ni. Rend vdlt és fegyelem. Még a cserepes virágok is katonásan sorakozik a pi­ros téglás házak ablakaiban. Egy virág, egy rézedény, egy lámpa, újból virág, újabb rézüst, megint lám­pa. Fényesre szidolozott ré­giségek a nyíló természet pompá jában. És micsoda elő­kelitek ! Pázsit, petúnia, mar­garéta, muskátli, árvácska és szarkaláb. Ismerősek, mint otthon. Mályvabokor, alma­rózsa kerítés gyanánt. Ez már nem egészen úgy. A legtöbb háznál csupán né­hány földbevert cölöp volt a mezsgyehatár, esztétikusán a dűnék világához simulva. Mint újdonsült barátnőmék- nél, Brigitte Braunnál, a fa­lu szélén. A tainácsházán vezető ál­lást betöltő férj és feleség a Hammersee tőszomszédságá­ban, a belső tó közelében la­kott. Parányi társas házuk sok magyar család életmű­véhez hasonlított. A közmű-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents