Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-15 / 139. szám

1989. június 15., csütörtök «mura« Oktatás, műveltség, haladás Sző sincs arról, hogy minden rendben lenne „A jó közoktatás valódi haszna nem azok az ismere­tek, amelyeket a gyermek elsajátít, hanem a műveltség, amit értelmi felfogása ezekből kialakít.”- (Le Play) Az oktatásról, a művelt­ségről, a kultúráról is más­képp esik szó az utóbbi idő­ben. Mintha a tudás végre rangot kapna, az értelmiség társadalmi helye, szerepe kezdene a jelentőségéhez méltóan alakulni. A nyilat­kozatokból legalábbis ez tükröződik. De vajon a meg­hirdetett programból mikor lesz valóság? S egyáltalán, az országos képbe miként il­leszkedik Békés megye ok­tatási rendszere, melyek a helyi adottságok, van-e le­hetőség a hátrányos helyzet­ből, a vészes lemaradásból való kimozdulásra? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Vámos Lászlóval, a Békés Megyei Tanács művelődési osztályvezetőjével. — ön pedagógus, tanár. A lelke mélyén most is annak érzi magát? S milyen lehet a pedagógus, a művelődési vezető közérzete a mai vi­lágban? — Nem is lehetnék ebben a munkakörben másfajta végzettséggel. Általános, majd középiskolai tanár és mezőgazdasági mérnök va­gyok. Minden szakember, amikor az államigazgatásba kerül, nyilvánvalóan új te­rülettel, más munkastílus­sal ismerkedik meg. De a lelke mélyén természetesen megmarad szakembernek. A pedagógusra különösen igaz ez, mert aki a gyermekek­hez hozzászokik és aki erre a hivatásra készül, hozzánő a gyerekekhez. Az iskolater­mek sajátos légkörét elfe­lejteni, ettől elszakadni nem lehet. — A kötődés, a lelki hát­tér. amiről beszél, gondolom, energiát is ad; indíték ah­hoz, hogy a gyerekek, az is­kolák érdekében minél töb­bet tegyen. — Másképp nem szabad ezt a munkát vállalni. Csak azzal az ambícióval, hogy igyekezzek a nevelés, az ok­tatás feltételeinek javításá­ban segíteni, ezen keresztül a tartalmi munka fejleszté­sét szolgálni. Fontosnak tar­tom, hogy ne csak a gye­rek, hanem a pedagógus is legyen a figyelem központ­jában. Valamennyi szakembernek át kell érezni, hogy az a te­rület, ahol dolgozik, az or­szág, a haza előrehaladását szolgálja. Üj miniszterünk „a szürke állománnyal való gazdálkodásról" beszélt”. Meggyőződéssel valljuk — korábban ezt sajnos nem mondtuk ki ilyen határozot­tan —, hogy az oktatás, a művelődés általában egyér­telműen és (talán) a legha­tékonyabban szolgálja az or­szág sorsának jobbra fordu­lását. Ha ezt mindenki meg­érti, könnyebb lesz a kor­mány dolga is. — Kötődés a gyerekekhez, hivatástudat: nyilvánvalóan ez a pálya szép oldala. A másik viszont az, hogy az oktatás, a művelődés, a kul­túra társadalmi megbecsülé­se még mindig nem olyan hazánkban, amilyennek len­nie kellene. A rövid távú gondolkodás és vezérlés mi­att háttérbe szorult a műve­lődés nálunk, s ez a gépezet na-- on sokáig működött így. Az utóbbi időben végre el­indult valami a helyes irányba, de nem túl későn? — Azt hiszem, nem jól ér­telmeztük a munkásosztály hatalmának kérdését. Sokan talán azt hitték, hogy az értelmiség nem azonos ügyet szolgál az ország egészével. Szerencsére mára felismer­tük, hogy ez tévedés volt. Ezenkívül Magyarország na­gyon sok szellemi energiát adott a nagyvilágnak ... — Kutatókat, tudósokat, akiknek itthon nem volt le­hetőségük a kibontakozásra. — Igen, elsősorban rájuk gondolok. Ha ezt a szelle­mi energiát jó szervezéssel, korszerű gazdálkodással, ügyes politikával itthon fel­használjuk, akkor most va­lószínűleg előrébb vagyunk. De még most sem késő. Ma még megteremthetjük azo­kat a feltételeket, amelyek a gazdaságnak szükségesek. „Nem a továbbtanulással, hanem a visszaáramlással van gondunk” Fotó: Kovács Erzsébet Egyetértek azzal, hogy hosszú idő telt el, de ha ezen sokáig meditálunk, az nem viszi előre az ügyet. A jövő útja csak az lehet, amit a kormányzat állás- foglalása is tükrözött a leg­utóbbi Országgyűlésen : bár nehéz helyzetben van az or­szág, és a költségvetésből to­vábbi elvonások várhatók, az egészség- és a művelő­désügy nem szenvedhet csor­bát. — Az országos képbe mennyire illik bele Békés megye? Melyek a helyi sajá­tosságok, hol kirívó a lema­radás? Előny, ha egyáltalán akad ilyen? — A hátrányos helyzetű megyék közé sorolható Bé­kés, még akkor is, ha a leg­utóbbi tervidőszakban az or­szágos átlagnál nagyobb le­hetőséget kaptunk a fejlesz­tésre. Jól jött ez nekünk, de már későn. Jól jött, mert így a menet közben kiala­kult elvonások mégis hagy­tak mozgáslehetőséget, s legalább nem növelték a le­maradásunkat. A nagy lé­legzetű lépéseket viszont, amelyeket 4-5 évvel koráb­ban terveztünk, már nem tudtuk megtenni. Az értel­miség arányának alacsony szintje hátrányos helyze­tünkből adódik, és az infra­strukturális elmaradottság miatt továbbra sincs az a vonzerő, ami az értelmisé­gieket visszahozhatná. Nem jellemző a hátrányos helyzet az iskoláztatásra: az általános iskolát végzettek 97-98 százaléka továbbtanul középfokú oktatási intézmé­nyekben. 48-49 százalék szakmunkásképzőben, s ez az arány igen magas. A töb­bi 51-52 százalék szakkö­zépiskolába és gimnáziumba kerül. Alacsony viszont a gimnazisták aránya, 22-23 százalék, s innen kerül ki a továbbtanulók nagy ré­sze. Ahhoz, hogy az értel­miség utánpótlását gyorsabb léptékkel tudjuk megoldani, növelni kell a gimnáziumi tanulók arányát. De a szü­lők jelenlegi anyagi körül­ményei a másik irányba hatnak: a gyerek minél ha­marabb szerezzen szakképe­sítést és helyezkedjen el a termelésben. A statisztika szerint a vi­déki átlagnak megfelelően tanulnak tovább a Békés megyei fiatalok, csak a visz- szaáramlással van komoly gondunk. Ezen a téren se­gítséget remélünk a debre­ceni agráregyetem kihelye­zett szarvasi főiskolai kará­tól és a tanítóképző főiskola békéscsabai tagozatától. — A megyei tanács VII. ötéves tervi oktatási és kul­turális tevékenységének írás­beli értékelésében ön így fogalmaz: az általános isko­lai oktatás „fejlesztését nagymértékben hátráltatják az anyagi és tárgyi feltétel­beli hiányok”. Sok a szük­ségtanterem, az elavult épü­let, a létminimum határán kell gazdálkodni. Hogyan le­het ilyen körülmények kö­zött a korszerű követelmé­nyeknek (differenciált tehet­séggondozás, idegen nyelvek, számítógépes oktatás) meg­felelni? — Az általános iskolai ta­nítás tárgyi feltételei, ha lassan is, de fejlődtek az el­múlt években. A helyi ta­nácsok igyekeznek erre gon­dot fordítani. Nagyon sok tanterem épült, a taneszköz­. ellátásban osztályunk igyek­szik segíteni. A jövőben az oktatási törvény adta lehe­tőségeket, önállóságot kell majd kihasználni. Olyan pá­lyázati rendszert szeretnénk kidolgozni, amely kifejezet­ten a minőségi munkát se­gítené. A személyi feltétele­ket társadalmi ösztöndíjjal próbáltuk biztosítani, hogy a diákokat a hiányszakok fe­lé orientáljuk. Hallatlan erőfeszítések árán igyekeznek az intéz­ményeink a korszerű oktatás feltételeit megteremteni. S a következő időktől azt vá­rom, hogy az oktatás, a köz- művelődés becsülete ne csak kimondott cél, hanem való­ság legyen. — Glatz Ferenc program­jában nagy szerepet kap az iskolák autonómiája. Az új miniszter azt is hangsúlyoz­ta, hogy a tudománynak és az oktatásnak nem központi irányításra, hanem segítség­re van szüksége. Ezek a ki­jelentések mennyiben érvé­nyesek Békés megyére? — Az 1985-ös oktatási tör­vény szellemében nyilatko­zott miniszterünk, azt erősí­tette meg. Nyilvánvaló, hogy a korábbi 30-40 éves irá­nyítás, vagy az ahhoz hoz­zászokott iskolavezetés és a pedagógus bátorsága, fe­lelősségvállalása lassan bon­takozik ki. Vagyis nem csak az irányítás óldaláról je­lentkezik a nehézség, hanem a befogadó felől is. ­Az önállóság hatalmas fe­lelősséggel jár, s az a be­idegződés, hogy úgyis min­dent megmondanak, bátor­talanságot idéz elő. Remé­lem, hogy a meghirdetett programot sikerül megva­lósítani. A megyei vezetés szándéka egybeesik ezzel, bár nem teljesen egységes a gondolkodás e tekintetben. A művelődési osztály véle­ménye szerint általános és középiskoláink alkalmasak az önállóságra, nekünk el­sősorban menedzselni, orien­tálni kell az intézményeket. Amikor a nagyobb önálló­ságról és a magasabb köve­telményekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg egy lé­nyeges pontról. A pedagó­gusok többsége, hogy eg­zisztenciáját biztosítsa, ma arra kényszerül, hogy sza­bad idejében különböző te­vékenységeket folytasson, ahelyett, hogy pihenne és képezné magát. S amíg ez a helyzet, a célunk nehezen érhető el. A szándék tehát kevés az előrelépéshez. — A már említett tanácsi beszámolóban ön behozha­tatlan hátrányokról beszél. Most sokkal derűlátóbban nyilatkozik, mint ahogyan ott fogalmazott. S még va­lami: nem lehet könnyű ma harcba indulni az oktatás, a kultúra ügyéért. Kire tá­maszkodhat, miben bizhat mégis? — A beszámoló summázva hozza a gondokat. Nem len­ne szerencsés, ha a főható­ságunk rózsásabb képet kapna rólunk, mint amilyen a valóság. A jelen körülmé­nyek között az tesz optimis­tává, hogy nagyon bízom a minisztérium új vezetésében. A másik az, hogy sokat re­mélek a Minisztertanács munkájától, attól a pénzügy­miniszteri kijelentéstől, hogy az oktatásra és a köz- művelődésre többet kell for­dítani, illetve további elvo­nások nem érinthetik ezeket a területeket. Meggyőződésem, hogy a megye közvéleménye, a ta­nácsa is átérzi a gondok súlyát és mellénk áll ebben a kérdésben. Szó sincs ar­ról, hogy minden rendben lenne. A kistelepülések hát­rányos helyzete például ko­moly gond, a faluról sokan elmentek, akik után űr ma­radt. A következő generá­cióknak már csak képesítés nélküli pedagógusok jutot­tak, s ez további gondokhoz vezetett. — Divatos kérdés manap­ság jóllehet ez sem helyi specialitás, hanem országos: mi lesz a pártiskolák sorsa? Hová kerülnek és milyen formában? — A békéscsabai párt- és KISZ-iskola ügyében a me­gyei, a városi tanács, az MSZMP és a korábbi KISZ 'vezetői döntöttek. A párt­iskolát a diákotthonával együtt és a KISZ-iskolát di­ákotthoni férőhelyeivel bér­be veszi a megyei tanács a közoktatás céljaira. A 611. sz. iskola textiltagozata kap­ja a tantermeket, a vidéki tanulókat a diákotthonokban helyezzük el. ősszel beindít­juk az önálló textilipari szakközépiskolai képzést a pártiskolán. A községekben, ahol olyan nagyságrendűek a pártépületek, hogy megha­ladják az igényeket, azokat részben tantermeknek, rész­ben napközis foglalkozások­ra bocsátják rendelkezésre. Szeghalmon az épülő párt­székházban valószínűleg a városi könyvtár is helyet kap. — Köszönöm a beszélge­tést. Niedzielsky Katalin Gombjaim Azt mondja egyik találkozásunkkor öreg barátom. Géza bácsi, aki mint nyugdíjas, békés nyugalommal, de érdeklő­déssel figyeli a járókelőket: — Ne haragudjon, kedves tanár úr, de elhatároztam, hogy csak megkérdezem. — Mit, Géza bácsi? — Többször láttam már, hogy megy az utcán, szépen, nyugodtan, aztán egyszeresük lehajol. Figyeltem, hogy a cipőjét köti-e meg. de az tovább tartana. Ilyenkor talál valamit és azt veszi föl? Kellemetlen helyzetbe kerültem. Le vagyok leplezve. És mert igy van. válaszolnom kell a kérdésre. Eddig csak a feleségem tudott a dologról, mert esténként mindig be­számoltam <róla, miközben fölfűztem a horgászzsinórra a napi termést, hogy hol, milyen és összesen hány gombot találtam aznap. Vagy zsörtölődtem miatta, ha eredmény­telen volt a nap. Ö csendesen tűrte ezt, bölcs belenyugvás­sal: bárha ez lenne a korlátoltságaim csúcsa!... Azt ugyan ő is megkérdezte nemegyszer, hogy nem rös- tellek-e lehajolni egy gombért, s nem röstellem-e, hogy mások látják, de amikor egy alkalommal együtt voltunk vásárolni, és nekem mindkét kezem foglalt volt. ő. meg­pillantván egy szép kabátgombot, gondosan körülnézett, hogy kik láthatják —. s fölvette. Ez az alkalom kapóra jött, hogy a nép által ,.szerencsegomb”-nak nevezet talált gombok találásának lélektanáról kifejthessem a nézeteimet, tapasztalati alapokra építve az ideológiát, melynek egyik sarkalatos tétele az a demokratikus tézis, hogy nincs kü­lönbség a legegyszerűbb ing- vagy sliccgomb és a leghi- valkodóbb nagykabátgomb között.... Mit volt mit tennem, Géza bácsi várakozó kíváncsiságá­nak kielégítésére el kellett mondanom, hogy már kisgye­rek koromban szerettem a gombokat. Búgattyút lehetett csinálni belőlük, aztán a műanyag — és egyúttal romantika­ölő — gombfoci előtt nagyon jó és olcsó játék volt a va­lódi gombfoci, de ha csak kiboríthattuk édesanyánk gép- fiókját, már izgalmas félórákat kotorászhattunk a valamit találás reményében. Aztán jött a felnőttkor, amikor már inkább nagykabátot kellett keresni, mintsem gombot. De mert az élet olyan, hogy az ember az apróságokra is figyel, és tapasztalataim szerint a sok szanaszét heverő gombnak nincs túlságos be­csülete, elhatároztam magamat, hogy — nem minden pél­da nélkül! — 1980-at „A talált gombok évé"-nek nyilvání­tom. Persze ezt nem hoztam nyilvánosságra, mégpedig két okból. Az egyik, hogy ne nézzenek hülyébbnek, mint ami­lyen vagyok, a másik meg, hogy a mozgalomnak nincsenek történelmi hagyományai, bizonyítani kell előbb, csak azután mozgósítani másokat is. Figyeltem, hogy míg idáig jutottam a beszédben, a más­kor oly nyugodt Géza bácsi többször is körbejártatta pil­lantását: nem jön-e valaki? De mintha ezt nem vettem volna észre, folytattam: — Tetszik tudni, pontosan január elsejével kezdtem el. Aznap találtam is kettőt. Egy szép lila nagykabátgombot. amit bizonyára a szilveszteri hangulat önfeledtségébap. gomboltak le valakiről, és egy katonai egyeninggombot... A napi átlag az egész évre számítva kettőegész-háromtized. Volt nap, amely potyán telt el, a rekord pedig öt volt... — Komolyan mondja ezt, tanár úr? — A legkomolyabban. És azt is elmondhatom, hogy érde­kes tapasztalatokat szereztem az év folyamán, mégpedig közérdekűeket. Megfigyeltem például, hogy az év második felében egyre kevesebb gombot találtam. Ezt — a számom­ra kedvezőtlen jelenséget — össztársadalmi viszonylatban po­zitívnak kell minősíteni. Mert. ha valaki a gombokra is gondol, többféle következtetésre jut ebből a tünetből. Ad egy: javult a könnyűipari termelés minősége, mert a gom­bok nem rágják úgy a cérnát. Ugyancsak ad egy: a cérna­gyártás minősége javult. Ad kettő: javult az életszínvonal, mert a dolgozók jobban bírják cérnával... — És mondja, ikedves tanár úr, az idén is folytatja a gyűjtést? Mert, hogy ilyen szép eredményeket ért el. — Folytatom, Géza bácsi, mert már szenvedélyemmé vált. Csak titokban tartom. * * * Ha valaki megkérdezné, hogy mennyi az idei gombtermés­átlag, csak a fejemet ingatnám: — Nem gyűjtök már gombot. — A leállás tulajdonképpen egyszerűnek nevezhető — amilyen egyszerű az élet: elmúlás, azaz öröklét a vége. Valógásos oka van, hogy e mindennapos aprócska örömeim­nek vége szakadt. A kórházban látogattam meg nagybeteg apámat. Édes­anyámmal voltunk. A havas-sáros utcán megpillantott gom­bokért rendre lehajoltam, s ő rendre megrótt: — Ne gyerekeskedj, fiam, odahaza annyit találsz, ameny- nyi csak kell!... — iDe ezek szerencsegombok, édesanyám — gyerekesked- tem tovább. Hátha szerencsét hoznak, és hamarabb meg­gyógyul apu. Eljövőben voltunk már. és ekkor kitört belőle a látogatás minden visszafojtott keserve: — Nem lesz nektek többet apátok — mondta zokogva. Egy hét ha eltelt, amikor megkaptam az öcsém táviratát: „Édesapánk meghalt”. Beck Zoltán Felkészülten várja a nyári utasforgalmat a Keleti pályaud var (beépítik az új elektronikus biztosító berendezést).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents