Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
IkÖRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1989. május 6., szombat A mezőberényi tótkas Juhászlegény, kereskedőinas, bognár, majd... Egy paraszt publicista Gesztről Sokan gesztiek —, ha tudták is a nevét és megismerték, ha látták, nem tudták, ki az a galambősz öregember, aki nyolcvanhatodik évével kis háza kertjében tesz-vesz, -vagy üldögél békés nyugalommal. Ez a nyugalom ugyan csak látszólagos volt, mert mögötte megfáradt indulatok sokasága pihent, mint a partra ért tajtékok hullámverése. Élete munkás volt és küzdelmes. Küzdelmes, s nem elsősorban maga-magáért, hiszen ő a szakmájából szépen megélt volna. Mint azonban sok más, ő is arra tette fel az életét, hogy segítse egy demokratikus, igazságos élet megszületését. Ebben a vajúdásban különösen nagy szerep jutott szülőföldjének, Biharnak, ahonnan sok jogász, tanító, pap, de nem utolsósorban iparos és földműves követelt és kapott részt az országos politika alakításában. Közéjük tartozott Bíró János is. A tótkas sokféle célra felhasználható háti szállítóeszköze volt a herényi parasztságnak. a belterjes állattartás kifejlődésével ezzel hordták be az istállóba az almo- záshoz szükséges szalmát, az etetésre szolgáló szálastakar- mányit: szénát, árpaszalmát. Tótkasban vitték be a konyhába a kemence fűtésére szolgáló szalmát. Tavasszal ezzel hordták össze a búzavetésről betakarított, értékes tüzelőanyagnak számító csutkatövet, ősszel — tengeritöréskor — ha részeltek a törőkkel, a tótkas mérőeszköz volt: a kerekkasokban összehordott tengerit a tótkasba öntötték, s ezzel számolták ki a törőknek járó kilencedet. A tótkas körülbelül 1 méter körüli magasságú, puttonyszerű, szögletes, felfelé kissé kiszélesedő, füllel ellátott háti szállítóeszköz volt. A fülén átdugott villával vették vállra. Ha megrakták, az ágaival felfelé fordított villával szorították le a rakományt. A nagyobbak akkorák voltak, hogy négy nagyjószág alá való alomszalmát egyszerre bevitt vele egy arra való béreslegény. A friss herének a szállításához kisebb kas kellett, de kisebbet vettek akkor is, ha arra szánták, hogy asszony vagy gyermek is használni tudja. A tótkas a nevét onnan kapta, hogy a herényi szlovák specialisták készítették. Ezek a kaskötők nem voltak szakképzett iparosok, hanem olyan szegény emberek, akik nem kötötték le magukat állandó szolgálattal, cselédkedéssel, hanem a kis mezőváros termelési szervezetébe beilleszkedve, a megélhetés különböző lehetőségeit kihasználva. alkalmi munkákkal, tavasztól őszig dolgozó béresként, részesmunkásként, s ezek mellett különböző házi mesterségek űzésé- vel tartották fenn magukat. Télen a nem dolgozó béresek között is akadt művelője, míg új helyre nem állt. A kaskötő először a kas vázát készítette el. Ehhez kellett két — szlovák szóval — „kiatka”. A kiatka két párhuzamosra állított léc volt, amiket átvésve három vékony léccel összekötöttek. A hosszabbik kiatka két végébe beékelték a vastagabb ágból hajlított fület. Fülnek a koronaakác, mogyorófa, szil, kőris mintegy kapanyél vastagságú nyers ágát tartották alkalmasnak. A feldolgozás első művelete a fának a hasításhoz való előkészítése volt. Ehhez a fát „pácolták”, „főzték”. A fákat olyan hosszúra — kb. méteres darabokra — vágták —, amekkora a kemencébe befért. A kemencét úgy befűtötrték, mintha kenyeret sütöttek volna. A parazsat szétnyomkodták a kemence oldalához, majd berakták a fahasábokat — kb. 10-42 cm vastag fákat — a kemencébe, héjastul. A kemence száját jól elzárták, hogy a fa levegőt ne kapjon, mert akkor száradt, nem főtt. így állt a fa a kemencében ötnegyed óráig. A tótkast a piacon árulták a kaskötők sorában. A kisebbeket; 50, a nagyobbakat 100 kg búza árának megfelelő összegért. A jó tótkas kisebb gazdaságokban — ahol jobban kímélték — 15-20 esztendeig is eltartott. Hentz Lajos 1982 nyarán ismertem meg. s néhány találkozás elég volt, hogy kölcsönösein vonzódjunk egymáshoz. Aztán még kétszer látogattam meg, s legközelebb már halálának híre érkezett. Ez a néhány találkozás azonban múlhatatlan élményeiket jelentett. És jó néhány ollyan dokumentumot a szeghalmi Sárréti Múzeum számára, melyeknek közkinccsé tétele meggyőző új vonásokkal motiválhatja a vidék társadalmi mozgalmairól eddig kialakult képét. Ismerkedjünk meg vele! Bíró János Geszten született 1896. március 2-án. Apja. Bíró János, egyfertályos gazda, vincellér volt a Ti- sza-birtokon. Anyja, Tárnok Julianna. Két testvére volt: László (1901) és Róza (1907). Közülük már csak öccse él. Mikor már nagyobbacska volt Bíró János, tizenkétéves koráig a nagyapjánál volt ..juhászlegény”, aki aztán Nagyszalontára vitte, hogy kereskedőinasnak adja. ö azonban megszökött, mert nem akart kereskedő lenni, s ugyancsak Szalon tán, Kovács Lajos bognármester szolgálatába állít, és kitanulta a mesterséget. Szabadulása után nem válhatott önálló iparossá, mert mindjárt katonának vitték. A m. kir. 4. honvéd gyalogezrednél teljesített szolgálatot: az Isonzónál. Doberdónál harcolt. Négyévi olasz hadifogság után — mely idő alatt a Szardíniához tartozó szigeteken dolgoztatták —, 1919 novemberében került haza. Két évig Szalontán dolgozott ezután, majd a határ- rendezéskor visszajött Gesztre, s 1921-től 1944-ig folytatta mesterségét, jó hírű iparosként. 1921 őszén megnősült. Felesége. Tárnok Róza geszti parasztleány lett. Három gyermekük született: János, Sándor, Antal. Mindig politizált, s nemcsak szóval, hanem írásokkal is elmondta a véleményét. Többek között a Magyar Alföld, az Erdélyi Fiatalok, a Független Kisgazda, a Szabad Szó, a Veszprémi Kis Újság és a Falvak Népe közölte cikkeit. Vidékének országos jelentőségű politikusai közül közvetlen kapcsolatban volt Tildy Zoltánnal. Szabó Pál is az írásaira fölfigvelve kereste fel Geszten, s alakult ki közöttük életre szóló ,.ko- maság”. barátság. A kisgazdaDártban aktív vezető és szervező szerenet vállalt. 1932-től a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Agrárpárt községi pártelnöke, 1937—1944 között a Független Kisgazda- párt országos titkárságának tagjaként bihari szervezőtitkár volt. akkori lehetőségek szerint többnyire kerékpárral járva be a rábízott területet. dacolva a szervezkedést gátolni akaró hatóságok zaklatásaival. A Királyi Büntető Törvényszék több alkalommal is vád alá helyezte „hivatalból üldözendő, sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége” miatt. 1944 végétől községi bíró vallt, emellett a Nemzeti Bizottság tagja és a község gazdakörének ügyvezető elnöke. 1945-ben Szabó Pál1 hívására Pestre megy. ahol a Paraszt Újság munkatársaként dolgozik. Donáth Ferenc államtitkár a földművelésügyi miniszter nevében külön megbízza Pest vármegye központi járásának I. körzetére nézve a gazdasági tudósítói tisztséggel. Ez a feladatkör azzal járt, hogy állandóan figyelemmel kellett kísérnie a terméskilátásokat és az összes gazdasági viszonyokat, és azokról tudósításokat kellett küldeni — terv szerint és alkalmanként — a vármegyei felügyelőségnek és a minisztériumnak. 1946. november 15-től tagja lett a Nemzeti Paraszt- párt Nagybudapesti Szervezete Fővárosi Intézőbizottságának, november 23-tól plédig ugyanitt a választmány alelnöki tisztségét töltötte be. Emellett Soroksáron — ahol igen szegényes körülmények között élt —, a termelési bizottság elnöke volt. Közben rengeteget utazott, hogy a Paraszt Újságban megjelenő Országjárás című különrovatában friss tudósításokat adhasson a demokratikus átalakulásról az ország minden részéből. Nagygyűlési szónokként is szerepelt, mint például 1947. május elsején Veszprémben, a Nemzeti