Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1 1989. július 29., szombat T“ „Régésztanoncok” Füzesgyarmaton Felkerestük a bécsi Taborstrasse 36-ot Az igazi kincs amelyre ráleltek: a felfedezés öröme A kincskeresők és a nyári napsütés Eseményről utólag írni nem szerencsés dolog. Most mégis nézze el ezt a kedves olvasó. Hiszen ha nem várjuk meg a füzesgyarmati régészeti tábor utolsó napjait, arról sem tudósíthatnánk az érdeklődőket, milyen eredménnyel ébresztgették évezredes. mélyeséges-mély álmukból a hajdanvolt szerszámokat, edényeket a tábor ifjú lakói. Hogy végül is nem csak a leletekről esett szó? Az ok egyszerű : olyan fiatalok fogtak itt csákányt, ásót. akik korábban nemigen találkozhattak effajta munkával, a tudományos felfedezés öröméről nem is beszélve. De most átélhették ezt is. Miközben az egyik táborlakó. J. Péter az utat mutatta az ásatás felé. lelkesen ..készítette a leltárt" mindarról, amit az itt eltöltött idő alatt láttak. — Jártunk Mezőberény- ben. megnéztük a Vésztő- Mágori Szabadtéri Múzeumot — ám ahogy közeledtünk társaihoz (akik a tűző napon keményen megdolgoztak a sikerélmény minden kis morzsájáért), már csak az itt folyó munkáról volt hajlandó beszélni... Mert Péternek — érezni elbeszélésének hevéből — egy életre szólnak az itt szerzett tapasztalatok, élmények. Az úttól nem messze találtunk rá a hatalmas szelvényre. s a körülötte sürgölődő ifjú emberekre. A múlt „vallomásáról” Nikotin Edit, a Munkácsy Mihály Múzeum régésze beszélt. Szavait néma áhítattal hallgatják a fiúk. a „régésztanoncok”. — Ezen az ú j kőkori lelőhelyen dolgozunk már két hete — mutatott a mély gödörbe. melynek peremén álltunk. — A jellegzetes, vonalas mintákkal díszített edények arról árulkodnak, hogy az úgynevezett Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúra település nyomára bukkantunk ... És nem is akármilyen „kincsek” ezek, hiszen e kultúra olyan népcsoportjával van itt dolga az értő látogatónak, melynek települését a megye más területein még sehol nem tárták fel. . . S hogy a föld — melynek peremén kissé szédelgő fejjel óvatoskodtunk végig az imént — mit mutatott így pőrén, kitakarva? Nos, valamilyen építmény lehetett egykor a paticsos omladék. Ezt látszott bizonyítani a sok edénytöredék, a kő- és csonteszközök, s az oltártöredék. melyek minden darabját féltő gonddal őrzik: sőt. maguk a fiatalok tisztogatják meg a rájuk rakódott szennyeződéstől. A többi már a restaurátorok dolga lesz... — Lehet, hogy földbe mélyített lakóház volt. melyet náddal béleltek és agyaggal tapasztottak? — gondolkodott hangosan Nikolin Edit. — Aztán valami oknál fogva leégett a ház ... S maradt belőle ennyi, amit itt látunk a lábunk alatt... — fejezte be a hevenyészett kiselőadást népes hallgatósága sajnálatára. * * * Én mindenesetre nem tettem el a jegyzettömböm, hiszen a botcsinálta, ám annál lelkesebb ifjú régészek legalább úgy érdekeltek, mint a segítségükkel megmentett leletek. S mig ők „büszkeségeiket” — a csaknem ép szűrőedényt, az oltárrészletet. a csontkanalat... — vették kézbe, ki tudja, hányadszor. Arkus Péter táborvezető — nevelőtanár — róluk ejtett néhány