Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26., szombat TALLÓZÓ ■'köRösrAJ A szegény vidéket még az (ipar)ág is húzza ... — A gazdaságilag, társadalmilag elmaradott térségek, közöttük jelentős részben a határövezetek több évtizedes, mi több, évszázados elmaradottság jegyeit viselik magukon. Az utóbbi időben ez a hanyatlás mint- lha felerősödött volna. Mi erről a véleménye? — A KSH és a Tervhivatal felmérésére is támaszkodva, hét megyére terjed ki a vizsgálat, amelynek végeredménye meglehetősen lehangoló — mondotta Bálint Csaba, a TOT főosztályvezető-helyettese. — Baranya, Békés, Borsod-Abaúj- Zemplén, Szabolcs-Szatmár, Somogy, Vas és Zala megyében mindössze 13 térséggel foglalkoztunk. Ezek zöme határ menti terület, 573 településsel. Ezek az ország összes településének 18 százalékát adják, területének pedig 10 százalékát foglalják magukba. E vidékeken több mint 430 ezer ember él, a mai magyar lakosság 4 százaléka. Hogy miért kell róluk beszélnünk, különösen nagy súllyal? Azért, mert a visszaesés jelei mind szembeötlőbbek. Többnyire fejletlen az ipar, és ezért a mezőgazdaságból élnek — ha tudnak — az emberek, egy igen rossz infrastruktúrában. Végül az itt élőknek módot kell nyújtani arra, hogy boldoguljanak, annál is inkább, mert ez a terület az ország előszobája . . . ... — Különös helyzet alakult ki: felületesen szemlélve úgy tűnhet, hogy az országnak nincs is szüksége ezekre a területekre. Legalábbis ezt vetheti a szemünkre a külföldi, aki az erős különbségeket, a lemaradást észreveszi. — Sajnos, a határövezetben és a csatlakozó területeken nagy arányú az elvándorlás. A helyi lakosság pontosan azt érzékeli, hogy nálunk mintha kevesebbet érmének ezek a vidékek. Holott ez nem így van! — Hogyan vélekednek a TOT-nál, van-e szükség valamiféle központi beavatkozásra a mezőgazdaság, az agrártermelés ügyében, a falu sorsát, helyzetét illetően? — Különféle jelzések, vélekedések is arra késztettek bennünket, hogy átfogóan elemezzük — más főhatóságokkal, intézményekkel közösen — e területek kialakult viszonyait. Az a véleményünk, hogy elhanyagolásuk, kiürülésük az egész ország számára rendkívül káros. A területek fölhagyása, föladása a nemzeti vagyon csökkenésével jár, és mérhetetlen veszteséget jelent. De nézzük a másik oldalt. Ha ez a helyzet változatlanul fönnmarad — a keveset érő, tétova központi intézkedések nyomán —, akkor az itt élő emberek tömeges elvándorlásával kell számolnunk.. . ...Évek óta javasoljuk a .terhivatalnak, hogy alkossunk összevont rendszert arra, hogy aki vállalkozik, az ne valamiféle pénzosztogatással jusson anyagiakhoz, hanem kapjon kedvezményit — ideértve a magánszemélyeket is —, mondjuk 5 vagy akár 10 éves adómentességet. És részesüljön olyan elbírálásban is, ami csábítaná a fejlesztésre. Mert az eddigi gyakorlat •nem vált be. Az elmaradott térségekben budapesti, ipari vállalatok „szerkezetátalakítást” hajtottak végre; eszerint az az iparvállalat, amelyik eladhatatlan termékgyártó kapacitással rendelkezett, kihelyezte ide. Boldoguljanak vele, ahogy tudnak. — Az alibiintézkedés ráadásul még káros is ... — Sajnos, így van, amit a TOT főtitkára többrendbeli levélben már fölvetett az OT-nek. A TOT az elmúlt évben két alkalommal ellenvéleményt jelentetett meg a kormányülésen is. Minden alkalommal elmondtuk, hogy a félmegoldások sokba fognak kerülni az országnak. Az eddigi támogatás még csak humánus jellegű intézkedésnek sem tekinthető, hiszen nem segít alapvetően az ott élőkön, miközben őket abban a tudatban tartja: várjanak csak nyugodtan, hiszen útban van a „megoldás”. A költségvetés számos kiskapuját is megnyitó intézkedések nem valók másra, mint különböző hatalmi csoportok pénzosztogatásának a legalizálására ... (Jászonyi Ferenc; Magyar Mezőgazdaság) „Több is veszett Mohács-Nagymarosnál” MNB kontra állami büdzsé . . . Begurult az állami költségvetés, és két évre megtagadott mindenfajta vissza- és kamatfizetést az MNB-nek. Gondolatmenete a következő: a Magyar Nemzeti Bank soha nem adott neki pénzt kölcsön. Egyszerűen közvetítette a gazdasági szféra pénzét az állammal, mintha adóhivatal lett volna. Azok a vállalatok, szövetkezetek adtak hitelt az államnak, amelyek azért nem kaptak beruházási hitelt és támogatást, mert a pénz a költségvetésnek kellett. De ezek sem hitelt adtak, hanem járadékfizetési kötelezettség nélküli alapjuttatást. Vagyis: ajándékot. Ajándék után nem jár sem kamat, sem törlesztési kötelezettség. Kész. összeült a Magyar Nemzeti Bank elnöksége, igazgatótanácsa és mindene, amije van. Elhatározták, hogy az állami költségvetés irányában fennálló követeléseiket,'- mint behajIhatatlanokat, leírják. Több is veszett Mohács—Nagymarosnál, Kubánál és Dél-Jemen- nél. Leszögezték, hogy a költségvetés nem nekik, hanem a gazdasági szférának tartozik egybillió valorizált és kamatos-kamatos forinttal. Ez a tartozás azonban politikai-erkölcsi jellegű, kártyaadóssághoz hasonló, peres úton nem követelhető. Egyet tehet a költségvetés: lemond, feloszlatja önmagát,* majd újrakezd. Kijelenti, hogy az a költségvetés, amelyik eladósodott az MNB-nél, már nincs is. Az új pedig semminemű felelősséget nem vállal a régiért. Az" inflációs évtized költségvetési deficitje egyébként is csak nominális deficit: az árszínvonal-emelkedés miatti pénzmennyiség-növekedés és kiadásnövelés rövid távú megelőzése. Nem tekinthető tehát a deficitet fedező pénz sem hitelfelvételnek. Statisztikailag bizonyítható, hogy az állami költségvetés reálbevétele évről évre csökken, mivel az árszínvonal-emelkedés nagyobb, mint a normálbevétel-növekedés. A költségvetés végeredményben önmegtartóztatta magát: egyre kevesebb pénzt ■vont iki a gazdaságból és a lakosságból. Érdemei elismerése mellett kell tehát tiszta lappal indulnia. A megállapodást aláírták. A záradékban azonban szerepel egy kötelezettség : amennyiben az állam állami vállalatot, területet, megyét, Balaton-partot, kastélyt külföldieknek elad, az így befolyó pénz adósságtörlesztési különszámlára kerül, és az MNB javára zárolódik. Az MNB pedig kötelezte magát arra, hogy ebből a zárolt pénzből nem ad sem az államnak, sem a gazdasági szférának, hanem csak külföldi adósságot törleszt. Az aláírásnál a Magyar Televízió is jelen volt, de elzavarták, amikor megtudták, hogy ő is eladósodott és tartozásai leírását kéri, mondván, ő nem is tartozik senkinek, legfeljebb a nézőknek — hiszen a cipzáras műsort tízéves késéssel indította be. (Pirityi Ottó: Figyelő) Magyarul is hangzott az ige A keresztyén felelősségvállalás szokatlan, de Igen jelentős formájával találkoztunk Münchenben június 30-án. Biztos sokan megdörzsölték szemüket, amikor az ottani autóbusz-pályaudvaron meglátták a 70 magyar autóbuszt és a 3000 embert, akik azokkal érkeztek. Hogyan kerültünk oda? Testvérek hívtak meg bennünket, gyülekezetek, hogy együtt éljük meg a keresztyén- ségünket. Egy idős embernek, dr. Merkt Jánosnak adta Isten azt a gondolatot, hog f felismer- je a keresztyénség múltjában lévő csodálatos összetartó erőt. Most Európa nyugati részében alakul a közös „Európa-ház”, tudatosul bennünk, hogy összetartozunk. De ez azt is jelenti, hogy Európa keleti része, akik nem tartoznak az „Európai Gazdasági Közösségbe”, leszakadnak, jobban eltávolodnak tőlük. Szabad ebbe belenyugodni? A közös keresztyén múltunk ma is összetartó erő Miét, sőt, erősebb, mint a határok szétszakító ereje. Ezt akarta tudatosítani ez a találkozás. Ennek a felismerésnek az igazát Münchenben mindnyájan átéltük. A legnagyobb templomban, a jezsuita Mihály- templomban gyűltünk össze, ahol ez volt az első ökumenikus istentisztelet. Magyarul is hangzott az ige, mert Szebik Imre budai esperes végezte az igehirdetést. Jó volt felváltva magyarul, németül énekelni, imádkozni. Felemelő volt Kodály zenéjét hallgatni a szegedi Dóm kórus és a mátészalkai pedagóguskórus tolmácsolásában. Az összetartozás tudatát csak fokozta a Filharmónia modem épületében tartott gyűlés, amelyen egyrészt közös múltunk összekötő erejéről beszélt dr. Merkt, másrészt a zene ösz- szekötő erejét tapasztaltuk meg . . . (Missura Tibor; Evangélikus Elet) ZAJLÓ TÖRTÉNELEM — Hitted volna, hogy együtt még mi, magyarok nyitunk tábort « németeknek? (Brauner György rajza; .Magyar Nemzet) Bírálunk, de nem vagyunk hajlandók mindenre köpni, ami... Ki kap a kalapból?. Meglepő pénzügyi igényeket jelentett be‘ néhány kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert párt, politikai t csoportosulás az elmúlt hónapban a Minisztertanács Hivatalánál. Mint tudott, a kormány még áprilisban 50 millió íorintot különített el az új politikai tömörülések támogatására, s a szóban forgó összegből az első három hónapban hét szervezet összesen 10,9 millió forintot vett fel (HVG, 1989. július 29.). Az utóbbi hetekben azonban feltűnően megnőtt néhány új politikai szerveződés „étvágya”: a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt „Megújulás” platformja például egymaga a teljes támogatási alap csaknem egyötödét, 9 millió forintot igényel az állami büdzséből. Akadnak olyan politikai erők is, amelyek alighanem a támogatási kérelem benyújtása révén hallatnak először magukról a széles nyilvánosság előtt. A szegedi Magyar Emberi Párt például 5 millió forintos, a Szocialista Demokrácia Frontja 2 millió forintos kérvénnyel jelentkezett... A felsorolt igényekről az Országházban még nem döntöttek. A 100 ezer forinton felüli támogatásokat ugyanis a miniszterelnök jogosult elbírálni, ő azonban az elmúlt hetekben szabadságon volt. A kormány hivatalának vezető munkatársa, Bo- ér Jenő a HVG kérdésére elmondta: mostanság semmiféle kritériumrendszert nem állítottak föl az igények elbírálására, tehát eddig sem taglétszámot, sem más körülményt nem firtattak a pénzügyi támogatások odaítélésekor. Az új igényekről — mint hallottuk — a kormányfő várhatóan a Minisztertanács egyik közeli ülése után hoz döntést. Mint emlékezetes, az Ellenzéki Kerékasztalba tömörült kilenc politikai szervezet közül több (például a Fidesz, az MDF, az SZDSZ) korábban úgy döntött, hogy nem vesz fel olyan támogatást, amely a költségvetés terheit tovább növeli. Ezek a szervezetek csak akkor fogadnának el állami pénzt, ha a kormány ugyanannyival csökkentené az MSZMP támogatását. (Babus Endre; Heti Világgazdaság) ... — Elképzelhető, hogy a társaságon beliül a radikálisok esetleg mégis átveszik a hatalmat, s ők lesznek majd az igazi hangadók? (Aki válaszol: Forgács Tibor, a Münnich Ferenc Társaság ideiglenes intézőbizottságának tagja — a szerk.) — Egyelőre nem tartok ettől, de hangsúlyozom; határt kell szabni az erőszakosabb fellépést követelőkkel szembeni toleranciának. Ha viszont bekövetkezne, amit említ, azonnal kilépek. — ön szerint miben volt hibás Kádár János? — Bár becsültem Kádárt, káderpolitikájával nem értettem egyet. Nem tartottam helyesnek, hogy "tehetségtelen, hozzá nem értő emberek sokaságával vette körül magát, s azt, hogy ezt az egész személyzeti politikát az értelmiségellenesség jellemezte. — Hogyan látja; kik ártották a legtöbbet a magyar- országi szocializmusnak az elmúlt tizenöt—húsz évben? — A pártvezetés. — önök, ha jól tudom, elkészítették a kilábalás „mün- niches” programját. Mi ebben a lényeg? — Elsőnek a termelést kell rendbe hozni, valódi vállalatokra van szükség, vagyis a vállalatokat vállalkozásokká kell tenni. Szükség van piacgazdaságra, de nem szabad, hanem szabályozott piacra. Végül szükség van külső segítségre, de nem szabad mil- liárdokat felvenni, hanem elsősorban a működő tőke bejutását kell segíteni. — Az elmúlt hónapok kormányzati döntései közül mit tart a legelhibázottabbnak? — Az átalakulási törvényt — ebben a formában. — Az ön korosztálya a frakciózást tartotta a pártélet egyik legsúlyosabb bűnének. Nem frakció-e az önök tömörülése i$? — Nem vagyunk frakció, csak helyes irányba kívánjuk terelni a pártot. Bírálunk, de nem vagyunk hajlandók mindenre köpni, ami a múltban az országban történt. — Elképzelhetőnek tartja, hogy rövidesen Münnich neve is a politikai süllyesztőbe kerül? Ha igen, lehet, hogy egyedül önök fogják cipelni ezt a nevet? — Én úgy tudom, Münnich emberséges forradalmár volt. Ha a történelmi kutatások ezt megcáfolnák, biztosan megváltozna az én megítélésem is. Azt egyébként, hogy lekerül-e a neve az utcatáblákról vagy sem, nem tartom- különösebben lényegesnek. (Lindner András— Horváth Zoltán; Heti Világ- gazdaság) Mibe kerül két sör,,ha... A történet főszereplőjével a folyók városában, Győrött találkoztunk egy baráti társaságban. Túl voltunk már az első kortyon, amikor az ittas vezetésről esett szó. Felháborodva magyarázta, hogy személyi jogaiban érzi magát sértve, mert a megyei újság, a Kisalföld közli az ittas vezetésen rajtakapottak nevét, foglalkozással, pontos címmel, s ezért a minap a fél város, hogy finoman mondjuk; nevetett rajta. A vendégektől kötelezően elvárható együttérzés után a hatóság és az újság sza- pulása következett volna, amikor az egyik vendég, a társaság „díszvendége” megszólalt: — Nagyon sajnállak, drága barátom, de hallgasd meg, én hogy jártam, amikor fél esztendővel ezelőtt váratlanul megállított a rendőr. £pp egy hasonló baráti este után igyekeztem hazafelé feleségemmel, úgy éjjel tizenegy óra lehetett, örült csikorgással vágott elém egy kocsi, viliódzó kék és piros fény, sziréna. No, mondom magamban, most lekaszálnak. Két sört ittam mindössze, talán csak nem lesz baj, bírom én az italt. A legártatlanabb képpel fújtam a szondába. A rendőr, egy hatalmas fekete ember elvette, megnézte, majd szó nélkül, társával együtt kikaptak a kormány mögül, egy pillanat alatt megbilincseltek. Bevágtak a kocsijukba és egy jó órát utaztunk az őrszobáig. Ott szépen bezártak egy zárkába. Útközben hiába magyaráztam, nem szóltak, csak annyit, hogy értesíthetem az ügyvédemet. A kocsi az asszonnyal ott maradt, ő is ivott, így nem merte átvenni a volánt, vagy húsz kilométerre laktunk onnét. Másnap megkaptam a büntetést, csak kétszázötvenet kellett fizetnem, és három hónapra megszabadítottak a jogosítványomtól. Biztos, ami biztos, felhívtam az ügyvédet, aki valami miatt nagyon szomorúan beszélt velem. Akkor még nem tudtam, mi következik. Néhány nap múlva kaptam egy nagyon barátságos levelet, melyben közölték, az a megtiszteltetés ér, hogy egy különleges tanfolyam hathetes bentlakásos hallgatója lehetek. Ügyvédem ekkor csak any- nyit mondott, előzzem meg, ami megelőzhető; feltétlenül menjek el. Nagyon kényelmes volt, ha hétig reggel nyolctól délután ötig hallgattam a közlekedési, pszichológiai előadásokat. Potom tizenkétezerbe került. A történetnek még nincs vége. Amikor a három hónap lejártával a jogosítványomért, jelentkeztem, egy őrmester egy elegáns vacsorameghívót nyújtott át. Kérte, feltétlenül menjek el a nőegyletbe. A tálalás és az étel remek volt, úgy húszán lehettünk az asztalnál. Középkorú hölgyek és mi, néhány férfi. A nők annak a klubnak a tagjai, ahol azok az anyák találkoznak, akiknek gyermekeit ittas vezetők gázolták halálra. Mondanom sem kell, a vacsoránál nem mi vittük a prímet. Roppant udvariasak voltak, de nekünk egy falat nem sok, annyi sem ment le a torkunkon. Kegyelemdöfésként jött a számla, amelyet természetesen mi, férfiak fizettünk. Ügyvédem közölte: ha netán a legkisebb alkohol miatt megint elkapnak, fél évre iskoli nak be, ahol diplomát is kapok. Tudjátok, jól keresek, de az már kész leégés lenn, Megnyugodva hazahajtottam, otthon vári a biztosítóm levele, az összes cechemet kifizették, de a biztosítási díjam mától fogva ötszörös, értesítettek a döntésről. Hiába mennék másik biztosítóhoz, előbb elh őriznek, azután tárgyalnak. Idáig ért re.úőr- és autóskalandjaival újdonsült ismerősöm, amikor félrevontam a házigazd; és megkérdeztem: Mondd, hol lakik ez a» úr? — Hol, hol, hát New Yorkban. Az a fekete rendőr néger volt, az a tizenkétezer dollárban értendő ... (Horváth Sándor; Magyar Rendőr)
