Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám

13X9, augusztus 4.: péntek A katyni erdő nem csak lengyel tisztek holttestét rejti Lehetséges, hogy Higgins még életben van Újabb amerikai túsz kivégzése esetére az elnök katonai akciót rendelt el Joseph Cicippio fogvatar­tói csütörtök este tudtul ad­tak, hogy „felfüggesztik a halálos ítélet végrehajtását” túszukon. Az iránbarát szer­vezet „amerikai kérésre köz­benjárók iránti tisztelet je­leként” hozta a döntést, de a „kezdeményezést” lezárt­nak tekinti, ha izrael „na­pokon belül” nem egyezik bele Obeid sejk szabadonbo- csátásába. Csütörtökre virradóra az amerikai tájékoztatás először szellőztetett olyan híreket, amelyek szerint egy újabb amerikai túsz kivégzés ese­tére az elnök katonai akciót rendelt el. Libanonban néhány vallá­si méltóság harcias fenyege­tőzéseivel ellentétben mérsé­keltebb síita körökben az a vélemény alakult ki, hogy Irán és Szíria nyomására az emberrablók meg fogják kí­mélni Cicippio életét, hiszen Teheránnak és Damaszkusz- nak is van mit vesztenie az ügyben. Izraelben Marrack Goul- ding ENSZ-főtitkárhelyettes tárgyalásaira vezetik vissza a határidő -meghosszabbítását. A világszervezet illetékese a nap folyamán Bejrútban tár­gyalt Fadlallah sejkkel, az integristák szellemi vezetőjé­vel, a síita közösség muftijá­val, valamint az iráni nagy- követség ügyvivőjével is. Goulding kijelentette, hogy semmiféle bizonyítékot nem szerzett az ENSZ-megfigye- lőként fogságba esett ameri­kai katonatiszt — Higgins — halálára vonatkozóan. Pérez de Cuellar főtitkár szerdán New Yorkban lehetségesnek mondotta, hogy Higgins még életben van. A katyni erdő nem csak a lengyel tisztek, valamint 135 ezer szovjet hadifogoly holt­testét rejti, hanem egyelőre ismeretlen számú zsidó, len­gyel és lett földi maradvá­nyait is, és a helybéliek kö­zül senki előtt sem kétsé­gese, hogy mindegyiküket a szovjet belügyi erők végez­ték ki. A Moszkovszkije Novosz- tyi munkatársa, Gennagyij Zsavoronkov magánnyomo­zásba kezdett a szmolenszki körzetben, hogy feltárja a katyni erdő titkát. A történ­tek rekonstruálása nem volt nehéz, hiszen elkövetőik ugyan nem hangoztatták, de különösebben nem is rejte­gették, mi folyik a környé­ken — írja a tudósító. Az általános rettegés légkörében mindenki a „szövetségesük” volt és mára kevés szemta­núja maradt a korszaknak. De akik még élnek és emlé­keznek, egybehangzóan ál­lítják: 1935-től a szmolensz­ki körzetben naponta holt­testekkel megrakott teher­autók robogtak a katyni er­dő irányába, és a helyzet 1941-ig nem változott. Ke­vés írott dokumentum ma­radt abból a korból, minden megsemmisült, A katyni erdőt máig is magas betonkerítés veszi kö­rül, kevesen merészkednek a kerítésen túlra, ahol a hely­beliek szerint szokatlanul dús, buja a növényzet. Az MN újságíróját az késztette a magánnyomozás megkez­désére, hogy amíg a szem­tanúk fellelhetők, tárják fel az erdő rejtélyét, és mielőbb a sztálinizmus áldozatainak temetőjévé alakítsák a be­tonkerítésen túli területeket. Hiszen tarthatatlan az a ko­rábbi nézet, hogy amiről nincs írás, az nem is létezett — írja az MN. Belorusz SZSZK, SZU: Mezőgazdasági szállítójárműként használják a Szikra Termelőszövetkezetben ezt az átalakí­tott rakétahordozót, amelyet a szovjet—amerikai rakéta­szerződés értelmében szereltek le. Új szovjet álláspont Nyugat-Berlin státusáról? A bonni kormány szóvi­vője szerint a Szovjetunió jelét adta annak, hogy haj­landó tárgyalásokat kezde­ni Nyugat-Berlin nemzet­közi státusának kedvezőb­bé tételéről. Hans Klein nyugatnémet kormányszóvivő szerdán be­jelentette: a minap szovjet diplomata érkezett javasla­tokkal a Nyugat-Berlin éle­tét szabályozó három