szót... — Ötödik esztendeje, hogy nevelőintézeti gyerekekkel eljárunk Budapestről Békésbe régészeti ásatásokon segédkezni. Most a Bokréta utcai nevelőotthon lakóival érkezett Árkus Péter „erőpróbát” tenni... — Ez egy nehezebb profilú. félzárt intézmény, mindenesetre semmi gond nincs a fiúkkal, dolgoznak keményen, szépen. Reggel fél 8-tól kora délutánig küzdöttek a kemény rögökkel. Az ásó, a lapát talán hólyagot is tört a tenyerükre. de egyik sem panaszkodott. sőt... Készséggel sorolták, ki, mivel gazdagította a múzeum gyűjteményét. — A terep kemény volt, kétségtelen — mondja később Nikolin Edit — mégis, a feltárt anyag a vártat is felülmúlja. Természetesen mindehhez az kellett, hogy a gázvezeték ásásán dolgozók jelezzék, hogy -találtak valamit, hogy a helyi tanács. a téesz. a vasút a lehetőségeihez képest segítsen, hogy a többiekről — mindazokról, akik még segítő kezet nyújtottak — ne is beszél jek ... Július 10. és 21. között 12 fiatalember küzdött a kemény földdel Füzesgyarmat határában. De nemcsak a régészek, s mi, a majdani múzeumlátogatók nyertünk e táboron, hanem ők. a küzdők is. Mert ne feledjük: lelki sérült. vagy ilyenolyan bűncselekményt elkövetett fiatalok találtak itt értelmes, érdekes, izgalmas feladatra. Már csak ezért is megérte ... Nagy Ágnes Évezredek néznek vissza a föld mélyéről Fotó: Gál Edit Forstinger úr magyaráz: Intelligencia kérdése, ki mit vár az utalványért „Aranyláz Kiskunhalason” címmel hírt adtunk arról, hogy Halason óra- és ékszerkiállítást rendezett a svájci Helvétia cég bécsi üzlethálózata. Ennek a bemutatónak megtekintése 50 forintba került. A bécsi cég tulajdonosa a Magyarországon még szokatlan fogással élt és 500 schillinges ajándékutalványt adott a kiállítás megtekintőinek azzal, hogy azt Becsben beválthatják ékszerre. Volt, aki 20-30 belépőt vett, gondolván, majd kint Bécsben felékszerezi magát. Alig telt el pár hét és már jöttek is szerkesztőségünkbe panaszosok, panaszlevelek, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Az utalvánnyal csak úgy jutnak aranyhoz, ha valamennyit ráfizetnek, pedig ők azt gondolták, hogy a csupasz utalványért is kapnak órát meg aranyat. De hát mindenért fizetni kell? — kérdezték csalódottan. Személyesen kerestük fel a bécsi taborstrassei aranyboltot, hogy meggyőződjünk a panaszok igazáról, vagy valótlanságáról. Az üzlet előtt nyolcán állnak. öt nő, három férfi. Egy idősebb asszony nagy hévvel magyaráz: — Akkor is megéri, ha ráfizetünk. Otthon is megvehetnénk ugyanennyi pénzért, ha kapni lehetne. De hol láttak ilyen medált — s, hogy nyomatéka legyen szavainak, mind a hetüknek megmutatja a vékony, sokszögű „Nyilast” ábrázoló medált. Az elárusító központ Bécs szívében, jó helyen található. Elegáns is a maga nemében. Lenti részen németül társalognak, és osztrákok a vásárlók. Ahogy magyar szót hallanak az eladók — mutatják —, menjünk az emeletre, majd ott kiszolgálnak. — Ott vannak az olcsóbb holmik — veti oda már elmenőben egy fiatalember. — Maga is a „halasi utalványért” vásárolt? — Hát? Ha már megvettem tízet! — Nem volt kötelező! — Tudom, tudom. Az okos nejem beszélt rá. Azt gondolta, meggazdagszunk az 