Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
1989. július 22., szombat „Szarvasitól Ne hátráljon meg! Levíl a képviselőnő védelmében V» A békéscsabai veteránklub (123 tag) vezetősége, támaszkodva tagsága véleményére, tiltakozik a Fidesz azon kezdeményezése ellen, hogy a bizalmat megvonva hívják vissza Szarvas Andrásné ország- . gyűlési képviselőnket. Mérlegelve képviselőnk eddigi tevékenységét, megalapozatlannak tartjuk az akciót. Olyan agresszív lépésnek tekintjük, amely a „minél rosz- szabb, annál jobb” taktikáját alkalmazza és kétségbe vonja a jelenlegi parlament legitimitását. Elgondolkodtatónak tartjuk, hogy ha a parlament olyan döntést hoz, amely találkozik a Fidesz elképzeléseivel, akkor ez a parlament legitim, ha nem, akkor nem legitim. Félő, hogy ezzel a taktikával felmorzsolják a parlamentet és működésképtelenné teszik (vagy netán ezt is akarják?). Megértjük fiatal barátaink egészséges türelmetlenségét, de értsék meg ők is, hogy egy nekik nem tetsző leadott szavazat még nem elegendő indok egy képviselő visszahívására. Mi arra biztatjuk Szarvas Andrásnét, hogy ne hátráljon meg, és ne mondjon le mandátumáról, mert erre semmi oka nincs. Tájékozódtunk tevékenységéről és úgy találtuk, hogy a lehetőségei adta keretei között jól szolgálta választói érdekeit. Lehet, hogy nem tudta és nem tudja olyan jól „eladni magát”, mint más, rutinosabb politikusok, de becsülettel teszi a dolgát, azt, amivel választói megbízták. Tudjuk, hogy többször felszólalt a parlament és az ipari bizottság ülésein. Azt is tudjuk, hogy ott a reformok szószólója, hogy ellene van a tömeges munkanélküliségnek, hogy kifogásai vannak o jelenlegi elosztási rendszer igazságtalan vonásaival szemben. Tiltakozott az ellen, hogy a munkához való jog érvényesítésében szűnjön meg a még ma is fellelhető protekcionizmus. Bérpreferenciákat kért a megye textilipari munkásai számára. Szarvas Andrásné azt képviseli, hogy a munkás legyen megfizetve, hogy ebben az országban mindenki jól érezze magát. Ezért lépett be az Országgyűlés szakszervezeti csoportjába is. Segített abban, hogy városunkban legyen gépipari és textilipari szakközépiskola. Tájékozódtunk munkahelyén is. Azt tapasztaltuk, hogy igen népszerű, mindenkin segíteni akaró munkásasszony. Meghallgat mindenkit és igyekszik eljárni érdekében. Rendre megtartja képviselői fogadónapjait, segíti a városi népfront és szakszervezet munkáját is. Ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Tudjuk, hogy nem érhetett el mindenben sikert, amit felvállalt. De a bürokratikus viszonyok őt is gúzsba kötötték. Többször előfordult, hogy az illetékes főhatóságok egyes konkrét esetekben „finoman leintették” azzal, hogy ők sokkal jobban tisztában vannak a szükségletekkel és a lehetőségekkel. Mi éppen a fent felsoroltak miatt nem értjük, miért indult Szarvas Andrásné ellen lélektani hadjárat. Azt javasoljuk választópolgárainknak: ne vonják meg a bizalmat a képviselőtől, hiszen a kibontakozó reform viszonyai között a képviselő sokkal eredményesebben fog tudni tevékenykedni választói érdekében, és a főhatóságok sem fogják „finoman leinteni”. Az MO-ás autópálya Duna-híd jának építése újabb, jelentős szakaszához érkezett. Az eddigi ideiglenes tartópilléreket eltávolítják, így a két oldalról ép ített hídelemek a Duna közepén hamarosan összeérnek Fotó: Kerekes Tamás A gyulai reformkor nyilatkozata Összefogni, tárgyalni, bizalmat adni és politizálni! 1. Az MSZMP gyulai reformköre bizalmat ad és kér az egység jegyében választott új városi pártvezetésnek. Ügy ítéli meg, hogy a tisztségviselők nézetei a párttagság körében alulról szerveződött platformok nézetrendszerét összesítik, s minden remény megvan arra, hogy a politikai párttá fejlődés útján, a hitelesség megszerzésével a pártot Gyulán együtt lehet tartani. Arra kéri a tagságot, hogy rcményvesztettsége oldódjon és szervezett erejével támogassa a megújulásért munkálkodó vezetőit. A reformkor javasolja, hogy az elnöki és első titkári funkció elhatárolásában a gyulai párt- bizottság a KB álláspontját kövesse. 2. A reformkor változatlanul elkerülhetetlennek tartja Gyula városában is a háromoldalú érdemi tárgyalások megkezdését és mielőbbi eredmény felmutatását. A rövid távú mozgósító erejű pártfeladatok közül a kongresszusi küldöttválasztás demokratikus lefolytatását tartja a legfontosabbnak. Kéri a jelölést előkészítő bizottságot, hozza mielőbb nyilvánosságra a párttagság jelöltjeit, hogy a választási munkában a tagság körében a platformokat a küldöttjelöltek felmérhessék. 3. A reformkor úgy látja, hogy a város országgyűlési' képviselője nem adott alapos okot arra, hogy visszahívását kezdeményezzék, még akkor sem, ha tisztsége és a város képviselete többek számára nehezen összeegyeztethető. A kör véleménye az, hogy mandátuma lejártáig országépítő munkájához a bizalom feltétlenül szükséges, utána pedig döntsön a tisztességes választási verseny. 4. A reformkor arra biztatja a város párttagságát, hogy platformokba szerveződve, a vitákban konszenzusra jutva, a nyilvánosság felhasználásával is mutassa meg politizáló készségét. Hiszi, hogy a párt, alkotó szellemiséget felmutató tagjainak munkájából építkezve, a város politikai és gazdasági jövőjének képét az itt lakók számára megnyerő módon lehet választási programmá sürgetni. II megyei napilapok kerüljenek tanácsi tulajdonba A megyei napilapok fejlécén tulajdonosként az MSZMP megyei bizottságai és a megyei tanácsok vannak feltüntetve. Az országiban a hatalom az esély- egyenlőséget hirdeti és közben a fejlécről eltünteti a megyei tanácsok tulajdonosi megjelölését. Tiltakozunk a hatalom újabb cinikus döntése ellen! Követeljük a megyei napilapok azonnali tanácsi tulajdonba adását! Ahogy a Magyar Televízió és a Magyar Rádió felügyelőiéként is csak a demokratikusan választott parlamentet tudjuk elfogadni. úgy a megyék egyetlen általánosan olvasott hírforrása. a megyei napilap sem függhet egy párttól. Felhívjuk a független szervezeteket. csatlakozzanak a felhívásunkhoz, és a helyi ellenzéki kerékasztalok az MSZMP szervezeteivel folytatott tárgyalásain sarkalatos pontként kezeljék ezt a problémát! A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fidesz, az SZDSZ békéscsabai csoportjai. Az internáltakat érintő társadalombiztosítási intézkedések végrehajtása A Magyar Közlöny 1989. évi 45. számában megjelent a Minisztertanács rendelete, amely a rendőrhatósági őrizetben fogva tartottak (internáltak) munkajogi és társadalombiztosítási helyzetét rendezi. A jogérvényesítés megkönnyítése érdekében a társadalombiztosítást érintő kérdésekben az Országos Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság a következőkre hívja fel a figyelmet: A nyugdíjfolyósító szerv havi 500 forinttal felemeli az 1949—1953 között internálás alatt állott személyeknek az 1989. augusztus 1-je előtti időponttól megállapított, saját jogon járó nyugdíját (mezőgazdasági, szövetkezeti járadékát), ha a nyugdíjas ezt kéri. és leveléhez mellékeli a Belügyminisztériumnak az internálásról szóló hatósági bizonyítványát. Az első lépés tehát a hatósági bizonyítvány beszerzése. A folyósítási törzsszámot célszerű nemcsak a nyugdíjfolyósító szervnek, hanem már a Belügyminisztériumnak írt levélen is feltüntetni. A jogszabály szerint hatósági bi- • zonyítvány 1992. december 31-ig adható ki. A Belügyminisztérium megtagadja a hatósági bizonyítvány kiadását. ha az internáltat háborús és népellenes bűntett miatt jogerősen elítélték. Az említett jogszabály nem vonatkozik azokra sem, akiknek a szolgálati idejébe az internálás idején korábban már beszámították. Az özvegyek havi 250 forintot kapnak özvegyi nyugdíjukhoz (özvegyi járadékukhoz). ha az 1989. augusztus 1-je előtt meghalt férjükre vonatkozó hatósági bizonyítványt beszerzik a Belügyminisztériumtól és azt a nyugdíjfolyósító szervhez megküldik. Ugyanez a helyzet azoknál, akik a nyugdíjasként meghalt internált után szülői nyugdíjat vagy árvaellátást kapnak. Az özvegy ezt az emelést akkor is megkapja, ha saját jogán is jogosult nyugdíjra, és ezt folyósítják a részére, mivel ez magasabb, mint az özvegyi nyugdíj. Az emelést a hatósági bizonyítványnak a nyugdíjfolyósító szervhez való beérkezésétől visszafelé számított 6. hónap első napjától fogják folyósítani, legkorábban azonban 1989. augusztus 1-jétől. amikor a rendezésről szóló jogszabály hatályba lép. A jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy a nyugdíjas vagy özvegye kifejezett kérésére a nyugdíjhoz ne az említett fix összegű emelést adják hozzá, hanem a nyugdíjfolyósító szerv az internálásban ténylegesen letöltött időt vegye figyelembe szolgálati időként. Ebben az esetben azt a jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alapján a nyugdíjat eredetileg megállapították. Mivel a korábbi nyugdíjjogszabályok a jelenleginél kedvezőtlenebbek, a korábbi keresetek pedig jóval Dőlt betűvel Rigómező alacsonyabbak voltak, az esetek túlnyomó részében a havi 500, illetőleg 250 forint emelés előnyösebb lesz, mint az internálásban töltött idő figyelembevételével módosított nyugdíj. (A havi 500 forint, illetőleg 250 forint emelésnél az internálásban töltött idő tartamának természetesen nincs jelentősége.) Azoknál a személyeknél, akik 1989. augusztus 1-je után mennek nyugdíjba, a Belügyminisztérium hatósági bizonyítványa alapján az 1949—1953 között internálásban töltött időt az általános rendelkezések szerint szolgálati időként figyelembe kell venni. A nyugdíjba vonuló személy összesen havi 500 forintot azonban akkor is megkap, ha a beszámítás folytán a nyugdíj nem, vagy havi 500 forintnál kisebb összeggel emelkednék. Mivel a mezőgazdasági, szövetkezeti járadékok megállapításánál a szolgálati idő tartamának nincs jelentősége. ezeket a járadékokat a jövőben is saját jogon havi 500 forinttal, özvegyi jogon havi 250 forinttal felemelve kell majd megállapítani, ha az igénylő rendelkezik a Belügyminisztérium hatósági bizonyítványával. Nagy ünnep volt Szerbiában! Egymillióan jöttek össze a rigómezei síkon a koszovói Pristina mellett. Egy hatszáz évvel ezelőtti eseményre gondoltak vissza, arra az 1389. júniusában lezajlott csatára, mely rigómezei ütközet néven vonult be a történelembe. Alighanem kevesen emlékeznek rá tanulmányaikból, hogy mi is történt akkor, hat évszázaddal ezelőtt. Pedig a tankönyvek megírták, s a magyar történeti kronológia is őrzi, hogy a Szerbiába nyomuló törökök döntő győzelmet arattak a délszláv fejedelmek koalíciója fölött. .Odaveszett Szerbia harcra képes vitézeinek szine-java, s az ország összeroppant. Semmivé foszlott a szerb államiság, és a szerb függetlenség. A törökök pedig egy-két évvel később már Magyarország határán itatták lovaikat. Aligha volt