Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
Köröstáj SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. augusztus 5., szombat o „Sejhaj, lemegyek az Alföldre kaszálni...” Emlékek a summáséletről Mezőhegyes végtelen nagy határa, De sok summás átkot mondott reája: Pusztuljon el intézőstül örökre, Csak a lábam kitehessem belőle! Ha én egyszer istennyila, lehetnék, Intéző úr szobájába becsapnék. Agyonvágnám, intéző úr, magát is, Meg azt a sok ingyenélő kutyát is. A budai Országház utcai ház homlokzatán jól érvényesülnek az emeleti hármas ablakok. A mellette levő épületen XIV. századi, lóhereívsoros, gótikus emelettartó párkány fut végig Nemcsak magyar, hanem európai Gótikus épületek hazánkban Ezt a dalt 1969-ben Mát- raszentistvánon énekelte nekem Csinos Róza néni, aki akkor túl volt már a hatvanadik évén. Meglepődtem a dalban levő békési helynéven, és megkérdeztem, hogy miért éppen Mezőhegyest vette a nótájába. — Azért, mert én ott vol-' <tam isummás, nem is egyszer. Harmincnégyben meg harminchatban — válaszolta. További kérdéseimre elmondta, hogy a szomszédos falvakból — Mátraszentim- réről és Mátraszentlászlóról — is sokan jártak el sum- másnak, Békés megyébe is. Ha akarom, el is visz egy- párhoz... A feudális birtokviszonyok és a földrajzi-természeti viszonyok miatt évszázadokra visszamenően tapasztalhatjuk a gazdasági életben, hogy a paraszti munkák között több olyan akadt, amely időről időre nagyobb tömegű vándormunkás munkaerejét igényelte. Ilyen volt például a kukorica, a burgonya, a kender, a cukorrépa megművelésével, s nem utolsósorban a gabonatermeléssel járó munkák sora. A mezőgazdasági termelőmunka idényjellege úgy kívánta, ■hogy különösen a betakarításhoz megfelelő munkaerőt biztosítsanak, hogy a beérett terményből minél kevesebb vésszen kárba. így aztán a szezonmunkával jól jártak a gazdaságok, s megkereshették évi kenyerüket azok is, akik föld híján megtermelni nem tudták maguknak. Az idénymunkások vándorlása földrajzilag a hegyA népi emlékezet őrzi és levéltári okmányok igazolják azt a régi paraszti szokást, hogy örökösödés esetén a fiúk kapták a földvagyont, az ingatlanokat, a lányokat egyéb „kiházasítási cikkek”- kel elégítették ki. „Szim dosztáv .vagyon’, gyjovka vlnyeni pokrovec” — emlékeznek még ma is idős szlovák emberek. (A fiú vagyont kapott, a lány gyapjúpokrócot.) Ha fellapozzuk a régi levéltári okmányokat, végrendeleteket, számos bizonyítékot találunk erre a szokásra. 1819. február 23-án egy Maléth János nevű mezőbe- rényi gazda a következőképpen intézkedett az örökösödésről : „Minden névvel nevezendő egyéb javaim, a’mi még eltestálva nincs; úgymint Házam, Fertály Földem, Szállásom, Lovaim és egyéb marháim, ezeket hagyom a’ két fiaimnak; ha megegyezhetnek, éljenek ’s gazdálkodjanak együtt; ha pedig meg nem egyezhetnek, osztozzanak rajta idővel egyaránt; de a’ férjhez menendő'Leányoknak tartoznak lakodalmat tartani, de egyebet semmit sem, mivel már minde- niknek hagytam — úgy gondolom igazságosan —, a’mennyi illendő volt magam által szerzett ’s keresett javaimból.” vidékek felől a síkságokra irányult, hiszen például a Mátrában gabonát termelni nem is lehetett. A földrajzi szabályozó mellett a gazdasági kényszerítő tényezők játszották a másik fontos szerepet. A gazdaságok igyekeztek minél olcsóbb munkaerőhöz jutni, s ezért gyakori volt a külföldi idénymunkások szerződtetése is. Dombiratosra is jártak matyó summások. „A sum- mások