Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-04 / 103. szám
1989. május 4., csütörtök Moralizáló festő látomásai Tóth Ernő képei alá Ritka alkalom elbizonytalanodott művészetünkben azzal a céhbeli felelősséggel találkozni, amely Tóth Ernő mindössze néhány napon át nyitva tartó „jubiláris kiállítását” megkülönbnöztetett eseménnyé avatja. A festő arra az évtizedre emlékezett és emlékeztetett installációs elemekkel pop- (ul)artos(ított) tárlatával, amelyet Békéscsabán töltött. Miért emlékezik egy fiatal festő (hiszen a festészetben valahol az 50 körül kezdődik a férfikor) pályájának első évtizedére? Bizonyára elszámolni valója van vele, általa önmagának. Ebben az évtizedben jelentős dolgok történtek a magyar képzőművészetben. (Hogy jelentős műalkotások is, s melyek lesznek azok tíz év múlva is — azt még nem tudhatjuk.) Véglegesen eldőlt állandó lépéshátrányunk stílusformáló meghatározottsága: az- egyetemes modern művészet megbízható hátvédjeként olykor figyelemfelkeltő labdákat ívelünk a csatársor lába elé, és hát, ha gól is születik belőle, rendszerint nem a mi nevünk kerül az eredményjelző táblára. (Elnézést a frivol képért: csupán a helyi sport- és művészeti szakírás elválaszthatatlanul összeforrott szelleméhez ragaszkodtam ...) De azért immár valóban, végleg a jelenkori európai művészet vonatával robogunk: legfeljebb nekünk több sajnálni valónk akad a sebesség miatt elmosódó, semmibe vesző (külső és belső) tájak (például az alföldi' felismerhetetlensége fölött. Tóth Ernő „indulásból” az utolsó kocsira váltotta meg a jegyét; száguldani és szemlélődni egyszerre kíván századunk nyolcvanas éveinek ütközőjén, s nem tudom, nem neki van-é igaza? Eljött hát Békéscsabára, ahol, úgy tűnt, némiképpen állni látszik az élet, de dú- sabb a tenyészet, színesebb fű-fa-virág, elevenebbek a hagyományok, hagyományosabbak az emberi együttélés formái, őszintébb a szó és a lélek, melegebb a kézfogás és áttetszőbbek a vizek és szemek tükrei (no, «nem az Élővíz-csatornáé...). Ügy érezte: ebben az emberi és természeti környezetben hatékonyabban regenerálhatóak a festészet örök elemei, s hogy aztán ezekkel a felizzított, felszított, bio- morfizált eszközökkel több eséllyel, meggyőzőbben tudatosíthatja ugyanazt, mint a magukat már-már csupán kozmikus vibrálásokból újrateremtő nemzedéktársai: a művészi alkotómunka elmagányosodását, a művészet funkcióvesztését, s ezért az alkotás értelmét sokszor művészeten kívüli régiókban kereső, elkeseredett, önpusztító exponzációját. Festőnk (nem a melegház-, hanem) az üvegharang-ef- fektust választja, s az ily módon vizsgálat alá vett, fogva tartott „antik világ” rekvizítumaiból, még à féllábú Szelíd madárijesztő me- mentójából, egy hatalmas, feldúlt gyermekszoba, vagy állatcirkusz La Fontaine-i apokalipsziséből olvassa, olvastatja ki nézői horoszkópját: lám, ha feleditek, vagy álnok alakoskodással meghamisítjátok a Játék örömét, ha hiábavalóságok eluralkodásában lelitek halálotokat. Persze pierrói, bohócai, lovagjai (és azok szolgái), szamarai, lovai, halai, muzsikusai, madarai és a festészet- történeti korok jelmezeiben rejtőzködő önarcképi festőművész hősei nem emelt hangon, nem agresszív di- dakticizmussal, nem fenyegetően szólnak le a képekről: hangjukban a fintor, a szorongás, az alázat, a mutatványosok elkínzottsága és szelíd szomorúsága, nosztalgikus mosolya dereng és sziporkázik — a régi alföldiek pirosaival, sárgáival, zöldjeivel, kékjeivel tagad va-újra- teremtve egy olyan békési hagyományt, amelyben színnek, rajznak, formának, alaknak örökké (ismét) értelmező szerepet szán(hat) az egészséges művészi képzelőerő. (Képünkön a kiállító Szivárványkapu c. festménye.) / Banner Zoltán Májusban láthatjuk Méhkerék a televíziéban Anna Rocsin — olvasható a méhkeréki temető jellegzetes fakeresztjeinek egyikén. Mindezt Reviczky Gábor operatőr nem véletlenül hozta kameraközeibe a tavaly nyáron készült Méhkerék (Micherechi) című dokumentumfilm elején. Évtizedekkel ezelőtt ennek a falunak a lakossága még színromán volt, s ritkaság- számba ment, ha valaki beszélte (vagy értette) a magyart. A névadás is kizárólag a román hagyományoknak megfelelő volt; ezt bizonyítják a temetői képsorok, a kereszteken olvasható román személynevek. Kiss János és Orbán Ágnes filmje már második a „Nyelvében él a nemzetiség” című sorozatban, amelynek célja a hazánkban élő nemzetiségiek létének, nyelvének a tanulmányozása egy-egy falu életében. Méhkerék hosszú időn át őrzött románsága napjainkban egyre több vegyes házassággal hígul, s ezáltal egyre elterjedtebb a kétnyelvűség. A fiatalok legtöbbje tudatosan is törekszik arra, hogy gyermekeik már mindkét nyelvet (románt és magyart) anyanyelvi szinten használják, tanulják. Az óvodában például hetenként egy alkalommal magyar, a hét többi napján pedig román nyelvű foglalkozásokat tartaftak. Minthogy az ide kerülő gyerekek román és magyar nyelvű szókincse aszerint változó, hogy milyen anyanyelvű családokban születnek, fontos a felzárkóztatás mindkét irányban — magyarázza az óvónő. A főként magyarul beszélő gyerekeknek a román, az inkább románul tudóknak pedig a magyar foglalkozások jelenthetnek segítséget a másik nyelv alaposabb elsajátításához. Az óvodai és iskolai oktatásban tanított irodalmi román nyelv annál is fontosabb, minthogy a szülők, nagyszülők még az 1700-as évek végén (a betelepüléskor) konzerválódott nyelvet beszélik, s ezzel egy olyan sajátos formája alakult ki a nyelvnek, amellyel a Románia területén élő románokkal már Csak nehezen értik meg egymást. „A jelen a múltban gyökerezik” — logikája végigkíséri a film többi felvetését is. A méhkeréki román lakosság például büszke arra a felemelkedésre, amelyet századunk második felére — megfelelő munkahelyek híján — a háztáji zöldség- (uborka, paprika) termesztéssel értek el. öt évtizede ugyanis a lakosság kétszeres elnyomás alatt élt. Nemcsak a nyelvük miatti megkülönböztetés volt osztályrészük, hanem a ..magyar gazda — román cseléd” viszony állandó szegénységre is kárhoztatta őket. Ez a gazdasági fellendülés azonban nem hozott teljes nyugalmat a falu lakói számára. Néhányuk vélt jövőképe nem a legbiztatóbb. De ez már a kritikus véleménye, a film nem fogalmaz meg tanulságokat, nem von le következtetéseket. Az apró riportokból álló összeállítás önmagáért beszél. Ki-ki leszűrheti belőlük a mondanivalót. A dokumentumfilmet május 9-én vetíti a televízió (21 óra 40 perckor) az egyes csatornán. Magyar Mária Egy szövetség megalakulásának margójára Beszélgetés megyénk néptáncmozgalmárél A közelmúltban jött létre az Amatőr Néptánccsoportok és Néptáncosok Békés Megyei Szövetsége. Az alakulóülésen — melyen ideiglenes vezetőséget is választottak — 9 együttes képviseltette magát. A tanácskozást követően lehetőségünk nyílt arra, hogy a békéscsabai Balassi, a gyulai Körös és a gyomaendrődi Körösmenti Néptáncegyüttes művészeti vezetőivel Born Miklóssal, Gyalog Lászlóval és Gál Lászlóval beszélgessünk e művészeti ág mai — nem éppen rózsás — helyzetéről. — Nézzük hát! Hol tart ma megyénk néptáncmozgalma? B. M.: Körülbelül ott, ahogy itt. az alakulóülésen látta: vannak aktívan dolgozó és nem stabil együttesek. Felmérés erről nincs, de nem is létezhet, hisz nem volt gazdája; nem volt, aki összefogja, segítse ezt az egyre nehezebb helyzetbe kerülő mozgalmat. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy legyen egy szövetség, mely kézbe veszi, irányítja, támogatja a munkát. — Tanácstalanságról, nehéz helyzetről beszélnek. Miért? B. M-: A tanácstalanság a politikai szférában is érzékelhető. s ez az élet minden területére, így ránk is kisugárzik. Az országos helyzet ugyanilyen, tele van bizonytalansággal. Csoportokat szüntetnek meg egy tollvonással, nem tudhatjuk, mikor kerül ránk a sort... Elég csak a támogatásokat megvonni : nincs zenész, nincs ruha.. . Kész. Megszűnt egy együttes. Gy. L.: Én Gyulán, szövetkezeti együttesben dolgozom. Fenntartóink lehetőségeikhez mérten biztosítják az eddigi támogatásokat. Az persze más kérdés, hogy 1963 óta nem változott a fenntartási összeg, az árak viszont... Táncosainknak már nincs tisztességes ruhájuk, csizmájuk. Ha egy fesztiválra el akarunk jutni, a csoport minden tagja kemény pénzekkel járul hozzá az úthoz... B. M.: Hogy elmehessenek dolgozni... Gy. L.: Tízegynéhány esztendeje még némi zsebpénzt is kaptunk egy-egy ilyen turné alkalmával. Hol vagyunk már ettől! G. L.: Mi is megkapjuk az eddigi fenntartási ösz- szeget, ám abból már lényegesen kevesebb jelmezt tudunk vásárolni. Nemrég tíz galgamenti szoknyát varrattunk. 30 ezer forint volt. És ez csak a szoknya. Hol van I még a többi. .. B. M.; A csizma? Háromnégy éve 800 forintért kaptuk párját. Manapság négyezer forinrtot is elkérnek : érte... G. L.: Az imént gyulai I kollégám a fesztiválokról beszélt. Bizony megfontoljuk, hogy elmenjünk-e, teszem azt. Nagykállóra. Tíz perces műsoridőért minimum 25 ezer forintot kiadunk. Mennyi új ruhát. csizmát vehetünk ezen ... Ezért kopik meg lassan e fesztiválok régi fénye ... B. M.: Igen! Az állam — mint más területeken — itt is próbálja az egyénire hárítani a terheket. Aztán vagy győzi vagy nem ... — Csak a fenntartási nehézségek okoznának gondot? B. M.: Az erkölcsi megbecsülés hiányától legalább ennyire szenvedünk. Lassan munkaidőben nem merünk előadást vállalni, mert az együttes tagjait egyszerűen nem engedik el. ..Vagy dolgozol, vagy táncolsz” — mondják. Arról persze megfeledkeznek, mennyi áldozatot jelent a próba s itt nem csak a fizikai megterhelésre gondolok, hanem az anyagi hátrányra is. Táncosaink, amíg mások másodállást vállalnak, géernk áznak, a próbateremben izzadnak. S e társadalmi munkáért még köszönetét sem kapnak. Gy. L.; Már gyermekkorban hiányzik az erkölcsi megbecsülés. Pedig megdolgozik a gyerek azért, hogy színpadra léphessen. Még fizetés nélküli szabadságra sem szívesen engedik el őket... Gy. L.: A hiba ott van, hogy nem azt nézik, ki mit tesz a társadalom asztalára. Pedig, ha mi sikerrel szerepelünk e nemzetet képviselve egy külföldi fesztiválon. nem csak a magunk érdekében tesszük. Ezt kellene látni.. Addig hiába várunk mi erkölcsi megbecsülést a munkánkért. — Egyáltalán. Kelendő portéka a népitánc? B. M.: A politikai rendezvényekre — május 1-jén, április 4-én — kellünk. Ingyen. De. ha már fizetni kell értünk, inkább hívják a több 100 ezer forintos haknit (és milyen haknit!), mint minket. G. L.: Pedig az egyszerű falusi fellépéstől a nőnapi műsorokig mindent felvállalnánk. Csak hívjanak. De lassan saját városunkban. Gyomaendrödön sem tudunk telt házat csinálni, nem jönnek el az emberek. B. M.: Mert nem érnek rá, mert fáradtak, mert örülnek. ha este beesnek az ágyba. És mivel az életszínvonaluk így is süllyed, megnézik, mire adják ki a pénzt. És elsősorban a kultúráról mondanak le ... De hát ez általános jelenség! Ettől szenvednek az ifjúsági zenekarok. a kórusok és sorolhatnám tovább ... Fotó: Kovács Erzsébet Az utánpótlás is biztosított... Gy. L.: A propagandánk sem igazán jó. A televízió, ha egyáltalán nép táncos műsort ad, nem minket foglalkoztat ... B. M.: Igen. ez egy újabb problémakör. A főváros, úgy tesz, mintha mi nem is lennénk. Sőt. Éppen mi teremtünk nekik fellépési lehetőségeket, nemhogy fordítva lenne. A koreográfusok jobb híján személyes kapcsolataikat használták fel bel- és külföldön. Egyébként... — A megyei szövetsé'g létrejötte segíthet megoldani e gondokat? B. M.: Az már bebizonyosodott, hogv helyettünk senki nem segít. Hogy mi mindent vállalhat fél e szövetség? Erről korai lenne nyilatkozni. hiszen az eredményes működés egyrészt a vezetőségtől, de legalább ennyire a közösségtől is függ. Egy biztos. Ha lesz egy ember, aki teljes energiáját ennek a szövetségnek rendeli, eredményesen munkálkodhatunk. — Born Miklós lett az ideiglenes vezetőség ügyvezető titkára ... B. M.: Igen, egyelőre * koreográfusi munka mellett látom el ezt a feladatot. ám tervezem, hogy belátható időn belül nyugdíjba megyek, s akkor, ha a vállamról leveszik az együttes terhét, minden erőm és figyelmem a szövetségnek szentelhetem. — Azért szóljanak néhány szót az elképzelésekről, hiszen mindhárman tagjai az ideiglenes vezetőségnek . ■. B. M. : Meggyőződésem, hogv az eredményes munka legfőbb feltétele, hogy tudunk-e pénzt szerezni. ígéreteket kaptunk a megyei tanácstól. a szövetkezeti fenntartóktól és sorolhatnám még. ki mindenkitől. Am úgy hiszem, csak úgy lelhetünk igaz sponzorokra, ha kész ajánlatokkal keressük fel őket. Javaslatokkal, hogy mi mit adunk a támogatásért cserébe. Gy. L.: De ezt még ki kell dolgozni. Vállalnánk például. hogy külföldön abban a trikóban próbálunk — netán a televízióban is szerepelünk —. melyen a vállalat emblémája szerepel. Nekik reklám, nekünk próbaruha. Végtelenek a lehetőségek. csak gondolkodni kell rajtuk. G. L.: És a szakmai előrelépést is nagyban segíthetné a szövetség. Több lehetőségünk lesz itt a megyében találkozni, eszmét cserélni, együtt fellépni... Gy. L.: Lehet, hogy korszerűtlennek tűnik a megfogalmazás. de látnunk kell. hogy „egységben az erő”. El kell jutnunk végre oda. nekünk Békés megyei együtteseknek. hogy együtt fussunk és ne versenyt fussunk. Mert az évek során bizonv eléggé elidegenítették minket egymástól. Ez tarthatatlan ebben a nehéz időszakban. — Sokszor fogalmaztak így: nehéz időszak. Elbizonytalanodás és így tovább. Hová tennék megyénket, ha a mérce az országos helyzet lenne? B. M.: Nos. ha így nézzük, nem is olyan rossz a helyzetünk. Százával számláljuk gyerekeinket, akikre az utánpótlásban, de legalábbis e nemzeti kincsünk továbbél tetősében számíthatunk. Aztán van négy olyan együttes, mely országos, sőt. nemzetközi szinten is megállja a helvét. És ne feledje: embereket, tehetséges embereket adtunk a mozgalomnak. Végül, a megyei szövetség megszületése is bizonyítéka lehet e mozgalom helyi életképességének... Nagy Agnes