nyu­gati szövetséges hatalom képviselőihez. Klein nem fejtette ki a moszkvai in­dítványok részleteit, csak annyit mondott: Bonn min­denben kész együttműköd­ni a nyugat-berlini lakosság életkörülményeinek javítá­sa érdekében. Ronald Reagan akkori amerikai elnök még 1987- ben javasolta Mihail Gor- bacsovnak. hogy segítse a ..szigetváros” körülményei­nek javítását és csatlakoz­zék ahhoz a tervhez, amely­nek alapján Berlin az eu­rópai kultúra és távközlés egyik központjává válna. A DIE PRESSE írta: Roham az apparatcsikok kiváltságai ellen Bz SZKP tehetetlenül áll szemben a reformtörekvésekkel Az új toronyház már majdnem beköltözhető Moszkva egyik legszebb lakónegyedében, az építőmunkások azonban azt akarják, hogy a megrendelőknek továbbra se engedé­lyezzék, a beköltözést: az építkezésre a megrendelést a párt központi bizottsága adta, és a KB munkatársai lennének a beköltözők. Ami az építőmunkásoknak nem tetszik, az az, hogy az új épület miatt három házat hátrább soroltak a régi Arbat városrészben, és új lakóhelyükön az „elitgyerekek” a ház­hoz tartozó óvodára lelnek, az átlagos lakásviszonyokhoz képest mind technikailag, mind esztétikailag; elképesztően jól felszerelt környezetben. Nyilvános felhívásukban, melyet az egyik tömeglapban közöltek és amellyel már a moszkvai körzeti televízió is kénytelen volt foglalkozni, az 51 aláíró követeli: a „nép szolgái”, méltóztassanak tartani magukat a lakáselosztás ér­vényes szabályaihoz, az Arbaton épült új házat pedig — az Arbaton már eddig is jó néhány elit szálláshely kon­centrálódott — sok gyermekes családoknak adják oda. „Ért­hetetlen számunkra, munkások számára, hogy miközben az ország visszatér a lenini normákhoz, miért kell konzerválni ezt az eljárást, amely a pangás időszakára emlékeztető visszaesés?" Bár ezeket a jó kivitelezésű házakat nem csupán a párt és a kormány különböző szervei tartják fenn, hanem több más szövetség is, például a színházművészek, a filmesek vagy az írók szövetsége, ám amióta a népi küldöttek kong­resszusa Gorbacsov javaslatára megbízást adott az összes kiváltság és privilégium „leltárba vételére”, a nyilvánosság elsősorban a pártot vizslatja kritikus szemmel. A pártnak, amely a fennálló viszonyok kritikájának la­vináját elindította, most elsőként kell következetességét bi­zonyítania. Amennyiben nem teszi meg, az amúgy is viha­ros sebességű bizalomvesztés felgyorsulását kockáztatja. A moszkvai városi pártszervezetre különösen erős nyo­más nehezedik a közvélemény részéről. Bár annak, hogy Borisz Jelcin mint képviselőjelölt elsöprő győzelmet aratott a márciusi választásokon, többféle oka volt, a moszkvai pártbizottság elleni bizalmatlansági szavazat azonban fő­szerepet játszott benne. A Brezsnyev-korszakban, amikor Viktor Grisin, a későbbi „bárcsak’-főtitkár állt a pártbizottság élén, a pártbizottsá­got igencsak kikezdte a korrupció. A miniszterek Moszkvá­ba koncentrálódott serege a magas rangú alárendeltek, tá­bornokok vagy gazdasági csúcsfunkcionáriusok tömegével együtt ma is változatlanul azon igyekszik, hogy a helyi párt- apparátuson keresztül rangjához illő külön kedvezményeket csiholjon ki magának. Másfelől viszont a tudósok, értelmiségiek, újságírók gyü­lekezete sehol sem olyan erős; mint Moszkvában — bár többségükben ők is párttagok, de a harcos, progresszív faj­tából valók. Többségükben közülük kerültek 'ki azok, akik a népi küldöttek kongresszusát megelőző viharos tömeggyűlé­sek alaphangját megadták. Ha ezeket is, azokat is‘ugyanaz a párt egyesíti, felmerül a kérdés: mi a jelentése — ha van egyáltalán — a „párt­taggal egyenértékű »kommunista«” szónak? E belső szakítópróba kényszerének kitéve, a rohamosan növekvő hitelvesztés