Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

1989. Július 29., szombat o köRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Nézz a tükörbe, megmondom ki vagy? Falra hányt borsó Békéscsaba megyeszékhely, s neve. hála a rádió helyi tudósítójának, országszerte ismert. Gyula viszont nem megyeszékhely, nincs se sportcsarnoka, se szélmalma, a rá­dió se propagálja. Mégis forog benne az idegen. Emiatt, vagy kizárólag éppen csak emiatt a dolgok más megvilágítást kapnak. Egy levél késztet arra, hogy visszanyúljak ehhez a témához. A kérdés úgy hangzik, melyik az a bolt, ahol udvariatlanok a kül­földiekkel szemben az eladók? Van-e egy­általán ilyen kereskedelmi egység, s ha igen, akkor fülön kell csípni. Így a dörge­delem. De nézzük a tényeket. A tények pedig azt igazolják, hogy sem Csabán, sem Gyulán nem udvariatlanok a kereskedők. Induljunk ki ebből . . . A nyugati turista mégis másképpen látja. Megvallom, én magam is érthetetlennek ta­láltam annak az osztrák turistának a nem tetszését, aki az egyik boltban az áru mi­nőségét kifogásolta. Az eladó megvonta a vállát, kicsit elbiggyesztette a száját, je­lezve. más nincs, és visszahelyezte a polc­ra. Hát udvariatlanság ez? Mindennapi eset. Megszoktuk, senki se kifogásolja. A külföldi mégis panaszkodott, hogy udvariat­lanok voltak vele szemben. Mert szerinte, egy másikat, egy harmadikat kellett volna megmutatni, vagy megmagyarázni, miért nincs jobb minőségű. Ehelyett az eladó el­fordult tőle. és a következő vevővel kez- • /lett foglalkozni. Hangsúlyozom, mi ezen nem ütközünk meg. Nem tartjuk udvariat­lannak akár a következő esetet sem. amit a Várfürdőben hallottam egy nyugatnémet turistától. Elmondta, hogy betért az egyik holtba, megállt a pultnál, s már szálán volt a szó. hogy mit kér. de a kereskedő hirte­len hátat fordított neki. mert a kollégája szólt hozzá. Sőt! Néhány pillanatra hop­pon is hagyta, odament a munkatársához, szót váltottak, összenevettek, s csak ezután szolgálta ki a vevőt. Ugyan mi kifogásolni való van ebben? Mindennapi jelenség, fel se tűnik, szót se érdemel. Megszoktuk. A nyugati turista túszont sértve érzi magát. Ö máshoz van szokva. Hadd szóljak erről a másról. Idegenfor­galmi szakemberekkel jártam a közelmúlt­ban Olaszországban. Ellátogattunk San Ma­rinába is. Bementem egy boltba, egy üveg italt akartam vásárolni. Rámutattam a pol­cokon sorakozó üvegek egyikére. A keres­kedő bólintott, s a pult mögé lépett és a kiszemelt italból egy gyűszűnyit töltött egy pohárba, hogy kóstoljam meg. Közben az arcomat figyelte. Mikor kérdésére — hogy ízlik-e — (csak gondolom, hogy ezt kérdez­te) — megvontam a váltamat, mozdulato­mat félreértve azon nyomban két másfajta italt tett elém. hogy azt ízleljem meg. De hát ez San Marino. A városállamocska az idegenforgalomból él. A kormányzói palo­ta egyenruhás őreivel fényképeztetik ma­gukat a turisták. Az udvariasságot profi szinten gyakorolják. Ám szólhatnék hét­köznapi településekről is, mint amilyen Nickelsdorf. Osztrák falu, néhnáy kilomé­terre a magyar határtól. Diktafont akartam vásárolni, s az üzlet — amelybe betértem — három magyar kereskedőt foglalkozta­tott, akiket Budapestről szerződtettek, kizá­rólag a magyar vásárlók kedvéért. Az üz­letvezető a bolt előtt állt, ránézett a ka­csomra, s már intett is az egyik magyar alkalmazottnak, aki aztán megmutatott né­hány diktafont. A kezelésüket is megtanul­tam, de az árat drágálltam. Erre a bolt hátsó része felé invitált, ahol asztalok és székek sorakoztak, hogy igyák meg egy ká­vét. Azt hittem, hogy tréfál, vagy csőbe akar húzni, hogy mégis kinyissam a pénz­tárcámat. — ön az üzlet vendége — hangzott a magyarázat. — De hiszen nem vásároltam még sem­mit. — Reméljük, fog! Ha pedig nem, vissza­jön még hozzánk. Nem vagyok nyugatimádó, mert ott sem minden tejfel. De a kereskedelem, az