kétséges, ki, melyik ország lesz az oszmán hódítás következő célpontja. Nem, dehogy akarok én itt most történelemleckét adni. Pláne meg nem a szerbek múltjából. Csupán azért emlegetem fel ezt a Rigómezőt, mert nagyon meghökkentett ez az egymilliós nagygyűlés. Az a tömegdemonstráció, amelyre az ország minden részéből (főleg Szerbiából), de határokon kívülről is sereglett a nép, s amely (és ez sem mellékes) nem Belgrádban, Üjvidéken, Zágrábban vagy Ljubjanában rendeztetett meg. Azután van még egy figyelemre méltó sajátossága ennek a rigómezei összejövetelnek. Nem gyászünnepségre érkeztek az ösz- szesereglettek, hanem a szerb nemzeti egységet erősíteni. A szónokok is azt hangsúlyozták, hogy bár annak idején Szerbia ott elbukott, valójában Európáért szálltak harcba, s ez a felelősség a vereség ellenére is daccal töltötte el a népet. Dacolva a törökök hódításával és a történelem pörölycsapásaival a szerbek végül is átmentették az évszázadokon önmagukat. Egymillió ember Rigómezőn! Micsoda ünnep lehetett ott. Beleborzadok, és elgondolkodok. Vajon összejönne-e ugyanennyi hazánkfia mondjuk Mohácsra, muhi pusztára, a majtényi síkra, vagy Világosra, hogy csak nagy nemzeti vereségeink színhelyeit említsem fel. Ez utóbbira, Világosra, meglehet lenne jelentkező, nemzeti zászlóval, kokárdával, talán több is, mint egymillió. De hát ez más ügy. /Ám máshová aligha. Hisz hiányos, vagy fer- dült érzületű ez az ország. Nem cipeli magával múltját. Csupán csak 1848—49 emlékét, s talán majd 1956-ét őrzi és ápolja lelkesen. Igaz, még a legnagyobbat, Petőfiék forradalmát sem ünnepelte meg igazán. A gyanakvás, a szomszédtól való félelem a lelkek legmélyére szorította a főhajtás elemi vágyát. Hogyan remélhetnénk hát, hogy nagy királyaink, vagy Dózsa, Bocskay, Rákóczi, a Zrínyiek emléke és szellemi öröksége otthonra lel e népben. Nézem a szomszédokat, irigylem őket, és félek. Valaki azt írta, hogy ha a kondukátornak itt a szomszédságunkban a történelem mentőkörülményt fel 'tud hozni, hát a nemzetté kovácsolást bizonyosan. (Hogy mennyi fájdalom és a nemzetiségek micsoda megaláztatása és szenvedése árán, az más kérdés.) Hasonlót tapasztalni délen is. A szerb öntudatosodás oly erős, hogy /hovatovább Jugoszlávia más népeinek nyugalmát zavarja és az ország szétesésével fenyeget. Az elmúlt évtizedekben Európának ezen a részén a nemzeteknek nem illett öntudattal bírniuk. Sőt nekünk még másoknál is jobban kellett lapítanunk. Nehogy megsértsük a trianoni kreációból létrejött régi-új szomszédokat. Azokat, amelyek lelkiismeretfurdalás és erkölcsi fenntartás nélkül telepedtek be más fészkébe, annektál- tak nagyhatalmi kegyekből kapott területeket. De hagyjuk, ez már történelem, s a kereke e tekintetben is bizonyára visszafordíthatatlan. Mi itt élünk, ezen a Magyarországon. Ez már a miénk, semmi ármánykodás, hatalmi )gőg és cinkos összekacsintás el nem veheti tőlünk. Birtokba kellene venni végre a hazát. Az öntudatra ébredés, a magyarsághoz tartozás felismerésének napjait éljük. Sajnos többnyire csak szavakban és a felszínen. Múltunk régióiba még nem szálltunk alá, hogy örökségeinket a maguk teljességében feltárjuk, s e kétségbeesett haza javára fordítsuk. Pedig lenne mit tanulnunk a felkapaszkodás példáiból, hiszen volt már szerencsétlenebb helyzetben számtalanszor e boldogtalan ország. „A tölgy nem nőhet magasra mélyre hatoló gyökerek nélkül, ezért a modern idők, az európai és a világ fejlődése felé törekvésünk nem képzelhető el a hagyományok hajtóereje nélkül” — hangzott el minap Rigómezőn. Mintha nekünk is üzentek volna. Potomt