lányok voltak, meg fiatalasszonyok. Akik aratásra szerződtek, azokkal természetesen férfiak is jöttek. A gányóknak volt nagy szárítópajtájuk meg csomózóházuk. A csomózóház rendes téglaépület volt. Ott laktak a summások. A faluból jártak ki hozzájuk a legények — emlékezik Domonkos József. Hat hónapra szegődtek. Bő szoknyájuk volt, színesek voltak nagyon. Egy summáslány — valamilyen Erzsi — férjhez ment F. Józsefhez. Viseletét nem tartotta meg. Rendesen megkérte a Jóska, nem úgy, hogy csak ott maradt a lány...” A békési hónaposlányok életéről Márton László írt tanulmányt. Elmondja ebben, hogy amelyik lány betöltötte a tizenötödik évét, az mehetett az urasághoz hónaposnak, ha a községházánál - munkakönyvét váltott, és a szerződést aláírta. A szerződés két és fél hónapra szólt: április elejétől aratásig. Voltak, akik még nem érték el a tizenöt évet, de azt hazudták, hogy már annyi idősek, mert nagyon A földvagyon tehát minden tartozékával együtt a fiúk tulajdonába került, azzal a meghagyással, hogy a földet — legalábbis egyelőre — ne osszák széjjel, hanem gazdálkodjanak együtt. Az ilyen — két vagy több családból álló közösséget — a régiek így nevezték: „testvérek egy kenyéren”. Mit kaptak a lányok? Mindenekelőtt egy életre szóló ruházatot, háztartási kellékeket, bútorokat és esetleg készpénzt. Ha a szülők még életükben nem tudták biztosítani ezeket a még hajadon leányaik számára, a vagyonit öröklő fiúk voltak kötelesek azt ,,a’ közös vagyonból” kiadni vagy megvenni leány- testvéreik számára. Idézünk egyik forrásunkból „Minthogy két kisebb Leányaimat úgymint Juliánnát és Susannát a’ ruhafélékből — úgy mint a többit — ki nem elégíthettem, tehát rendelem, hogy Fijaim a’ közös vagyonból vegyenek mindegyiknek egy Inneplő Fejér Prémes Ködmönt, és adjanak egy Csipkés Fejér Lepedőt.” (Stibán Mátyás — 1830. július 23.) A nők peres úton is biztosíthatták maguknak a fiútestvérek részéről járó örökségüket. Az 1838. december 3-án tartott törvénynapon Földesi Zsuzsanna és Földesi . Sára javára döntöttek. Firá voltak szorulva a keresetre. A hónaposok az urasági napszámosoknál annyival voltak előnyösebb helyzetben, hogy míg emezek saját kosztjukon dolgoztak, és bármelyik napon elküld- hették őket, addig a summások munkája a szerződés idejére biztosítva volt, és előre, természetben mérték ki nekik a kommenciót. A havi bér 15-20 pengő volt, a kommenció pedig 30 kg liszt, 4 kg szalonna, 5 kg krumpli, 2 kg só, melyeket a munkába állás előtt és a hónap elején adtak ki részükre. A summások napi munkaideje változó volt. A legtöbb helyen látástól vakulásig (napkeltétől napnyugtáig) dolgoztak. Napközben száraz koszton éltek, este főztek vacsorát, de bizony ennek — a fáradtság miatt — gyakran nem érezték ízét. Ezekre a körülményekre utal a szöllőspusztai sum- másdal: Messze van a mi tanyánk, Nem fői meg a vacsoránk. Pallérgazda, nem szégyellt, Lámpával kell hazamenni?! Dalban mindent el lehetett mondani. A summások kiszolgáltatott, sokszor megalázó, de mindenképpen nehéz életéről és munkájáról számos történelmi tanulmány, szociográfiai mű mellett, melyek a tárgyias igazságot tárják föl, szépírói alkotások sora is ábrázolja és hitelesíti e letűnt életformát. Amikor most fölemlegetjük, azzal a megjegyzéssel tesz- szük, hogy — elérkezvén társadalmunk átalakulásának jelenlegi állapotához — tapasztalatunk szerint egyre többen vannak a hajdani summások között, akik rös- tellkedés nélkül beszélnek életüknek örökre lezárt, de el nem felejthető szakaszáról. Beck Zoltán zessenek a fiútestvérek a részükre 50-50 forintot egy- egy mente ára fejében, amit atyjuktól nem kaphattak meg. A döntést azzal indokolták, hogy a fiúk az „ősi vagyonból sokszorosan többet kaptak, mint a’mennyit ezen kereset, ára tesz”. A nők a házasságukba vitt javaikat saját tulajdonuknak tekintették, s azt mindvégig számon tartották. Ezt igazolja egy 1886-ból származó — házi füzetben őrzött — feljegyzés, mely Fendt Andrásáé asszonynak a hozományát tartalmazza. A szöveget ő maga írta németül, itt magyar fordításban közöljük. 1886. május 27-én férjhez mentem Fendt Andráshoz, és akkor kaptam (a következőket) : 21 szoknya, 13 kötő, 10 rékli, 12 fejkendő, 4 nyakba- való kendő, 10 pendely, 10 lepedő, 6 abrosz (asztalterítő), 6 szakajtókendő, 12 ingván, 4 pár harisnya, 3 pár cipő, 2 dunna (huzattal), 6 párna (huzattal), 2 .derékalj, 2 szalmazsák, 2 ágyterítő, 2 ágy, 1 szekrény, egy négyéves tehén. (Ez utóbbi kijárt minden fétjhez menendő lánynak.) Ebből az ismertetett paraszti joggyakorlatból kitűnik, hogy a cél a föld együtt tartása volt. A föld ugyanis nemcsak vagyontárgy volt, hanem a módnak, a társadalmi rangnak is alapját képezte. Mindenki törekedett tehát a föld megőrzésére — sőt gyarapítására —, hogy mindvégig „gazda” maradjon, s ne süllyedjen le a kisebb társadalmi tekintéllyel bíró — töredék telken élő — „fertályosok” rétegébe. Hentz Lajos A mai Magyarországon kevés az olyan építészeti emlék, amely kézzelfoghatóan ad hírt a sokszáz évvel ezelőtti ország életéről, kultúrájáról. művészetéről. Ezért becsesek a török hódítás előtti épületek, azok, amelyek. tanúsítják, hogy a középkori Magyarországon ugyanolyan színvonalon és civilizáltan folyt az élet, mint tőlünk nyugatra. Természetesen a leggyengébb, legsérülékenyebb épületekből. a városi és falusi középkori lakóházakból maradt a legkevesebb, nagyobb részük átalakítva vagy töredékben. A gótika a középkori európai építészetnek a román stílust felváltó fajtája, önálló stílusként csak a múlt század elején fogadták el, addig „átmenetinek” tartották. Elnevezése Itáliából eredt, ahol azt tartották, hogy az északon élő gótok, nem ismervén a klasszikus építészeti szabályokat, épületeiket barbár módon, ízléstelen túlzsúfoltsággal — gótosan. gótikusán — építik. A gótikát, vagy ahogyan sokan nevezik, a csúcsíves stílust nehéz évszámmal behatárolni, mert országonként különböző időben jelentkezett. Mégis úgy vehetjük. hogy 1200—1500 között virágzott. Ezekben a századokban válnak gyakoribbá a városokban a korábbi vályog- és faházak helyett a kőházak. Ahol nem tombolt háború vagy tűzvész, ott — elsősorban Nyugat-Európában — egész utcasorok állnak még a szebbnél szebb gótikus lakóházakból. Ezeket szemlélve magunk elé képzelhetjük, milyenek voltak városaink a török hódoltság előtt, milyenek lehetnének ma, ha a török megszállás elmarad. Mert ahogyan Granasztói György A középkori magyar város ’ című könyvében írja: „A középkori magyar város nemcsak- magyar, hanem európai is ...” Már csak azért is. mert a műemléki feltárásokból bebizonyosodott, hogy a középkori Magyar- országon már a XIII. századtól. tehát a tatárjárás ■évszázadától épültek gót ízlésben emeletes . lakóházak. Többek között bizonyíthatóan Budán, Sopronban, Győrött, Pécsett, Pozsonyban, Kassán, Lőcsén, Bártfán, Eperjesen, Selmecbányán, Besztercebányán, Brassóban. Nagyszebenben, Besztercén, Kolozsvárt, Körmöcbányán stb. E felsorolás azt mutatja, hogy általában ott maradtak meg kora-középkori lakóházak nyomai, esetleg maguk a házak, ahol *nem járt a török, vagy — Buda és Pécs kivételével — nem tartózkodott huzamosabban. A rendelkezésre álló adatok szerint a városi ház fő típusa Magyarországon : két épületszárnnyal közrefogott kapualj, esetleg a telken egy traktus, oldalkapualjjal. A házak sima falát faragott ajtó- és ablakkeretek tagolták. A falsíkokat festményekkel díszítették, különböző mondatokat pingáltak rá. Gyakran kváderköveket utánzó fugázással ékesítették. Az ajtók és ablakok felső záródása, ívformája több változatot mutatott. A közismert csúcsívesen kívül ismerünk » szamárhátíves. függönyíves és tudoríves záródást, de nem ritka az egyenes záródású, pálcatagos ablak és ajtókeret. A mai Magyarország területén Budán, a várne- gyedben található együtt a legtöbb gót lakóház. Közülük a Fortuna utca 12. és 14. szám alattiak egyedüli, ma még álló példái a XIII. századi oromzatos homlokzati megoldásnak. A közöttük levő kapualjból jól kivehető a kora gótikus beépítetlen állapot utólagos kapualjjá változtatása. Az Országház utca 2. szám alatti a két épületszárnyas telek beépítésére példa. A traktusokat az ülőfülkés kapualj köti össze, foglalja egységbe. Az ülőfülkék a lakóházak előkelőségét emelték. Buda után Sopronban maradt meg a legtöbb gótikus lakóház. Közülük a Templom u. 9. számú tanulságos példa a soproni belváros lakóházainak kialakulására. A kaputól északra eső épület a telek első beépítésének idejéből való: A csúcsíves, egyszerű földszinti ajtó a Sopronban szokásos borospincébe és présházba vezetett. Az emeleti hármas kapcsolt ablak a ház legszebb szobáját jelzi. Sopron számtalan gótikus lakóháza közül még a Halász u. 1. számúról illő megemlékezni, amely már a falakon kívüli középkori külvárosban épült a XV. század végén. Az utcáról belépve, a kis folyosóról •gazdag pálcatagos bejárat visz a famennyezetes földszinti szobába. Mögötte van a konyha. Az emelet teljes terjedelmében a háromablakos nagy helyiség, a reprezentációra szolgáló szoba foglalja el. A meredek kő- oromzatos ház fa tetőszéke az épülettel egykorú és a nyírbátori református templom tetőszéke mellett hazánkban az egyetlen eredeti későgótikus tetőszerkezet. Bár a török és a várostromok. valamint a barokk újjáépítés kevés gót lakóházat hagyott ránk. a Balaton melletti Alsóörsön is áll még egy, a falu kisnemesi gótikus kőépítészetének egyetlen, 1500 körül keletkezett képviselője, hírmondója. Dongaboltozatos borospincéjéhez félkörívű kőkeretes ajtó vezet. A háromrészes lakószint középső pitvarába gótikus, szemöl- dökgyámos ajtó nyílik. a pitvar hátsó részében boltozatos konyha és kamra van, a két kőgyám által tartott zárt árhyékszéket Römer Flóris még 1861-ben lerajzolta, azóta lebontották. A ház elrendezése lényegében megegyezik a XVIII—XIX. századi bala- tonmelléki présházakkal. Annak ellenére, hogy az évszázadok történelmi viharai alaposan megtépázták középkori épületállományunkat. s csak csekély hányadát örökölhettük meg, ezek alapján mégis elképzelhetjük, hogy milyen lehetett Magyarország a XVI. század plején, a kezdődő nagy pusztítás előestéjén. dr. Csonkaréti Károly A várnegyedben, Budán, a Fortuna utcában álló két épület ritka példája a XIII. századi oromzatos homlokzatú gót lakóháznak (a szerző felvételei — KS) Örökösödési szokásaink A fiú vagyont kapott, a lány gyapjúpokrócot