fenyegetésében és annak keserű tuda­tában élve, hogy a párton belüli demokratizálódást nem tudja kellőiképpen felgyorsítani, lépést tartandó a közvéle­mény fejlődésével, a városi pártszervezet plenáris ülése nemrégiben a következő határozatot hozta: maga a köz­vélemény nyilatkozzon arról), milyennek szeretné látni a pártot? . A plénum által elrendelt szabad párton belüli eszmecse­rében, amely a függetlenített pártapparátus magatartását még mindig irányító sztálinista-bolsevista sztereotípiákról fog folyni, a moszkvai nagyközönség is részt fog venni. Az üzemi párttaggyűlések egyébként már most is gyakran nyit­va állnak a pártonkívüliek előtt, akik minit hallgatók és hozzászólók vehetnek részt.’ Mostanában a moszkvai körzeti televízió is elkezdte a kamerák elé citálni a helyi pártfunkcionáriusokat, és kö­nyörtelenül rájuk zúdítja a hallgatók írásban vagy telefo­non feltett kérdéseit. Ez a megoldás az átfogó tanácstalan­ság kifejeződése. A párt egyszerűen képtelen saját soraiban is érvényre juttatni az állami szektorban korszakalkotó „ja­nuári plénum” demokratizálási határozatait. Az alaposabb oknyomozó elemzések nem a konzervatív funkcionáriusok ellenállásában látják a fő akadályt — leg­alábbis Moszkvában nem, ahol Jelcin óta többször is kicse­rélődött a káderállomány. Inkább arról van szó, hogy a pártszervezetek nem képesek megszabadulni a gazdasági tervdíktatúra rabságából: mindmáig e tervdiktatúra fő vég­rehajtói. A nagyközönségre nem hagynak semmit: akár az ellátás akadozik, akár a havat nem takarítják télén, akár egy vízvezeték törik el valahol — a sürgős feladatokat mindig az illetékes pártbizottságnak kell ellátnia. Ehhez először is állandó jelenlétre van szükség, egészen a városi párthelyisé­gek vasárnapi ügyeletéig, másodszor pedig már-már kato­nás funkcionáriusi fegyelemre, amely természetszerűleg ne­gatív hatással van a párton belüli demokráciára. Ez gúzsba köti azokat az energiákat, amelyekre az átme­net végrehajtásához lenne szükség: átmenetre a közvetlen, mindennapi adminisztrálásból! a társadalom „politikai” irá­nyítása felé, az előremutató eszmék meghirdetése és példa­szerű yalóraváltása útján. A moszkvai pártszervezetnek az a felismerése, hogy ezt az ugrást az új korszakba saját erejéből és a nyilvánosság segítsége nélkül nem tudja megtenni, mindenképpen elő­relépésnek számít. Ha mégsem tudja rászánni magát, hogy a különféle kihívásokra, például az 51 építőmunkás kihívá­sára, megfelelően reagáljon, és egy olyan kényes esetben, mint ez is, amikor a nagyhatalmú apparátcsikok és családi pereputtyok személyes érdekei kerülnek veszélybe, legalább meggyőző kompromisszumos megoldást kínáljon fel, hiába­való lesz minden készség a lakossággal és kiváltképp a számtalan „informális” szervezettel folytatandó „párbeszéd­re”. Az „informálisok” sorai továbbra is párttagokkal fognak gazdagodni, miként a Baltikumban. Uwe Engelbrecht EGYÜLÉSES AUTÖ A Kiosera japán cég szak­emberei új típusú, együléses „napautót” készítetted, mely országúton 60 kilométer óránkénti sebességet képes elérni. A járműre 1280 nap­elemet szereltek, ezek szol­gáltatják a motor működésé­hez szükséges áramot. Az autó hossza 4,7 méter, széles­sége 1,7 méter. A járművet nem sorozatgyártásra tervez­ték, csupán az ökológiai szempontból teljesen bizton­ságos gépkocsi elkészítéséhez szükséges új műszaki megol­dást tesztelték. GYÓGYÍTHATÓ az AIDS? Egy új gyógyszer, laborató­riumi rövidítéssel, a DDI («11- deoxyinosin) fontos szerepet játszhat majd az AIDS elleni küzdelemben — közölték ame­rikai egészségügyi források. Bár a DDI-vel ugyan nem le­het véglegesen meggyógyítani a gyilkos kórt, ám adagolásával a szervezet ellenállóképessége