Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
IkÖRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1989. augusztus 19.. szombat A búza az élet Kezébe vette a kenyeret, és imádkozott a gazda Augusztus húszadikán hármas ünnepet ülünk. Sorrendben, időrendben, első országalapító István királyra való emlékezésünk. A római katolikus egyház 1933-ban kiadott misekönyve, a „Magyar—latin Misszá- le” erről így ír: „Magyar embernek Szent István királyról nem kell magyarázatot írni”, ... ezen a napon, lélekben együtt van Szent István régi országa, Szűz Mária virágos kertje.” Állami ünnepként pedig az újkenyérre és az alkotmány születésére emlékezünk. Ebben az írásban az életet tápláló kenyér születésével foglalkozom. A mi nemzetfenntartó földműves népünk, parasztságunk hosszú évszázadok óta a magyar nyelvterület naevobb részén a búzát életnek nevezte. Ez az elnevezés annyira találó, szinte nem szorul magyarázatra. A búza, melyből az életet, a fennmaradást biztosító kenvér sütéséhez liszt készül. ínséges időkben, aszályos esztendőkben, mikor semmi s°m termett, nem volt élet. Üresen maradtak az ..életes vermek”, ..élettartó .házak", „élettartó ládák”. Valamiféle vallásos tisztelet övezte a kenyeret, • mert még magam is emlékszem gyermekkoromból, hogy a leejtett kenyeret azonnal felkaptuk, megfújtuk és megettük. Ellenkező esetben kemény büntetést kaptunk. Arról már nem is beszélve, hogy ha a leejtett kenyérbe valaki belerúgott, vagy ke- nvérdarabot eldobott, milyen következményekkel járt. A magyar parasztság túlvi- lági élettel, feltámadással kapcsolatos hite is éppen a búzaszemmel kapcsolatos. Hiszen az elvetett mag szinte a szeme előtt változik át a pusztulásból új életté. Az elrohadt, szétmállott magból új élet sarjad. Különösen a protestáns, református, evangélikus val- lású. kultúrájú parasztság körében jegyeztem fel olyan feltámadással kapcsolatos képzeteket, melyek a búzaszemmel kapcsolatosak. Ez nyilván nem véletlen, mert a protestáns parasztság anyanyelvén olvashatta a Bibliát. Ritka kivétellel minden háznál volt Biblia. Temetéseken hallhatták a halottat búcsúztató lelkésztől a feltámadás igéjét Pál apostoltól (I. Kor. XV. 35—38): „Balgatag! amit Te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd. És amit Te vetsz, nem azt, a testet veted el, amely majd kikéi, hanem puszta magot, ... Az Isten testet ád annak, amint akarja, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.” A búza vetését még a század elején is sok helyen .kézzel végezték. Régebben a tarlóra szórták a magot, és közvetlen utána beszántották. A XIX. században már általánossá vált a felszántott földre vetés. Vidékünkön leginkább a nyakba akasztott vetőzsákból vetették a búzát. A századfordulótól aztán tömegesen megjelentek a vetőgépek. A búza és általában a kenyérgabona vetésének szinte minden szakaszát hiedelmek. mágikus eljárások kísérték. A vetőmagot holdfogytával kezdték el kiválogatni, kiválasztani. Kisasz- szony napján — szeptember 8-án — hajnali harmatra tették ki a vetőmagot, hogy ne legyen majd üszögös. A vetés napját is gondosan megválasztották, mert például új s á g r a — újholdra — kellett vetni. Végzetes volt vetni holdfogyatkozáskor és Üszögös Szent Péter napján (ápr. 29.). Ez utóbbi a tavaszi búza vetésére vonatkozott. A holdtölte napján vetett búzának kalászaiban majdan teltek lesznek a búzaszemek. Gazos lesz a búza, ha Szent Mihály napjának (szept. 29.) hetében vetnek. Nem lehetett vetni hétfői napon. A vető személyesem volt tilalmak és előírások nélkül. Az a gazda, aki másnap vetett, nem hálhatott azon éjszaka asszonnyal, s mindenképpen lábat kellett, hogy mosson.x Templomba kellett, hogy menjen, legalább egy fohászra. Másnap úgy kellett elindulnia, hogy a zsebében legyen egy g i - r i z d fokhagyma rontás ellen. A kocsiderékba a vetőmagos zsákok alá pozdorját tettek, hogy majd az új termés tiszta legyen. Vetés napján az asszony otthon nem süthetett kenyeret, mert ha sütött, akkor üszögös lesz a termés. Mielőtt hozzáfogott volna vetni a gazda, levette kalapját és elmondott egy rövid fohászt, a katolikusok keresztet is vetettek. Majd a vetés végeztével magasra dobták a zsákot, hogy nagy legven a vetés. Akkor még kellett a szalma alomnak, takarmánynak, tetőnek, en- nek-annak, és az is érték Az aratás megkezdése hagyományos időponthoz igazodott. Magyar nyelvterületen ez a nap általánosságban Péter-Pál (jún. 29.) napja. Ezt diktálta az ésszerűség is, mert éghajlati viszonyaink között Péter-Pál táján beértek a gabonák. A hiedelem területére vonatkozik viszont a hét egyes napjaihoz való szigorú igazodás. Pénteki napon sohasem kezdtek el aratni, de sok helyen a kedd is tiltott nap volt. Ügy tartották, hogy az ezeken a napokon megkezdett munka nem jár szerencsével. Az úgynevezett kezdő szokások körébe tartozik, hogy a kévekötő asz- szonyok, marokszedők — gyakran férfiak is —, derékfájás ellen, néhány szál gabonával a derekukat körbe kötötték. Vidékünkön már régóta kaszával arattak, majd a századfordulótól egyre jobban terjedt a fogatos és gépi vontatású aratógéppel való aratás, mikor az ország peremvidékein (Erdély, Felvidék), még mindig az ősibb, sarlós aratás volt szokásban. Az 1920-as évekig tartotta magát az úgynevezett kötetlen kaszás aratás. A kaszások a gabonát rendre vágták, azaz a levágott búza ledőlt a földre, a tarlóra. Nem kötötték kévébe, nem rakták keresztbe, hanem a villások vagy kettőzök kisebb csomókba — rudasokba —, majd nagyobb csomókba — vontatókba — rakták. Ezután következett a magok „kicséplése”. azaz nyomtatása. A rendre vágó kévéző aratás a század elején terjedt el szélesebb körben. A levágott gabonát sarlóval vagy g a m ó v a 1 kévékbe szedték, bekötötték, majd keresztekbe rakták. A kötetlen kaszás aratást folytató közösségekben a munkafolyamatot takarásnak nevezték. Ez a fogalom szűkült aztán le a gabonafélék termése betakarításának jelentésére. A megtermett és betakarított gabonák kicséplése a század- forduló tájáig nyomtatással történt. A szérűre terített gabonát ágyásnak nevezték, magát a műveletet pedig ágyazásnak. A kibontott gabonakévéket vagy a vontatóba gyűjtött gabonát úgy rendezték el az ágyáson, hogy a kalászosok egymásra dőlve feküdjenek. Majd az ágyáson lovakat járattak, miután alaposan l'egázol- ták, favillával megfordították a szalmát, és újból elkezdték a járatást. Rázógereblyével lehúzták a töreket, és pelyvát, miután a szalmát előre leszedték az ágyásról. Ezután következett aszó- r á s vagy rostálás, azaz a tisztítás folyamata. Gyo- mán a magtárlaposon végezték a dézsmaga- b o n a nyomtatását. A ma is meglévő uradalmi magtárról kapta ez a terület a nevét. Az 1848 előtti uradalom itt alakította ki a nyomtatáshoz alkalmas szérűt. Kemény volt itt a föld, mint a szikla. 1890—1910 között a cséplőgépek szorították ki a szemnyerés nyomtatással való módját. A cséplőgépeket kezdetben stabil, majd önjáró gőzgépek hajtották. A robbanómotorok elterjedésével pedig a különböző títpusú traktorok vették át a gőzgépek ebbéli szerepét. A cséplőbandák az ország egyes vidékein rokoni, baráti vonalon szerveződtek. A háború előtt még megyénkben is előfordult több helyen, hogy az egyes dűlők lakosai összefogtak cséplés- kor és segítettek egymásnak, ahogy a gép haladt tanyáról tanyára. Ilyenformán a társulás lehetett összedolgozás vagy munkavállalás. Munkavállalás volt. ha a cséplőbandát a géptulajdonos fogadta meg az egész cséplési idényre. A cséplőbanda korcsoportok és nemek szerint is tagolódott. A nehezebb munkát végző zsáKézi aratás, Gyoma, 1923 köti, mázsás, etető, kéveadogató, szalmahordó úgynevezett egész részes férfi, míg a valamivel könnyebb munkakörben dolgozó törekhor- dó, kévevágó, etetősiegéd félrészes nő, vagy serdülőkorú gyermek volt. Református vallású községekben cséplés után az első teendők között szerepelt, hogy a „párbért”, vagy „ágybért” — ellenszenvesebb megnevezéssel egyházadót — elszállítsák az egyház magtárába. Utána következhettek a másmilyen jellegű természetbeni kiegyenlítések. Az eladásra szánt mennyiségek elszállítása. Szánté ünnep számba ment az új búzából való őrletés. A gazdák igen nehezen szoktak ahhoz hozzá, hogy a malomipar technológiájának fejlődése miatt nem az ő búzájukból őrölit lisztet kapták meg. A molnárok Polcáig kénytelenek voltak a gazdát becsapni. „Na!, ide hallgasson a főmónár úr!, oszt nekem nehogy valami ajja búzábúl aggyík lisztet, nékem az enyimet őröjje meg, észt amit most idehosztam. Jó van gazd’uram ebbűi kap, csak legyík nyúgott. Dehogy abbul kapott, hiszen mán akkor vámőrlő malom vót a Tisza malom.” Hely hiányában sem tudok itt most kitérni a búza őrlésének folyamataira. így csak jelzésképpen, néhány mozzanatról szeretnék képeket felvillantani. A. hengermalmok elterjedése előtt megyénkben száraz- és szélmalmok őrölték a megiter- mett gabonát. Ezeknek nem volt szitarendszerük, tehát az őrleményt otthon szitálták ki az asszonyok loszőr- szitán. A szitálással választották el a lisztet a korpától. A gőzmalmok megjelenésével kezdődött el a különböző minőségű lisztek előállítása szitálással, technoTóth Pál gabonanemesítö, Bánkút, 1930-as évek Cséplés Űjszalontán 1936-ban, Széleknél, Králik Mátyás békéscsabai géptulajdonos cséplőgépével G. Nagy László gazda traktorvontatású aratógépe. Gyoma- Páskom, 1926 —— lóban János békéscsabai gazda fogatos aratógepe, 1930 lógiai megoldásokkal. Ekkor még kőpárok őrölték a búzát, csupán a meghajtó energia változott meg, nevezetesen állatok, és a szél helyett, gőzenergia forgatta a kopárokat. A hengermalmok megjelenésével a malomipar még több terméket állított elő minőségben és féleségben is. A magyarság kenyérszerető, kenyérfogyasztó nép. Eltekintek most attól, hogy az emésztőszervi betegségekkel foglalkozó orvosoknak és egészségügyi szakembereknek erről mi a véleménye. Tény. hogy a magyar parasztságnak, és általában a földművelő kultúráknak, életében évezredekre visszamenően a kenyérnek kultikus szerepe van, illetve volt. A közvetlenül a cséplés után őrölhetett lisztből sütött kenyeret ünnepélyes körülmények között fogyasztották el. A református közösségekben az újkenyéri úrvacsorára sütött kenyérre különös gonddal vigyáznak. Az úrvacsorái kenyeret az új termésből, az első őrlésből származó liszttel készítették el. Megtiszteltetésnek számított annak a gazdának, aki megkapta az újkenyéri úrvacsorára való kenyér sütésének jogát. Az újbúzából sütött kenyérrel a szomszédok kölcsönösen megkínálták egymást. Ezt a szokást kenyérkóstolónak nevezték. Déva- ványán is megkínálták az új kenyérből azt a személyt, aki a kenyér sütésekor a házhoz ment. Az újbúzából sütött első kenyeret a gazda szegte meg, osztotta szét a család tagjainak. Ez alkalommal az asztalhoz ült mindenki. Á gazda kezébe vette a kenyeret és imádkozott, majd a kenyér aljára a kenyérvágó késsel egy hirtelen mozdulattal keresztet rajzolt. és mindenkinek szelt egy darab kenyeret, amit ő nyújtott át egyenként a család tagjainak. Számtalan azoknak a kenyérrel kapcsolatos ténykedéseknek a száma, melyek a hiedelmek körébe tartoznak. Dévaványán, ha valaki a kenyeret jobb kezébe véve a feje mögött áthajlította és ily módon bal felől helyezte szájába, az újkenyér első harapását így fogyasztotta. a következő év új termését is, megérte. Az újbúzából készített kenyeret és más tésztafélét a gazda és családja gyakran az arató munkásokkal közösen fogyasztotta el. A bihari Sárréten az új lisztből első sütéskor lapos, tenyér között formált pogácsa tetejét kés élével keresztben néhányszor megütögették. és így sütötték meg. Ezt nevezték molnárpogácsának, és elvitték a falubeli molnárnak, molnároknak. A kenyérsütés egyébként is ünnepszámba ment minden paraszth'áznál. Gyermekkorunkban, emlékszem, hogy alig vártuk a kenyérsütés reggelét, mert öreganyánk ilyenkor minden gyereknek egy-egy kiscipót sütött, és ekkor sült ki a felséges tejfeles lángos. Békéscsabán a gyermekeknek a kiscipóba egy-egy darab kol- bászD is belesütöttek. Pénteki napon, -de különösen nagypénteken nem sütöttek kenyeret. A pénteki kenyérről azt tartották, hogy véres lesz, sír a kemencében, kővé válik. A kenyér mint alapvető táplálék volt a termékenység, a bőség szimbóluma, az agrármágia, a termékenység- varázslás eszköze, áldozati étel. A kenyérrel kapcsolatos hiedelmek napjainkra értelmüket vesztették, és így a legutóbbi időkig a kenyér tisztelete maradt meg a hagyományőrző közösségekben. Ebben a folyó esztendőben is megadatott népünknek a mindennapi kenyér., ünnepeljünk hát tisztességgel! Cs. Szabó István
