Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

!köRÖSTÁJ■ SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. július 1., szombat Megkésett tudósítás a sámsoni „Törökhíd” felújításáról Kik ettek a makai menyecskék túrós lepényéből a gyulai Wenckheim gróf kastélyában? Több mint két éve rakos­gatom fiókomban ezeket a fényképeket és néhány fel­jegyzést a békéssámsoni, úgynevezett „Törökhíd” új­jászületésének történetéről. Miért halogattam mindmáig az örvendetes eseményről szóló tudósítást? Mentségem­re úgyszólván semmit sem tudok fölhozni. Sokáig bíz­tam abban, hogy majd csak eszébe jut ez valaki más­nak, a nálam avatottabb toililforgatók körében. Nemrégiben újra otthon jártam szülőfalumban, és mint máskor, most sem tud­tam elkerülni — gyermek­éveim emlékeinek színhe­lyét — az öreg „kőhíd” fes­tőién szép vidékét. Szívem­ben örömmel, de önmagam előtt egy kicsit szemlesütve sétálgattam körül a vég­pusztulás huszonnegyedik órájában újjávarázsolt mű­emléket. Ügy éreztem, mintha két hófehér boltíve alól egy „hídszempár” hunyorogna felém és szemrehányóan azt mondaná: „Látod, milyen szép új köntöst kaptam? Tő­led pedig — aki néhány év­vel ezelőtt már a sajtó nyil­vánossága előtt is elsirattál — bizony elvártam volna, hogy elsőnek köszönts újjá­születésem ünnepi órájá­ban!” Nos ennyi idő múltán és ilyen jogos bírálattal szem­ben, ugyan mi értelme len­ne a mentegetőzésnek?! Tolna. Hajdanában város, megyéjének nevet adó szék­helye volt. És ma? A sors­nak is nevezhető magyar tör­ténelem kevés régi váro­sunkkal bánt el oly csúnyán, mint Tolnával. Alita Ripa néven már a ró­maiak alatt virágzó, erődí­tett hely volt, ami nem cso­da, hiszen az Eszékről (Mur- sa) Aquincumba vezető fon­tos út mentén, a dunai át­kelőhely partján feküdt. Egy ezredéven át itt volt a Du­nántúl és az Alföld közötti legforgalmasabb átkelőhely. A honfoglalás után is élő város maradt. Amikor Szent István kialakította a várme­gyéket, Tolnát jelölte ki a hasonló nevű megye székhe­lyévé, mert ez volt a kör­nyék legnépesebb városa, to­vábbá, mert a rómaiak ide­jéből fennmaradt, kőből-tég- lából rakott erőssége kiváló rezidenciája lehetett a vár­megye ispánjának. Annyira kiváló, hogy maga Szent Ist­ván is itt, a várfalakkal ke­rített városban alkotta 1016- ban törvényeinek egy ré­szét. Oklevelekben először 1093- ban szerepel, Tolnavárként, s csaknem az egész közép­korban mint Tolnavár város szerepel. Hol a királyé, az­tán a királynéé, esetleg az egyház vagy egy magánúr Az 1980-as évek első felé­ben híre járt annak, hogy a Száraz-éri nagyarányú vízrendezési munkálatok kapcsán a sámsoni téglahíd is elődeinek sorsára jut, ha csak valami csoda nem tör­ténik. S ím a csoda bekö­vetkezett. 1981 márciusában és áprilisában egyeztető tár­gyalások folytak Békéssám- sonban a községi tanács, a helyi Előre Mgtsz, a Szege­di Atvizig vízrendezési osz­tály, a KPM Békés Megyei Közúti Igazgatósága, a Bé­kés Megyei Tanács ékv-osz­tálya képviselőinek részvéte­lével. Ott az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség szakvéleményét is figyelem­be véve, döntés született a még közlekedési, hasznosí­tási szempontból is megtar­tásra érdemes téglahíd fel­újítása tárgyában. Kivitele­zésre versenytárgyalás útján a Hídépítő Vállalat Déli Fő­építésvezetősége kapott meg­bízást. A korabeli jegyzőkönyvek­ből, továbbá a tervező-, elő­készítő és kivitelezői mun­kák tapasztalataiból egyér­telműen kiviláglik, hogy mindazok, akik ebben sze­repet vállaltak, túl a hiva­tali kötelességen, egy kicsit saját ügyüknek is tekintették törökhidunk ügyét. Minden­ki tette a maga dolgát, ami­ben tehette és valami foly­tán, ebben az ügyben sem­miféle elháríthatatlan „ob­jektív” nem merült fel. birtoka. Hogy nem volt akármilyen kis település, az kikövetkeztethető abból, hogy különböző vámokat szedhetett, s a rév is jól jö­vedelmezett. Tolna több országos ese­mény, vagy ha úgy tetszik, az állam életében jelentős rendezvény színhelye volt. Mátyás király itt tartott or­szággyűlést 1463 márciusá­ban, amelyre a nemességet fejenként hívta meg, hogy innen indulhasson velük a török ellen. Ebben a hadjá­ratban védte meg a király hadai élén a Szerénységet és a Temesközt, és foglalta visz- sza a kulcsfontosságú Jajca várát. Még arra is volt példa, hogy egy munkaközösség, ne­vezetesen a KPM Békéscsa­bai Közúti Igazgatóságának dr. Csanádi György KISZ- szervezete, Kolozsi Gyula szervezőtitkár irányításával ingyenesen végezte el a ter­vezés rendkívül jelentős fel­adatát. Dicséret illeti a köz­ségi tanács, az Előre Mgtsz vezetőit és dolgozóit, de sem­mivel sem kevesebb a Sze­gedi Ativizig vízrendezési osztálya dolgozóinak és Csizmadia Károly osztályve­zetőnek érdeme, akik szá­mára nyilván a „dózeres” módszer lett volna a legké­nyelmesebb megoldás. Ök, úgy tűnik, a napja­inkban sokat emlegetett „víz- ügyeseknek” nem a buldó- zeres típusából valók. Már csak ezért is jó lett volna 1,986 nyarán kezet fogni né- hányukkal ott a Száraz-ér partján, amikor elkészült a mű, amelyre ők feltehetően olyan büszkeséggel vetettek egy búcsúpillantást, mint azok a kétszáz évvel ezelőtti hídépítők, akik az adott kor követelményeinek messze megfelelő vízi átkelőhellyel ajándékozták meg a tájat. Ennek az első építkezés­nek adatairól sajnos még mindig nem tudunk annyit, amennyit illenék. A téglák méretbeli és monogrami azo­nossága alapján az látszik teljesen nyilvánvalónak, hogy az 1700-as évek végén, illetve az 1800-as évek leg­Galeotto, Mátyás király történetírója szerint „Tolna nagy város ...” Aztán 1526- ban Mohácsnál elvérzett az ország. Szulejmán szultán hadai előtt nyitva állt „kin­cses Tolna-Baranya”. Tolna­vár sorsát is a török pecsé­telte meg, hiszen 1541-től másfél évszázadon át hódolt­sági területté vált. Evlia Cselebi, a híres török világ­utazó 1663-ban, tehát több mint egy évszázaddal Tolna török kézre kerülése után járt a városban. Leírja a várat, amelynek „parancsnok agája és várnépe készenlét­ben állnak. Kívül egy virág­zó és díszes külvárosa van, összesen nyolcvan házzal, elején épülhetett. A közvet­len szomszédságában lévő Károlyi-féle nagymagtár 1806-os építési idejét a szak- irodalomból ismerjük. Fel­tehetően ekkortájt épült a Száraz-ér túloldalán lévő Csomorkány-telepi istálló is! A három, azonos téglából épült létesítmény funkcioná­lis 'kapcsolata is keletkezé­sük nagyjából azonos idő­pontja melletti érvnek te­kinthető. Kőhidunk eredeti tervező­jének, illetve kivitelezőjének személyét illetően egyelőre még mindig a „gyanakvás­nál” tartunk. Hazánk délke­leti tájain építészeti hason­lóság tekintetében három hi­dat említhetünk meg. Gyu­lán Czigler Antal épített egyíves téglahidat 1802-ben. Később épült a teljesen meg­egyező stílusú Karcag mel­letti Zádor-híd, 1806—1809 között és még később épült, ugyancsak hasonló stílusban a hortobágyi 9 lyukú híd, 1827—1833 közötti években, amelynek tervezője Povolny Ferenc, kivitelezője pedig Littsmann József. Ennél töb­bet ez ügyben csakis a Ká­rolyi Levéltárból tudhat­nánk meg, amelynek átta- nulmányozgatása régóta dé­delgetett álmaim között sze­repel. Nos, talán ennyit a múlt­ról és vessünk még egy pil­lantást a mába, felújított ré­gi Törökhidunk felemelően szép látványára! Nézzünk bizakodással az elkövetkező századok elé, amelynek tör­ténéseit már nélkülünk, de talán reánk is emlékezve fogja végigszemlélni az öreg téglahíd, onnét a Száraz- érnek zsombékos hajlatából, id. Pleskonics András melyek mind a Duna pánt­ján fekvő keresztény há­zak .. .” Ezután említést tesz egv nagy tóról, amely való­színűleg a Duna mocsaras ártere, s amelyről így ír: „ . . . Tavasszal, ha a Duna folyó kiárad, ez Tolna tava megtelik s tengerré lesz, benne a halászok hét hóna­pig halásznak ...” Tol na te­hát a török megszállás alatt is város maradt, amelyben a reformátusoknak virágzó kollégiumuk működött. A török kivonulása után mindössze 160 lakosa maradt Tolnának. (A szomszédos Szekszárdnak 290.) Vára el­veszítette katonai jelentősé­gét, köveit széthordták es felhasználták az új építke­zésekhez, s így nyomtalanul eltűnt. Fényes Elek 1851-ben megjelent könyvében Tolná­ról ez olvasható: Haj­dan kőfallal kerített királyi város volt; de a városnak nagyobb része most a Duna gyomrában hever, amint­hogy vízapadáskor sok épü­let alapjai láthatók...” Tolna soha többé nem nyerte vissza régi fényét és jelentőségét, bár az évszáza­dok folyamán lassan gyara­podott. A múlt század dere­kára lakóinak száma meg­haladta a 6000 lelket, s nap­jainkban már tízezren lak­ják. Egy részük tovább foly­tatta a Tolnán ősi foglalko­zást: a halászatot és a ha­józást. S a barokk korban néhány igazán szép épít­ménnyel gazdagodott a köz­ben városi rangját érdemte­lenül elvesztett település. Közülük különösen az 1773- ban befejezett plébániatemp­lom és a hozzá tartozó plé­bániaépület-együttes, vala­mint az 1743—79 között épí­tett kálváriakápolna érde­mel figyelmet. Nagyon szép lenne, ha rendbe hoznánk az 1790 körül emelt, copf s t ílusú Szenth ároms ág-os z­lopot. A volt Festetics-kas- tély* falára helyezett emlék- tábla szériát gróf Széchenyi István is megszállt 1830-ban, atyafiánál, gróf Festetics Leónál. Innen folytatta al- dunai útját. Vele átellenben ; működik az a selyemgyár, jj amelyet még Bezerédj Pál földbirtokos alapított 1883- ban. Azóta, természetesen, alaposan kibővítették. Újabb épületei közül az 1905—06- ban emelt _ tanácsház utal arra, hogy "Tolna még a szá­zadfordulón is tehetős me­zőváros volt. Dr. Csonkaréti Károly Hatalmas előkészületet vé­geztek a magas szintű vendé­gek fogadására 1857-ben, a Nagyságos Német Antal úr elnöklete mellett működő Választmány közreműködé­sével a legapróbb részlete­iket is kidolgozták. A „TERVEZET" kivonato­san ugyan, de korabeli szö­vegezéssel és szóhasználattal az alábbi volt: „Ő Cs. K. Apóst. Fenségeik pünkösd hó 25-én reggel Szeged városát elhagyják és Hódmezővásár­hely—Orosháza—és Ö Kí­Magyar-gyulai házaspár gyóson át délután Gyulára megérkezni méltóztatnak. Ez útvonalon Gyula városába, nemességből alakított Bandé­rium fogja elkísérni. A vá­sártéren nagyszerű népün­nepély rendeztetek, amelyen minden rendű nemzetség résztveend. Gyula városán kívül a Bárdos hídnál egy diadalív állíttatik fel, ahol Német-Gyula közönsége ré­széről főtisztelendő Rázel Jó­zsef c. prépest szónoklata mellett a legmélyebb hódo­lat mutattatik be. A Bárdos hídjától a Kö- rös-hídjáig lobogók és zöld gályákból díszíttetik az or­szágút, s két oldalt a czéhek és a lakosság fogla'land he­lyet. A Körös-hídnál a me­gyei izraeliták által emelte­tik egy diadalív, hol is a megyebeli összes zsidó elöl­járók és rabbik megjelen­nek. S innét a legmagassabb bevonulás,-folytatott harang­zúgás, és taracklövések közt töríénendik a Városház ut­cán, hol az összes iskolai if­júság, továbbá pedig a me­gyebeli összegyűlt elöljárói­nak, zászlókkal előkészített sarain keresztül, Ő-Felségeik a várhídon át Gróf Wenck­heim József kastélyába meg­érkezvén, s ott megszállni méltóztatnak. A kastély ajtajától egész a felső lépcsőzetig, fehérbe öltöztetett leánykák sort ké­peznek, kiknek vezetőjük felséges Császárnőjük előtt azon kegyelemért esdeklend, hogy ünnepélyes költemé­nyek elszavalása közben, szí­ves és örömteljes fogadásuk jeléül, egy virágbokrétát át­nyújthasson. Majd az összes Békés—Csanád megyei közsé­gek küldöttsége, a legfel­sőbb jóváhagyás reményé­ben a Császárnő Felségéhez azon kérelemmel járuland- nak. hogy kegyelmesen meg­engedni méltóztassék, hogy megemlékezésül átnyújthas­sanak egy díszesen kiállított emlékkönyvet, amely jobbá­gyi hódolattal történt foga­dásuk jeleneteit, a Körös- szabályozási munkálatokat, és Békés—C sa nád megyei népviseleteket fogná tartal- mozni. A Császári ebéd alatt a gyulai és a makai zeneka­rok, különféle nemzeti hang­műveket fognak előadni. És a makai menyecskék a Fel­ségek azon legmagasabb kegyelmét kérendik, hogy ebéd fölött a náluk szoká­sos túrós lepénnyel őfelségé­iknek szolgálhassanak. Ő-Felségeik Gyulán tar­tózkodásuk alatt Pünkösd hó 26-án a Körösszabályozási munkálatokat méltóztatnak megszemlélni, a csatorna jobb partján haladva ott, ahol a csatorna a Csaba— Dobozi utat átszeli. Ott ő- felségeik számára egy dísz- emelvény állíttatik fel, amelyről az egész csatorna áttekinthető. A szabályozás­ban részt vevő községek a szokott munka szerszámok­kal, a részükre kijelölt he­lyen jelennek meg. Az Űj-Körös — ahogyan a Fehér Körös e szakaszát számosán még ma is neve­zik — megtekintése után a .magas szintű látogatók a lo- vasbandériumos díszemel­vényt elhagyván Várad irá­nyába távoznak.” A ritkaságszámba menő császári látogatásról az 1896, korabeli történetírónk így emlékezik meg: „ . . . 1857-ben azon meg­tiszteltetés érte vármegyén­ket, hogy I. Ferenc József királyunk szeretett nejével együtt meglátogatta várme­gyénk területét is. Május 25- én Szegedről dél tájban megérkezett Orosházára, s onnan délután 4 óra tájban Ő-Kígyósra. Itt Békésvár­megyének egyik jótevő an­gyala, még mint kisleány gróf Wenckheim Krisztina meglepő szép verssel üdvö­zölte a Királynét. Még az­nap estére a Gyulai Kastély­ba érkeztek és ott megszáll­tak. Itt fogadták a küldött­A császár 1857-ben látoga­tott el a vármegyébe ségeket. Másnap 26-án meg­tekintették a hivatalokat... aztán pedig kimentek, a már jórészben elkészült Fehér Körös új meçjer megtekinté­sére. Ezt azon a ponton, ahol az új medret a Bcsaba—Do­bozi út átszeli egy nagy emelvényről megszemlélték, aztán gróf Wenckheim Ru­dolf dobozi kastélyában lo­vakat váltva, Sarkadon ke­resztül, Várad felé indul­tak ...” A magas szintű vendégek fogadására kijelölt, „Választ­mány” által szerkesztett „TERVEZET”-ben említett, különféle zenei hangmű­vekről és a makai menyecs­kék túrós lepényeiről az 1896-beli fenti beszámoló nem tesz említést. Gabnai Sándor A tanácsház épülete A volt Fcstetics-kastély Hazai tájakon Hajdani hajósok és révészek városa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents