Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
'köRÖSTÁJ ^-------1983-.^—----------------------------------------------------------------------------BÚ(L)VÁRKODÓ S zabad szombaton, azaz szombaton szabad — Hogyan is vonatkoztassam el az életem a munkámtól? — töpreng Kovács Gyula, a békéscsabai Uni- verzál Áruház igazgatója, amikor szabadidejéről faggatom. kikötve, hogy egy szót se a munkahelyi dolgokról. — Vérbeli kereskedőnek nagyon kevés manapság a szabadideje, hisz — ismerve a magyar ipar teljesítőképességét — nem köny- nyű az árubeszerzés, s még ennél is nehezebb az értékesítés. Áruházunk a hét hat napján tart nyitva; hétköznap este 6 óra után, szombaton pedig fél 2 körül indulok haza. — Ez azt jelenti, hogy csupán néhány órája marad pihenésre, családra, hobbira. Nem mindegy, hogyan osztja be ezt a kis időt... — Igyekszem levezetni a napközben összegyűlt feszültségeimet. s ugyanakkor próbálok időt szakítani az önművelésre is. Rendkívül nagy az információéhségem! A tévé. a rádió híradásait rendszeresen figyelemmel kísérem, s ahhoz, hogy naprakész legyek, állandóan olvasni kell ! Napilapokat, szakirodalmat; az új ismereteknek nagy hasznát veszem a munkámban ... — Ismét visszakanyarodtunk a munkájára. Inkább arról beszéljen, van-e ideje szépirodalomra is? Mit olvas most? — Nemrég fejeztem be Moldova György egyik kötetét. de ez a stílus nem áll igazán közel hozzám. Inkább a klasszikusokat szeretem, s ha több az időm. szívesen veszem elő diákköri „szerelmeim”, Radnóti és Petőfi versesköteteit. — Mondhatjuk, hogy kedvenc időtöltése az olvasás? — Inkább a zene. Szívesen hallgatok klasszikus és modern. hazai és külföldi muzsikát, csak jó legyen! Hogy kik a kedvenceim? Talán furcsán hangzik így együtt: Beethoven, Bach, a Beatles. Roy Orbison. az Europe, az Edda és a Neoton. Régebben koncertekre is jártam, de erre ma már tényleg nem tudok időt szakítani. Új hobbim a videózás. A fiammal együtt „mozizunk” otthon ; mindent megnézünk, ami jó, legyen az akciófilm. vagy szerelmi történet. — Van-e a családnak valamiféle közös szenvedélye? — Pár éve a fiammal együtt építettünk egy csodálatos modellvasútat. Gyerekkori álmom volt ez. s még akkor elhatároztam, ha lesz egy fiam, együtt megcsináljuk. Másfél évig dolgoztunk a két és fél méteres terepasztalon. sok-sok szabadidőnk ráment, de megérte. — Nem lehet kicsi a lakásuk, ha még egy ekkora asztalnak is akad helye ... — Családi házban lakunk, s viseljük ennek minden gondját és örömét. Szerencsére a szüleim — akikkel együtt élünk — rendben tartják az otthonunkat és a 250 négyszögöles kertet, de a nehezebb férfimunkákat mégiscsak nekem kell elvégezni. A gyümölcsfák, a szőlő gondozása az én feladatom, szeretem is ezt a munkát. hisz a szabad levegő, a másfajta tevékenység oldja az idegfeszültséget. A kisebb javítások, szerelések, a gépkocsi karbantartása szintén az én feladatom. Három hete kaptunk egy 1300-as Ladát. s bizony nem úgy került ki a gyárból, ahogy azt elvárná az ember. Sokan mondják rám. hogy’ maximalista vagyok. Ami igaz. igaz: szeretem, ha minden rendben van körülöttem. — Külseje arra utal, hogy a sporttól sem idegenkedik. — Valóban, sokáig dzsú- dóztam; eljutottam a barna övig. Azután kiöregedtem, s időm se jutott a sportolásra. Nagy szerelmem még a labdarúgás. egy-egy jó meccset szívesen nézek a tévében. Fájlalom, hogy