Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
1989. augusztus 8., kedd „Két érám van hátra" — mondta, és annyi volt Városi képtár a Bene-gyüjteményből Gyula, Károlyi Mihály utca. Csöndes rész, nem mesz- sze a Várfürdőhöz, az 1-es számú általános iskolát kivéve a kis utcát családi házak uralják. A 13-as szám alatt található villaszerű épület is magántulajdonban volt 1983-ig, amikor is az egyemeletes Bene-féle ház tanácsi kezelésbe került. Mégpedig azzal a közös elhatározással, hogy városi képtárat alakítanak ki benne. Azóta a tanács rendbe hozatta az épületet, ami elegendő pénz híján némi tatarozást és festést, két szoba kiállítóteremmé alakítását jelentette a földszinten. Ezekben nyílik meg hamarosan, augusztus 11-én a városi képtár. A gyűjtemény dr. Bene Lajos és felesége adoma nya. * * * Erzsiké néni a nagy ház négy szobájából kettőbe húzódott vissza. (Eredetileg sem csak ők lakták az épületet.) Bútorokat, tárgyakat eladott már, hisz nála úgyse férnének el. A megmaradt értékek közül a legszembetűnőbbek a falakat borító festmények. — A férjem 62 éves korában nősült meg, 1963-ban vett feleségül engem — mondja, miközben a belső szobában hellyel kínál. De ki is volt dr. Bene Lajos, aki ezt a gazdag magán- gyűjteményt létrehozta? — 1901-ben született — meséli Erzsiké néni —, középiskoláit Gyulán végezte, orvosi diplomáját Budapesten szerezte 1927-ben. Visz- szajött Gyulára, ahol először az OTI főorvosa mellett díjtalanul bejáró orvos volt, s ahol 1944-ben főorvossá nevezték ki. 1950-ben lemondott és körzeti orvosként dolgozott tovább. Mellékállásban gyógyított a megyei börtönben, a román kollégiumban, a gépállomáson. Csak a munkájának élt, szorgalmas, kötelességtudó és lelkiismeretes orvosként, aki a betegeitől nem fogadott el hálapénzt. 1971-ben ment nyugdíjba, de akkor is sokat gondolt hivatásával. Javaslatokat készített az orvosi fizetés igazságosabb megállapítására, a körzeti orvosok továbbképzésére, a geriátriai (öregkori betegségekkel foglalkozó tudomány), orvosi hálózat szervezésére, az egységes gyógyszerárakra. Írásai megjelentek az Orvosi Hetilapban, s 1977-ben orvosi diplomája elnyerésének 50. évfordulóján aranydiplomát kapott... Segítőkész, minden iránt érdeklődő ember volt, akinek egy szenvedélye akadt: az értékes festmények gyűjtése. — Miért jutottak arra az elhatározásra, hogy a gyűjteményt köztulajdonba adják? — Mi sokat gyönyörködtünk a képekben. Az volt az elgondolásunk, hogy egy élet munkája maradjon együtt. Gyönyörködjön benne mindenki! Nagyon fáj, hogy szeretett férjem nem lehet jelen a megnyitón. Emlékszem, halála napján a képeitől is elbúcsúzott... _ ? — 1986. március 24-én reggel megmérte a vérnyomását, a^t mondta, két órám van hátra — és annyi volt. Szóltam, kész a reggeli, hol vagy? Csak széjjelnéztem, mondta. Pedig tudtam, bú- csúzkodott. Receptpapírt kért és megírta betegségének diagnózisát a halottkémnek, megköszönve fáradozását az eljövetelért... Erzsiké néni végigkalauzolt a még nála levő festmények között. — Ezt a madonnás képet nászajándékba kaptam, azért szeretem. És itt, az egykori rendelőben ez a Mednyánszky-festmény: tudom, ezt ő szerette nagyon. Sajnos, ebben a sötét szobában nem érvényesül. Egyszer már kiállították a Dü- rer-teremben, ott alulról megvilágítva megragadó volt! — Mekkora gyűjteményt ajándékoztak a városnak? — Száztizennyolc festményt ... A kiállítóhely most elkészült. Ha a gyűjtemény megnyeri a közönség tetszését, elmondhatjuk: „Non omnis moriar...” • * * * „Nem fogok egészen meghalni” — szól a latin nyelvű mondás. Az új városi képtárat Székelyhidi Attila gyulai festőművész vezeti. Az épülettervezés és -felújítás, a képek leltározása után eljött a kiállításrendezés időszaka. — Egyelőre a gyűjtemény legszebb darabjait mutatjuk be — vezet végig a két mészillatú teremben. — Pénz és további munkálatok szükségesek ahhoz, hogy itt ne csak kiállítószobák, de képtár is legyen. A Bene-gyűjtemény zömmel múlt század végi, század eleji képekből áll: Rippl- Rónai, Mednyánszky, Fényes Adolf, Lotz Károly, Rudnay, Aba Novák és sok Kohán. De itt vannak a régi gyulai művésztelepek alkotói is: Mihalovics, Szilágyi István, Bíró György és József Dezső... A gyűjtemény becsült értéke milliós nagyságrendű. Még csak terv a gyulai anyag bővítése és mint Balogh Gábor közművelődési előadótól hallottuk, az épület teljes rekonstrukciója. Ám addig is a legelső lépés a homlokzat rendbetétele lesz, mert bizony jelenleg így elég felemásan néz ki Gyula új nevezetessége. Szőke Margit Az adományozó házaspár egy húsz évvel ezelőtti családi fotón A szerző felvételei Értékes kép a gyűjteményből. A festő: Aba Novák Vilmos Forrásmunkák az utókornak flz aradi tábornokok emléktáblái Új hetilapok és folyóiratok A lapengedélyezési eljárás megszűnéséig — június közepéig — mintegy 250 engedélyt adott ki a Miniszter- tanács Hivatala egyebek között önálló városi lapok, független politikai, társadalompolitikai hetilapok, szakkiadványok, szórakoztató és hobbiújságok indítására. Az MTI Hivatalához június 21. óta csak a lapindítás szándékát rögzítő bejelentést kell megküldeni, amelyet nyilvántartásba vesznek. A legújabb kiadványok egyike a „Magyarok” című folyóirat, amely a szekszárdi Babits Kiadó gondozásában látott napvilágot. . Az irodalmi és társadalompolitikai lap elsősorban a határainkon túl élő magyarság számára készül, példányait eljuttatják Ausztráliába és az amerikai kontinensre is. Az első számban a novellák, versek *és politikai vitacikkek mellett a magyarok őstörténetének újabb, kutatás sairól szóló tanulmány olvasható, s megkezdték a pusztulásra ítélt erdélyi falvak „lexikonának” ismertetését. A közelmúltban városi rangot kapott Mezőberény- ben a helyi tanács kiadásában jelent meg a város kiadványának első száma „Kisváros” címmel. A lap híreket, információkat közöl a város és a környező települések életéről. Az első kiadványban egyháztörténeti témájú írások, szépirodalmi művek is helyet kaptak. A „Kisváros” havonta jelenik meg. Tiszafüreden egy hónap leforgása alatt már a második városi lapot vehetik kézbe az olvasók. A „Füredi hírek" rendszeresen tájékoztat a város közéletéről, hint ad a pártok, szervezetek, mozgalmak tevékenységéről, tájékoztat a tanácsi határozatokról, rendelétekről. A város másik új lapja, a „Délibáb” a baloldali ifjúsági szervezetek városi szövetségiének orgánuma. Ugyancsak önálló városi lap jelent még a napokban az egyik nagykunsági településen, Túrke- vén is, „Túrkeve” címen. Mivel az utókor aligha tudja rekonstruálni az eseményeket, mint az emléktáblák állításának egyik szervezője, beszámolok a gondolat felvetődésétől az emléktáblák leleplezéséig terjedő időszakban végzett munkáról” — írja dr. Czeg- lédi Imre. gyulai múzeumigazgató. aki az Erkel Ferenc Múzeum Baráti Egyesületének titkára is. A mondatot abban p kis fénymásolt füzetben olvastuk, melyet az egyesület az Élésker és a gyulai 2-es számú általános iskola támogatásával hamarosan közread. Talán még emlékeznek olvasóink. de a gyulaiak bizonyára ez. év március 15- ére. amikor is emléktáblák kerültek azon gyulai épületek falára, ahol 1849 augusztusában 9 későbbi aradi vértanút elszállásoltak: Knézich Károly. Török Ignác. Nagy-Sándor József, Aulich Lajos. Leiningen Károly, Kiss Ernő. Damjanich János, Lahner György tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest. Az összefoglalóból kiderül, aki részt vállalt a nemzedékünk kegyeletét lerovó feladatból, mind önzetlenül tette. Az emléktáblák története után a kiadványban az avatóbeszédek kaptak helyet. kiegészítve az aradi vértanúk képmásával. Az összeállító dr. Czeglé- di Imre elmondta: az 1986- ban alakult baráti egyesületnek ez a második füzete, az első dr. Marik Dénes munkáját adta közre az elmúlt évben, és az, amely a gyulai újságírás történetéről szól. Megjelenését ugyancsak az Élésker segítette. Sajnos, a széles körű érdeklődésre számot tartó munkákat anyagiak híján igen csekély példányszámban sokszorosítják. A baráti egyesület tagságán kívül .csak a közgyűjteményekbe jút belőlük. Az egyesület ugyanakkor összejöveteleiken (minden hó első csütörtökén a művelődési központban tartják. 4 órai kezdettel) szívesen lát bárkit. Legközelebb, szeptember 7- én dr. Márki-Zay Lajos, az egyesület elnöke beszél báró Apor Vilmosról. Sz. M. Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetében — a volt Brunszvik-kastélyban — felújították és kibővítették a Beethoven Múzeumot. A három helyiségből álló múzeumban Beethoven és korának zenei életéből gazdag tárgyi és írásos emlékek találhatók, valamint — kívánságra — az egyik helyiségben videóról különböző koncerteket nézhetnek és hallgathatnak a látogatók Fotó: Kabáczy Szilárd 0 frízek földjén Irány az Északi-tenger ! (1.) Elszabadult a pokol — ilyen főcímmel harangozták be a nyugatnémet napilapok június végén az iskolákban és a munkahelyeken kitörő vakációt és egyenesági következményét, az üdülőhelyek felé meginduló autóla- vina-áradatot. Az észak-déli irányú sztrádákon kilométeres kocsisorok vesztegeltek, és csupán néhány Kawasaki vagy Hon^a gazdája tudott paripájával a kígyózó fogságból előrébb lavírozni. A hírekre gondolva — most már idehaza — örömmel idézem fel kalandozásomat Juist szigetére, ahová zenekari kísérőként az idei nyáron, a csúcsforgalom előtt utazhattam. Élményeim talán kedvet adnak mindazoknak, .akik ezután indulnak szabadságra. MMHMHUtMM Hegyeshalomnál európai módon tessékelt tovább a vámtiszt bennünket, s zenekari konvojunk úgy szaladt át Ausztrián, mintha meg sem akartunk volna állni az óceánig. Úticélunk azonban Nürnberg után észak felé fcanyaríttatta velünk a kormányt, s a parasztpanzióban töltött éjszakai pihenő hatására járműveink szófogadón „nyelték” az emelkedőket. A nyugatnémet autópályák benzinkútjainál normál benzint nem árusítottak, és a környezet megóvása érdekében az ólommenteset is jóval olcsóbban adták. A reklám és az ésszerűség kedvéért! És mindent az utazók kényelméért! A fantasztikusan kiagyalt „Auto- bahnkreuz”-ok között nem lehetett eltévedni, kilométerekkel előbb látványosan és többször meggyőződhettünk a leágazásokról. A pályabővítések, az -építkezések nem zavarták a forgalmat. Kassel előt^» például hatalmas markolók dolgoztak szinte a fejünk fölött, körülöttünk hegyeket mozgattak, mintha egy szikla- vagy kökiterme- lő üzem munkaszalagján szaladtunk volna, és mégis rend volt. A letapasztott gumigömbök az úttesten, a már jó előre látszódó, mamut fényvillogók pergő gyorsaságot adtak a terelésnek. Unatkozó munkás nem volt a közelben, zajlott az élet, dübörögtek a munkagépek, készenlétben álltak a segélykérő telefonok, és mi — a Golfok, Mercedesek és BMW-k közé furakodva — sodortattuk magunkat észak felé. Várt bennünket a tenger. MMMHMHWV Aurichban már megérez- tük fanyar, sós illatát. Lápvidék és gondosan művelt veteményesek váltották egymást az út' mellett, tanyák csalogatták a turistákat. Kockakőből kirakott, kilométer hosszúságú bekötő utakat, neonkandellábereket itt láttam’először életemben. A fáradtság és a kíváncsiság vendégmarasztalónak bizonyult, egy szökőkutas tanyát választottunk pihenőhelyül. Aztán kiderült, hogy akvárium is van a kertben, madárház pávákkal és papagájokkal, aranyhalak és mesebeli öreganyó, öregapó. Ök esti misére igyekeztek, előttünk meg szélesre tárták a kamraajtót, fogyasszunk bármit jóízűen. Az ár mindenen feltüntetve, reggel majd elszámolunk. Fő a bizalom! Hát így is lehet élni! Másnap a vastag emlékkönyvek egyikébe második magyarként bejegyeztük jókívánságainkat (ritkán vetődnek erre honfitársaink), és Norden felé vettük utunkat. A szinte a képeskönyvekből elénk lépő település sok látnivalót kínált. Játék szélmalmok a házak előtt, XflII. századi őrtorony, melynek déli harangját a patinája miatt „zöld harangnak” nevezik, ezeréves temető, fölötte a St. Lindgori templom, latin iskola 1529- ből, sörgyár, cukorgyár, csokoládégyár. Az utcákon baA Bene-ház. A homlokzat felújításra szorul
