Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-04 / 155. szám
1989. július 4., kedd ■«Haw-tug Július 1-jétöl 10-ig Létavértesen II gyűjtésről — nemzetiségi kutatókkal A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága a korábbi évek hagyományait folytatva az idén is megrendezi a román nemzetiségi néprajztörténeti tábort, amely július elsején nyílt meg a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen. Utazásuk előtt munkájukról és a korábbi táborokról beszélgettünk Csobai Lászlóné történészmuzeológussal, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és Nagyné Martyin Emília néprajzossal, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum munkatársaival, a táborok vezetőivel. — Munkánkat elsősorban a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi önálló Főosztályának anyagi támogatásával végezhetjük — mondja elöljáróban Csobai Lászlóné —, de az együttműködők köre nagyobb: ide számíthatjuk a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola román tanszékét, és a gyulai román gimnáziumot is, hiszen a résztvevő diákok elsősorban e két intézményből kerülnek ki. Az első tábort 1975-ben szerveztük. (Az előző évben kapta meg ugyanis a békéscsabai múzeum a román és szlovák nemzetiségi anyagok gyűjtésének feladatkörét.) Azóta minden nyáron néhány napot töltünk egy-egy román nemzetiség lakta településen, ezúttal Létavértesen. — Miért ott? — Célunk, hogy mindenhová eljussunk, ahol románok élnek. Már csaknem mindenütt jártunk. Volt, ahol kétszer is, hisz gazdag anyag várt ránk. így visz- szatértünk már Battonyára, és Kétegvházára, még csak terv ellenben a Hajdú-Bihar megyei Mezőpeterd, vagy a megyénkbeli Sarkadke- resztúr meglátogatása. A táborok nyitását mindig „felderítő munka” előzte meg, jártam és tájékozódtam már Létavértesen is. A több, mint hétezer lakosú település tanácsán azzal fogadtak, hogy valószínűleg tévedek, itt nincsenek románok ... Holott, régi térképek szerint, igenis lenniük kell! — Biztos vagyok benne., nem valamiféle ellenszenv sugallta ezt a választ — veszi át a szót Nagyné, Martyin Emília. — Már másutt, korábban is tapasztaltuk, hogy a helybeliek „információi” mögött kellemes meglepetések várnak ránk: azaz, jóval többen beszélik a nyelvet, mint ahogyan az itteniek gondolják. — Hogyan fogadják az „adatközlők” a gyűjtőket? — Az attól is függ, hogy a települések vezetői menynyire segítenek bennünket. Például tavaly, Pocsajban, nagy lelkesedéssel vártak minket — mondja ismét Csobai Lászlóné —, de emlékszem olyan településre is, ahol csak három nap után nyíltak meg előttünk az ajtók. Az elöljárók segítsége azért jó, mert az ottaniak előre megtudják, miért kopogunk be hozzájuk. Pocsajban például kiprédikálta a pap... Az esetből tanulva az idén a misén is megjelenünk. Egyébként az első két nap az ismerkedésé lesz: előadások hangzanak el a falu történetéről, néprajzáról, de felkeressük az egyházakat és a temetőt is. A tulajdonképpeni, minden területre kiterjedő gyűjtés ezután kezdődhet. Múzeumi munkatársak segítségével a diákok elindulnak „szerencsét próbálni”. — Fogadtatásunkat nagyon megkönnyíti a román nyelv használata — folytatja a megkezdett gondolatot a gyulai néprajzosnő. — Összeköti à kutatót s a kérdezettet, eloszlatja a kezdeti bizalmatlanságot. ■— Sok szép élményünk közül nekem a legszebb is nyelvünkhöz kötődik — kutat emlékei között a történésznői — Tavaly erdélyi román menekült főiskolás lány jött velünk egy idős