Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
1989. augusztus 19„ szombat TALLÓZÓ VcöröstAj Égi áldás és földi áldatlanság ... A falu, a mezőgazdaság immáron negyven éve szenvedi, hogy hol diktatórikus parancsokkal, hol költségvetési indíttatású, arcnélküli szabályokkal meg akarják fosztani sajátosságaitól, termelési kultúrájától, értékrendjétől. Elég csak belehallgatni a júliusi országgyűlési polémiába. Pest megye egyik képviselője ágált az ellens hogy a mezőgazdasági kistermelés normatívabb adóztatására törekszik a kormányzat. A falu — mondta — elvesztené már szinte utolsó népességmegtartó erejét, s még tovább csökkenne a termelési kedv. De volt is már erre példa, alig több mint egy évtizede, amikor egyetlen intézkedés után egymillióval csökkent a háztáji sertésállomány. A Békés megyében élő honatya is hallatta a falu hangját: „Az emberek szabadidejükben végzik az áldozatos munkát. A népgazdaság és a lakosság számára beláthatatlan következményei lennének, ha a még szigorúbb adórendszer bevezetése után számolni kezdenének. ..” ... Van hús, mert a parasztember még mindig nem adta fel teljesen. És nincs, mert feladni készül. Nem lát tisztán, nem találja meg számításét. Régen leszokott már arról, hogy az eget kémlelje: már igazán nem a fenti áldástól függ a termése, a jövedelme. Hovatovább nem az a mércéje, hogy mennyit kap a munkájáért, hanem az, hogy milyen munka után mennyit vesznek ki a zsebéből. Így van ez nagyban is. Beszédes számúikat közölnek a tervek és a statisztikák. Meghaldja a hetvenmilliár- dot az élelmiszeripar költségvetési támogatása. De befizet a közös számlára majdnem százmilliárdot. Az évtized elejétől a termel őt árak ebben a szektorban 36 százalékkal nőttek, ám az élelmiszerek fogyasztói ára 78 százalékkal emelkedett. Az alaptevékenység a mezőgazdaságban 4-5 százalékos, roppant szerény nyereséget hoz. míg a bankoktól 23-25 százalékos kamatot kaphatnak a gazdálkodók... Az üzemek mind nagyobb többsége képtelen a műszaki megújulásra. S ehhez még egy szemléleti .bukfenc": az éppen szükségesnél többet termelő mezőgazdasági ágazat kénytelen elszenvedni az árak nyereségtartalmának mesterséges csökkentését. .. (Gergely László: Magyar Nemzet) Ha szabad, akkor mindent lehet? Sajtóerkölcs anno 1989 A válságos időkben élő, döntéshozatalra bonyolult körülmények között kényszerülő közönségnek ma mind teljesebb, az igazsághoz mind közelebb álló tájékoztatásra van szüksége. Az egyoldalú beállítás akkor is hiba, ha azt a hatalom kényszeríti rá a tömegtájékoztatásra, de akkor is, ha a szerkesztőség a sajtószabadság adta lehetőségekkel hibásan él. A rádióban, a televízióban elhangzó, a sajtóban megjelenő szubjektiven egyoldalú — tehát a közönségét félreinformáló tájékoztatás a szerkesztő számára ma komoly következményekkel nem jár. Felülről nem avatkoznak be, mert az nem fér össze a sajtószabadság gyakorlatával. Az érintettek pedig, ha egyáltalán megsze- mélyesíthetők, legfeljebb sajtópert indíthatnak. Az egyoldalú, vádaskodó, vagy éppen valótlanságot tartalmazó anyag ma hangzik el. A helyreigazítás, ha sor kerül rá, hetek, hónapok vagy évek múltán láthat napvilágot. Addigra a vádaskodás, a lélekmérgezés már célba érhetett. . . .., Kétségtelen, hogy a zsebes, a betörő, még inkább a gyilkos — bűnös. Tetteiket a törvény jogossan ítéli el. Más kérdés, hogy az egyes köztörvényes által elkövetett társadalmi kár kisebb, vagy nagyobb-e, mint némelyik jogi következmény nélküli közlemény valamelyik tömegtájékoztatási eszközben ... A tömegkommunikációs eszközökben számos olyan anyagot olvashatunk, hallhatunk, amelyek csak az egyik fél által előadottakkal