sem a hazai, sem a békéscsabai foci nem olyan színvonalú, hogy érdemes lenne befizetni a mérkőzésekre. — Végezetül: ki az, akinek kíváncsi a hobbijára, a magánéletére? — A vendéglátás hasonló gondokkal küzd, mint, a kereskedelem. Ezért a következő számban szívesen olvasnék dr. Tóth Józsefről, a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatójáról. Gubucz Katalin Fotó: Kovács Erzsébet John Norman hongkongi rendőrtiszt kezet ráz legújabb „kollégájával”. A robotrendőr a rendőrség tanácsadó szolgálatán bűnmegelőzési előadásokat tart majd. Nem képtelen történetek Kezdők Először lép fel Sevillában, az arénában, és máris, mintha csak új harcmodort próbálna meghonosítani e kezdő torreádor. Annyit elárulunk, nem önszántából került ellenfele hátára. Szerencsére a bika öklelésének egyetlen következménye a kényszer szülte akrobatikus bemutató lett. Új típusú oktatókocsit próbálnak ki egy Potsdam megyei autóiskolában. A vezető mögötti ülésről egy szimulátor segítségével egyszerre lehet végezni a gyakorlatot az „élesben” vezető tanulóval. Oktatójához szíjazva, tandemben hajtja végre élete első ejtőernyős ugrását a hétéves Jonathan, a Párizs környéki repülőtér felett. Olvasóink írták: Biztos módszer Tes(zt)sék játszani! Tud alakoskodni? Jenő a vonaton ült, s amíg csücsült. gondolkodott: milyen lehet ott. Güzmündében? A tél közepében, s szívében nagy terveket forgatott. Hol a visszhang száll, s ha kiabál az ember, az visszaszáll. csak bírja türelemmel. A visszhang után barangol. ki a romantikát kedveli, s ha teheti. hogy nejét is magával cipeli, nem is sejtheti: micsoda szerencse éri majd. miután egy délután álmosan, kissé a hosszú út után mégis elmenve a visszhangot keresve, nejének azt mondja Jenő: Állj! Szívem, most kiabálj! S ne otthon. Ezt azért mondom, hogy legalább rekedt leszel mire hazaérkezel, s velem csendben leszel. A nej megfogadja Jenő jó tanácsát, s SZÁJÁT kitátja és közben szétnéz, hogy ki látja vagy hallja: „Jenő, te marha!” De hallga, a visszhang tízszer mondja vissza: marha ! Mi ez? Hát feleselni mersz? Velem? Nem engedem! S már ordít is mint a veszedelem ... Jenő megfordul, s nyugodtan hazamegy, s egy hónap múlva a szomszéd dúlva-fúlva kérdezi: Jenő, a nejed hol van. te féleszű? Felel Jenő: Egyszerű! A hegytető, hol nejem áll, s kiabál már őrült haraggal, felesel a visszhanggal. Mert nem tudja elviselni és zsebretenni a sértést s betömni a rést, mely hiúságán esett, hogy a visszhangé az utolsó szó, s ez oly borzasztó, hogy végül összeesett. Hát így esett! Hölgyeim! Legyen tanulság e megtörtént eset. Lejegyezte: Marcsó István Tollgyakorlat Doktor nyújtófa Felröppent a hír, hogy az alkoholizmus gyógyítására meghökkentően egyszerű, de annál hatékonyabb gyógymódot dolgozott ki egy háziasszony, Stampedli Brunóné, született Szilaj Bóbita. Felkerestem a jó erőben levő, középkorú hölgyet, tegye közkinccsé a nagy titkot. — Asszonyom, beszélne az előzményekről? — Most már szívesen. Tudja, harminc éve vagyok felesége Brúnónak. Amíg ivott, mindig megvert, általában heti két alkalommal. Három hónapja történt. Ezen az éjszakán is úgy vártam, ahogyan a hosszú esztendők alatt megszoktam. Eszembe sem volt még a nyújtófa. Darabig néztem a televíziót. Elszunyókáltam. Álmomban pergett a cselekmény tovább. Én voltam az amazonok vezére, nem ismertem a félelmet! —...Egy reccsenésre ébredtem fel. Megérkezett Brúnó. Eltévesztette a hálószoba ajtaját, és a kredencfiókba lépett be. — „Te bestia!’» — emelte a kezét. — „Kisebbre cserélted a lakásomat?!...” — Még félálomban voltam. Én, az amazonok vezére, csak nem ijedek meg egy-két pofontól?! Felkaptam a nyújtófát. és jó nagyot sóztam a képére. — Váratlan fordulat! . . . — Meghiszem azt!... A félelmetes Brúnó csak eltátotta a száját, és bambán nézett rám. Majd négykézlábra ereszkedett, előkereste kihullott fogait a padlóról. A bal kettest, a jobb négyest, és mindkét metszőfogát. Zsebkendőjébe csomózta, és szó nélkül ment a vackára. — Ez kedvező fordulat. És úgy gondolja, végleges a gyógyulás? — Egy biztos, csodát tett a nyújtófa! Brúnó ajándékokkal kedveskedik, színházba járunk, udvarolgat, mint lánykoromban. Tervezi, hogy megcsináltatja a fogait. Ettől nagyon félek!... _ o*>*> — Nézze! Míg fogai voltak, állandóan ivott. Amikor kivertem őket, felhagyott az ivással. Egyszerű asszonyi eszemmel úgy találom, az alkoholizmus a fogaktól ered. De abban nem vagyok biztos, hogy a gyökereit kivertem-e?! . . . Farkasinszki Lajos 1. Üdülni megy, de főznie kell. Hogyan oldja meg? a) Mintha otthon lennének — 2 b) Egyszerűbb ételeket főz — 4 c) Megpróbál valamilyen megoldást találni a házigazdá- ékkal — 1 2. Ha egy lakásba először lép be, mi tűnik a szemébe legelőbb? a) A képek — 2 b) A szőnyegek — 1 c) A bútor — 4 3. Csúnyán összeveszett valakivel. Gyorsan csillapodik-e a haragja? a) Igen, gyorsan — 4 b) Lassan — 2 c) Nem vagyok dühös, de sokáig megjegyzem az esetet — 1 4. Bevásárláskor: a) Listát készít, hogy mi mindent kell vennie — 4 b) Azt veszi meg, ami eszébe jut — 1 c) Gondosan vásárol, de azért megenged magának némi luxust — 2 5. Türelmes-e a gyerekekkel? a) Nagyon — 1 b) Az elviselhetőség haláráig — 2 c) Időnként elvesztem az idegeimet — 4 6. Zavarja-e a rendetlenség? a) Igen, nagyon — o b) Nem tartozom a túlságosan pedáns emberek közé — 4 c) A hangulatomtól függ — 2 Értékelés: 10 pont alatt: Természetesen tudja magát ellenőrizni. Ritkán lehet észrevenni, hogy rossz kedve van. Úgy véli, hogy az emberek előtt mindig vidámnak kell mutatkoznia, a problémákat pedig egyedül, vagy a legközelebbi barátok bevonásával kell megoldania. 11—18 pont: Azok közé az emberek közé tartozik, akik képesek ellenőrizni viselkedésüket, s ha a helyzet úgy kívánja, ügyesen alakoskodik. Nem törekszik arra, hogy leplezze hangulatát, problémáit megosztja másokkal, s ha kell, segítséget kér. 19 pont fölött: Ami a szívén, az a száján. Egyáltalán nem tudja viselkedését kordában tartani, nem képes alakoskodni. Túlzott őszintesége, igazságkeresése időnként terhes a környezete számára. Egy kis taktika nem ártana. (Szivárvány) A szexről ... 1 2 3 4 □ 5 6 7 8 ■ 9 10 11 12 13 Ti G TI 16 1 17 H 18 □ 19 20 G 21 22 G 23 24 25 □ 27 ■ 28 29 G 30 31 32 □ 33 34 G 35 36 G 37 38 □ 39 40 __ 4 1 42 G iL 43 44 1 45 G 46 G 47 H 49 50 G 51 52 53 1 S4 55 G 56 57 G 58 59 G 60 1 61 62 63 64 65 66 67 68 1 _1 6 9 70 71 72 73 G 74 G 75 76 r G □ Mi lehet néhány sportág képviselőjének — természetesen tréfás — véleménye a szexről? — Megtudhatja kiemelt sorainkból. VÍZSZINTES: 1. A tömegsportolónak (zárt betűk: D. M). 13. elégedetlenkedik. 14. ... ember, Csurka-mű címe (két szó). 15. Fundamentum. 16. Színe-ja- va. 17. Csupasz. 18. Szegény, akár a templom ... 19. Dunán- túLi megye. 21. New . .. , Roosevelt elnök gazdasági reform- programja volt. 23. Harap. 24. Lakótelep, röv. 26. Felpattanó. 28. A tetejére csap. 30. Római 1001-es. 31. Eladni egynemű betűi. 33. A hattyúk . . ., Csajkovszkij balettje. 35. Ágazat. 37. Európai ország. 39. Viszont! 41. Háromtagú együttes. 45. Cövek. 46. Turner, amerikai énekesnő keresztneve. 47. Egy szardíniái hegységgel kapcsolatos. 49. ökörkölyök. 51. Lope de ... 53. Passaunál ömlik a Dunába. 54. Magánhangzópár. 56. Ritka női név. 58. Ambrus .... táncdal- énekesnő. 60. Korjelző. 61. László Zsigmond. 63. Forma. 65. Nemzetközi rádió- és televíziószervezet. röv. 67. Téli jármű, névelővel. 69. Semmi, franciául. 71. Leng ikerszava. 73. Sziget Szumátra északnyugati partjainál. 74. Azonnal.' 75. Bess társa. 76. A diszkoszvetőnek (zárt betűk: M, J). FÜGGŐLEGES: 1. Fűhárfa. 2. Dara, 3. Bolíviai város a' San Miguel folyó partján. 4. Pege dereka! 5. Helyet foglaló.' 6. Angol főnemesi cím. 7. A kínai himnusz zeneszerzője. 8. Kiejtett hangzó. 9. Növcény lesz belőle. 10. Zsebtelep. 11. Szlovákul: Hron. 12. Mustárgáz. 13. Az úszónak (zárt betűk: L, V, M, E). 17. Brazil tagállam. 18. Elzavarta. 20. Hazai rockegyüttes. 22. Páratlanul aláás! 25. Zacskó. 27. Védett. 29. Sokszínű. 32. Idegesít. 34. Az állammal szembeni tartozásunkról vallunk rajta. 36. Forgalmas csatorna az Északi- és a Baltitenger között. 38. ... eleison, uram. irgalmazz! 40. Nem is annak ! 42. Az Arab-tenger öble az Arab-félsziget és Irán között. 43. Mely irányból? 44. Igen erőteljesen. 48. Izgalmas élmény. 50. Idegen olaj. 52. Kis Aranka. 55. Kereslet, keresettség. 57. Csuhaanyag. 59. Pusztítók. 62. Méretre vág. 64. Kiváló művésznőnk volt (Manyi). 66. Terézia, becézve. 68. ^Kerti szerszám. 70. Baszk terrorszervezet. 72. Némán nógat! 74. E napon. 75. A legnagyobb olasz folyam. FARKAS MIKLÓS Beküldési határidő: 1989. június 19. Cím: Békés Megyei Népújság szerkesztősége, 5601 Békéscsaba. Pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A megfejtők között 5 db 150 forintos könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyet postán küldünk el. A május 27-i rejtvény megfejtése: Huckleberry Finn — Sólyomszem — A dzsungel könyve — Nyilas Misi — Timur és csapata — A Pál utcai fiúk — Twist Olivér. Nyertesek: Kiss Mihály, Szarvas; Földesi András, Mező- berény; Bíróné Bánfi Irén, Békéscsaba; Hankó Györgyné, Békéscsaba; Kepenyes Márta, Szarvas. Elítélik Ciccioliná*7 A parlamentarizmus mégoly változatos történetében is egyedülálló bírósági kihallgatásra került sor Rómában. Az államügyész helyettese filmen, videón, és nyomtatásban terjesztett obszcenitással vádolja a képviselőház egyik tagját. Súlyosbító körülmény, hogy nemcsak a főszereplő, hanem a gyártó és forgalmazó is ugyanaz: Staller Ilona, művésznevén: Ciccioliná. A bíróság begyűjtötte a dokumentumokat, s ezek annyira hatásosnak bizonyultak, hogy a képviselőház vita nélkül felfüggesztette Ciccioliná mentelmi jogát. Így nincs akadálya, hogy eljárást indítsanak ellene. A tárgyalás, mint írják, két szempontból különösen érdekesnek ígérkezik. 1. Cic- ciolina tulajdonképpen várta az alkalmat, hogy bíróság előtt indíthasson támadást a — szerinte — túlzó prü- déria ellen. 2. Nem zárható ki, hogy a lelkes honanya nemcsak a szónoki képességét, hanem anatómiai adottságait is felvillantja.