Parasztpárt Országos Központja megbízásából. Ezekben az években munkatársaivá váltak — és barátaivá — mindazok az írók és politikusok, akik Szabó Pál barátai is voltak. Amikor 1948 decemberében a Paraszt Újság beolvadt a Szabad Föld-be, Bíró János hazaköltözött Gesztre, és ott gazdálkodott 16 hold földjén, mígnem 1954-ben belépett a téeszbe, és ott dolgozott négy évig. az építőbrigád vezetőjeként. Odahaza is politizált: az MDP helyi szervezete saj- tófelelőseként minden gyűlésen meg kellett jelennie. Úgy tűnik azonban, hogy sok-sok tapasztalata és véleménynyilvánítása nem volt rokonszenves a helyi vezetők szemében. május 9-ig — nyugdíjba vonulásáig — Budapesten volt éjjeliőr, különböző vállalatoknál ... 86 éves korában, 1982 szép őszén halt meg Geszten, ahol felesége — Rózája — odaadó szeretettel igyekezett számára is szép őszt varázsolni. Beck Zoltán Könyvtár, levéltár, múzeum A pápai gyűjtemény Jókai Mór bírálata egy önképzőkör! dolgozaton, 1846-ból Pápa városa 1981-ben ünnepelte hajdani nagy hírű iskolája, a Református Kollégium alapításának 425. évfordulóját. Az „Istennek, hazának, tudománynak” szentelt református kollégiumot 1531-ben alapították. Neves iskolája révén a reformkorban a „Dunántúl Athénijeként emlegették Pápát. Ez idő tájt koptatta az ősi kollégium padjait Petőfi Sándor és Jókai Mór is. Petőfi 1841 és 1843 között négyszer is megfordul a városban, az 1841—42-es tanévben a kollégium első éves bölcsész- hallgatója volt. Rajtuk kívül Pápán diá- koskodott Ballagi Mór nyelvész, Beöthy László író, Thaly Kálmán, a kuruckor neves kutatója, Eötvös Károly író. A kortársak közül Tatay Sándor és Lőrincze Lajos, Csoóri Sándor és Nagy László is. 1952-ben megszűnt az egyházi tulajdon és irányítás. A hajdani református kollégium 1895- hen avatott új épületében (ma a Petőfi Sándor Gimnázium) ma is működik Kö- vy Zsolt lelkész vezetése alatt a Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Gyűjteménye. A gyűjtemény — a könyvtár, a levéltár és á múzeum anyaga — az iskola alapításától napjainkig folyamatosan gyarapszik. Az 1848— 49-es szabadságharcig mindenekelőtt hagyatékok, adományok gazdagították. A kiegyezés után már tudatos a könyvtár fejlesztése: teológiai, csillagászati, szépirodalmi, matematikai, természettudományi és jogtudományi művek kaptak helyet a gyorsan bővülő könyvtárban. Veresmarthy Mihály a 17. század végén hagyta könyvtárát a kollégiumra. A másik nagy mecénás a tudós Antal Károly püspök, aki több ezer kötetes értékes könyvtárat hagyott a református kollégiumra. A bibliotékán belül külön kezelik a Kerkápolyi könyvtárat és Tóth Ferenc református püspök adományozta könyvtárat. Tóth Ferenc 1801— 1817 között pápai református kollégiumi tanár, 1827— 1844 között dunántúli református püspök volt. A levéltár legrégebbi és legérdeke- gyobb részt az ő ajándéka- sebb dokumentumai na- ként kerültek az archívumba. Az dklevéltár az 1269— 1525 közötti időkből IV. Béla, IV. László, III. Endre, Zsigmond, Hunyadi Mátyás és Zápolya János okleveleit őrzi. Nagy értékű kincsük: Vergilius 1401-ből való Georgiconja, s egy 15. század eleji gótikus pergamen kódex (Gebetbuch). Az egy tucat közül a legrégebbi ős- nyomtatványuk Aegidius Ramanus: De regimine princípium című 1482-ből származó műve 1863-ban került a könyvtárba. A 16. századi, nem magyar vonatkozású antiquá- ból 305 kötet van Pápán, ezek között Georgius Vuice- lius De eucharistia socro- sanctissima című művek, s benne a könyvtár meglétét bizonyító első írásos adat: collatus est in usum scholae Papinsis ... Anno 1637. A Régi Magyar Könyvtár állománya 580 kötet. Legbe- csesebbje Huszár Dávid Hei- delbergi Káté fordítása, amely 1577-ben Huszár Dávid pápai vándornyomdájá- ban nyomatott. (A főiskola lelkésztanára, Huszár Gál 1574-ben Pápára vitte ván- domyomdáját, melyen a fia a kátét kinyomtatta. A pápai példányon kívül csak a keszthelyi könyvtár őriz egyet belőle. (Bornemissza Péter Ördögi kísértetekről... című művét Semptén nyomtatták 1578-ban. Samarj ai János 1628-ból való Magyar Harmóniája is pápai vándornyomdász, Szepesváraljai Bernhard Máté munkája. A két archívum egyik leghíresebb kézirata az 1585-ös iskolatörvények 1724-es másolata: Liber Legum coetus Papensis. A nápolyi gályarabságból megtérő és 1679—1682, majd 1693—95 között Pápán a kollégium rektorává megválasztott Kocsi Csergő Bálint beszédeit tartalmazza az orá- ciós 'könyv. A gyűjteményben 100 kéziratot őriznek a hajdani neves professzorok, Mándi Márton István, Tóth Ferenc, Tarczy Lajos, Bo- csor István, Kerkápoly Károly, Thury Etele tollából. A 18. századi anyagból kiemelkedik Bőd Péternek Kolozsvárott 1749-ben írott Szépen fénylő korona című halotti beszéde. Megtalálható itt az 1848—49-es forradalom idejéből a pápai nemzetőrök névsora, és öt Kossuth-levél. A könyvtár értékes anyaga a több mint kétezer metszetet számláló Bal dacci-gyűjtemény, magyar, német, francia, holland és olasz mesterek művei. Hosszú évszázadokig Pápa volt a Dunántúli Református Egyházkerület központja, itt székelt a püspök is. (Jelenleg Veszprémben van a püspöki központ). Ezért őrzik itt ma is az egyházkerület levéltárát. Az egyházkerületi levéltár 1510- ttől napjainkig gyűjti és őrzi a dunántúli egyházmegyék és a református egyházkerület anyagát. Különösen becsültek a 17. századi jegyző- és anyakönyvek. A főiskola levéltári anyaga is igen értékes: a jegyző- és az anyakönyvek, az iskolai tabellák, alapítványok, az,iskola változó törvényei, a képzőtársaságok iratanyaga található benne. Említésre méltó a szép plakát- és fényképgyűjtemény is, különösen gazdag az I. világháborús anyag (háborús kiadványok, tábori levelezőlapok (közülük tizenegy nyírfaháncsra írva) ; két 1914-ből való, az oroszok ostromlotta Przemysli erdőben szerkesztett tábori újság, Gyóni Géza, a tragikus sorsú költő-katona verseivel. 1176 darabos magyar éremkollekciót — Szent István dénárjától Ferenc József érméig — is magáénak mondhat a gyűjtemény; a görögrómai éremgyűjtemény 4598 érmét számlál. Pongrácz József (1910— 1963 között teológiai tanár, főiskolai könyvtáros) érdeme a pápai kollégiumi és várostörténeti gyűjtemény, a PAPENSIA létrehozása. Ez a jól rendezett pápai hely- történeti gyűjtemény kapocs a kollégium és a város, illetve az innét elszármazottak, a volt diákok között. A Papensia több ezer kötetes pápai vonatkozású gyűj ce- ményében a jeles tanárok, volt diákok relikviái között kiemelkedők a Petőfi- és Jókai-emlékek. Petőfi és Jókai is tagjai voltak az iskola irodalmi „képzőtársaságának”, és Petőfi 13 pápai verse közül tizet saját kezűleg bemásolhatott gyöngybetűivel a társaság „Érdem-könyvébe”. A versek — a Tolvaj huszár kivételével, amelyet Petőfiként jegyez — még Petrovics aláírással kerülnek eme- „Érdemkönyvbe”, ahol ma is megtekinthetők „Jókay Móricz” versével, novelláival és műbírálataival együtt. Az Egyháztörténeti és egyházművészeti múzeumot az ótemplomban találjuk. Ez a múzeum öt évszázad dunántúli református egyházainak úrasztali térítőit, edényeit, keresztelő kancsóit, tálait, templomi berendezéseit, a népi festészet remekeit mutatja be, részben a régiség- tár törzsanyagából, nagyobb részt azonban a gyülekezet adományaiból. A múzeumban látható még az „Én is költő leszek” című Petőfi-emlékkiállítás, és a Gályarab-emlékkiállítás a Wesselényi-féle összeesküvést követően ártatlanul halálra ítélt, majd gályarabként eladott 41 protestáns prédikátor emlékezetére. Valamint a „Csillagfiak” című kiállítás, melyben az 1752. évi adászteveli száműzetésnek, majd a boldog hazatérésnek állítottak emléket. Borbély József Bornemissza Péter: Ördögi kísértetekről