500 forintos befektetésből. Erre a karkötőre ráköltöt- tem 860 schillinget és megmaradt kilenc utalványom. Nem veszi meg? — nyújtja felém készsiégésén. — Árában adom! A pultnál három fiatalember ... — Maguk is? — intek a kezükben levő utalványok felé. — Tudja, ha már a határon osztogatták ingyen, miért ne próbálnánk meg? — Nem Kiskunhalason vették 50 forintért az utalványt? — Csak nem vagyunk hülyék pénzt adni érte! Mondom. hogy a határon ingyen kaptuk .. . Ezt a láncot a menyasszonyomnak vettem. Mit szól hozzá? Igaz, nem vastag, de nem is fizettem rá sokat. A nyitott irodaajtón át látom, amint Forstinger úr tárgyal. Int. hogy egy kis türelmet kér. Van időm hát nézegetni. A három pultnál öt magyarul beszélő hölgy szolgálja ki a vásárlókat. Kedvesek, türelmesek. Jó érdekük, hogy azok legyenek! Termetes asszonyság hagyja el a tulaj irodáját. Sorra kerülök. Bájos, fiatal hölgy siet segítségemre a tolmácsolásban. Fél mondatából megtudom, ő erdélyi menekült, itt kapott munkát. Kérdezem a „főnöktől”, tudja-e, hogy Halason 30 ezer jegyet vettek meg a tárlatlátogatók? Bólint, hogy igen, hallott róla. — Hát azt tudja-e, hogy az emberek elégedetlenek, mert azt gondolták, az 50 forintért vásárolt belépőért, ami egyúttal ajándékutalvány is, aranyhoz jutnak, no meg ingyen kvarcórához. Fordít a hölgy, bólogat Forstinger úr. Látszik, háromszor megrágja, mit válaszoljon, hogy udvarias maradjon. — Intelligencia kérdése — mondja tompítva a hangját —J, ki mire gondol. Azt csak nem hiheti bárki is, hogy csekély ráfizetés nélkül, grátisz arannyal sétál ki az üzletből? 160 schillingért már karláncot kaphat, 210- ért brilliáns gyűrűt... Már mint az utalványon kívüli ráfizetéssel természetesen. — Pontosan egy hónapja volt a halasi kiállítás. Hányán jöttek el, hogy az ott vásárolt utalvánnyal vásároljanak? — ötvenen, százan? Pontosan nem tudom megmondani ... — Jól emlékszem-e, hogy a halasi katalógusban 240 schillingért iciri-piciri kis szívet kínáltak. Azt mondják, akik már itt jártak, de én is tapasztaltam, hogy legfeljebb az eladók kebelében van, az üzletben nincs, vajon miért? Alkalmi tolmácsom szépíti szavaimat, csekély némettudásommal is észreveszem. Forstinger úr nem megy segítségért a szomszédba, hogy válaszoljon: — Azok a szívek megrendelhetők. De a 240 schilling csak a munkadíjat jelenti... — Tudja-e a főnöke — mondom a magamét a színésznő szépségű, hosszú barna hajú tolmácsnak —, hogy azt a bizonyos ingyen kvarcórát is csak 20-30 schillingért kapják meg az utalványtulajdonosok, mondván, ennyibe kerül az elem. Forstinger úr felkapja a fejét, mint aki nem jól hall. — Nem egészen így van — mondja és küldi a tolmácsnőt, hozzon mutatóba abból a bizonyos kvarcórából. Piros műanyag órácskát rak elém. És magyaráz. — Igaz, ingyenórát ígértünk, de elem nélkül. Ha viszont ebből kivesszük az elemet, vége az órának, pontosabban a felnyitása után már nem lesz vízálló. így hát érthető, ha az elemet ki kell fizetni ... De ha a kedves vevők ragaszkodnak hozzá, kapnak más fajtát, elem nélkül. Kiadja erre vonatkozóan az utasítást. Egyébként sem érdeke, hogy rossz hírét vigyék, hiszen komoly tárgyalásokat