pocsaji asszonyhoz. A néni nem értette meg rögtön az irodalmi román nyelvet. De nem azt mondta, legyen szíves, ismételje meg mégegy- szer, hanem azt: Mondd még egyszer „lumina me”\ Az ősi kifejezést talán úgy fordíthatnám magyarra, hogy „életem”. Abba is kellett hagyni a munkát, mert a lányok sírva fakadtak, — Bizonyára, munka ide, vagy oda, kalandokban bővelkedő, szép utak ezek. Eredményesek is? Gyűjtőút után Vasile Gurzau, avagy Gurzó László méhkeréki mesemondót az 1979-es néprajzi tábor diákjainak körében dr. Kovács Ágnes, az MTA néprajzkutató csoportjának főmunkatársa bírta szóra (A kétnyelvű mesemondó történeteit Domokos Sándor professzor adta közre.) — A néhány gyűjtőnap után évente 180-200 tárgy- gyal tértünk haza — vonja meg a mérleget Nagyné „ Martyin Emília. — A néprajzi anyag egy része a gyulai múzeum raktárában van, a többit, s. a történeti dokumentumokat Békéscsabán őrzik. Az Erkel Múzeumban jelenleg mintegy kétezer darabos, a Munkácsy Múzeumban csaknem 10 ezer tételes a gyűjtemény. Természetesen mindez nemcsak a nyári táborok munkáját jelzi: Békéscsabán Grin Igor, Gyulán Lükő Gábor és Dankó Imre már korábban megvetették az alapokat. Ezenkívül, évközben is folyik gyűjtés. Sajnos, nemigen van módunk a nagyközönség előtt minderről számot adni... — Nemcsak a román néprajzi-történeti anyag gondja ez — összegzi Csobai Lászlóné. — A megyénk múltjának egy-egy időszakát, az élet kisebb szeleteit bemutató kiállítás helyett átfogó, a letelepedéstől legalább 1945-ig tartó, mindenre kiterjedő, állandó kiállítást kellene létrehozni. A legtöbb megye már megtette ezt. Békésben is lenne anyag bőven... Valóban: néhányan lelkesen igyekeznek megmenteni a jövő generációknak múltunk emlékeit. Poros padlásokat másznak, szekrényeket cipelnek, szellemi értékeink után nyomoznak. Az idős emberek odaadják csekély fizetségért, vagy csa.r úgy, jó szóért féltett kincseiket. A múzeumok leltárba veszik, és bemutató- hely híján (?) raktárba teszik. A dokumentumok sorsa: megóvják állagukat, esetleg publikációk készülnek belőlük. Közös múltunk — legyen az kisebbségé, vagy a többségé — nagyobb része érdemelne dicsőségesebb véget, azaz több nyilvánosságot! Szőke Margit Népitánc-tábor Mezőhegyesen A „gyapjúpamacs” csak pihenő „Csak az ujjam meg ne vágjam!" Kék mezőnyben egy fiatal népi táncos pár, körötte a szöveg: „X. Békés Megyei Üttörő Népitánc Tábor — Mezőhegyes, 1989.” A jelvényt Bessenyeiné Székely Éva ruhájára tűzve pillantom meg, aki már évek óta szervezi a Szarvasról Mezőhegyesre átkerült június végi néptánctábort. Hamar megismertet kollégáival, Rajki István táborvezetővel és Patyi Zoltánnal, aki a tábor szakmai felelőse. Mindhárman készségesen kalauzolnak a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ helyiségeiben, bemutatván a táborlakók életét. Az egyik teremben kis fafaragók munkálkodnak serényen, a másikban gyapjúpamacsból nemezlabdát gyúrnak a gyerekek, de látni lehet gyöngyfűzést, vagy egyéb népi tevékenységet is. Hol itt a népi tánc? — kérdezem meglepődve. — Épp a niai délelőtt tartunk ezzel a játszóházi foglalkozással egy kis pihenőt — válaszolja nevetve a táborvezető —, egyébként napi hat-nyolc órát táncolunk. Persze nem „csak úgy a levegőbe”, hiszen komoly tánebému tatóval zárjuk a tábort, s erre készülünk. Mielőtt feltenném a kérdést, hogy miből áll a műsor, Patyi Zoltán már mondja is: — Minden évben más-más tánckultúrával ismerkedhetnek meg a gyerekek, és a velük érkező oktatók. Ez rendkívül hasznos, mert a tábor befejeztével hazavihe- tik a tapasztalatokat és taníthatják az otthoniakat. Tavaly például galgavidéki, előtte eleki táncokat sajátíthattak el a résztvevők. Engem az idén dél-alföldi táncok oktatására kértek fel. Így tehát a záróműsor ez évben erre épül. Besenyeiné Székely Éva búcsúzóul egy-két szervezési gondról beszél: — Büszkék voltunk rá, hogy táborunkba még megyén túlról is érkeztek diákok. A létszám általában meghaladta a százat, alig fértünk a kollégiumban! Most sajnos; csak 80-an jelentkeztek. Igaz, nagyok a költségek, hiszen egy gyerek egy heti ellátása 1900 forintba kerül. Szerencsére a városi tanács és a Hazafias Népfront ebből gyermekenként 900-at átvállalt. Enél- kül talán tábor sem volna! Nagyon örülünk, hogy sok helyen maga a küldő iskola még a maradék ezer forint megfelezésére is vállalkozott. Ebédidővel ér véget látogatásunk, s mielőtt a gyerekek az ebédlőbe sietnének, még eltáncolnak egy-egy alaplépést. * * * A tábor azóta már — július elsején — bezárta kapuit, mégis úgy éreztük, szólnunk kell értékeiről, hiszen a hagyományok megőrzése, továbbélése mindannyiunk érdeke. Magyar Mária Sikerkönyvek Az egészséges életmódhoz szorosan hozzátartozik a megfelelő, a korszerű táplálkozás. Sajnos, kevesen dicsekedhetnek manapság azzal ebben az országban, hogy úgy élnek és úgy táplálkoznak, ahogyan azt „a nagy könyv” előírja. A magyar konyha elsősorban nehéz, zsíros, húsos, fűszeres ételeiről, tömény édességeiről híres a világbank S ez a sütés-főzés is ludas abban, hogy az elhízás nálunk népbetegség, oly gyakori a cukorbaj és az érelmeszesedés. Ha már a felismerésig eljut az ember és elhatározza, hogy változtat, holnaptól másképp él, minden bizonynyal közelebb jár a megoldáshoz, mint azok, akik foggal-körömmel ragaszkodnak szokásaikhoz, kedvenc ételeikhez. Csakhogy kevés a szándék, mert az egészséges életmódhoz, a korszerű táplálkozáshoz ismeretek kellenek és pénz kell, méghozzá sokkal több pénz, mint a hagyományos, egyoldalú, veszélyes étrendhez. Ami az ismereteket illeti, nem látok komoly akadályt, hacsak nem a könyvek árát... Az utóbbi években egész divathullám söpört végig a könyvpiacon: külföldi konyhák remekeit, csodasalátákat, hús- és fűszerkülönlegességeket, cukrászkölteményeket kóstolhatott meg itthon az a szakács^ akinek kedve támadt a recepteket „készpénzre váltani”. Feltéve, ha be tudta szerezni hazai üzleteinkben a nem éppen szokványos kellékeket. A szakácskönyvek áraJobbra kettő, balra k*vtő... Fotó: Gál Edit TREND IXMHPTl. ÉS GYAKORLATA ! REFORM KONYHA data a magyar konyha történetére, mára elfelejtett hagyományaira is ráirányította a figyelmünket. Mindenképp hasznos ötleteket kínált, s rádöbbentett a változatosság lényegére. A Reformkonyha (a természetes életmód és étrend elmélete és gyakorlata) is a divatos és hasznos áramlatba sorolható. Őszintén tárja elénk az egészséges élet és a korszerű táplálkozás ösz- szefügéseit, az étkezés, az anyagcsere biológiáját. Elemzi többek között a fehérjeegyensúly lényegét, az életmentő vitaminokról éppúgy szól a Mezőgazdasági Kiadó könyve, mint a búzafűről, a búzacsíráról, vagy a csicsóka reneszánszáról. Különleges étel- és italrecepteket is kínál a Reformkonyha: madársaláta, kölesmüzli, spenótpuding, sárgarépatorta, levendulatea, zabdara, algavíz, retek kaporral, lenmagos kenyér. Jó étvágyat! N. K. Kétegyházi román motívumok egy gyapjúból házilag szőtt ágytakaróról
