Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-29 / 203. szám
1989. augusztus 29., kedd Fecskék, rókák, bocsok Egy derűs óra a megyei könyvtárban Te hogy csinálod? „Egy kislány játszik a réten, s az arca tündököl.” — olvasom a Nyárravalóban, a békéscsabai megyei könyvtár programfüzetében Pin- czési Judit versét, a Nyári dalt. Szép az idézet. Eldöntőm, elmegyek a gyermek- könyvtárba: mára éppen mesedélutánt hirdetnek, a két kicsi bocsról meg a rókáról. A könyvtár gyermekrészlegének lépcsőjén levetett papucsok, cipőcskék jelzik, szünidőben is vannak látogatók. Ki a könyvek között böngészik, ki a kedvenc, hatalmas szivacstáblákon ugrándozik, mások sakkoznak. Beljebb, a legkisebek termében a könyvtáros, Vá- nyainé Kalina Katalin mesél Kolozsvári Grandpierre Emil mesegyűjteményéből. A kis vendégek igazán figyelik a ravaszdi és a bocsok történetét. Vállalkozók is akadnak rögvest, akik eljátsszák, mit hallottak az imént. A posztótáblácska előtt, amely kicsiny és kedves, s amely cseppet sem hasonlít az iskolaira ... Míg a fiúk, Gyebnár Gyuri, Be- rénvi Tibi meg Kecskeméti Zoli mesélnek; két pöttöm, szőke kislány érkezik anyuval, nagyival, dédivel. A könyvtáros már ismeri a családot, hisz máskor is jártak itt. Biztatására a srácok újból előadják a történetet, s nem kis büszkeséggel hallgatják produkciójukért a dicséretet. Rövidesen a kis székekről mindenki asztalok mellé telepszik. Papír, filctollak, előre kivágott mesefigurák kerülnek elő. — Nosza, akinek kedve van, készítse el ravaszdi és a bocsok képmását! — szólítja fel a tízegynéhány tagú társaságot az itteni karmester, a könyvtáros. (MtMMVMMMMM Ki hitte volna, hogy a gyerekek ekkora örömmel veszik kézbe a papírt, az ollót, a rajzeszközöket! Pedig ezúttal a szép munkáért nem is ígértek semmit. Gyebnár Gyuritól megtudom — ő a legbeszédesebb —, a mesélő brigád tagjai igazából barátok. . — Zoli hozta el Tibit, Gyuri meg magát — állítják egybehangzóan. — Igaz, Tibit sokszor kellett noszogatni ... — Mit csináltatok volna különben? — faggatom őket. — Elmentünk volna Trabantozni. _ 1 — Á, ez csak egy összetört kocsi, abban autózunk — legyintenek. A másik asztalnál a két kis szőke lányka szabja a papírt. - Szomszédaik már nagyobbacskák, Pigniczki Mariann is, aki nemsokára elsős lesz a Szabó Pál téri általános iskolában. — Anikóval, a barátnőmmel hozott el bennünket anyu — mondja. — Neki most egy kis dolga van, azt intézi. Anyu csendesen megáll a háttérben, de hiába, észreveszik és Mariann már is zokog. — Nem sikerült a bajusz ... — Nézd meg a miénket, a tiéd szebb — vigasztalják a többiek. De hiába, Mariannák csak Kati néni modellje tetszik, s csak akkor nyugszik meg, (A szerző felvétele) mikor anyu és a könyvtáros segítenek hasonlót rajzolni. Közben egyre-másra készülnek a mesefigurák. — Az enyémet is ' nézd meg! — szólongatják a gyerekek a könyvtárost, aki nem haragszik meg a tege- zésért, hisz -'legtöbbjüket régóta, rendszeres könyv- tárbajáróként ismeri. Miért jönnek el a Nyár- ravaló foglalkozásaira a gyerekek? Mariann anyukája, Pigniczkiné Bálint Piroska elmondja, ők lehetőség szerint mindig itt vannak, hisz az egykori óvoda, a Kőműves Kelemen sori, oly sok mindenre megtanította a gyerekeket, s azt nem lenne jó alább adni. Hogy környezetünk ingerszegény, s egy-egy gyermekfoglalkozás után annyi minden kerül otthon szóba. Persze, egy-egy jól sikerült délután végeztével a könyvtáros is boldog. Vá- nyainé Kalina Katalin örömmel mutatja meg bevált találmányukat, a Mindennapra egy kérdést. Ebben minden nap új fejtörőt találnak ki a könyvtárosok, aminek megfejtését kis ládába kell bedobni. — a forráskönyvet is mindig kézügyébe teszik —, mégis akadnak „rossz” válaszok. Egyszer például egy komoly kisfiú arra a kérdésre, hogy miért ülnek a fecskék a drótra, azt válaszolta: mert gyakorolnak az afrikai útra. Persze, korántsem ez, hanem a táplálékszerzés lett volna a helyes válasz, de a gyermekkönyvtárosok még ma is derülnek az eredeti magyarázaton ... Szőke Margit Rozsdásodó vasszigor Amikor a lemezlovas halkabbra vette a zenét és éneklő hangon a mikrofonba duruzsolta, hogy „fiúk, ideje lenne, ha abbahagynátok a lökdösést”, a teremben egyszeriben minden szempár a parkett közepén rendetlenkedőkre tapadt. Azoknak ott, egy hang sem sok, annyi sem jött ki a torkukon, mert a diszkós — immár kissé hangosabban és vidámabban — folytatta a mondókáját: — Ez az gyerekek, tapsoljuk meg őket! A következő pillanatban már a „rendbontók” is mosolyogva tapsoltak, bűnbánóan integettek a lemezlovas felé, s már a lebukásuk pillanatában gerjedt haragjuknak sem volt nyoma. Ilyen egyszerű lenne elejét venni mindennemű rendbontásnak, heves lökdösődésnek, amiből könnyen dulakodás, verekedés kerekedhet? Mi múlhat a közönsége nyelvén értő, s azzal kapcsolatot teremteni tudó lemezlovason? A rend. De mondhatnánk, a tinik nyugalma, valóban nyugodt és gondtalan hétvégi, nyárideji szórakozása — egyszóval: minden. Persze, még sokan nem feledtük azokat az éveket, amikor kedvenc diszkóinkat csapatostul szállták meg a rend őrei, hogy úgymond az érdekünkben ellenőrizzék a rendet és a fegyelmet. Felkapcsoltatták a lámpákat, a zenének is csendet parancsoltak és igazoltatták az egybegyűlteket. Szigorúak voltak, ahogy az felnőttekhez, a hatalom embereihez illik. És mit értek el a látványos vasszigorral? Egyesek féltek tőlük, néhá- nyan még a diszkóról is leszoktak, mások meg a nyelvüket köszörülték rajtuk, szenvtelenűl, amúgy kama- szosan. Igaz, ők csak a dolgukat tették, végrehajtották a kapott parancsot. Olyan rendet akartak tartani a diszkóban is, majd később az aluljárókban, s a koncerteken, amilyen a nagykönyvben írva vagyon. Ma már elismerik, a fent említett helyeken csak a legritkább esetekben fogtak el körözött fiatalokat. Többet ártottak tehát maguknak a folytonos razziázgatással, mint amennyi hasznot az intézkedések hoztak. Mégis sokan vannak még a kemény vonal híveinek táborában, akik nagydarab fogdmegeket szeretnének látni valamennyi ifjúsági klub rendezőgárdájában. Mintha nem akarnák megérteni, hogy ez felesleges. Hiszen a rendező nem igazolhat, pláne nem üthet. Rozsdásodik a korábbi vasszigor. Mind többektől hallani, hogy ez meg az a rendőr jó fej, ha nem lenne fakabát, talán még egy sörre is meghívnák — és ez jelenthet már valamit. Például azt, hogy a testület vezetői, és mind több tagja kezdi belátni : ami fiatalos, bohém, az még nem feltétlen maga a fertő, ahogy azt hosszú ideig a koncertekről és a diszkókról is tartották. És hogy sokkal jobban rendet tartanak maguk között a fiatalok — feltéve persze, hogy ezt megengedik nekik —, mint a rendszerese» megjelenő járőrök. Félreértés ne essék, a rendőrség munkájára, rendszeres megjelenésére a klubokban igenis szükség van, és lesz is. Csak ne ők döntsék el, hogy mikor van egy helyen rend, s mikor kell intézkedni. Ezt — már megbocsássanak — náluk jobban el tudják dönteni a rendezők, vagy a diszkós lemezlovasok, akik naponta találkoznak közönségükkel. S csak akkor kiáltanak rendőrért, ha már nincs más megoldás, ha a mikrofonba dalolt intelmek hatástalanok maradnak. Számukra ugyanis más jelent a rend, több mindenféle belefér, mint a hatóság hivatalból ott levő embereinek. Csak bízni kellene bennük ... F. GY. A. Piac is volt Gorsiumban A Tác melletti római város, hajdani katonai erősség, Gorsium egykori pacte- rét tárták fel a település maradványait kutató régészek. A II.-III. századi vásárok színtere a Sárvíz partján volt, s hatalmas kapun át lehetett megközelíteni; e bejárat pilléroszlopainak az alapjait megtalálták a kutatók. Az idei — immár a har- minckettedik — feltárási idény során a nyugati városfalat, az V. századi temetőt, s annak sírjait, valamint a 2. katonai tábor maradványait kutatják a régészek. A feltárás eredményei egyértelműen igazolták, hogy a városban még az V. században is élt római lakosság. A Gorsiumban több mint három évtizede tartó ásatások során eddig mintegy 20 hektárnyi területen tártak fel romokat, palotákat, üzletsort, ókeresztény bazilikákat, a császárok tiszteletére emelt szentélyeket, csarnokokat, a tartománygyűlési épületeket, városkapukat, tornyokat, lakóházakat, temetőket. Egymilliónál több kisebb-nagyobb régészeti lelet került elő, s a még a föld alatt rejtőző romok kutatása is újabb évtizedekre adhat munkát a régészeknek. Gorsium ugyanis — mivel távol esik a lakott településektől, s romjaira nem épült újabb falu, vagy város — afféle pannóniai Pompeiként, szinte teljes terjedelmében feltárható. Hanglemezek — silány minőségben A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet megállapította, hogy a Nívó Hanglemezgyártó és Forgalmazó Kft. (Budapest, Vörösvári út 15. 1035) által gyártott kék színű, hajlékony, áttetsző anyagból készült hanglemezek (Markos—Nádas, Bojtorján, Vikidál stb. nagylemezek) sem anyagukban és méretűkben, sem akusztikai jellemzőikben nem felelnek meg a követelményeknek. Ezért a Kermi a 2/1981. (I. 23.) BkM számú rendelet 6. paragrafus (3) bekezdésében foglaltak alapján a kék színű, hajlékony, áttetsző anyagból készült valamennyi nagylemez további árusítását megtiltja. A vásárlók reklamációját vizsgáltatás nélkül el kell fogadni és a vételárat vissza kell fizetni. Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet Figyelem, áramszünet! Értesítjük a t. lakosságot, hogy karbantartási munkák miatt áramszünetet tartunk, 1989. AUGUSZTUS 30-AN, 6—16 ÓRÁIG. BÉKÉSCSABÁN : a Szegfű u.—Rózsa F. u.—Szamuely u.—Bercsényi u.—Nagy S. u.—Kereki út—Wagner u. —Orosházi út—Vasvári Pál u.—Jambrik u.—Hargita sor—Orosházi út—Táncsics u.—Mikes u.—Bessenyei u. —Tompa u. álltai határolt területen, az alábbi utcák kivételével : Vaskapu u., a Wagner és Máriássy utcák onnan táplált hálózatán, valamint a Nagy S. u. —Máriássy—Mátyás király u.—;Wagner u. Kereki út felőli végén. Nem lesz áram továbbá: a Hargita sori lakótelepen sem, és a Reviczki, Mikszáth, Táncsics, Bessenyei, Jósika, Könyves és Kolozsvári u. Tompa u. felől táplált hálózatán. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni, AZOK ÉRINTÉSE ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! DÉMASZ-KIRENDELTSÉG BÉKÉSCSABA Figyelem, áramszünetl Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy hálózatépítési is karbantartási munkák miatt áramszünetet tartunk 1989. AUGUSZTUS 29-ÉN, 6—^6 ÖRÄIG, 1989. AUGUSZTUS 30-AN 6—10 ÓRÁIG, Békéscsabán: a Franklin u.—Báthori u.—Pongrácz u. Sziklai u.—Franklin • u.—Könyves u.—Tompa u.—Szegfű u.—Rózsa F. u.—Szamuely u. álltai határolt területen (kivétel a Kolozsvári u. és Könyves u. Tompa utca közötti szakasza és a Kolozsvári u.—Tavasz u.— Rózsa F. u. közötti szakasza) ; továbbá a Csorvási úti dissous-telep felől táplált hálózat melletti tanyákon. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni, azok érintése életveszélyes és TILOS! Démász-kirendeltsé g Békéscsaba Sikerkönyvek Variam Salamov orosz író volt, 1907-ben született és 1982-ben halt meg egy moszkvai elmegyógyintézetbet. „Különös ismertetőjele”, hogy húsz esztendőt töltött el kényszermunkán különböző lágerekben. Apja pravoszláv pap volt, félig zűrjén származású, „sámánok fia, kicsit sámán maga is”, rendkívüli tehetség, a Hit- tudományi Akadémia helyett tanítónő feleségével együtt az Amerikai Egyesült Államokba ment misszionáriusnak. Tizenkét évig hirdette az igét, majd az 1905-ös forradalom hírére — lelki- ismereti és sajtószabadságot remélve —■ hazatért. A húszas években szakított szüleivel, Istennel és — mivel más választása nem maradt — elszegődött különféle fizikai munkára. Aztán következtek mégis a fővárosi diákévek: Buharin előadásai, Trockij szónoklatai, Mejerhold színháza. A Lenin végrendelete című illegális kiadvány előkészítésében való részvétele miatt 1929-ben letartóztatták, majd három év koncentrációs táborra ítélték, mert a kihallgatások során megtagadta a vallomást. Ez volt az első ítélet, amelyet újabb és újabb követett. 1937-ben került öt évre a kolimai javí- tó-munkatáborba. Kolima — ahová csak több hetes szárazföldi, majd a tajga miatt kizárólag tengeri úton lehetett eljutni — az egyik leghírhedtebb sztálini büntetőtábor volt, egész lágerrendszer. Azért hozták létre, hogy foglyai a fél eu- rópányi területen előteremtsék az ország iparosításához szükséges aranyat. Az emberélettel persze nem kellett takarékoskodni . .. A szörnyű állapotokról a Kolima előszavában Gereben Ágnes ezt írja: „Salamov odakerülése idején 125 VARLAM SALAMOV TÖRTÉNETEK A SZTÁLINI LÁGEREKBŐL láger működött, amelyből 80 kifejezetten az arany- és szénbányákat látta el munkaerővel. Egy-egy lágerben két- és tízezer fő között volt az elítéltek száma. A 40-50 fokos fagyban 12-16 órát dolgoztak naponta, 40 dekás kenyérfejadaggal, délben és este híg levessel meg kásával. Egyetlen apró kályhával fűtött, hatalmas sátrakban laktak, emeletes „teleprics- cseken” aludtak, vagyis egy hosszú deszkán, szorosan egymás mellett, álmukban együtt fordulva. A milliárdnyi tetű, a skorbut, a közbűn fényesek' szadizmusa, az őrség fiziikai bántalmazása következtében, mindenekelőtt pedig az alultápláltság miatt a Koldmára érkező elítéltek egyharmada már az első évben meghalt...” A „sztálini Dachau” írója kortársunk volt tehát, csak nem ismertük. Nyugaton tíz éve jelent meg első kötete, a szovjet folyóiratok tavaly kezdték közölni elbeszéléseit. Azok A magyar olvasók, akik kedvelik a tényfeltáró irodalmat, és nem riadnak vissza a lágerélet borzalmaitól, izgalmas könyvet vehetnek kézbe — a Szabad Tér és az Európa Kiadó jóvoltából. N. K.