jelentősen erősödik, a betegek közérzete javul. étvágyukat visszanyerik, rezisztensekké vál­nak egyes fertőzésekkel szem­ben. A DDI-nek sokkal keve­sebb nem kívánatos mellékha­tása van, mint a már használt AIDS-gyógyszernek, az úgyne­vezett AZT-nek. Az orvosok egyelőre várják a hivatalos en­gedélyeket, hogy szeptember­től megkezdődhessen a gyógy­szer klinikai próbáinak máso­dik szakasza. A szer hatásait mintegy ezer AIDS-betegen, az Egyesült Államok húsz városá­ban fogják ellenőrizni. GONDOLKOZNI . . . állva lehet a legjobban — legalábbis ezt állítják azok a szakemberek, akik a gondol­kodás sebességét, a feldolgo­zott információ mennyiségét tanulmányozták. A főként idős emberekre érvényes megállapításra hiteles ma­gyarázatot még nem találtak, ha csak az nem vehető mérv­adónak, hogy álló helyzetben jobb az agy vérellátása. elem Japán szakemberek olyan elemet készítettek, mely a papírnál is vékonyabb. Bár nem gondolná az ember, mi­niatűr méretei ellenére ké­szítői egyéves szavatossági időt jósolnak az elemnek. Nagy előnye, hogy a közön­séges akkumulátorhoz ha­sonlóan tölthető, a felépíté­sében részt vevő szilárd elektrolitnak köszönhetően, melyet rubldiumból, rézből, lítiumból, jódból és klórból állítottak össze. Az új ele­met sikerrel használhatják a félvezetős szerkezeteknél, mint amilyenek az órák, rá­diókészülékek, fényképező­gépek stb. FÁBÓL FARAGOTT KATONÁK Helmut Krauh egy ezred- nyi katonát faragott ki fából. A 77 éves férfi „hadseregé­nek” vitézei különböző tör­ténelmi korokat idéznek. A 32 centiméteres fakatonák megszólalásig hasonlítanak eredeti másukra. Művészetét nemcsak az osztrák katonai múzeumok látogatói csodál­hatták meg. Figuráit látták már az USA-ban, Nagy-Bri- tanniában, Olaszországban, az NSZK-ban és másutt is. VIHAR A „CSENDES BOLYGÓN” A Voyager—2 űrszonda műkö­dését követő amerikai szakem­berek nemrég szokatlan „hirt” kaptak: a Neptunusz bolygó lég­körén hatalmas sötét színű folt van, mely feltehetően egy nagy orkán képe. A Neptunusz légkö­réről eddig azt tartották, hogy „csendes”. Az említett sötét folt viszont megváltoztatja a boly­góról kialakított képet. A szak­értők Naprendszerünk más boly­góinak atmoszférájában észlelt jelenségekkel hasonlítják össze. Ugyanakkor azt Is feltételezik ezek után, hogy a Neptunusz gyűrűi valójában a bolygó hold­jainak meteoritokkal történt összeütközései nyomán odake­rült anyagmaradékokból képződ­tek és „fiatalabbak” a Nap­rendszer bolygóinál. A AGROBANK RT KERESSEN BENNÜNKET! Kedvező befektetési lehetőségeket kínálunk magánszemélyek részére is! Betétkamataink 15%—21,5% között változnak a lekötési időtől függően. Már egy hónapra is érdemes pénzét nálunk . elhelyeznie! Vállaljuk gazdálkodó szervezetek, vállalkozók számlavezetését is! ■ Mi ügyfelei nikkel, partnereinkkel együtt gondolkodunk, hogy a legkedvezőbb konstrukciókat kössük meg! LEGYEN A PARTNERÜNK, KERESSEN BENNÜNKET! AGROBANK RT. SZARVASI TERÜLETI FIÖK, SZARVAS, SZABADSÁG U. 30. Telefon: (67) 13-928, (67) 13-549. Telex: 83-719. Mostantól olcsóbban építkezhet! Értesítjük t. vásárlóinkat, hogy megkezdtük A POROTON TÉGLÁK KEDVEZMÉNYES ÉRTÉKESÍTÉSÉT. (Tüzép-utalványra is.) Kedvezményünk: téglánként 3 Ft db, 1989. aug. 7-től. Kedvezményes ár, csomagolva, gépi rakással. POROTON 45/19-es, mérete: 30x19x19 cm 17,81 Ft/db + ÁFA POROTON 36-os, mérete: 36x19x29 cm 37,55 Ft/db -j- ÁFA Ütemezés a gyár szállítási csoportjánál, DTCSV, Szentesi Téglagyár, Szentes, Ipartelepi út. Telefon: 749. Telex: 82-437. AMÍG A KÉSZLET TART! VÄRITTK DÉLALFÖLDI _/7„ _________ TÉGLA- ÉS CSERÉPIPARI V ÁSÁRLÓINKAT! valla lat ^ékéscsabÍH Levélcím: Békéscsaba, Postafiók 1 5602

Next

/
Thumbnails
Contents