Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
'kÖRÖSTÁJKovács Imre EXKLUZÍV 1989. június 10.. szombat o Magyarországon Új kurzus Az alábbi írás a Münchenben megjelenő emigrációs folyóirat, a Látóhatár 1954. évi 6. számában látott napvilágot. (A Borbándi Gyula felelős szerkesztő és Molnár József felelős kiadó közreműködésével megjelenő folyóirat — mely utóbb már Oj Látóhatár címen jelentkezik, háromhavonta — az idén a 39. évfolyamába lépett.) Most, hogy közeleg Nagy Imre és társainak temetése, különösen figyelemreméltó Kovács Imre 35 évvel ezelőtti eszmefuttatása, mely az 1953-ban kinevezett miniszterelnök forradalmi értékű programjának emigrációs visszhangját tartalmazza. A szerző (1913-ban született és 1981-ben hunyt el), a népi mozgalom írója. Legismertebb könyve A néma forradalom (1937). Kovács Imre a Márciusi Front egyik alapítója, a második világháború alatti ellenállási mozgalom egyik vezetője. A Nemzeti Parasztpárt főtitkára volt 1946-ig, majd 1947-ben 'elhagyta az országot. Egy ideig Svájcban és Franciaországban élV majd-az-Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Ott is hunyt el. „Az emigráció kiemelkedő személyiségeként a .demokratikus szocializmus’ és a .harmadik út’ eszméiből ötvözött ideológiájával viszonylag mérsékelt álláspontot képviselt. Vérbeli politikus, szenvedélyes vitázó publicista-és-jószemű, világos stílusú író volt, figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, és azokat világpolitikai összefüggésekbe állítva próbálta értékelni és magyarázni” — olvashatjuk A magyar irodalom története 1945—1975. IV. A határon túli magyar irodalom című kötetben. (Akadémiai Kiadó, 1982.) Kovács Imre írása Magyarországon eddig még hivatalosan nem jelent meg. Az egyéni gazdákat termelési szerződésekkel és egy szigorú be- szolgáltatási rendelettel megfosztották a paraszti lét maradék szabadságától, s már úgy látszott, hogy minden remény hordozóját megmaradásunkra — a parasztságot is elsodorja a keleti vihar, amikor ez a nagy és immár egyedüli történelmi osztály megfordította a kommunista kurzust és olyan engedményeket harcolt ki, amelyekkel felborította a sztálini —rákosi agrárpolitikát. A legfontosabb eredmény a termelőszövetkezetekből való kilépés, vagy többségi határozattal azok feloszlatásának a megengedése volt. A kormány nehéz feltételekhez kötötte mindegyiket, mégis az év végéig közel 250 000 paraszt fordított hátat a kollektív termelésnek és tért vissza az egyéni gazdálkodás szabadabb keretébe. A beszolgáltatás enyhítése, bizonyos körülmények közepette a hátralék törlése, a felesleg szabadpiaci értékesítése, adókedvezmény, ingyenes állatorvosi szolgálat, oltóanyag, műtrágya, nemesített vetőmag- és tenyészállat-juttatás, általában a paraszti élet mindennapos gondjainak enyhítése olyan engedmény volt, amitől a párt a bizalom helyreállítását remélte. A mezőgazdaságot, mint a legfontosabb termelési tényezőt a nehéziparral egyenlő rangra emelték és költségvetését megkétszerezték. A tervgazdálkodás átcsoportosításával, az egészségügyi, munkajóléti és kulturális kiadások felemelésével és a kisipar felélesztésével egyidejűleg munkaerő-gazdálkodásukat is megváltoztatták a kommunisták. Az iparba és a bányákba terelt parasztokat visszaengedték a falvakba, a korábbi évek pánikjában elhagyott és állami kezelésbe vett ún. tartalék földeket visszajuttatták a volt tulajdonosaiknak, vagy bérbe adják a kisebb gazdáknak. A munkaerő kiegyensúlyozódása felbontotta az addigi merev foglalkozási kereteket és az új népvándorlás a szigorúbb rendőrségi ellenőrzést is megbénította, ami szintén nagyban hozzájárult a párttól független politikai légkör és egy szabadabb közvélemény kialakulásához. Az irodalomban új hang jelentkezett, a szabadabb kritizálás lehetősége és az élet igazabb ábrázolásának merész deklarálása. Ebben az erjedésben az egykori falukutatók és a parasztírók viszik a legnagyobb szerepet és a na- rodnyikizmus feltámadása szellemi és kulturális téren is deffen- zívába szorította a pártot. A „szocialista realizmus” és a „romantikus patriotizmus” izzadságszagú regényei helyett az élet dinamikája érvényesül az újabb alkotásokban és az önmagukra talált magyar írók új fejezetet nyitottak a szovjeturalta nemzet irodalomtörténetében. Nem azt állítom, hogy már nincs kommunizmus Magyarországon, azt sem mondom, hogy a kommunizmus feladta végső célját, a világ forradalmasítását és bolsevizálá- sát. Amit én a magyarországi eseményekben látok, az a pártra rá- kényszerített újfajta taktika és azt a taktikát csak moszkvai parancsnak nevezni, azoknak a tömegeknek a meggyalázását jelenti, amelyek az ellenállásukkal az új kurzust kierőszakolták. Az még kommunizmus, ami Magyarországon és a szomszéd országokban van, de a kommunisták az élet és a munka mind több szektorában veszítik el a játszmát, mind nagyobb talaj csúszik ki a lábuk alól és mind erősebben, határozottabban nyilvánul meg a nép kezdeményezése sorsa formálására. A mi szövetségesünk ez a népi iniciatíva és harcterünk az a lehetőség, amit a párt kapkodása és bizonytalankodása nyújt. A lehetőségekkel élnünk kell, mert nem azért vagyunk az emigrációban, hogy egy új háború árán vagy valamilyen csoda révén kapjuk meg népeink felszabadulását, hanem- úgy segítsük őket a vasfüggöny mögött, ahogy lehet, ahogy tudjuk ... A kommunizmus felépítése, a legutolsó szakaszáig, hat évbe került a Kreml magyarországi képviselőinek. Az új kurzus kimenetele is az évek múlásával lesz majd igazán felmérhető, és reálisan kiértékelhető, de minden évvel egy-egy fontos hadállást adunk fel, ha nem segítjük népünket a mai küzdelmében. Oda kell állni melléje és meg kell erősíteni hitében, hogy jól csinálta, ahogy eddig csinálta. A győzelmeit tudatosítani kell benne, ahelyett, hogy csak a kommunizmus változó taktikájáról beszéljünk neki, amelyben az ő sorsa változatlan reménytelenség a végső célok kietlen perspektívájában. A magyar parasztság nagyszerűen viselkedett az elmúlt években és azzal becsüljük meg a legjobban, azzal értékeljük a legmegfelelőbben a magatartását, ha elismerjük, hogy mindaz, ami a vasfüggöny mögötti országban mostanában történik, az ő érdeme és kijelentjük, hogy további harcaiban vele együtt akarunk verekedni, küzdeni mi is! A kommunizmus gyakorlatában a taktikai váltások és a súlypont- áthelyezések a változatlan célt szolgálják, a kelet-európai eseményeket mégsem lehet csak taktikai jellegűeknek tekinteni, mert azok magán a kommunista elméleten is annyit változtattak, hogy a párt ideológiai és stratégiai pozíciója a leigázott országokban megingott és a csatlós kommunista rendszerek yonala bizonytalanná vált. Amikor Rákosi Mátyás 1953. július 2-án a miniszterelnökségről lemondott, a meglepetés sokkal nagyobb volt, hogysem a drámai lépést a maga valójában és igazi jelentőségében lehetett volna felfogni. Két nappal később egy új miniszterelnök mutatkozott be a parlamentben. Nagy Imre, aki szintén kommunista, de a beszéde nyomán azonnal nyilvánvalóvá lett, hogy a kommunizmus egy brutális szakasza záródott le, s bármilyen lesz is az új kurzus, a régihez aligha lehet még egyszer visszatérni Magyarországon. Nagy Imre programja eloszlatta azt a téves nézetet, hogy nem történt más, minthogy az egyik kommunista helyére egy másik került, mert pontosan az ellenkezőjét állította és ígérte mindannak, ami addig hat éven át a kommunista uralmat meghatározta. A végrehajtott intézkedések aztán olyan módosításokat eredményeztek a párt politikájában, és olyan eltolódásokat a tervgazdálkodás struktúrájában, hogy azok teljesen kiforgatták eredeti értelmükből a lenini—sztálini definíciókat, és jó időre visszavetették Magyarország bolsevizálását. A politikai változás abba a veszélyes helyzetbe hozta a kommunistákat, hogy osztozkodni kénytelenek a tömegekkel a hatalomban. A kollektív vezetés proklamálásával egyesek, elsősorban Rákosi tömjénezése megszűnt, és a „demokratikus centralizmus” új értelmezést kapott. A felülről irányított, a pártközpontból sugalmazott vagy éppen erőszakolt kinevezések és „választások” helyett a mind erősebb tö- megnyojnásnak engedve elismerték a helyi szervek jogát önnön vezetőségük megválasztására és politikájuk, ill. taktikájuk kialakítására. A moszkvai garnitúra eltűnt a pártadminisztrációban, és a párt belső megerősítésével akarta menteni, ami még menthető. Ezzel a figyelmet is elterelhette magáról, mert időközben a nép haragja szinte forradalmivá fokozódott, és egyes falvakban a rendőrséget és a párttitkárt is megfutamították. Magukban a termelő- szövetkezetekben indulatosan vitatták a vezetőség hibáit és panamáit, s a parasztság tömegesen hagyta el azokat. Amnesztia, a deportálások felfüggesztése, a deportáltak és az internáltak szabadon engedése, notórius rendőrtisztek likvidálása, végezetül pedig egy új tömegszervezet, a Hazafias Népfront és új tanácsválasztások kiírása bizonyította a rendszer gyengeségét, fejezte ki a teljes elszigeteltségét és kétségbeesését. A tervgazdálkodás átcsoportosítása még jobban bizonyítja, hogy a kommunista rendszer csatát vesztett, s ha ezt idejében tudatosítjuk a népben, és gyakorlatilag is hozzájárulhattunk volna küzdelme felerősítéséhez, akkor Magyarország ma már talán kívül lehetne a vasfüggönyön. Az új szakasz azzal kezdődött, hogy Nagy Imre kijelentette, helytelen volt a nehézipart a mezőgazdaság és a fogyasztási cikkek termelése ellenében fejleszteni, s több élelmet és ruhát, egészségügyi és kulturális reformokat ígért a dolgozóknak. Az ötéves tervre az induláskor, 1950. január 1-jén 51 íjail- liárd forintot irányoztak elő. amiből a nehézipar 18,3 milliárddal részesedett volna, ha ezt nem találja kevésnek Moszkva magyar- országi „tervügynöke”, Gerő Ernő, és 1951 tavaszán nem követeli a tervkeret felemelését — „feszítését” —, 85 milliárd forintra, és a nehézipar finanszírozását 37,5 milliárdra. A túlzott iparosítás meghaladta Magyarország teherbíró-képességét, azonban Rákosiék, Gerőék nem sokat törődtek ezzel, és végül is 68 milliárd forintot költöttek az ötéves tervre. Esztelen vállalkozásukba belehajszolták a munkásságot; a parasztságot meg arra kényszerítették, hogy munkaerővel és élelemmel táplálja a mesterségesen felduzzasztott ipart. Tömegével hajszolták a fiatalokat a gyárakba és a bányákba, százezreket szakítottak ki a falusi környezetből, és dobtak oda a városi proletarizálódás Molochjának. A megfélemlített parasztokat termelőszövetkezetekbe szervezték, és a kiesett munkaerőt az öregekkel pótolták, önkényes és kegyetlen definícióval egy kulák-kategóriát állítottak fel, és abba félmillió gazdát belegyömöszöltek, hogy így vehessék el a földjeiket, a fölszerelésüket, sokszor a szabadságukat, vagy éppen az életüket. A harmincas évek Sztálinjának lidérces alakja rémlett fel a magyar nép előtt, és még azok is menekültek a faluból, szabadulni akartak a földtől, akik ezzel életük értelmét vesztették el. 1953 ászán háromszázezer paraszt- ember hiányzott a falvakból, és ötszázezer család termelt közösen. A kolhozok és szovhozok területe a szántóföld negyven százalékát tette ki. Nagy Imre miniszterelnök expozéja 1953. július 4-én Tisztelt Országgyűlés! Népgazdaságunk másik fő ága, amelynek terén a kormány előtt új feladatok állnak, a mezőgazdaság. A már említett alacsony, és az összes beruházásokhoz képest az utóbbi években viszonylag csökkent beruházások miatt, az egyéni gazdálkodók megsegítésének elhanyagolása miatt, a termelőszövetkezetek sem gazdaságilag, sem politikailag eléggé alá nem támasztott, túl gyors fejlesztése miatt, ami a parasztság gazdálkodását bizonytalanná tette, a mezőgazdasági termelés fejlődése megakadt, s az utóbbi években lényegében egy helyben áll. Ebben nagy része volt a gyakori és nagyarányú tagosításoknak is, amelyek során sok visszaélés, erőszakoskodás fordult elő, ami joggal sértette parasztságunk igazságérzetét, amellett, hogy komoly gazdasági károkat is okozott neki. Ismeretes, hogy mezőgazdasági termelésünk döntően az egyéni gazdaságokon nyugszik, melyeknek termelését az ország nemcsak hogy nem nélkülözheti, ellenkezőleg, országos érdek termelésük fejlesztése úgy a földművelés, mint az állat- tenyésztés terén. A kormány elsőrendű feladatának tekinti az egyéni gazdaságok termelésének felkarolását, termelési és munkaeszközökkel, felszerelésekkel, műtrágyával, nemesített vetőmaggal és az agrotechnika más eszközeivel való megsegítését. A kormány minden eszközzel meg kívánja szilárdítani a paraszti termelés és tulajdon biztonságát. Ennek érdekében már az idén megtiltja a szokásos őszi tagosítást, amely az önkényes földbirtokcserével akadályozta a föld gondos művelését és csökkentette a gazdák termelési kedvét. A mezőgazdasági termelés kedvezőtlen alakulásához kétségtelenül hozzájárult a túlhajtott termelőszövetkezeti mozgalom, a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztésének elsietett üteme, ami odavezetett, hogy a megalakult termelőszövetkezetek egy része, a szükséges feltételek hiánya miatt, nem tudott gazdaságilag és szervezetileg megerősödni. A termelőszövetkezeti mozgalom elsietett kifejlesztésének legsúlyosabb következménye azonban az volt, hogy a dolgozó parasztság körében különösen az előfordult túlkapások, az önkéntesség elvének megsértése komoly nyugtalanságot keltett, zavarta a nyugodt termelőmunkát és a gazdálkodás fejlesztéséhez szükséges befektetések nagyarányú csökkenéséhez vezetett. A kulákok ellen általánossá vált túlzó rendszabályok is elősegítették, hogy az államnak évről évre mind nagyobb gondot okoz az úgynevezett tartalékföldek hasznosítása, amelyek a gazdálkodás bizonytalansága és a nehéz termelési viszonyok következtében műveletlenül maradtak. Mindezek alapján a kormány elsőrendű és sürgős feladatának tekinti a mezőgazdasági termelés biztonságának megteremtését. Annak érdekében, hogy dolgozó parasztságunk számára biztosítsa a nyugodt munka minden lehetőségét, hogy eloszlassa kételyeit a parasztgazdaságoknak termelőszövetkezetekbe való kényszerítése tekintetében, a kormány helyesnek és szükségesnek tartja a termelőszövetkezeti mozgalom lassítását, és az önkéntesség szigorú betartása érdekében lehetővé fogja tenni, hogy azok a termelőszövetkezeti tagok, akik vissza akarnak térni az egyéni gazdálkodáshoz, mert ott vélik megtalálni boldogulásukat, a gazdasági év végén kiléphessenek a termelőszövetkezetből. Ezen túlmenően engedélyezni fogja olyan termelőszövetkezetek feloszlását, ahol a tagság többsége azt kívánja. Ugyanakkor a kormány továbbra is messzemenő támogatásban részesíti a termelőszövetkezeteket, kölcsönökkel és beruházásokkal hozzájárul gazdálkodásuk fejlesztéséhez, tagjainak boldogulásához, mert meggyőződése, hogy a parasztság felemelkedésének ez a legjárhatóbb útja. A kormány engedélyezni kívánja a földek szabad bérbeadását és bérbevételét is. Azok pedig, akik az államnak korábban felajánlott és most tartalékföldként kezelt ingatlanaikat művelésre saját kezelésbe kívánják venni, földjüket visszakaphatják, és megműveléséhez vetőmagkölcsönt és gépi munkát is biztosít az állam. Azoknak, akik tartalékföldet kívánnak bérelni kedvezményes feltételek mellett, a mostani egy év helyett ötévi időtartamra adja haszonbérbe az állam. A kormány tervezett intézkedései alkalmasak arra, hogy sikeresen megvalósítsuk gazdaságpolitikánk egyik legfontosabb célkitűzését, mezőgazda- sági termelésünk felvirágoztatását. Meggyőződésem, hogy őszinte törekvésünk a parasztság legmesz- szebbmenő helyeslésével és támogatásával találkozik. A kormány, amely nem habozik levonni a múlt hibáinak tanulságait, és bátran felszámolja azokat, messzemenően felkarolva parasztságunk ügyét, erre-joggal számít is. Gazdasági életünk más területén is szüksége mutatkozik annak, hogy a kormány változtasson az eddigi gazdaságpolitikán.