ke­reskedelem. A nyugati turista ehhez van szokva. Ha belép a boltba, körülötte forog a világ, ő a központ, érte vannak az el­adók. Ezt diktálja a józan kereskedelmi ér­dek. Gyula nem megyeszékhely. Elvesztett ré­gi rangját azonban sokban pótolta. De még többre is viheti, csak élni kellene a lehető­séggel. Forog benne az idegen. Van. ami vonzza. Ám, ha komolyan vesszük az ide­genforgalmat — márpedig létkérdés, hiszen szükség van valutára —, meg kell tanul­nunk európai módon bánni a vevőkkel. Ál­talában tudjuk is, hogy mit kellene tenni Értekezleteken csillogó szemekkel, nagy hangon mondjuk; fel kell zárkózni Euró­pához. Mert azok akarunk lenni, európaiak Oh, mi sok mindent akarunk. Megújulni, reformot csinálni. De mikor tanuljuk meg végre, hogy a szó tettek nélkül falra hányt borsó? Scrédi János Aláírásgyűjtési akciót indítottak Mit akar a Fidesz? Békéscsabán a Fiatal Demokraták Szövetségének he­lyi csoportja kezdeményezte a két országgyűlési képvi­selő visszahívását. Eredményként könyvelik el a tanács­elnök ellen indított aláírás-gyűjtési akciót is. A városi tanács augusztus 5-re kitűzte a szavazást. A Fidesz igen­csak „benne van” az országos és ,a helyi közéletben. Be­szélgetőpartnerem Fülöp Zoltán — 22 éves főiskolai hall­gató —, a Fidesz békéscsabai választmányának a tagja. — Kiket képviselsz, egy­általán hány tagja van a Fidesznek Békéscsabán? —• Most 25-en vagyunk, de nem elsődleges feladatunk a taglétszám növelése. A Fi­desz nem más, mint az if­júság egy részének politizá­ló elitje. Szervezetünket a kéthetente összeülő gyűlés irányítja. E két összejövetel között a választmány koor­dinálja a munkát. A gyako­ri ülések összehívása rend­kívüli rugalmasságot bizto­sít szervezetünknek. Erre egyébként a megélénkült politikai élet miatt nagy szükség van. — Beszélnél az alakulás körülményeiről? Emlékszem, annak idején elég sok „prob­léma” volt a budapesti szer­vezet körül. — Tavaly nyáron kerül­tem közvetlen kapcsolatba a szervezet budapesti alapítói­val. Azóta kísérem figye­lemmel tevékenységüket. Ez év februárjában pedig Bé­késcsabán is összejött az a kis kör, amely elegendő volt a helyi csoport megala­kításához. — Sorra alakulnak a pár­tok, politikai szervezetek. Az átlagember nehezen találja meg a különbséget közöttük. Te miért pont a Fidesz programját vallód a maga­dénak? — Már utaltam a szemé­lyes kötődésemre, de igazá­ból azért a Fideszt válasz­tottam, mert ez volt az első olyan megalakult szervezet, amelynek konkrét programja találkozott korábbi nézete­immel. — Beszélnél erről? — A Fidesz. tavaly októ­beri kongresszusán jóváha­gyott program gyakorlatilag az európai szociáldemokrá­cia és a polgári liberális de­mokrácia nézeteinek a szin­tézise. Mivel ez a szintézis nem egy konstruált ideoló­gia mentén képzeli el a tár­sadalmi szerveződést, hanem létező és igen jól működő államok gyakorlata alapján áll, én ezt látom a magyar társadalom egyetlen kitöré­si lehetőségének. Egy idős úr jön velem szemben egy idős úrral. Azt mondja az idős úr az idős úrnak: „Nekem soha nem volt bajom senkivel. Ennyinek voltam akarat­lanul fültanúja, amíg elha­ladtak mellettem. Az idős úr láthatóan életfilozófiáját ad­ta elő a kora délutáni sé­tán, míg a másik egyetértő- leg, bólogatva hallgatta. Ez a mondat, hogy „nekem so­ha nem volt bajom senki­vel”, különös érzelmeket keltett bennem. Először is azt, hogy „boldog ember”. Másodszor, amikor már' jól elhaladtam, és még mindig az idős úr kijelentésén gon­dolkoztam, hogy jó termé­szetű lehetett az öregúr egész életében. „Kompro­misszumokra hajló”, ahogy valaki másról emlegették so­kan pár héttel ezelőtt, elis­merve, hogy az ilyen ter­mészet, személyiség a nagy- politikában sem akármi, hogy egy nemzet érzi meg, ha ilyen éppen nincsen. De hát ez az idős úr nem volt nagypolitikus. Ahogy feltűnt nekem, és ahogy elhaladt mellettem, láthatóvá vált számomra, hogy kisember. A ruházata nem volt gondozat­lan, de az is látszott róla, hogy nem libamájat ebédelt roston. Ez az idős úr (és a másik is, a barátja, vagy ismerőse) egy a két-, két és fél, egyesek szerint három- millióból, akik éppenhogy megélnek ebben az ország­ban. És, hogy most, itten, 1989. júliusának egyik nap­ján számára az volt a fon­tos, hogy kijelentse: „Nekem soha nem volt bajom senki­vel”, nos, ez a merészen, de nem hivalkodóan elhangzó mondat (ha nekilátok bon­colgatni a mögöttes terüle­teit) nem akármilyen mon­dat volt. Ez egy élet nyugal­mát, biztonságérzetét, nyílt­ságát sugallta számomra. Mert akinek „nem volt baja senkivel”, az (nyilván) nem elegyedett oktalan konfliktu­sokba, az nem vitatkozott a felettesével, pláne, ha neki, és nem a felettesének volt igaza, az hagyta folydogálni az életet úgy, ahogy az éle­te folydogálni akart. Aztán más is eszembe jutott. — Mire gondolsz ponto­san? — A helyi önkormányza­tokban és az országos dön­téshozatalban jelenjenek meg intézményesen a polgá­rok eltérő nézetei. A Fi­desz programja már tavaly, ezen eltérő nézetek megje­lenítését egy szabad válasz­tásokon alapuló többpárti demokráciában látta és hir­dette. Ami pedig a gazdasá­gi kérdéseket illeti, ítéljen a piac a maga racionalitásá­val. A szabad piac — ben­ne az egyenlő esélyekkel bí­ró maigán-, közösségi és ál­lami tulajdonnal — garan­ciája egy jól működő tár­sadalomnak. Ebben a gazda­sági környezetben nem a monopolisztikus „személyi” összefonódások a döntések alapjai, hanem a kemény piaci értékítélet. A verseny — politikai és gazdasági ér­telemben a szavazópolgáro­kért, illetve a fogyasztókért — kiválasztja azokat a sze­mélyeket, nézeteket, akik, il­letve amelyek ténylegesen a polgárok egyetértésével ta­lálkoznak. Ilyen körülmé­nyek között nem ideológiai alapon kerülnek előtérbe azok, akiknek szakszerű, ér­demi döntéseket kell hozni­uk. — Ez a folyamat elindult. Mi erről a véleménye ma a Fidesznek? — Mára a hatalmon lévő MSZMP is valami hasonló elvekeit vall, mint mi. A Lehet, hogy ez az idős úr igencsak okos ember. És az volt akkor is, amikor öl­tönyöket árult, terveket ké­szített, üzletet kötött, vagy csavarokat esztergált. Okos volt, és úgy vette az életet, a körülményeket, ahogy az élet és a körülmények mu­tatkoztak. Nem tett elébük egyetlen csavart sem, hogy eltérítse más irányba, oko­san belátta, ahhoz ő kevés. Közben az sincs kizárva, hogy nem is akart elterelő csavarokat elhelyezni, mert jól érezte magát, meg volt a keresete ahhoz, hogy ő és családja jól (közepesen) él­jen, elmehetett évente nya­ralni, néha külföldre is, ki- üntetést kapott, mert jól esztergálta azokat a csava­rokat és becsületes ember voit — egyszóval o maga kis köreiben ő volt a „nagy re­álpolitikus". Volt! Hiszen most, amikor kijelenti, hogy „nekem soha nem volt ba­jom senkivel”, nem az ő egy­kori reálpolitikusságának diadalát mondja-e? De hát az olyan ember, akinek so­ha nem volt baja senkivel, manapság nem anakroniz­mus? Magyarul: elavult? No, nem az évei számát te­kintve, hanem a magatartá­sát, a világszemléletét. Ma, amikor (általában) az számít igazán jó magyar állampol­gárnak, aki azt mondja: „Nekem mindig sok bajom volt mindenkivel!” Töprengek: mi lesz ezzel az idős úrral, ha rájön, hogy elmúlt, csöndes, biztonságos élete felett érzett utólagos öröme (pillanatnyilag) az értékrend igen alacsony fo­kára szállt? Hiszen hányán vannak, akik felfedezve eme változást, amúgy csöndes életükben éppen most kere­gyakorlatban azonban vaj­mi kevés történik. Már meg­jelenhettek a független szer­vezetek, a sajtót sem lehet összehasonlítani a korábbi évekkel, de az ellenzék még mindig nem tud beleszólni érdemben a döntésekbe. Eközben a gazdaság tovább hanyatlik. A hatalom már tárgyal velünk, de meg kell mondanom, hogy az ellenzék bizalmatlan, ugyanis a po­litikai garanciák még hiá­nyoznak. Utalnék itt '56-ra, ’68-ra, ’81-re és a legutóbbi kínai eseményekre. Mi is szívesen tárgyalunk, de a gazdasági csődért nem kí­vánjuk átvállalni a felelős­séget. A választások után természetesen más lesz a helyzet. Sajnos, az MSZMP- ben jelenleg is vannak olyan erők, amelyek a régi sztáli­nista irányvonalat képvise­lik. A döntéshozó pontokon pedig még mindig ülnek olyan levitézlett emberek, akik közvetlenül felelőssé te­hetők abban, hogy Magyar- ország ide jutott. — Az Országgyűlésre gon­dolsz? — Arra és a helyi hatal­mi viszonyokra is. A két képviselő visszahívásával kapcsolatban járjuk a vá­rost az aláíróívekkel. Ez alapján nyugodtan mondha­tom, hogy a lakosság több­ségének fogalma sincs, ki a képviselője, ami önmagában is kritika. Ami pedig a ta­sik a leglázasabban az eset­leges konfliktusokat, ami­kor „ők megmondták”, ami­kor „kikérték maguknak”, amikor „leleplezték”. Bocsá­nat, ez az utóbbi már az ötvenes évek elejének moz­galmi szótárába való, akkor igyekeztünk „leleplezni" a sorainkba fürakodott ellen­séget, illetve akkor „leplez­tek le” bennünket, mint a sorokba furakodó ellenséget. Nos, ez az én idős uram né­mi gesztikulációval, szinte mosolyogva mondta, hogy ő bizony se ilyen, se olyan nem volt, neki soha nem volt baja senkivel. Bevallom, utánanéztem. Láttam, hogy tovább gesz­tikulál, nem vehemensen, csak úgy, természetes egy­szerűséggel, ahogy a bará­tunknak* ismerősünknek mesélünk valamiről, netán az életünkről, és a járása is egészen fiatalosnak tűnt. Az amerikaiak sok évtize­de vallják: „Keep smiling!”, azaz „Tessék mosolyogni!” A pszichiáterek tudják: a mosolygós, vidám, kedélyes ember az élet legnehezebb fordulóit is könnyebben dol­gozza fel, mint a mogorva, a morózus, a mindenben hi­bát kereső. Most pedig ez az utóbbi a többség. A mo­solygós, kedélyes emberre könnyen rábélyegzik: túlélte önmagát, használhatatlan, az egyedül üdvözítő fejlődés akadályozója. Csak azért, mert mosolyog, mert biza­kodó, netán mert önbizalma is van arról, hogy képes le­bírni azt, ami nehéz, ami bánt, ami szomorúság, ami igazságtalan. És már itt is vagyunk a politikánál. És a kérdésnél : Gorbacsov miért derűs és miért tükröz a tekintete feltétlen bizako­dást? President Bush miért villogtatja ki hófehér fogait és miért mosolyog szüntelen? Fel tudják idézni Nyers könnyű kis félmosolyait? Mi­ért teszi ? A választ tessenek felje­gyezni a kedvenc gondola­taikat őrző füzetbe, vagy az emlékezet kristálylapjaira. És belenézni a tükörbe is, mosolyogva és bosszús in­dulattal. Melyik a szebb? Sass Ervin nácselnököt illeti, számunk­ra érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a pozíciójához az a személy, akitől mára —» az ellenzéktől az MSZMP- ig — már mindenki meg­vonta a bizalmat. Ügy vé­lem, itt látszik a legjobban, hogy a hatalom és a polgá­rok között mekkora szaka­dék alakult ki. Ügy gondol­juk, a tanácselnök mögött immár csak a saját appa­rátusa van. — Ilyen helyzetben mi a Fidesz tevékenységének fő iránya? " Hogyan látod szer­vezeted jövőjét? — Célunk továbbra is a kongresszuson kidolgozott program megvalósítása, fel­készülés a választásokra. Ugyanakkor továbbra is él­ni kívánunk a polgári en­gedetlenség eszközeivel, ki­fejezve ezzel is véleményün­ket a hatalom döntéseiről. Az elmondottak alapján, azt hiszem, jól látható, hogy a Fidesz nem valami ellen van, hanem jól kidolgozott program szerint tevékeny­kedik. Ami pedig a jövőt illeti, ha megvalósul a sza­bad önszerveződésen alapu­ló többpárti demokrácia, ak­kor is szükség lesz egy olyan szervezetre, amely éberen őrködik azon, hogy még egy­szer ne keletkezzen ekkora szakadék a hatalom és az állampolgárok között, le­gyen az bármilyen jelzős társadalom is. Krausz N. Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents