Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
O1989. május 6.. szombat TALLÓZÓ NÉPÚJSÁG Nagy Sándor SZOT-főtitkár: Mindent őszintén el kell mondani” »> ... — A szakszervezetek nem érdekeltek abban, hogy krízishelyzet alakuljon ki, de abba sem nyugodhatnak bele, hogy a kormány egyes tagjai, bizonyos kormányzati szervek vezetői nem veszik figyelembe a szakszervezetek álláspontját. (Nagy Sándor, a SZOT főtitkára mondja egy interjúban — a szerk.) A figyelmeztetés éppen annak érdekében történt, hogy ne kényszerüljünk keményebb eszközök — így munkásdemonstráció, végszükség esetén sztrájk — igénybevételére. Többen kérdezték meg azt is: miért szerepel a közleményben, hogy csak megváltozott összetételű kormánnyal vagyunk hajlandók leülni, s tárgyalni. Nos, azért, mert nyilvánvalóan változásokra van szükség a • kormányban, és ez várhatóan be is fog következni. így természetes, hogy mi már a későbbiek során is felelősséget vállaló személyekkel szeretnénk leülni. Álláspontunk a többi kérdésben is egyértelmű. Nem tudjuk elfogadni, hogy a társadalom nem tájékozódhat arról, milyen terhek nyomják az országot. Mindent őszintén el kell mondani, fel kell tárni, semmilyen érdekekre nem szabad tekintettel lenni. A ma ismert programok nagy része —túl azon, Ihogy jelentős hányaduk nem reális — hosszú távra szól, vagyis a hatás majd csak később, évek múlva kell hogy mutatkozzék. Arra kell válaszolni, miként vészelje át az ország a legközelebbi időket, a következő két-három évet. Konkrét csomagtervre, lépésekre van szükség — és ez jelenlegi ismereteink szerint nincs sem a hagyományos, sem az alternatív szervezetek birtokában. Gazdasági és szociálpolitikai kérdések,állnak nyitva, pedig sürget az idő, válaszolni kell: kibírja-e az ország addig, amíg a hosszú távú tervek meghozzák eredményeiket... ... — Rendkívüli módon hiányolom, hogy ma Magyarországon nincs kellő összefogás azok között a politikusok között, akiknek számottevő befolyásuk és jelentős hatásuk van. Az, hogy viták folynak, természetes. Az viszont annál kevésbé, hogy nem a legjobb megoldás keresését célozzák a viták, hanem — sokszor láthatóan — személyes ambíciókat táplálnak. így nem marad elég energia a sorsdöntő kérdésekre és a számlát megint a lakosság fogja kifizetni. Az emberek — bizonyos ponton túl •—, úgy gondolom, nem fogják elviselni, hogy egy szellemi-politikai elit a fejük felett vitatkozzék, miközben személyes helyzetük egyre romlik. Ráadásul nincs igazán beavatva sem abba, hogy hogyan jutottunk idáig, sem abban, hogy hogyan lehetne a még nagyobb bajt elkerülni. (Várkonyi Endre; Magyarország) Benzinár és útépítés A többi pénz eltűnt a költségvetésben ... Mintegy 7,3 milliárd forint gyűlt volna össze útépítésre, illetve útkarbantartásra 1987 nyara óta, amikor is úgy döntöttek, hogy literenként két forinttal emelik a benzin árát. Miután évente csaknem 2 milliárd liter benzin fogy, úgy számítható, hogy ’87-ben 2 milliárd, ’88-ban 4 milliárd, az idén pedig eddig körülbelül 1,3 milliárd forint kerülhetett volna a közlekedési tárcához. Ezzel szemben mindössze 200 millió (!) forinttal „szúrták ki” az útépítők szemét, ezt is 1987-ben kapták. A többi pénz egyszerűen eltűnt a költségvetésben ... (ötlet) A zsidók nagy része maga is bizonytalan Ki a zsidó? Sokan kézenfekvőén egyszerűen válaszolnak erre a kérdésre, mondván: ugyan, kérem, meglátszik az mindenkin, az a zsidó, aki annak látszik. Feketék, sasorrúak, zömmel kövérek. Csakhogy ez kifejezetten fajelméleti válasz, s mint ilyen, elméletileg is hibás ... Képzeljük el hát, micsoda — jogos — fölháborodás fogadná, ha a legközelebbi népszámlálásnál megpróbálnának erre is rákérdezni. Egyébként is, a zsidók rendkívül nagy része maga is bizonytalan abban, hogyan vallja, vallhatja zsidónak magát. Kurt Lewin már 1940-ben ezt írta: „A modern zsidók gyakran bizonytalanok annak megítélésében, hogy hogyan és milyen mértékben tartoznak bele a zsidó csoportba.” 1940 óta ez a helyzet nemhogy egyszerűbbé, inkább még bonyolultabbá vált. Annyi bizonyos, hogy a vallás ma sem lehet elegendő a zsidóság definiálásához. A magyar izraelita egyház — saját közlése szerint — körülbelül hétezer ember vallásos életének ad keretet. A nemzetközi statisztikák — mivelhogy magyar statisztika nincs erről — viszont egybehangzóan 80 000 főre becsülik a magyar zsidóság lélekszámát. Amikor nemrégiben — hogy jól vagy rosszul: most hagyjuk! — megalakult a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, abba néhány százan léptek be, tagsága azóta esetleg ezerre növekedhetett. Hát a többiek, az a mondjuk hetvenezer, aki valahogyan tényleg zsidó, csak éppen ez sehogyan nem jelenik meg? Talán csak a régi anekdota igazít el, miszerint az öreg székelyt 1944-ben, a legvadabb pogromok, deportálások idején megkérdezte valaki: — Mondja, bátyám, maga nem zsidó? — ő pedig erre emígyen felelt: — Én, kérem, még nem... (Dr. Kende Péter: Inkognito című •folyóirat.) Homines ampllus oeulls, quam auribus eredunt; longum iter est per praeeepta, breve et ef- ficax per exempla. Az emberek inkább hisznek a szemüknek, mint a fülüknek: hosszú az út a tanácsokon át, rövid és hatékony a példákon keresztül. (Seneea) Értelmiség- és tudományellenesség, ahogyan Szentágothai János látja ... Az értelmiség- és tudományellenesség két különálló. bár egymástól nem teljesen független dolog. A tudományt ugyanis az értelmiség műveli, de a tudo- máru'ellenességtől maga az értelmiség sem mentes. A tudományellenesség a tudomány árában fejezhető ki, kettős értelemben is. Egyrészt abban, hogy mivel fizetünk érte, másrészt abban, hogy mennyi pénzbe kerül. A tudomány számos olyan negatív szenzációjellegű dolgot hozott létre, amelytől az emberek viszolyognak (haditechnika, környezetszeny- nyezés), miközben az életünket boldogabbá tevő eredményei mindennapi jelenségekben mutatkoznak meg. Az atombombáról mindenki tudja, hogy a tudomány bűne, de a villanyáramban a bányász erőfeszítéseit tiszteljük. Ráadásul a tudomány nagyon sok pénzbe kerül, s nem mindenki látja át — még a vezetésben sem —, hogy mennyire fontos az, noha nem azonnal hoz hasznot. Még kevésbé veszi ezt észre az átlagember, aki a tudományt sokszor fényűzésnek érzi. Mindez azonban bármely, a tudománynyal magas fokon foglalkozó országban igaz lehet. Hazai viszonylatban ezt még az is tetézi, amit az értel- miségellenességgel kapcsolatban láttunk, tehát a hamis eredmények tündöklése és bukása, a negatív kiválasztódás stb., egyre rontva, rombolva a tudományról alkotott véleményt. Nálunk a jelen pillanatban mégis a vezetésnek a tudományhoz való hozzáállása látszik a nagyobb problémának, mivel az országnak napról napra való életben maradása nem a hosszú távon kamatozó tudomány felé terel, hanem az apró ügyeskedések támogatását segíti elő ... ... Nem kerülhetem el, hogy rá ne mutassak az általánosabb értelmiségelle- nességnek egyik fontos gyökerére. Az úgynevezett „munkásrétegek”-nek (ha ilyesmikről ma még egyáltalán szólhatok) jól kell látniuk, hogy az értelmiség számottevő rétegei (talán az orvosok egy törpe kisebbségén kívül) általában sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint ők maguk... ... Miért nem hagyják társadalmunk vezetői az eltérő felfogások és hitek szabad versengését? Mindkét oldalnak jót tenne a versengés! Bizonyítani itt úgysem bizonyítható semmi semmiféle tudománnyal, mert amiről valóban szó van, arra vonatkozóan a tudomány nem hogy választ nem tud adni, de még a kérdést sem képes megszövegezni. Bármelyik föltevésrendszernek tudományosként való beállítása mai tudományos ismereteink birtokában igazi népbutítás és az irracionalitásnak a csúcsa. (Szentágothai János akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke; Elet és Tudomány) Új himnuszt akart Révai ... Az úgynevezett „ötvenes években” Kölcsey Himnuszának helyettesítésére is kész volt a terv, de a Révai József által kiszemelt zeneszerző és költő: Kodály Zoltán és Illyés Gyula nem állt kötélnek... ... Ha eljátszunk a képtelen gondolattal, hogy Kodály és Illyés netán mégis igent mond, aligha teljesítik a feladatot színvonaluk alatt, s az új Himnuszt ideig-órá- ig óvhatta volna művészetük. Hogy úgy mondjam: a merénylet színvonalasan volt kitervelve ... Kölcsey még hatalmasabb költészete azonban ellenállt: „templo- mias himnuszunk” kőtábláját nem lehetett földre verni, mint egy oromzatról lekalapált országcímert, a verset és zenéjét egy pillanatra sem sikerült kitörölni a magyarság emlékezetéből. Az érvkereső Kodály és Illyés voltaképpen csak természetes nemzettudatát és jó ízlését működtette rendületlenül, amikor nemet mondott Révainak ... (Kovács Sándor Iván; Új Tükör) Iszunk mindhalálig? A statisztikai összesítések alapján nemhogy javult volna az alkoholfogyasztással kapcsolatos kép, de néhány évre visszatekintve bizonyos fokú romlás mutatkozik. A magyarázat: 1970 óta több mint egy literrel — 9,1 literről 10,6 literre — növekedett az ország lakosságának egyéves szeszesital-fogyasztása, úgynevezett „abszolút literben”, amely mindenféle alkoholtartalmú ital összesítését és átszámítását jelenti. Ezzel összefüggésben drámai módon növekedett a májzsugorban elhunytak száma... (Ötlet) Álmainkat bocsátja áruba „Pornófilmet nem lehet fél szemmel nézni Botta Dénes: A pajzán természet c. sorozata — a paprika; Mozgó Alág) ... Pornófilmet nem lehet „fél szemmel”, „háttér-televíziózásként” nézni. Ez azonban nem olyan kapcsolat, amely alkotó kreativitáson alakul, éppen ellenkezőleg, a pornográf alkotás a vele szemben támasztott elvárások maximális beteljesítésével, azzal, hogy mindent kimond és megmutat, a nézőt lekezeli, fantáziáját taposómalomba kényszeríti. Ahogy George Steiner fogalmazott: ,A mai pornográfiából minden meggyőző fiziológiai pontossága ellenére is hiányzik az igazi szabadság, mert nem tiszteli a nézőt, akinek képzelőerejét nullponton levőnek tartja.” A sejtetés, az utalás, a jelzés távol áll ettől a műfajtól, a pornográfia brutális közvetlenséggel közelít tárgyához. A kamera előtt a legapróbb részlet sem marad rejtve, szenvtelen felfedezőként hatol be mindenhová. felnagyítja a részleteket. soha nem látott perspektívákat képes létrehozni ... (Antonioni; Nagyítás) A pornográfia a legtitkosabb vágyak, elfojtott képzelgések bemutatásával az emberi tudat rejtett tartományát teszi közszemlére, a legintimebb humán cselekvést — két ember szerelmi együttlétét — viszi ki a nyilvánosság elé. Álmainkat bocsátja áruba, és ezzel olyan végpontra jut, ahonnan már aligha van mit meghódítani. Amennyiben elfogadjuk azt a tételt, hogy a kultúra a huszadik század végére minden eddiginél mélyebb válságba került, ennek alátámasztására semmi sem alkalmas jobban, mint a pomó(film) által elfoglalt hely ebben a kultúrában. A hetvenes-nyolcvanas évek tömegkultúrájának középpontjában egyetlen fogalom áll: az emberi Test Szerelem és halál, szex és erőszak képei uralják a tömegfilmet, a népszerű irodalmat, a videót. Két évtizeddel ezelőtt inkább az ölelés, napjainkban az ölés mind tökéletesebb, élethűbb reprodukálása foglalkoztatja a gyártókat. Az évtized domináló témája az erőszak, adekvát hőse a „macho” férfihős ideáltípusa: Rocky, Rambo. Cobra. Mad Max. Ez a hőstípus sokkal inkább fegyverével és az őt kiszolgáló gépekkel áll intim kapcsolatban, mint a női nemmel. A nők mindinkább mellékszereplőkké válnak ezekben a filmekben, már nem szimbolizálják az elérendő célt, a megnyugvást, s ha még egyáltalán felbukkannak, akkor futó és felejthető epizódot jelentenek az igazi Férfi életében két véres kaland között. Az erőszakfilmben a nő is csupán az erőszak (szelídített formájának) tárgya lehet, a legfontosabb vonatkoztatási pont — az ellenség meg- semisítése — a két nem kapcsolatán kívül helyezkedik el, így ez a kontaktus csak járulékos elem, funkciótlan dísz a film gépezetében. Azt viszont csak találgatni lehet egyelőre, hogy a szemfüles rendezők a hatás további fokozása érdekében meg fognak-e próbálkozni az átmeneti és a végleges megsemmisítés (kielégítés és kiirtás) képeinek együttes ábrázolásával. Ha ez nem is következik be, akkor sem lesz igazuk azoknak, akik a szex- és pornóhullám „lefutásáról", ..kifulladásáról” prófétáinak. (Jellemző módon már egy évtized óta.) Nem lehet igazuk egész egyszerűen azért, mert ennek a műfajnak a potenciális közönsége minden nemzedékkel természetes módon újratermelődik, és ezt a nézőréteget cenzúrával, különféle korlátozásokkal ideig-óráig távol lehet ugyan tartani, de a palackból kiszabadult szellemet már nem lehet visszazárni... (Nagy Zsolt; Mozgó Világ)