folytat otthoni szakemberekkel. Halason óragyárat, Budapesten 30 ékszerüzletet szeretne a közeljövőben megnyitni... — adja tudtomra terveit. Búcsúzóul arra kér, ha az újsághoz fordulnak reklamálni, irányítsuk csak a bécsi irodájába, ő fogadja az elégedetlenkedőket, méghozzá úgy, hogy ne legyen okuk panaszra... * * * Olvasom a pár nappal ezelőtt megjelent hirdetést a Népszabadságban: „500 schilling értékű aranyékszer- vásárlásnál beváltható utalványt kap ajándékba, ha velünk utazik Bécsbe ...” És persze ezzel az utazási irodával sokan mennek majd, remélve, hogy jól járnak az 500 schillinges utalvánnyal. (Ök legalább ingyen kapják.) Lám-lám, ahányan, annyiféleképpen fogadjuk a nyugaton régen megszokott ajándékutalvány most már nálunk is megjelent formáját. Legtöbben elhittük (elhisszük), hogy azért az utalványért aranyhoz juthatunk. Fel sem vetődött (vetődik) bennünk, hogy arra gondoljunk, ezen mi haszna lenne a tőkésnek? Márpedig a tőkés — jól tudjuk — attól tőkés, hogy haszonra dolgozik. Ogy gondolom, mi, akik már hozzájutottunk ilyen utalványhoz, már tudjuk, hogy az annyit ér, amennyit ráfizetünk .. . Béla Vali Új segédeszközök az orvosképzésben Billy Grahamtöl Emlékplakett az evangélistának Billy Graham, amerikai evangélista pénteken ellátogatott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre és különleges oktatási segédeszközöket — úgynevezett „ambu-bábukat” — bocsátott a magyarországi orvosi képzés segítésére. Az egyetemi vezetés nevében dr. Lapis Károly tudományos rektorhelyettes köszöntötte az amerikai vendéget, valamint dr. Haraszti Sándort, Graham személyes képviselőjét, aki egykor az egyetem diákja volt. A rektorhelyettes egyúttal átnyújtotta Billy Grahamnek és dr. Haraszti Sándornak az Egyetemi Tanács által odaítélt Semmelweis Emlékplakettet. Billy Graham összesen tíz — együttesen mintegy 15 ezer dollár értékű — „ambubábut” ajánlott fel a magyarországi orvosképzés számára: a pudapesti, a szegedi, a pécsi és debreceni orvostudományi 'egyetemeknek. Ebből kettőt adott most át a SOTE tanácstermében. Az „ambu(ambulanciás)- bábu’’ valójában egy speciális szimulátor, amelyet az orvostanhallgatók oktatásában, az orvostovábbképzésben. illetve akár laikus elsősegély-tanfolyamokon is használhatnak arra, hogy pontosan begyakorolják a klinikai halál beálltakor szükséges úgynevezett újraélesztést. Az újraélesztés ugyanis gyakran azért végződik kudarccal, mert az ilyenkor alkalmazott szívmasszázst nem a megfelelő helyen vagy nem a szükséges intenzitással végzik, avagy a mesterséges légzéskor — például a hibás fejtartás miatt — nem megfelelő erejű illetve ritmusú a levegőfújás. Az „ambu-bá- bun” mindez úgy gyakorolható, hogy egy nagy érzékenységű digitális kijelző folyamatosan mutatja: a művelteteket a kívánt hatásfokkal és a megfelelő helyen végzik-e, avagy esetleg eltérés van az optimális értékektől. Az amerikai egyetemeken elterjedt oktatási segédeszközt — ilyet hazánkban eddig még sehol nem alkalmaztak — Billy Graham —, aki korábban maga is folytatott orvosi tanulmányokat — negyedik magyarországi látogatása alkalmából kínálta fel a magyar orvosképzés számára.