ismertetik meg a közönséget. Márpedig csak az egyik fél részéről előadott állítás lehet ugyan valósághű, pontos, de lehet többé-kevésbé valótlan is. Az is előfordul, hogy a riporter és a riportalany esetenként egymást túllicitálva igyekeznek tálalni az anyagot. Ez nem feltétlenül hiba. így is tartalmazhat minden elhangzott mondat teljes értékű igazságot. Mégis, ilyen esetben is jobban megfelelne a tájékoztatás tisztességének, a közönség érdekeinek, ha a riportban érintett másik felet az elhangzott állításokkal szembesítenék. Ha erre nincs mód, úgy legalább a riporter ellenőrizze — mielőtt publikálná — az elhangzottak hitelét. Tévedést, hibát munkája során mindenki elkövethet. Ez alól a tömegkommunikáció dolgozói sem kivételek. Az orvos, a pilóta, az atomreaktor gondozója, az autóbusz vezetője és még sorolható hosszan, igyekszik elejét venni a komoly, vagy akár a kevésbé súlyos következményű hibának. A sajtó dolgozói a szenzáció tálalása, vagy politikai célok szolgálatában sem feledkezhetnek meg arról, hogy a teljesebb igazság megismertetése érdekében — különösen támadást, vádat tartalmazó anyag esetében — kívánatos szem előtt tartaniuk a régi római tanításit: „Hallgattassák meg a másik fél is!” (Schiffer Pál; Magyar Hírlap) (Az újvidéki Magyar Szóból) Még csak káosz, de nem piac ... A folyvást emlegetett és kívánt fejlett piacgazdaságban teljesen egyértelmű, hogy mi a különbség a szaküzlet, a butik és az áruház között, árban és minőségben. Ott ezek között szépen, egyszerűen el lehet igazodni. Nálunk viszont a nyilvánvalóan rossz szervezeti konstrukciók szétverése során félresöprik azt is, amiről nyugatabbra már bebizonyosodott, hogy kell, hogy jó... Csak azt nem tudom, hogy az úton meddig kell még visszafelé menni, hogy egyszer, ha utói nem is érjük, de legalább megközelítsük az előttünk járókat. Meddig fog tartani a hiánygazdaságból örökölt nyavalyákkal terhelt, farkastörvényes, szabadversenyes elő- utókapitalizmus, amíg eljutunk a fejlett és ezért szabályozott piacgazdaságba? Mert ami most nálunk kezd kibontakozni, az, bárki, bármit mond, még csak a káosz, de nem a piac. (Sebők Emília; Figyelő) Ponyva „Szellemi ebzárlat” után Volt egy legendánk „Nem akarok Petőfire úgy emlékezni” ... Most pedig hogy gondolkodik az olvasó? Azt érdemes megvenni, amit feloldottak a szellemi ebzárlat alól. Az biztosan érdekes. Abban vau valami titok! Halálbiztos, hogy hamarosan megjelennek majd a könyvpiacon Curts Mahler füzetei is, és a kiadó meg fog gazdagodni belőlük. De hát éppen itt van a bökkenő. Abban a kultúrpolitika nélküli korban ezeket a könyveket fillérekért árulták, míg ma szinte akármennyit elkérhetnek értük. A ponyva iránti éhség akkora, hogy szemérmetlenül felértékelődött. Egy álszent kultúrpolitika eredményét fölözik le most ügyes konjunktúralovagok. Éppen ezért talán soha nem kényszerült ilyen hátrányos helyzetbe Tolsztoj, Thomas Mann, Móricz Zsig- mond, Hemingway és a többi kitűnő szerző! Hát bizony minden ostobaságnak meg kell fizetni az árát. Azt hiszem különben, hogy a helyzet nem olyan vészes, mint gondoljuk. À piff-puff- regénygyűjtő művelt barátomra gondolok. Meg arra a szintén művelt barátomra, aki mosolyogva mindig azt mondta: „a ponyvaregényekből tanultam a jó modort, meg azt is, hogy kell késsel- villával enni.” Vagy itt vagyok én: nővérem és bátyám jóvoltából már kora gyermekkoromban minden valamirevaló ponyva a kezembe került. Faltam őket, mint a hagymás, zsíros kenyeret. Most pedig szorongva — mit mondjak, szégyenkezve! — tülekedek az utcai könyvespult előtt, hogy újra elolvashassam ifjúkorom „nagy” regényeit. Aztán kiderül, hogy egyiket sem tudom végigolvasni. Bűn rosszak, iszonyúan unalmasak! Figyelem gyermekeimet, akik felnőttek úgy, hogy ilyen könyveket nem is láttak. Mohón nekifognak, ízlelgetik a tiltott gyümölcsöt, aztán savanyú pofával azt mondják: „Na nem, hát ezen csak röhögni lehet!” A mai anyák persze, akik tizenöt éves lányukba kétségbeesetten tömik az an- tibébitablettákat, csupán álmodozhatnak a Nagy sikoly Dóra nevű hősnőjének tragédiájáról, aki azt se tudja, mi az a nászéjszaka, s akinek „vadállat” férje nem rohan azonnal a válóperes ügyvédhez, hanem kivárja az éveket, amíg felvilágosul szűzi hitvese. Nahát, ehhez képest egy mai kamasz számára sokkal testvéribb a viszony Tonio Krőgerrel. Üdvözlöm tehát a ponyva- irodalom feltámadását. És egyáltalán nem osztom az irodalom arisztokratáinak nézetét, miszerint a mai könyvkiadásban kifejezetten ízlésrombolás történik. Inkább azt gondolom, hogy a ponyva is az ízlésfejlesztés eszköze. Pattanások a kamaszarcon: azaz a felnőtté érés fiziológiája ... (Kovács Júlia: Népszava) ... Hiába vitte végig elhatározását, indult útnak a távoli Barguzinba, hiába tárt fel ott egy (vagy több) sírt, amelyből végül is állítólag előkerültek Petőfi Sándor maradványai, és hiába jött haza győzelmet és dicsőséget várva, lám, az emberek mégsem örülnek mindennek. Mit gondol, miért, tisztelt Morvái úr? Elárulom önnek: azért, mert erre az útra önön és néhány megrögzött, a „Szibéria-válto- zat” mellett voksoló kutatón kívül senkinek az égadta világon nem volt szüksége. Volt egy legendánk: egy hősünk, egy zseniális költőóriásunk, aki ráadásul még forradalmár is volt. Erre jön ön, megmozgat minden követ, hogy megtalálja Petőfi sírját, valahol távol, Szibériában. Azt hiszem, ez csak az ön igazsága. Tőlem bizonyíthatják a 21 meglevő azonosítási jegy alapján, hogy a kiásott csontváz azonos legnagyobb költőnk maradványaival — nincs és nem volt erre szükség. Arra sem, hogy ön, tisztelt Morvái úr, bemutassa azokat a felvételeket, amelyek önökről készültek a barguzini sírfeltáráskor. Nem akarok Petőfire úgy emlékezni, ahogyan ön szeretné. Nem akartam látni a csontvázát, a sérüléseit, a testi hibáit, és azt sem, ahogy ön, büszkén felemeli, és maga elé tartja a koponyáját, üres szemgödrökkel, néhány megmaradt fogmaradvánnyal. Tudom, ön áldozott erre tizenvalahány milliót, ám a sajtótájékoztatót hallgatva, s abból ítélve, ahogyan a tévé munkatársaival beszélt, azt hiszem, másra kellett volna költenie a tengernyi pénzét — és akkor talán maradt volna még valamennyi, amiből néhány illemórát is finanszírozhatott volna... Üdvözlettel... és mielőtt kiáltozni kezdene, mint ahogy azt a sajtótájékoztatón kezdte, hogy „a nevét, a nevét!”, tüstént ideírom: Vágó Ágnes (Képes 7.) Rulett-rituálé Kaszinó ott, kaszinó itt ... A Budapest Játék- kaszinó Kft. termeiben a vendég ugyanazt a kiszolgálást kapja, mint a világ bármely más kaszinójában. Különbségek persze vannak; de ezeket az igazi szerencsejátékosok tudják csak felfedezni. — 1982-ben, az ország első játékkaszinójaként nyitottunk — mondja Tafota János, a hatodik emeleten található termek vezetője. —■ Azóta újabbak is működnek: Sopronban — ez talán a legszebb —, Hévízen, s egy a Dunán a Schönbrunn nevű sétahajón. Egy ilyen kaszinó működtetéséhez komoly szabályok, konvenciók fűződnek. Az osztrákoktól vettük meg a knovo-how-t, vagyis a játékszabályokat, s egyben az elszámolás meg a különféle ezzel járó „szertartások” rendjét is. Szombat este tízre jár. A külföldi turisták közül sokan városnézés és vacsora után itt keresnek könnyű, lefekvés előtti izgalmat. A „pokol egyik bugyra” az első teremben található, ahol bemelegítésként „félkarú rablókkal” viaskodhatnak a vendégek, akik között nemcsak középpolgárok, de olykor milliomosok, híres emberek is akadnak. Megfordult itt már Nixon, az egykori amerikai elnök, Tony Curtis filmszínész, Amerigo Tot szobrászművész is. Hírneves vendégeinek a kaszinó olyan egész évre szóló kártyát ad, amellyel Ausztria összes kaszinójába is beléphetnek. Egyébként a „beugró” 10 márka, amit el is játszhat a vendég, tehát vitathatatlanul nyereséggel kezdi az éjszakát.. . A vendégek többsége nem milliomos, nem is híres ember, pusztán szórakozást kedvelő. Több mint egynegyedük kitünően beszél magyarul. — András! Egy fröccsöt! — rikkantja el magát egy svájci üzletember, aki már vagy egy órája szemez egy pókergéppel. A fröccsöt örömében kérte: 250 márkát nyert az imént egy gyönyörű nyolcas pókerrel. — Szép összeg — bólint elismerően Tafota János. — Tegnap négyezer márkát veszített ... A hatodik emelet szentélyét ott találjuk, ahol bac- cara-t, Black Jacket, illetve amerikai és francia rulettet játszanak. Egy rulettasztal megnyitása felér egy templomi szertartással, s ez a rituálé nem csak a vendégek kedvéért történik, hanem az összpontosítás kezdetét is jelenti, összefogottságot, szellemi erőfeszítést követel krupiétól, játékostól egyaránt. A három krupié és az őket felügyelő asztalséf olyan komolyan végzi feladatát, mintha nem is játékhoz, hanem egy űrhajó indításához készülnének. Két külön kulcs nyitja a zsetonokat tartalmazó páncélládát, s külön kulcsa van a fulettkeréknek is. Az asztal személyzete minden zsetont megszámol, s meghatározott rendben „megterítenek”. A fagolyó egyelőre nyugalmi állapotban: s a mindenkori dátum számán nyugszik. Nem sokáig. Alig ér véget az asztalnyitás szertartása, már melléül az első vendég. Ha a külsejéből nem is, de a krupiénak adott utasításaiból kiderül: profi játékos a felékszerezett, molett hölgy. Egyébként szintén magyar származású. Csalhatatlan ösztönnel már az első forgatásnál ötmárkás zsetonnal eltalál egy számot, vagyis harmincötszörösét kaszírozhat- ja az összegnek. A legnehezebb a baccarat. Itt a dilettánsoknak nincs esélye. A játéknak komoly szabálya és logikája van. nem elég az ösztön, a bele- érzés, a vakszerencse. — Nemrég egy kuvaiti házaspár járt nálunk, s itt játszottak először. Mi tanítottuk meg őket baccarat-t játszani — meséli Tafota János. — A tanfolyam számunkra indult kedvezőtlenül, a házaspár 50 ezer márkát nyert. Mire felálltak az asztaltól, nem csak ezt a pénzt, de még 70 ezer márkát veszítettek. Arcizmuk sem rezdült: örültek, hogy olcsón tanulták meg a játékot ... (Solymár Ákos—Szenes Éva: ötlet) Rózsák a sírig... 1986. július 11-én felröppent a világot bejárt hír, hogy meghalt Molnár Csilla Andrea, a fonyódi szépségkirálynő. Egy ország állt megdöbbenve és meghatottan a mindössze 16 évesen önmaga által halálra ítélt diáklány tette után. Hogy miért történt igy — talán sohasem tudhatjuk meg az igazsá-, got... A szépségkirálynőt eltemették a kaposvári Keleti temető egyik parcellájában. Hosszú ideig minden reggel egy fiú, akinek a neve Ismeretlen, 16 szál élő rózsát vitt a sírhalomra, majd szinte belelehelte a lelkét, órákat töprengett, látszott rajta a kínzó fájdalom. Pár hónappal később értesülhettünk róla, hogy ez a fiú ereit felvágva, csendesen eltávozott erről a földről. \ néhai szépség- királyr. sírján halálának harmadik évfordulóján sokan helyezték el a kegyelet virágait. A temető végében nyugszik a fiú, sírhaltnát ellepte a gaz. Nincs senki, aki vele is törődne, vagy törődött volna. Mint mondják, csak egy gerlepár türbékol néha a fejfáján. (Kocsis Ferenc, Kálóz, Szabad Föld)
