Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
1989. június 10., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET VcöröstAj Arcok közelről Magyari Barna Egészen fiatal ember. Költő. Nagyszalontáról települt át édesapjával 1988 márciusában. Kemény egy esztendő már. Távol az otthontól, a megszokott várostól, utcáiktól, barátoktól. Távol a csonkatoronytól, ahol Arany János emlékmúzeumát láthatja a vendég turista, ha arra téved. Ahol Magyari Barna mindenes ifjú volt: ha kell idegenvezető, ha kell cserépigazító, meg igazgató-helyettesítő. A versbarát fiatalok egyike, akik hosszú estéken beszélgettek, vitatkoztak egy-egy költeményről. Aztán eljött, most gyermekfelügyelő a remetei otthonban. Verseit lapunk Köröstáj kulturális mellékletében olvasták először Magyarországon. A kérdés, az első. nyilvánvaló. Bárki ezt tenné fel : miért jött el a szülővárosából? — Mert nem láttam, milyen jövő várhat rám ott. Háromszor próbálkoztam bejutni a kolozsvári egyetemre, ahol kétszáz jelentkezőből tizenötöt, nyolcvanötben már csak ötöt vettek fel. Ennyi jutott a magyaridegen nyelv szakra igyekvőknek. Tanulni szeretnék, főiskolát, egyetemet végezni. Hogy majdan újságot írhassak. — Csak ennyi? — Dehogy! A vers az életformám. Nagyanyám mesélte, hogy a nagyapám is így volt ezzel, ő azonban nem lehetett igazán költő. A sorsa nem úgy alakult. . . Első versem a bukaresti Előrében jelent meg, később néhány a nagyváradi Fáklyában, a marosvásárhelyi Igaz Szóban. De hát csak ritkásan, alig. Aztán itt, Magyarországon az első ez a lap volt. Azóta hosszú a sor: Heves Megyei Népújság, Hevesi Szemle, Magyar Nemzet, Szabolcs-Szatmári Szemle. Új Forrás. Ügy érzem, elfogadtak és értenek engem. Hogy becsülik a verseimet. — Mi történt még egy év alatt, azóta? — Nehéz volt a magányt leküzdeni. Szalonta hiányát is. Azt hiszem, soha nem is lehet. Aztán (megint és újra) a versek. Amit most leírok, küldhetem bárhová, nyugodtan. Ez rettenetesen nagy élmény számomra. — Tudom, hoav a szeoedi körzeti rádió is megszólaltatta. A kis interjúban azt mondta többek közt: ..A versben mindig arra törekszem hogy a hangulatiság és az ötlet legyen az első számú meghatározó." Hogyan van ez? — Szál on tán írt verseimben érezhető igazán. Ott, a mindent ki nem mondható közegben az ember humorra iróniára váltott, és szellemeskedve beszélt az élet dolgairól, önmagáról is. Ez valamiféle belső védekezés volt? Lehet. Itt minden másképpen van. Mindenki mindenről beszélhet, a vers is ugyanúgy. — Kötet? — Még nincs, de egy verscsomagom ott van már a Móra-Kozmosznál. Négy hónapja, válasz még nem érkezett. Várom. — Végül a főiskola vagy egyetem. Itt is megkísérli? — Feltétlenül. Megpályáztam a Soros-alapítvány ösztöndíját egy évre, hogy felkészülhessek a magyar irodalomból. Mi azt alig tanultuk- S. E. Deák Mór: Munkadal Ha egyetlen szó megvilágíthatná, miért is vergődtem, verődtem, s verődök ma is az életben, akár a száraz ág a sebes vizű patakban, az a szó nem a hit lenne. Nem a barátság, nem a szerelem. A munka lenne az a szó. Hogy így van, régóta tudom. A barátság elfolyik, mint a sebes vizű patak. A hit? Mi lett itt a hittel? A hitet vízbe fojtották egy másik hit nevében. Es vele pusztult az is. • A munkával büntetni lehet. Ahogy lehet büntetni a fénnyel, vízzel, szerelemmel, mindennel, ami pedig az élethez nélkülözhetetlen. Csak meg kell változtatni az értelmét. Vagy el kell venni. Felnagyítani, lekicsinyíteni. En a saját országomban nem találtam meg a hazámat. Az én hazámnak szüksége lenne rám. Ahogy nekem rá. És hogyan lehetne rám szükség? Tudok hegeszteni, motort szerelni, verekedni, úszni, értek a lakatosmunkákhoz, esztergálok. Becsülöm, tisztelem és szeretem a munkát, amikor pedig megvetni divat azt, aki így érez. Es talán tudok írni is, de a hazám még nem mutatta ki, mire is lenne szüksége tőlem, hogyan is lenne szüksége rám. A fiatal, helyzetéből és korából adódóan, változtatni akar. Sok helyütt tudják ezt, s hagyják érvényesülni őket. Hatalmas erőt szabadítanak fel, az értelmes munkával megsokszorozva. En már nem vagyok fiatal, s mintha nem is lett volna szükség az én fiatalságomra. Ahogy az öregségemre sem lesz, tudom. A középko- rúságomra lesz-e? Szeretek és tudok dolgozni, és büszkén vállalom is ezt, egy olyan országban, ahol milliomosok élnek nyugati színvonalon, nem a munkából. Egy olyan országban, ahol a munkában eltöltött élet után a halálra már nem elég a nyugdíj. Ahol elvárjuk az autószerelőtől a precizitást, miközben magunk pontatlanok vagyunk. Ahol mindenki mindenkit becsap, mert abból tud csak megélni. Mi marad a devalvált értékek helyett? Lehet-e a munka helyett valami más? Az a magyar, aki hétvégeken kétkezi munkával egy év alatt felhúzza a házát, tud dolgozni. Az a magyar, aki megbecsült munkás külhonban, tud dolgozni. Mindenki tud, ha célja, értelme van a munkájának. Ha látja, tudja, érzi ezt, s meg tud élni belőle. En éltem, megéltem. Hogy munkálkodni, tenni nem tudtam, félek, nem, vagy nem csak az én hibám. Süt a nap, lassan átmelegít. Amit egy tudományos konferenciáról hoztunk Kisvárosok Pest megye irodalmi térképén Sorra alakulnak a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vidéki tagozatai. Ezúttal a Pest megyei, a hetedik. Május 25-én Zsámbé- kon, május 26-án és 27-én pedig Gödöllőn rendezte meg a társaság a fenti címmel. tudományos konferenciáját. A megnyitóban elhangzott köszöntő szavak után — immár hagyományosan — a Toldy-érem átadására került sor. A jutalmazott Péter László irodalomtörténész, Szeged. a „szerette a város” minden titkának tudója, a készülő új irodalmi lexikon főszerkesztője, akit a Békés megyében élő egykori szegedi bölcsészeknek sem kell bemutatni. Zsámbékon. a tanítóképző főiskola aulájában az egyik előadó. Téglásy Imre Zsám- boki vagy Zsámbéky címmel a XVI. század egyik nagy alakjáról. Johannes Sambu- cusról, azaz Zsámboki Jánosról (1531—1584). tartott előadást. Zsámbokdt nem véletlenül nevezi az irodalomtörténeti kézikönyv a legnagyobb magyar filológus polihisztornak, filológiai tevékenysége oly sokrétű. Legnagyobb sikert azonban emblémái. azaz rejtett értelmű képek jelentését magyarázó versei arattak, olyannyira, hogy még a nagy Shakespeare is beépített néhányat ezek közül egyes drámáiba. Zsámboki térképet is készített az 1560-as és 1570-es években. Ezeken — mint képünkön látható —, minkét esetben gondosan feltünteti Sambo- kot. Valószínű, hogy családja az Árpád-korban Franciaországból telepedett ide. azaz Zsámbokra (melynek mai névváltozata Zsámbék), s 1526-ban Szapolyad elől menekülhetett Nagyszombatba. Humanista szokás szerint Zsámboki ezért veszi fel tehát a Sambucus nevet, s használja néha a Tirnaviensist is: az előbbivel az ősi családi fészekre, Sombokra, a mai Zsámbék- ra, az utóbbival szülővárosára, Nagyszombatra (Trnava) utalva. Előadása végén Téglásy Imre javasolta, hogy a zsámbéki főiskola vegye fel Zsámboki János nevét. Zsámbékon egyébként a legtöbb szó Arany Jánosról esett. Imre László az Arany-kutatás újabb eredményeiről tartott tanulságos előadást. Tóth Tibor, pedig arról beszélt, mit jelentett valójában Arany számára Nagykőrös. A köztudatban Nagykőrös az a hely, ahol nagy költőnk testileg-lelki- leg sokat szenvedett. Tóth Tibor bebizonyította, hogy Nagykőrös Arany szenvedéseinek nem oka, hanem színhelye volt. ahol a poétának azért derűben is volt része. Tudós tanártársaival (10 akadémiai tag egy kisvárosban!) hetente összejöttek, ilyenkor ettek-ittak, tréfálkoztak, ugratták egymást. A szemérmes Arany ilyenkor csöppet sem szemérmes strófákkal is előrukkolt. Persze beteg is volt. s hogy mennyire, csak nemrégen tudhattuk meg egy nagykőrösi főorvos kutatásai nyomán, a betegségek kínozták Aranyt Nagykőrösön. sőt súlyosbodtak is. Gödöllőn Csikvári Gábor Babits és Sík Sándor szellemi rokonságáról beszélt (Sík Sándornak egyébként nemrég centenáriumát ünnepelték Gödöllőn). Cs. Varga István pedig Németh László és a „vidéki Magyarország” címmel tartott gondolatébresztő előadást. Gödöllőn azonban a legtöbb előadó Petőfiről beszélt. Az egyik legilletékesebbtől, Fekete Sándortól, a nemrég megjelent Petőfi evangéliuma szerzőjétől hallhattunk a Petőfi-kutatás múltjáról, jelenéről, jövőjéről. A Petőfi-kutatás, mely a költő születésének 150. évfordulójára érte el csúcspontját, az évforduló után kissé visszaesett, ill. megrekedt. így történhetett, hogy — az egyetlen Petőfi-szótár kivételével — minden kiadvány, amit az évfordulóra terveztek, befejezetlen maradt. Folytatásuk pedig bizonytalan, mert — mint Fekete Sándor hangsúlyozta —, a Petőfi- kujatás jelene vitákkal terhes (milyen eszmék hatottak Petőfire?), s a jelent mi sem jellemzi jobban, minta szibériai Petőfí-legenda felélesztése. ám az efféle kalandok a kutatókat nem érdeklik. Nincs elég fiatal kutató, ezért a Petőfi-kutatás jövője kérdéses, hiszen Fekete Sándor nemzedéke lassan megöregszik, kellene az utánpótlás. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen tartalmasán teltek a konferencia napjai, melyeket kisebb-na- gyobb kirándulások is színesítettek. Megtekintettük a zsámbéki romtemplomot, amit bizonyára sokan ismernek, de azt. hogy Zsámbékon van egy lámpamúzeum is. kevesen tudják. Pedig több Békés megyei darab is van ebben a múzeumban, mely Borús Ferenc magángyűjteményéből nyílt 1970-ben. A különlegesebb darabok között van egvkb. 1870-ből származó ón lámpa, kézi festésű búrával. valamint több egyszerűbb, opálüveg lámpa 1880-ból. ill. 1900-ból — ezek mint Kö- tegyánból származnak. Gödöllőn. a Városi Múzeum és a Grassalkovich-kastély megtekintése szerepelt a programban. A kirándulás Aszódon, a Petőfi Múzeum megtekintésével fejeződött be, s ez egyben a tudományos ülésszak végét is jelentette. Heti mottónk: „Nem is az Idő, az emberi lélek a legnagyobb temető. A fájdalmak, csalódások, hántások temetője. Aztán az ember keresi az új álmait, a beteljesülést... az élet magasát ... hogy szeressen és szeressék. És ...” BERTALAN ÁGNES (1988) Várszegi Tamás: István király Magyari Barna versei: Vallomás naponta kis villamosokat gyártok magamnak melyekkel két megállóra megyek a realitástól majd vissza kék szemedhez gyalog kezemben violinkulcsokat zörgetek megnézem ráfordítottuk-e a slágerekre a zárat hogy tekintetemtől ne legyen mézes a szoknyád aztán felállók az asztalra a hatalmas valóság füléből kiveszem a vattát és elordítom magam SZERETLEK Kibékülés botorkáltunk a szavak közt de barátnőid felrakták a holdat így már nem is olyan sötét ez a kapcsolat szemedbe még belelógnak a kellemetlen emlékek ám holnapra megnyiratkozik a rosszkedv és félre fésüljük a szomorúságot látod ... látod ajkadból már csöpög a mosoly s az öröm is felvette zakóját hogy hazakísérjen bennünket Tömbházlakók Imre bácsi minden este • fiatalkori történeteiben lógázza a lábát s ez jót tesz reumájának Kati néni szombatonként két nagy szatyorban viszi a mosodába Pista bácsi szennyes gondolatait a lány a másodikról néha órákon át cserél egyetlen magánhangzót affektálásában én pedig most csak úgy egyszerűen kiengedem szobámból a versszagot Somi Éva
